Keegan

━━━ "Live your life that the fear of death can never enter your heart."

Rosszat tettem. Bár ez annál ezerszer rosszabb és az életemet is tönkre tehetem vele, ha valaki úgy dönt, hogy eddig és ne tovább. A szüleim dühösek voltak az aggódásuk mellett, ám határokat húztak meg. Elég volt a viselkedésemből és azt hiszem igazuk van. Anyám gyereket vár...az unokája is lehetne, elmúlt 40 éves...de miért én kattogok azon, hogy miért szólják le őt a kora miatt? Vagy hogy miért nézik az én gyerekemnek és az ő unokájának. Abszurdnak tűnik, de mégis valóságos a félelmem. Mégis mit kezdek egy újszülöttel...tesót 14 évvel ezelőtt akartam nem most. Az éjszaka elkövetett baleset miatt az itthon töltött idő maga a végtelen űr. Nem tudok aludni, hiába vagyok fáradt, eltudnék aludni ülve is, mégsem jön álom a szememre. A szüleim lepihentek, apám kiadta az ukázt elég keményen, én meg csak hallgattam és kussoltam. Szigorú volt, de igaza van és lehet én is hasonlóan cselekedtem volna a gyerekemmel, ha ő is ugyanezt csinálta volna, mint én. Részeg voltam, kocsiba ültem és elütöttem egy lányt. Akiért most imádkoznak a szülei, hogy túlélje. Gyűlölők büntetésben lenni...legtöbbször megszegem a szabályokat és leszarom a szülői szavakat, de most egyszerűen képtelen vagyok bármit is megszegni. Elviselem, pedig nem lesz tőle jobb. Semennyivel sem. Elkúrtam. Hát most viselem magamon a következményeket, hiszen még nem az összes szakadt rám. Még a csaj szülei léphetnek, ha nagyon oda meg vissza lesz a férfi...ha nagyon begőzölne, ha a lánya állapota rosszabbodik... apáék beszéltek velük, próbáltak menteni, de végül is rohadt részeg voltam, hibáztam ott, hogy volán mögé ültem ahelyett, hogy taxit vagy anyámat hívtam volna. A világomról nem tudtam, csak akkor mikor a sokk utolért, mikor a baj már megtörtént. Nem találom magam, így a kapott mobilom...sima rohadt nyomógombos, apám egyik régi szarja, kikeresem a csajom számát és megdobom egy SMS-el. Megbolondulok, ha nem beszélhetek vele.  
“Szia. Baleset volt. Tudnánk beszélni? Ne csengess. Nem mehetek el itthonról. Nagy a baj.”
Kicsit katyvasz lehet amit írtam, de egyszerűen a saját gondolataimat nem tudom összerakni, így mindezt már küldöm is a nőmnek...fogalmam sincs mi lesz ha ma nem ér rám, így le és fel járkálok a nappaliban. Sosem küldtem neki SMS-t még, online üzenetek híve vagyok, ám most... Próbálok nem zajosnak lenni, hogy ne keltsem fel az őseimet, így kicsit a stressz is feljebb kerül. Nem akarom, hogy a lány véres teste elém kerüljön újra, de így hogy magányra vagyok ítélve...lehetetlen elkerülni. Ezer gondolat kering belsőmben, félek attól ha elítél, félek attól hogy magányra fog ítélni. Nem akarom hogy ítélkezzen felettem. Bőven elég az eddigi! Ezek is fájnak, Keegan pedig össszetörne azzal. Egyszerűen képtelen vagyok eligazodni ebben az egészben. De tudnia kell erről, tudnia kell, hogy miért nem találkozhatunk suli után és miért nem online beszélünk, mint eddig. Nem akarok több csalódást okozni apámnak, nem akarok több veszekedést, nem akarok többször a családom ellen áskálódni. Így sem tudok szó fogadó gyermekük lenni...talán az új jövevény majd az lesz. Az ablakba szinte úgy préselem bele magam és figyelem az utcát, hogy érkezik-e, a telefont szinte úgy markolom magamhoz...  

Keegan

━━━ "Live your life that the fear of death can never enter your heart."

Az üzenet vissza talál. Nem keseredek el, hogy ennyit kell várnom rá, hiszen ő rá bármeddig várok, ő életem nője. Jó, ez így tőlem biztosan nyálasan hangzik. De mióta megismertem őt, elég sok minden történt, ami nem hátra felé vitt minket, hanem inkább előre. Lehetek bármekkora tájparaszt, Ő még úgy is képes az elevenembe marni, hogy visszavegyek, hogy érzékien nyúljak felé... És most azért kezd hiányozni. Ép eleget hallgattam a szüleimet, az orvosok és rendőrök litániáját, hogy besokkaljak. A lány látványa sem volt a legszebb, mikor utoljára láttam, ám soha eszembe sem jutna, hogy bántsak valakit. De ez most kicsúszott a kezeim közül és az egész kudarcba fulladt, mikor a csaj métereket repült a kocsimtól. Eláshattam magam jó mélyre...a szüleim előtt és mindenki más előtt. Henryk szülei is ki voltak rám bukva, jó időre a szüleink eltiltottak egymástól, így aztán magamra vagyok utalva. Azt azonban nem tehetem meg, hogy nem értesítem Keegant. Számít rám, így aztán az ablakban figyelem az érkezését. Nem azért akarom látni, hogy szexuális létesítést kezdeményezzek vele, bár nem lenne rossz, most mégis a társasága az, ami hiányzik. Hogy beszélni tudjak valakivel az érzéseimről. Anyámék előtt sírtam, rettenetesen, bár ők is végig hallgattak több ízben és velem voltak egész éjjel, itthon azonban...már megkaptam az életem legrosszabb büntetéseit is. Ilyet a 17 és fél évem alatt se kaptam, ám ha megszegem, igazi bajba kerülök. Tűkön ülve olvasom a második SMS-t, szerencsémre ezen keresztül üzen, így sejti a baj nagyságát. Komolyan vesz. Mikor az ablakból észre veszem sietős lépteit, nem foglalkozom mivel jön, mi van nála, csak sietve nyitok ajtót és a feltűnő lány alakján futatom végig a szemeim, meg van mindene, nem sántít, így mikor a közelbe és, már kétségbeesetten kutatom szempárjait, majd ölelem is magamhoz hosszasan.  
- Legyél halkan...- kérlelem, hangom kissé másabb az elfolytott sírástól, a könnyeim ugyan már rég sehol, de neki is mesélnem kell, szóval már ezen gondolattól is gyűszűnyire szűkül a gyomrom. Beleszívok a hajába, csókot nyomok rá, majd elengedve beljebb invitálom, az ajtót is behajtom, becsukom halkan. Kicsit hezitálva de felé fordulok, hogy végül csókot is nyomjak ajkaira, nem maradhat el. Tekintetem rajta marad az ajkain, nem hátrálok el tőle, de tudnia kell mindent, amit elkövettem az éjszaka. Húzni az időt nem érdemes, de belecsapni a lecsóba...az pont én volnék, ám most ez egyszerűen nem megy. Félek attól, hogy ő is megbélyegezne.  
- Az éjszaka...káosz volt. - kezdek bele és a hajamba túrok, de aztán intek is a fejemmel, hogy jöjjön beljebb, üljön le a kanapéra, vagy ahová jól esik. Jómagam nemigazán akarok leülni, mázsás súlyként telepedik rám a bűnösség és bűnhődés is. -Akkor barom vagyok Keegan! - vallom meg, ám mindez csekély vallomás ahhoz képest ami történt. Nem, talán első gondolata az lehet, hogy mással is lefeküdtem, de köze sincs ehhez, mióta ő van nekem ilyesmire nem került sor. A nyomogombos telefont ledobom a kanapéra, ebbe került a sim kártyám...rohadt gáz a sajátom mellett.  
- Rohadt nagy buli volt...olyan buli, ami egy másik életébe került... - elcsuklik a hangom és végül lerogyok mellé ha leült, ha nem akkor csak magányosan kerülök az ülőalkalmatosságra. A tenyereimet végig vezetem az arcomon, majd végig tolom a hajamon is. Rohadtul pánikolok a gondolatától, de átéltem és láttam, jelen voltam, mikor a lányt elszállították, láttam miképpen nézett ki. Nem volt szép látvány nah, ráadásul én okoztam! Ám képtelen vagyok bármit is kibökni belőle.   

Keegan

━━━ "Live your life that the fear of death can never enter your heart."

Persze hogy félek. Fogalmam sincs hogy ez az információ hullám milyen érzelmet vált majd ki belőle. És majd belőlem, hogy újra átélem, mert átfogom, hiszen elfogom mondani neki és meg kell birkóznom a reakciójával is. Ami bármi lehet. Kiakadás és harag, vagy kiakadás és együttérzés. Jogosan félek, mert nem akarom őt elveszíteni ennyi idő után egy ilyen horderejű dolog miatt. A pánikomat probálja elnyomni, megakar nyugtatni egy öleléssel, ahogy magához ölel, ahogy az ölelésébe veszek és hallgatom szívverésének lüktetését. Figyelek, hallgatok, ketten vagyunk idelent, fent csend van, így jelenleg nem érdekelnek az őseim. Szükségem van Keeganre, tudnia kell, nem mintha ettől könnyebb lesz majd, de tudnia kell, hogy a paraszt fiúja egy vadbarom. A kérésére mély levegőt szívok be, majd engedem ki lassan. Megismétlem. Húznám az időt? Lehetséges, bár előbb vagy utóbb meg fogja tudni, de mindenképp azt akarom, hogy tőlem és ne másoktól fél füllel, vagy tudással. Nem lenne fair velünk szemben.  
- Elmentünk bulizni Henryvel...elszabadult a buli...túlzottan is. Szó szerint részegre ittam magam! - nyögök bele a beszédembe, ahogy próbálom elrejteni a fájdalmat, a sírást, a könnyeket. A keserű emlékek végig fognak kísérni az utamon, ebben biztos vagyok. Érzem az ujjait, ahogy a hajamat babrálják, próbálom a figyelmem erre összpontosítani, több kevesebb sikerrel megy is, ám a szavakat nem tudom előhúzni, így felülök, majd úgy pillantok a lány szemeibe, félig kibújva az öleléséből. Aprón fejet ingatok, át kell gondolnom hogyan meséljem el neki, hogy magam is újra felfogjam mindezt. Túl nagy dolog ez, hogy csak úgy szemet hunyjunk felette. Kiborult a bili a szüleimnél, elszakadt a cérna, ők most...ki vannak rám akadva. Meg bukva is, így magamba ittam a haragjukat az elmúlt akárhány órában. Tartson ez akármeddig, örökre a gyerekük leszek, ez az egy nem fog változni, akármekkora is a felém dúló vihar. Szeretem őket? Persze. A családom. Bár ezt hangosan kimondani...pont nekem...senki se hinné el.  
- Nem hívtam taxit...Henry kocsiját kötöttem el és indultam el vele...valahová. Nekirongyoltam egy lánynak vele...a kórházba küldtem egy lányt halálos sérülésekkel...belecsapódott a betonba Keegan... - dörzsölöm meg a szemeimet a végére, sokkal inkább kidörzsölöm a könnyeket a szememből. Látott már gyengének, érzelmesnek, dühösnek, részegen, mezítelenül, vagy nagyon boldognak. De így kiakadva, hát még sose! Félek. Sokkot kaptam akkor. A szüleim jelenléte akkor kicsit segített. Ám nem vagyok képes több mindent mondani, kiszakad belőlem a sírás. Egyszerűen nem tudom bent tartani, hiszen nem akartam balesetet okozni és másban kárt tenni sem, legalábbis így nem. A csaj élete pedig egy rohadt hajszálon függ. Kell pár perc mire egyáltalán a lányra tudok nézni, hogy láthassam az arcát, az érzelmeit, hogy mennyire rémisztettem el magamtól. De folytatnom is kell.
- Anyáékat a kiérkező rendőrség hívta, aztán mentünk a kórházba...vért venni, információkra várni...kihallgatás is volt...reggel értünk haza... - folytattam halkan, törölgettem a könnyeimet le a pólómba, ahogy a hasamról felhúztam. Apám kiakadásáról, a büntetések hadáról, meg anyám titkos terhességéről még említést sem tettem, de ezeket is felhozom, csak ezen legyünk túl. Biztos rengeteg kérdése van, melyre vagy tudok, vagy nem tudok válaszolni. De ha csak fogja magát és lelép...azt is totálisan megérteném. Tényleg. Megérteném ezt a pofont a részéről...

Keegan

━━━ "Live your life that the fear of death can never enter your heart."

Elmesélni, hogy mi történt az éjszaka folyamán...felér egy újabb halálos ítélettel. Felhozni és újra bele élni magamat a dolgokba...nem olyan eleven, mint legelőször, de bőven elég, hogy kihallja a hangomból a pánikot, a félszt. Nem dühöngök, egyszerűen képtelen vagyok itt és most dühös lenni. Elbasztam...és ez rémálomként fog üldözni. A rémképek fel fognak idéződni akármit is teszek. Elszúrtam. És ezt felvállalom Keegan előtt is akármennyire is félek, hogy ezzel elveszíthetek mindent. Ledöbben a hallottokon, szólni sem tud, szinte levegőt is alig vesz. Könnyeket hullajt, az azonban mindegy hogy kiért. Az én könnyeimre reagál, vagy a lánnyal történtek taszították ennyire a mélybe? A csend zavaró, de nem feltétlen szükséges bármilyen felesleges szavak kimondása. Anyámékat nem akarom felkelteni, hiszen akkor Keegannak mennie kell, szoba és - házfogságban vagyok. Keegan be sem léphetne a lakásba...de most pont nem ezért fogok senkivel sem vitába szállni. Figyelem a mozdulását, ahogy elém telepszik, ahogy térdeimre fog, rásimít. Letörlöm a könnyeimet az arcomról, ennyire letörve még sosem voltam, őelőtte se, sőt...senki sem látott még így. A saját szüleim is először láttak ilyen állapotban. Az éjszaka volt az első... ahogy a lány kérlel, úgy engedem el a felsőm és emelem fel a fejem, hogy végül ráemeljem pillantásom. Az érzéseim mélyre kerültek, szinte meginogtam előtte egy pillanat alatt. Nem veszíthetem el, mert azt hiszi felelőtlen vagyok. De. Az vagyok. A szüleim is megmondták. Ők nem bíznak abban, hogy megtudok változni, hiszen egy elkényeztetett nagyszájú vagyok csak. De én hinni akarok a változásban. Nem akarok újra egy olyan útra lépni, ami egy újabb tévútra és balesethez vezet. Ezer meg egy féle gondolat suhan át agyamon, az összes változatot átgondoltam, minden negatív és pozitív jelzőjével együtt. Az érintése nyomán libabőr fut végig rajtam, félek, nem tudom igazából hogy mitől is.  
- Életben. Megműtötték. Kevés esélyt kapott... - nyelek a végére, majd fejet ingatok, miközben elnézek róla...mindenhová. Kiakarom zárni, mégsem tudom megtenni. Tudnia kell. Még akkor is, ha ő is könnyeket ereszt emiatt.  
- Belső vérzés...törött csontok...- sorolom, miket eddig hallottam fél füllel a kórházban, mert hát igenis érdekelt a csajszi sorsa...-18 éves... - pillantok végül a nőmre, aki a világot jelenti számomra, még ilyen rövid idő távlatában is. Igen, volt egy gondolatom, hogy mi lett volna ha Keegant csapom el a kocsival? Volt egy pillanat hogy ez átfutott az elmémen és ez ezerszer rosszabb végkimenetel lett volna, mint bármely másik.  
- Tényleg fogalmam sincs, hogyan került az autó kereszttüzébe...- ingatok fejet, mert mindez totálisan kiesett...főleg azt a részét nem tudom, hogy ő ment rossz helyen, vagy én hajtottam fel máshová, esetleg egy piros lámpát nem vettem volna észre? Ha fel is épül, rehabilitációk ezrei fogják várni...a szülei meg...fogalmam sincs mivel fogják megbosszulni a dolgokat. Ettől tartok, hogy nehogy a szüleim igyák meg a levét ennek.  

Keegan

━━━ "Live your life that the fear of death can never enter your heart."

Totálisan kiesett néhány részlet, az azonban totálisan belém égett, ahogy felkenődött a szélvédőre, utána meg messzire csapódott. De hogy mi volt ennek az előzménye...a felszínre sem tudom kaparni. Talán majd később, ahogy a többiek is elmondták, ha kicsit nyugodtabb leszek, akkor talán a felszínre kerül minden. De hogy akarok én ezekre emlékezni? Akarok újabb keserű hullámon végig gallopozni, hogy kinden a helyére kerüljön? Kénytelen leszek túl lendülni ezen, hogy túléljek. Hogy igazságot tudjanak szolgáltatni, akárhol is került ez az egész ebbe az őrületbe. Túl sok volt az éjszaka és ennek a hatásában lenni nem éppen kellemes. Elakarok menekülni, túlakarok esni mindenféle szaron, hogy megnyugodjak, de annak sincs értelme hogy újra bepiáljak, vagy hogy füvezzek, esetleg ennél rosszabbak kerüljenek elő...hiszen korábban már a vércsapolás után ez tisztázódott; drog mentes vagyok. Szóval ennek így is kellene maradnia. Legalább ez megnyugtatta a szüleimet, meg persze az, hogy nem én kerültem a hordágyra. Keegan szavaira elfintorodom...küzdenek érte...de az elég lesz a túléléséhez? Megdörzsölöm az arcom, a hajamba túrok és ismét próbálok megnyugodni, főleg így hogy emlékekbe kellene kapaszkodnom. Sok minden történt egyszerre, némelyik emléket köd borítja, így nehéz emlékezni, hiába kér erre, csak fejet ingatok. Nem akarok erre emlékezni, nem most, nem ilyen frissen...
- Nem...nem tudom Keegan...nem tudom... - ingatom meg a fejem, hiszen tényleg fingom sincs hogy mi volt azon a környéken, vagy hogy melyik szakaszon voltam, vagy hogy egyáltalán mennyi szemtanú volt, akik értesítették a hatóságokat. Villanások rémlene, de leginkább az, hogy a lány miattam sérült és miattam feküdt a műtőasztalon. De a részletek, kamerák, másik autó fedélzetije...bármilyen más információ...Miért kellenek neki ezek? Ne akarjon rendőrt játszani...fejet ingatok, hiszen semmi sem rémlik. Még akkorról sem, mielőtt elcsaptam volna a szerencsétlent. Csak a zene van meg, hogy mit üvöltöttem az autóban, azt sem tudom, hogy mennyire mentem abnormálisan...vagy hogy tényleg ő nem figyelt-e az én szaromon kívül? De az hogy körül akar nézni, arra csak a kezére fogok rá és szigorúan nézek rá. Nem engedhetem ezt meg. A szigorúság mögött azonban az aggodalom is ott lapul és az, hogy nem akarom, hogy szarba keveredjen. Elég, ha én vagyok abban, nem kellene még neki is bele temetkeznie ebbe az egészbe.  
- Nem engedem, hogy belemártózz ebbe...- felelem szigorúan, engedek a fogáson, elpillantok a szemeiből másfelé, majd kicsit lejebb véve a korábbi komorságból szólalok meg újra. - Majd...majd később menni fog a visszaemlékezés is, csak ez így most rohadt friss és nem sok kell, hogy elhányjam magam. - ingatom meg zavartan a fejem. - Ne haragudj... - hiába vagyok nagypofájú és kemény legény, azért az én gyomromnak és lelkemnek is vannak határai és ezeket már átléptem elég hosszasan. Megtanultam ebből az esetből egész sok mindent és az a szörnyű, hogy egy ilyen balesetből kellett most belátnom, hogy mennyi hibám van. Rohadtul nem kevés. Annyi van, hogy ki sem látszódom belőle. És akkor meg sem említettem még anyám terhességét negyvenéves fejével és hogy mennyire nincs ínyemre az állapota. Főleg, hogy megtartják! Ha egyszer beüt a krach, akkor az csőstül érkezik...  Újra Keegan felé fordulok, hogy homlokára csókoljak, hogy ezzel így elidőzzek egy kicsit és megszólaljak újra.  
- Nem találtak bennem drogot, vettek vért is...bár az alkoholszintem 1,3 –as volt...- terelem el kicsit a figyelmét a korábban felvetett dolgokról, hiszen nem engedném el egy ilyen expedícióra. Hogyan is tehetném? Ennyire nem kell belefolynia. Majd a zsaruk megteszik a szükséges lépéseket ezekhez, vagy sem. Megdörzsölöm két ujjammal a szemeimet, majd Keegan arcáról elpillantok a ruhájára, végig mérem, kezdek fáradni, bár több már mint 24 órája fent vagyok, így simán beájulnék, ha ő nem lenne itt. Pihennem kellene, de akkor félő, hogy az álmaimban jelenne meg a lány...
- Honnan siettél idáig? - érdeklődtem meg puszta kíváncsiságból, semmi rosszalló nem volt a hangomban és a kérdés mögött sem lapult semmi extra. Hátradőltem és a fejemet is kicsit hátra vetettem. Szusszantam.
- Sajnálom, hogy ezt így rád zúdítottam... - kértem bocsánatot, de amúgy is úgy voltam ezzel az egésszel, hogy jobb előbb, mint később és hogy tőlem tudja meg mindezt, mint mondjuk mástól máshogy.  

Keegan

━━━ "Live your life that the fear of death can never enter your heart."

Senkit sem hagynék belemászni ebbe az ügybe, bőven elég az anyámék segítő keze ide. Keegant is leállítom, nem akarom, hogy rápörgesse magát, belehajszolni sem akarom, bőven elég az én érzelmi hullámaimmal megmaradnom. Nem bírnám azt elviselni, ha a nőmmel történne valami. Nem. Nem nyomozhat, nem dughatja az orrát ebbe bele. Meg is tiltom neki mindezt és ő....elfogadja. Megérti szerencsére, nem kell magyaráznom számára, így könnyebb kicsivel. Bőven elég ez a szar, amibe belekeveredtem. Ittasan autót vezetni és ezzel egy balesetet is létre hoztam. Ha azt vesszük...pár óra alatt hatalmas katasztrófákat követtem el. Hármat összesen. Nem lettem elengedve a buliba és mégis mentem. Ittasan vezettem. Elütöttem egy lányt. És még ezzel az idegen lánnyal kapcsolatban is borzalmas az érzés, nem tudnám elképzelni milyen lenne az, ha egy ismerőst ütöttem volna el...basszus! Megszívom a levegőt a fogaim keresztül, főleg mikor kiderült számára is általam, hogy mennyit ittam. Fejét a lábamra hajtsa, én meg csak elhúzom a szám. Nem a tette, vagy a szavai miatt, hanem ez az egész ügy nem hagy nyugtot majd egyikünknek sem. Miért mondtam el? Azért, mert inkább tőlem halja, mint másoktól. És ettől fordítson hátat. Könnyebb lesz így kicsivel. Szóval elterelve magamról és a leckéről a figyelmet, inkább őrá kérdezek rá, hogy honnan érkezett, hiszen biztosan nem otthonról...igen, feltűnik, ezért is kérdezek rá. Nem mintha zavarna, hogy máshol volt, nem vagyunk össze nőve...plusz edzést iktatott be az anyja. Az a nő! Jó persze nincs szavam belepofázni, hogy miként viselkedjen a lányával, de ami sok az már sok. Legszívesebben felpofoznám az anyját! De legalább időben írtam neki.  
- Nem csípem anyád balfasz hozzáállását hozzád! - jelentem ki kurva őszíntén, szokásomhoz híven és hűen, ahogy a lány arcát és haját kezdem el vizslatni hosszasan, majd elsimítok egy kósza szálat az arcából. Nem ítélkezek, de nehogy fontosabb legyen egy mozdulat, mint a lánya hogyléte...igen, az ilyet nem csípem. Fontosabb valami, mint a saját vére. Ha nálunk lenne ilyen, már rég messze járnék, de szerencsére mindkét szülőm mellettem áll mindkét vállszélességével, így kicsit könnyebb. Azért bocsánatot kérek, hogy ide sürgettem, de el kellett mondanom, mert nyomja a lelkem ez az egész. Azonban jó tanácsokkal nem tud szolgálni és rá se kérdezek arra, hogy hogyan tehetném ezt jóvá. Ha jóvá lehet egy ilyet tenni, akkor már rég azon dolgoznék, de így...marad a rajta való pörgés és egyszer csak bekattanok miatta. Szeret. Tudnom kell róla. Elmosolyodom, közelebb hajolok, hogy ajkára csókoljak.
- Tudom. - mormolom rá ajkaira, majd visszadőlök és ugyanúgy figyelek rá. Ha ő most nem lenne, fogalmam sincs mihez kezdenék jelen pillanatban magammal. Valószínűleg az ügyön kattognék, vagy rosszabb, bár az öngyilkosságig nem gondolkodok, az nem az én menekülő utam, eszembe se jutna ilyen őrültség. Felveti az ötletet, hogy pihenjünk, hogy vigyáz rám. Meg hogy elbújik, ha jön valaki. Csak a szokásos, szerencsére a búvó helye meg van idehaza, így könnyen elbújhat. De...
- Nem. Nem tudok pihenni, az agyam most rápörgött...és a legrosszabb az, hogy nemsokára lesz az a rohadt tanácsadói értekezlet az egyetemválasztás végett. - ülök fel előre hajolva, magam elé nézve, persze eszembe jut anyám terhessége is, de nincs jó okom arra, hogy elmondjam Keegannek, hogy lesz egy mütyür is a családban. Majd később. Most szarok bele.  
- Az öregem felhozta a dolgot, rákérdezett, hogy választottam-e már sulit, vagy elképzelés van-e...mi a szarnak kell matekhoz történelmet tanulni? - morgolódok kicsit ehhez is. Hiszen totál nem értettem anyámat sem, de ránézek Keeganre.  
- Te választasz egyetemet, vagy anyád jelöli ki az utat számodra? - mindkét szülőm támogat akárhogyan is döntök, de az hogy mennyi pontszámot kellene elérnem bizonyos dolgokban az egyes egyetemek miatt...káosz lesz. Ez az évem egy nagy határ szar volt összeségében ami a sulit illeti és a jövőt elnézve...még ennél is káoszosabb lehet. Persze ha hagyom. És ha már suli...felhoztam, hogy a figyelmem ezen kattogjon, ne pedig a baleseten és neki sem árt, ha most erre térünk át és nem a baleseten kattog. Már miatta és magam miatt is kénytelen vagyok erre a lépésre rászánni magam.   

Keegan

━━━ "Live your life that the fear of death can never enter your heart."

Nem akarok ma többet erről szót ejteni. Nem akarom őt se belerántani ebbe az egész őrületbe. Ez az én harcom, segítséget minimálist elfogadok, de ennyi. Ezen nekem kell keresztül vergődnöm. Ezért is terelek, témát váltok és az ő napjáról kérdezek rá. Hát persze hogy az anyja, akit úgy alapból nem komálok. Persze hogy féltem Keegan testi épségét, hiszen hosszú távon ez a tánc, ez a balett az őrületbe kergeti majd. Engem már most is... De mindenki más hóbortnak él. Így amíg ő ezzel egyetért, addig nem fogom felpofozni a szűlőanyját. Megérdemelné. Nem akarom újra sírni látni őt. Az anyjának semmi nem elég, pedig én ámulattal nézem az összes előadását. Bámulatos mennyi mindenre képes egy női test nyúlékonysága. De inkább terelek, hogy ne kapjunk agyvérzést rögtön így év végén, bár fogalmam sincs hogy a tovább tanulás mennyivel jobb az eddigi témák felhozatalánál. És valóban igaza van. Minden a nyakunkba zúdul, semmi sem elég a világegyetemnek. Össze akar minket zúzni és ki tudja még hogy mit akar ezeken túl tőlünk, velünk. Figyelem a mozdulatot, ahogy próbálja a felgyülemlett fáradtságot és mérget levezetni a masszírozással, de megtudom őt is érteni.  
- A követelmények nevetségesek... - vágok közbe, hiszen néhány sulinál én is átnyálaztam a dolgokat, több helyen kaptam röhögőgörcsöt és a legtöbbjüket elküldtem a kurvaanyjukba, meg egyéb szép szál helyekre. Kérdésére aprón elmosolyodok, majd a lépcső irányába pillantok fel, ezúttal is szavaim kezdésével nézek vissza életem nőjére. Mintha ez a kérdéskör egyszer már lejátszódott volna órákkal ezelőtt. De ismétlés a tudás anyja.  
- Matekszakon akarom tovább vinni a tudásom bébi. Mindenem a matek...felsoroltam három közeli helyet az ősöknek, apám szerint mehetnék messzebb is, hiszen több lehetőségem is lehetne, mint itt leragadni. De nem tudom...ez az aggasztó része az egészben... - folytok vissza egy kínos röhögést, hiszen megannyi negatív dolgot feltudnék sorolni, hogy miért gondolom úgy, hogy egyáltalán nem lenne jó, ha nem itthon hajtanám álomra a fejem, hanem mondjuk kollégistaként távol. De őt is simán végig hallgatom, hiszen rákérdezek az ő terveire, hogy mit kötelez a család felé. Nálam ilyesmi szerencsére nincs, választhatok szabadon és még azon is túl, bár én simán megleptem őket a “mi akarsz lenni a jövőben” kérdéskörrel és annak válaszával. A suli említése meglep, bámulatos az a hely és tánccal foglalkozik, szóval simán mehetne, de vannak követelményei és a számok is neccesek, miket hallok. Ha viszont nem jut be...elhúzom a számat és fejet ingatok... megint erről van szó, nem igaz?  
- És csak a Juilliard van ahová beakarsz jutni? Csak anyád megfelelési kényszere létezik, hogy neki megfelelj? - kérdezem lágyan és halkan, ezzel persze szerintem tudja, hogy mire akarok kilyukadni. Nem vetem meg a tánc miatt, hiszen szereti csinálni, csak...  Jó persze simán meglépnék vele egy másik országba is...de pénz nélkül, végzettség hiányában még elhelyezkedni is necces lenne. Pedig remek gondolat.  
- Nem akarsz inkább velem tartani a New Yorki Egyetemre? Álmodj meg egy célt magadnak, ami csak a tiéd és senki sem veheti el tőled. Vagy te is élsz halsz a táncért, pont úgy ahogy anyád? - nem lebeszélni akarom, imádom őt és a mozgását, ha neki is ez minden álma és vágy fixen, akkor menjen csak. De ha nem, akkor ne akarja magának is belebeszélni azt, amit az anyja tesz, nem lesz jobb tőle.  
- Matekórát akarok tartani a jövőben Egyetemistáknak. Apám szó szerint ledöbbent rajta... - vallok színt erről is, hiszen régóta terveztem erre az irányba terelni a tanulmányaimat. Igen, annak ellenére, hogy milyen zűrös alak vagyok, a céljaimért kitartottam tizenéves korom óta. Szóval a céljaim megvannak, a megvalósítás az ami nehézkes, hiszen a motivációm olykor elmendegél máshová és inkább a rossz irányba térek el. De most fingom sincs mi lesz az utolsó évem végével....lehet felfüggesztenek majd. Megtehetik?  

Keegan

━━━ "Live your life that the fear of death can never enter your heart."

Ugyanúgy megszólalni sem tud, ahogy én sem tudtam, mikor meghallottam, hogy messzebbre is mehetnék tovább tanulni. Mintha gyomorszájon vágtak volna és egy az egyben kinyitották volna számomra a világ egy másik, szebb kapuját. Jó persze van benne valami, több lehetőség meg minden, de majd...majd, ha elvégeztem az első egyetememet, majd utána lehet szó messzebb lévő tovább képzésről. Addig inkább örülnék, ha mindenki is a közelemben lenne. Fair vagy sem, én ezt biztonságnak nevezem.  
- Igen, én is ezt mondtam... - mormogtam az orrom alatt, szerencsére az őseim nem kidobni akarnak, csupán lehetőséget, hogy kinyíljanak a szemeim. De maradok, egyelőre. Ha menni kell, akkor Keegant is viszem magammal. Tetszik, akinek tetszik, bassza meg, akinek meg nem. Az így járt. Szarok bele. Persze, járnak a fogaskerekeim arra az eshetőségre is, ha az öregek meggondolnák magukat és sürgős mód más megoldást kell keresnem. Akkor persze élnék a lehetőségeimmel és lelépnék olyan kurva messzire, ahol senki sem érne utol, persze akadnak kivételek, na meg persze mobilszámot is váltanék úgy azonnal. Akkor aztán megvetnék mindent, mi eddig a szívemhez és lelkemhez nőt. Makacsul ragaszkodnék az akaratomhoz. Én tudom magamról -részben-, hogy mit is akarok. De azt nem dumáltuk át sosem, hogy ő mit akar. Igen, elvoltunk a kettőnk románcával, a bulikkal, meg az egyéb extrém helyzetekkel, de most, hogy kicsit sürget minket az idő...jó lenne átnyálazni és végső döntéseket hozni. Azért is jutott mindez eszembe, mert anyámék is felhozták a témát és alig agyaltam rajta bármit is. Keeganról tudom, hogy szinte táncőrültekből áll a családja, de vajon túlnézett-e már ezen? Látott-e bármit ezen kívül már? Látta-e már a fától az erdőt? Bármi más gondolat csapódott-e hozzá, ami a sajátja, amit ő akar elérni a saját kezeivel küzdve érte. Kíváncsi vagyok persze, hiszen túlontúl fontos számomra, hogy szinte magam mellett tudjam, így izgulok is, hogy van-e választása. Azon túl, amit a szülei a szájába rágnak. De igen, előáll vele és figyelmesen hallgatom, szemeim szinte olvasni akarnak benne, kíváncsi szemekkel matatok az övéiben. Amúgy igen, az aggodalma átjárt már engem is korábban. Mi van ha a táncot egy baleset miatt nem tudja folytatni? Akkor van-e B terv, vagy bármi más lehetősége? Mert ezt a hajtást...kétlem hogy bárki is képes hosszútávon folytatni. Ami jó hír, hogy utána járt az NYU szakjainak és megfogta pár szak. Amiről szerencsére nem csinál titkot, megosztja velem, ami őszinte boldogsággal tölti meg a mellkasomat. Tényleg örülök neki, hogy van remény és nem fog tánccal a végsőkig elmenni. Művészeti szak, de grafika és digitális részleg.
- Nagyon menőn hangzik! Szárnyalni fogsz tőle Keegan! - széles mosollyal és örömittasan figyelem őt, hiszen büszkeséggel tölt el, hogy ezen az egészen is túl látja még magát, eltudja képzelni bárhol máshol a dolgokat. Vissza kell fognom az örömömet, hogy ne akarjak hangoskodni.  
- Jobban hangzik mondjuk ez a digitális szak, mint az ugrabugra, amiben bármikor lesérülhetsz...tudod, hogy nem ellened megyek...csak nem akarom, hogy sérülj. Bármi álltal. - vagy bárki által, de az mellékes. Tényleg nem akarom, hogy túlterhelje magát, bár ezidáig számtalanszor megtette már, de ennél többet is magára vállalhatna, amit semmiképp nem engednék. Van egy határ, amit az én tűrőképességem sem tűr el az irányába. Az én gondolataim is nap színre kerülnek és őt is meglepem ezzel. Mi másra számítottam végül is? Hasonlóra. Professzor...míg az orromra puszit hint, addig apró sértettség lapul a szavaimban, de szinte majdnem hogy csak elröhögöm magam. Persze vissza kell fognom magam, nem akarok senkit sem felébreszteni.  
- Ez még olyan idegen szó, és olyan távoli... - még szoknom kellene a gondolatát is, hogy egyáltalán sikerülhet, de csak akkor, ahogy anyám is elmondta...ha vissza veszek mindenből és odateszem magam a tanuláshoz. Csak akkor fog sikerülni ez az egész. Közben még el is mondja, ami valóban igaz rám, hogyha hatna rám ez az egész, akkor kíváló is leszek ebben.
- Igen, ebben hiszek én is...hogy a nagy szám és a szókimondásom a segítségemre lesz. Nem lehet finomkodni semmilyen téren sem. - mintha eddig bármi és bárki is megállíthatott volna, ám most egy stop tábla lebeg előttem, de ez csak egy újabb ugródeszka. Visszakell fognom magam, hogy több ehhez hasonló eset ne forduljon elő. Akkor tényleg végem lesz és senki sem fog rajtam segíteni. Ami meg a sikereket illeti, nos engem sem kíméltek az iskolapadban, szóval hasonlóan csak eljárhatok majd én magam is a diákok ellen, nem? Képzelgések. Hol van ez még? Rengeteg időmbe fog kerülni. Már alig várom!  
- Akkor belevágsz? - nézek immáron komoly szemekkel arra a lányra, aki az életemet képezi, hiszen ha benne van, akkor ott állok mellette. Ha nem, hát akkor is, hiszen nem ez fogja eldönteni, hogy együtt maradok vele, avagy sem.

Keegan

━━━ "Live your life that the fear of death can never enter your heart."

Minden másnak vagy ezerszer jobban örülök, felhozott témának, mint az én elcseszett napomat és életemet ecseteljük. Ez az eset megviselt és ha tovább bolygatjuk bármilyen szinten, szerintem ebbe fogok beleőrülni. Az is fontos, hogy a továbbtanulásaink melyik vizekre eveznek, hogy kinek milyen elképzelési vannak és hallgatunk-e ösztöneinkre, ami a rendes vizekbe terelgetnek minket. Megköszöni a támogatásom, hog szerintem rendben lesz máshol is és nem kell csak egy helyre teljesen odatennie magát. Fejet ingatok mosolyogva, leemelve róla a pillantásomat, hiszen a hálálkodást nem kell megtennie. Megteszem, segítek neki, mert fontos nekem.  
- Nem mondtam, hogy hagyd abba, hanem hogy hozz előtérbe valami mást, ami fontosabb lehet. A főcélt. Felőlem ugrabugrázhatsz pisisekkel vagy vén kecskékkel...így is úgyis megnézem magamnak a formáidat... - majdnem elnevetem magam, ahogy ő is korábban, de emlékeztetem magam, hogy most rohadtul titokban járunk el. Az egyetem melletti munka nekem is tervben van, nem hagyhatom, hogy anyám a terhessége mellett dolgozzon, vagy a kicsivel a nyakában. Apa egy keresete szívás...de ezt majd később. Még én sem gondoltam át teljesen ezt az egész hadműveletet. Ami fix az a tanári pálya, ám hogy merre induljak el vele, hogy el is jussak hozzá...nos ezt majd teljesen kitisztult fejjel átkell nyálaznom a szüleimmel. Csak nem olyan durr bele mód, ahogyan azt szoktam. Normálisan, hogy sejtsék, valóban készen állok a komolyabb dolgokkal is foglalkozni. Az, hogy kinek mi a gondolata a “gyorsan” letelik fogalmáról, azt még azért átnyálazhatnánk, hiszen mindenkinek más erről a témája. Bár az biztos valóban, hogy nekem hosszabb út lesz ezt kitaposni. De megfogom lépni, mert fixen hiszek ebben. A kérdés az, hogy képes lesz-e ebbe az egész NYU-s sztoriba belevágni, hogy nem fél-e attól, hogy az anyja telibe darálhatja majd érte. Bár szentül hiszem, hogy a sarkára fog majd állni, ha eljön az ideje.  
- Helyes. - jelölje meg bátran, majd döntse el, bár nem kételkedek benne, hogy a frisset fogja választani. Nem azért, mert én is ott leszek, hanem mert követheti a vágyait és az mindennél fontosabb jelképet visel. Nekem fontos, hogy -legalább- ő a helyes utat járja végig iskola ügyileg. A többi nem számít, kamaszok vagyunk, ki kell élvezni és addig hajtani, míg van bennünk szusz. Csirájában elfojtani nem lehet mindent azonnal. Bár a mostani leckét megtanultam, rohadtul beparáztam miatta, de ez nem vethet rám keresztet és a tovább tanulásomra. Előre hajolok, hogy combjára markoljak, hogy minél őszintébb tudjak lenni vele. És persze még közelibbnek érezzem, ám most eszembe sem jut vele kapcsolatban más.
- Tudod... az egyetemi éveket megfontoltabban akarom átvészelni. Onnan nem akarok egy órát sem lógni...már csak azért sem mert ezerszer nagyobb a szigor... bár még esszét kell írnom anyával a NYU-ra való felvételire... és még egy csomó dolgot át kell néznünk. Apáék sok segítséget és kezdőlöketet adnak hozzá, hogy sikerüljön, de van egy bökkenő, bár ezt is csak apa nézi pozitivan. Száz jelentkezőből csak 16-ot vesznek fel. Aggasztó szerinted is, ugye? - már csak azért is, mert ő is oda készül...bár ha ő meg tud ezzel kapcsolatban nyugtatni, akkor rendben is leszünk.

Keegan

━━━ "Live your life that the fear of death can never enter your heart."

Az egyetem egy nagyon jó téma mindkettőnknek, legalább kibeszéljük. Nem akartam máshol tudni őt. Azt akartam, hogy velem legyen...no nem azért hogy elcsavarja a fejem a tanulásról, nem, tényleg. Egyszerűen csak távol akarom az anyjától tartani, kapcsoljon ki, pihentesse a testét és az elméjére fókuszáljon. Nem akarom, hogy túlhajszojla magát. Azt akarom, hogy mindennap mosolyogjon. Mondjuk a negatív oldalát is pont úgy elmondom neki, ahogy a pozitívot.
De persze sikerül egyből kapcsolnia és beszél erről és a véleményéről. Bár jobb szeretném, ha ő is erre hajtana rá és hagyná a francba az előadásokat. Szerinte fixen betudok kerülni az egyetemre, mert nagy arc vagyok és jó tudással rendelkezem, már ha odateszem magam rendesen. És igaza van... megint. Megmosolyogtatnak szavai, majd kiderül, hogy büszke rám, hogy készülök.  
- Hát...év elején gondoltam erre legelőször, akkor jártam úgy igazán körbe a dolgokat...de sok időt nem szántam rá...most is csak azért merült fel bennem, hogy...mi van ha ez miatt nem vesznk fel majd sehová? Jó, nem azt mondom, hogy bekerül az újságokba és egyből mindenhonnan ki leszek zárva...de...értesz mit akarok kihozni ebből? - aggodalmaskodok, hiszen ez egy olyan dolog, ami anyámék előtt nem nagyon tudok felhozni. Nem a stílusom miatt, hanem hogy egyáltalán van bennem ilyen téren félsz, a jövőmmel kapcsolatban. Elég durva dolog és ha azt vesszük, akkor talán az éjszaka hozta ki belőlem. Főleg hogy nem akarom az időmet ezen gondolatokkal karöltve meglenni, kell egy másik elfoglaltság. Mostanában amúgysem mehetek majd sehová...kezdjek hozzá szokni a gondolatához is...ez az egész borzalom életem legijesztőbb éjszakája volt.
Nem tudom, hogy a fáradtság, vagy a bennem élő sokk, a gyomorgörcs maradéka és félelem hozza-e ki...vagy a rémképek, de könnybe lábadnak a szemeim. Úgy teljesen, igazán, még az arcomon is végig folynak. Nem győzöm törölni őket és még el is fordulok Keegantől, pedig előle aztán semmit sem kellene titkolnom. Jól esik a törődés, hogy a családom egyik tagja sem fordított hátat. Ez a lány itt mellettem is már ide tartozik, nem áll szándékomban melegebb éghajlatra küldeni. Meg hát...lassan ideje lesz már minden másnak is teret engednünk. Csak előbb legyek túl ezeken a gázos bajokon és az őrületen.  

Keegan

━━━ "Live your life that the fear of death can never enter your heart."

Anyámék meglepődtek a hírektől, a terveimtől, hiszen ez idáig nem nagyon mondtam egyiknek sem, hogy merre mennék majd a jövőben. Elfoglalt a saját kis életem és nem tágítottam tőle. De most már Keegan is tudja, aminek örülök, hiszen úgy tervez ő is. És persze invitáltam őt is. Nyilván nem azért, hogy egymással legyünk elfoglalva, de az sem egy rossz ötlet. Akarunk lenni valakik, de nem az én módszeremmel. Így együtt fogok majd működni...mindenkivel, hogy a szebb jövő felé építsek. Brutálisan nehéz lesz visszafogni magam, de menni fog. Valahogy. Az meg hogy milyen hátulütője lesz a dolognak, majd kifog derülni. Remélem nem fogok óriásit bukni ezen. Tudom, hogy Keegan mellettem lesz, ahogy én is mellette, na meg támogatom sok részletben. Még az anyja ellen is megyek, amúgy is ki nem állhatom a némbert. Szerencsére hallotta már tőlem mindezt, így nem okoz problémát fokozni ezt. Majd akkor békülök meg az anyjával, ha az normálisabb lesz pár fokkal. Gondolom ez nem mostanában lesz. Még jó, hogy az én anyám sokkal elviselhetőbb. Ami pedig a balesetet illeti, valóban fogalmam sincs róla, hogy mi a fene történt. Hogy csaptam el a lányt, hogy került a kocsihoz...és én mikor tapostam rá a fékre...rengeteg kérdés, melyre nem tudok választ adni, mert tök homály. Nem emlékszem pár momentumra, pedig jó lenne. Ahogy az is, hogy volt e valahol kamera, vagy...bármi amin el lehetne indulni. De jelenleg csak elfelejteni akarom ezt az egészet...mára biztosan. Az ölelésére öleléssel felelek, magamba szívom az illatát, megnyugszom általa, a közös feltöltődés remek dolog, így aztán a nyakába mormolok.
- Nagyon szeretlek. Bárcsak ez a pillanat örökké kitartana. - mormoltam a nyakába a szavakat, eszembe sem jutna most másfelé menetelni, talán nem is tudná most felállítani...eléggé ráálltam most lélekben erre az egészben és az eszem is ott van...egyszerűen csak hihetetlenül jó érzés semmit tenni. Együtt lenni és elmélyülni egy ilyen beszélgetésben. Nem gondolni másra, csak kettőnkre, a pillanatra és a jövőre. Mert a jelent most hagyjuk, az most kétes és jobb elveszni a jövő mi lenne ha-jába. Sok verzió létezik a fejemben, de ezt tényleg a jövőre bízom és csak teszek azért, hogy jobb legyen, egyáltalán ne rosszabb. Ami pedig Keegant illeti, szerencsére ilyen téren nem tértünk ki itthon, remélem így is marad. Nem akarom őt nem látni, akkor inkább fellázadok, de nem akarok annál tovább menni. Kétségbeesett kérdésére nem felelek azonnal, emésztem a kérdést és a hanglejtést, hogy neki is ugyanúgy fáj mindez, anélkül, hogy ítéletet hozna felettem. Ittam. Igen, részeg voltam. Autóba ültem, szerinte is idióta voltam....de segíteni akar. Ezzel együtt ez vagyok én, de ha ezt kijavítani sem tudom, attól függetlenül még új irányba terelhetem a pillanataimat, hogy ne olyan legyek, mint eddig. Ő már semmit sem tehet értem, bőven elegendő az, hogy eljött, hogy itt van és elmondhattam neki a bánatomat és a bűneimet. Most egy jó darabig biztos ez lesz mindenhol a téma, szóval meg kell húznom magam jó időre. Az örökké is megtenné, de magamat ismerve biztosan lesz valahol fennakadás.  
- Bőven elegendő, hogy eljöttél, hogy nem kellett mástól megtudnod mindezt. Eleget segítettél azzal, hogy meghallgattál... ez rengeteg segítség volt. - ejtettem meg egy halovány mosolyt, melyben annál több érzelem lapult. Most boldog vagyok, ez eddigi átélt katasztrófa mellett kijár a boldogsághormon is, de most elegendő a csajom itt léte minden téren.
- Biztos készülnöd kell valamivel otthon, nehogy anyád heppjeiről lemaradj...de az ajánlatomat átgondolod. Ugye? Jelentkezel az NYU-ra? - kicsit félve és aggódva kérdezek rá, mert változhat ez ezer felé, ráadásul nem is tudom, hogy mikor találkozhatunk majd legközelebb. Most is sutyiban tettük... ráadásul hallom valamelyikük mobilját is csörögni, így jó lesz, ha tényleg rövidre fogjuk ezt a találkát. Még a végén tényleg eltiltanak tőle hetekre. Még csak azt kéne. Akkor tényleg ezerfelé lázadok, vagy megszököm vele... hogy hova és merre azt még nem tudom.
- Most menned kéne...baromira fogsz hiányozni hallod... de majd írok eeee' SMS-t....- még a gondolata is rémisztő, hogy nem lehetek egyik online felületen sem fent...de majd vége lesz ennek is. Igaz, hogy nekem sem ártana pihenni, mert fogalmam sincs mióta vagyok már talpon, de bőven túl van már a 24 órán... de amig ki nem terülök, addig bírnám, de azt sem szeretném, ha Keegan kapna ki bármiért is... óvom őt a saját balfaszságomtól. Csókot nyomtam a feje búbjára, majd ajkaira...
- Találkozzunk még... - suttogtam ajkaira, miközben felkeltem a kanapéről, hogy vele együtt az ajtóhoz lépjek vele, hogy kisegítsem. Nem akarom, hogy elmenjen, hogy nélkülem legyen, vagy hogy én legyek nélküle...lázadoznom kellene, de a folytatást nem az ő nyakába akarom varrni. Így aztán útjára is engedem az ajtót nyitva.... szükségünk van a másikra. Most és holnap is...bárcsak vele töltöttem volna az éjszakát, akkor most a lány sem került volna be a kórházba általam.
- Nagyon szeretlek Kee... - suttogom még számára és most érzem meg igazán, hogy ez a búcsú ezerszer jobban fáj, mintha szakítanánk. Pedig ez nem örök búcsú, de most lelki megkönnyebbülés volt számomra mindez, hogy itt volt, hogy beszélhettem erről az egészről. A lelki nyomás hatalmas ereje majd még most fog érkezni ha ő is lelép...igen, volt már az autóban ülve, de még mindig érzelmi hullámvasuton ücsörgök...és alighogy az ajtó csukódik Keegan és a táskája mögött most érzem meg azt is, hogy mennyire hulla fáradt vagyok mind testileg és mind lelkileg is. Gyötörni kezd egyszerre minden, első gondolatom egy fájdalomcsillapító, de lerogyok a kanapéra vissza és a plafont bámulva telepszik rám mindennemű fáradtság, mely elterel a sötétség felé. Már nincs erőm felmenni a lépcsőn, tényleg nagyon elfáradtam.  

//       Köszönöm a játékot. Imádtam!! //