Nia Kahina megérkezett a repülőről, eltöltöttünk kettesben kis időt, míg megreggeliztünk, s elmentünk egy szállodába, hogy lezuhanyozzon. Nem tudtam hogyan közöljek vele néhány dolgot, így mindig kerültem azt az egy témát, mondván, hogy ráérünk ezzel még. De meddig? Neki meddig lesz türelme rám és ezekre? A kettesben töltött idő remekül eltelt, még ha csak egy másfél óráról is volt szó. Újra érezhettem az illatát és újra csókolhattam őt. Hiszen napokig nem tehettem meg és napokig nem is fogom majd újra. S ezt be kell pótolnunk mihamarabb. Csókjaim szenvedélyesek voltak és érintéseim sem voltak másfélék.
Aztán újra elindultunk, hogy ezúttal gyalogosan tegyünk néhány perces sétát a lakásig, ahol már Elliot Mathilda is várakozik… igaz, még nem tudja, hogy Nia megérkezett. Az, hogy örülni fog-e neki, vagy sem, a jövő titka. Remélem jól meglesznek, míg itt vagyunk…
- Tudod, már nagyon régóta várom ezt a pillanatot, hogy ti ketten megismerkedjetek. - a többi családtagomnak is büszkén mutatnám be, a kérdés nem azon van, hogy Nia megkedveli őket vagy sem. Azon, hogy apám és a bátyám hogyan kezelik a helyzetet, hogy eljegyezni készülöm a lányt. Úgysem fog egyiknek sem tetszeni, de ez majd a jövő nagy zenéje lesz. Miközben Nia-val haladok a járdán, addig is szemügyre vehetjük az itt mozgolódókat, s az egyéb látványosságokat… mondjuk őket majd később is szemügyre vehetjük közelebbről. Előbb ezt tudjuk le. Na nem mintha ez olyan oltári nagyon szuper fontos lenne, de ha már itt van, akkor túl leszünk ezen is. Nem kell aggodalmaskodnom, hogy mi is lesz a helyzet. A lakás épülete előtt megtorpanva végig tekintek a helyen, majd a nagy Ő-t is megszemlélem. Egy csókot nyomok feje búbjára, majd belépek az ajtón, hogy a megfelelő emeletre érve az ajtó előtt megálljunk. Van egy pótkulcsom, így azzal már nyitom is az ajtót, hogy beengedjük magunkat. Előre engedem Niát, majd magam is belépek.
- Megjöttünk. - szólalok meg hangosabban, hogy jól hallható legyen az érkezésünk. Közben rápillantok Niára is.
- Kérsz valamit inni? - érdeklődők tőle, míg elő nem kerül a húgom, ami remélem, hamar megtörténik. Így is eléggé parázok a dolgok miatt.

Amint sikerült realizálnom, hogy mi fog történni a következő órákban, félelemmel vegyes izgalom uralkodott el bennem. Joseph nagyon sokat mesélt már a húgáról, szinte olyan, mintha ismerném, de azért mégis van bennem egy egészséges félelem a találkozóval kapcsolatban. Fontos nekem, hogy legalább azok az emberek elfogadjanak a környezetében, akik fontosak neki, nem magam miatt, hanem miatta. Nem szeretném, ha választás elé kényszerülne, és kényelmetlenül érezné magát.
Jól esett néhány lopott órát együtt tölteni vele, hiányzott már nagyon a közelsége. Bár a zuhany segített abban, hogy kissé felfrissüljek és ne érezzem magam úgy, mint egy cafat hús a piacon, a fáradtságot nem sikerült teljesen kiűznie belőlem. Hosszú tizenhat órás utazás van mögöttem, nagyon kevés alvással, azt hiszem, ha végre sikerül ágyat érnem két másodpercen belül aludni fogok. Mégsem tudok teljes mértékben a pihenésre és az alvás utáni vágyaimra gondolni, mert agyamat teljes mértékben lefoglalja az előttem álló találkozás gondolata. Mit mondjak? Hogyan viselkedjek? Mit kérdezzek? Mit meséljek? Valahogy azt érzem, hogy Josephet sokkal könnyebb volt bemutatni a családomnak, bár apa először húzta az orrát, hogy fehér férfit vittem haza, mégis nagyon hamar elfogadta, tudtam, hogy ez így lesz, hiszen neki mindig a gyerekei boldogsága volt az első. Joseph az első férfi az életemben, akivel eljutottam arra a szintre, hogy bemutassuk egymást a családnak, ő az első, akivel hosszú távra, lehetőleg örökre tervezek és tudom, hogy ez a találkozás egy hatalmas mérföldkő az életünkben. Éppen ezért nem szeretném elrontani.
Némán sétálok a férfi mellett, szinte már görcsösen kapaszkodva a kezébe, tekintetemmel az utat fürkészve, miközben próbálok felidézni minden részletet, amit valaha Joseph mesélt Elliot-ról. Csak akkor pillantok rá, szám szélén félszeg mosollyal amikor megszólal.
- Tudom. Nagyon izgulok, szeretném, hogy a húgod kedveljen. egy kicsit talán magam miatt, de legnagyobb százalékban a férfi miatt, akit szeretek. Egyszerűen hihetetlen, hogy milyen magabiztossággal lépked mellettem, látszólag benne meg sem fordulnak azok az aggályok, amik engem már a hotelszoba elfoglalása óta nyomasztanak, most azt kívánom, hogy bárcsak annyi erőm és magabiztosságom lenne, mint neki. Úgy viselkedek, mintha legalábbis is valamilyen kivégző osztag elé vinne, nem is értem magam, általában én ennél sokkal nyugodtabb és lazább vagyok, nagyon ritkán görcsölök rá ennyire a dolgokra.
Az épület előtt egy minden rendben lesz mosolyt küldök neki, mintha kettőnk közül ő lenne az idegesebb. Szinte árnyékként követem őt a megfelelő emeletre és lakáshoz, szívem olyan gyorsan verdes a mellkasomban, mintha bármelyik pillanatban ki akarna ugorni belőle. Zavartan toporgok egy helyben miután sikerül átlépnem a küszöböt, ujjaim között szórakozottan morzsolgatva a táskám pántját.
- Szóltál neki egyáltalán, hogy itt vagyok? Itthon van? Nem zavarjuk meg semmiben? darálom egymás után a kérdéseket kissé halkabban, hogy ha lehet, Josephen kívül senki más ne hallja.
- Azt hiszem egy pohár víz jól esne. lépkedek kicsit bennem a lakásban, hogy mégse az előszobában toporogjunk, mint két tökkelütött. Mondjuk így legalább közel az ajtó, ha menekülni kell. Tekintetem végigjáratom az ízlésesen dekorált és bútorozott lakáson, már amit ebből a szögből még látni lehet. Úgy érzem magam, mint egy kiskamasz az első randija előtt.