Magának való szerzet. Nem igazán szereti a nagy tömegeket, ha mégis valami oknál fogva részt kell vennie egy olyan eseményen, ahol többen vannak, akkor inkább keres egy félreeső helyet, s onnan figyeli a eseményeket. Ebből adódóan nem az a barátkozó típus, egy-két barátnak nevezhető embert tudna csak említeni eddigi élete során.
A munkában maximalista és versengő. Képes órákon át tanulmányozni egy-egy esetet, keres összefüggéseket, olvas kutatásokat, azért, hogy a lehető legjobb legyen. Ha kell keresztbe tesz bármely másik gyakornoknak, annak érdekében, hogy ő jó színben tűnjön fel.
Keveset társalog, ám, ha kinyitja a száját, akkor szókimondó, szarkasztikus és kissé tudálékos. Soha nem megy bele olyan vitába, melynek már a kezdetén nem érzi azt, hogy tuti nyerő. Próbál mindent észérvekkel alátámasztani, ha kell még statisztikai adatokkal is.
Az igazi, szeretetteljes családi köteléket nem ismeri, tekintve, hogy az apja bántalmazó volt. Nem csak anyját, hanem gyermekeit is verte, így hamar megtanulta elfedni sebeit, érzelmeit.
Legszorosabb kapcsolata Marthahoz fűzi, aki idős lévén, bevásárlásért, főzésért, gondoskodásért cserébe befogadta őt az otthonába és a kisebbik szobáját a lánynak adta.

   

– Szép volt Hercegnő! – szúrja oda neki a szakorvos, miközben elhalad mellette, a nő pedig csak egy gúnyos mosolyt tud megereszteni viszonzásképpen. – Hé, ne már. Megmentetted a nő életét, lehetnél kicsit boldogabb – karol belé Jess, akinek már egy őszintébb mosolyt sajtol ki magából. – Csak fáradt vagyok, kimegyek egy picit levegőzni – fordul balra, otthagyva a másikat, s lépteit sebesen szedve indul a kórház egy eldugottabb kijáratához. Ahogy kiér, kitör belőle egy kiáltás, majd könnyek szöknek a szemeibe. Fáradt és boldog. Egyáltalán lehetséges ez? Miért érzi magát ennyire cafatul, mikor ő vett észre valamit, amit mások nem? Hogy érinthetik ennyire rosszul az elmúlt 12 óra történései?
Felrúg egy szemetest, mert az elégedettség és öröm mellé, mérhetetlen düh is párosul. Korábban jelezte már az észrevételét, de elhajtották, mivel még csak gyakornok. Elege van abból, hogy azt hiszik róla, hogy egy tudatlan kislány, aki azért van itt, hogy mosolyogjon.
Még egyet belerúg a szemetesbe. – Ártott magának valamit? – szólal meg mögötte egy mélyebb, dörmögő hang. Kira nem válaszol, csak megfordul, hogy szemébe nézzen a férfinak. – Azt hiszi, hogy ismer? Hercegnőnek, királylánynak vagy úri hölgynek nevez, holott semmit sem tud rólam. Az ad magának örömöt, hogy földbe döngöli azokat, akik a ranglétrán lejjebb vannak, mint maga? Az imént történtek a legjobb példái annak, hogy igenis itt van a helyem és nem csak azért kerültem be, mert van pénzünk vagy mert anyám, esetleg apám híres. Én küzdöttem ezért, tanultam, nem aludtam, wct sikáltam, hányást nyaltam fel és még megannyi szarság. Nincs medencés házunk, sőt, egy idős nőnél élek, aki azért nem kér pénzt, mert segítek neki. Nem, mintha ki tudnám fizetni… És akkor mindennap azt kell elviselnem, hogy halálba szekálnak, gúnynevekkel minősítenek és megjegyzéseket tesznek rám? Hát ez marha jó. Bezzeg, ha az én családnevem díszelegne a kórházon, akkor ezüst tálcát kapnék, igaz? Ez nevetséges – és még egyet rúg a kukába. Nem érdekli, hogy ennek most itt nagyon nem kellett volna kijönnie belőle. Már tokig van. Teljesen ki van attól, hogy a magukat felsőbbrendűnek képzelő szakorvosok – tisztelet a kivételnek - , erejüket olykor azzal fitogtatják, hogy becsmérlik, anélkül, hogy ismernék. A vele szemben álló a legjobb példája ennek a fajnak, mert tőle kapja a legtöbb szidalmazó, kritizáló szót, szóval teljes joggal kapta a férfi a nyakába ezt az egészet. Látszólag nem is tud mit kezdeni vele, mert most nem szól oda, nem tesz megjegyzést, csak nézi a nőt, aki azok után, hogy háromszor belerúgott a kukába, most szépen felállítja azt és visszapakolja a tartalmát. – Oké, végeztem – közli a nyilvánvalót, s elindul vissza a kórházba. Kiadta magából a dolgot, egyelőre és rohadtul nem érdekli, hogy ennek Alec a szemtanúja volt.


– Akkor ma eljössz velünk inni igaz? Megígérted – ha őszintén válaszolna erre a kérdésre, akkor valószínűleg az egyetlen nő, akit elvisel maga körül, vérig sértődne. Semmi kedve menni, bőven elég neki, hogy nap, mint nap ezekkel az arcokkal találkozik a kórház falain belül, s bár egyikükkel sincsen különösebben gondja, inkább aludna egyet, minthogy igyon. – Megígértem – válaszolja negédesen, egy mosolyt erőltetve az arcára. – Menjünk – sóhajtja halkan, szemeit is megforgatja közben, mert látja a másikon, hogy mekkora győzelemnek éli meg ezt a pillanatot. Még világgá is kürtöli és közli a többiekkel is, hogy Kira csatlakozik, ő pedig legszívesebben bevállalna egy újabb műszakot, csak hogy kimaradhasson ebből. De jól tudjuk, az ígéret szép szó.. na meg a pár órával ezelőtti kirohanása is megéri azt az italt.
– Mehetünk – csapja be az öltöző szekrény ajtaját. – Te most miről beszélsz? Ugye nem így akarsz jönni? – néz rá gúnyosan Max és ő nem igazán érti, hogy mi a gond. Farmernadrág, póló, kardigán, haja pedig lófarokban, szerinte ez tökéletesen megfelel egy kocsmázáshoz. – Nem gondoltam, hogy kisestélyi kell egy pubba – forgatja meg a szemeimet, aztán belibbenne elé a többiek, akik igenis ki vannak öltözve. Mármint, nem azt kell elképzelni, hogy öltöny, meg estélyi, hanem csinosba vannak. Elegánsan kicsípték magukat, s így végig mérve magát, valóban alul öltözött a társasághoz képest.
– Nem egy pubba megyünk - lép oda hozzám Jess és felém nyújt egy ruhát. – Próbáld fel, gondoltam, hogy nem mennél bele, ezért hoztam neked egyet. Megígérted, szóval nincs visszakozás! – nem tetszik neki ez. A ruha színe alapból olyan, amit soha nem hordana és ahogy maga elé tartja, látja, hogy ez sokkal rövidebb, mint bármi, amit valaha is felvett. Tiltakozni szeretne, de kollégái már araszolnak is kifelé, egyikük ’tiktakot’ mondogatva, másikuk már fogadást kötve, hogy úgyse megy bele, Jess pedig reménykedve néz rá.
Kira csak sóhajt, majd nagy duzzogva felveszi a göncöt.

Az egész nagyon idegen számára. Nagy a tömeg, túl sok az inger. A fények kifejezetten zavarják, a zene sem az, amitől hátast akarna dobni. Egyszerűen rühelli az egészet. Az első fél órában még képes volt eljátszani azt, hogy mennyire élvezi. Még ivott is egy rövidet. Ám, ahogy a többiek belelendültek, nála úgy jött el az unalom és a szenvedés egyvelege.
Táncolni nem igazán vágyott, a társaságra sem volt nagy szüksége, de megígérte, hogy kibírja egy órán át, így hát a táskájából előhúzott egy könyvet, aminek társaságában lehuppant az első szabad helyre. Ugyan nem a megszokott csend és nyugalom vette körül, de ő teljesen ki tudta ezt zárni a betűknek köszönhetően. Egészen addig, míg oda nem lépett hozzá valaki.

   

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Annak ellenére, hogy magadnak valónak nevezed magad, aki nem igazán szereti a nagyobb társaságot, szerintem mégis egy bájos fiatal nő vagy, akire nyilvánvalóan nem kis állandó stresszt gyakorol a munkája. Orvosnak lenni, életeket menteni, a betegekért harcolni nap mint nap már magában is néha igencsak kemény lehet, főleg ha emellett még a munkatársak sem becsülnek meg, állandó megjegyzésekkel illetnek, igazságtalanul. De egyrészt muszáj lesz egy kicsit felszívni magad, bekeményíteni, nem hagyni, hogy ezek a minősítgetések betaláljanak; másrészt pedig - főleg a te munkád mellett - szükséges néha lazítani. Persze az éjszakai élet nem mindenkinek jelenti a megfelelő kikapcsolódást, teljesen normális, ha megelégszer egy csendes sarokkal és egy könyvvel. A lényeg, hogy el tudd engedni magad. Sajnálom, hogy bántalmazó közegben kellett felnőnöd, és hogy neked sosem adatott meg egy szerető család, akikre támaszkodhatsz. Remélem, idővel kárpótol majd ezért az élet!  
Nos, kíváncsi vagyok, hogyan alakul tovább a történeted, úgyhogy már engedlek is tovább!

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!