Better to live true to yourself for an instant than never know it.

Úgy érzem Terry nem figyel rám eléggé. Gyanakszik, sőt mi több, szinte biztos benne, hogy a gyilkosságok az én számlámra írhatóak, még ha én magam nem is vagyok jelen. Nem mindnél. Még is úgy tesz, mintha félvállról venné az egészet. Még is hány embernek kell meghalnia miatta, hogy végre belássa, ideje feladni, s mikor fejet hajt előttem, én meg adom neki azt, amire addigra vágyni fog: az utolsó szúrást. Megbűnhődhet. Hisz már így is megannyi élet veszett oda miatta. Csak azért, hogy figyeljen rám. Még is mit vársz még tőlem, Terry? Türelmem fogytán és egy ideje sikerült elérned, hogy kerüljelek, mert ellenszenvet váltottál ki belőle. Pedig olyan izgalmasnak indult mindez...
A mai este azonban egészen másnak készül. Mondhatni üzlettársra leltem. Olyasvalakire, aki azt gondolom hozzám hasonlóan ragadozóként éli mindennapjait, ám mivel a világ nem mutatott hajlandóságot, hogy megismerje szemléletét, eddig kellett várnunk arra, hogy mi ketten találkozhassunk. Ez némileg kellemetlen, hiszen remek megbízóm lehetett volna, ahogy én is az övé. Nem az ártatlanság jellemzi frissen szerzett kapcsolatunk, mint az üzlet és az adok-kapok. Ki gondolta volna, hogy ami az egyiknek eltüntetni való szemét az a másiknak táplálék. Etikus hentesként tekintek rá, aki megkíméli az állatokat, még is el lát hússal. Számít az, hogy milyennel? Ugyan... Azok vagyunk, amiket megeszünk, nemde? Szerettem volna megismerni, mielőtt ténylegesen elszánnánk magunkat olyasmire, ami nem kicsit kockázatos, nos... mindkettőnkre nézve. Azt gondolom, ahogy én, úgy ő is épp eléggé határozott abban az elképzelésben, hogyha sérülne a köztünk lévő viszony, megtudjuk ölni a másikat. Na már most, logikusan levezetve, ez csak egyikünknek sikerülhet. Éppen ezért figyelmem nem lankad, csak megoszlik. Egyre több egér cincog már így is körülöttem, és nem vagyok benne biztos, hogy látnám, hogy az ő sziluettje mit is formál valójában. Az viszont bizonyos, hogy nem egeret. Hogy miként ismerkedtünk meg, kinek köszönhető, hogy hallottunk egymásról, bizalmas és minden bizonnyal mindketten a sírba visszük.
A tempóm nem egy gyors étteremé, de az elkészített ételek frissen kerülnek az asztalra, és mindig nagyon ügyelek rá, hogy egy kicsit se hűljenek ki, mint amennyire fogyasztható hőmérsékleten lehetnek. Ha tudom, hogy nem volnék képes egy magam elkészíteni időre, nem félek segítséget hívni. Bár a hűtőben lapul még egy-két nem éppen állati eredetű belsőség, senki nem gyanakszik a konyhai alapanyagokra, így nem félek bevonni másokat is a főzésbe sütésbe. Még Terry is lelki nyugodtsággal kanalazta be egyik áldozatom testrészeit. Még ki is fejezte elismerését, ami azt illeti.
A megkötözött, vastag, csontozatlan hús szeleteket lisztbe forgatom, a velőt is benne hagyva, hiszen származzon az állattól vagy embertől, roppant egészséges és nem utolsó sorban finom. Aztán jöhet a bors, és egyenlőre nem is fűszerezem tovább, így mennek a forró olajba, ami némi fehér bortól kap csak igazán lángra. Szépen megsülnek a szeletek, és csak azután kerülnek át a serpenyőbe, ahol aztán jut rájuk és melléjük zöldség, illet az a lé, amiben előtte a hús sült, egy kis tejszínnel, és némi főtt zöldséggel, hogy a sütőben se száradjon ki a hús. Az elégedett vendég a jó vendég, amelyik pedig üres hassal távozik, általában elégedetlen vendég. Mire ő megérkezik, már a kötényem is leveszem és megrendezem öltönyöm, illetve letűröm ingujjam. Ha nem volnék alapos, biztosan nem kockáztatnám meg, hogy öltönyben, egy apró kötényben süssek, főzzek, de a gyakorlatiasságom önmagáért beszél. Már tányéron füstölög a finom falat, persze nem egymagában, hisz három fogásnál kevesebbel nem is szoktak szolgálni. Maximum reggel, akkor viszont ritka számba megy, ha vendégem van. Az utolsó simítások, egy gyors szemle, hogy biztosan minden a helyén, majd kicsit lejjebb véve a hangerőt a lejátszón, hogy Vivaldi Négy Évszakát se kelljen túl kiabálni, megvárom, hogy kopogjon vagy csengessen, és csak akkor lépek az ajtóhoz, hogy kinyissam.
- Jó estét! - nyújtom a kezem egy rövidke kéz rázás reményében, majd odébb lépve be is invitálom leendő üzlettársam.

outfit || thx. || ambience

Az élet tele van meglepetésekkel. Még engem is tud érni egy-egy, pedig a legtöbbször felkészült vagyok mindenre, hiszen kínosan ügyelek a részletekre. Ezért is vagyok olyan sikeres abban, amiben. Nem vagyok elhamarkodott. Nem sietek soha. Mindent előre megtervezek. Szépen lassan haladok előre mindenben, és ha kell, hirtelen csapok le, mint egy fűben megrejlő kígyó, vagy pók.
Szoktam arra számítani, hogy ajánlanak engem valakinek, vagy nekem ajánlanak valakit, ám a cél általában a takarítás... most azonban egészen másról van szó.
A vacsora meghívás a legváratlanabb az egészben, mert az üzleti ügyeimet a legtöbb esetben egy irodában szoktam végezni - vagy a pincémben. Igazán üdítő ez a változatosság, amire nem mondhatok és nem is akarok nemet mondani. A cím egy jó környékre szólít, a ház pedig kívülről habár régies, de takaros. Az igényesség már kintről is sugárzik, de ahogy leparkolok a fekete Teslammal és a lépcsőn felsétálva becsöngetek, hamar kiderül, hogy a belső építészet és lakberendezés is épp olyan figyelemre méltó, mint a külső része a háznak. Talán csak két perccel érkezek korábban a megbeszéltnél, de jobb szeretek hamarabb ott lenni egy adott helyen, minthogy késsek, főleg ha üzleti megbeszélésről van szó. Az ajtót nyitó úriember magával hozza a konyha illatát és ki kell emelni, hogy itt most illatokról beszélünk, nem szagokról. Már attól nyál csordul a számba, hogy ezt megérzem. Határozott, de nem rivalizáló kézfogással rázom meg a nekem nyújtott kezet.
- Jó estét! - köszönök én is, majd mivel beinvitálnak, be is lépek. Már kezd hűvösre válni az idő így estére, így a vékony szövetkabátom levéve fel is akasztom azt az annak szánt helyre.
- Remélem nem bánja, hogy egy kicsivel korábban érkeztem. Ha még van teendő, szívesen besegítek. - ajánlom fel a szolgálataimat, ha esetleg szükség volna rájuk. Az ördög a részletekben rejlik szokták mondani, így a szemem egyből körbe jár a házban. Megnézem a stílust, a színeket, a díszeket, kirakott képeket - ha vannak -, a bútorokat, mindent, amit csak különösebb kutatás nélkül megláthatok. Minden harmonizál és mindennek van egy kis Agatha Christies beütése. Kellemes egyébként, az én hideg és modern lakásomhoz képest meglehetősen otthonos.

- MUSIC - OUTFIT -

Better to live true to yourself for an instant than never know it.

Ki gondolta volna, hogy egy nap ilyesfajta üzleti vacsorát fogok tartani? Alapvetően nagyon óvatos vagyok életem ezen részével, bizalmat nem is osztogatok akárkinek, de egy ilyen lehetőséget nem inthettem le, főleg miután megbizonyosodhattam róla, hogy ez nem egy morbid pletyka, Mr. Robinson, avagy a The Handler tényleg létezik. Nem vagyok ismert az alvilági helyeken, jobbára magányos farkasként dolgozom, és ennek oka van. Ahogy azt a vacsora vendégem is pontosan megérti. De olykor szükség van a kivételekre.
Miután belép, becsukom mögötte az ajtót, és, hogy ne érjen váratlanul semmiféle meglepetés - gondolok itt Terry hívatlan jelenlétére - előzékenyen be is zárom az ajtót. Nem tudom miként tenne, ha elfoglaltságomban nem nyitnék ajtót, de jobb félni, mint megijedni, én pedig nem szeretném, ha udvariatlanul betoppanna és kíváncsiskodna a vendégem vagy a kettőnk dolga felől. Pláne minek után vérig sértett.
- Ugyan. - sütöm le szemeim egy pillanatra, elmosolyodva. - A késés már inkább kellemetlen lett volna, főleg, mert a vacsora kihűl addigra, és az, még ha a házigazda dolga is újra melegíteni, a vendég bűne. A bűnt pedig mértékétől függően illő megtorolni. - felelem teljesen elégedetten a néhány perccel korábbi érkeztével és lényegében mindent elmondva azzal kapcsolatosan, hogyan vélekedek a pontatlanságról. Nem azt mondom, hogy néhány perces késés miatt már bizonyosan sütőbe kerül az illető, de tagadhatatlan, hogy rosszul viselem, ha még az én káromra is hibáznak. Terry naivitásából fakadóan, büntetésből megetettem vele egy embertársát. Szemtelensége majdhogy nem 30 ember életét követelte, és ha eztán sem tanul hibáiból, kénytelen leszek személyesebb kínoknak kitenni. Az optimizmus egy dolog, de ami belőle árad az már-már inkább jámborság.
Nem terelem egyből az étkezőbe vendégem, hagyom, hogy kicsit körbenézzen - hátha e nélkül kényelmetlenül érezné magát vagy feszült volna miatta -, nincs rejtegetni valóm. Előtte legalább is... Az elegancia minden helyiségben és úgy az egész épületben megmutatkozik. Talán néhol kicsit túl zsúfolt, itt-ott picit csicsásabb, azoknak, akik kevésbé értik a művészeket, de alapvetően nincs kupleráj, kosz meg pláne. Magam takarítok, de ahogy egy gyilkossági helyszínnél, úgy itt sem hagyok nyomokat. Inkább festmények vannak, mint képek, családi fotók abszolút nem láthatóak, maximum a hálóban az éjjeli szekrényen, hisz az számomra olyan dolog, amit nem szeretnék világgá kürtölni, bár nincs benne semmi titkolni való. Nem számítanak gyengepontnak, pláne, hogy a történetekben nem én vagyok az elveszett kisfiú, mint inkább a lombok közt megbújó gonosz szörnyeteg. Azoknak pedig általában nincs mitől félniük. Így az FBI sem fog megfenyegetni, hogy megöli a családom, ha nem adom fel magam. Ellenben fordítva... nos... az már előfordulhat.
Idővel aztán valahogy biztosan elérjük az étkezőt - ha nem, az se baj, türelmes ember vagyok - így hagyom, hogy helyet foglaljon, jó magam pedig első körben, és a vacsora megkezdése előtt még kibontom a vörösbort és megtöltöm a poharakat.
- Javítson ki, ha tévedek, de az a hír járja, hogy az alaposságon túl, hírhedt arról is, hogy mennyire jól kezeli a kicsit határ feszegetőbb feladatokat is. Persze... egy bizonyos ár fejében. - pillantok rá a töltés közben, óvatosan puhatolózva, mert, amit azt illeti a napvégére nem csupán egy jó üzletkötésre számítok, de volna számára egy igazán különleges feladatom, ahol tulajdonképpen, mint segéd volna hasznomra. Az idő szorít, a lehetőségeim pedig csökkennek, így szükségem van arra, hogy a munkát megosszam, de ahhoz előbb alapos kutatómunkát kell, hogy végezzek. Akárki ugyanis nem jó. Itt nem csupán a diszkrécióról van szó, de nekem olyan ember kell, aki kellő nyugalommal és precizitással van megáldva. Nem egy gyilkosságról lenne szó. Nem egyről, és nem is olyan egyszerű dologról. Még én magam is napokat őrlődtem vele, mert jobb szeretem magam végezni a dolgokat, vagy valaki olyasvalakire bízni, aki utána zokszó nélkül megöli magát. De ez most már. A beszélgetésünket maximum addig függesztjük fel, míg eltűnök egy kis időre a konyhában és a már tányérra tett előétellel térek vissza.
- Minestra d'orzo, egy tradicionális olasz leves, melyet árpából, zöldségekből és canederliből, füstölt sonkát tartalmazó zsemlegombóccal készítenek. - tettem elé a tányért, majd oda is egyet, ahová végül én ültem le és miután jó étvágyat kívántam, neki is láthattunk. Az evésnek és az üzletről való csevegésnek is.
- Volt már olyan felkérése, amit elutasított? - kíváncsiskodom. Még a bizarr esetek közt is vannak bizarrabbak, amikre egyesek már nemet mondanak. Nincs ebben semmi rossz, vannak határaink, kivételeink, amiket nem lépünk át. De nekem tudnom kell, hogy mi az, ami nála mé belefér, és mi az, amit már ténylegesen... erkölcstelennek(?) tart.

outfit || thx. || ambience

Az alvilág nem egy teljesen fekete hely. Ez egy spektrum, amely a szürkétől tart egészen a koromsötétig. Nem ismerek mindenkit és engem se ismer mindenki. Széles a skála és a legtöbbször vagy a nagyon elvetemültek, gátlástalanok, vagy a manikűrözött körmű pénzesek keresnek fel. Még nem tudtam eldönteni, hogy Joseph személyében kit látok. Az is lehet, hogy egyik kategóriába sem tartozik, lehet, hogy teljesen új példa lesz a noteszemben. Nemsokára kiderül.
Bocsánatot kérek a korai érkezésért, de úgy tűnik, ezzel csak megnyertem Joseph szimpátiáját. A szavaira halovány mosoly kerül az arcomra, aztán ha már megengedi, körbe nézek. Csak annyit nézek meg a házból, amennyit megenged. Társalgó, mosdó, konyha, étkező, mást nem is nagyon kívánok megnézni. Nem különösebben illő más magánéletében és hálószobájában vájkálni anélkül, hogy szükséges volna. Így pár perc után már le is ülhettünk az asztalhoz. Amit azonnal megfigyeltem már a terítést meglátva, hogy Joseph rettentő precíz. Az evőeszközök tankönyvi pontossággal, azonos szintben vannak távol az asztal szélétől. A szalvéta olyan pontosan van összehajtva, mintha vonalzóval csinálták volna. A tányérok, poharak csillognak a kristálytisztaságtól, a terítő pedig olyan fehér, hogy egy fogkrém reklámarc vigyora sárga ehhez képest. Mit ne mondjak, tetszik, amit látok. Magamra emlékeztetett, mert én is ennyire ügyelek mindenre. Az első, ami előkerül, az a vörösbor és míg én helyet foglalok, Joseph tölt nekünk, fel is teszi az első kérdését. Habár nem kérdésként teszi fel valójában, tudom, hogy ez a fajta puhatolózás alapja egy ilyen üzleti beszélgetésnek.
- Jól hallotta. A gátlásosság nincs a szótáramban, gyakran elvégzek olyan munkákat is, amiktől mások gyomra felfordul. Ez egyfajta... specialitásom. - tisztázom az első kérdését. Kicsit megforgatom a bort a pohárban, bele szagolok, aztán kóstolok. Jó választás. Finoman koccintok vele, mielőtt egy nagyobb, valódi korttyal is kiélvezném a bort. Ezután ő eltűnik, hogy a tányér levessel térjen vissza. Megvárom, míg bemutatja nekem az étket, aztán leülve jó étvágyat kíván, jelezve, hogy hozzáfoghatok. Egy pillanatig megfigyelem magát az ételt is. A tányéron egy csepp se folyt mellé. A díszítés friss. Az étel meleg. Bele kóstolok, és az első szó, ami eszembe jut, az a nyelvemre is jön.
- Ez valódi gourmet, Mr. Brewster. Gratulálok a főzési tudományához. - bókolok egy kicsit, mert az étel valóban nem csak esztétikus, de finom és jól harmonizál a borral. Egy igazi kulináris élménynek kezdődik ez a vacsora, amit valószínűleg akkor is élvezni fogok, ha netán nem jutunk dűlőre. Az evőeszközök hangját végül egy újabb kérdés szakítja meg. Egy fontos kérdés. Kicsit hátra is dőlök, mert általában ez szokott lenni az a pillanat, amikor az üzletfelek meggondolják magukat.
- Volt, de nem a brutalitása, vagy a furcsasága miatt. Az olyan eseteket inkább preferálom. Minél kreatívabb egy kérés, annál könnyebben hajlok az elfogadására. - mondom és kézbe veszem a bort, hogy a magyarázat előtt kortyolhassak belőle.
- Nem vagyok se bérgyilkos, se orgyilkos. Én nem vadászom. Informátor, vallató és helyszín "tisztító" vagyok. Ha valaki holtan akar valakit a lehető leghosszabb és legbrutálisabb változatban, az elhozza hozzám az áldozatot, vagy helyszínre hív. Vagy ha csak információt akar belőle kinyerni, de a verés kevés. Vagy ha esetleg megtörtént már a gyilkosság, de azt se tudja, hogy szedje ki a vért a kárpitból... Ezek alapján képzelheti, hányakat kellett visszautasítanom, mert ők azt képzelték, hogy csak adnak egy képet, meg egy címet és én majd megkeresem az illetőt és elteszem lábalól. Sajnos ez nálam nem így működik, de mindig tudok ajánlani erre a célra személyeket, akik ebben utaznak. - a magyarázat után leteszem a bort, hogy a levesem maradékát is kikanalazzam a tányéromból. Nem habzsolok, de nem is eszek túl lassan. Épp úgy, mint aki nagyon élvezi, amit eszik és örömmel fogyasztja el.
- Tökéletes volt a leves. - teszem le a kanalat, aztán megtörlöm a számat a szalvétával és újra kezembe fogom a boros poharat.
- Mondja, Mr. Brewster, mire keres embert? - érdeklődöm immár én is a munka felől. Végül is lényegében erről szólna ez a vacsora: az ő problémájáról, amit vagy én, vagy más, de meg kell, hogy oldjon.

- MUSIC - OUTFIT -

Better to live true to yourself for an instant than never know it.

Noha ajánlották, és én hívtam meg magamhoz, egyenlőre úgy kerülgettük egymást, mint két ragadozó, akik próbálják felmérni a másikat. Nem azért, hogy bánthassák egymást, inkább azért, hogy lássák, hasznosnak bizonyul e a másik a feladatra, vagy megéri e bizalmat fektetni belé. Ez mindkettőnknek elég kockázatos, de, ahogy most ő, úgy én is nyitok felé. Szükségem van rá, a diszkréciójára, a fegyelmére és nem utolsó sorban a precizitására. Hibátlan munkát adok ki csak kezeim közül, ezért is végzem magam a feladataim, ezért nincs titkárnőm. Ő viszont alkalmasnak tűnik a munkára a hallottak alapján.
A házban nagyjából körbevezetem a fontosabb helyiségekbe, a többit hagyom, hogy magától fedezze fel. Nincsenek előtte különösebb titkaim, csupán nem szívesen osztom meg vendégeimmel magánéletem bizonyos szeleteit. Ha pletykafészek vagy újságíró ismerősömet hívom el, rendszerint be is zárom a hálót.
- A specialitás jó dolog. Értékesebbé teszi a foglalkozást és a foglalkozóját is. - felelem elmosolyodva, hisz ez így van. Persze meg kell róla győződni, hogy valóban megéri e a fáradozást, időt és pénzt, de azt gondolom, benne nem fogok csalódni. Nem is kerestem mást. Ha ő nem alkalmas rá, senki sem az.
Aztán behozta az első fogást, bemutattam, amit már csak azért is tartok fontosnak, mert manapság millió dologra allergiás lehet az ember, vagy éppen rühellheti az egyik hozzávalót. Már pedig nekem nem célom kárt okozni benne. Viszont volt már olyan meglepetésben is részem, hogy kedves ismerősöm közölte, hogy vegetáriánus, salátát pedig maximum a második fogáshoz készítek, így okozott némi kellemetlenséget, de szerencsére megoldottam. És nem, nem úgy, hogy ő került a tányérba. A legtöbb informátorom nem tartom sokra, de az adott információkat már igen, így lényegében védve vannak attól, hogy fogásként végezzék egy nap. A dicséretnek örülök. Mindig jó érzéssel tölt el, ha elismerik képességeim, noha alapvetően sosem dicsekszem velük.
- Köszönöm. - bólintok egyet mosolyogva, miközben jómagam is elkezdem kanalazni, s ha már itt tartunk, finoman elkezdem kipuhatolni, hogy Jeremy mennyire aktuális ehhez a feladathoz. Nem éppen egy szokványos dolog, és azt hiszem ilyesmit még sosem csinált, arról nem is beszélve, hogy lényegében nem is teljesen olyan dolog, ami a foglalkozása. Egy részben viszont az. Válaszára elismerően bólintok egy újabbat. Azt gondolom kellően kreatív elgondolás az enyém, akár az összes többi. Csupán a kivitelezés tempójával akadt némi problémám. Tetszik a kimértsége, az, ahogyan beszél, amiről beszél, és ahogy beosztja az ételt, anélkül, hogy túl hamar vagy túl későn végeznek. Precizitásból teljes mértékben megfelel, ő az én emberem. Ami azt illeti az elmondása alapján is beleillik a szakmájába tervem, csupán ki kell egészíteni egy aprósággal. Tisztában vagyok vele, hogy visszautasíthat, s ez esetben, nincs semmi gondunk egymással. Úgy teszünk a vacsora végén, mintha meg sem történt volna, mintha sose láttuk volna egymást. Ugyanakkor, ha elfogadja az ajánlatot, azt gondolom illő volna előre figyelmeztetnem néhány apróságra, ami kihathat munkájára, életére és úgy teljes egészében mindenre.
- Tulajdonképpen, én sem a megölés végett kerestem meg, ami jó, mert így még mindig meg van az esélye, hogy átgondolja ajánlatom, ami fogalmazzunk úgy... ehm... kicsit összetettebb egy test eltakarításánál... - próbálok úgy fogalmazni, hogy áruljak is el valamit, illetve még sem teljesen. Én is befejezem a levest, jöhet a főfogás. Ez alatt tálalnám neki az ötletet is. Eltűnök egy kis időre a konyhában, a következő fogást ugyanis tányérra kell tennem, csak így volt lehetséges, hogy a leves alatt se hűljön ki, illetve száradjon ki a hús. A köretet is mellé teszem. Mondanom sem kell, se az előző gombócokban lévő hús, sem a mostani vastag szeletek nem állati eredetűek. De nem venném el egyből az étvágyát, és már amúgy is megszoktam, hogy mindent úgy adok elő, mintha azok volnának. Ízben nincs nagy különbség, azt a keveset pedig remekül el lehet fedni a fűszerekkel.
- Az olasz Osso buco, lényegében borjúlábszárból készült fogás, mely sütve és főzve is van. Különlegessége, hogy a húsban benne hagyjuk a csontot, a velővel pedig finomabbá tehetjük a fokhagymás mártást. Sáfrányos rizottoval is felszokták szolgálni, de én maradtam az eredeti receptnél, amiben paradicsom nélkül és papardellével, azaz tojásos tésztával készítettem, cukkini golyókkal. - teszem elé a már sokkal tartalmasabb fogást, nem is véletlenül hívják főfogásnak. Majd ugyanígy teszek az én tányérommal is. Ez most speciel nem borjúlábszár, hanem az egyik fogorvosé, aki végett rossz szájízzel távoztam, miután a kezelés után úgy döntött megemeli az árat. Így végül is olyan, mintha a minőségi hús árát fizettem volna meg pluszban.
Én is leülök, majd a fogás előtt még leöblítem borral a leves megmaradt ízét. Természetesen nem gátolom meg, hogy neki lásson, de ha megvár, úgy jó étvágyat kívánok. Az első falat után még én is egy pillanatra lehunyom szemeim, hogy élvezzem a falatot. Megérte az a sok munka a konyhában, bár igazán élveztem is. A hús, olyan porhanyós, hogy akár kanállal is ehető. A cukkini kellően keveredik a hús fűszereivel és füstösségével és remekül megy hozzá a tészta is. Talán jobb is, hogy nem a rizotto mellett voksoltam. A falat lenyelése után, aztán kicsit megtörlöm a ajkaim és a lehetséges, jövendőbeli kollégámra pillantok. Ideiglenesen lesz rá szükségem ugyan, de bizakodó vagyok.
- Mindenek előtt le kell szögeznem, hogy az ajánlat nem kis veszéllyel és kockázattal jár, garanciát pedig nem biztosíthatok a kockázatokat tekintve, de igyekszem kellő óvatossággal kezelni a dolgot. Ez idáig két különálló FBI nyomozó keres, egyikük már lassan 6 éve, illetve hamarosan egy new yorki nyomozó is így fog tenni, miután befejezésre kerül az ügy, ami kapcsán idehívtam. - figyelmeztettem így első körben, mert én magam is tudom, hogy a rendőrséggel a nyakunkon is óvatosnak kell lennünk, de az FBI sem épp piskóta. A doktor kollégám gyanakvásairól nem is beszélve, de amiatt egyelőre nem aggódom. Temérdek tervem van, amivel nem csak elterelhetem figyelmét, de ki is iktathatom.
- Tudja, Mr. Robinson, oda vagyok a régi módi dolgokért, a művészetért, bár nincs bajom a modern világgal sem. Szeretném felkelteni egy bizonyos nyomozónak a figyelmét, ami végett igazán különleges ajándékkal szeretném meglepni. Szeretnék neki egy parfümöt készíteni. - mosolyodtam el végül, mielőtt bekapva egy újabb falatot, ránéztem. Furcsán hangozhat így elsőre, én magam is tisztában vagyok vele, de itt jön a csavar. - Emberi illatokból. - teszem hozzá, ami talán még mindig nem elég kellő információ arról miért is van rá szükségem, ezért folytatom a falat után.
- Minden élőlénynek, minden embernek sajátos illata van, anélkül, hogy használna bármilyen illatot, kölni, szappant. Az újszülöttek is anyjuk illatát jegyzik meg először, és annak okán nyugszanak meg, mikor megérzik egy ruhadarabon vagy a karjaiban. Az illatok jobban rögzülnek az emberi emlékezetben, jobban, mint a képek, és ezek az illatok gyakorta érzéseket váltanak ki belőlünk. Akár... szexuális vonzalmat is kelthetnek... Azért kerestem fel, mert az FBI emberei miatt kissé idő szűkében vagyok, és szeretném, ha egy pillanatig se gyanakodnának rám... még ennél is jobban, bár egyikük azt hiszem csak megérzéseiben gyanakszik, míg másikuk csak szeretné, ha bármi nyomát találná, hogy én vagyok a bűnös, de mindegy, nem is ez a fontos. Az idő végett, szükségem van valakire, aki velem együtt, olykor pedig akár önállóan is képes elvégezni a kellő feladatokat. Az emberi test bőréről vett illatokat ugyanis csak kellő türelemmel, precizitással és óvatossággal lehet kinyerni. De ki lehet, és ez a lényeg. Az áldozatok megölését én intézem, ám a bonyolultabb, gyakorlati részét félnék másra bízni... magán kívül. Egy kivételes munkájának akár dupláját is hajlandó vagyok kifizetni, ez az ügy ugyanis nagyon fontos a számomra. - árulom el ajánlatom, ami elsőre talán merőben másnak tűnhet, azokhoz, képest, amikkel eddig keresték. De a testeket el is kell tüntetni, "használat" után, és nekem tényleg olyan emberre van szükségem, aki orvosi precizitással és végtelen türelemmel képes végezni munkáját. Horatio talán azt hiszi, nincsenek gyengepontjai, de én bebizonyítom neki, hogy vannak, és azokat, mint gyilkos is ismerem. Térdre kényszerítem, s miután kezessé válik, rajta keresztül is képes leszek tovább folytatni céljaim.

outfit || thx. || ambience

A türelem nagy erény és nem szabad keverni a belassultsággal. Az, aki belassult, nem veszi észre azokat az apró dolgokat, amelyek rövid ideig vannak az orra előtt. Aki türelmes, az csak addig ül és vár, ameddig nem kap valamit, amit megnézhet. A türelmes vadász a sikeres vadász. Én szeretem magamról azt hinni, hogy sikeres vagyok. Tudtam úgy keverni a lapokat az asztalon, hogy ne kelljen a rendőrségi akták miatt aggódnom és vagyok annyira emberismerő, hogy a saját áldozataimat is könnyen az ujjaim köré csavarjam. Persze, jelen helyzetben semmilyen csavargatásról nincs szó, de megfigyelem Mr. Brewstert. A gondosságát, az udvariasságát és bizton állítom, hogy hasonszőrűek vagyunk. Ki tudja, talán a hobbink nem is különbözik annyira, csak épp azok annyira privátok, hogy nem teregetjük ki egymásnak. Még nem. De aztán ki tudja, hova vezet még ez a vacsora? Lehet, hogy egy kellemes beszélgetés is lesz belőle a munka nélkül. Azt azért nem állítanám, hogy barátra tennék szert, hiszen nekem csak is kizárólag érdekkapcsolataim vannak - a legtöbbek tudta nélkül -, de szimpatikus nekem és ez nagy szó. Mivel ilyen gondot fektetett a vacsorába, természetesen alaposan megnézem, megszagolom és megízlelek mindent. Sokáig forgatom a számban a kortyot és falatot, hogy az ízskálának minden részét megérezzem, hiszen Mr. Brewster egy művész ebben, ahogy látom és megérdemli, hogy a művét ne csak felületesen szemléljék meg. Amikor pedig az alapos inszpekció után elégedett vagyok, ennek hangot is adok. A bókokkal sosem szoktam fukarkodni, ha azoknak meg van az oka és a helye. Márpedig ez a vacsora igen is megérdemli a bókot, még egy olyan szörnyetegtől is, mint én vagyok.
Mivel finoman puhatolózott, én vázoltam is közben a határokat. A vadászatot nem szoktam vállalni, mert az emberek általában nem türelmesek, már pedig nekem napokba, olykor egy hétbe telik, míg összegyűjtök mindent ahhoz, hogy magamhoz édesgessem az áldozatokat, mint egy vénuszi légycsapó. A legtöbb embernek viszont nem egy légycsapóra, hanem aktív ragadozóra van szüksége. Ez pedig nem én vagyok. Vissza is fordítom a kérdést, mert már igen csak kíváncsi vagyok, mi jár a fejében. Mit akarhat tőlem egy ilyen alapos személy? Némi bor után bevezeti a dolgot, de először még csak figyelmeztet, hogy elég különleges kérése lesz. Fel akar csigázni és őszintén szólva, jól csinálja. Jelzi, hogy nem lesz egyszerű munka, de ez persze még nem jelenti, hogy egyből elutasítanám. Nem, annál sokkal jobban érdekel, hogy mi a munka... és a második fogás.
Nem is kell sokat várni, egy újabb, csodásan festő tányért kapok magam elé. Az étel finoman gőzölök, ontva magából mennyei illatát. A díszítés és összeállítás, ahogy az előző fogás esetén is, most is kitűnő. Mr. Brewster egy nagyon tehetséges festő, a tányér pedig a vászon, amire fest. Most is bemutatja nekem az ételt, bár nem tud nem feltűnni, hogy általánosságban beszél róla, nem pedig specifikusan erről. Részletek. Fontos részletek. Kíváncsi vagyok, hogy ez véletlen-e, vagy van valami speciális dolog az ételben, ám nem tér ki semmire a végén, amit hozzá tenne. Lehet, ez valami konyhai titok. Egyelőre meghagyom annak. Mivel megvártam vele most is - türelem, ahogy mondtam már -, ezért egyszerre kezdünk el enni. Mindenből apró darabot és falatot teszek a villámra, hogy amikor a számba veszem őket, akkor az ízek harmóniáját egyszerre tudjam átélni. Ahogy a levesnél is, úgy most is úgy érzem, hogy valami különlegeset, tökéleteset kaptam magam elé. Még egy falatot eszek, mielőtt elismerően bólintanék.
- Ezt is csak dicsérni tudom. Hibátlan. - adok hangot ismét az elégedettségemnek, majd ezután jön a szakma. Ismét bevezetéssel kezdi. Elmondja, hogy itt bizony az FBI-al fogok ujjat húzni és nem tud biztosítani semmit. Elmerengek egy pillanatra, mert habár a rendőrségnél van egy titkos zöldkártyám, ez nem vonatkozik az FBI-ra és ha ott felmerül a nevem bárhol, akkor a rendőrkapitányi kapcsolat is hasztalanná válik. Leteszem az evőeszközt, hogy teljes figyelmet szenteljek a férfinek, az étkezéssel egyébként sem szabad sietni. Ki kell élvezni. A boromba kortyolva hallgatom, aztán végre rátér arra, amiért itt vagyok. A parfüm még maga nem mozgatna meg, de amint hozzáteszi, hogy azt emberi illatokból akarja összeállítani, azonnal megkapja figyelmem 100%-át. Még a bort is leteszem és kissé előre dőlök. Tudom, hogy nem egyszerű, hétköznapi módon érti az illatot, hiszen akkor nem én ülnék itt, hanem valami tudós. De én ülök itt. Nem mondanám, hogy sok érdekes dolgon dolgoztam eddig, a legtöbb esetben magamtól adtam hozzá valamit a munkákhoz, de ez... Minél többet hallgatom, annál jobban a rabja leszek az ötletnek. Micsoda fenomális ötlet! Jól leplezem az izgalmat az arcomon, de a szemem csillogása elárulhat és az a mosoly, amely az arcomra költözik. Ez a munka már önmagában is olyan jónak hangzik, hogy legszívesebben ingyen megcsinálnám, de valamiből fizetnem kell a lakbért.
- Mr. Brewster... - kezdek bele újra megfogva a bort és pár másodpercig gondolkodom, hogyan fejezzem ki magam.
- ...Leszarom az FBI-t. - mondom ki végül nyersen.
- Ez a munka valóban olyan kreatív, hogy nem tudok rá nemet mondani, sőt. Már mindjárt könyörögni is tudnék, hogy had dolgozhassak rajta én is. A fizetségem viszont lehet, vegyes lenne. Tudja... én szeretem a szuveníreket... - azt hiszem, megengedhetem magamnak, hogy ennyire nyíltan beszéljek a magam hobbijáról, ha már ilyesmibe készül bevonni engem.
- Rabja vagyok az emberi test gyönyörének. Szeretek gyűjtögetni belőlük darabokat. Néha élőkből, néha holtakból. Egészen szép kis kiállításom van már otthon. Ha esetleg egy apró fiolányit én is kaphatok ebből a parfümből, akkor féláron dolgozok Önnek. - adok is rögtön egy árajánlatot. Tudom, hogy nem rég még türelemről papoltam, de ez a terv izgatottá tett. Engem pedig kevés dolog tud izgatni.

- MUSIC - OUTFIT -

Better to live true to yourself for an instant than never know it.

Még a piacon is könnyebb dolgom van, mikor a megfelelő alapanyagokat keresem, akár a közösségi kertben, ahol aktívan részt veszek a növények, permetezés nélküli gondozásának. Könnyebb, mint kiválasztani egy alkalmas személyt arra, amire éppen keresek. A látvány, az illatok, a tapintás, elárulja egy gyümölcs vagy zöldségről, hogy megérett e már, hogy a levesbe kerüljön. Ám egy ember személyiségét sokkal nehezebb kiismerni, hát még ha rejtegeti is, mindegy, hogy akarva vagy akaratlan.
A kellemes vacsora közben azért rátérek az üzletre is, hisz végtére is ,ezért is vagyunk itt. Ám kezdetnek mindenek előtt figyelmeztetem a veszélyekről. Még egy magunkfajtára is ezernyi veszély leselkedhet és fokoktól függően illő egy kis kockázat felmérés. Akármibe én sem vágnék bele, tetsszen bármennyire is az ügy. Már pedig nem gyávaság bevallani, ha valaki a rendőrségre vállat von, ám az FBI-al már inkább nem húznak újat. Én sem szándékosan tettem, így alakult, de azt gondolom képes vagyok a helyén kezelni a dolgot, lévén, hogy már évek óta keresnek. Ha evégett Jeremy elutasítja a lehetőséget, úgy, bár nagyon sajnálom, nem tudok mit tenni. Nem kényszeríteném, ha tudnám sem. Magabiztos kezekre és határozott jellemre van szükségem. Nem az áldozatok miatt, hanem mert fontos, hogy merje állni mindazt, ami még ezzel jár. Ám sikerül meglepnie, nem csupán reakciójával, de azzal is, hogy mindenféle szájrágós kételkedés nélkül hajlandó belemenni, miután előadom magát a munkát. Volt bennem egy szikrányi remény, hogy elfogadjam az ajánlatom, de azt egy percig sem hittem, hogy ennyire... vonzónak találja majd. Ha nem ő volna a hírhedt The Handler, azt hinné, egy amatőr gyilkos, elhamarkodott döntése. Így azonban megkockáztatom, hogy sok esetben - ha nem mindenben - egy rugóra járhat az agyunk. Ez pedig... azt gondolom főleg jó, mint sem rossz. Eddig fel sem merült bennem, hogy esetleg a mostani esetnél tovább foglalkoztassam, de bevallom, így, most, meg-megfordul a fejemben, hogy esetleg talán... még is... Persze az ételekre adott dicsérete is némi szimpátiát kelt bennem, mint mindig, de megtanultam ezen kellemesen melengető érzést távol tartani józan elmém elködösítésétől. Bevallom még is félek egy csöppet, ahogy kitér a fizetség szokatlanságára. Nem érzek mögötte semmit rosszat, egyszerűen csak feszélyezni szokott, ha valami olyasmi adódik, amit nem én irányíthatok, és féltem, ez is ilyen lesz. De újfent csak meglep. Egy pillanatra talán még fel is csillan szemem még a fiolányi parfüm előtt, a kiállítást hallva. Oda vagyok a kiáltott műremekekért és azt hiszem, a morbid ízlésünk remek egyvelege lehet ennek. Jómagam is szívesen keverem a művészetet a halállal, és az elhunyt test kiállításával. Megnézném! Ó, de még mennyire, hogy meg. Nyelek is egyet, ahogy elfojtom magamban a kíváncsiságot, hogy megpróbáljam elképzelni az egészet. Kortyolok is egyet a pohárba töltött vörös nedűbe. Bár a parfüm önmagában egyedi ajándékként készül, csak is egy személynek, de azt hiszem ennyi még belefér. Elvégre nagyon olyan érzésem van, hogy egy másik hozzám hasonló művésszel van dolgom vagy műgyűjtővel. És ez, pokoli izgalmas!
- Lehet róla szó. - bólintok rá, mielőtt még elfeledkeznék róla, noha nehéz is figyelmem egy felé összpontosítani, mikor ilyen izgalmas dolgok derülnek ki leendő kollégámról. Azt mondom, megérné nyomon követni, mindenféle rossz vagy hátsó szándék nélkül. Nem hiszem, hogy szüksége volna "őrangyalra", de szívesen figyelném a háttérből munkásságát, életét és a körülötte zajló eseményeket. Vágynám megnézni az a kiállítást, de túl tolakodónak érezném, ha itt és most szóba hoznám. Mi pedig türelmesek és higgadtak vagyunk, Joseph. Hiszem, hogy egy nap ennek is eljön az ideje.
- Milyen izgalmas egy hasonló érdeklődéskörrel rendelkező emberrel találkozni. Még úgy is, hogy hobbink mások szemében igencsak megvetendő... - mosolyodom el, s e mosoly mögött valós, őszinte öröm fogan.
- Ami azt illeti, jó magam is gyűjtő vagyok, bár nem teljesen abban az értelemben, mint, ahogy ön is. Én ugyanis... a begyűjtött "trófeát" jobbára fel is használom... - emelem meg a villámra szúrt hús falatot sokatmondóan és be is kapom. Más esetben nem árulnám el magam, de kétlem, hogy ő ezt gyomorforgatónak találná. Terry talán, Autumn pedig... nos neki nem is árulnám el a végsőkig, hogy imádott és keresett kollégája sült oldalasával kínáltam. Vagyok olyan ügyes, hogy még repetát is kérjen belőle. Ha csak ténylegesen nem sikerült elijesztenem eme apró megjegyzésemmel folytatom is kifejezvén meglepettségem.
- Arra számítottam, hogy őrültnek gondol majd, vagy esetleg elutasít, mert így elsőre, elég tömören előadva, talán annyira nem átlátható az egész procedúra, de tudnia kell, hogy már bele fogtam pár hete. Csupán fel kellene gyorsítanom a procedúrát. - ami azt hiszem érthető, hiszen minél tovább kitart, annál kockázatosabb. Nem attól félek, hogy elkapnak és tetteim végett esetleg még törvényes úton ki is végeznének - mert erre bizony elég nagy esélyt látok -, hanem, hogy a célom elérhetetlenné válik. Mint amikor az étel, amibe időt, energiát és pénzt fektetünk kihűl, anélkül, hogy bárki is belekóstolna. Arról nem is beszélve, hogy Horatiot követően még azelőtt szeretném Autumnot is meglepni egy kicsivel nagyobb aprósággal, mielőtt ténylegesen megismerkednénk. Mert mindez, a tervem része, amibe nem fér bele hiba. Szeretném lenyűgözni, mindkét oldalról. Szeretném, ha tudná, hogy ahogy én, úgy a Hasfelmetsző is figyel rá. S ha mindez Jeremy közreműködésével teljesülhetne, azt hiszem nagyobb fejfájást okozhatnék az utánam kajtatóknak. Az pedig csupán hab a tortán, hogy az épp velem vacsorázóban még azontúl is ezernyi lehetőséget látok. Nem akarom elbízni magam vagy előre a medve bőrére inni, de minél többet tudok meg róla, annál jobban látom magam előtt kettőnk jövőjét, melyet önző módon még nem tárnék elé. A főfogás végül így vagy úgy, de el kell, hogy fogyjon. Ha esetleg pedig elvettem volna étvágyát, úgy nem várom el, hogy mind megegye. Tulajdonképpen ő az első, akivel közöltem, hogy valóban azok vagyunk, amiket most éppen eszünk. Igaz, én teljesen másként tekintek azon személyekre, akiket a tányéromra száműzök.
- Bár a legtöbb konyháról elmondható, az olaszoknak aztán igazán kivételes és különleges ízlésük van a konyhai művészet terén. A tálalásra is nagyon odafigyelnek és kifejezetten előnyben részesítik az intenzív ízeket, nem csak a tésztás ételeik végett. - lépek be a két tányérral, ami az előzőkhöz képest talán kicsit letisztultabb elrendezésében. Egy nagyobb, félbe vágott és ki kanalazott narancs, benne első ránézésre csoki krémmel töltve, egy egész rúd fahéjjal, míg körülötte néhány szem málna és kék áfonya, plusz a babapiskóták. - A Sanguinaccio Dolce tulajdonképpen egy olasz csokoládé puding, annyi különbséggel, hogy épp annyi sertés- vagy marhavért tartalmaz, mint amennyit tejet. Nem egy népszerű desszert, de aki kóstolta, hamar megvilágosodik, hogy nincs semmiféle kellemetlen utóíze, a vért nem is érezni, ellenben ad az étcsokoládénak egy különleges kis zamatot. - lépek mellé, s teszem le elé az egyik tányért. Megjegyzem én sem készítem el túl gyakran, leginkább a kellemetlen kérdések és a finnyás vendégeim végett. Vért ugyanis nem minden piacon kapni, magyarázkodni pedig nem szeretek.

outfit || thx. || ambience

Sok brutális gyilkos él ezen a sárgolyón, de olyanok, akik művészetet visznek ezen munkájukba, rendkívül ritkák. Én sem feltétlenül nevezném magamat művésznek. Én inkább gyűjtő vagyok, de Joseph... Joseph igazi művész. Kreativitása már az ételeken is meglátszódott, de most, ahogy előáll a feladattal, igazán megcsillogtatja nekem ezen felét. Még nekem se jutott eszembe soha ilyesmit gyűjteni egy testből. Pedig én már szinte mindenből szereztem egy-egy mintát. Így persze kapok az alkalmon, hogy - habár mint említette, ajándékba készül -, még is kérjek magamnak ebből a csodálatos termékből. Látom az arcán a változásokat, ahogy szinte megnyugszik, aztán már szinte a poharába rejti izgalmát. Én is hasonló érzéseket táplálok már most ezen munka iránt, így reményteljesen várok, hogy végül bele megy-e az alkuba. Nem mondja ki egyértelműen az igent, de bizakodó vagyok. Látom, hogy az udvarias mosolyát leváltotta őszintére, én pedig egyelőre megelégszem ezekkel. Megosztom, hogy miért is szeretnék egy kicsit abból a parfümből és hamarosan kiderül, hogy az érdeklődési körünk nem áll távol egymástól. Mármint azon belül, hogy emberek életét oltjuk ki, ki-ki milyen indokból. Én az emberi test megszállottja vagyok, ő pedig ... szakács. Pár pillanatig fürkészem őt és a villára szúrt ételt ami eltűnik az ajkai között, aztán a tányéromra nézek. Nem éreztem semmit. Az új tudattal, izgatottan szúrok még egy falatot a villámra, megnézem és habár eddig se ettem gyorsan, most még lassabban és alaposabban rágom meg a falatot, keresve valamit. Egy különös, új ízt. Nem tudom, hogy van-e az embernek más íze, mint ahogy a sertést is meg lehet különböztetni a marhától, az viszont biztos, hogy én nem érzem ezt ki. Nem tudom, hogy ezzel elnyerje az elismerésem, mert egy aromát nem lehet könnyű elrejteni a fűszerek mögé, vagy csalódott legyek, amiért nem érzem magát az embert benne. Túl kíváncsi vagyok és tudni akarom. Persze közben Joseph folytatja, míg én újabb és újabb falattal próbálom meg közelebb hozni magamhoz a megoldást, mindhiába. Amint megettem mindent, lerakom az evőeszközt és megtörlöm a számat.
- A procedúrát ráérünk megbeszélni akkor, amikor bele kezdünk a projektbe. Akkor lesz aktuális, hogy hogyan, hiszen ez egy gyakorlati tudomány. - nyugtatom meg apró mosollyal, aztán a tányéromra nézek a boromra fogva.
- Nem érezni az ételen, hogy mennyire különleges. Ez szándékosan van így, vagy - laikus szavakkal élve - gyenge az emberhús íze? - kérdezek végül rá arra, ami a legjobban böki a csőrömet, és közben kiiszom a bort a pohár aljáról. Akarom érezni az ízét, ha már elém tálalták. A valódit. De emellett még ezernyi kérdésem lenne. Mióta kannibál? Az életvitel vajon változtat az ízen? A bevitt szerek, alkohol? A zsíros, vagy az izmosabb személyek a finomabbak? Mindent felhasznál belőlük, vagy csak egy részüket? Hol készíti elő ezeket? A test hány százalékát használja fel? A maradékkal mit kezd? Ezeken kívül még annyi mindent tudnék kérdezni, mint valami gyermek, akinek éppen valami újat mutattak és mindent tudni akar róla. Nem özönlöm el ezekkel egyelőre, csak szépen lassan, komótosan haladjunk. Még a végén elriasztom a túlzott lelkesedéssel.
Megkapom a választ vagy sem az egyetlen feltett kérdésemre, jön is a desszert. Érdeklődve és ezúttal már más tekintettel figyelem meg az elém letett étket. Amikor elmondja a receptet már biztos vagyok abban, hogy ez az étel sem állati vért tartalmaz, hanem emberit. Habár már izgatottan bele kóstolnék, megvárom, amíg legalább ő is helyet foglal, mielőtt felvenném a kanalamat a tányér mellől és annak segítségével belekóstolnék a finomságba. Vért még ritkábban eszik az ember, nem sok ételt készítünk vérből, így egyébként is szokatlan a gondolat, ám ebből se érzek ki semmit. Most már konkrétan kezdek csalódott lenni emiatt, pedig Joseph jelezte is, hogy az eredeti receptben sem lehet érezni a vért - most épp miért érezném? Tudom, hogy a csalódottságom illogikus, de ha egyszer annyira vágyom rá.
- Finom a desszert is, de... - hallgatok el kicsit, mert fogalmam sincs, hogyan fogalmazzam meg, amit jelenleg érzek. Nézem az utolsó elkent krémet a tányérom alján és abból próbálok ihletet meríteni.
- Reméltem, hogy felfedezem benne az embert. - nézek fel végül Josephre.
- Tudni szeretném, milyen az eredeti íz. - vallom be végül. Miért ne tenném? Szeretném, hogy tudja, tökéletest alkotott. Túl tökéleteset, ha mondhatjuk. Mások valószínűleg szét okádták volna a belüket azután, hogy megtudták a titkos hozzávalót, de én csak szomorú vagyok, amiért nem érzem ki benne. Pedig épp ettől lesz olyan különleges nem? De minek eszi, vagy esszük, ha nem érezni ki belőle, hogy különleges?

- MUSIC - OUTFIT -

Better to live true to yourself for an instant than never know it.

Túlzás nélkül állíthatom, hogy Jeremy Robinsonhoz hasonló emberrel még nem találkoztam. Naivitás az gondolni, hogy mind különbözünk, hisz egy jó emberismerő, az alapokból merítve ismeri fel, ha találkozott már egy hasonló személlyel. Az emberek különböző külső jegyekkel próbálnak kitűnni hasonszőrű társaik közül, de az igazi egyediséget belülről kell megformálni és Jeremy egy igazi különlegesség. Nem az öltönye vagy a sármos mosolya teszi azzá, hanem önmaga személye, amire nem hatottak a világ nyomása. Mint egy csodálatos vacsora asztal egyik szegletében, szemnek kellemes látványt nyújtó, de szándékosan mérgező gömbhal étel, ami csak akkor tűnik ki fogások közül, ha ő azt akarja, de bármikor képes ölni, s mindezt elegánsan és kíméletlenül. Nem retten vissza se az üzlettől, tudván, ez nem olyasmi, amivel eddig foglalkozott volna, se pedig a tudattól, mikor világossá teszem, hogy amit eszik az egykor épp úgy lélegzett, evett és ivott, mint ő. Tudom, hogy más nem így reagálna erre ismerősi körömből, ugyanakkor kellemes, izgalmas érzés kucorodik bensőmbe, ahogy a megvilágosodás margójára újabb kóstolót vesz ajkai közé és fürkészi, elemzi, de ezúttal teljesen más szemszögből a hús ízét, zamatát. Nem a büszkeség nyomán, inkább érzéketlen lelkem mélyéből előbukó, örömtelien mosolyodom el rajta. Még számomra is furcsa ez a halovány, még is őszinte érzést. Mintha először érezné egy bántalmazott a kedves érintést. Ezt váltja ki belőlem már-már sorstársamként rá tekintő reakciói. Finom fogalmazása is mosolyra sarkall. Még mindig ott a diszkréció beszélgetésünk alatt, mintha tudatában lennénk annak, hogy alkalomadtán még mindig figyelnek. A munkát érintő megjegyzésére egyetértően bólintok. Gyakorlatban úgy is könnyebb elképzelni, véghez vinni, mint elmagyarázni a kémiai hatásokat, az alapanyagok összetételének értékeit.
- Az ízeink egyediek. Legyen kövér vagy sovány. De lehet rajta változtatni, fokozni és esetekben elnyomni. Nem szívesen teszem utóbbit, de társadalmilag és törvényileg is, egyenlőre csak a halálos injekció elfogadott kivégzői módszer, az elítélt megsütése és megevése még nem. Sajnálatosan pedig az eddigi vacsora vendégeim sem igazán szimpatizálnának az én eszméimmel, így kedvük és ínyük szerint igyekszem ízesíteni az ételeket. Cserébe azontúl, hogy bűntársaim lesznek egy holttest eltűntetésében, hasznos információval szolgálnak. - felelem felvetődött kérdésére, majd elmosolyodva egy falat után azért rápillantok. - De jó tudni, hogy vannak még erre nyitott elmék. Szívesen látom legközelebb is, és akkor másképp nyúlok majd a fűszerekhez, ha kívánja. - mosolygom, s már most azon kezdek gondolkodni milyen körítés legyen a fogáshoz, milyen bor, teríték, na meg egy ilyen gondosan előkészített, különleges étkezéshez, különleges alapanyag kell. Nem választhatok és ölhetek meg csak úgy egy sofőrt vagy üzletembert. Ha igazán finom fogást akarunk, még jóval az elkészítés előtt jó magamnak kell kezelésbe vennie az illető étrendjét, mert számít, hogy mit eszik. Az ókori Rómában osztrigával, makkal és Marsala borral etették az állatokat, hogy jobb ízük legyen. Ez érvényes ugyanúgy az emberekre is. Akadt már olyan vendégem is, aki szemtelenségével vívta ki a vacsora meghívást. Mérhetetlen önhittsége és aljas módon lenéző megjegyzései azonban abban a pillanatban tova szálltak, mikor magához tért az étkező asztalnál, infúzióval karjában és saját, kakukkfűvel és kandírozott almával felszolgált bal lábával farkas szemezve. Valamiért ténylegesen abban a hittben élt mindvégig, hogyha színlelt javulást mutat modora, életben hagyom és elengedem. A gazdagok, olyan sokáig élnek pénz halmok közt, hogy egy idő után meggyőződésük, hogy mindenki más is pénzzel mozgatható. Hogy az életet meg lehet vásárolni. De nem nálam.
A desszert sem volt kevésbé különleges, igyekszem áldozataim minden részét felhasználni, kreatív ember lévén pedig azt gondolom ez sikerült is. Sajnálatosan, a precízen megalkotott desszert, hiába is minőségi egy vacsora esten, a titkom után sokkalta inkább csalódást. Ez nem csak az arc kifejezésén látszik, de szavakba is önti, noha végig nagyon óvatos, pedig aligha venném magamra. Igaza van, és sajnálom is, hogy így készültem rá, de bevallom, nem számított ennyire nyitott üzlettársra. Nem ismétlem magam, neki is meg kell értenie, hogy óvatosnak kell lennünk, de értékelem őszinteségét és nagyon is támogatom ötletét, aminek biztos nem leszek akadályozója.
- A vér íze még annyira talán nem is különbözik a többi élőlényétől, azonban a hús és annak zamata már sok mindenen múlhat. - válaszolom, és eképpen el is töprengek rajta közben, hogy még akár össze is egyeztethető a két dolog egymással. - Időbe telik, mire összeszedem az alapanyagokat és a főfogás is kellő finomságúra érlelődik, ha fogalmazhatok így, de azt gondolom, közös munkák végeztével, pontosabban inkább annak jutalmaként, szívesen látom majd ezen a különleges vacsorán. - mosolyodom el az utolsó kanál pudingot is kikanalazva. Ami azt illeti, szükségem lesz egy eddig is jól tartott "sertésre", akiből kifogástalan vacsorát készíthetek.
- Szeretem megválogatni az alapanyagokat, de ha akad olyan személy az életében, akiért nem kár, és legalább holtában hasznossá válhatna az asztalon, szívesen... khm... hívom meg őt is a vacsorára. - töröltem meg ajkam a szalvétával, majd még hagyva leülni a finomságokat, töltöttem magunknak egy kis bort. Nem csak evésről kell szólnia a vacsorának, s ha bár az üzlet fontosabb részeit megbeszéltük, a magam részéről szívesen csevegnék még Jeremy gyűjtői munkásságáról. Így egy korty után már én sem tartom magamban kérdéseim, s viszonzásképp én is hajlandó vagyok felelni minden, talán még abszurdnak is hangzó kérdésére. Különleges vacsora ez, és nem csak a fogások miatt.
- Nem akarok indiszkrét lenni, se tolakodó, de bevallom igazán megmozgatta fantáziám a gyűjtői munkája. Nem is maga a begyűjtés, mint inkább maga a "kiállítás". Nem gyakran találkozom hasonló érdeklődésű emberrel, így kérem ne vegye alkalmatlankodásnak, de egyszer esetleg, volna rá lehetőség, hogy magam is megszemlélhessem eme hobbiját? - olyan könnyedén jönnek a szavak, szinonimák a kevésbé szép kifejezésekre, mintha mindig is ilyesmikről társalognánk, hol ott azt hiszem csupán pille könnyen vettük fel a másik egyedi vonalát, ami egy kicsit saját magunké is.

outfit || thx. || ambience

Nem mondom, hogy Joseph nem nyűgözött le már az elején a stílusával és a hozzám hasonló aprólékosan, gondosan elkészített ételeivel és a munkával, de mindent csak egyre jobban fokoz. A végén azt sem tudom eldönteni, mi izgatja jobban a fantáziám, a parfüm, vagy a vacsora íze. Túl sok kérdés, túl sok érdekes dolog kerül szóba és oly kevés az idő, hogy mindent megtudjak. Szép lassan, de azért elkezdem kifaggatni őt, mert nem tudnék elmenni úgy, hogy legalább néhány kérdésemre választ ne kapjak. Kis túlzással csüngök a szavain, ahogy elmeséli, mindenki íze egyedi. Ezen kicsit meglepődök, mert akkor minden ételt máshogyan kell elkészítenie, ha ugyan azt az ízt akarja elérni, legalább is logikusan ezt gondolná az ember. De végül is érthető, hogy mindenki íze más, hiszen mindenki máshogy táplálkozik, éli az életét. Ez a része is logikus. Akkor viszont nagy gonddal készíthet el mindent, folyamatos kóstolásokkal és oda figyeléssel. Már ebbe bele gondolva is elmerengek, vajon mennyi idő lehet, mire ezt mind kikísérletezte? Mire megfőzött néhány embert? Majd egy estén talán ezekre is választ kapok, most az alkalom kapok, amikor felajánlja, hogy legközelebb másképp fűszerezzen.
- Nagyon örülnék neki. Rettentően kíváncsivá tett és szeretném ezt is tudni. - szándékosan fogalmazok úgy, ahogy. Amit csak lehet, tudni akarok, mert a test szépségébe ez is szervesen kapcsolódik. Ha a világ elfogadóbb lenne, el tudnék képzelni egy olyan kulináris eseményt, amely a test tudományára is épp úgy fókuszál. Ki lenne állítva a máj keresztmetszete, és előtte pedig májpástétom. Egy interaktív tudományos-kulináris kiállítás. Kár, hogy a világ nem elfogadó. Talán legfeljebb Halloweenkor lehetne ilyen estét rendezni, amikor az embereknek azt lehet hazudni, hogy sertést, vagy marhát esznek, nem pedig a barátjukat.
Ezután jön a desszert, én pedig ismét lelkesen eszek, bár már nem azzal a tudattal, mint először. Hiába keresem a különlegességet a különleges desszerten belül, sajnos csalódok, de nem olyan nagyon. Tudva, hogy lesz alkalom a tényleges ízt is kipróbálni, nem rontja el a kedvem, vagy az étvágyam a desszert. Josephet is végig hallgatom, ahogy a hasonlóságokról és különbségekről beszél és hogy a jutalmam lesz a vacsora. Elmosolyodom, őszinte, sötét izgalommal a szemeimben.
- Ez remekül hangzik. Alig várom, hogy munkához lássunk. - mondom, majd a felajánlására, hogy még egy ismerősömet is hajlandó lenne megfőzni, halkan elnevetem magamat.
- Ha lenne is, akit szívesen látnék holtan, az is olyan undorító személyiség, hogy nem szolgáltatnám fel. Azt a keserűséget nem tudná semmivel leplezni az ételben. - somolygok kicsit, kényelmesen hátra dőlve. Aztán jön a kérdés a kiállításom iránt én pedig barátságos mosolyt engedek Josephre.
- Természetesen, bármikor át jöhet megtekinteni. Maga az első olyan ember, aki olyan szinten le tudott nyűgözni, hogy első helyre tegyem minden lehetséges listámon. A legjobb üzleti partnerem. Nem mondom, hogy füttyent és ugrok, de azt biztosra veheti, hogy előnyben fog részesülni nálam, mint mások. Mit szólna, ha meg is terveznénk a látogatást? - kérdezem, mert végül is Joseph munkássága alatt meglehetősen sok testet látott és szedett szét, így szakértői szemmel is végig nézhetné mindazt, amit én összegyűjtöttem az évek során. Érdekelne a véleménye, a tanácsai, vagy csak szeretném én is kicsit lenyűgözni őt.
- Én ugyan főzni nem tudok ilyen jól és nem is kockáztatnám meg, hogy megsértsem a kevéske tudásommal, ami a konyhát illeti... de egy bor, vagy zenei estet szívesen bevállalok a kiállítás mellé. - ajánlom fel, szinte várva, hogy időt szánjon rám a naptárában. Remélem ad egy napot, mert el kell intéznem hozzá egy-két dolgot. Bort, méltó helyet keresni a daraboknak, ténylegesen kiállítani őket, mert jelenleg csak a polcomon vannak. A régi dolgokat le is kell porolnom, és lehet egy-két dologra egy új üveg is ráfér. Micsoda izgalmak!

- MUSIC - OUTFIT -

Better to live true to yourself for an instant than never know it.

Nem tagadom, elég válogatós vagyok, és nem csak ételek terén, de az embereket tekintve is. Nem gyűjtök felesleges ismerősöket, csak, azért, hogy elérjen egy bizonyos számot a facebook ismerőseim melletti szám. Alaposan megválogatom kikkel tartom a kapcsolatot, kit engedek egy leheletnyit közelebb és ki az, aki, ha nem tágít, de borzasztóan irritáló, jobb híján felkerül az asztalra, hogy ismerőseimmel és barátaimmal közösen elfogyasszuk. Utóbbi egyébként kifejezetten praktikus "kellemest a hasznossal" módszere egy kellemetlenkedőtől való megszabadulásnak. Bár látszatra elég sok színű és kicsit sem rendszerezett a társaság, valójában mindnek meg van a maga fontos szerepe. A cserfes és hangos újságíró, néhány pohár minőségi bor után aranytálcán kínálja a titkosított információkat, a rendőrségi akta kukac pedig örülve, hogy egyáltalán észrevette bárki is, egy kis motiváció után, mindig naprakészen árulja el, mi folyik épp a rendőrségen. Idővel az FBI-nál is lesz egy ilyen kis madárkám, azt gondolom Terry képében, de ki tudja, lehet Autumnál előbb érek célba. Bár a legkevésbé sem könnyebb préda, inkább csak egyszerűbb megközelíteni, lévén, hogy nem gyanakszik rám. Jeremy azonban az első olyan az asztalomnál, akivel a főfogást követően már is úgy érzem, hamar közös nevezőre jutottunk. Sőt mi több, precizitását, lelkesedését és ridegségét tekintve, már is feljebb került azok fölé, akikből pusztán hasznot húznék. Érdekel. És nem úgy, mint, akinek a kellő fűszerezésén kezdenék gondolkodni, hanem, mint kolléga a sötét üzelmekben. Először fordul elő ilyesmi, még magam is bizonytalan vagyok emiatt, még is úgy vonz ez a belőle áradó, démoni energia, mint macit a méz. Már most úgy érzem, hogy szigorúságom feléje hamar és látványosan megenyhül. Nem tiltakozom, sőt, magam ajánlom fel a lehetőséget, tán legfőképpen, mert ő az első, aki ilyesmit kér. Érdekel, nagyon érdekel, hogy ő miként fogja érezni, az ízvilágot és az okozta érzéseket. Hogy azt látja--e amit én, vagy egy teljesen más világot? Csalódni fog, esetleg pontosan azt kapja, amire számított, vagy éppen függőséget okoz majd számára? Bizonyosan ezen kérdések benne is felmerülnek vagy már fel is merültek.
- Ez esetben mielőbb keresek rá megfelelő időt, és értesítem majd róla. - biccentem félre fejem bólintás közben, mosolyogva, s már előre látom magam előtt, ahogy évszakhoz illően öltöztetem fel az asztalt, és szorgoskodok a konyhában. Meglepő módon, én speciel imádok főzni és sütni. Csupán azért kerülöm eme szakmát, mert a hobbimként igazán kiteljesedhetek benne, ellenben, ha munkaként és pénzért tenném, szabályokhoz kötnének. Elvenné a maga varázsát. Bár meg lehet Jake nem így hívná.
- Áh, még én! - somolygom sejtelmesen, ahogy a desszert közepénél magamhoz veszem a poharam néhány korty erejéig. Egyedül is meg van a maga szépsége, de még soha, fejben sem fordult meg a számomra, hogy valaki mást is beavassak. Most pedig úgy tekintek Jeremyre, mint egy igazán különleges tanítványra. Bár nem kérném, hogy folytassa életmódom, vagy csatlakozzon eszmémhez, hisz pontosan attól olyan, amilyen, hogy a sajátjait éli. De nagyon kíváncsi vagyok a közös munkánkra, lassan már jobban magára a készítésére és Robinson elhivatottságára, semmint az eredményre. Pedig bizton állíthatom, hogyha eddig még nem uralkodott el Horatio teljesen a pánikroham, majd most fogja. Még arra is felkészültem, hogyha kórházba kerül pszichés problémákkal, lehetőleg engem keressenek fel, noha azt gondolom Killian egyből hozzám fordulna. Olyanok, mint az etető kézhez szokott állatok. Aztán mikor már kellően bizalmasok lesznek, egyszerűen megölöm mindkettőt.
Tetszik Jeremy sötét humora, nem tudok nem szélesen mosolyogni rajta, miután felajánlom, hogy a disznót ő maga választhatja ki. Így térünk rá kicsivel később az ő hobbijára, amit hallva még inkább érdeklődőbbé válok irányába. Kezd formálódni bennem az, hogy ő számomra nem egy kézműves kis csésze, melyet jobbára dísznek tartok a szekrény tetején, nehogy bárki is hozzáérjen. Hanem a legkedvesebb konyhakésem, melyet közös titkaink nyomán féltve őrzök a fiók mélyén, különleges alkalmakkor használva csupán. Egy tökéletes, precíz, velem tökéletes összhangban lévő eszköz. És ez nem sértés tőlem, hanem elismerés. Nincsenek érzései, nem hibázik, nem ítélkezik felettem, még is meg van egyedisége, sajátos vonásai. Hát kérhetnék ennél többet? Megpróbálkozom vele. S nem tudom megállni, hogy ezeket még most ne öntse szavakba. Még a desszert másik fele is jóval tovább várat magára, annyira leköt és egyben meglep válasza. Nem hittem volna, hogy ilyen nyitott lesz, és teljesen meg is értettem volna, ám mérhetetlenül örülök, hogy végül igennel felelt. Talán aprón fel is csillannak szemeim.
- Az érzés kölcsönös, Mr. Robinson. - erősítem meg irányomból is, hisz ez teljes mértékben így van. Még igazán bele sem fogtunk semmibe, ismerkedésnek is csupán az első pár közös óránk töltjük, még is olyas fajta kíváncsiságot hordoz magába számomra, aminek felfedezésének árán azt gondolom sok mindenre képes lennék. Kérdésére, lelkes, apró bólintásokkal reagálok, annyira érdekel, annyira átélném már a pillanatát.
- Zenei est? - ugranak homlokomra szemöldökeim meglepődve. Nem várok nagy felhajtást, hiszen ki vagyok én? De így hirtelen arra asszociálok, hogy tud zenélni. És ha ez így van... uram isten, hát ki ez a fickó és hol volt eddig? A legjobb tudásom szerint csupán egy féltestvérem létezik, de mennyivel másabb volna a kapcsolatunk, ha ő volna a rokonom. Még csak nem is morfondíroznék azon, vajon honnan ez a sötét energia belőlünk, a művészet iránti szenvedély, a halál egészen új szemléltetése.
- Úgy érzem már így is tolakodó voltam, így egy percig sem várom el az ilyesmit, de persze... - széles mosolyom is elég árulkodóvá tesz, ahogy huncut oldalra pillantásom is, lévén, hogy ezer örömmel fogadom el ajánlatát. - ...ellenkezni sem fogok.

outfit || thx. || ambience