Nem szorgalmas, nem ambiciózus; nem törekvő, ő csak egy nyugodt életre vágyik, kényelemre és biztonságra, de mindezt a lehető legrövidebb és legkényelmesebb úton kívánja elérni. Ha a külsejét fel tudja használni, hogy valamit elérjen, amiért egyébként meg kellene dolgozni, hát él vele, az egyetlen nagy motivációja a szükség. Megteszi, amit kell, de csakis akkor, ha muszáj.

Nem nagy lelkizős, főleg nem akkor, ha neki kellene megnyílnia; saját lelki problémáival struccpolitikát folytat, amolyan ha nem látom, nem is létezik elven. Barátait szívesen meghallgatja, de a hallgatóság szerepénél tovább nem szeret menni, nem tartja magát jó tanácsadónak.

Sokszor döntésképtelen, kell egy extra löket neki, hogy dűlőre jusson, legyen szó aprócska vagy nagyobb súlyú döntésről. Ilyenkor nagyra értékeli mások véleményét, majd azokat mérlegelve dönt; e mögött sokszor az áll, hogy fél ő maga döntést hozni, mert retteg a rossz döntések következményétől. Na meg rengetegszer maga sem tudja, mit akar.

Bár úgy gondolja, ő olyan, amilyen, elfogadta magát, felvállalja, amit mond, amit tesz, azért legbelül borzasztóan érdekli, kinek mi a véleménye róla, szereti a pozitív visszajelzéseket, roppant fontos számára a dicséret, és hogy éreztessék vele, valamiben jó. Ha már a felvállalásnál tartunk, egy dolgot azért jó mélyre temetett magában, arról senkinek nem kell soha megtudnia semmit.

Türelmes, néha talán túlságosan is ráérős, van, hogy elmerül a maga világában és elfeledkezik nem csak a teendőiről, de arról is, hogy talán le kellene jelentkeznie a barátainál, hogy halihó, még élek. Hajlamos a szétszórtságra, ezen próbál dolgozni, de néha ehhez is túl lusta.

Van, hogy megtartja magának a véleményét, pusztán mert nincs kedve összetűzésekhez, szereti a békés baráti és egyéb kapcsolatokat, ahol minden el van simítva, nincsenek sértődések, nincs senki megbántva, csak élnek egymás mellett békében, nyugalomban, konfliktusmentesen. A hazugságot hamar kiszagolja, de általában nem konfrontálódik, inkább csak szépen eltűnik az illető életéből.

Azért vannak dolgok, amikor képes akár megdolgozni, kötni az ebet a karóhoz, van, amikor még veszekedésre is hajlandó, de ezeknek a dolgoknak igazán fontosnak kell lenniük számára, különben inkább a kisujját sem mozdítja, hiszen ahogy már említettem; kényelmes ember.


Bűntudat. Minden nap eszembe jutsz, minden nap elkap. Ha szerencsém van, csak az esti órákban, rosszabb napokon már arra kelek, hogy veled álmodtam. Utálom magamat, de olykor már téged is, az emlékedet, amiért olyan ragacsosan az elmémbe tapadt, hogy nem lehet levakarni semmivel. Megpróbáltam, elhiheted. Eljött az a pont, amikor rádöbbentem, van, amit nem lehet visszacsinálni. Vannak emberek, akiket nem a halál vesz el tőlünk örökké, mégis olyan, mintha meghaltak volna. Még ha látjuk is őket, nem többek szellemeknél, nem beszélhetünk már hozzájuk, elveszett a bensőséges kapcsolat, ami köztünk volt és lehetetlen visszahozni.

Elbasztam. Az én hibám az egész, én köptem a barátságunk közepébe, megbocsájthatatlan, amit tettem. Legbelül én is tudom, hogy csakis az én hibám, hogy neked van igazad, néha mégis haragszok. Magamra mindig, rád ritkán, de mégis, haragszok, amiért így alakult. Amiért nem hallgattál meg, amiért… nem tudom. Nem tudom, miért haragszok rád, nem értem, egyáltalán miért gondolok rád még mindig, miért szorul a szívem a gyomrommal karöltve össze, valahányszor eszembe jutsz.

Kérlek takarodj a szívemből, kérlek hadd felejtsek.






- Fasza, hogy ez a pár fotózás összejött, de nem ebből fogsz megélni – Roy törzsvásárlói kártyával rendezgette katonás csíkokba a fehér port a konyhapulton, puccba öltözve ültük körbe hárman, azt mondta a mai bulira öltözzek ki. Farmerban be se engednek.

Nem szólok semmit, lassan forgok a széken balra-jobbra, balra-jobbra, lábammal a pult alját támasztom, azzal lököm magam. Várom a folytatást, de nem vagyok túl lelkes; nem tudom, mibe akar belevinni. Eleget árultam már, nem akarom, hogy elkapjanak. Eddig is csak azért toltam, hogy legyen miből elköltöznöm attól az alkoholista pöcsfejtől, majd abból a rohadt városból.

- Bemutatlak ma este valakinek – előkerül egy kis cső, szívószálhoz hasonlítanám. Csak hogy ebből nem gyümölcslé jön. Előrehajolt, nagyon szippant, hátradönti a fejét, szipog. Felém nyújtja, szó nélkül veszem el, ujjak az orrcimpára, gyors szippantás. Táguljon a pupilla.

- És ezzel kurva nagy szívességet teszek – már az ajtón megyünk ki, be a liftbe, a tükörből három magas, szálkás, és mindenekfelett szép fiatal férfi néz vissza ránk. Amolyan tinilány szédítők, mégse szűzoltásra készülünk. – Nagy mázlid van velem, a legtöbben nem juttatnának be – folytatja Roy. – Mindenki csak magának akar jót, még így se lesz könnyű, de ha ügyesen csinálod, kurva jól járhatsz. Akkor csak dolgozgatnod kell emellett, amennyit kedved van – vigyorog rám. – Lesz lakás, meg kocsi, meg Gucci, Hermes…

Csak bólintok, kezdem sejteni, miről beszél, és nem tetszik. Közben mégis. Lássuk be, nem lesz belőlem sem mérnök, sem politikus, de fogorvos és plasztikai sebész sem; a legjobb, amire magamtól jutni fogok, egy lerobbant lakás egy olyan kerületben, ahol estefelé még férfiként sem mész szívesen ki az utcára.

Még pár jó évem van, amíg eljuthatok valameddig a külsőmmel, ki kellene használni. Különben marad a mosogatás, vagy a Starbucks.

Csapjunk bele.