Egyszer volt, hol nem volt egy sérült lelkű öcsike, ki máig képtelen volt elviselni, hogy ikerbátyja több, jobb és ráadásul még szebb is volt. Így aztán a kis mihaszna fejébe vette, hogy egyszer s mindenkor végett vett testvére életének. Ám ehhez, mint legutóbb is kiderült, ő maga nem volt elég. Pedig a mindenki által imádott bátyus még amolyan löketet is szolgált a céljai eléréséhez. Kurázsit, ha úgy tetszik, csupán őrültségbe csomagolva. Ehj, de Kiannek ez sem volt elég, mindenképp más által akart végezni hatalmas és híres Rowan bátyjával, aki persze mind erről mit sem tudott. Legalább is az ifjabbik ezt gondolta. Na de, ne rontsuk el a partit már is, és a meglepetést is korán lőnénk le vele, ugyebár. Szóval Kian a maga módján alapos kutatásokat végezve, végül meghívta azon személyeket, akikről úgy gondolta a legalkalmasabbak alkalmasabbikjai annak, hogy kifordítsanak engem a bőrömből. Akarom mondani... Kian bátyját. Nem is igazán a hírnevük végett választotta őket, mint inkább különlegességük miatt. Olyan személyeket hívott meg egy vacsora keretében, akikről úgy vélte, hogy ha másként nem, akkor Rowan közelébe férkőzve megölhetik.
Az immáron már csak emlékműként álló kastélyt sem azért bérelte ki arra a kis időre, míg megismerkedik a jövendőbeli üzlettársaival vagy társával, mert olyan csini és kirívó, hanem, mert saját lakhelye nem éppen az ilyen összejövetelekre lett megépítve, laborja pedig megint csak nem volt alkalmas a vacsorára. A kastély pedig egy olyan részén volt a városnak, ahová már turisták se nagyon járnak évek óta, különösen őrzés alatt sem áll, falait is belepte már a zöld, a kaput is bekellett olajozni, mikor megérkeztek, és persze nem ártott egy alapos takarítás sem, de erre meg voltak az emberei, akik ismervén Kian mániáit a renddel és tisztasággal kapcsolatosan, tökéletes munkát végeztek. A szakács pedig időben nekiállt munkálkodni a konyhában, így mire betoppant az első vendég, már haloványan érezni lehetett a hatalmas kastély falai közt szállingózó illatokat, és a kellemesen meghitt hangulatot. Kian nem ült végig az étkező asztalnál, sokat idegeskedik még mindig, túl sokat agyal, bár, ha engem kérdeztek, csak egy bőséges vérontásra volna szüksége, hogy kieressze a gőzt, vagy ha hétköznapi dologra kellene gondolni, akkor egy kíméletlen dugás is jótékony hatással lehetne arra a folyton befeszített hátsójára. De amilyen válogatós, jealousexuality, nem is fog találni magának senkit. Na mindegy, pöppet elkalandoztunk, térjünk is rá a sorjában érkezőkre. Először Théa Delacour lépte át a kastély kapuját, majd miután megszabadították fölös ruháitól, illetve külön kérték, hogy erős gorillái a hely meghittsége miatt várják meg az étkező előtti aulában, be is kísérték őt az asztalhoz, ahol helyet is foglalt egyik oldalt. Meglepte ugyan, hogy elsőként érkezett, de örült is neki, mert biztonságosabbnak látta így, mintha utolsóként toppanna be. Théa méltán híres alvilági műkincskereskedő volt, és előszeretettel tette rá mancsát mindenre, ami megtetszett neki. Egy ideje már a jó öreg, bolond Travis barlangját is sajátjának tekinti, miután rábukkant néhány szemfüles alkalmazottja. Alapvetően talán nem érdekelte volna az a lyuk a föld alatt, de a kincsek, amiket rejtett ámulatba ejtették, így nem is volt kérdés, hogyha a megboldogultnak már úgy sem kell, hát akkor majd ő gondoskodik azokról a kincsekről.
Nem sokkal utána jelent meg a foglalkozását tekintve a meghívottak közt is talán legkívülállóbb személy, Owen Hernandez, ki főállásban a hadseregnél is egy különleges osztagának főnöke, másodállásban pedig rendszerint lepacsizik az erősebb ellenfelekkel és, ha valaki csak rosszul néz rá, másnap free huggolhat egy bombákkal megrakott öngyilkos merénylővel. Owen minden bizonnyal nem a bátyus bizalmát keresné, mint inkább a bekerítéses módszerrel próbálkozna. Na de itt a nagy bukkanó, honnan tudja, hogy Rowan bácsinak meddig ér a keze? De Kian minden eshetőséget megakart ragadni, hogy eltörölje testvérét a földszínéről, puszta irigységből. Kis seggdugasz... A külföldi munkák végett Owen és Théa sosem voltak túlzottan jóban, így aztán tuti biztos, hogy legalább köztük meg lesz az "egészséges" versenyszellem, amivel ki túrhatják majd a másikat. Már ha... nem őket intézi el a többi vendég. Théa talán nem a legerősebb a meghívottak közt, de meg van a magának való esze, Owen pedig nem csak a katonai képzések alatt szerzett gyakorlatot.
Szinte Owennel együtt érkezett Miss Penelopé, akin még az előző kettő is meglepődött, mert bár a katona sem öltözött ki túlzottan, elvégre nem ünnepségen vesz részt, Penelopé nem csak slampos megjelenésével keltette fel a már ülők figyelmét, a maga kopott fekete, bőrdzsekijével, hanem a puszta jelenlétével is. Tény, hogy karrierje még nem is igazán kezdett felfelé ívelni, de benne pont ez fogta meg Kiant. Tehetséges álarcos, manipulatív és csinos, bárki bizalmát elnyerheti, és nem mellesleg ért a mérgekhez is. Ha Rowan gyanút is fogna és rákeresne a kislányra, bizonyosan semmi gyanúsat nem találna az általános illegális dolgain túl. Erre gondolt Kian, mikor névre szólóan megküldte felé a meghívót. Neki nem voltak emberei, és látszólag olyan könnyedséggel dobta le magát Owen mellé, ki Théaval ült szemben, mintha csak egy vasárnapi ebédre esett volna be. Nos, a modorán van mit csiszolni, de ez nem jelenti azt, hogy ne volna trükk a tarsolyában. Aztán... lehet, hogy tényleg nincs is. Viszont fecsegni azt nagyon tudott, így a megjelenését követő ötödik percben Théa már az evőeszközökkel farkasszemezett, maga elé képzelve, ahogy felvágja a kisasszony torkát és még a hangszálaitól is megszabadítja, hogy még a nyöszörgését se hallja többé. Szinte mindkét néma fél számára felüdülés volt az újabb ajtó nyitódás, bár az üzletasszony onnantól, hogy belépett az érkező, azon imádkozott, hogy csak ne mellé üljön.
Vidar Westberg nem is a higiéniájáról volt híres, mert, ha épp munkájába merült, adta magát, hogy csupa mocsok legyen. Vidar elég elhivatott, vad és szellemileg sem a legépebb személye lehetett a jelenlegi kerek asztal lovagjainak. Arról vált híressé, hogy előszeretettel fogyasztotta el vagy fogyasztott áldozataiból, illetve jobbára úgy élte életét, mint egy kóbor állat, vagy egy területét védő vadkan. Pontosan ezért szemelte ki magának Kian is. Tudta, hogy elsősorban az alkukötés áll legközelebb bátyjához, de egy olyan embert, mint Vidar, aligha lehet pórázra kötni. No, hát minek után vigyorgó, és vadászó tekintettel végig mérte az eddig jelenlévőket, le is dobta magát Théa mellé, annak nagy örömére, aki elfordította ugyan fejét tőle, de még így is jól látható volt mennyire legurítana már egy üveg bort vagy annál is erősebbet, csak, hogy ne a mellette ülővel kelljen állandóan foglalkozni. Nem arról van szó, hogy Vidar érkezése előtt sárban fetrengett, bár az kétségtelen, hogy munkából jöhetett a vacsorára, mivel füle mögött azért volt egy kisebb vér foltocska, farzsebében pedig domborulatából ítélve valaki ujja, így ez adott neki egy fajta stílust, amit mondjuk egy tejben-vajban fürdő nő már kevésbé talál higiénikusnak. Viszont onnantól Miss Penelopé sem jártatta száját feleslegesen.
Dommiel és Mavies már együtt érkeztek, bár csak az idevezető úton kezdtek megismerkedni, mikor kiderült, hogy egy felé vezet útjuk. Persze megölhették volna egymást már az út során is, hogy egy versenytárssal kevesebb várja őket a kastélyban, de így elsőre mindkettő úgy ítélte meg a másikat, hogy gond nélkül el tudja intézni, ha szükségessé válik. Dommiel mondhatni beleszületett az alvilág mocskába, bérgyilkos szülei pedig már 3 éves korábban pisztoly adtak neki játszani, az autó helyett. Még nincs 16, de már több fejes is felbérelte bérgyilkosságra. Nos tény, ami tény, Rowan legyen bármekkora szörnyeteg is, gyereket még sosem ölt, és nem is szándékszik, így ez talán nem is volt teljesen együgyü ötlet Kiantől. De azért ne feledjük el, hogy én sem most jöttem le a falvédőről, hm. Akarom mondani... Rowan... Bwah, de nehéz narrátort játszani... Szóval Dommielre visszatérve, a srác egyből le is dobta magát a csinos vöröske mellé és bor híján töltött magának egy kis vizet, mibe bele is kortyolt. De a kamasz, épp úgy alá becsülte a picilányt, mint amaz a srácot.
Már az a tény, hogy kislánynak nézte is elég távol állt a valóságtól, bár ember legyen a talpán, aki, ha belenéz Mavies szemébe, meghallja vékony hangját, megmondja, hogy valójában már rég elmúlt 30 is. Valami deffekt a géneknél, és a leányzó örökké leányzó marad. Ennek akkor még csak hátrányait érezte Mavies, akit még a családja is eldobott. Legbelül ugyanis ő épp olyan nő, mint az összes többi, vágyakkal, álmokkal, és első örökbefogadása után nem kevés őrültséggel. A viselkedése már akkor sem volt éppen helyénvaló, ellenben élvezte, hogy árvaként ki van nyalva a segge, és lényegében mindent meg kap szüleitől, így hát 18 évesen sem vágyott másra, azon túl, hogy elkezdődött nála a szexuális vonzalom is a férfiak iránt, így a babák, a csoki és a szép ruhák mellett, mindig megpályázta az apukákat is, akik vagy engedtek pedofil hajlamuknak - leginkább abból fakadóan, hogy a 9 éves lány megfenyegette őket - vagy ellenszegültek és általában élő fáklyaként végezték családjukkal, ahol rendszerint az egyetlen túlélő a pici, árva lány volt. Mavies a legkiválóbb példája az antiszociális személyiségnek. Amíg az ember nem lát az álcája mögé, nem számít mekkora fizikai erővel bír - vagy épp nem bír -, könnyen belehalhatnak a találkozásba. Királylányos viselkedéséből fakadóan pedig némi bizonytalansággal foglalt helyet Vidar mellett, aki már most úgy méregette szerencsétlent(?), mintha egy újszülött kis gida lenne, aki tálcán kínálja magát.
Ekkor toppant be az utolsó vendég is, akinek belépőjére persze mind odapillantottak, bár lévén, hogy érthető okokból mindenki saját magát tartotta a legalkalmasabbnak, különösebben nem foglalkoztatta őket a fekete-fehér filteres jövevény, akinek jobb híján az asztal végén jutott már csak hely, Kiannel szemben, aki idővel szintén megjelent és elnézést kért a megvárakoztatásért. De azért örömtelien végig nézett a csoporton, hisz mindenki megjelent, akit várt, és úgy tűnt, tényleg érdekli őket a dolog.
- El se hiszem, hogy mind eljöttetek, hálás vagyok, hát még majd annak, aki végül elvégzi a rá kitűzött feladatot. - szólalt meg újfent, miközben mögötte két oldalt nyíltak az ajtók és sorjában hozták be a fogásokat, illetve az utolsó felszolgálók el kezdték töltögetni a poharakba a bort. Kian sejtette, hogy vendégei így is éhesek már, így nem akarta még beszéddel is húzni az időt. Ráér az majd később is, hiszen hová siessenek. Ő meg szeret biztosra menni.
- Különleges vendégeimnek, különleges vacsora fogások járnak, jómagam pedig igyekeztem olyan fogásokat választani, melyek mindenki kedvére tehetnek, bár az ételek ízének és művészi tálalásának dicsősége a séfünk érdeme, aki túl szégyenlős, hogy előbújjon a konyhából. - magyarázta igyekezvén a legjobb házigazdaként viselkedni, mert Kian számára ez az ügy valóban olyan fontos volt, hogy komoly kapcsolatot alakítson ki azzal, akit majd megbíz a gyilkossággal. Szüksége van a másik bizalmára az ügy alatt, így érthető módon igyekszik kedvükre tenni.
- Az első fogás Foie Gras Torchon. Késői szüretelésű vidal bor mártással, asztalt és friss fügével. - mutatja be az előételt, melyet közben mindenki elé le is tesznek.   - Tisztában vagyok vele, hogy származásuktól függetlenül is többen oda vannak a francia konyháért, így bátorkodtam olyasfajta ételeket is elkészítettni, melyek kedvükre lesznek. - mosolyogta, majd jó étvágyat kívánva, meg is emelte poharát, hogy engedélyt adjon a vacsora kezdetére. Mavies szerette az ilyen különleges ételeket, így a maga úrihölgy módján neki is állt kés villával az ételnek, Dommiel nem aprózta el, de neki is bejött a puccos kaja, ahogy Penelopénak és Théanak is. Owen kicsit keveselte a kaját, bár abban sem volt benne biztos, hogy amit a tányéron lát, minden ehető, de azért neki állt enni. Vidar pedig kézzel dobálta a szájába a kaját. Nagy eséllyel egy ideig mindenki csendben falatozott - hát legalábbis Vidar kivéve, aki néha szörcsögött egyet-kettőt -, de végül igazán Mavies törte meg a csendet, aki eddig csak szemeivel lopva pillantgatott az utolsóként érkezőre, végül felé is fordította tekintetét. Persze megszólalni csak akkor szólalt, miután illően megtörölgette száját a szalvétába.
- Mi történt a hajaddal? - kérdezte kíváncsi szemekkel, bár egy csepp mosolyt nem lehetett rajta látni.

Minek után összejött a nagy csapat - mégha ideiglenesen is, hiszen közülük csak egy jöhet ki majd a végén nyertesként - nekiláthattak a gondosan megtervezett, legjobb - bár kétség kívül nem a leglegálisabban dolgozó - séf által készített lakomának is, amire szegény Kian öcsi nagy meglepetésére többen is húzták a szájukat. Akik viszont nem, azok nagy örömmel falatozták. Kivéve Vidart, aki két marokkal le is tudta, és utána kínjában már csak a kenyeres kosárra járt rá, ami előtte volt. Illetve az italokra, de azt mindenki más is szívesen fogyasztotta. Még a gyerkőcök is. Igaz, Maviest az italnál is jobban lekötötte az asztalnál lévő társaság, akik minden bizonnyal már most az ellenségei. Egyenlőre azonban csak ártatlanságát magára öltve puhatolózott. Dommielt részben már megismerhette, de a többiekkel ilyen téren még igencsak hadilábon áll. Mindazon által Calenek szánt kérdésére kapott válasz után ő vissza is fordult tekintetével a tányéron lévő megkezdett ételre és jobbára azt eszegette, amíg beszél hozzá a kócos karattyoló krapi. Míg Cale beszélt hozzá, ő se a kérdésekre nem felelt, se a válaszokra nem reagált, csupán a mondadó végén pillantott fel ismét rá, s bár lett volna mindenre valami reflektálása, azt úgy gondolta meghagyja később a koporsóból szalasztottnak.
 - Az, hogy már is ilyen "mélységekbe" merültél, arra utal, hogy komoly kisebbségi komplexusod van, ami vicces, viszont így azt is tudom, hogy te sem okozol nagyobb kihívást, mint a muslicák, akik addig pattognak a kijelzőn, míg agyon nem nyomja valaki őket. - válaszolta, majd bekapott egy kisebb falatot, s miután letudta újra megszólalt, ám ezúttal el is mosolyodott. - Azért arra kíváncsi lennék, hogy a véred vörös-e... - vágott bájos pofit a kis sátánfajzat, majd folytatta az evést. No persze, nem csak köztük zajlott le beszélgetés, Kian pedig igyekezett mind eközben mindenkire kellő figyelmet szentelni, hogy ez alapján is elkezdhesse tesztelni őket. Kicsivel odébb Théa és Owen elkezdték egymást szapulni a régi idők kedvéért, noha mindezt szép csomagolásba rejtve, így még a férfi mellett ülő Penelopé sem tudta eldönteni, hogy most "chatszexelnek" egy kis időjárással és érthetetlen fogalmakkal megfűszerezve, vagy épp kiakarják nyírni egymást. Vidar egy szelet közepén kirágott kenyér közepéből figyelte a bizonytalan vöröst, míg talán Dommiel volt az egyedüli, aki passzív módon inkább igyekezett kimaradni mindenből. Ez persze, nem azt jelenti, hogy ne tudna megölni egy bohócot...
Végül valahogy Cale kérdése Kian felé törte meg a felek közti feszültséget és kérdőn néztek ők is a házigazdára, aki lenyelvén az utolsó falatot, letette az evőeszközöket és a tányér mellé könyökölve, össze kulcsolt kezekkel nézett végig a csapaton, majd Calen állapodott meg tekintete.
- Ami azt illeti, nincs tábortűz. És neem, már csak az hiányzik, hogy bárki dolgát megkönnyítsük azzal, hogy feltárjátok technikátok és titkaitok. Szeretném, ha összemérnétek képességeitek egymással néhány próbán. Nem mondom... hogy meg is kell ölni a másikat, de a munkát végül csak egy győztes kaphatja meg. A gyilkosság pedig nem a kegyelemről híres, szóval... nem szólnék bele ki kivel mit csinál... - engedte széjjel kezeit, utalgatva egy s másra. Mindig is ilyen volt. Igyekezett távol maradni az erőszaktól, kimaradni a balhékból és lehetőleg nem könyékig véres lenni, viszont tőle már nem állt távol a zsigeri elvetemültség, hiszen... elég csak bele gondolni, mit művelt Caleel és mit akart velem. Khm.. akarom mondani Rowannel.
- Az sem képtelenség, hogy összefogjatok néhányan, csapatokra vagy párokba álljatok, lévén, hogy a feladatokban előfordulhat, hogy valakinek nagyobb szakértelme van, mint a másiknak. Ráadásul, a későbbiekben remek üzleti partnerekre lelhettek egymásban, ha kicsit jobban megismeritek a másikat. Én magam is terveznék ilyesmit, de ez nagyban függ attól, ki lesz a bajnok. - folytatta, majd magához vette boros poharát, amit az egyik felszolgáló meg is töltött neki, és egy korty után folytatta.
- A feladat valójában elég egyszerű. Mindössze kivitelezni bonyolult. - tette le a poharat, majd ismételten végignézett a csapaton. - Azt szeretném, ha egyikőtök megölné a bátyám. Rowant. - bökte végül ki, s bár ő maga valami borzongató némaságra és kíváncsi szemekre számított, a csapat elég vegyesen fogadta a hírt, ami kicsit össze is zavart szegény kicsi Kian lelkecskéjét.
- Várj, Rowant? Rowan Millst? Trickstert? - kérdezte kissé méltatlankodva Théa, és már most érezni lehetett hangjából, hogy ez neki nagyon nem fekszik. - Az a fickó az egyik legjobb üzlettársam, aki remekül áll egyik lábával az alvilági oldalon, másikkal a legális üzletelésnél. Jobb összekötött keresve sem találnék nála. Azt hittem valaki másról van szó... - rázta fejét a nő, majd sóhajtva széttárta kezeit. - Ebben én nem veszek részt. Az üzletem egy része veszne oda vele. - kelt fel a székből, ami jobbára mindenki csendben figyelt. Kian, szegény, némileg megsemmisülve pillantott a távozó nő után, s nem csak azért, mert így lettek eggyel kevesebben, hanem, mert Théaval szeretett volna üzletet kötni is. Szívás. De igazán csak Penelopé borította ki megjegyzésével.
- Én azt hittem te vagy Trickster... - motyogta még csak nem is olyan hangosan, de igen érzékenypontra tapintva, amire Kian fogait csikorgatva vágott akkorát pont a tányérjára, hogy az ketté tört, a pohara pedig felborult. - Kian vagyok! KIAN! - ordította, nos... nem kicsit idegesen, majd miután tudatosult benne a felszabadult dühének eredménye, szépen elcsendesült. Egy kis ideig legalább is, mert rá fél percre felugrott helyéről és elkezdett körbe járkálni az asztal körül.
- Sajnálatos módon, Rowant sokan istenítik innen is és onnan is, így nehéz bekeríteni. Egy egyszerű bérgyilkos pedig kevés a megöléséhez... - kezdte el megmagyarázni döntésének okát. Tény, ami tény, amíg nem látta saját szemével Kian, ő sem hitte volna el, mekkora egy manipulátor köcsög a bátyja, hiszen még az ellensége is bevédte, mikor ők rá támadtak. Sőt, Travis maga fenyegette meg a labirintusban, hogy megjárja, ha Rowannek baja lesz. Ezért Kian úgy döntött olyan bérgyilkosra van szüksége, aki nem csak jól végzi munkáját, de képes ellenállni bátyjának. Aki már gyűlöli vagy ott akkor képes lesz gyűlölni. A feladat teljesítése és a hűség pedig kellően meg lesz fizetve, de ezt a meghívókra is ráíratta.
-  Szóval tessék átgondolni, ki kinek az oldalán áll, és ha továbbra is úgy érzik megéri egy ilyen semmirekellő életét kioltani cserébe azért a tömérdek pénzért és hatalomért, amit adok, kérem fáradjanak át a nappaliba. Aki nem érez  annyi erőt, hogy teljesítse eme feladatot, az pedig kérem a bejárati ajtón át húzzon a picsába. - mosolyogta elvéve az asztalról egy tiszta boros poharat és magának töltve kezdte azt kortyolgatni. Ideges volt, persze, mert már most nem a tervei szerint alakulnak a dolgok. Mindig is egy hiszti gép volt. Nem csoda, hogy tőle szabadultak meg a szülők...
Owen magában azt gondolta, kicsit túl bonyolítja a kölyök a dolgot, de neki nem volt ellenére az ígért pénz, így elsőként indult el a nappali felé, őt pedig azt asztalt megkerülve követte Dommiel, majd Mavies és Vidar is. Penelopé bizonyára utoljára indult meg, láthatóan még mindig bizonytalan volt. Dommiel átsétálva a másik helyiségbe egyből azon kezdett morfondírozni, hogy vajon nem e színjáték az egész, hisz azzal, hogy az üzletasszony lelépett párosan maradtak, Kian pedig burkoltan is, de felhívta rá figyelmük, hogy meg lehet szükséges lehet a csapatmunka. Azzal még a kölyök is tisztában van, hogy a világ minden dolgára ő sem lehet képes, ahogy a többiek sem, így ha választásra is adná a fejét, alaposan át kell gondolnia. Főleg, mert akit nem választ, az ellenség lesz. Owen már most azt nézte, hogy vajon mire fel kellett átjönniük a nappaliba, míg Penelopé a körmeivel babrált, Mavies pedig Dommiel morfondírozását nézte, mivel azt gondolta, hogy a srác éppen tervet sző ellenük, így lehet neki is azt kellene. Vidar... nos, ő ledobta magát az egyik kanapéra és a fogait piszkálta.

Bár a dolgok itt-ott kilengedeztek, nem teljesen a terv szerint alakulva, de azért még nem volt teljesen veszett az ügy. Csupán Kian fiú volt kicsit túl érzékeny. Még egy-két ilyen, és majd leszokik róla. Théat ugyan elvesztette, és immáron Penelopéval sem szimpatizált túlzottan, de igazából nem is az volt a lényeg, hogy puszipajtása legyen annak, aki megölé fivérét, csupán rendesen végezze el a munkát, és ne úgy térjen vissza a fizetségért, hogy közli, egyébként átpártolt Rowan mellé. Nem volna példátlan, de roppant mód bosszantó lenne.
A nappaliba már nem követte a kis csapatot, azt akarta, hogy ők maguk találják fel magukat, lévén, hogy bátyához sem tudna használati útmutatót adni. Amit tud, elárul róla, de biztosan még ő sem tudhat mindent. Ó, de nem ám, te kis csibész!
A nappaliban már jobbára mindenki magával volt elfoglalva, ami nem is csoda, hiszen nem tudhatták mi fog történni, csak azt, hogy nyerniük kell. Mavies ugyan megállt, mikor a kócos krapek szólt neki, és felé is fordult, de érdeklődése iránta abban a minutumban köddé vált, mikor a fickó egy egyszerű kérdésből ellenségként kezdte kezelni. Persze érthető, és valószínűleg a kislányszerűség sem gondolta másképp, de szabadakarat van, had érezze azt, amit. Úgy is őrült a többségük.
- Utálom a zöldet. - jelentette ki tény közlően, fenn hordott orral, mint egy sértett királylány, aki szóra sem méltatná a komornyikját. De a kijelentése nyomán végül nem fordult el tőle azonnal. - Hmm, most, hogy így mondod, volna még valami. Kíváncsivá tettél, hogy vajon halhatatlan is vagy-e? Csak nyisszantsd el a torkod, és egyből kiderülne... - válaszolta egy angyali mosollyal, várva, hogy meg is tegye, de pár pillanat múlva valószínűleg ott is hagyta, bár nem másik társaság reményében, így túl messzire sem ment. A többiek nem különösebben foglalkoztak velük, Vidar is csak böfögött egyet. Ám mielőtt még elmélyülhettek volna az ismerkedésbe - bár nem feltételezem, hogy ez alapból tervben volt - elkezdtek pislákolni a fények. Ez nem tartott tovább néhány pillanatnál, de utána sikoltás, kiabálás, edények csörömpölése és golyózápor zaját lehetett hallani az étkező, pontosabban a konyha felől. Hogy mi volt Kiannek, azt nem tudni, hiszen azután, hogy a többiek átsétáltak a nappaliba ő fel szívódott valamerre. De azt elárulhatom, hogy a szakács és a konyhai dolgozók megritkítása nem az ő ötlete volt. A zajok néhány perc múlva teljesen elhalkultak.
- Nem kellene megnéznünk? - kérdezte a vöröske bizonytalanul, miközben jobbára a katona fickóra pillantgatott.
- Talán csak szórakozik. Ő sem lehet különb a testvérénél, pont olyan hibbant... - jegyezte meg Owen a nappaliból kivezető ajtó felé, ahonnan senki se jött be hozzájuk. Se Kian, se valamelyik segédje. Szívás... Ellenben nem sokkal rá, hogy alább hagyott a fegyver ropogása a nappali másik felében lévő résnyire nyitott ajtó mögül beszéd hangok szűrődtek ki. Owen egyből előkapta pisztolyát, miközben Vidar is felkelt a kanapéról és elindult a hang irányába. Penelopé úgy volt vele, hogy megvárja, míg mindenki bemegy, aztán majd ő is követi őket. Még Dommiel is elővarázsolt kis egyenruhájának zakója alól egy méretes pisztolyt és Mavies is előhúzott zoknijából egy kést. Senki se akart meghalni, így nagyon előre menni sem, ha csak Cale úgy nem döntött, hogy lesz olyan bátor. Owennek ugyan megfordult fejében, hogy belöki valamelyik gyereket, de végül kellő ösztönzést kaptak egy az étkező felőli ajtó nyitódás után behajított füstölgő valamivel, ami földet érve a szoba egyik végébe gurult és sűrű, lilaszerű füsttel kezdte megtölteni a helyiséget közeledve a hang irányába eddig nem túl kíváncsi csapat felé. Persze próbálkozhatnak kinyitni egy-két ablakot, esetleg betörni, de azok bizony törésállóak és zárva mindegyik. Szorul a hurok cimbik, de vajon lesz e igazi győztes?
Ha nem indulnak el, át az ajtón, mely egy vaksötét lépcsőhöz és azon túl egy szintén sötét pinceszerűségbe vezeti őket, akkor a sűrű, fojtogató lila füst nem csak a szobát lepi el, de szépen bekúszik a légcsövükbe is és első körben, ájulásig fojtogatja őket. Az első két köhögés után Mavies belátta, hogy ő nem bírná sokáig levegő nélkül, így elindult, Owen és Dommiel is követte. Vidar egyenlőre a pincelejáró mellett állt és figyelte a másik kettőt, hogy mennek e vagy sem. Penelopé se akart megfulladni, de őszintén szólva, elnézve a csapatot, maga mögé sem szívesen engedne senkit. Pláne a vaksötétben. Mondjuk Owennek volt lámpája, Dommielnek meg telefonja, ami Penelopénak is akad, csak hát a helyzet okozta stressz véget még nem jutott el az agyáig.

Cale húzása sokat dobott az izgalmakon, bááár azzal ő is tisztában volt, hogy igen hamar ráfognak jönni a gyilkolásra specializálódott kis csapat, hogy merre az utolsó lánc szem, és az ő zakója. Vidar még azelőtt lement, hogy eltűnt szeme elől a vöröske. Úgy volt vele, hogy ennyit még nem kis sem ér egy jó falat. Vagy, hogy max később visszatér egy harapás erejéig. Bár azt nem tudta a lépcsőn lefelé, hogy addigra sajnos a falatja ki fog hűlni. De hát mindenhol vannak gyenge láncszemek, és ezúttal nem is egy szép nyaklánc megalkotása a cél, mint a páratlan győzelem, aminél nincsen második vagy harmadik helyezett, ezt bizony Kian is elárulta. Hogy Théa milyen sorsra jutott, az maradjon az én titkom, idővel bizonyosan úgy is kifog derülni a számukra is. Szóval az odafenti romló életkörülményeket tekintve, mindenki úgy döntött, hogy inkább választja a vaksötétet. Persze voltak lámpák, meg telefonok, de akkor sem tudták bevilágítani az egész teret, és azért lássuk be, bárhol lehetnek csapdák vagy aknák... és itt nem a kutyáéra gondolok. Hogy a gáz ne jusson be a pincébe, ezzel nehezítve a dolguk, az egyik konyhában már végző illető, gázmaszkban becsukta utánuk az ajtót. S amint kattant a zár, a pince egyetlen nagy lámpája fel is oltódott, aminek fénye, ha a falakig nem is jutott el, így is kivehető volt, hogy a helyiség teljesen üres, leszámítva az ajtóval szembeni oldalt, ahol faltól falig, földtől plafonig egy hatalmas nagy kivetítő állt, és nem sokkal a lámpa feloltódása után el is indult, hanggal. Na és ki volt rajta???
Itt egy rövid kis nevetés után meg kell, hogy álljak, mivel az egyik illetlen haldokló úgy nyögdécsel a háttérben, hogy lassan pornófilmnek hiszik majd a műsort. Ó, de egyébként... a helyszín maga az étkező, ahol 10 perccel ezelőtt még finytorogtak a kajára, most meg minden csupa vér és husika. Na de, az illető kiiktatása után folytattam a mondadóm, magam is csatlakozva ehhez a remek játékhoz.
Csípek bele az egyik halott őr pofikájába, aki akkor még azt hitte jó oldalon áll, mert Kian így, Kian úgy, deee... tévedett.
Heherészek kicsit, mikor a hátunk mögül közeledő léptek zaját és Kian "Az étkezőbe, gyorsan, gyorsan!" kiáltását is hallani, így rögtönöznünk kell, szóval magamra veszem a biztonsági őr sapeszát és elkezdek lehasalni, hogy azt higgyék én is csupán egy áldozat vagyok, aztán mikor kellően elbízták maguk, lecsapunk Kianre.
Nevetek a kamerába, és a kép megszűnik. Az ajtó immáron zárva, s úgy tűnik nem is nagyon hallatszódik át, mi történhet odafent.
Abban a pillanatban pedig egy vetítő mögötti ajtón keresztül átugorva, beszakítottam a vetítőt, kezemben egy puskával, mögöttem még néhány fegyverrel, sisakkal és mellénnyel felszerelkezett barátommal. Mavies tett és hátra néhány lépést, Owen és Dommiel pedig a túlerőt látva inkább leengedték a fegyverüket. Vidar... hát ő nézett a nagy szemeivel, éhesen, mint, aki müzli szeleteket látna helyettünk. Fura alak. Na mindegy...
- Hát milyen kis csini csapatot szántak a megölésemre! Ezt nevezem! - nevettem jóízűen, aztán újfent végig néztem a bandán. Feltűnt, hogy valaki hiányzik, de nagyjából ennyire is érdekelt a dolog, mert hát, aki nem bírja, nem is baj, ha kiesik.
- Nem állítanám, hogy toboroznék, mert mindig bőven akad emberem, deee... azért így előzékenyen megkérdezném, van-e olyan önként jelentkező, aki már most átpártolna az öcsikétől hozzám? - érdeklődtem vigyorogva, kibiztosítva a puskát is.

*Némi változtatással, de a videóban kb. ugyanezeket mondja. Attól tekintsünk el, hogy szirénáznak, mert itt most csak Kianék vannak. Illetve nyilván mivel ott vették fel a felvételt, az arca is már heges, a ruhája is az, amit hordani szokott

Ugyan volt egy kis agyalás, most még is mi tévők legyenek, kinek a játéka is ez és miképpen járnának jobban, végül úgy döntöttek megadják maguk. Egy kivételével. No persze az sem baj. Owent és Maviest egyből le is lőtték, csak Dommielt és Vidart hagytam életben. Owen pénzéhes, nekem pedig nem áll módomban túlfizetni egy embert a többihez képest, Mavies pedig roppant mód manipulatív teremtés. Kis ördögből pedig egy is elég. Vidar láthatóan őrült, aligha vonzaná a pénz és hatalom, nem akarna ő ártani nekem, ha csak valami felsőbb hatalom nem adja meg azt, amire igazán vágyik, ami... tudja fene mi lehet. Dommiel pedig okos fiú, azon túl pedig nincs 18 ergó még gyerek, gyereket pedig nem ölök. Ő is leengedte a fegyvert, akkor én miért ne tenném? Bebizonyítom nekik, hogy fele annyira sem vagyok elvetemült, mint azt, Kian állítja, vagy, mint Kian. A meglepetésem sokkalta intenzívebben hatott rá, mint gondoltam, de nem is finomítottunk rajta túl sokat, gyorsan kellett a szer. Minek után már csak egy porcelán baba maradt, a legkevésbé sem tartottam kisöcsém gyilkos tervétől. Nem mintha eddig egy parányit is megijedtem volna, más különben már rég halott lenne, ami képtelenség, mert engem szórakoztat, mikor keresik a megölésem módját, isten ne adja még odáig is eljutnak, hogy összeütközzünk. Ráadásul mióta kicsi Vuk meg öngyilkolta magát, már rosszcsont látogatóim se nagyon akadnak. Nincs már méltó ellenfelem, amitől unalmassá váltak napjaim, hisz eddig alkalomadtán mindig ez töltötte ki napjaim.
- Ó, basszus! - csapom össze kezeim megjátszott csalódottsággal. - Te nem tudtad, hogy a mímesek kussban adják elő magukat? Elrontod az egészet! De még ha némafilmből is léptél volna elő, nagyon rosszul csinálod, ugye tudod? - vigyorodtam el szélesen, kicsit előrébb hajolva, oldalra biccentett fejjel. Majd kiegyenesedve legyintettem rá. Oda se neki, nem lehet mindenki profi. Bár meg kell hagyni, Mr.P a diliházban igazán kitett magáért, és még csak monokrómnak sem kellett lennie.
- Önző? - kérdek vissza meglepetten, még játékosan csípőre is teszem kezeim. - És ezt még is miből szűrted le? Hogy lehetőséget ajánlottam? Hooogy engedtem, hogy le jöhessetek, mint, hogy inkább odafent fulladjatok meg? Vaaagy most éppen azt gondolod, hogy saját magaddal kell ezt megvitatnod, lévén, hogy sunyi módon, te nyírtad ki az egyik versenytársatok, még azelőtt, hogy sportszerűen megmérkőzhetettek volna...? Ejnye no, kettőnk közül nem én vagyok a rossz fiú, drága Szörnyella béna utánzata. - illegetem ujjam is hozzá, de ismételten széles mosollyal. Helyettem épp elég megvető pillantást kapott Dommieltől és Vidartól.
- Minden bizonnyal! - bólogatok, az előzőkre nem is reagálva, az nekem túl fárasztó volna. Olyasvalakire, aki alig ha érne fel a mi szintünkhöz, nem áll módomban több idő pocsékolni, mint egy taknyos zsepi kidobására. - De azért csak óvatosan. Ki tudja miben mennyi mérget tartalmazhatnak. De érted aligha kár... - vonok vállat, ám mielőtt még visszafordulhatnék a kis csapatomhoz, megáll mellettem. Ezek nagyon bölcs jó tanácsok. Mintha életemben először vágnék valami veszélyesbe, pedig arcomról is lerít, mennyire vágom az alvilági szabályokat. Csak éppen szarok rájuk.
- Ahw... hát milyen drága jó tanácsaid vannak... - jegyzem meg hangosan, majd mikor eléri az első lépcsőfokot, folytatom. - Akkor te nem csak szégyenletes és értéktelen vagy, de még gyáva is, hogy elfutsz. Pedig még csak meg sem fenyegettelek... - bukott ki belőlem a röhögés. - Nézd a jó oldalát, ha eddig nem is jegyzet meg magának a kutya sem, mostantól ujjal fognak mutogatni rád, hogy ez a meszes képű tojt be egy tök barátságos, oké, néha kicsit talán kegyetlen jófej sráctól. - kacagtam, majd intettem neki. - Au revoir!
A kastély földszinti és emeleti része már úgy is fel lett gyújtva, amitől a mérges gázok csak még veszélyesebbek, de mit neki egy kis fulladás, ha úgy is a Pokolra jut. Mi pedig elindultunk a vetítő mögötti alagútban, ahonnan jöttünk. Ha meggondolná magát, azt hallani fogjuk, hiszen visszhangzik az egész hely, na meg, azért az én embereim képzettek, és ha be is próbálkozni a lopakodó becserkészéssel, mint, ahogy a vörinél, azért itt mindenki alaposan felkészült még a fegyveres harcokra is. A két újdonsült részben még elég bizonytalan helyet foglaló emberkét kísérték elől, míg én középen mentem, mögöttem pedig még néhány emberem. Kian már jó helyen van.
- Azért fáj, hogy engem nem hívtak meg... - jegyeztem meg útközben.

- Ha kevés volna, reagálásra sem méltattál volna, de ezek szerint azért odaütött. - vigyorogtam elégedetten és igen, lehet hogy egy picit gonoszul. Aztán hagytam, hogy folytassa, én pedig türelmesen, de látszódó türelmetlenséggel hallgattam, kéz fejem forgatva s jelezve, hogy mondja csak nyugodtan, valamikor csak érdekelni fog. Valakit.
- Hmm, nem. És tudod, miért nem? Mert azt hiszed, hogy a klisés "Tagadd csak" dologgal majd nagyra nősz bárki szemében. De ez nem így van. Lehetőségek tárházát adtam most a kezetekben, amivel élhettek is szabadon. Az, hogy akarok dolgokat, hm, hát igen, ki nem? De, hogy mindent? Ugyan már, tényleg úgy nézek ki, mint aki tárt karokkal vár...? - vigyorodom el, de utána folytatom is. - A saját tered csak is te korlátozhatod. Ezt mindenki tudja. Vagy a zárt ajtó tart vissza? Ugyan kérlek, és még többre tartod magad a kislánynál...? - csóválom fejem lesajnálóan felé.
- Én is szeretek játszani. De egy percig sem köteleztelek rá bennetek, hogy álljatok mellém. Csupán felajánlottam, és többségeket élt vele. Ne sajnáld tőlük, hogy veled ellentétben szabadon dönthetnek. - tárom szét karjaim rosszalló pillantásokat vetve felé, amiért irigy a többiekre.
- De azért cuki tőled, hogy ilyen unalmas képpel azért aggódsz a kis lelkéért... Bár fingod sincs róla melyikünk kicsoda gondolom... - vigyorgom, mert alapvetően szórakoztatónak találom a beképzelt kis pofázmányát. Csak sajnos a cirkuszomban már nem férne el. Nála... hmmm. hogy is mondjam... színesebb egyéniségekre van szükségem.
- Elrontani? Hófehérke, ezen csak javítani lehetne... - mosolygom bájosan, és ezalatt a röpke pár perc alatt ki is nyírják a kellemetlenkedőket. - Na de ki mondta, hogy ne hagynám, hogy versenyezzetek? Csak sajátos módon szűröm ki a leggyengébbeket, hogy legalább a nagyobbak küzdelme izgalmasabb legyen. Ki akarna kakast a harci kutyák közé, ha úgy is tudjuk mi lesz a vége...? Óóóó...óóó...óó Értem már! Fáj, hogy én látogattalak meg és nem fordítva... Sajnálom, de ha rátok várok sosem hozhatom el a világvégét... - tárom szét újfent kezeim, hogy hát mit lehet tenni. A tettek és a szavak embere vagyok, de ezúttal tényleg szeretném, ha a tervek szerint haladnának a dolgok.
- Ki szerint? Szerinted? Bocs, de a fekete-fehér műsoroknak már rég befellegzett. Nem adok a szavadra, mert már... hát tudod, divatja múlt vagy. Mintha egy kihajított, kifakult festményből estél volna ki... Csodálom, hogy még élsz. Ekkora színkavalkádban... - nevetem el magam, mert szerintem roppant mód vicces a különbség köztünk.
- Igazad lehet. A vakká tévő füstben megölni egy amúgy is életképtelen lányt, bizony igen nagy dicsőség. - tapsoltam meg. - Dehát én is azt szoktam mondogatni, hogy valahol el kell kezdeni, és lássuk be, azzal a kis kaparóval szerintem ki is maxoltad a lehetőségeid. - mosolygom elismerően, és persze gúnyolódva.
- Hmm, ha már tempó... egész végig a szabadakaratról papolsz, de még mindig itt rontod a levegőt. Mire vársz még...? Talán fogjam a kezed, míg felérsz a lépcsőn? Remélem nem félsz az ajtó mögötti dolgoktól... - vigyorodom el.
- De te még ingyen sem kellenél... ha már valami unalmas dolgot kellene bámulnom, nézem inkább a plafont. - nevetem el magam, és figyelem, ahogy végre elindul. Látom, hogy magára vette, különben nem zavartatva magát már rég a kilinccsel bajlódna. Szemeim forgatva hallgattam, majd intve neki a soha viszontlátásra elindultam a kis cserkészekkel.
Félúton az alagútban azon töprengtem, játszak-e még Kiannel, vagy tanulva az akció filmekben lévő gonosztevőkből, ne húzzam az időt. Nem akarom megölni, de lássuk be, hogy nem mindig lesz rá időm. Vele... meg a gondjaival. Szóval ki kell, hogy találjak valamit, amivel kellően lefoglalom, hogy kicsit másra is tudjak figyelni. Ezeken töprengve csapódott mellém a kis ügyefogyi. Ismételten szemeim forgatva kacagtam el magam. Nesze neked. Egy valakit nem akarok, az is a nyakamon marad. Persze, most még csak az út végéig... Szerinte... aztán már vigyük is el a legközelebbi hullaházba vagy temetőbe.
- Te aztán könnyen feladod, pajti! Lehetőséged van, és még is inkább velünk tartasz... Borzalmasan kiszámítható egyén vagy... Ráadásul mindez fekete-fehér kiadásban... - csóválom fejem szám húzva. Jól megverte a sors, de szerintem már korábban sem lehetett valami színes egyéniség. - Legalább a neved elárulnád, hogy ne kelljen gúnyosabbnál gúnyosabb neveket kitalálnom? Fárasztó ám... - puffogom, de közben már látni a fényt az alagút végén, és nem, nem a halálunkra gondolok.
- Ahww... na látod, ez már majdnem jó volt... majdnem jó... - vigyorgok felé, miközben kilépünk a fénybe, amire Vidar horkant is egy nagyot. Vagy is azt gondoltam, hogy a fény bántja ennyire a helyes kis pofiját, de tévedtem.
- Uh-lá-lá! - torpanok meg és csípőre teszem kezeim, miközben a tőlünk kb. 10-15 méterre álló, lila bőrrucis kislányra pillantok. - Eltévedtél bogaram? - kérdem, bár most még magam sem olyan érdekfeszítően, mert minden bizonnyal nem túrázni járt erre. És akkor egyből be is villant.
- Te kis csiripiszli! - emelem fel ujjam és integetek felé vele. - Te voltál, aki beleavatkozott a nagyok dolgába a tetőn. Hát szabad ilyet? Bele ütni az orrod mások dolgába? - dorgálom meg, bár a kisebb terpesz és a harci állásából ítélve most sincs épp vicces kedvébe. Aztán meglátom a felnőtt palit is mögötte. Kezdek morci lenni. Ott áll mögöttük két furgon is, plusz egy halottas kocsi koporsóval, de ahhoz gondolom előbb át kell verekednünk magunk rajtuk. Őszintén szólva nem ölnék gyereket, szóval a másik kis kölyökre nézek mellettem.
- Te még nem vagy 18, igaz? Intézd el, biztos nem lehet olyan nehéz. Sőt... megadom annak lehetőségét, hogy, aki kinyírja őket, az főnyereményként életben hagyom és eldöntheti, hogy tovább áll vagy dolgozik nekem. - ajánlom fel és hagyom is, hogyha kedvük támad intézkedjenek, mert még csak az hiányzik, hogy egy gyerek véres tapadjon a kezemhez.

Gőzöm sincs mennyi idő telhetett el, mire magamhoz tértem, de már ülő helyzetben voltam, érezhetően fogságban. Őszintén? Csalódtam. Nem állítom, hogy meglepett. Cseppet sem. Inkább bosszantó, hogy a saját tükörképének látott, és lám, hát végül csak nekem lett igazam. Még azelőtt éreztem a fémes ízt a számban, a vér jellegzetes illatát az orromban, s tudtam, hogy az enyém, mielőtt kinyitottam volna a szemeim. Éreztem, hogy a homlokomból is csöpög és az orrom hegyéről is. A számban meg feltételezem, a cipelésem és a fekvésem közben folyt bele. Finoman megropogtattam a nyakam, ahogy lassan ismét vissza szállt testembe az élet, aztán lassan kinyitottam szemeim. Nem volt semmit kétségbeesés, se félelem, se semmi. Azon már nagyooon régen túl vagyok. Bár az tény, hogy a szemem elé táruló látvány meglepett. Ilyen sokáig aludtam volna? Nesze neked, ha alvás helyett kávét vedelsz. Megbosszulja ám a szervezeted. Ha láttam, hogy a kis vöröspanda is ébredezik, vagy már ébren van, széles mosolyra húzódtak ajkaim.
- Aaa, bogaram, te még ilyen veszélyesnek tűnő helyzetekben is pont olyan imádnivalóan tudsz szundikálni, mint azok a bébi cicák, akiktől még az is elolvad, aki rühelli azokat a szőrgombócokat. - olvadoztam tőle, mert utoljára kis pelusosként láttam szundikálni, az meg már jó régen volt. Aztán amolyan tanári pofát felvéve, alsó ajkam feljebb tolva folytattam.
- De most már legalább látod és minden bizonnyal érted, hogy miért nem kerestelek korábban. De hát tudod, hogy van ez... néha este porondmester, nappal meg Trickster... - vonok vállat aprón, mert bár nem látom át teljesen ennek az amatőr munkának a mechanizmusát, feltételezem a mozgás nem válhat előnyünkre. Akár hogy is, ha beszélt is addig hozzám az a meszes képű, teljesen figyelmen kívül hagytam. A kislányom minden szempontból elsőbbséget élvez, örökké. És aki fenyegeti, bántja vagy csak rosszul néz rá, nos, az pontosan úgy fog járni, mint hamarosan ez félkész gipszöntvény.
- De vajon, hogy talált meg téged is, ez a borsóagyú? - gondolkodom hangosan, és vagy általa vagy Avery által, vagy végül hamar, de én is rájövök magamtól, lévén, hogy nem feszül a teló a zsebembe, így nem nehéz összerakni a képet. - Ahww, tündérbaba, csak nem apának szólítottál??? - kerekedtek el szemeim, de rögtön meg is hatódtam, hisz erre még sosem volt példa. Szomorú, hogy nem én hallottam először, de azért így is büszke vagyok magunkra. Örülök, hogy a szüleimmel és velem ellentétben, a mi kapcsolatunk legalább jó. Aztán nagyot sóhajtva, hogy ne érezze magát kiközösítve és kezdjen el hisztizni a színtelen személyre pillantottam jó sok csalódottsággal és lenézéssel szemem tükreiben.
- Na akkor nézzük csak, vajon hagyta-e el bármilyen mondat is eddig a szád, mellyel engem vádoltál meg és amit te itt most nem követtél el...? Hmm... hát ez bizony nehéz ügy. Gyáva és önző. Röpke órák alatt pipáltad ki mindkettőt a magad részéről. Elrabolni egy ártatlan kislányt? Wáó, én meg még azt hittem férfiből vagy, de úgy tűnik nem csak a szín hiányzik belőled, de a lábad között sincs semmi... - csóválom fejem, majd ciccentve elpillantok. - Szóvaaal, ha jól sejtem, számodra ez az esély egyenlőség? Még ahhoz is gyáva vagy, hogy te magad szállj szembe velem, inkább a lányomra bízod? Azta, ez nem csak gyáva, de nagyooon szánalmas dolog is. - sóhajtom mélységesen csalódva személyében, mert, hogy egészen más alkatnak adta elő magát.
- És most mi lesz? Várunk? Vagy megölöd egyikünket? Esetleg mindkettőnket? És utána? Elbújsz ide és reméled, hogy majd senki sem talál rád? Vagy elbújsz a világvégén, gondolván, hogy ott majd nem érnek utól? Megspórolnám neked az odautat azzal, hogy elárulom, sokra nem mész vele. De legalább az utolsó perceidben világot látsz... - vonok vállat rá. - A következő hónapban én is tervezek Koreába menni... szuper jó előadóra bukkantam. - közöltem velük elvigyorodva, ahogy a jövőbeli legújabb és legütősebb produkciónkra gondoltam, el is néztem Avery felé.
- Tekintve, hogy a korosztályod jó nagy rétege is oda van ezekért a porcelán pofi pasikért, imádni fogják! Csak elkapom, elhurcolom és megnevelem. - teszem hozzá még mindig a pici lány felé, mert tekintve, hogy kissé elvadult személyről van szó, szükségessé válhat, hogy kezessé tegyük. Addig meg majd az oroszlánok közé zárjuk...
- Ó, bocs... mondtál valamit...? - pillantottam vissza az unalmas harmadikra.

Kívánságára szemeim forgattam. Komolyan? Miatta kellett lemaradnunk az izgalmas kungfu műsorról? Averyt meg miatta cibálta el a szüleitől, talán egy jó kis program kellős közepén...? Komolyan??? Kian miatt? Na most kezdett csak igazán érdekelni a dolog miértje. Elkuncogom magam.
- Dehogy vágod... Hiszen attól még nem lesz meg ő sem... És az azt jelentené, hogy kudarcot vallottál. Nagyon rosszul csinálod ezt a fenyegetős dolgot... Látszik, hogy nem ebbe a korba tartozol, Hófehérke... - csóválom fejem, magasba szökött szemöldökkel közölve a száraz tényeket. Aztán ciccegve lengettem fejem ide oda, persze távol a pengétől.
- De azért nincs minden veszve, sápadt barátom. Valamit valamiért, haah? - vonom fel egyik szemöldököm, sejtelmes mosollyal kísérve. - Áruld el nekem, miért vagy úgy oda érte és elárulom hol van. De előre szólok, meg fogsz lepődni. - figyelmeztetem. - Még csak most ismerkedtetek meg... szóvaal nem viszony. Deee még lehetne... még lehetne? Őszintén szólva egyikőtök sem tudnám elképzelni, nos.. még pucéran sem, pedig ő az ikertestvérem. Nem... ez nem az érzelmekről szól, ugye? Nem, persze, hogy nem. Hmm... a pénz... az már valami. Talán csóró vagy, hogy az ő kegyeire fáj a fogad? Poénból biztos keveset fizetne értem, mondván, hogy fabatkát sem ért az életem... Vagy nem is a pénz...? Hmm... Vajon miért olyan fontos neked, hogy rálelj Kianre? Talán régi ismerős, még is csak? Nem úgy néztetek ki... - találgattam, mert minél okosabba érvekkel hozakodtam elő és intettem le magam, rá kellett döbbenjek, ez sokkal érdekes, mint hittem. Nem is a bérgyilkosom megölése, hanem az indok, amiért egyikük úgy picsog utána, mintha egykor a pincsije lett volna.
- Régi páciens? Szokott ő torzszülötteket kreálni, de azért nálad sokkal... khm... jobb minőségűeket. - gondolkodtam hangosan. S ahogy ezen gondolat szép lassan hagyja, hogy elmerüljek benne, újabb kérdésekre sarkall. - Ismerős a pofázmányod. Nem ismerjük mi véletlenül egymást? Még azelőtt, hogy hipóban áztál volna?

Nem mintha rájuk vártam volna, de idő közben Julie és ideiglenes - bár elég kétesen megjelenő - társa is leveri a bandát, egy-kettőt talán életben is hagyva. S miután ők már nem jelentenek veszélyt, egyből a neki segítő fickóra fogja az egyik hullától elkobzott pisztolyt.
- Ki vagy te és miért segítettél? Küldött valaki? Honnan tudtad, hogy merre jövök? Válaszolj! Mert piszkosul jól lövök! Kian embere vagy? Vagy Rowané? Egyiké se! Beszélj! - követelte, tartva mindig akkora távolságot, hogy a férfi ne tudjon oda ugrani és elvenni tőle a pisztolyt.

Nicholas, mikulás vagy Rosszcsont Jack, fontos ez? - biccentettem oldalra fejem nyűgösen, mert nem igazán a lényegen ragadt meg, és ez kicsit fárasztó már. De csak eljutottunk a kérdések és válaszok fejtegetésére. Nem hittem volna, hogy ténylegesen sikerül kihoznia a sodromból, de magamra vessek ugye, amiért megint valami égi, de legalább is valami hatalmas dologra gondoltam. Morcos hümmögésemet elfojtva összeszorítottam ajkaim. Hűség. Ezt mondta. Hűség... Édes faszom... Még ha egy fakabát volna, azt mondom, hát igen, nekik már alaposan átmosták a fejecskéjük, de egy hibbant, hogy láthat hűséget, pláne olyan iránt, akit nem is ismer?!?! Behunyom szemeim, mielőtt dühömben kirobbannának és fújok egyet, hogy lehiggadjak.
- Jól értem, kedves együgyű barátom, hogy én adtam nektek több lehetőséget is, sőt még azon belül is választhattatok jobbnál jobb lehetőségek közül, te meg ahhoz leszel hűséges, aki egymásnak uszított titeket, mondván, hogy majd eldől melyikőtök éli túl vagy sem és azt küldi harcba? Mi a fasz ember? Teljesen elhaltak az agysejtjeid?! - emeltem fel hangom, de még idejében lehiggadtam, mielőtt meg is mozdultam volna idegességemben. Sóhajtottam egyet. Megint. Aaaagybaaaaj. Na ez az, ami nem vicces. Morogtam valamit halkan, majd felpillantottam rá elégedetlenül ugyan, de az alku az alku.
- Ott áll mögötted. - pislogtam laposakat, még mindig neheztelve erre a borzalmas válaszra. Még a klisésen hangzó pénz is elfogadhatóbb indok.
Kian ott állt mögötte néhány méterrel hátrébb rám fogott pisztolyt, miközben lényegében meghatódva pillogott Nickyre, noha külön ki lett emelve, hogy szó sem volt érzelmekről. De hát ő ilyen kis érzelmi éhenkórász. Még ha csak puszta munkából is, de tartozni valakihez... Szinte láttam előre a következő fejezetük, Kian teljesen értelmetlen pénz kidobásait és felesleges munkáit, amiket azért ad ennek a monokróm agyhalottnak, hogy maga mellett tudhassa. Igaz nem rég érkezett, így sok minden másról lemaradt, de azt hiszem a mostaniakra való reakciója az arcára volt írva.
- Hát ki volna a legalkalmasabb bérgyilkos, ha nem te? - mosolyogtam még mindig pöppet meghatódva, ami jól látható volt meg-meg remegő ajkain. - Ami azt illeti, én örülnék neki, ha főállásban dolgoznál nekem Rowan után... - bólogatott már akár most szerződésre fel is véve a palit.
- Biztositok mindent, amire szükséged lehet, és persze mellette rendesen meg is fizetlek. - ígérte meg. Na mit mondtam? A csillagokat is leígérné, hogy együtt legye...akarom mondani dolgozhassanak.

Julie eleinte nem volt biztos a férfi mondadójában, Juliant ugyanis sokan ismerhetik az akcióiból, de a részletezés megerősítette, hogy ténylegesen a barátja, így gyorsan le is engedte a pisztolyt és megkönnyebbülten sóhajtva nyújtotta oda kezét.
- Oh, akkor nagyon örvendek, Julian Hemlock. Julian barátja az én barátom is. Azt hittem, hogy valami profi bérgyilkos vagy, mikor láttam, hogy elintézted egyszerre azt a két fickót. De ez mindent megmagyaráz. Örülök, hogy itt vagy és kösz, hogy segítettél... - rázott vele kezet, ha neki sem volt ellenére, aztán eszébe is jutott a nagy dumálás közepette, hogy tulajdonképpen munkájuk még nem ért végett. - Ó, basszus. Meg kell találnunk őket. Kian veszélyben lehet. Rowan, a vörös már többször is megpróbálta megölni. - vázolta fel röviden a szitut ki ellen mennek, és kit kell megvédeniük. Ő legalább is így tudta Kiantől, és nyilván őt tartotta emiatt a jó fiúnak. Mondjuk ez részlet kérdése. A pisztolyt azért eltette.
- Gőzöm sincs hová mehettek, de nekem nincs meg hozzá a felszerelésem, hogy kiderítsem... még. Te nem tudnád kideríteni? A motorom gyorsabb és könnyebben elférünk vele kis helyeken is. Mehetünk azzal. De sietnünk kell.

Szemeim forgatom hisztijén, ami a nevét illeti, hát ki gondolta volna, hogy ez ennyire mélyen érinti. Bár ebből adódóan az is eszembe jut, hogy esetleg a múltban egészen más dolgoktól is megfosztották és most ezért ilyen érzékeny erre. Ez érdekes, bár kinézetét tekintve egyáltalán nem meglepő. Kétlem, hogy a piros pofikáját hiányolja, és tudtommal lelket még senki sem tudott ellopni a másiktól, deee emlékektől már foszthatunk meg másokat. Nem tűnik  teljesen elveszettnek e téren, legalább is nem látom bizonyitékát, hogy elveszett emlékek után vágyna, ugyanakkor mondadója erősen arra utal, hogy magányában már nem tudott mit kitalálni magának, mint, hogy saját képére formálja a világot. Bolond. Ha tisztább fejjel gondolkodna és nem rágnák belül a kukacok az agyát, ő is tudhatná, hogy ez nem így működik. Még ha lehetséges is volna... majd biztos ő meg a kis borotvája fogja megváltoztatni a világot, mi? Ugyan kérlek... Gyerekes, de ezt már akkor is láttam gőgösségében, mikor a pincében blablázott. nem csoda hát, hogy sikerült felbosszantania.
- Ó, szóval számodra Kian a császár? Na ez az, ami röhejes! - csóváltam fejem, és bár erősen próbáltam megérteni való szándékait mind e mögött, egyszerűen a gyomrom is felfordul tőle.
- Bla-bla-bla... A világ hazugságokra épül, jobb, ha ezt mielőbb belátod, Nicky. Nem mintha én olyan ismeretes volnék a szakmában, de azt is tudom, hogy a katonákat arra is megtanítják, hogyha a harctéren eltalálják a társukat, akinek ellövik mind a két lábát, eltörik a karja, meg különben is folyik ki a bele, szóval kampec, akkor a társa odamegy hozzá, megfogja a kis kezecskéjét, és azt mondogatja neki: Minden rendben lesz, nem fogsz meghalni. Ki jutunk innen és rendbe jössz, cimbi. A sokktól, az izgalomtól és minden bizonnyal a fájdalomtól, már amennyi ilyenkor eljut az ember agyáig, úgy sem jutna eszébe, hogy a másik hazudik neki, és hogy a lábai ne nőnének vissza a kórházban. Persze, hogy nincs legjobb! És ha már összemérjük ki az, nálad is találnánk jobbat, sőt annál is, míg el nem jutunk olyan fantáziálgatásig, ahol már latba vetjük az isteneket és a sátánt is. Szóval... ne gyere nekem a történelem órával. Tudom, most léptél elő valamelyik ezeréves töri könyvből, ahol még fekete-fehérben nyomtattak, de ideje felébredni. Hát nem figyeltél a videómra? - osztottam neki az észt, mert amit mond egy része igen, valós, csak annyi különbséggel, hogy ez itt már nem a ókor, és nyers hús helyett is jobb szeretik a pácoltat vagy rántott húst. A kard helyett feltalálták a gránátot, a tudósok meg a biofegyvert. Az, hogy összemérte volna egy-két hülyével az erejét, nem bizonyított volna semmit az ég világon. Max, hogy képes megölni egy-két picsogót. Engem is csak hátulról és sunyi módon támadt le. Mi ez, ha nem gyávaság? Így akarja majd véghez vinni nagyratörő álmait? Na igen, azért is maradnak azok örökké álmok.
- Egy pillanatig sem állítom, hogy egyik emberem jobb a másiknál, vagy, hogy mind azok. Nálam egyáltalán nem erre fektetem a hangsúlyt, mert a szó csak szó, elszáll, éhen dögleszt, semmire nem jó. A tettek azok, amik bizonyítják, hogy megéri. Dehát te ezt úgy sem értheted, hiszen egyedül vagy, és egyedül is maradsz. Ne aggódj, nekem ilyen túl púderozott, csökönyös, hisztis, senkiházira nincs szükségem. Csak akkor adok, ha előtte kapok. Ez alap. De te... semmi olyannal nem tudnál szolgálni, amire nekem szükségem lenne. Nála is jobb és sokkal színesebb bérgyilkosaim vannak. Akik nem egy kis nyiszi-nyiszivel hadonásznak, és sunyiznak mások háta mögé. Huh, látnád miket művelnek alkalomadtán, és fognak is... - vigyorodom el, ahogy felidéződik bennem a pillanat, mikor a dokival az oldalamon megrendeztük az Esőember helyett az Ember esőt. Egyből utána pedig az a rövid életű kis csapatunk, amit hármasban őrültködtünk a másik két jószággal. Kár, hogy az egész őrületbe és vérbe fulladt és sajnos nem a jó értelemben. A többi mondadójára csak szemeim forgattam és bólogattam, had mondja. Én tudom, ő csak azt hiszi, hogy tudja, de szerintem még a nevemre sem emlékszik.
Láthatóan meglepte a válaszom, de én szóltam. Engem csak annyiból bosszantott, hogy még utánunk is tudott jönni. Áh, mai koporsók! Biztos nem élők eltemetésére szánták, pedig külön be is szögeztük. A haja helyre volt igazítva ugyan kézzel, de látható volt, hogy már koránt sem áll olyan tökéletesen, mint mikor hamikáztak. A szája szélén is volt egy halovány vér csík, mondjuk nem szándékoztam félhullára verni, de ennyit igazán megérdemelt, s mint kiderült többet is. A móka az elásásában lett volna. Dehát nem, mert ő inkább zombit játszik. Szemeim forgattam újfent, ahogy Kian még mindig rám szegezte fegyverét, szinte remegett, úgy meg akarta húzni a pisztolyt, pedig Nicky sem hagyott nyugtot.
- De a végén pontosan olyan nyomorultúl magányos leszel, mint most. Mert mindig lesznek, akik azért válnak az ellenségeiddé, mert megölöd azt, akit szeretne. Domino hatás. Míg a végére magadra maradsz. Akkor már nem jobb, ha elvonulsz egy könyvtár legsötétebb zugába? - nevettem el magam, bár így, hogy háttal volt, arcát nem láthattam, szóval Kianre néztem.
- Aaa... milyen kis tökös legény valaki. Mintha egy baby fókát szándékoznál agyonverni a csákánnyal. Igazán férfias... Persze megértem... Jobb kondiban vagyok, többen is szeretne, sőt... engem szeretnek... Neked meg csak ezek a balfaszok jutnak, akiken még a filter sem segít. Szívás... - vonok vállat vigyorogva, na de azért van itt még valami, amire rá haraphat a kis legény. Pontosan tudom, - tagadja is bármennyire és vádoljon meg hazugsággal - hogy ő az, aki mindent akar, mindent és mindenkit, pláne, ha az enyém, ha közöm van hozzá. Olyan szinten áhítozik ezekre a dolgokra, hogy majd hogy nem beledöglik.
- Utasítsd csak a kis komornyikodat, hogy intézzen el, de akkor örökre tönkreteszed vele az unokahúgod életét is, aki többé rád sem fog tudni nézni. Utálni fog. Talán fel is bérel majd egy profi bérgyilkost. De abban biztos lehetsz, hogy soha nem fogja elismerni, hogy köze van hozzád. Arról pedig ne is álmodozz, hogy Kian bácsikának hívjon, azok után, hogy kivégezteted az apját. - szólalok fel az utolsó szó jogán, és igen, egy manipulatív kis köcsög vagyok, de ez jellememből fakad. Viszont ezúttal, nem hazudtam. Szerintem tökre elképzelhető, amit felvázoltam. Annyira, hogy Kian felrepedt ajka meg-meg remeg, és eddig lávától fortyogó dühös tekintete is kis híján könnybe lábad, ahogy hátulról Averyre néz. Minden bizonnyal csak most esik le neki, hogy van egy élő rokona rajtam kívül, aki még akár szeretheti is, de csak akkor ha... Egy percig sem sajnálom, mert hát ő Kian... de azt tuti fix, hogy most kb. olyan érzése lehet, mintha mérges kígyók mardosnák belülről. Két hatalmas dolog közül kell választania, amik más-más szempontból, de kihatnak az életére. Bár örülnék, ha Avery soha nem keresné a társaságát. A vörös kis tündérkéről aztán rám pillantott haragvó tekintettel, összeszorított ajkakkal, majd el Nickyre.
- Megparancsolhatod neki, hogy nyírjon ki, de... ugyanott lennél vele... - teszem hozzá, mielőtt még valami ostobaság foganna meg buksijában. Végül megadóan leengedte fegyverét.
- Várj! - szólt oda felé is intve Nickynek. Elbizonytalanodott, de láthatóan nem akarta csak úgy elengedni annak lehetőségét, hogy boldogan éljek, míg... - Napoljuk el. Á-át kell gondolnom... Én öhm... még le kell tesztelnem, hogy mik az erősségeid és miken kell még javítanunk, mert... Erős és igen különböző ellenfeleid lesznek... - ez már csak pusztán rizsa volt szerintem, mert még önmagának sem merte bevallani, hogy nem akar megölni. Mert megakart, csak Averyt sem akarta elveszíteni.
- Engedd el őket... - utasította Nickyt, miközben odalépett hozzám és mint egy dühös kis nyuszi, remegő pofival, fog csikorgatva mutatott felém.
- De ne hidd, hogy ezzel békét kötöttünk. Avery is rá fog ébredni, hogy az apja egy őrült, mániákus gyilkos. És látni fogja, hogy én vagyok, aki jobb világot tud teremteni a számára. - fenyegetett... azt hiszem, én pedig bólogattam rá.
- Engedd el őket, kérlek Nicholas. Akadt még egy sürgős elintézni valónk. Nem csak Rowan okozott fejfájást, de van, akinek illő módon meg kell, hogy köszönjük, hogy az utunkat állták és hozzájárultak a verseny tönkretételébe, hiszen, megölték a versenytársaid, ami sajnálom, de nem fair. Na meg... most téged is megakarnak ölni. Azt pedig nem hagyhatjuk.

Julie örült, hogy végre akad valaki, akivel igazán összetudnak dolgozni és ki tudják segíteni egymást, bár még szokatlan volt a számára, hogy így kapjon segítséget.
- Hmm... a név nem mond semmit. - csóválja a fejét, és a képet nézve, még inkább nem tudja behatárolni az illetőt. Bár annyiból talán segítség külleme, hogy könnyen kiszúrható. De ami a tartózkodási helyét illeti, nos, az már így elég necces.
- Az erdő felé? Az nem elég, ahhoz, hogy gyorsan megtaláljuk, addigra lehet meg is ölik Kiant... - töprengett hangosan, majd elindult a motorjához, aminek az ülése alól kivett egy kisebb drónt, amit be is kapcsolt.
- Ezt még apától kaptam, mikor lenyúlta Julian pénzét, szóval lényegében tőle kaptam, de a lényeg, hogy most végre jó hasznát vehetem. - magyarázta, miközben sietve letette a földre a kis repülőt, ő pedig rácsatlakozott telefonnal. A kis gép felemelkedett, és elindult az erdő fölött szétnézve.
- Az erdő sűrű, de ha gyakran jár arra, akkor minden bizonnyal ott lakik, azt pedig látni fogjuk. - világosította fel a mellette lévő kémet, na nem mintha Elijah ne tudta volna összerakni a dolgokat. Szerencsére a kis gép gyors, halk és jó minőségű felvételeket készít, így hamar megtalálja Nicky házát és a közelében lévő "harcteret".
- Ott vannak! - mutatta felé a telefon kijelzőjét. Beállította a gps-t, hogy a kis repcsi után tudjanak menni, aztán vissza vette sisakját, és bár sosem számolt vele, hogy lesz utas társa, mindig volt nála egy plusz sisak, így odanyújtotta a férfinak. - Gyere! Sietnünk kell! - ült fel a mocira és várta, hogy Elijah is így tegyen, hogy aztán bemotorozzanak az erdőbe.

Az ember sosem tudhatja, hogy mit hoz a jövő, ezért akármilyen helyzetben is legyen, fölösleges stressz azon agyalni, mi történhet. Ennek tudatában pedig könnyű nyugodtnak maradni. Aggódhatok én a halálomért, Avery halálért, de azzal egyikünk sem járna jobban, maximum végig stresszelnénk a hátra levő időt. Én sem gondoltam volna, hogy ez a nyápic senkiházi kiszabadul, ahogy azt sem tudhattam biztosan, hogy jó ötlet időt húzni, meg hogy beválik e a manipulálásom. De bevált, és jó ötlet volt. Legalább is így első pillantásra, mert, hogy csak hamar tűz harcot kezdeményeztek az újonnan érkezők. Remek... Végtére is itt szerintem mindenki mindenki ellen van, de lövöldözzünk csak, hátha véletlenül eltaláljuk az egyetlen ártatlant.
- Argh, óvatosan, ha szabadna kérnem! - morogtam, mikor majdnem engem talált el a pengéről lepattanó golyó. Ami legalább már nem volt a nyakamnál szóval onnantól már magamat is ki tudtam szabadítani. Kian sem félt használni a fegyvert, de először úgy betojt, mikor felugrottam a székből, hogy majdnem engem lőtt le, mert azt hitte neki akarok esni.
- Ostoba! Hát nincs elég másik célpont?! - förmedtem rá, miközben Averyhez léptem és sietősen elkezdtem őt is eloldozni, amíg ezek ölték egymást. Még a végén csak mi ketten éljük túl, ami nagy poén és mérhetetlen mázli lenne. De a történések nem csak nekem okoztak fejfájást, ami azt illeti. Csóró Julie is totál össze lett zavarva, pedig okosabb volt kortásainál, de most ő sem tudta biztosan ki is az ellenség. Kiant ilyen külsővel még nem látta, Avery pedig noha ártatlan áldozatnak tűnt, a három férfiból azt is kiszűrte, hogy minden bizonnyal hozzám van köze. Nicky pedig úgy bökdösött felém, rám uszítva a kis Batgirlt, mintha nem együtt jöttünk volna ki egymás mellett a kastélyból. Most úgy örült volna valami jó tanácsnak Elijahtól, hogy tudja, mi lenne a helyes lépés, de azt gondolta, ő sincs jobban felkészülve rá. Felváltva célzott mindenkire, de még nem húzta meg a ravaszt, annak viszont örült, hogy a mellette lévő férfi legalább nem töprengett vajon mit cselekedjen. Avery miatt félt rám lőni, de úgy tűnt, hogy tévesen ítélte meg Nicky párt fogását is. Végül Kian adott választ, egy golyó képében, ami mellkason találta a lila jelmezes 13 évest, aki hátra is vágódott felkiáltva. De nyugi... Kian balszerencséjére, még ha jól is célzott, Julien golyóálló mellény volt.
- Kurva anyád! - mordult fel, miközben nagy nehezen felkelt és remélte, hogy Ellie sem vele foglalkozik, hanem lövi tovább őket. Szóval ellőt párszor Kian irányába, aki látva, hogy Julie is jól céloz nem győzött elugrálni, meg hasra vágódni a szép öltönyében. Én közben felkaptam Averyt és megpróbáltam elhagyni a harcteret, mert se fegyverem, se szabad kezem és nem volna fair, ha így lőnének rám. Kiant viszont sikerül oldalba lőni, ami által fordul is egyet és elvágódik a földön. Nem vészes a sérülés, és nem is azért kezd el zihálni, mert annyira vérezne - bár azért vérzik rendesen -, hanem mert egyre véresebb a drága ingje, amit egyébként tönkre is tett a golyó. Ha nem félteném Averyt, biztos maradnék, hogy nézzem a cirkuszt, de így igyekszem egérutat keresni. ha Kian úgy ítélte meg, hogy Nicky egy maga nem tud elbánni a két fegyveressel, úgy döntött a gyávábbik opciót választja. Ha közel volt hozzá Nicky, fel nézett rá.
- Fuss... É-én feltartom őket. Később majd még kereslek, de próbálj meg addig életben maradni... - nyöszörögte, mert azért fájt neki. Nem annyira, mint kellene - a mazochizmust ő is megörökölte - de azért érezte. S amennyiben Nicky futásnak eredt, ő felugrott feltartott kezekkel, elé állva, hogy még csak rá se tudjanak lőni a palira.
- Megadom magaaam! Kérem, vegyenek őrizetbe! Csak ne öljenek meg! Tartóztassanak le! - kiabálta, remélve, hogy kellő időt biztosít új barátjának a menekülésre, akit megpróbált lelőni Julie, de Kian mindig biztosította a takarását. Végülis nem hülyeség, amit Kian mond, mert kezéhez lényegében most sem tapadt vér, bár az már más kérdés, hogy egy magát szuperhősnek kinevezett 13 évest és egy jelenleg magánakciót folytató kémet ez mennyire érdekel ugye. Julian tanácstalanul Elijahra nézett.
- Most mi legyen? Ki hívjuk a zsarukat?
Arról nem is beszélve, hogy jó ideje már, hogy leléptek, így lehet haza is kéne mennie, mielőtt apuci gyanút fog.

A dolog végtére is jól sült el. Nekem és Averynek biztosan. Szerintem Kianék sem panaszkodhatnak. Egyedül a másik két kakukk tojás bosszankodhat, milyen eredménytelen lett munkájuk. Kian pontosan tudta, hogyha le is csukják, sokáig akkor sem tarthatják börtönben. Nem csak azért, mert sokat jótékonykodik, de van elég pénze, hogy bárkit megkenjen vele. Az viszont teljesen letaglózta, hogy Nicky sem adta olyan könnyen a bőrét, hát még, hogy lényegében biztonságba is helyezte. Hogy ezek után érzett-e szimpátiát a bolond monokróm faszi iránt? Nem is kérdés. Úgy pillogott rá a falnál ülve, mint egy elbaszott hősre. Hát Nicky cimbora... innentől nem lesz menekülés. De te kerested a bajt...
Egy csöpi bundás végül, ha vérbe nem is, de kudarcba fullasztotta a harcot, így mindenki megmenekült. Julie idegesen rúgta le magáról a rókát, ha az még nem engedte volna el, és utána dobott egy kést is.
- Rohadt dög! - mordult utána, majd elégedetlenül kelt fel a földről és ha kellett felsegítette Elliet is. - Ez baromira nem úgy sült el, ahogy gondoltam... - sóhajtotta és a harapásra nézett. Bár ott nem volt rajta golyóálló páncél, a ruha hossza alatt azért vastag és rugalmas anyag védte a kisebb sérülésektől, így annyira nem volt vészes. Azon túl pedig így is látszódtak rajta a verekedés nyomai, véres száj, homlok, kócos paróka, véres ruha, szóval max vagy átöltözik, vagy kitalál valamit. Ezen sosem problémázott. Ellenben azzal igen, hogy Nicky és Kian mostantól komoly veszélyforrást jelentenek, arról nem is beszélve, hogy Nicky állította, hogy ismeri, pedig Julie biztos benne, hogy sosem látta.
- Sajnos ma már nem tudunk mit tenni... Úgy értem... haza kell érnem, mert apám nagyon dühös lesz. De Julian biztos megértené, hogy miért késtem... Na mindegy... Haza viszlek, ha gondolod, vagy, jöhetsz hozzánk is. Apa biztos csodálkozni fog, de Julian barátja vagy, majd azt mondjuk összefutottunk és... nem tom... nekem esett pár tini, aztán együtt elkergettük őket. - vonta meg vállát, majd elindult a motorhoz, hogy visszamenjenek. Nem mintha az egész napja ne lett volna totál fura, azért elgondolkodott a rókán is, ami most eléggé hátrányukra volt.