Evelyn & Clementine A little party never killed nobody.

Timo ötlete volt ma eljönni ebbe a buliba, egész végig amíg győzködött róla, azt szajkózta, hogy mennyire lesz jó buli, meg, hogy a haverjai számítanak rá és szeretnék megismerni a barátnőjét - mármint engem -, így végül kénytelen voltam rá bólintani a dologra. Igazából elég egyoldalú ez a dolog, csak szerinte vagyunk egy pár, engem ez annyira nem érdekel. Mégis megjátszom magam előtt minden alkalommal és úgy teszek, mint aki rohadt boldog a közelében. Nem igazán értem, hogy miért csinálom ezt, hogy miért igyekszem arra, hogy a tökéletes barátnő szerepét játszam, de valahogy úgy vagyok vele, hogy sokkal jobb így, mint egyedül. Kicsit olyan párkapcsolat függősében szenvedek - a legjobb barátnőm szerint legalábbis, aki néha szereti a pszichológust játszani -, ami annyit tesz, hogy mióta Bobby nem az életem része, azóta folyamatosan muszáj azt éreznem, hogy van mellettem valaki. Még az az idióta Timo is megteszi, csak tudjam, hogy amikor igazán egyedül érzem magam, akkor van, akit felhívnom. Az este elég szépen indult, egészen addig, amíg valaki bele nem kötött Timonak, aki szokás szerint nem hogy férfi legyen, hát inkább lelépik. Szerette volna, ha vele tartok, de nekem eszem ágában sem volt. Nem azért jöttem ide, hogy egy óra után elmenjek, csak azért, mert Ő hisztis. Így igazi férfi létére képes ott hagyjon idegenek között. Mindegy is. Nem vagyok én félős egyáltalán, képes vagyok feltalálni magam bárhol. A másik szobából valami hajrázás és kiabálás hallatszik ki, engem pedig természetesen oda visz a kíváncsiság. El veszek egy pohár italt az egyik asztalra - esküszöm, hogy fogalmam sincs, hogy mi az -, majd végül a másik szobába megyek, ahol azt látom, hogy egy srác kézen állva próbál sörözni. Közelebb lépek hozzuk, mert nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi fog ebből kisülni, de nyakamat teszem rá, hogy nem fog neki menni. Nem is értem igazából, hogy valaki, hogy ilyen hülye? Elgazolja a finom sört, ahelyett, hogy normális testhelyzetben inná meg. Nyitnám a számat, hogy szóljak, hogy nem tartom ezt annyira jó ötletnek, de ebben a pillanatban egy erős rúgást érzek a kezemnél és az italom, amiből eddig csak egy kortyot sikerült innom, ki esik a kezemből. Egyik része rám, míg a másik a földre ömlik.
- Milyen idióták vagytok ti? - sziszegem a fogaim közül dühösen, majd a ruhámra pillantok, aminek annyi. Bűzlik az ital szagtól. Mérgesen káromkodok még egy sort, elengedve a fülem mögött azt, ahogy a srác próbál szabadkozni. Ha nem lenne ilyen hülye, akkor nem lenne szükség arra, hogy bocsánatot kérjen. Annyira felbosszantott, hogy még arra sem méltatom, hogy rá nézzek. Szép kis társasága van Timonak minden esetre. Kezemmel próbálom megsúrolni a ruhámat, majd hirtelen kapom fel a fejem, amikor egy számomra ismeretlen lány szól hozzám.
- Fel nem fogom, hogy hogy jut eszébe valakinek ilyen hülyeség... - el veszem a kezéből a zsebkendőt, és megpróbálom azzal is megsúrolni a ruhámat, de sajnos úgy tűnik, hogy bele kell törődjek, hogy a mai estém így kell elteljen. - Köszi. - motyogom, majd egy pillanatig hezitálok, végül az italt is elveszem, amit felém nyújt.
- Remélem is. A ma estémre nem hiányzik még egy gyomorrontás is. - nevetek fel, de egyáltalán nem gondoltam olyasmire, amit mondott. Azért annyira csak nem lehet elvetemült ez a társaság. Bár én már semmin sem lepődök meg.
- Minden oké, kösz. Csak ez a barom felbaszta az agyam. De amint ezt megiszom, már el is fog múlni. - válaszolok kérdésére, majd meghúzom a poharam, aminek szinte a felét be vágom egyszerre. Nem tudom, hogy ez milyen ital, de egészen jó íze van. - Mellesleg Clementine vagyok. Vagyis ezt túl hivatalos. Maradjunk a Cleminél. - a földre engedem a kezemben lévő zsebkendőt, hátha a srácnak kedve támadna feltakarítani vele a padlót, majd szabad kezemet a lány felé nyújtom.

Evelyn & Clementine A little party never killed nobody.

A ma estémre határozottan nem ez volt a tervem, de ha már a bátor pasim elrángatott, hogy aztán magamra hagyjon - megjegyzem úgy, hogy az ő társasága, senkit még csak nem is ismerek -, így kénytelen vagyok feltalálni magam, mert bizony, ha már itt vagyok, akkor eszem ágában nincs haza menni. Most már sokkal nagyobb bennem a kíváncsi vágy, mint az, hogy észrevétlenül le lépjek. Mert le léphetnék. Valószínűleg a kutyának sem tűnne fel a hiányom. Mégis inkább a másik szobából kiszűrődő zaj irányába megyek, amit azon nyomban meg is bánok amint közelebb sétálok a kézen álló srác felé, aki vagányságból, vagy mert szimplán csak hülye - ezt nehéz lenne eldönteni -, próbál meginni egy dobozos sört, de szerencsétlenségére - vagy inkább az enyémre -, rosszul sült el a manőver és végül a lába telibe találva engem üti ki a kezemből a piát. Nem keveset bosszant fel a dolog, de nincs túl sok időm ezzel foglalkozni, mert a ruhám, ami jócskán kapott az italból látszólag tönkre ment, így eldönteni sem tudom igazából, hogy mire legyek a legmérgesebb. Arra, hogy valaki, hogy ennyire hülye, hogy Chuck Norrisnak képzelje magát, aki mindet is tud, vagy inkább arra, hogy épp a tegnap vettem ezt a ruhát, amit bárcsak valami komolyabb alkalomra tartogattam volna. Néhány kacagtak, mások kíváncsian fürkésztek, hogy most mit lépek, de olyanok is akadtak, akik sajnálkozva pillantottak rám, mintha azt akarnák mondani, hogy rosszkor voltam rossz helyen. Mert amúgy tényleg. Ha öt perccel később jövök ide, akkor valószínűleg most én is csak jót nevetnék a földön heverő srácon. Egyetlen egy lány van, aki komolyan úgy tűnik, mintha aggódna, az összes többi itt lévő ember mintha a másik pillanatra már el is felejtette volna a dolgot. Micsoda bunkó egy társaság.
- Hát én is voltam már piás. De ennyire még azért sosem úgy tűnik. - vonom fel az egyik szemöldökömet, mert jó pár buliban azért már voltam. De ilyent esküszöm, hogy nem láttam. Csak a filmekben. De ott sikerült végre hajtani ezt a feladatot. Úgy tűnik, hogy a srác is azt képzelhette, hogy amit egy filmben megoldanak, arra Ő sem képtelen. Tévedett. Miután a zsebkendő amit felém nyújtott sem volt képes a csodára, bár először hezitálva de végül a piát is el vettem tőle, amit remélem, hogy nem rúg ki egy másik hülye a kezemből. A megjegyzése megmosolyogtat, és hiába nem gondoltam, hogy bele köpött volna, vagy bármi más, abban azért nem vagyok biztos, hogy más nem tette, elnézve ezt a nem normális társaságot.
- Reméljük nem kerül rá sor. - széles vigyorra húzódik a szám, majd a számhoz emelem a poharat, hogy annak szinte az egész tartalmát magamba önthessem. Most kezd igazán megjönni a kedvem ehhez az egészhez. Látszik a lányon, hogy meglepődik azon, hogy egyszerre ennyi alkohol képes volt le menjen a torkomon, de néha én is tudok meglepetést okozni saját magamnak is.
- Szomjas voltam. - vonom meg a vállamat vigyorogva, és próbálok ellazulni és nem rágódni azon többet, ami az imént történt. Mert bizony, ha rá gondolok, akkor fel megy nagyon a pumpa bennem, és igazán nagyon kell tűrtöztetnem magam, hogy még mindig csendben le nyeljem a történteket. A pia azt hiszem, hogy képes lesz ahhoz, hogy ellazítson. Meg ez a csaj is egészen barátságos. A legnormálisabbnak tűnik az össze többi között. Bár persze mással nem is beszéltem, így ezt nyilván nem tudhatom. Elég annyi, amennyit látok belőlük. Amint túl vagyunk a bemutatkozáson is kezd egy kicsit olyan lenni, máris úgy tűnik, mintha ezer éve ismernénk egymást. Nagyon közvetlen és barátságos, ami tetszik, bár nem tudom, hogy a buli vége után még lesz-e egyáltalán közünk egymáshoz. Vagy inkább iszunk-e annyit, hogy ne felejtsük el a ma estét.
- Köszönöm. A te neved is szép. - próbálok én is hasonlóan barátságos lenni, és komolyan is gondolom, mert még egy ismerősöm sincs, akit így hívnának, ami megkönnyíti a dolgomat, hogy holnapra is emlékezzek rá, mert az a valóság, hogy túl jó a név memóriám. Sőt néha az arcokkal is akad problémám. Van, hogy látok valakit, akit tudom, hogy ismerek. Csak erre nem mindig jövök rá, hogy honnan is. Felvont szemöldökkel nézek rá, mert nem igazán értem, hogy hogyan szeretné megoldani a ruhámat. Ha csak nem az övé a ház, vagy nem hord magával több ruhát egyszerre az ilyen balesetek miatt, akkor kétlem, hogy bármi mást lehetne csinálni.
- Örülnék, ha ki vetkezhetnék ebből a ruhából. Bűzlik az italtól. De kérlek nyugtass meg, hogy nem az a terved, hogy fél meztelenül töltsem el a buli maradék részét. - kicsit félve nézek rá, mert még mindig nem értem, hogy miről is beszél, vagy, hogy mi a terve. De úgy vagyok vele, hogy csak egyszer élünk. - Oké. Akkor menjünk abba a fürdőszobába. Ezeknek nem valószínű, hogy megjön az eszük. - mutatok a szemmel láthatóan még mindig jól szórakozó társaság felé, akik mintha újból akarnák próbálni azt, ami az előbb nem jött össze. Megfogom az Evelyn kezét, hogy a fürdő felé magam után húzhassam át a tömegen. - Ismered amúgy ezeket itt? - kérdem amint elértük a fürdőszobát és reménykedek abban, hogy Ő is csak egy olyan áldozat, mint én. Hogy véletlenül keveredett ide.

Evelyn & Clementine A little party never killed nobody.

Evelyn tűnik a legnormálisabbnak az itt lévő emberek közül, bár mivel nem ismerem őket egyértelműen nem áll jogomban ítélkezni. Felfordul a gyomrom az olyan emberektől akik csak az eszüket akarják űzni, közben pedig igazi tuskók. Nem elég, hogy kirúgta a kezemből az italt az a srác, de még arra sem volt képes, hogy bocsánatot kérjen. Azt hiszem, hogy erre mondják, hogy az otthoni hét év hiánya. Ha Ev nem jött volna ide és nem próbálná tartani bennem a lelket, akkor valószínűleg már régen össze vesztem volna ezzel a nagyképű bandával. Szép kis társasága van Timonak, én mondom. Bár fogalmam sincs, hogy mit tudna kezdeni a ruhámmal, de örülök annak, hogy valami más terve van vele, és nem csak annyi, hogy pucéran táncoljak.
- Huh... akkor megnyugodtam. Nem adom meg ezeknek itt azt az örömet, hogy ruha nélkül lássanak. - vigyorgok rá, mert bár van az a pia mennyiség, ami képes sok mindent kihozni az emberből, de annyit azért nem szeretnék inni. Legalábbis nem itt ezek között. Végül mégis át tolakodva a jól szórakozó tömeg között, kézen fogva Evelynnel rontok be a fürdőszobába, ahol szerencsénkre épp senki nincs. Remélem még sokáig így is marad, mert elképesztően jó érzés nem látni azt a sok idiótát. Én nem tudom, hogy ez valami új divat-e, hogy csajokat szedjenek fel, vagy gyári hibásak, de ha az első, akkor elég gyengén csinálják. Ha legalább sikerülne mit akarnak. De veszett ügy nekem nagyon is úgy tűnik. Tátott szájjal figyelem mikor vetkezni kezd, mert még ilyet soha nem láttam, hogy valakin két rend ruha is legyen. Nagyon menő.
- Nekem ilyen sose jutna eszembe. - vigyorgok rá, majd elveszem a felém nyújtott ruhát és még egy ideig mindig tátott szájjal figyelem. Valóban sosem járná meg az eszemet, hogy több rend ruhába öltözzek, de valószínűleg ha még egyszer olyan házibuliba megyek, ahová Timo rángat magával, valószínűleg alkalmazni fogom. - Köszönöm. Egyértelműen tisztább, mint a sajátom. - forgatom meg a szemeimet, majd ki bújok a pia szagos ruhámból, hogy bele bújhassak abba, amit Evelyntől kaptam. Nagyon remélem, hogy nem rúgják ki többször a kezemből az italt. Mert akkor tényleg nagyon dühös leszek. Főleg, mert más dolgaira sokkal jobban szoktam vigyázni, mint a sajátomra. Vetek egy gyors pillantást magamra a tükörben, majd igazítok egyet a hajamon és máris meg vagyok elégedve magammal. Sokkal jobb lett még a közérzetem is. A levetett ruhámat egy gyors mozdulattal dobom a szemetes mellé, mivel a kukából már duvad ki a sok papír meg hülyeség. Bár a szívem szakad meg érte, de úgyis lőttek neki. Úgyhogy már mindegy.
- Remélem mindig nem ilyen rosszul választasz partnert. - mondom ezt én, akinek egyenesen a hátán a szőr áll fel a pasijától, akivel azt sem tudom miért vagyok együtt, és aki az első balhénál képes magamra hagyni egy olyan társasággal, akiket nem is ismerek. Na de megesik, hogy mi lányok néha benézzük a dolgokat. Nincs is ezzel semmi baj. A baj akkor lenne, ha még ezek után is képes lenne randizgatni vele. - Néha jó lenne egy olyan képesség, hogy előre lássuk, hogy a másik milyen lesz egy kicsi alkoholtól. Hidd el, megértelek. Az ilyen barmokat nem lehet hamar kiszimatolni, de legalább elég hülyék ahhoz, hogy hamar lebuktassák magukat. - próbálom vigasztalni, habár nem tűnik úgy, mintha depressziós lenne miatta. Nem is érne annyit.
- Hát az én helyzetem sem sokkal jobb. A pasimmal jöttem. Az Ő haverjai ezek. Aztán alig értünk ide vitába keveredett és le is lépett. Éljen a férfi erő. - vallom be egy kicsit szégyenkezve, mert esküszöm, hogy én szégyellem magam Timo helyett, akire mindent lehet mondani de azt, hogy férfi semmiképp. - Mi lenne, ha megpróbálnánk pasi nélkül is jól érezni magunkat?

Evelyn & Clementine A little party never killed nobody.

Kellemeset csalódtam Evelynbe, akivel látszólag semmi közös nincs bennünk, mégis olyan könnyedén talál köztünk a szó, hogy bár alig ismerjük egymást egy fél órája, mégis úgy érzem, mintha már évek óta az élet része lenne. Általában persze nem esik nehezen a barátkozás, elég könnyen szót értek bárkivel, de annál is kevesebb az olyan ember, akivel az első találkozás után is úgy gondolom, hogy még szívesen találkoznék. Evelyn pedig pont azokhoz tartozik, akit szívesen megismernék jobban. Mert tetszik a gondolkodása és az, hogy látszólag olyan vadóc, mégis ahogy egyre inkább többet beszélünk, úgy tűnik, hogy semmi vadság nincs benne. Sőt... egészen szimpatikus. Bár egyértelműen meglep az, hogy van még egy rend ruha van alatta, ami bár fura, én nem tudnám elképzelni, de egyértelműen praktikus az ilyen esetekre.
- El nem tudod hinni, hogy mennyire hálás vagyok neked. - vigyorgok rá, miközben el dobom a saját leöntött ruhámat, hogy bele bújhassak a ruhájába.  A tükörbe nézve lepődök meg azon, hogy nem is áll nekem olyan rosszul. Bár nem az én stílusom, de ez most nagyon tetszik. Ha például egy üzletben lennénk, ahol óriási választék van, valószínűleg nem ezt választanám, de most nem vagyok abban a helyzetben, hogy válogassak. Bólintok a kérdésre, és teljes mértékben rá bízom magam. Amint végez a hajammal, rá mosolygok a saját tükörképemre, mert határozottan tetszik, amit benne látok.
- Ez tényleg nagyon klassz lett. Köszi. - nem is tudom, hogy ennél többet még hálálkodhatok-e, hiszen az elbaszott estémet éppen ő az aki próbálja helyre hozni. És jól csinálja, mert egyre nagyobb kedvem van itt maradni, még annak ellenére is, hogy egyáltalán nem szimpatikus a kint lévő társaság. Az a tény viszont, hogy hozzám hasonlóan ő sem áll túl jól, ami a pasi ügyeket illeti, megmosolyogtat. Na nem azért, mert örvendenék más kárának, sokkal inkább azért, mert plusz egy ok, hogy a lehető legjobbat hozzuk ki az esténkből.
- Sajnos az ilyen pasikon nincs használati utasítás, így nem tudhatjuk előre, hogy mi lesz belőle. De az még jó, ha sikerül elég időben észrevenni, hogy valami nem stimmel. - jegyzem meg, mert biza tökéletesen megértem. Mondjuk Timoról én tudtam, hogy nem normális már akkor, amikor össze jöttem vele. Ő inkább a saját magam büntetése amiatt, ami a múltamban történt. Bá Evelyn nem ismerheti az én istencsapása barátomat, de mégis szégyellem, hogy ilyen helyzetbe hozott. Milyen férfi képes magára hagyni a barátnőjét vad idegenek között?
- Még az. De nem tudom meddig. - vonom meg a vállam, mert a részletekkel nem szeretném untatni. Az apám amúgy imádja, sokkal jobban, mint valamikor Bobbyt. Pedig Bob sosem hagyott volna magamra, de mindez mit sem számít. A fontos az az ő szemében, hogy kinek mennyire vastag a pénztárcája. Kézen fogva Evelynnel hagyjuk el a mosdót, így ismét abba az elviselhetetlen zajba kerülünk, és a hülye emberek közé, akik még mindig ott bohóckodnak, csak most éppen más a főszereplő.
- Táncoljunk, és mutassuk meg a barom pasijainknak, hogy mit veszíthetnek.- bár az enyém lelépet, de esküdni mernék, hogyha bosszúból össze jönnék az egyik nyápic haverjával, holnap egész New York meghallaná a haragját. Én pedig mivel bosszúálló típus vagyok, állok elébe. Ezúttal én emelek el két poharat az egyik asztalról, egyiket az Eve kezébe nyomom, a sajátomból pedig iszok egy nagyobb kortyot, majd a másik asztalra, amelyik üresen áll - valószínűleg onnan elfogyott a pia -, gondolkodás nélkül mászok fel. Több kíváncsi szempár rám szegeződik, én viszont iszok egy újabb kortyot és figyelmen kívül hagyom őket. Rá kacsintok Evelynre, és ha követ engem, ha nem táncolni kezdek.

Evelyn & Clementine A little party never killed nobody.

Határozottan azon a véleményen vagyok, hogy sokkal egyszerűbb lenne az élet a pasik nélkül. Minket lányokat tartanak kiismerhetetlennek, közben pedig igazán könnyű eligazodni rajtunk. Azt akarjuk leginkább, aki nem akar minket, ha meg mégis akarna, akkor már nekünk nem kell. Tök logikus egyébként. Ellentétben a pasikkal, akiknek közben fogalmuk sincs arról, hogy van-e szükségük lányra, a legtöbbjüket a farkuk irányítja és ha valaki fel meri venni a kesztyűt velük szemben a gyengébbik nemből, akkor megfutamodnak és arra hivatkoznak, hogy nekik erre mégsincs szükségük. Nekem pedig olyan pasikra nincs szükségem, akik nem tudják eldönteni, hogy mit akarnak. Az ilyen vadbarmoktól pedig egyenesen felfordul a gyomrom. Akik azt hiszik, hogy attól lesznek menők a csajok szemében, mert kézen állva meg tudnak inni egy doboz sört, közben pedig valószínűleg még úgy sem lennének rá képesek, ha azt a kezükben tartnák. Nem beszélve Timoról, akinek egyre visszataszítóbb a viselkedése és el sem lehet sokszor dönteni, hogy a kapcsolatunkban ki játsza inkább a pasi szerepet, mert legtöbbször úgy tűnik, hogy én.
- Én egyre inkább úgy látom, hogy az a tökéletes akire minden lány vágyna, valójában csak a  filmekben létezik. - ebben sajnos minél jobban telik az idő, annál inkább biztosabb vagyok. Talán épp ezért is utálom a romantikus filmeket, mert ott valahogy mindig minden olyan könnyen megy. A valóság pedig nagyon is eltörpül azok mellett. Mert olyan nincs, hogy minden tökéletesen működhetne. Volt idő persze amikor én is azt hittem, de rá kellett jönnöm, hogy ami számomra tökéletesnek tűnt, azt a másik fél valahogy teljesen másképp élte meg. Utálom amúgy azt, hogy mindig mi lányok vagyunk azok, akik jobban kötődünk és akik mindig többre és többre vágyunk, mintami jut. Nekem pedig jelenleg egy olyan pasi jutott, mint Timo. Azt hiszem ez elég nagy szívás.
- Tudod Timo amúgy nem rossz gyerek. Csak mikor a férfiasságot osztották, akkor azt hiszem, hogy ő túl későre állt sorba. És emiatt valószínűleg mindig is olyan marad, mint egy kisfiú. - persze könnyebb megoldás lenne a szakítás, de valahogy úgy érzem, hogy nem lenne túl könnyű megszabadulnom tőle. Egy kicsit olyan, mint egy pióca, aki ha valakire rá tapadt, akkor onnantól nehéz leárzni. Örülök, hogy legalább annyira lelkes a táncolás gondolatára, mint én, mert nekem most valóban csak ahhoz van kedvem, hogy egy kis piával és tánccal kiszellőztesse a fejem. Na meg tetszik az új kinézetem is. Úgy vagyok vele, ha már a bulizni való kedv és bosszúvágy egyszerre dolgozik bennem, akkor legalább adjuk meg a módják. Épp ezért döntök úgy, hogy fel mászok az egyik üresen álló asztal tetejére és ott kezdek táncolni, mert így talán kevesebb eséllyel rúgja ki valaki ismét a kezemből a piát. Rá vigyorgok Evelynre, aki úgy dönt, hogy ki veszi szintén a részét az asztalon táncolásból, megiszom a poharam tartalmát, a földre dobom azt is, mint az előzőt, majd kicsit lehajolok, hogy megfoghassam a kezét, amíg ő is felmászik mellém, és így még inkább átadhatom magam a táncnak.
- Reméljük ez nem történik meg, mert ha ezen a társaságon múlik az életünk, akkor hamarabb halunk meg itt, minthogy mentőt hívjanak. - vigyorgok rá, és halálosan komolyan gondolom a szavaimat, mert nem tűnnek olyannak ezek az emberek, akik készek lennének segíteni. Mégsem érdekel ez, csak tovább táncolok nevetve.