Abigail & Clementine Who are you?

Még csak néhány nap telt el azóta, hogy Bobbyt szabadon engedték, és ez sokkal jobban megviselt, mint hittem volna. Mármint annak nyilván örülök, hogy szabad végre, de az, hogy ennyire távol kerültünk egymástól borzasztó érzés. Nem segít a helyzetemen a Timo viselkedése sem, aki a beteges féltékenykedésével egyre jobban az agyamra megy. Sokszor fel tettem már magamnak én is azt a kérdést, hogy miért vagyok vele, vagy, hogy egyáltalán mi a csudát keresek mellette, mikor még csak nem is tetszik, de a válasz amit saját magamnak adok rá mindig ugyanaz. Mert büntetni akarom saját magam. Persze ennek így értelme nem sok van, a boldogtalan kapcsolatom nem sokat fog változtatni a múltban történeteken, mégis felelősnek tartom magam amiatt, ami miatt Bobbynak és a húgának keresztül kellett mennie. Az a vadállat, aki ezt tette velük az én testvérem, és ez elég nagy szívás. Ezekkel a gondolatokkal kapok a fejemhez és nyitom ki végre a szemem, és próbálom ki találni, hogy hol a csudába is vagyok és ami még ennél is fontosabb kérdés, hogy hogyan kerültem ide? Sajog minden porcikám, borzasztóan fáj a fejem és szomjas vagyok. Egy pillanatra be csukom ismét a szemem abban reménykedve, hogy csak képzelődök és próbálom felidézni magamban a múlt éjszaka eseményeit. Össze vesztünk Timoval. Magamra hagyott. Aztán egyik ital követte a másikat, és basszus... Ismét ki nyitom a szemem és óvatosan fordítom balra a fejem, ahol egy egészen helyes srác alszik mellettem. Idegesen csapok a homlokomra és próbálom ki találni, hogy most mit kéne tennem. Egyáltalán nem vagyok az a fajta lány, aki idegen férfiak házában alszik, de az éjjel olyan aranyos volt. Az még megmaradt, hogy beszéltünk. Sokat. Ő is panaszkodott, én is. Aztán ez lett a vége. Matthew... vagy Mateo. Még a nevére sem igazán emlékszem, ami eléggé ciki. Veszek egy mély levegőt, és óvatosan mászok ki a takaró alól, ami eddig a meztelen testemet takarta. Körbe pillantok a ruháimat keresve, amit hamar meg is találok a földre dobálva, amin épp egy fekete macska hever. Nagyszerű. Nem elég, hogy valószínűleg bűzlök az italtól, de még a ruhám is macskaszőrős lett.
- Héé! Sicc innen! - Szólok rá suttogva, miközben próbálom ki húzni alóla a világoskék ruhámat, de a lustaság nem igen akar megmozdulni, így kénytelen vagyok bele bújni a srác ingébe. Egy kicsit nagy rám, így feltűröm az ujját, a táskámból elő kotorászom a telefonomat, aztán lábujjhegyre állva indulok a konyha keresésére, amit elsőre meg is találok. Elég nagy kupi van, nem igazán vagyok ehhez hozzá szokva, de jelenleg nem igazán érdekel. Annyira ki van száradva a szám, hogy semmi másra nem tudok gondolni csak a vízre. A hűtő felé lépek, kinyitom azt, majd egy fintor kíséretében próbálok keresni valami ihatót és hideget. Pia az akad bőven benne, de azt egyik porcikám sem igazán kívánja most. Végül el veszek egy megbontott Colát és ott felejtett pizza szeletett. Le ülök az asztal mellé, majd iszok egy kortyot az italból, közben pedig a telefonom kijelzőjére nézek. 25 nem fogadott hívás egyetlen éjszaka alatt. Kettő az apámtól, a többi Timotól. Szuper.

Abigail & Clementine Who are you?

Nem igazán vagyok az egy éjszakás kalandok híve, sőt egészen mostanáig el is ítéltem azt, akinek elég egyetlen éjszaka ahhoz, hogy szét tegye a lábait. Most mégis itt vagyok egy ideg lakásban, egy ideg férfi mellett, és bármennyire is ciki beismernem, nem túl sok mindenre emlékszem. Sosem hittem volna, hogy valóban létezik az az alkohol mennyiség, amitől az ember erre vetemedik, de úgy tűnik, hogy tévedtem. Egyértelműen nagyon részeg lehettem, mert az egész porcikám belesajog a másnaposságba. Nem ez az első eset, hogy a kelleténél többet iszok, de ilyen pocsékul még sosem éreztem magam, mint most. Mivel egy nem túl kedves, de annál is lustább macska birtokába vette a ruháimat, kénytelen vagyok bele bújni a srác ingébe, aminek egészen kellemes illata van. Egyszerűen annyira kéri a szervezetem a vizet, hogy bármennyire is kényelmesen feküdtem, kénytelen vagyok megkeresni a konyhát. Végig csendben próbálok maradni, nehogy véletlenül fel keljen a hálótársam, mert annyira szégyellem magam, hogy fogalmam sincs, hogy mit mondanék neki. Főleg úgy, hogy azt sem tudom, hogy mit csináltunk. Néhány emlékfoszlány dereng, de az édes kevés. Nem szokásom ki használni senki, sem pedig megbántani, de kénytelen leszek le lépni, amíg Ő is fel kel, mert ez részemről biztosan nem volt több ennél. Helyes pasi, meg minden, de nincs szükségem egy újabb bonyodalomra az életemben. Ott van nekem Timo, akinek bár a puszta létezése is elég, hogy az őrületbe kergessen, de legalább Őt már megszoktam magam mellett. Hiába szeretek ismerkedni, egy új férfi akkor sem kell az életembe. Nem tudom, hogy ezt le tisztáztuk-e az éjjel, de majd ha nem talál, akkor az egyértelművé teszi számára a dolgokat. Persze csak akkor, ha neki legalább megmaradtak az emlékei. A konyhában kicsit meglep a rendetlenség, de mit sem törődve vele a hűtőhöz lépek, ahol nem túl sok olyan található, ami most jól esne, így egy nagyobb sóhaj kíséretében végül megelégszem a megbontott colával meg, egy szelet pizzával. Amint a hátamból meghallom egy számomra ismeretlen lány hangját, riadtan ugrok egyet, majd fordulok meg, és a hirtelen mozdulatomtól becsapódik a hűtő ajtaja is. A francba! Csak fel ne ébredjen a srác.
- Öhm... jó reggelt? - üdvözlöm én is zavartan, ami miatt egy kicsit úgy is hangzik, mintha kérdésnek szánnám. Nem tudtam, hogy nem egyedül lakik itt a srác, de csak reménykedek abban, hogy nem a barátnője az. Még csak egy féltékenységi jelenetre van szükségem. Így is mindjárt szét hasad a fejem. Le veszem a tekintetem óla, majd úgy téve, mintha a világ legnormálisabb dolga lenne idegen házban ilyen otthonosan mozogni, ülök le az asztal mellé, mert történjen bármi, én ma el fogom fogyasztani, amit találtam. Iszok egy kortyot az italomból, majd a telefonom kijelzőjét figyelve, magamban imádkozom, hogy mire fel nézek a lány már ne legyen itt, és csak az alkohol miatt legyen az, hogy az előbb oda láttam. Csak akkor nézek ismét rá, amikor újra megszólal, és rájövök, hogy egyáltalán nem képzelődök. Tényleg ott van, én meg félig meztelenül éppen eszek. Valószínűleg az ő konyhájában.
- Bocsi... Clemi vagyok. És TE ki vagy? - szegezem felé én is a kérdést, bár a jelek alapján úgy tűnik, hogy csak neki lehet joga kérdezősködni, hiszen kettőnk közül én vagyok az, aki betolakodó. Mondjuk én sem betörtem. Ide hoztak. A következő kérdésére fel vonom a szemöldökömet, mert nem igazán tudok most erre mit mondani. Ugyan biza, hányan lakhatnak itt, hogy választ kell adnom, hogy éppen kivel töltöttem az éjszakát?
- Hát ha a nappali valakinek a szobájának számít, akkor onnan jöttem ki. - válaszolok végül a kérdésére, mert ha itt lakik, vagy Ő is valakihez jött, mint én, akkor valószínűleg tudja, hogy az kinek a szobája. Jelenleg annyira össze vagyok zavarodva ettől az egész helyzettől, hogy mindjárt még a saját nevemet is meg kell gondolnom, hogy jól mondtam-e. Ilyen másnaposon elég rossz érzés koncentrálnom. Balhézni meg főleg nincs kedvem, csak reménykedek, hogy nem rossz szobában ébredtem, és nincs neki semmi köze a sráchoz. Megrázom a fejem a fejem a kérdésére, ezzel vissza utasítva a cigit, valahogy nem tudtam soha még a szagával sem megbarátkozni. Ekkor ismét mintha valaki fejbe kólintott volna hátulról, eszembe jut, hogy még mindig félpucér vagyok. Ami elég kínos.
- Tudod a saját ruháimon épp egy nagy fekete macska alszik. Így kénytelen voltam ebbe bele bújni. - magyarázkodok, bár tudom, hogy nem kérdezte. Mégis szükségét éreztem annak, hogy megmagyarázzam.

Abigail & Clementine Who are you?

Nem kicsit érzem kellemetlennek a helyzetet, ahogyan egy szál ingben, egy idegen lakásban eszek valami pizza maradékot és egy idegen lány előtt bukok le épp, de nem igazán van most már mit tenni. Egyáltalán nem vagyok az egy éjszakás kapcsolatok híve, lényegében semmit sem tudok a srácról, amit elárult is magáról jó részét elfelejtettem a rengeteg piának köszönhetően, így csak reménykedni tudok abban, hogy ez a lány nem a féltékeny barátnője épp. Ő is épp annyira meglepettnek tűnik, mint én, és semmi mást nem szeretnék csak felállni és lelépni innen a lehető leggyorsabban. Lehetőleg addig, amíg az alvótársam is magához térne. Nem rossz pasi, talán az éjszaka is egészen jó volt, ha itt is maradtam, de részemről itt a vége. Iszok egy újabb kortyot a colaból, ezzel ki is ürítve az üveg tartalmát és úgy mutatkozok be, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne az, hogy úgy ülök itt, mintha legalábbis nem először járnék ebben a házban. Mert dunsztom nincs egyébként, hogy hol vagyok, még arra sem igazán sikerül vissza emlékeznem, hogy hogy kerültem ide. Azt hiszem ezt megint jól megcsináltam.
- Oh... sajnálom Abigail. De az van, hogy nem magamtól jöttem. - vonom meg a vállam lazán, mert lehet, hogy itt lakik, de akkor ezek szerint nem egyedül, mert az aki ide hozott is elég otthonosan érezte magát. Amennyire vissza emlékszem legalábbis úgy tűnt. Basszus... lehet, hogy a pasija? De akkor meg hol volt az éjszaka? Nem hiszem, hogy a szomszéd szobában csendben aludt mindaddig amig mi... Igazán próbálok minden kérdésére válaszolni, de én sem tudok annál többet, mint amennyit beszélek. Komolyan. Honnan a búsból tudjam, hogy itt melyik kinek a szobája? Úgy tűnik, hogy teljesen hülyének néz, és az van, hogy egy kicsit annak is érzem magam. De a kérdését még így sem sikerül felfognom. Hányan laknak itt mégis? Mert ha nem az ő szobájából jöttem ki, akkor csak a srácé leheta válasz a kérdésre. Sóhajtok egyet mielőtt válaszolnék és próbálok vissza emlékezni a srác nevére, mert elég ingerültnek tűnik Abigail, nem akarom még jobban kiforgatni a kérdését, és egyébként már amúgy is mindegy. Ami történt megtörtént, vissza csinálni nem tudom. Csak maximum szembe nézni a következményekkel.
- Vagy Matthew vagy Mateo. Az, hogy M-el kezdődik biztos. Remélem, hogy ő is itt lakik és nem betörtünk ide. - meg vakarom egy kicsit a fejem búbját, de csak egyre ostobábbnak érzem magam. Mibe keveredtem már megint? - Figyelj... ha a barátod vagy valami, akkor bocsi. De igazából elég húzós éjszakám volt... kicsit sokat ittam. És fogalmam sincs, hogy mi történt a nappaliban. - magyarázkodok, bár mivel meztelenül ébredtem fel, azt hiszem, hogy sejtésem azért van róla. Kicsit megköszörülöm a torkomat, mert idegesít a cigifüst, amit úgy fúj ki magából, mint valami sárkány, de nem szólíthatom meg a saját házában. Mégis szükségét érzem megmagyarázni, hogy miért vagyok egyetlen egy szál ingben, ami szintén nem az enyém. Úgy érzem magam, mintha valami csöveslennék, akinek se háza, se ruhája nincs. Pedig van mindenem, és hála az apámnak még több is mint mire vágynék. Értetlenül nézem mikor gyorsan rá vág a magyarázatomra valami név szerűséget, amit nem tudok hová tenni hirtelen. Aztán mikor ismét megszólal leesik a dolog. Persze... hiszen a macskáról beszéltünk.
- Bocsi, hogy ezt mondom, de szerintem a cica az kicsi. - még mutatom is a kezemmel, hogy biztosan értse, hogy miről beszélek. - Ez inkább tűnt egy nagy macskának, mint cicának. - védekezően tartom magam elé a kezem, mert igazából tök mindegy. A lényeg, hogy a ruhámon pihen, ami valószínűleg eddig tiszta macska szőrös lett. Meg macska szagu. Fúj.
- Nem hiszem. Akkor valószínűleg addig fekszem az ágyban, amig a macska is magához nem tér. - jogos kérdés ez tőle mondjuk, de azért nem vagyok őrült, mint amilyennek éppen néz. Talán ő még sosem szexelt. Vagy igen, csak nem egy idegen lakásban. Vaaagy sosem vett magára férfi inget. Komolyan nem értem, hogy mi baja. Persze lehet, hogy fordított helyzetben, ha mondjuk ő ébred nálunk, én sem biztos, hogy örülnék ha a konyhában félmesztelenül őt kéne néznem, de talán barátságosabb lennék. Vagy legalábbis sokkal hamarabb elfogadnám, hogy volt egy jó éjszakája. A kérdésére ismét megrázom a fejem, mert ha százszor teszi fel, akkor sem fogok kérni a cigijéből.
- Inkább valami ihatót kérek. Olyan, mintha lángolna a gyomrom. - az előbb ki szolgáltam magam, mert egyedül voltam, és nem tudtam a létezéséről sem, de így, hogy tudom, hogy ez az ő lakása, kicsit bunkóság lenne tőlem ismét a hűtőbe nyúlni.