Első látásra talán nagyképűnek tűnik a megjelenésével, de aki megismeri, az rájön, hogy Dora igazából egy szerethető lány. Kevés olyan ember van, akit a barátjának tart, de pontosan tudja, hogy az a pár személy épp elég ahhoz, hogy tudja: van kire számítania. Nem fél kimondani, amit gondol, és sosem azt mondja, amit hallani akarsz. Az az egyik elve, hogy az őszinteséggel sokkal többre megy az ember, így ha felveszel egy ruhát, ami bénán áll rajtad, akkor egészen biztos, hogy a szemedbe mondja, és véletlenül sem hiteti el annak az ellenkezőjét, akkor sem ha megharagszol érte. Mivel mindig - vagyis legtöbbször - őszinte, így ő is elvárja ugyanezt másoktól. Gyűlöli a hazugságokat, és ha valaki egyszer átveri, akkor nagyon nehezen tud megbocsátani. Olyan, mint valami tornádó, szinte folyamatosan mozgásban van, mindig muszáj csinálnia valamit, mert unatkozni nem szeret. Imádja az adrenalit, mert ha veszélyes dolgokat csinál, akkor úgy érzi, hogy képes elterelnie a gondolatait minden másról, és Ő utál feleslegesen kattogni olyasmiken, amiken úgysem tud változtatni. És ez nem a szülei ellen van, egyáltalán nem célja az édesanyját bosszantani, csak egyszerűn szeret élni. Mindig erősnek mutatja magát, utálja kimutatni, ha valami bántja, most mégis egyre nehezebben tud megbarátkozni azzal, hogy a szülei képtelenek kijönni egymással, és nem érti, hogy mi romlott el ennyire. Retteg, hogy el fognak válni, bár valahol legbelül pontosan tudja, hogy talán az lenne a legjobb. Mindenkinek. Mégsem akarja, és képes lenne bármire azért, hogy történjen valami olyan, ami miatt rájönnek, hogy össze kell fogniuk és újra olyan családnak lenni, mint amilyenek voltak. Mert azt a sok boldog pillanatot amit átélt velük, nem hiszi el, hogy ilyen könnyen el szabadna engedniük. Talán épp ez az oka annak, hogy már hetek óta az Egyetem felé sem nézett. Nem bosszút állni akar - vagy talán igen, de nem szándékosan -, hanem azt reméli, hogy ha más irányba alakulna az élete, akkor az elég lenne ahhoz, hogy a szülei összefogjanak és amig közösen megoldást keresnek a lányuk problémájára, addig talán megkapnák a közös hangot is. Egyáltalán nem szokott gyerekesen viselkedni, sőt mindig is jóval érettebb volt a korához képest, most mégis olyan elkeseredett, hogy bármire kész azért, hogy a családját egyben tartsa. Akárcsak az édesanyja, ő is barát a számokkal, mindig a legjobb volt matematikából, és talán épp ezért döntött úgy, hogy mérnöknek tanul, bár lehet, hogy elhamarkodta a döntését, mert sokkal jobban vonza az, ha az emberek rá figyelnek, szeret a figyelem középpontjában lenni, és talán emiatt - vagy fene se tudja miért -, vagy csak újabb fellángolásból, de jelentkezett egy modell ügynökséghez is, ezt is a szülei tudta nélkül. És végeredményben pedig rájön, valahányszor talál egy újabb szenvedélyt magának, hogy igazából semmi jövőkép nincs a szemei előtt. Egyszerre mindent akar és emiatt folyton bizonytalan saját magában, mert rájön, hogy egy kicsit mégis komolytalan, és képtelen arra, hogy eldöntse mi az, ami igazán boldoggá teszi.

Azt mondják, hogy egyszer minden ember életében eljön az a pillanat, amikor el kell döntenie, hogy milyen ember szeretne lenni. Vagy azon az úton maradunk, amelyre a szüleink éveken keresztül terelgetni próbáltak, vagy pedig kitaposunk egy saját ösvényt, amelyen úgy járunk, ahogyan a kedvünk tartja. Ugyanakkor mindig ott lesz bennünk a kétely, hogy jól döntünk-e és, hogy hagyjuk-e, hogy az az ösvény magával szippantson és más emberré váljunk általa, mint amilyennek nevelni szerettek volna. Az egyik legnagyobb félelmem, hogy a felnőtté vállással olyan ember lesz majd belőlem, akire nem lesznek büszkék és amilyen minden látszat ellenére sem szeretnék lenni. Kicsit olyan, mintha ott ragadtam volna a felnőtté válás és a gyereknek maradás küszöbén, és néha én magam sem tudom eldönteni, hogy melyik is szeretnék a leginkább lenni. Néha elég erősnek érzem magam ahhoz, hogy szembe nézzek olyan dolgokkal, amik talán fájdalamt okoznának, máskor pedig rettegek az olyan nehézségektől, amik a felnőtt korral járnak, és inkább maradnék gyerek, akit a szülei más más fajta módszerrel óvnának még a széltől is, és ami egyébként néha elég idegesítő, de mégis tökéletes biztonságérzetet nyújt.
Ezekkel a gondolatokkal húzom fel a hangerőt a telefonomon, és a fejemre rakom a fülesem miközben az ágyban, a hasamra fekve, egy divatlapot lapozgatva próbálom átadni magam teljesen annak az érzésnek, amit a hip-hop zene vált ki belőlem és nem figyelni a kint történő szócsatára, ami a szüleim között történik. Ismét. Talán a legjobban a gyerekkoromból az a családi béke hiányzik, aminek az elmúlt pár év egy kicsit elvette a varázsát és olyan, mintha az egész életem igazából erről szólt volna. Nem is emlékszem arra, hogy mikor ültünk le például közösen egy családi vacsorára úgy, hogy ne kelljen azt látnom a szüleimen, hogy haragszanak egymásra, vagy csak simán nem beszélnek, hogy ne vegyem észre, hogy ismét taccson vannak, de igazából már annyira megszoktam, hogy minden apró jelből képes vagyok észre venni, hogy valami megint nem jó. Néha elgondolom, hogy mennyivel jobb lenne, ha valóban elválnának és talán akkor béke lenne, máskor pedig - vagyis általában -, bármire kész lennék azért, hogy az soha ne történjen meg. Valahogy még ennyi év után is hiszek abban, hogy menthető a házasságuk, bár sajnos egyre jobban rájövök arra, hogy nem elég csak nekem hinni benne. Nekik is kéne.



- Ma sem jössz be az órákra? - Sophie aggódva néz rám, én pedig megrázom a fejem. Tudom, hogy sokat számít az iskola meg a miegymás azon, hogy merre alakul majd a jövőm, de valahogy úgy érzem, hogy nem azon az úton vagyok, ahol lenni akarok. Nem ilyen életet képpzeltem el magamnak. A szüleim folytonos harca egymás ellen, a túlzott féltésük egyre jobban nemtörődömséget vált ki belőlem és már értelmét sem látom annak, hogy a jövőmmel foglalkozzak. Inkább csak sodródok az árral, mert mindig lesz valahogy.
- Nem. Ma hívtak attól a modell ügynökségtől. Megnézem, hogy miről van szó. - a barátnőm csak vállat von, és egyszerre jár a szeme köztem és a srác között, aki épp arra vár, hogy felüljek a motrára, én pedig arra, hogy Sophie ne aggódjon mindig túl mindent, mert valahogy egyre jobban elegem kezd lenni abból, hogy mindenki gyerekként kezel, mintha nem lennék elég okos ahhoz, hogy eldöntsem mi a jó nekem. Most perpillanat ezt érzem úgy, hogy boldogsággal tölt el. Holnapra lehet változni fog, de mivel nem szeretek a jövőn rágódni, mert egyre jobban rájövök, hogy minden annyira bizonytalan, így csak a pillanatoknak adom át magam. Végül csak intek egyet a lánynak, aki még mindig méreget, majd kivéve a srác kezéből a felém nyújtott kaszkát, rakom fel a fejemre, össze kapcsolom az állam alatt, átölelem a derekát és átadom magam az élvezetnek, amit a száguldás vált ki belőlem, és ami olyan feltöltést ad, hogy képes elfeledtetni mindazt a rosszat, amit a szüleim ellenségeskedése vált ki belőlem.

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

A szülők egyet nem értése mindig is egy nagy mumus a gyerekek életében. Olyankor összetörik egy addig stabil és biztonságos buborék ami körülvesz, hogy helyét valami ismeretlen vegye át, tele megválaszolatlan kérdésekkel és bizonytalansággal, melyek ezek elkerülhetőek voltak. És bár először úgy érzed felül tudsz majd kerekedni az ezzel járó kellemetlen érzéseken és gondolatokon, de rá kell jönnöd, hogy ebben az esetben ez nem így megy. Nem csodálom, hogy emiatt kissé elveszettnek érzed magadat és próbálod elnyomni azt amiről egyáltalán nem szeretnél beszélni. Márpedig valamikor muszáj lesz, hisz ahogyan őszinte vagy másokkal, úgy magaddal sem árt majd egy idő után, bármennyire is nehéz. Valahogy mindig alakul majd, te pedig olyan erős kiscsajnak tűnsz, aki a legjobbat hozza ki az életét megnehezítő akadályokból, még ha most egyáltalán nem is ezt érzed. Addig is tedd azt ami segít neked egy kicsit is fellélegezni és ha készen állsz rá, akkor törődj azzal is, ami benned zajlik. Beszélj a szüleiddel vagy valakivel akiben megbízol. Könnyebb lesz utána, ha már nem lesz minden ennyire zavaros és bizonytalan.
Csak egy tanács egyik Dor-tól a másik Dor-nak.  
Tetszett a történeted és köszönöm, hogy olvashattam!  

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!