Reggel korán ment fel az új lakásra, amit néhány nap alatt intézett maguknak; az este sem volt hosszú a clubban, valamint tudta, hogy Kira onnan megy majd reggel dolgozni, ezért össze akart futni vele. Nehezen állta meg, hogy a saját, mocskos fáradt állapota ellenére mindenhol érintse a másikat, ahol csak éri, de sikerült, mert egymás munkáját tiszteletben tartják, ezért ő sem akarta, hogy a lány elkéssen miatta. Azért a gondolat, hogy miatta, meg azért késik el, amit művel vele, sohasem lesz taszító a számára, de megembereli magát minden alkalommal.
Iszik a másikkal egy kávét, mert ilyenkor rá már úgy sincsen hatással, hamarosan megy majd aludni, csak egy szenvedélyes csókkal elköszön még tőle, jelezve, hogy mire vágyna, és mit nem enged meg magának, teszi mindezt vigyorogva, hogy szinte rá kelljen vágni az ajtót, mert alig akarja elengedi Kirát.
A zuhanyból ér ki úgy tizenöt perc múlva, és megáll a szíve egy pillanatra, mert az a testőr hívja - legalábbis egyikük -, aki rá van állítva a másikra, különösen azóta, hogy újra együtt vannak, és tudja, hogy Francesco még mindig probléma. Alig bírja felvenni, mert vizes a keze, és hiába reménykedik valami felesleges információban, az ablak előtt állva, a várost kémlelve hallgatja végig, ami történt. A testőr szerint teljesen egyértelmű, de nyilván, az alakok homlokára nem volt odaírva, kinek dolgoznak, csak egyiküket ismerte meg az embere, aki szerencsére sokakat ismer a közegből.
Ennyit az alvásról, meg néhány nyugodt napról, amit a másikkal tölthetett, hiszen nagyon rövid időn belül öltözik vissza, és ül a SUV-ba, hogy a kórházba siessen, ahová a másikat vitték. A testőrök elmondása szerint kutya baja, de ez csak egy jótét léleknek köszönhető, Alfonso meg olyan kurva ideges, hogy rángatja a kormányt, meg olaszul küld el mindenkit a picsába korán reggel, akik nem tudnak dinamikusan, a forgalommal haladva vezetni, és őt hátráltatják.
Nem gondolta, hogy ilyen gyorsan megtalálja majd a másikat, és bár örül, hogy néhány karcolással megúszta, a felkötött kéz rohadtul nem tetszik neki, és most már biztos, hogy ha nem kap hirtelen esetleg agyvérzést, itt helyben, akkor Francesco nagyon gyorsan alulról fogja szagolni azt a kibaszott ibolyát.
- Szólnod kellett volna azonnal. - Mondja ezt csak azért, mert így is az egekben a vérnyomása, és ez látszik az arcán, mert ha olaszként valamit, akkor a dühét sosem fogja tudni elrejteni senki elől. A munkahelyén remekül megy, de a másik előtt meg sem próbálja, sosem próbálta.
- Biztosan jól vagy? - Kérdezi, nem is annyira a lánytól, hanem csak hitetlenkedve a semmitől, mert nagyon kevesen múlt egy tragédia, ami még sokkal undorítóbb és bicskanyitogatóbb húzás az unokatestvérétől, mint mondjuk gondolta, hogy képes elmenni. Alvizét be kell vonnia a helyzetbe, mert ez már nem játék, és Kira élete bármilyen megalázó helyzetnél, vagy segítségkérésnél többet ér neki. Mindennél többet ér, ami azt illeti jelenleg.
Tekintetével körbenéz, mert nem tudja, merre akar menni a másik, és megfeszülnek az izmai, mert ha az, aki megmentette az életét, most a sajátjával fizet, akkor már tudni fogja, mit akart pontosan elérni Francesco, és milyen hatalmas bajban vannak.
- Felhívom addig Marcot. - Mondja, és mintha kerülné Kira tekintetét, mert attól tart, hogy azonnal kiolvassa majd belőle, hogy már most többet tud, mint mondjuk maga a lány, pedig őt érte korán reggel baleset. Nyom a másik homlokára egy csókot, hogy elvegye az élét az idegnek, ami benne gyűlik, arrébb sétál valahova, hogy felhívja a barátját, és elmondja, hogy a napokban lépni kell valami nagyobbat, vagy komoly baj lesz.
A sérülés talán annyiban megkönnyíti majd a dolgát, hogy Kirának, ha pihennie kell, nem sokat fog eljárni otthonról. A lakás elé majd rakatnak két plusz testőrt, valamint az épület folyosóira, és a bejárathoz is. Ha kell, bástyát csinál az új helyből, addig pedig, kitalálnak valamit Marcoval.
A hívás után visszamegy oda, ahol megtalálta a másikat, és igyekszik nem felrobbanni az idegtől, amíg türelmesen vár a lányra.

A lány azt mondja, csak kiugrott a válla, de Alfonso szeme ettől is képes lenne elkezdeni tikkelni, és most nagyon megerőlteti magát azt illetően, hogy ne gőzöljön be teljesen Francesco miatt. Ezért háborút is indíthatna ellene, nem, mint család a család ellen, hiszen egy nevet viselnek, de mint maffiózó a maffiózó ellen. Egy hatalmas idióta egyébként, mert ha rá tudja bizonyítani, akkor neki annyi, hiszen a maffiabecsület ezt nem engedi semmilyen körülmények között, de hogy ezt hogyan fogja megoldani, iszonyatosan bassza most a fejét.
Nem akar távol lenni a másiktól, mert mostantól az sem lenne neki elég, ha minden lépését ő maga vigyázná, de jobbnak látja legalább a telefonbeszélgetés idejére, ha különválnak, hátha meg tud nyugodni valamennyire, és nem látszik majd rajta tovább, hogy ölni lenne képes. Azt a tekintetet a lány még nem látta tőle, Alfonso egyébként nem is szeretné, ha valaha megismerné, de Francesco nem könnyíti meg a dolgát. Átlépett egy határt, mert bár képes lett volna megfojtani azért is, hogy megbaszás szintjén a szájára merte Kirát venni, meg azért is, hogy el akarta tőle választani, a lány életével játszani, még ha a közegben nem is hivatalosak még, kibaszottul merész és elképesztően idióta. Mondjuk a tények nem segítenek rajta, amikor a másik fél egy elmeháborodott szarrágó.
Marcoval arra jutnak, hogy bár Nápoly alapvetően sokkal veszélyesebb, ha sokáig tartózkodik az intrikáiban az ember fia, most talán az lenne a legbölcsebb, hogy ha miután beavatták Alvizét, ők Kirával hazautaznak, mert az ottani közegben annyira szem előtt lennének folyamatosan, hogy Francesco biztosan nem fog lépni. Itt New Yorkban annyira elenyésző a közeg maga, hogy ha egy szombat délután tragédia történik, arra idő, amíg felfigyelnek, ott viszont túl gyorsan pörögne minden, amit az unokatestvére nem cipelne el, mert egy gerinctelen szar.
Alfonso az, akinek eszébe jut, hogy hivatkozhatna a születésnapjára, mert ha Kira válla pár napon belül jobban lesz, talán a repülés sem akadály. Mondjuk attól biztosan kiakadna, hogy a családjának be akarja mutatni, de azt meg tudná róla, hogy nélküle nem repülne el, főleg úgy, hogy most egyébként is kényszer-pihenőre kerül, szóval a munkától nem lopná el szándékosan.
A megoldás lehetősége nyugtat rajta annyit, hogy ne akarjon felrobbanni bármilyen apró nesztől, ami őt éri miközben Kirára vár. A félelem az arcán olyasmi azonban, mikor a másik visszaér, ami övön alul üti meg keményen, ezért megfeszül az állkapcsa, és ha tehetné, azonnal repülőre szállna vele. Azt ígérte, itt biztonságban lesz vele, de arra nem számított, hogy Francesco tökéletesen megbolondult.
Az még egy érdekes kérdés, hogy elmondja-e a másiknak, vagy sem. Ha nem teszi, sosem bocsájtja meg neki, úgyhogy el fogja, de nem most azonnal, először a bástyában akarja őt tudni, ahova Marcot is odarendelte, hogy megvitassák együtt a részleteket.
- Minden rendben lesz. - Súgja halkan, ahogy óvatosan, a másik jó vállának oldalán magához öleli félig, és nyom egy csókot a közelebbi halántékára.
- Mindenkinek van őrangyala. - Az övé, úgy gondolja, Kira lehet, mert mellette olyan nyugalom járja át a testét, a vágyait leszámítva, amelyik énjével évek óta nem is találkozott. Kiráé lehet, az a fiú, akinek Alfonso is nagyon hálás lesz, ha túléli, és magához tér. A fiúnak is biztosan akad, lehet az egyik orvos éppen az, aki meg fogja menteni az életét, mert tudja, hogy ha ez nem történik meg, hatalmas bajban lesznek megint.
- Akarsz maradni, amíg kiderül valami biztosabb? - Alfonso nem akar maradni egyáltalán, de nem egy parancsolgató fasz, legalábbis akkor nem, amikor a másikkal van, hiszen a kezdetektől fogva egyenlőek. Még a mérhetetlen, düh okozta pánikot is lerázza most magáról, hogy azonnal tűnjenek el a kontinensről is, és igyekszik a kibaszott nagy türelmetlensége közepette is türelmesen állni az egészhez, hogy ne romoljon el megint minden.

Ha valamilyen egészen más, sokkal könnyedebb helyzetben lennének, akkor elvigyorodna, és megjegyezné, hogy legalább ezúttal nem csak Alfonsot kergeti őrületbe valamivel a másik, de mivel elég komoly beszélgetés, aztán meg döntés vár kettejükre megint, valahogy a gondolat sem szüli meg egyik gesztust sem most az olasz részéről. Szerette volna, ha van legalább egy pár hónapjuk, amikor is teljesíteni tudja Kira kívánságát a bevezetést illetően, és meg tudnak maradni addig egymásnak, de ha választania kell, hogy a másik élete, vagy a kívánságai, akkor az előbbit fogja ezúttal választani. Cserébe, bár elsőre ez biztosan nem tűnne elegendőnek a lány számára, de minden más kívánságát nagyon szívesen teljesíti.
Arra viszont halkan felnevet, egyenesen a másik halántékára a csókját követően, hogy mit csinált a másik őrangyala, mert vitatkozni nem tud vele, de viccesnek találja. Ezzel lehet, csak oldani akarja minimálisan a kettejükben felgyűlt feszültséget, mert amennyire megnyugtatja, hogy nem Kira fekszik azon a műtőasztalon, annyira robbantja szét az agyát a tudat, hogy legközelebb nem lesz ilyen szerencséjük. Szóval bárki legyen bárkinek az őrangyala, Alfonso kurva hálás, és mostantól rajta múlik, hogy a következő alkalomra esélye sem legyen az unokatestvérének.
Ha máshogy nem megy, fejbe lövi, ahogy az berkeken belül az áruló kutyákkal szokás. Csak előtte rábizonyítja, hogyan árulta el a saját családját, és ha Kira ezelőtt némi időt tölt a közeggel, hogy egyértelműek legyenek a szándékai felé, akkor még jobb.
Mindezt akkor, ha a hír hallatára, hogy kinek köszönhető a baleset, nem csapja az orrára az ajtót egyből a másik.
- Nem, maradj csak. - Távolodik el tőle, mert bár Kira lett ezúttal a páciens, azért mégis csak a munkahelyén vannak, és nem fogja kellemetlen helyzetbe hozni, amíg nem muszáj. Hogy mikor muszáj, azt mindig az aktuális hangulata határozza meg, és az most elég ingadozó egyébként.
Megfeszülnek a tagjai, amiért el akarja küldeni őt a másik, hiszen csak akkor lehet biztos abban, hogy nem történik baja, ha vele marad. De itt nem lóghat a nyakán, ezért a következőt találja mondani.
- Vagy én maradok, vagy egy testőr. - És a bejárat felé tekint, ahol ketten állnak talpig feketébe öltözve, háttal az ajtónak, hogy az utcát kémleljék Alfonso kérésére.
- El fogom otthon mondani, hogy miért. - Teszi hozzá, és Kirára bízza a döntést. Nyilván a testőrök nem járnának úgy a sarkában, mint Alfonso, csak biztosítanák a helyet, meg azt, hogy nem lép be ide olyan, aki árthatna Kirának. Az olasz már semmiben és senkiben nem bízik a baleset miatt, és bár a paranoia még nem tört rá teljesen, nem kizárt, hogy ma még a bőrére mászik, egyfolytában a legrosszabbra gondolva.

Először az játszik benne, hogy neki esze ágában sincsen a tényeket itt közölni a másikkal, aztán látva Kira tekintetét most, talán először a kapcsolatuk során, ő emeli az égnek a tekintetét, de ez tényleg csak ennyi, nem forgatja, nem sóhajt hozzá, csak látszik rajta, hogy nincsen számára menekvés, ami nem kifejezetten van az olasz kedvére.
Örülne neki, ha Kira egyszer az életben hallgatna rá; nem véletlenül hoz meg döntéseket, és amikor hallgatott a maffiával kapcsolatban, az ugyanezen a gondolatmeneten ment át, mint most Francesco köze a balesethez. Egyiket sem célja örökké elhallgatni, csak Kira türelmetlensége miatt esik meg mindkettővel, hogy muszáj neki beszélnie róluk, mielőtt eljönne az idejük. Mondjuk a maffiát nem ő közölte, de rajta csattant az egész, aminek a következményeit még mindig a csontjaiban hordozza, úgyhogy elég elégedetlen az arca, hogy kikényszerít belőle valamit a lány, ami, mivel támogatni akarta abban, hogy maradjon itt, nem túl szerencsés.
De kimondja, mert ezt várja el tőle a lány, így végül kifújja a levegőt az orrán keresztül, és visszavezeti a tekintetét a másikra, mielőtt megszólalna.
- Marco ott lesz nálunk hamarosan. Segít kitalálni, mi lenne a legbölcsebb a jelenlegi helyzetben. - Valamiért mindig a végéről kezdi a magyarázatot, hiszen ugyanez esett meg a családi hátterénél is; a képet meg a cikket magyarázta, és valamikor a végén rakta egyébként hozzá, hogy a lejáratás tárgya jogos lett volna, csak a hatalmuk már előre elintézte nekik, hogy senki se érdekeljen abból, amit az újságok lehoztak róluk.
- Szinte biztos, hogy Francesco intézte így a balesetet. Az egyik testőr felismerte az emberét a kocsiban. - Egy család, és az unokatestvérének ennyi esze sincs, hogy átgondolja, az embereik már ismerik egymás képét eléggé, hiszen ha a család mozdul, az egész háztartásuk is megy velük általában. És, mivel maffiatagok, a testőrség az első, amit intéznek maguknak, még egy nagy, családi ebéd esetén is.
Nem hiszi, hogy Kira ne akadna ki attól függetlenül, hogy hol vannak, de ha azon kezdett volna erősködni, hogy majd otthon folytatják, Kira bizalma tovább sérült volna Alfonso irányába. A férfi pedig azon van, hogy gyógyuljanak, nem az ellenkezőjén.
- Lépnem kell valamit, Kira. - Mondja még halkan, hogy felkészítse arra a lányt, hogy változások lesznek az életükben. Nem tudja Alfonso egyelőre, mennyire drasztikusak, és mire lesz pontosan szükség, ahhoz gyorsan meg kell ejteniük egy látogatást Alvizénél, és mindannyiuknak. Ez alatt gondol Marcora, Kirára, és saját magára is, mert a mai nappal fejezte be Alfonso a finomkodást, és ha más nem, akkor csak bejelenti az egyik vezérnek, hogy búcsúzzanak el az unokatestvérétől, mert ez nyílt támadás családon belül, amit, ha mondjuk Fabrizio megtud, akkor több vér fog folyni, mintha Alfonso gyorsan elintézné azt a szarházit.

A helyzetben nincsen jó döntés Alfonso részéről, hiszen ha hallgat, azzal csak magára haragítja Kirát megint, de ha elmondja, akkor.. szintén. Megígérte, hogy mellette és New Yorkban biztonságban lesz, és megint csak azzal állnak szemben, hogy nem gondolt a legrosszabbra, hiszen alapvetően eddig a majdnem negyvenkét éve alatt erre nem volt szükség. Voltak már szarháziak, akik sarokba akarták szorítani, vagy elvenni tőle, ami számára fontos volt, de rájöttek hamar két dologra; az egyik, hogy ha szükséges, kegyetlenül áll bosszút, amivel nem érdemes játszadozni, a másik, hogy számára a családja a legfontosabb, és abból háború lehet könnyen, ha ellenük lépnek.
Most már egészen máshogy néz ki a prioritási rendszere, és bár a családja továbbra is nagyon fontos számára, Kira ugyanúgy azzá vált. Nem helyez senkit és senki elé, nem középiskolás fiú ő már, hogy listákat írjon bármiről, de ennek a rendszernek már szerves része a másik, és ezzel úgy néz ki, Francesco tökéletesen tisztában van. A mértékek, amikkel él mondjuk még az olasz számára is megdöbbentőek, ezzel a maival az élen, úgyhogy neki is kellene néhány óra, amíg megnyugszik, meg összeszedi a gondolatait, meg beszélnek Alvizével, hogy teljes képet kapjon erről a faszságról, de az időzítés mostanában nem Alfonso malmára hajtja a vizet.
- Tudom, Kira. - Válaszolja, és kifújja az orrán a levegőt, ezzel egy nagyobb sóhajt megakadályozva, és keresni akarna valami mást is a döbbeneten meg a dühön kívül a másik tekintetében, de ez most meddő próbálkozás, ezért elvonja a saját szemeit a bejáratot figyelve, mintha ő ebben jobb lenne, vagy, mintha ez nyugtatná most csak meg.
Igyekszik nem most kiakadni, ahogy Kira a lehető leglogikusabb kérdéseket teszi fel, csak őt meg idegesíti, hogy nem tud rájuk válaszolni, mert nincsen kellő információ birtokában egyelőre. Egyre inkább úgy érzi, hogy Nápolyon kívül nincsen most választásuk, mert ha Francesco lépni akar, azt az ottani tömegben és közegben egyszerűen nem fogja megtenni.
- Kizártnak tartom, hogy tud rólunk. Ez több kell legyen, mint amire először gondoltam. - Nehéz, még számára is, hogy egy olyan elme gondolkodásának menetét igyekezzen követni, ami ennyire meg van borulva. Pedig Alfonso könnyedén szokott mások előtt járni jó néhány lépéssel, úgyhogy ez a része is különösen rosszul érinti, emiatt pedig lehunyja a szemét, amikor Kira már leült, és úgy kezdi ingatni, mintha ő sem akarná elhinni, ami történik velük már megint.
- Mondtam, hogy hullania kell. Nem volt véletlen. - Nem várhatja, és nem is várja, hogy Kira megértse, mit jelent egy ilyen közegben, ha egy Alfonsohoz hasonló a saját vére halálát akarja, de talán, ha most már belegondol, könnyebben jut ugyanarra a konklúzióra, csak maximum nem meri magának bevallani a gondolatot. Pedig ennek a férfinek bevallhatná, talán még büszke is lenne érte, de most nem ezzel foglalkozik, hanem a másik szavaira mozdul, és leguggol elé, hogy közelebb legyen hozzá, amikor beszél.
- Nem. - Ez nem parancs, semmilyen utasítás nem bújik meg a hangjában, ez egy gyengéd kijelentés, amiben van annyi határozottság, ami még odafér ebben a helyzetben. Ha Kira menni akar, nem állíthatja meg, de ha Alfonson múlik, két héten belül megoldja ezt az egész szart, csak bízzon benne a másik.
- Ha készen állsz rá, átmegyünk közösen Alvizéhez, és elkezdjük végre leszopatni Francescot. Bízz bennem kérlek, hogy meg tudom oldani okosan. - Mondja, és közben hozzáér a másik arcának oldalához finoman, arra gondolva, hogy mindegy, hogyan, de pontot tesz az unokatestvére végére, ha kell, a fél közeget bevonva, ha kell, akkor teljesen egyedül.