Breck egy eléggé énközpontú figura, kinek első a saját kényelme. Van Ő és van a Föld, ami körülötte forog. Azaz szerinte. Naphosszat képes az ágyban és a konyhában, vagy a nappali kanapéján lébecolni, a lényeg, hogy ne kelljen semmit csinálnia, csak tespedni és a tévét néznie, újságot olvasni, vagy a laptopon bohóckodni.
Kedvence az olasz konyha. Az olasz tésztás, paradicsomos ételekből bármennyit tonna számra meg tud enni és még nasinak is marad hely. A gyomrát azt nagyon szereti. Szerencsére nem egy hízékony alkat és heti kétszer néhány órára leugrik a gyúróterembe, hogy izmozzon. Végtére is nincs túl sok tenni valója, a lóvé az ölébe hullik. Ráér néhány órát edzeni, tenni a szépségért.
Már-már hivatásának érzi, hogy bosszantson másokat, így ha lehetősége nyílik rá, akkor biztosan igyekszik borsot törni mások orra alá, hogy szórakoztassa magát. Persze a balhét nem mindig viszi el, rendszerint másokon csattan az ostor és ez így van rendjén. Sokszor talál egy-két bűnbakot, akikre ráhúzhatja a vizes lepedőt, ugyanis képtelen felelősséget vállalni.
Minden hájjal megkent gazember, aki nem fél zűrt kavarni, persze, utána azért szokott stresszelni. Rendszerint utólag gondolkodik azért, hogy ha nagy slamasztikába kerül, hogy másszon ki belőle, mielőtt még agyonverné valaki.
Nagy kávé guru, de jobb, ha nem kevered össze a sajátod az övével, mert bizony akkor kiguvad a szemed és felpörög a szíved. Olyan erős kávét iszik, hogy az ököllel ront neked és nem csak egyet iszik egy nap belőle, ám még ennek ellenére is képes napközben egy erősítő szunyát bevágni. Imádja a gagyi retro szörnyfilmeket, a teleshop műsorokat, a gengszter filmeket, a régi noir filmeket.
Van egy úri, díjnyertes norvég erdei macskája, aki a Nixon nevet viseli. A szeme fénye, akit a tenyerén hordoz és mindent megad neki. Teljesen elkényeztette és a macska is épp olyan flegma, kényelmes, válogatós, úri köcsög lett, mint a gazdája. Mert, hogy Breck is egy ilyen típusú ember. Úrias, kényelmes, finnyás, flegma alak. Nem fél beszólni, lefitymálni másokat, kényeskedő is és igen, egy köcsög is.
Elképesztően lusta és kényelmes, edzeni is csak azért jár el, hogy a vonzó külsejét megőrizhesse, ami fontos az egójának. Mindig ápolt, vonzó. Imádja vörös haját és a nívós öltönyeit. Mindig lehengerlő, hófehér mosolya van és sármos tekintélye. Vörös haja mellé ábrándos kék szempár társul, amikkel nagy hatást tud elérni az embereknél. Rendszerint a külsejével tudja megnyerni magának az embereket, ha kell, noha paradox módon emberkerülő. Nem sűrűn keresi mások társaságát, barátja se sok van. Bunkó, de egyébként nagyon szellemes is. Cinikus és szarkasztikus, szókimondó, de nem nagyon káromkodik. Bár kissé barátságtalan alak, azért sokan tudják őt kedvelni az egyébként megnyerő, szellemes, magabiztos stílusa miatt.
Tud party arc is lenni, ha jó passzában van, de csak szigorúan a négy fal között és akkor sem hosszú ideig, mert hamar visszakapcsol energiatakarékos üzemmódba. Amúgy is ritkán kapcsolja ki az ECO-t.
Dolgozni nem dolgozik, sőt, egyenesen munkaundora van. Ha csak teheti, minden házimunkát másokra hárít, akikre éppen tudja, végső esetben mondjuk nagy duzzogva, de megcsinálja ő, de... de ne kelljen.
Amatőr feltaláló - mérnök végzettséggel, - de találmányai rendszerint nem sikerülnek valami jól és sikertelenségei másoknak okoznak fejfájást, de ez az ő lelkesedését és próbálkozásait nem töri le. Egyébként is szereti bosszantani a környezetét, szóval ez csak plusz szórakozás neki. Egy nagy, lusta, de okos és virgonc gyerek veszett el benne és ez a gyerek teszi őt sokak számára vonzóvá és szimpatikussá. Megvan a sajátos kis varázsa, ami miatt az emberek általában megbocsátanak neki és megkedvelik. Van egy kisugárzása, egy személyisége, varázsa ami hat az emberekre. Valahol az "agyon kell verni és elásni" és az "azért aranyos kis bájos srác" között helyezkedik el.
Jelenleg féltestvérével él együtt, a nem kicsit szerencsétlen Keith Arbuckle-el és annak kissé együgyű tacskójával, akit nem csak macskája, Nixon, de ő is néha nehezen visel a házban. Bár Keithel elég hullámzó a viszonya, azért megvan a testvéri szeretet és az összetartás, noha Breck necces dolgai miatt gyakran ő viszi el a balhét, ugyanis ha a pasas csinál valami gyökérséget, akkor még azelőtt lelécel, mielőtt még számon kérné valaki és hát rendszerint Keithet találják otthon a bosszankodók és vele morognak miatta. Hiába minden, csak testvérek. Összetartanak és kihúzzák egymást a slamasztikából. Különösen nagy tehetségük van hozzá, hogy a legképtelenebb helyzetekbe keveredjenek. De persze Breck nem csak a testvérével ilyen nagylelkű, hanem a barátaival is. Kevés barátja van, de azok számíthatnak rá. Nem mindig, de sokszor igen, noha ez visszafelé is igaz. Mondjuk elmondható, hogy mind a ketten elég lúzerek tudnak lenni: Ő is és a féltestvére is.
A magyarázkodás nagymestere. Addig beszél-beszél-beszél és beszél, amíg ki nem magyarázza magát még a leglehetetlenebb helyzetekből is. Ha kell még a csillagokat is lehazudja az égről és még a tavalyi mozifilmekből is idéz, sőt, a bibliát is felolvassa, csak kivágja magát a helyzetből. Nagyon jó beszélőkéje van, ha kell szájkiszáradásig, agyzsibbadásig löki a sódert.
Továbbá Breck rossz viszonyban van a reggelekkel, az ébresztő órákkal, a kutyákkal, a vendégekkel, a telefoncsörgéssel, az alkohollal, a csengővel, a szomszédokkal, a házaló ügynökökkel, a vezetéssel, az autókkal, a házimunkával, a politikával, a nyálas filmekkel, az orvosokkal, a bohócokkal és az élettel, amikor nem neki kedvez.

Kényelmesen henyéltem az ágyamban, miközben hasamra sütött a nap. A tévében már javában ment az 1959-es House on haunted hill egyik ismétlése, főszerepben a zseniális Vincent Price-al. Fél álomban hallgattam is a nagy sikerű film ikonikus beszélgetéseit.
- Dr. Trent, maga nem helyesli, a mi kis parti ajándékunkat?
- És ha Noranál lett volna fegyver, amikor összetévesztette a vak nőt a kísértettel?
- Nem nagyon hiszem, hogy bárki is járkál majd itt vak sötétségben.
- Biztosra veszem, hogy nem fogunk egymásra lövöldözve rohangálni a házban, igaz?
- Ki tudja? A félelem néha furcsa dolgokra késztet.
- Mr. Richard! Azt mondta, hogy a sógornője megölt itt két embert, majd feldarabolta őket! És azt is mondta, hogy a végtagjaikat megtalálták, de a fejüket nem! Szeretné látni az egyik fejet?! Na és maguk szeretnék látni?! Nos, akkor jöjjenek utánam! - vezette el az embereket a Carolyn Craig által játszott Nora a bőröndjéig, amiben elvileg egy női fej lapult.
A kényelmemet Keith zavarta meg, aki meglepetten, zsémbes pillantással mért engem végig.
- Breck, az ég szerelmére, te még alszol? - kérdezte, noha erre ő is tudta a választ, nem is kéne meglepődnie.
- Mit keresel a szobámban korán reggel? - kérdeztem és ásítottam. Még nem teljesen voltam magamnál.
- De hisz már tíz óra - felelte kétkedően.
- Hát ezt mondom... - motyogtam.
A TV felé fordultam, ahol Lance Schroeder épp egy levágott fejjel a kezében faggatja a késsel a kezében ücsörgő Richardot, majd női sikolyt és hörgést hallva a lépcsőházba siet, ahol megtalálja a felakasztott Nora-t a plafonról lógni. Nagyon imádtam azt a fajta kísértetház zenét, amit a filmhez készítettek annak idején.
- Ezután kezdődik majd a Creature from the Black Lagoon. Nézni kell...
- Nem láttad már azt vagy ötször?
- De, de jobbat most nem adnak. A Golden Gate hidat zabáló óriás polip csak pénteken lesz a TV-ben - feleltem, mire ő szemeit forgatta.
- Egész nap csak fekszel és tévézel, semmi hasznosat nem csinálsz.
- De, tegnap kiküldtem a csekkeket az albérlőknek - mondtam, Keith pedig grimaszolt, majd Nixon felé fordultam, aki a nagyot nyújtózott, most, hogy a pihenésünk úgy néz ki véget ért. - Igyunk egy kávét. Éhes is vagyok. Úgyis tudom mi lesz a film vége.
Kimásztam az ágyból, aztán Nixonnal az oldalamon elindultam a konyha felé, a testvérem pedig utánunk jött.
- Amúgy mit szerettél volna? - kérdeztem, mert gondolom okkal jött be hozzám.
- Csak érdekelt élsz-e még. Nem adtál semmi életjelet. Tudod más férfiak harmincegy évesen sokkal aktívabb életet élnek...
- Ne aggódj, aktívan fogom enni a reggelimet. A kávét is sokkal gyorsabban fogom meginni, mint a húszévesek. De nem hiszem, hogy csak erről van szó. Mit szeretnél?
- Emlékszel Arlenere?
- A doktornőre, akihez azt az ostoba tacskódat vitted? - kérdeztem vissza, mire ő rosszallóan grimaszolt.
- Igen, rá gondoltam. Elhívott randizni.
- Vedd fel a Hawaii ingedet, biztos tetszeni fog neki - mondtam, majd a kávéba kortyoltam.
- Mi bajod azzal az inggel? A Honolulu-i reptéren vettem nem kis pénzért.
- Nincs semmi bajom vele, csak úgy nézel ki benne, mint egy nyolcvanas évekbeli gengszter, aki játék automatát akar beállítani Bob falatozójába. Vigyázz, nehogy egy böhöm nagy szakállas fickó tejszínhabot nyomjon az arcodba és felpofozzon - mosolyogtam, majd csináltam három két sajtos, sonkás, szalámis, kolbászos, salátás, paradicsomos, lilahagymás, uborkás, olivás szendvicset, mellé kitettem két nagy szelet pitét, egy nagy bögre kakaót, narancslevet és tejfölös zöldséges salátát.
Keith leült, majd az egyik szendvicsért nyúlt, de rácsaptam a kezére.
- Most meg mi van?
- Ez az én reggelim, csinálj magadnak - mondtam, ő pedig döbbent szemekkel nézett rám.
- Ezt mind meg akarod enni? - kérdezte felcsattanva.
- Ebédig kihúzom velük valahogy.
Könyökölve, száját húzva, morcosan nézte, ahogy beleharapok az egyik szendvicsbe és egy nagy darab máris benn ragad a fogsorom túlsó felén.


- Nyissa ki, Breckin! - dörömbölt az ajtónkon a szomszéd férfi, Ed Lockwood. Ezer közül is megismerem a hangját, na meg ő szokta így püfölni az ajtót, amikor ideges. Nem voltam hülye, ráadásul lássuk be, ismertem jól, és persze tisztában voltam vele, hogy jó okkal van itt. Tudtam, hogy ha ajtót nyitok neki, akkor az első dolga lesz megfogni a torkom és letépni a fejem. Nagyon is jól sejtettem mi lehet az érkezése oka.
Hallottam, amint Keith morog valamit, majd az ajtó felé veszi az irányt. Az az otromba kopogó talpú cipője. Valamikor meg kell tőle szabadulni. Mármint a cipőtől, nem tőle. Ronda is és idegesítő is, ahogy kopog benne, amerre megy, főleg, amikor pihenni szeretnék és nem tudok tőle szundítani sem.
Ideges voltam és azon tipródtam, hogy tudnék eltűnni mihamarabb, mielőtt Ed betörne a házba, hogy kitekerje a nyakam. Az ablakhoz rohantam, majd lenéztem, hogy vajon arra megszökhetnék-e. Úgy tűnt igen. Gyorsan elkezdtem összekötni a lepedőimet, majd az ágyam lábához kötöttem a végét, miközben odalenn nyílt az ajtó és a két méter magas, kigyúrt, csupa izom, vaskos karokkal megáldott szomszéd férfi dühösen elmarta a féltestvérem gagyi nyakkendőjét.
- Arbuckle! - morogta fogai között.
- Hehe... jó napot, Mr. Lockwood... mi járatban? - nézett megszeppenve az öklét emelő dühös szomszédra.
- A maga idióta testvérének a legújabb találmánya lekaszálta a díj nyertes virágágyásomat! Hol van az a csapnivaló Edison utánzat?
- Há-há-hát nem tudom, izé... - makogta Keith, én pedig lassan leereszkedtem az ablakból, de a lepedők egyik csomója fél úton kioldódott, én pedig lezuhantam az ablak alatti kecskerágó bokorba, minek hatására feljajdultam és káromkodtam egy sort. Ed félre lökte a testvéremet, majd felgyűrt ingujjakkal indult meg az emeletre, Keith pedig utána. Félt, de követte.
- Mr. Lockwood, szerintem semmi szükség agresszióra... - motyogta félénken, visszahúzódóan.
- Nem vagyok én agresszív, csak kiverem belőle a kártérítést és megtanítom őt, hogy kell leszokni a hülyeségről! Láttam a fényt a szobája ablakában, tudom, hogy itthon van! - belökte az ajtómat, majd megdöbbenve nézett a lepedők sorára. Az ablakhoz rohant, kinézett, de én addigra már a telek hátsó kerítése felé vettem az irányt.
- A kis késit! Megállj! Garfield! - kapaszkodott bele a lepedőbe és elindult utánam. - Jön nekem 500 dollárral, amiért tönkre tette az ágyásomat! ÁÁÁÁÁÁÁ! - sikoltott fel, amikor kioldódott egy csomó és bezuhant a kecskerágóba, Keith pedig döbbenten meredt utána. Utánunk. Valamiért nem hitt a szemének, pedig nálunk majdnem minden napos az ilyesmi. Gyorsan átmásztam a kerítésen, Ed utánam rohant, utánam mászott, de szerencsére gyorsabban futottam nála.
- Breckin, kitekerem a nyakát!
- Sajnálom a virágait, Mr. Lockwood!
- Majd akkor sajnálja, amikor kitépem a karját és átszúrom vele azt a hülyeségekkel teli fejét!
- Kérem, Mr. Lockwood! Megtérítem a kárt! - kiáltottam hátra neki, de arcát látva nem tűnt tárgyalóképesnek.
- Abban nem kételkedtem egy percig sem!

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

A két lábon járó hátán fekvő unatkozó milliomos maga.  
Őszintén? Nem hibáztatlak.. sőt totál megértelek... ahelyett, hogy drága hobbikat űznél, inkább az egyszerű élvezeteknek hódolsz és kihasználod azokat a lehetőségeket, amiket az élettől kaptál.. főleg a semmittevésre vagy  ha éppen abba beleuntál, akkor egyszerűen mások idegein táncolsz egy kanyart többé kevésbé ártalmatlan tréfákkal/virág kaszabolós bakikkal.
Kétségem sincs afelől, hogy a közvetlen környezeted egy másodpercre sem élvezheti a nyugalmat, hiszen a leírtak alapján nem árt gyakran a hátuk vagy a házuk mögé pillantaniuk a kertbe, hogy nem garázdálkodik-e ott egy elszabadult találmányod... hát na... ez van, ha egy kreatív elme szabadjára van eresztve.  
Biztos vagyok benne, hogy a szíved egyébként a helyén van, hiszen a hozzád tényleg közelállókat nem vagy rest támogatni.. a kevés barát pedig szerintem abszolút egy pozitív dolog. A minőség sokkal fontosabb a mennyiségnél, főleg ha valaki olyan helyzetben van, mint te.. nem árt óvatosnak lenni azzal, hogy kinek szavaz bizalmat az ember.
Na... én nem is tartalak fel tovább  

Színt és rangot admintól kapsz majd, a foglalókat és a játékteret azonban máris beveheted. New York már a tiéd is!

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!