Először visszakozott – mily meglepő, nem? -, de amikor közöltél vele, hogy semmi esetre sem lehet kihagyni és felsőbb utasításra még a műszakjait is megcserélték, tudta, hogy nincs menekvés. Nem gondolta volna, hogy valaha is újra Long Island ezen részén köt ki. Ahogy az autó haladt, szíve hevesen dobogott, mert azt gondolta, hogy Alfonso házában lesz az esemény. De az oda lekanyarodó út mellett elhaladtak, s néhány kilométerrel odébb fordult el az autó, hogy szeme elé táruljon valami, amit először fel sem tud dolgozni. A villa hatalmas, a kaputól, több kilóméteren keresztül, fasorral keretezett út vezet befelé, s mikor végre elérnek egy házig, akkor Kirából csak az amúlat egy sóhajat szakad ki. Szerencséjére, kollégái sem reagálnak másként, így nem tűnik annyira szerencsétlennek, hogy esetlegesen emiatt kinevessék. Vendégekből nincs hiány, mondjuk ezen nincs meglepődve, hiszen maga a család sem lehet kicsi és, ha csak egy főt hozott is mindenki, akkor bizony lehetnek több százan is. Minden tökéletes és kifogástalan, pincérek, kis harapnivalók, italok, zene és persze hangos nevetések, igazi olaszos beszélgetések. A nőnek az elején kicsit sok ez az egész, de aztán szépen lassan megszokja és próbálja felvenni a fonalat. Az este kétségtelenül legmeghatározóbb pillanata az, mikor megpillantja az olaszt. Egyetlen egy pillanat csupán az egész, de arra pontosan elegendő, hogy egész testében érezze a feszültséget, ami most nem a negatív értelemben kezd el növekedni benne. Távolról nézi, makulátlan külső, derűs, mosolygó tekintet, mely némelyeknél oldott, másoknál kissé feszélyezett. Nem sokszor mond vagy gondol ilyet magában, de most azt kell mondania, hogy Alfonsó maga a tökéletesség, s már teljesen érti, hogy miért vannak oda meg vissza tőle a nők. Ettől a gondolattól, pedig némi keserűség keríti hatalmába, hiszen neki lett volna alkalma arra, hogy jobban megismerje, mégis elfuserálta az egészet. Azt este folyamán egyszer indult meg az olasz felé, de valaki beelőzte, így inkább csak elkanyarodott mellettük és kisétált az egyik teraszra, ahonnan nézte a hatalmas birtokot. Alfonso házától is ki volt már akadva, hát ez még arra is ráver. Vajon miért van az olaszoknak ekkora igényük ilyen méretű házakra? Tényleg ennyire szeretik elszeparálni magukat a családtagjaiktól? Mert azt érti, hogy ha néha a család összegyűlik, akkor akár százan is vannak és kell a hely, de a többi napon mi a búbánatos fenét művelnek? A virágoskertet nézi, mikor odalép mellé valaki, s apró köhintéssel hívja fel magára a figyelmet. – Nem érzi jól magát Miss Addams? – ezer és egy közül is felismerné ezt a baritont, így arcán mosollyal fordul a férfi felé. – De igen, minden pazar. Még álmaimban sem volt ilyesmiben részem – és ezzel nem hazudik. Tényleg nem szokott ilyesfajta fényűzésről álmodozni, mert még soha nem volt benne része. Hogyan vágyhatnánk olyasmire, amit nem ismerünk, maximum a filmekből? S ha már vágy, akkor látószögébe éppen besétál az a férfi, aki viszont eléggé be tudja manapság piszkítani az álmait, ha kell akár csak egyetlen egy szóval is. – Adjon neki egy esélyt – hallja a dörmögő, kedves, mégis mintha utasító szándékkal érkező mondatot a férfitól. Ő pedig csak zavartan elmosolyodik, mert nem egyáltalán nem szeretne erről cseverészni. – Felesleges – veszi el tekintetét Alfonsoról és visszavezeti Alvizere, akin látszik, hogy ellenvetést aligha tűr bármiben is. – Nem tudom, hogy mit mondott magának, de higgye el nekem, hogy nem én vagyok az a nő, aki bármiféle boldogsággal tudna a számára szolgálni – mert Kira teljesen tisztában van azzal, hogy neki kellene simulékonyabbnak lenni, de megéri-e vagy megint csak ideig-óráig lenne ez elegendő? A házigazdának nem igazán nyeri el tetszését a nő válasza, s hogy ezt kimutassa, Alfonso felé int, akinek jelzi, hogy csatlakozzon hozzájuk. Ezzel kényszerhelyzetet alakít ki, mert a nő, ha akarna, sem tudna már elmenekülni, de az igazság az, hogy nem is akar. Így mikor Alfonso odaér, s Alvizezel leróják az ilyenkor szokás kört, ő is megszólal. – Szia – igen, ez mind telik tőle, de ha számít valamit, akkor már majdhogynem sikerül csilingelő hangot megütnie, amitől egy kissé zavartan, halkan még el is neveti magát. Aztán megugrik, mert Alvize nem olyan visszafogottan neveti ki ezt a szánalmas kis köszönést, hanem hangosan hahotázik egyet, majd közli velük, hogy jó szórakozást és le is lép. – Szerintem, az orvosi figyelmeztetés ellenére, biztosan ivott a gyógyszereire – jegyzi meg, nem mérgesen, hanem inkább szórakozottan, mert teljesen zavarban van. Utolsó találkozásuk volt talán a legkatasztrofálisabb mind közül, s bár nem egyszer eszébe jutott, hogy talán kéne valamiféle lépést tennie, de Alfonso annyira érdektelen volt, mikor egy szál hálóingben, ijedten és zavartan ott állt vele szemben, hogy mindig elvetette a hirtelen jött ötletet. Most sem igazán tudja, hogyan és miként kellene a másikhoz viszonyulni, így inkább csak iszik egy kisebb kortyot a pezsgőből és vár, hátha az olasz jobb ebben.
“Baby, I see what's on your mind, I see. You try to find another lie, for me, and when I ask about it, hm. When I ask you're hiding from me, mm-mm. Confusing thoughts and mystery, I see. Our love was just a fantasy, for me. You played me like nobody, mm-mm. When you were everything for me, mm-mm”
A következő héten az emberei intézik, hogy Alvize biztonságban hazajusson; a saját köreikben ez olyan, mintha egy hírességet kellene egyik pontból a másikba feltűnés nélkül eljuttatni, és ezért lesz ez Alfonso feladata, nem pedig az öreg saját embereié. Az idősebbik maffiatag házában vár rá a férfi, és alig telik el a hazajövetelt követően egy óra, amikor is egy bizonyos, nagyon idegesítő, iszonyúan tudálékos, és sorolhatná ismét milyen lány kerül szóba, ő pedig nem igazán érti, miért gondolja komolyan ezt a témát az tiszteletreméltó öreg egyáltalán. De amikor ki meri mondani, hogy semmit nem akar már a lánytól, pofon csattan az arcán; nem olyan, mint amit az édesanyja gyermekkorában osztott, azt erőből, nevelő célzattal kapták, hanem olyan, ami az öregeknek ezen generációjáé volt. Ezek a pofonok nem fájtak, inkább csak célzó szándékkal kapták, hogy vigyázzanak azzal, amit mondani vagy tenni készülnek, és őt már meg sem lepi igazán, ha ilyesmit éri az arcát egy olyantól, mint amilyen Alvize is. Aztán magyarázatot vár tőle, ő meg őszintén elmondja az egész kálváriát kezdve a bájgúnárral, folytatva Francesco meglepetés látogatásával, ahol alig tudta magát összeszedni, és csak így tudta megmenti a lányt egy igazi elmebeteg zaklatótól. Alvize egyetértett abban, hogy Francesco valószínűleg pont Kirát nézte volna ki magának, meg is jegyzi magának a tiszteletlenséget, hogy nem szólt időben Alfonsonak, de azért hozzáteszi, hogy jó lenne, ha odafigyelne arra, milyen állapotokba kerül, mert fontos feladatot lát el részben a clubjával. Aztán csak nem hagyja békén ezzel az átkozott témával, amikor is úgy egy óra elteltével olyan, mint aki mélyen elgondolkozik, és a téma hirtelen véget ér. És amikor megpillantja az összejövetelen a lányt, már pontosan tudja, miért hagyta a témát akkor annyiban, és miért hívta meg Kirát is ide, amikor legjobb tudomása szerint inkább a berkeik, meg Alvize üzleti partnerei vannak javarészt jelen ma este. Igyekszik tudomást sem venni róla, és ezt olyan természetességgel akarja kivitelezni, hogy Kirának eszébe se jusson, hogy rá gondol egész este. Az álmaiban olyan képekkel zaklatta az elmúlt időszakban, amik, ha csak eszébe jutnak, a vér átcsoportosul a testében, ő pedig megveszik, és azóta ezzel szenved, hogy otthagyta őt a medence mellett. Semmit nem változtat azonban ezen a tény, hogy nem bírja elviselni a másikat, bár azt be kell látnia, hogy dühösnek már nem tudná magát mondani, maximum azért haragszik rá, mert még úgy is képes őt kínozni, hogy egyáltalán nem beszélnek egymással. A teraszra érve már érzi, hogy kár volt erre vennie az irányt, nem sokkal később pedig Alvize int is, mintegy jól kitalált terv eredményeként, hogy menjen oda hozzá, meg a lányhoz. Reméli, hogy az öreg az este hátralévő részét végig csuklással tölti majd. Azért az ő arcára is szórakozottságot kölcsönöz a másik béna köszönése, az övé ennél azért határozottabban sikerül, amikor megismétli azt, amit a lány is mondott, Alvize után viszont olyan mosollyal néz már, ami nem őszinte. Szereti ezt az öreget, de tudja róla, hogy egy unatkozó milliárdos, és most, hogy talált okot, rá is szállt rendesen ezzel a Kira témával. - Neki nem mondhatod meg, hogy mit tegyen. De talán már észrevetted. - Fordul a lányhoz, és kortyol a saját pezsgőjéből, miközben megnézi magának a másikat, de nem olyan gusztustalanul feltűnően, mint először. Most inkább úgy, mint egy nagyon csinos nőt, aki érdekli a férfit, és kíváncsi minden kis részletére a mai kinézetének, mert így még talán nem látta. Kivéve azt a kibaszott zöld ruhát, amit minden álmában letép róla, és gyűlöli, hogy elszalasztotta azt a lehetőséget. - Sokat gondoltam rád. - Mondja a semmiből, ahogy elfordul a kert irányába, és mindkét alkarjával rátámaszkodik néhány lépésre a másiktól a korlátra, és egyelőre nem néz vissza a másikra, lehet azért, amit ezután mond. - Szoktam veled álmodni is. - Vallja be őszintén, azzal az egyetlen céllal, hogy hátha megkérdezi tőle a lány, hogy miket szokott álmodni. Akkor majd őszintén elmondja, ha kell, az összeset, hadd érezze, mennyire gyötri őt még mindig a tudtán kívül is. Valószínűleg ez jelenti azt, hogy valaki a bőre alá mászik, és képtelen kivakarni onnan. Pedig idegesíti, de még mennyire, és bár most még nem estek egymás torkának, ismerve a másikat erre bármelyik pillanatban sor kerülhet. Vagy ez, vagy otthagyja őt a teraszon, és akkor hallgathatja Alvizétől az este hátralévő részében, hogy "amúgy maszturbálni ne kezdjen el helyette néhanapján? Hát hogy lehet ennyire szerencsétlen.."
Nem szabadult meg végül a könyvtől és a mellékelt idézettől sem. Úgy volt vele, hogy ha másra nem, hát arra jók lesznek, hogy újra és újra emlékeztessék arra, hogy micsoda bolond volt néhány nap erejéig. Mert az volt, S talán még mindig nevezhető annak, hiszen úgy kerülgette a másikat, mint egy lesben álló cápa. Pedig nem akarta levadászni, sokkal inkább a menekülő vad szerepét öltötte volna magára, ha Alvize nem avatkozik közbe. - Pedig, ebben kivételesen hallgathatna a hozzáértőkre - nem mondja, hogy okosabbra, mert nem szeretné a férfi tudását alábecsülni. Nem is olyan rég egy másik olasszal megtette és micsoda hiba volt az is. Arra viszont jó volt, hogy kellemesen csalódott a másikban, mert az újra és újra meglepte tudásával, sőt mi több, lenyűgözte. Ezen elmosolyodik, aztán Alfonso szavait meghallva, mosolya egy pillanatra arcára fagy. Gondol rá? Miért akar ettől a mondattól kitörni a szíve a mellkasából és mégis, hogy a fenébe leplezze azt, hogy mennyire örül ennek az egyszerű mondatnak? - Tényleg? - nem kicsit lepődik meg ezen, s ez nem csak tekintetén, hanem egész lényém látható. Zavarban van, mert az olasz megint nem kertel, csak nyíltan közöl. Eddig is ezt tette, mindig kimondta, amit gondolt, de Kira igyekezett lepergetni magáról, amit csak lehetett. Ám ezt nem lehet a végtelenségig játszani. Martha két napig nézte, míg gyakorlatilag saját árnyékaként létezett. Nem is ment be dolgozni, beteget jelentett. Soha nem volt még erre példa, ezért is nem bírta tovább az idős nő nézni a dolgot. S akkor leültette és mesélt. Martha szókimondó, belevaló nagymama, aki kimondja a tutit. Mesélt az első szerelemről és az azzal járó örömökről és bánatról is. Kira a mai napig nem tudja, hogy volt képes arra a nő, hogy olyan történetet kerekített, ami tökéletesen leírhatja a helyzetüket. Na nem az, hogy első szerelem, mert erről badarság lenne beszélni, azonban a hadakozás az idegeskedés és még a falak is tökéletesen passzoltak. Aztán azzal fejezte be a mondanivalóját, hogy Kira orrára koppintott és közölte, hogy ne legyen ostoba. Ahogy otthagyta őt a konyhában, Kira több mindent is lejátszott magában. Az első találkozást, a másodikat és így szépen sorban és ahogy haladt előre a napokkal, rá kellett jönnie, hogy az olasz bosszantásai tulajdonképpen elég szórakoztatóak, szinte hiányoznak számára. Úgy jött ide, hogy nem tudta mire számítson. Félt, mert a történetük eléggé nevetséges pontokat érintett, ugyanakkor érdekelte, hogy vajon Alfonso tényleg annyira érdektelen - e, mint utoljára mutatta. Ha tíz perccel ezelőtt kérdezik, azt mondta volna, hogy igen az. Ezért is lepi meg annyira, amit mond, bár ahogy folytatódik a mondandója még nagyobb meglepetést okoz számára. - Te is gyakran kísértesz álmaimban - válaszol halkan felnevetve, majd kiissza immár az utolsó kortyot a pohárból és ő a korlátnak háttal támaszkodik, így még véletlenül sem ugyanarra néz, mint az olasz. - Alvize nem igazán ismeri a nemet, igaz? - az említett felé néz, aki mintha önelégülten nézelődne feléjük. - Miért akar mindenáron összeboronálni minket?- most viszont a másikra pillant, s tekintetében őszinte érdeklődés csillan.
“Baby, I see what's on your mind, I see. You try to find another lie, for me, and when I ask about it, hm. When I ask you're hiding from me, mm-mm. Confusing thoughts and mystery, I see. Our love was just a fantasy, for me. You played me like nobody, mm-mm. When you were everything for me, mm-mm”
Mivel épp Alvize, a maffia egy nagyon nagy tiszteletben tartott tagja akarja egy, a köreikbe nem illő, nagyszájú, és makacs lánnyal összeboronálni, természetesen abban az egy órában, amíg nem volt képes elengedni a témát, Alfonso megkérdezte, mégis miért pont őt. Hiszen ha az embert meg is szereti, a bűnözőt hogyan lenne képes? Tegyen tönkre egy életet a szerelem oltárán, ha eljutnak odáig? Mert tökéletesen tisztában van vele, mennyire vékony hajszál választja el azt, hogy idegesíti ez a lány, és azt, hogy maga mellett akarja tudni a nap minden órájában. Egyelőre erről nem beszélhetnek, de az ő álmait nem kísértette a mindjárt negyvenkét éve alatt senki, ráadásul ha tiniként becsúsztat egy babát, a lánya is lehetne. Érti ő, hogy Alvize unatkozik, és azt is, hogy tetszik neki ez a csupa ellentétekre épülő történet, mert majd láthatja a vergődésüket, ha beleavatkozik, de itt túl sok a tényező, ami miatt csak gyötrődni tudnának egymással. Olyan szintekről beszélt, ami túlmutat azon, hogy dugnak-e vagy sem. Nem méltatta magyarázatra, csak fennkölten magyarázni kezdett jelenségekről, amiket az ember csak érez, és előadta, mennyire tudja, hogy Kira idővel tökéletes tagja lesz a társadalmuknak, és blabla. Ezen a ponton lila volt a feje, úgy próbálta meg visszatartani a röhögést. Ez a lány céltudatos, orvos akar lenni, nyilván a legjobb közülük, de ha Alfonsot választaná, akkor kapna egy célpontot a fejére, és a férfi is állandóan aggódhatna érte. Szóval faszság az egész. Aztán amint lehet, mégis arról beszél neki, hogy mik történnek az álmaiban. Az, hogy annyiszor kihozta a sodrából, az, mennyire féltette őt, az, hogy hányszor dugtak álmában - és megunhatatlanul, úgy tűnt -, nem segített neki elcsitítania magát, márpedig legyen akármilyen okos, hajlamos a vágyait előbb kergetni, mint az ép eszére hallgatni. Örül, hogy látja ezt a fruskát. Szeretné, ha tovább idegelné. Más dolgokat még ennél is jobban. - Ó, Alvize mindenhez ért. A szarkavaráshoz különösen. - Vigyorodik el, és ekkor néz a másikra a félhomályban, ahogy a birtok felett már megy le a nyári nap, és valami narancssárga világítja meg az arcukat, a lányét oldalról, Alfonsoét szemből. - Tényleg. - Feleli őszintén, és látszólag egyszerűen, de a történtek fényében ez minden, csak nem egyszerű. Soha nem volt még ilyen nehéz dolga nővel, főleg nem ilyen fiatallal, és talán ez fogta meg a dolgok végén; fogalma sincsen, de most azt akarja, bújjon a bőre alá még jobban, és akkor minden a bájgúnárral töltött percét el fogja egy életre felejteni, ebben egészen biztos. - Valóban? - Vigyorodik el hirtelen, de azért kicsit pimaszul, ahogy az információ birtokába kerül, miszerint a lány is vele álmodik. Ugyan nem kérdez rá az álmai milyenségére, de megtalálja ő a maga, direkt módját arra, hogy tökéletesen összefonja a másik mondandójával a sajátját. - Akkor legalább álmunkban kefélünk, nem? - Halkan el is neveti magát, mert velük kapcsolatban minden olyan furcsa, semmi sem hétköznapi, de hát ezzel a férfivel nem is lehetne soha és semmi az. Olyan természetességgel mondja ezt az egészet, hogy a tekintetét a sötétedésbe nyúló naplementére tapasztja, mert nem reakcióért mondta, nem arra kíváncsi. Csak kijött belőle. - Alvize? Dehogy. - Horkant fel egy utolsó korty pezsgő előtt, aztán megfordul a korlát másik oldalának, így már egy irányban vannak a másikkal, és közelebb is kerül közben, mert direkt úgy mozdult, hogy ne legyenek ennyire távol egymástól. A tekintete így már ugyanazt az embert vizsgálja, mint akiét a lányé is, és akiről amúgy beszélnek. - Az eszem azt mondja, hogy unatkozó milliárdos és nincsen jobb dolga. A szívem meg tudja, hogy törődik a sorsommal, és valamiért téged jónak gondol hozzám. - Mondja, majd elneveti magát, hogy kicsit húzza a másikat, mert a kapcsolatuk eddig erre volt alapozva, miért pont most változtasson ezen? - Bolond öregember. - Közben ingatja a fejét, és természetesen iróniával fogalmazza meg a szavakat.
Hát ezzel nem tud vitatkozni. Eleinte furcsálta, hogy miért olyan fontos a részvétel, hiszen egy ilyen eseményen ő csak eltörpül a nagy kutyák mellett. Aztán néhány percnyi agyfagyás után, szépen lassan összetette a képet, mondjuk az utolsó darab akkor került a helyére, mikor Alvize az arcába mászva kezdett Alfonso mellett érvelni. Még a végén el kell küldeniük valami párkapcsolati gurunak, ha ez az egész terve beválik. Mert, akár be is vállhat, ha mindketten képesek engedni. Ő rajta van, s most először nem pörgeti le magáról a szavakat, melyek az olasz száját elhagyják, hanem másképpen szemléli őket. Különös, mert ugyanúgy megvan közöttük az évődés, egymás agyának húzása, de most valahogy mintha sokkal szórakoztatóbb lenne az egész. Talán megint csak az ital játszadozik velük? Csak bólint a visszakérdezésre, s nem tud nem arra gondolni, hogy ez a vigyor mennyire szemtelen, s mennyire jól áll a férfinak. Igen, eddig idegesítette, mert úgy érezte, hogy gúnyolódik rajta. De most másnak látja, mintha lenne mögötte elégedettség, ugyanakkor némi kíváncsiság is. Igazán tetszik ez neki. Az mondjuk kevésbé, hogy az utolsó korty közepette van képe ilyesmit benyögni a másiknak. Kira meg majdnem belefullad abba a kortyba, s ez nem színjáték. Tényleg ott köhög, prüszköl, fuldoklik vagy tíz másodpercig, mire agya rájön, hogy levegőt kéne venni és életben maradni, ha lehet. Alfonso ki akarja nyírni, ebben egészen biztos. Meg abban is, hogy iszonyat közel járt hozzá, ismét. - Nos, a lehetőséged megvolt – szólal meg végül, miután sikerül a kisebb fuldoklásából összeszednie magát. - Sajnálhatod, hogy nem éltél vele - teszi még hozzá megrebegtetve a pilláit, majd a mellettük elhaladó pincér tálcájára leteszi az üres poharat és elvesz egy telit. Kell az ital ahhoz, hogy képes legyen az ilyesfajta beszédre. Tervei között az nem szerepel, hogy olyan csúnya vége legyen, mint annak az éjszakának, de ha nem kortyolgat apránként némi alkoholt, akkor lehet, hogy a falai sosem fognak eltűnni. a – Pedig, nagyobbat nem is tévedhetne, igaz? – muszáj nevetnie azon, hogy Alvize jónak gondolja őt Alfonsohoz. Nem érti, hogyan jutott erre a következtetésre az öreg. Ha valamire, hát arra már rájött, hogy Alfonso mellé egy simulékony, kicsit talán butácska, szemét lehunyó fél kellene, mert akkor nem lenne annyi összecsapás, vita közöttük. Kira ennek szöges ellentéte. S, ha Alvize tényleg törődik az olasz sorsával, akkor nem lehet annyira vak, avagy bolond, hogy úgy gondolja ő lenne a megfelelő. – Én nagyon nehezen engedek magamhoz közel embereket - szólal meg némi hallgatás után ismét. - Igen, tudom. Volt egy nagyon nagy hibám, amit nem is tudok igazán megmagyarázni, de úgy hallottam, hogy egy kiváló ütéssel lerendezted – Andresra gondol, s azért meri felhozni, mert ez egy olyan pont a történetükben, amit muszáj megbeszélniük. Miért itt és miért most? Mert meri remélni, hogy Alfonso nem fog Alvize előtt olyan jelenetet rendezni ettől a témától, amit talán máshol megtenne. – A kávézásunk után, tőlem is kapott egyet – teszi hozzá csak úgy mellékesen, de mosolyogva. Szerencsétlen ficsúr jól megjárta velük, de nem tudta őt sajnálni, hiszen magának provokálta ki.
“Baby, I see what's on your mind, I see. You try to find another lie, for me, and when I ask about it, hm. When I ask you're hiding from me, mm-mm. Confusing thoughts and mystery, I see. Our love was just a fantasy, for me. You played me like nobody, mm-mm. When you were everything for me, mm-mm”
Pedig tényleg nem egy reakció érdekében mondta, amit mondott, egyszerűen szórakoztatónak találta a feltételezést, hogy tökéletesen képesek szabotálni minden lehetőséget arra, hogy végre megkaphassák egymást, de az álmaik hajtják őket, mert az álmok nem hazudnak. Ettől függetlenül tökéletesen elégedett azzal, amit sikerül kiváltania a másikból, még a hátát is megveregeti, nehogy idő előtt meghaljon itt neki. Hogy minek az ideje előtt, az még egyébként képlékeny. Finoman bólint a másik megjegyzésére, hiszen tudja, hogy a lehetőség adott volt, a körülmények már kevésbé. Nem akarja azonban beavatni az életébe egyelőre, mert ha megtudja annak az estének a részleteit, sohasem fog vele ismét szóba állni, sőt. Nem kell Kirának tudnia, mit tett érte, amúgy sem vár érte hálát, neki annyi elég volt aznap este, hogy megúszták a dolgot. Ma azért nyugodtabb, mert bár tudja, hogy Francesco itt van, egy nagy előnye van Alvize kitüntető figyelmének; az a köcsög vele sohasem merne szembeszállni, viszont az öregnek az új projektje Kira és Alfonso. - Így vagy úgy, de eléggé készen voltunk mindketten. Nem így akartam. - Ez nem hazugság, még csak az igazságot sem akarja elkendőzni ezzel, hanem egy aspektust közöl, egy fontos részletet, mert utólag, hiába verte volna a fejét a falba, amiért hagyta veszni a lehetőséget, legalább annyira örült a végkifejletnek, mert a lány nem emlékezett volna sok mindenre belőle. Az meg, hogy az ő dugására ne emlékezzen valaki, hát saját magát kiherélnie nem célja. - Hidd el, hogy sajnálom. - A szavai ismét csak őszinték, mert egy része azóta is képes lenne felpofozni saját magát, amiért így alakult, de a fontosabb tényezők mindig beárnyékolják ezeket az érzéseket. Egyik részről van jó, meg rossz oldala annak, ami történt, másrészről csak két rossz van. Azon az estén egyszerűen nem nyerhetett, és ha utálja az egészet, ez akkor is így van. Közben odafordul a lánnyal szembe, és ő is levesz az érkező, aztán távozó tálcáról egy új pezsgőt, ami teli van, aztán megkeresi a másik barna szemeit, és megemeli felé a poharát, mielőtt belekortyolna. Megint azt csinálják egyébként, mint a múltkor, maximum lassabban, de neki is szüksége van az alkoholra, vagy azért, mert már alkoholista egyébként, vagy azért, mert így minden lapját le tudja teríteni. Vagy ez, vagy semmi, de most már nem az utóbbit akarja, és nagyon nem. - Viccet félretéve, nem értek veled egyet. - Nem lepődik meg magán, amiért képes értelmes vitát folytatni valakivel; ő világéletében képes volt erre, csak egy néha bicskanyitogató stílusú, állandóan ágáló, folyton ellenkező lány mellett képtelen türelmesen, objektívan szemlélni egy helyzetet. Hát, hogy kihozta már többször is a sodrából? Olyan helyzetekben képtelenség vitázni ahelyett, hogy leüvöltenék egymás fejét. - Okos vagy, határozott, tanult, a humorod is elmegy... - Megint ott az a pimasz vigyor, és akkor sem tűnik el, amikor kortyol még egyet. A szemei most már le sem kerülnek a lány tekintetéről. Egy pillanatra azonban elhallgat, amikor az az eset szóba kerül, még a teste is látványosan megfeszül benne, de az ideg ezúttal nem kapja el úgy, mint több alkalommal is a rövid múltjukban. Nem haragszik már Kirára, csak a srác bassza még mindig úgy az agyát, ahogy ő akarná Kirát. Nagyon. - Őszintén mondom, hogy nem tartozol magyarázattal a bájgúnár miatt. Sértetted az egómat, azért reagáltam úgy. - Ha a cél a megbeszélés, akkor ez egy lépés a részéről, mert őszintén elmondja, mi játszódott le benne. De nem elég egyértelmű még a megfogalmazás, ezért folytatja. - Nem bírtam elviselni, hogy engem nem akarsz, miközben én megveszek érted, azt a faszit meg akartad valamiért. Ennyi. - Zárja le látszólag könnyedén, és szépen lassan a feszültség is távozik belőle, de ha meglátná most a rendezvényen a srácot, megint kapna tőle. Ahogy Kirától is kapott, úgy néz ki. - Látod? Jobban hasonlítunk, mint be mernéd vallani. - Azért az is tényező kettejük között, ahogy veszekednek, vagy kezelik a konfliktusokat. Senki sem üvöltözik úgy a másikkal, mint ők tették, ha nem hasonlítanának ennyire. Nyilván sok tényező miatt ez vétózható, de akkor is vannak aspektusok, amiket kár lenne tagadni.
Ha ebből a szempontból nézi, akkor való igaz, jobb, hogy nem történt közöttük semmi. De nem buta ő, tudja jól, hogy Alfonsot nem az állította meg, hogy sokat ittak. Jött az egyik embere, így volt valami vagy valaki, aki fontosabbnak bizonyult. Ezért volt sértett, amit képes lett volna levetkőzni, ha másnap tudnak normálisan kommunikálni egymással. De nem tudtak. Pedig mennyivel előrébb lehetnének most. – Én is – mondja őszintén, mert annak ellenére, hogy tisztában van azzal, hogy nem lett volna szabad megtörténnie, mégis érzi hiányát mindennap. Igen, az álmaiban főleg. Egyébként, ha jobban belegondol, vicces elképzelni azt, hogy esetlegesen pont ugyanabban az időpontban álmodnak és mindketten a másikról, meg arról, hogy mit tudnának egymással kezdeni. Vajon ezzel a jó öreg Freud és annak haverjai mit tudának kezdeni? Mikor felé fordul a férfi, állja a tekintetét és viszonozza a gesztust, mielőtt a szájához emelné ismét a poharat. Meg sem lepődik azon, hogy nem értenek egyet. Vajon lesz valaha olyan, hogy egy oldalon fognak állni? S milyen érzéssel fogja az majd elönteni? Mert azt tudja, hogy ezek a kis aprócska viták kedvére valók, sőt. Ha őszinte akar lenni, még a kiabálásokat is élvezi, mert nem üres szavakkal dobálóznak. – Szóval ilyen érzés, ha simogatják az önbizalmadat – mosolyodik el, s bár a humora egy kicsit sír a sarokban, azért a mosolyból egy halk nevetés lesz. – Folytasd csak, hátha sikerül egy kicsit elszállnom magamtól – bár az meglepő lenne. Igazából nem érti, hogy ezeket miért is sorolta fel a másik, mert a felvetésére, hogy Alvize téved, ez nem válasz. Tudja jól, hogy Andres felhozása kényestéma, ugyanakkor szükségesnek érzi, mert hiába mondja azt a másik, hogy nem tartozik magyarázattal, a nő szerint igen. Az égre emeli a tekintetét, mikor Alfonso a hasonlóságukat hozza szóba. Vitázhatna, mert mindketten jól tudják, hogy ők inkább tűz és víz, de nem teszi. Inkább csak fordul, s kezeivel most ő támaszkodik meg a korláton, tekintete pedig kissé elkalandozik. – Az apám verte anyámat. Engem is, ami azt illeti – szólal meg végül, de nem néz a másikra, csak tovább pásztázza a messzeséget. – Ezért tartom meg a távolságot, amennyire csak lehet – ad ezzel némi magyarázatot arra, hogy miért is nem közelített jobban. – Nem akartam én őt és még mielőtt azt gondolnád, nem erőszakolt meg. Ezt nem tudom jól elmagyarázni, ő volt ott, ennyi – így tudná legjobban megfogalmazni az egészet. Nem akarta Andrest, tény, hogy megadta magát neki, de tényleg csak azért, mert valaki kellett és éppen kapóra jött. Van az az elkeseredettségi szint, amikor az ember tesz ilyen lépést és iszonyatosan utálja magát miatta, leginkább azért, mert megismétlődött utána még kétszer is. - Az elején tényleg iszonyatosan irritáltál, de be kell látnom, hogy minden egyes alkalommal élvezem a kis csatáinkat. De, nem fogom a nyálamat csorgatni nyilvánosan, mint például az a barista – akit tényleg képes lett volna odavinni az olasznak, ha kéri. Miért? Azért, hogy legalább azzal némi örömöt okozzon neki. Kira egy kissé érdekesen működik ezen a téren, nem tudja igazán jól kimutatnia vágyait, de ezt nyilván már nem kell elmagyarázni a férfinak. – Foghatom a múltkorit az alkoholra, de gondolom már te is hallottad azt, hogy a részeg ember nem hazudik és az alkohol nem megmásítja az érzéseinket, hanem felerősíti – ergo, az az este tökéletesen jól mutatja, hogy Kira akarja az olaszt, nem is akármennyire.
“Baby, I see what's on your mind, I see. You try to find another lie, for me, and when I ask about it, hm. When I ask you're hiding from me, mm-mm. Confusing thoughts and mystery, I see. Our love was just a fantasy, for me. You played me like nobody, mm-mm. When you were everything for me, mm-mm”
Alfonsonak tökéletesen egyértelmű, hogy amit a másikról mondott, az miért tökéletes válasz a kijelentésére, amivel nem ért egyet. Ha nem lennének ennyire makacsak, és képesek lennének esetleg hosszan beszélgetni egymással, valószínűleg már menthetetlenül beleszeretett volna a lányba, meg az eszébe, meg az összes olyan mozdulatba, ami az agyára van égve. Nem véletlenül szingli ennyi idősen, és nem véletlen, hogy harminc éves korában volt utoljára komolyabb barátnője. Nincsen itt szó nagy szívfájdalmakról, meg évekig tartó túllépésekről, mert egy nő elárulta, egyszerűen csak az életvitele mellett nem fért bele aggódni egy nőért, ráadásul a köreikből nem akart senkit magának, külsős életét meg nem akarta tönkretenni. Félreértés ne essék, Kiráét sem akarja. De soha nem találkozott még olyannal, mint amilyen ő, és őt aztán nő még sem álmában, sem éber percében nem kínozta így, akkor most mit kellene tennie? Okosabbnak lenni? Általában ezzel nincsen probléma, most viszont legalább akkora bajban van, mint amilyenben Kira is, de a lány hatalmas nagy előnye, hogy Alvize kezdi neki felvezetni a világot - mondjuk Alfonsoval, ami erős kezdésnek számít -, így a védelmére is számíthat, amíg képes a jó oldalán maradni. Egyébként a férfi úgy veszi észre, ez nem okoz gondot a másiknak, függetlenül attól, mennyire nagyszájú és makacs. Az is lehet, hogy ennek nagy része csak Alfonsonak szól, mert ugyanúgy idegesíti a lányt, mint a lány őt. Amikor keringőre hívja a másik, szélesen vigyorog először, és pimasz dolgokat akar mondani, mert szórakoztatná, és kedve is lenne húzni a másikat, végül azonban a mosolya visszavesz magából, és ingatni kezdi fejét. Lehunyja a szemeit, mintha koncentrálnia kellene rá, és nagyon erősen, hogy hová is csoportosul a vér most a testében, és még lehunyt szemekkel horkant fel, mintha csukott szájjal nevetne, és utána megkeresi a másik szemeit. - Sosem láttam még olyan gyönyörű nőt, mint amilyen te vagy. - Lehet észrevette ezt már az első találkozásnál, lehet nem így volt, mert annyira ledöbbentette a másik ellenállása, de egy ideje már ezt figyeli, és nem tud rajta túllendülni. Valahol hihetetlen számára, mert mintha a lány ezzel nem lenne tisztában, és hát Alfonso ugye férfi, már régen úgy játszadozhatna vele, ahogy csak akar. Aztán ahogy a nap kezd végleg lemenni, és a teraszt a rengeteg külső világítás, meg kerti fény ragyogja be úgy, mint előbb a narancssárga sugarak tették, a téma kényes fordulatot vesz, ő pedig visszavesz a vigyorgó gesztusaiból, és figyel, mert egyébként amikor nem üvölt torka szakadtából, remek hallgatóság tud lenni. - Sajnálom, őszintén. Az ilyeneket csoportosan kellene irtani. - És Kira nem tudja, hogy ez nem csak amolyan férfias túlzás a férfi részéről, hiszen valóban így gondolja, és ha akarná, meg is tehetné, ügyesen és tapasztaltan megközelítve a dolgot, diszkréten lőve fejbe az összeset, aki nőhöz mer nyúlni. Ez akár náluk is lehetett volna helyzet, a maffia tagság nem kizáró oka annak, hogy gusztustalan féreg legyen valaki. - Nálunk anyám vert minket, meg apánkat is. De azt hiszem, az csak olaszos nevelés akart lenni. - És talán a közeg miatt, de nem hatotta meg soha, ha rajta tört aznap a fakanál. Vagy lehet, hogy pont azért olyan ma, amilyen. A mosolya viszont akarva és akaratlan is visszatér, amikor már nyálcsorgatás, és részeg őszinteség a téma. Ingatni kezd megint a fejét, és azt vette észre, hogy ezzel a néma gesztussal igyekszik mindig a vérre koncentrálni, meg annak helyére, mert ha rázza a fejét, akkor megnyugszik valamelyest, pedig Kira mellett ez elég nehéz. - Azt hittem nem akarsz. De még egy nő sem kívánt úgy, mint te a tánctéren. - Alkohol vagy sem, azóta nem szabadul, és kezd őszintén megkattanni a rengeteg elképzelt képtől, amik sehogy nem akarnak valóssággá manifesztálódni. Tesz egy lépést közelebb, és finoman odahajol a másikhoz, hogy a kert felé fordítva a fejét, a fülébe tudjon suttogni. - Azóta nem bírlak kiverni a fejemből. Gyötörsz, minden egyes nap, Kira, és nem tehetek ellene semmit. - Vallja be a teljesen őszintét, és lehunyja a szemét, mert megint oda kell figyelnie arra a kurva vérre, és hihetetlen számára, hogy semmit nem csinálnak, mégis harmadjára akar egy rövid beszélgetésen belül felállni az a kibaszott.. Ez már kegyetlenség, gondolja magában, de közben meg tökéletesen elégedett, már csak annyitól is, hogy képesek beszélgetni normálisan.
- Ne beszélj hülyeségeket - nevet fel zavartan, valószínűleg tetőtől talpig vörösen. Nem ostoba ő, tudja, hogy nála sokkal szebb nők hevernek nap, mint nap a másik lábai előtt. S bár a szavaival teljesen leveszi őt a lábáról, azért némi kis kétely van benne. Beleáll-e? Nem, mert Alfonso már nem egyszer hangoztatta, hogy ő nem hazudik, ezt amúgy is inkább nevezné kisebb füllentésnek, amolyan a célért mindent fajtából. Talán éppen ennek a kialakult zavarnak köszönhetően jön elő egy olyan témával, ami teljesen nem releváns és akar lelombozó is lehet. Ez amolyan védekezés a részéről. - Előtte kasztrálnám őket, illetve kicsit kínoznám, mert a gyors halál nem elég nagy büntetés számukra - nem egy szadista állat, viszont nem lenne kibékülve azzal, hogy könnyű halált haljon bárki, aki kínzott nőt és gyereket. Sosem értette miért jó egyeseknek az ilyesfajta erőfitogtatás, az ő értékrendjébe nem fér bele védtelenek bántalmazása. Védtelenek. Aki megérdemli azzal semmi gondja, mondjuk ő maga nem lenne rá képes, de nem tud összeszorulni a szíve, ha azt olvassa valamely hírben, hogy ilyesmi történt. - Jó, de egy anyai, észhez térítő pofon össze nem hasonlítható azzal, hogy a testeden szíj nyomai láthatók - nem versenyezni akar ezzel, inkább csak amolyan felkészítelek, hogy majd ne lepődj meg mondat ez, mert egy kettő maradvány bizony van, ha az öreg túlságosan belelendült. Eleinte szégyellte őket, aztán rájött, hogy tulajdonképpen azt mutatják, hogy mit kellett már átélnie és túlélnie, most már inkább erőt merít belőlük. Értékeli, hogy a téma nem megy át olyan mértékű sajnálkozásba, mely megölné a kettejük között kialakult, meglepően jól működő kommunikációt. Tehát tényleg ennyit számít az, hogy képes-e nyitni a másik felé. Úgy tűnik, hogy az öreg csak tudnak valamit, hiszen ő Martha szavai nélkül most aligha lenne ennyire érdeklődő és normálisan kommunikáló. Ennek van egyáltalán értelme? - Mondtam én, hogy jó cucc az a kék izé - neveti el magát zavartan. Nem mindenre emlékszik tisztán, vannak képek, amik homályosak, de ha csak fele annyira égette a vágy, mint álmaiban szokta, akkor bizony bajban van. S nem azért, mert tagadni szeretné, hogy így van, hanem azért, mert Alfonso azt a felfokozott állapotot kapta először. Ha az égett a fejébe és az kínozza napok óta, akkor bizony most először sajnálja szegény öreget. Meg igazából saját magát is, mert újra arra a felfokozott állapotba jutni, hát alkoholistává kell válnia, ha ez lesz az elvárás. Mikor közelebb hajol hozzá a másik, s szavait szinte a bőrére suttogja, érzi, hogy egész teste élettel, vággyal reagál rá. Alfonso érintés nélkül simogatja, s már a szavaival eléri azt, hogy meg akarjon érte veszni. - Határozottan nem jó, hogy kezdek olyan nővé válni, aki egyetlen szavadtól képes elalélni - tudja, hogy erre majd lehet azzal válaszolni, hogy ugyan miért ne lenne ez jó? Kinek nem jó az, ha végre képes belátni, hogy pontosan olyan hatással van rá a férfi, mint elmondása szerint ő maga a férfira. Számára azért nem, mert nem lenne szabad, hogy a céljait egy férfi elgázolja, mint egy vonat. Mert az olasz tudtán és akaratán kívül, de ezt teszi. Kirának fontos a karrier, soha nem gondolta, hogy kamu betegség miatt fog majd kihagyni napokat, aztán tessék, megtörtént. Alfonso veszélyes rá, nem úgy, mint az apja volt, ez lehet, hogy még veszélyesebb lehet. - Akkor most mi lesz? - igen, képes feltenni ezt a kérdést, mert ha most tudnak kommunikálni, hát muszáj, hogy megbeszéljék, hogyan és hova tovább. Persze nem arra gondol, hogy tervezzék meg az esküvőt, meg a gyerekek számát - nem tervez mostanság szülni -, de azért jó lenne tudni, hogy tovább évődnek, nézik egymást a messzeségből vagy lépnek is valamerre, hogy kimozduljanak ebből az állapotból.
“Baby, I see what's on your mind, I see. You try to find another lie, for me, and when I ask about it, hm. When I ask you're hiding from me, mm-mm. Confusing thoughts and mystery, I see. Our love was just a fantasy, for me. You played me like nobody, mm-mm. When you were everything for me, mm-mm”
Ó, hát bárcsak hülyeség lenne, de nem így van. Alfonso, talán a korából adódóan, de nem tudja követni a mai divatot, és az irányt, amit néhány nő a külsejével képviselni próbál, főleg, amikor változtatni akarnak az eredeti vonásaikon, mert most az az elfogadott társadalmilag. Húsz év múlva már teljesen más fog tetszeni ugyanennek a társadalomnak, tehát még inkább nem érti, és akkor szembehozza az élet ezzel a lánnyal, aki fittyen hány az egészre, közben meg annyira gyönyörű, hogy nem tudja kezelni. Pedig az tény és való, hogy sok szép nővel volt már dolga, és mégis. - Nem szoktam. - Mármint hülyeséget beszélni, és ezt annyira csendesen mondja ezúttal, mintha nem feladná a vitát, hanem csak nagyon finoman lezárná. Az, hogy ő mit, vagy kit tart szépnek, a saját dolga, és majd ha engedik neki, tesz róla, hogy ezt a lány is elhiggye magáról. Nem ismeri egyáltalán a férfit még, ahhoz nem beszélgettek eleget, de ha vágyna társra, akkor nem a kalandjaiban szereplő nőket választaná, hanem esetleg a lányt. De ez a kérdés bonyolult, nem is illik ide, mert egyelőre azt szeretné elérni, ha veszekedés nélkül kibírnának akár csak húsz percet egymás társaságában. Egyetértően bólint azzal kapcsolatban, mit művelne esetleg a másik ezekkel a férfiakkal, és ha megtehetné, vagy a lány komolyan gondolná amiket mond - az ő körében ha ilyen elhangzik, az valóban meg is történne, nem csak beszéd -, akkor azt szeretné végignézni. Nem kenyere az erőszak, de senki előtt nem titok, hogy szeret olyanokat büntetni, akiket nem tart az életre érdemesnek. Nem akar istent játszani, de ezeknek az undormányoknak nagyon durván alul rezeg a léc, és erről úgy érzi, hozhat döntést, ha a kezébe kerül a lehetőség. Értük aztán tényleg nem kár. Együtt érzően elmosolyodik, mert az anyja, nos, nem egészen így nevelte őket, és bár kemény volt, és csúnyán elbánt velük azzal a fakanállal, maradandó sebeket nem hordoz a bőrén úgy, ahogy most a lány említi, hogy ő igen. Erre már nem felel, nem azért, mert ő másról akarna beszélni, hanem mert, ha és amikor odaérnek, majd lecsókolja az összes sebet a másik bőréről, és ha az apja még él, akkor tesz róla, hogy élve eltemessék a szarházit. Őszinte a lánnyal, de ez a szinte fékezhetetlen aggódás érte kicsit még mindig furcsán ütközik ki Alfonso számára, és innen tudja, hogy dolga van vele, és, hogy az érzései egyszerűen nem lehetnek közömbösek. - Figyelni fogok az indulataimra. - Ennyit tud ígérni, mert így egy kicsit másként értelmezhető az a tekintet, amit a másikon látott, amikor berángatta a készülődőbe. Sosem bántaná, ezt valahogy a tudomására kell hoznia, és hiába akar felrobbanni a feje, előbb verne szét egy egész házat, minthogy erre a lányra kezet emeljen. Ezért közeledik, de úgy, ahogy eddig is, udvariasan. Nem ér a lányhoz, nem erőlteti magát rá, és csak annyira hajol közel is, hogy könnyedén tegyen akár több lépést hátra a másik. - Amúgy azt sem tudom, mi volt az. - Neveti el magát teljesen őszintén, és nagyon is jólesik neki, ahogy a kék lötty hallatán felidézi az apró pillanatokat, amikre még emlékszik. Nem egészséges így kommunikálni, de ő visszagondolva őszintén élvezte, ahogy megint beleállt a korába a tánctéren, aztán meg ő ment a lány után, és képes lett volna ott, mindenki előtt megdugni, a tömeg kellős közepén. Bármikor újraélné, ha tehetné, mert sosem érzett még ilyet életében, mondjuk a vérnyomásának hosszútávon biztos nem tesz jót a másik. Közben, ha már Kira alélásról beszél, egy kicsit lejjebb hajtja a fejét, és elérve a lány vállát apró csókot nyom a bőrére. Ezután, amikor felemeli a tekintetét, akkor egészen közel kerülnek egymáshoz, de továbbra sem tolakodó, az csak akkor lesz még egyszer, amikor engedélyt adnak neki rá. Utál csak úgy elvenni, jobban érzi magát, ha megkapja, amit szeretne. - Senki alélása nem érdekel, csak a tiéd. - Fogalmazhatott volna úgy is, ahogy Kira várta tőle; nincsen ebben semmi rossz, hiszen mindketten így éreznek, ennek így kellene tökéletesnek lennie. Kira baja az, hogy más nőkhöz hasonlítja magát, mikor nincs ennek semmi értelme, és nem is érdekes egyikük számára sem. Ezt akarja erősíteni benne, amikor azt mondja, csak ő érdekli. - Szerintem Alvize kivételesen nem haragszik meg, ha lelépünk. - Máskor hatalmas sértésnek venné, most viszont győzelemnek. A tekintete apró szikrákat kezd el szórni a vágytól, és nem tudja, meddig képes még türtőztetni magát egyébként. Ha kell, persze kibírja az este végét, abban az esetben, ha Kira így akarja. - Itt lakom a szomszédban. Van medencém is. - Vigyorodik el megint, mert egyébként annyira meleg van, hogy jólesne neki megmártózni, de nyilván Alvize welcome back estéjén nem fog levetkőzni mindenki előtt, hogy az ő medencéjét használja. Kirával már egészen más lenne a helyzet, a saját birtokán, kettesben.
Nem mondja ki, hogy köszöni ezt az ígéretet, csak arcáról olvasható le a hála. Igen, a készülőd helyiségben, amit látott az megijesztette. Alfonsoban olyasfajta indulatok uralkodtak, amelyeket legutoljára apjából látott kitörni. De volt egy nagyon lényeges különbség. Az olasz inkább háttal állt neki és rombolta a környezetet, ezzel védve őt, míg apja esztelenül ment volna neki. Alfonso nem tudja, de azzal, hogy így cselekedett hatalmasat nőtt a szemében, mert hiába volt megrémülve, tudta, hogy biztonságban van. Valószínűleg ez a információ is szerepet játszott abban, hogy képes lett volna teljesen átadni magát. – Hát mondjuk ezzel nem nyugtattál meg - most kezdjen el azon pörögni az agya, hogy a kék lötty nem volt-e kicsit felturbózva némi cuccal? Sok mindent hallott és látott már. Sajnos volt olyan nem erőszak esete, amely bizony egy bedrogozott lánnyal esett meg, pont egy éjszakai bárban. Oké, hogy vele nem történt ilyesmi és igen, tudja jól, hogy a férfi is ivott az italból, de az, hogy nem tudja mi volt az, na az egy kicsi aggódásra ad okot. Szemeit behunyja, mikor megérzi bőrén az olasz ajkait. A levegő lassan távozik tüdejéből, s érzi, hogy ismét egész teste arra vágyik, hogy Alfonso úgy érintse, ahogy a clubban is tette. Ez pedig nem jó. Határozottan nem lenne szabad ennyire sóvárognia, mert sem a könyvekben, sem pedig a filmekben, az ennyire erős érzelmek jóra soha nem vezettek. Mikor a másik tekintetét a magáéban tudja, alsó ajkát egy pillanatra beharapja, majd egy nagyobb levegő adagot, hangosan sóhajtva ereszt ki magából. Kínozza őt a másik közelsége és udvariassága. Persze érti azt, hogy ennyi ember jelenlétében vissza kell fogni magukat, ameddig csak lehet. De, ha Alfonso továbbra is ilyen játékot űz, akkor mire odaérnek, hogy bármit szabad, arra a nő már teljesen megbolondul. – Nem is értem miből gondolod ezt – mosolyodik el, miközben az olasz válla felett tekint az említett felé és int neki. Úgy tartja őket szemmel, mióta elsétált tőlük, mintha minimum milliós üzlet forogna kockán azon, hogy ezek ketten képesek-e normálisan beszélgetni egymással. Talán a normálistól messze vannak, de az határozottan jó jel, hogy az öt percet, sőt a tízet is képesek voltak átugrani anélkül, hogy elharapták volna egymás torkát. – Ó igen, a medencéd, amely már egyszer édesen csábított, de a gazdája éppen Kira Adamsnak képzelte magát és annyira kiválóan prezentálta a mufurc nőt, hogy elkergetett hazáig – és ezen megint csak nevetni tud, mert hiába volt akkor és ott iszonyatosan bosszantó, ahogy visszaemlékszik rá, tényleg a lehető legtökéletesebb tükröt tartotta neki a viselkedésével. Felmerül benne nem egy akadály, mint például, hogy ideje korán lelépni illetlenség. Aztán az, hogy nincs a fürdőzéshez megfelelő ruházata, az is eszébe jut, hogy nem szeretné, ha megint csak úgy otthagynák. De, hogy is mondta neki a férfi a kórház folyosóján? Te miért nem vagy ilyen? Lehet, hogy egy estére megengedhetné magának, hogy olyan lesz, így hát némi, a kelletténél talán hosszabb, hallgatás után megszólal. – Menjünk – és felhajtja a maradék pezsgőt, ezzel is jelezve, hogy felőle aztán indulhatnak is. Minél előbb, még mielőtt jön valami vagy valaki, aki észhez téríti és eltántorítja őt attól, amire készül.
“Baby, I see what's on your mind, I see. You try to find another lie, for me, and when I ask about it, hm. When I ask you're hiding from me, mm-mm. Confusing thoughts and mystery, I see. Our love was just a fantasy, for me. You played me like nobody, mm-mm. When you were everything for me, mm-mm”
Megtehetné, hogy minden apró mozdulatával szándékosan húzza a lány agyát, de kivételesen semmi hasonló meg sem fordul a fejében. Az apró csók szól a lány történetének, amit az apjáról mesélt, és arról, hogy nehezen enged bárkit is közel, meg a közeg egy részének, akik elvárják tőle a viselkedést.. Saját magának pedig abban az értelemben, hogy ha most ténylegesen is megcsókolná a lányt, akkor mégis mi állítja meg? A tény, hogy ez Alvize estje? A biztonságiak? Az őket kibeszélők? Ugyanmár. Ezúttal senki és semmi nem fogja megállítani a férfit. Ő is Alvize irányába fordítja óvatosan a fejét, hiszen ilyen távolságban könnyen összekoppanhatnak, ha nem figyel, de úgy mozgatja a testét is, hogy ne legyen baj. Alvize derűsnek tűnik, mintha már nyert is volna abból kifolyólag, milyen közel állnak egymáshoz, és halkan felnevet még mindig őt nézve, amikor Kira megjegyzést tesz az öregre. Lóg neki, nem is kevéssel, mert van egy olyan sejtése, hogy bőséggel benne van a keze a mostani helyzetükben, túlmutatva azon, hogy amikor kijött a teraszra, akkor odaintette őt Kirához. Tehát, ha ő nem lenne, akkor csak a gyötrődés marad férfirésze Alfonsonak, és esetleg verhette volna még a fejét a falba hetekig, amiért elszalasztotta ezt a lányt. A következő mondatra megszűnik a nevetés adta rázkódás a testében, és amikor visszafordítja a fejét, az ajkai alig néhány centire érkeznek meg a másikétól. A szemeiben el tudna veszni teljesen, de ezt már nem mondja ki, így is szokásától eltérően sok kártyáját leterítette a lány elé, egyfajta ki sem mondott alku nevében, hogy szót tudjanak egymással érteni. De nem kell minden gyenge pontját ismernie, ezért inkább csak húzza őt, úgy, ahogy a lány is teszi vele. - Tetszik, ahogy nevetsz. - Direkt nem a medencét hozta fel húzásként, hanem egy újabb pozitív tulajdonságot mond a lánynak, amitől zavarba jöhet. És nem hazudik, gyakran csilingelt álmában is ez a nevetés, ő meg most azon kapja magát, hogy már nem is idegesíti annyira a másik, sőt, mintha így, hogy nem ölik egymást, egyre több mindent találna, ami a kedvére való a dugáson kívül is. A medencét pedig azért nem hozza fel, mert az akkori hangulatát Francesco cseszte el, és mintha még mindig féltette volna a lányt, inkább elkergette a viselkedésével, nehogy az unokatestvére bárhogy tudomást szerezzen róla. Ezt Kira most még nem tudhatja, így inkább eltereli róla a figyelmet. Most először láthat meglepettséget a másik az arcán, mert hagyja, hogy odaüljön az érzés minden egyes vonására. Nem hosszan, és nem mélyen, csak egyetlen pillanatra, de attól még ott van, és ez a lány váltja ki belőle. Ettől valahogy valóssággá vált megint, ami már olyan régóta kínozza, és nehezen tud már úgy viselkedni, ahogyan szokott, mert Kira kiforgatja őt belülről, és ezt még nem tette meg vele senki. Mondani akar valami elméset, de nem teszi, csak elvigyorodik, és megállja, hogy csókot lopjon a másiktól. Egyszerre fordul meg, és keresi Alvize tekintetét, és fogja meg Kira kezét. Int az idősebbik maffiatagnak, aki olyan széles vigyorral int neki vissza, amilyet talán még nem is látott tőle, és ez jogosítja fel arra, hogy különösebb köszönés nélkül elhagyják a villát, és úgy fejezzék be az este hátralévő részét és ott, ahogy és ahol nekik tetszik. Mindenhol, vagy inkább bárhol, pörögnek a gondolatok a fejében, ahogy elindul kifelé. Útközben meg sem áll, csak bólint mindenkinek, akit ismer, és aki észreveszi, hogy távozni készül, mert közben telefonál, és igyekszik úgy intézni, hogy mire kiérnek a hatalmas villa bejáratához, a kocsija már a sofőrével ott várja őket, és ekkor fordul vissza Kira felé. - Ha most beszállsz, még én sem tudom, hogy mi lesz. - Nem suttog, de elég halkan fogalmazza meg a gondolatait, vágytól remegő hanggal, miközben még nem engedte el a lány kezét, így a hüvelykje elkezd járni a lány tenyerén, biztosítva arról, hogy amúgy nem egy állat, csak a vágy elhomályosítja az ítélőképességét. És tényleg nem tudja, mi fog történni, mert ilyen helyzetben még ő sem volt. Lehet nem is ez a megfelelő megfogalmazás, hogy mi, inkább az, hogy hányszor. És hol.. és hogy.. Ha Kira biztosítja arról, hogy vele akar menni, akkor beszállnak az autóba, ahol a sofőrnek annyit mond, menjenek haza, és már el is indulnak a villája felé, ami innen úgy tíz percre lehet, és ebből öt legalább az, hogy kiérjenek Alvize otthonának parkjából. Ha Kira megkérdezné, ezt már ő is túlzásnak tartja, de lehet nem fogalmazná meg ilyen őszintén. Elég mereven ül az ülésben, pedig nincsen zavarban, ez biztosan nem az, inkább csak.. izgul? Nem tini már pedig, hogy így érezzen, de a zárt tér, és a lány közelsége nem segít semmit azon, hogy visszafogja magát, legalább addig, amíg a saját villájában nem lesznek.
Csókolj már meg. Mondaná legszívesebben, mikor tényleg csak egy kevés választja el őket egymástól. De kissé fél attól, hogyha ajkaik összeérnek, képesek lennének-e visszafojtani a bennük növekedő és eddig visszafogott érzéseket. Mert ezen a helyen csak nem illene és kellene állati mód egymásnak esni. Túl sok szempár van rajtuk, s Kira néha így is azt érzi, hogy Alvizeon kívül mások is azt várják, hogy vajon ebből mi lesz. Kissé bátortalanul fogja meg először az olasz kezét, de mikor az int az idősebb felé, kinek arcára túlságosan is kiül az én megmondtam érzés, akkor már rászorít, ezzel érzékeltetve, leginkább magának, hogy tényleg komolyan gondolta, hogy menjenek. Nem érzi, hogy távozásuk sietős lenne, ám kifelé menet még több szempár figyeli őket, melytől nem kicsit jön zavarba, s mikor végre kiérnek a vendégsereg kereszttűzéből, azért kiszakad belőle egy ’na végre vége’ szerű morgás. Nem igazán szereti a tömeget, ha pedig mégis muszáj abban lennie, akkor szeret a szélére sorolni, nem feltűnni. Nos, ez a távozás pont az ellenkezője volt ennek, s pontosan tudja, hogy nem miatta. - Segítek, itt valószínűleg semmi - vigyorodik el szemtelenül, s fenntartja ezt a gondolatot, annak ellenére, hogy Alfonso minden porcikája felől érzi azt, ami benne is dolgozik. Hiába nem olyan nő, hiába minden szépen felállított fal, az hogy képesek voltak normális körülmények között kommunikálni és kifejezni a másik iránti érzéseiket, totálisan kiforgatják önmagából. Nem kell sokat gondolkozni azon, hogy beül-e, hiszen, ha nem ezt akarná, akkor nem jött volna el eddig. Amikor az autó ajtaja becsukódik, belőle egy nagyobb sóhaj szakad ki, mert minden magabiztossága és tudása ellenére most, itt úgy érzi, hogy nem más, mint egy tudatlan kis fruska, akinek fogalma sincs, hogy mi vár még rá. Bár nagyon nagy a késztetés arra, hogy most revansot vegyen, nem biztos abban, hogy az elképzelése egyezne a valósággal. Mert simán kinézi a másikból, hogy nem törődik azzal, hogy a kocsiban van rajtuk kívül más is. Na meg az erőviszonyokat nézve, nem sok esélyt lát arra, hogy könnyedén tudná félre lökni a férfit, őszintén.. nem is akarná. Viszont nem a kocsi hátsó ülésén szeretné élvezni a férfi testi adottságait, legalábbis első alkalommal biztosan nem. Szerencséjére a gondolatait megzavarja az, hogy telefonja sorozatos pittyegésbe kezd, jelezve azt, hogy üzenetei jöttek. - Elnézést - kér érte bocsánatot, majd rápillant a kijelzőre és muszáj elnevetni magát. - Állítólag az este egyik legtutibb partijával sikerült lelépnem - dugja oda Alfonso orra alá a telefont, ahol nem csak szöveg, hanem még róluk készült fénykép is látható. Az egyik kollégája volt az elköveti, aki úgy tűnik elég szórakoztatónak találhatta az ő kis kettősüket, mert kész lesifotó sorozatot sikerült prezentálni róluk. Most még nevet rajta, aztán valószínűleg holnap, mikor majd mehet estére dolgozni és mindenki ezen csámcsog, nem fogja annyira szelíden fogadni a dolgot. - Szerintem hívass elő belőle párat és add oda Alvizenak, hadd legyen boldog, dedikáljuk neki, az a tuti - és ezt nem bántásból vagy tiszteletlenségből mondja, csak arra utal, hogy látta ő is azt az elégedettséget, ami kiült a férfi arcára, mikor elindultak. Csak egy vak nem láthatta és be kell látnia, hogy eléggé vicces volt a dolog.
“Baby, I see what's on your mind, I see. You try to find another lie, for me, and when I ask about it, hm. When I ask you're hiding from me, mm-mm. Confusing thoughts and mystery, I see. Our love was just a fantasy, for me. You played me like nobody, mm-mm. When you were everything for me, mm-mm”
Alfonso hozzá van szokva a figyelemhez, az ugyanis gyermekkora óta úgy övezi őt, hogy még nem igazán sikerült rájönnie a miértjére. Gyerekként nyilván nem tudhatta be a kinézetének, sem az eszének, sem a pénzének, meg annak, mennyire jó parti, felnőttként pedig annyira az életének a része már, hogy pont nem érdekli. Így van ez most is, miközben távoznak az estről; neki annyi volt fontos, hogy Alvize ne vegye rossz néven a hirtelen távozást, és mivel olyan reakciót kapott tőle, amilyet, így nyugodt szívvel húz el innen, a lánnyal az oldalán. Az már megfordult a fejében, abban a pillanatban, amikor elkezdtek beszélgetni egymással, hogy a berkeken belül elhíresült, örök agglegény képe meg fog változni, és hallgathatja majd mindenkitől, de ez volt Alvize terve, pontosan tudja. Le akarja téríteni őt erről az útról, azt akarja, hogy megállapodjon, és ennek nála ez a módja, úgy néz ki. Nem siet kifelé, de közben meg nagyon is, mert a porcikái nem bírják tovább a terhelést, és muszáj eljutniuk egy következő szintre, ha nem akarja a lány, hogy az esze, amiről úgy vette észre, tetszik a másiknak, elvesszen, és maradjon a helyén egy vegetálásra alig képes valaki. Mondhatni róla, hogy általában céltudatos, és nála ez tempóval, lendülettel jár, mert sohasem volt képes csendesen elérni valamit, ahogy annak megünneplése sem nála sohasem egy belső folyamat, amit észre sem lehet venni. Olasz, végtére is. Amikor már a szavain, a sóhaján is érezni, hogyan szakadoznak, tudja, hogy igazán baj van. Tudja, pedig még sohasem élte át, mert a nőknek ugyanúgy kellett eddig, ahogy ők neki, és csak most jön rá igazán, hogy bizony ki lett éheztetve. Emiatt akár haragudhatna is a másikra, ha nem koncentrálna a vér helyére annyira, és ezért fordul oda hozzá, hogy megbizonyosodjon róla, tudja, mit csinál. Pedig még Alfonso sem tudja. - Ha most azonnal megyünk, tényleg nem. - Neveti el magát hirtelen, talán ezzel oldja ezt a rengeteg szexuális feszültséget, amit magában érez, és beszáll a lány mellé az autóba, amit az est jellege miatt kizárt dolog volt, hogy most ő vezessen. Ami veszélyes, mert már nagyon türelmetlen, és akarja a másikat, de egy csók sem jó ötlet a jelen helyzetben, mert akkor már mindegy lesz minden, és reggelig nem szállnak ki a kocsiból, az biztos. Ő ugyanis nem akarja elengedni a lányt, ha már egyszer sikerül egyesülniük ilyen módon. Ha ezt összegzi, akkor rendkívül hálás neki, amiért kizökkenti kissé a telefonja állandó csipogása, pedig lehet, máskor nagyon zavarná. A nevetése felkelti a figyelmét, és egy kicsit közelebb hajol - és szerencsére már a tartása sem olyan merev, mint eddig - hogy jobban lássa a kijelzőn, amit most a másik neki szán. Elégedetten vigyorogni kezd, és úgy néz fel rá, mintha tökéletesen büszke lenne magára, vagy inkább most már magukra, amiért ezt így sikerült összehozniuk. Neki ez nem lesz kellemetlen, mert a figyelem így is sokszor rá irányul, csak a téma más mindig. Annyi azért eszébe jut, hogy ha akarja ezt a lányt hosszabb távon, akkor óvatosan kell kezelnie a témát majd a közegen belül, mert nem mindenki olyan, mint a mai vendégek. Mindig lesz egy durvább szint, amit egyesek képviselnek. - Tökéletesen igazuk van. Vagy talán cáfolod? - Kérdezi szórakozott hangon, mert ezen biztosan nem lepődne meg, ha így lenne, közben meg valahol reménykedik, hogy most már a lány is látja az értékeit, túlmenően azon, hogy jóképű, magas, meg izmos, és sorolhatná... - Láttad az arcát? - Neveti el magát most ő, ahogy Alvize szóba kerül, és mint cinkostársára, úgy néz most a lányra. Persze, ők nem piszkálják Alvizét, hiszen etetik minden akaratát - Alfonso nem is tehetne mást -, mégis úgy érzi, ketten hozták össze, erre büszkének kell lenni. - Nagyon régóta ismerem, de sosem láttam még ilyennek. - Lehet azért, mert eddig hidegen hagyta látszólag az öreget a magánélete, most pedig mintha semmi mással nem akarna foglalkozni. Amint ezt kimondja, a kocsi leparkol a ház bejárata előtt, ő pedig kiköti magát a járműben, és minden egyéb kommentálás nélkül kiszáll. Most már nem akar sem a közeggel, sem Alvizével foglalkozni, és ahogy megkerüli az autót, az órájára pillant, felmérve, hogy nagyon korán van még, a nyári nap éppen csak lement, tehát az egész este, elejétől a végéig az övéké. Kinyitja Kira oldalán az autót, megelőzve a sofőrjét, és nyújtja a kezét, hogy kiszálljon a hatalmas autóból a férfi segítségével. Amint ez megtörténik, pimasz mosoly kerül az arcára, és bár még mindig szétfeszíti a testét a vágyakozás, sokkal lazábban tudja kezelni hirtelen, mint mielőtt beültek az autóba. Lehet azért, mert most már nem kell sietni sehova, itthon vannak, zavaró tényezők nélkül. Ezért amikor még az autó mellett a másik derekáért nyúl, finoman odahúzza magához, és szenvedélyesen megcsókolja, az nem siet már sehova. A tarkójára tapasztott kezével közelebb és közelebb akarja vonni magához, pedig már nem tudná ennél jobban, aztán elhúzza az ajkait, és rögtön a másik szemeit kezdi keresni. - Innál valamit? - Nem akarja azt a végtelenül tehetetlen állapotot elérni, mint a múltkor, de nem tartja kizártnak, hogy Kirának is jólesne vagy a melegre, vagy arra való tekintettel egy ital, amire készülnek.
– Nem – aztán Alfonso döntse csak el, hogy arra gondol ezzel a nem-mel, hogy nincs igazuk vagy, hogy nem cáfolja. Ő az utóbbira céloz, mert teljesen igazuk van. Nem csak korához képest tartja jól magát, hanem simán ráver a nála fiatalabb generációra is. Igen, jól megnézte már magának az arcát, a mosolyát, az idegesítő vigyorát, az ingek alatt dombordó izmokat is. Mind-mind beleégtek a retinájába, s bizony volt szerencséje érezni azt, hogy a nadrágjában rejtőző nemiszervére sem lehet panasz. Legalábbis a dudorból és a majd szétfeszülő cipzártól, gomboktól erre mert következtetni. Na, ne mintha számítana a méret, ugyebár. Látta bizony, s bár ismeretsége nem olyan régi az idősebb olasszal, de bátran állíthatja, hogy a vén lókötőt még ő sem látta ilyennek. Látta idegesnek, látta mérgesnek, látta a legrosszabb állapotában, s némi félelmet is pillantott meg már a tekintetében. De a csibészsége és az önelégültsége ezen formájával még nem találkozott, s reménykedik abban, hogy nem is fog, mert nem szeretne valaki bábjátékosa lenni. Lélegzetvisszafojtva érzékeli, hogy az autó megáll, s míg Alfonso megkerüli a járművet, olyasfajta izgalom járja át, mely manapság elkerülte. Szíve egyre ritmusosabban ver, érzi, hogy egész testében ott az a bizonyos vágy, s nem csak a testiség iránt, hanem valami új, ismeretlen végett. Mert, ha őszinte kíván lenni önmagához, Alfonso még ismeretlen számára, mégis azt érzi, hogy képes neki olyan bizalmat szavazni, melyet másnak nem. Kezét óvatosan csúsztatja bele a másikéba, s örül annak, hogy képes mindenféle botladozás nélkül kiszállni, hogy aztán szembe találhassa magát Alfonso pimasz mosolyával, melytől úgy érzi, mintha lába megremegne. Nem jó ez így, gondolja egyetlen egy pillanatra, mert ő még mindig képes lenne tartani magát ahhoz, hogy ő aztán mennyire büszke és mennyire megrendíthetetlen, de rá kell jönnie, hogy ezt a részét nagyjából akkor vesztette el a másikkal szemben, mikor a kórházban összefutottak. Mert addig képes volt becsapni magát és a másikat, de onnantól aztán olyasfajta lendületet vettek az érzései, melyekkel nem is képes a lépést tartani. Jó példa erre, hogy először kicsit bénácskán sikerül a csókot viszonoznia, ám amikor a másik illata, íze és érintései teljesen körbe ölelik minden elnyomott szenvedélyét átadja a másiknak és elhúzni az egészet, amíg csak lehet. Hiszen végre nem csak beszélnek és célozgatnak, hanem adnak és kapnak, ő pedig úgy van vele, ha most megint elveszi tőle ezt valaki, akkor tuti biztos, hogy kardjába dől. – Mi? – néz kissé sután a másikra, miközben próbálja összeszedni magát és normalizálni a helyzetet, de kevés sikerrel. – Inni? Nem - nem szeretne odáig süllyedni, mint a legutóbb, bőven beéri azzal a két pohár pezsgővel, amit elfogyasztott, hiszen érezhető, hogy már azok is bőven oldottak a gátlásain. – Medencét ígértél – bármennyire is szórakoztató az autó mellett ácsorogva csókolózni, mint a tinik, ő kizárólag a medence végett jött. Jó, tudjuk, hogy ez nem igaz, de arról volt szó, hogy lehet pancsolni, s bár nem hisz ebben, de hátha a víz kicsit lehűti majd őket. Mivel a ház és környezete számára még mindig rejtély, főleg így estére, ezért Alfonsora bízza a navigálást, hogy eljussanak a már ismerős teraszra. Legutóbb nem lépte át az ajtót, de most semmi sem tudná őt megállítani ebben. Míg az olasz a bárpulthoz lép, hogy elkészítse italát, Kira lassan a medence széléhez sétál. Hiába nincs fürdőruhája, ő bizony meg akar mártózni a vízben, így hát, Alfonsonak háttal állva, lehúzza ruhája oldalsó cipzárját. Így a ruha a földre hull, Kira pedig fekete fehérneműjét nem sajnálva, fejessel ugrik be a vízbe, hogy úszkáljon, míg az öreg iszogat.
“Baby, I see what's on your mind, I see. You try to find another lie, for me, and when I ask about it, hm. When I ask you're hiding from me, mm-mm. Confusing thoughts and mystery, I see. Our love was just a fantasy, for me. You played me like nobody, mm-mm. When you were everything for me, mm-mm”
A rövid válaszra érdeklődővé válik a tekintete, és így néz még egyszer a lányra, nem kérdőn, nem is fog mondani semmit, csak elgondolkozva, mintha ez így megfelelő lenne számára. Nem kell mindig hadakozniuk az igazukért, ezt értheti végül is úgy, ahogyan akarja, és ő elhiszi magáról, hogy remek parti, ahogy azt is, hogy ezt már a lány is látja és megérti. Most már nem tudná egyébként a másik jeleit sem félreértelmezni, hiszen látszólag annyira elbódul egyetlen csókjától, hogy a szavakat is nehezen találja. Az italt természetesen nem fogja erőltetni, inkább csak igyekszik most jobb házigazdának bizonyulni, mint amilyen a múltkor volt, mert bár kapott Kira kávét, annak a körülményei nem voltak a legudvariasabbak Alfonso részéről. Később Gabriela elmondása szerint a nő feleslegesen dolgozott, mert az amerikai lány - így hivatkozik rá azóta is, kicsit a szívére vette a dolgot -, nem itta meg a feketét, pedig az olasz asszony azt szívből készítette. Alfonso rengeteget derül az alkalmazottján, meg az olaszos sértettségén, mióta Kira hazament innen, és most egyébként nagyon elégedett végre, hogy megint itt van. - Amit csak akarsz. - Súgja az ajkaira, aztán ad még magának néhány másodpercet, amíg elrévedve a másik ajkait bámulja jószerével, de aztán ő is jobbnak látja, ha nem egy ennyire nyitott helyen folytatják, amit elkezdtek, mert a végén reggel a New York Times főoldalára kerülnek, mint Alfonso minden alkalommal, amikor végre össze akarta a média boronálni valakivel. Őt természetesen továbbra sem izgatja semmilyen fajta figyelem, de talán a lány nem akar címlapsztori lenni a gazdag clubtulajdonos szeretőjeként megjelölve. Maga sem érti, de megint kézen fogva vezeti a lányt, nem a házon át, hanem a körülötte kialakított úton, és így jutnak el végül a teraszra, ahol a lány megkapja, amit ígért neki. Alfonso oda szokott egyébként figyelni az ígéreteire, bár ezt nem volt nehéz teljesítenie, ettől függetlenül a keményebb ígéretek sem okoznak neki gondot. Az állapota teljesen vállalható egyébként, szóval csak az íze, meg a rituálé kedvéért sétál a pult mögé, hogy magának készítsen egy whiskyt, pontosan úgy, ahogyan azt a múltkor is látta tőle a lány. Egyesével ejti a whiskys pohárba a jégkockákat, mert hallania kell, ahogy mindegyik külön-külön koccan az üvegnek, aztán úgy tölti bele az italt, hogy az a középső jégkockán keresztül terüljön el végül a pohárban, egészen annak közepéig. Annyira koncentrál, hogy a ruhát levető lányt nem veszi észre, a csobbanásra azonban nagyot dobban a szíve, ettől függetlenül tökéletes nyugalommal nézi meg magának végre, hogy mi történik. A ruha a medence szélén a lány cipőjével, Kira már fehérneműben úszkál, ő meg kezdi úgy érezni, hogy biztosan megint csak álmodik, és kínozni fogja őt a másik tovább, mert a lehetőségek simán csak elúsztak eddig, akkor most miért ne tennék. Leveszi a cipőjét, a zakóját, kiverekszi magát a csokornyakkendő szorításából, és kigombolja az ing tetején található néhány gombot, hogy ne legyen annyira melege, és úgy ül le a medence egyik szélére az itallal a kezében, hogy belelógjon a lába nadrágostul. Egy kis ideig még némán, néhányat az italába kortyolva nézi a lányt, ahogy a kert esti fényeiben úszkál, aztán elvigyorodik, és rázni kezdi a fejét. - Elégedett vagy a vendéglátással? - Kérdezi a lányt, amikor közelebb úszik hozzá, hogy magára vonja a figyelmét. Tényleg nem siet most sehova, alig múlt kilenc, és bár nagyon jól bírja a tempót, nem akar már hajnali kettőre kifáradni. Kirának elképzelése sem lehet, mennyi mindent akar ma este csinálni. - Buszok már nem mennek innen a városba, csak mondom. - Jegyzi meg egy pimasz vigyorral, visszautalva arra, hogy ha Kira a következő percben haza szeretne rohanni, akkor azt már nehezebben oldja meg egyedül - és ezzel párhuzamosan eszébe jut, mennyire makacs ez a lány valójában az ilyen hozzáállásával -, de egyébként füllent, mert innen mindig megy be busz Manhattanbe, még éjjel is, hiszen nem egy nagy bulizóhely van a szigeten. - Nem gondoltam egyébként, hogy még látni foglak a medencében. - És a vigyora megint elégedett, mert az igazat mondja; azok után, ahogy elváltak, nem reménykedett még egy véletlenben, de ugye ezek nem is léteznek, mert Alvize estje megszervezett volt, és már abban sem biztos egyébként, hogy nem csak miattuk csinálta az egészet.
Cselekedetei általában tudatosak, mikor egyszer apja túlzottan elszabadult, olyasfajta sérüléseket okozott az anyjának, hogy nem volt más választása, mint bevinni őt a sürgősségire. Ő még kislány volt és egy székről nézte azt, ahogy az orvosok működnek. Mindenféle túlzás nélkül, bármikor kimeri jelenteni, hogy azokban a napokban döntötte el, hogy ő is ezt akarja. S onnantól kezdve így állt az élethez, a tanuláshoz és mindenhez, amihez csak kellett, hogy az orvosi lebegett a szeme előtt. Azonban, az, amiket mostanában tesz, nem tudatosak, sőt, önmagát úgy tudná igazán jellemezni, hogy teljesen megborult. Mert soha nem fért volna bele a club, az, hogy visszamenjen végképp nem. Aztán a kávézás, a csók a parkolóban és egy csúfosan sikerült este.. ezek mind elfogadhatatlanok abban az értékrendben, melyet saját magának állított fel. De valami folyamatosan húzta, valaki minden egyes alkalommal ott volt és vonzotta magához, mint egy drogost a narkó. Pontosan tudja, hogy Alfonso az egész közepe és annak fényében, hogy gyakorlatilag nem tud róla semmit, ez az egész úgy ahogy van, Kira szemében őrültség. Mégsem menekül el, hanem követi a medencéhez és ismét gondolkodás nélkül cselekszik azokban a másodpercekben, mikor levetkőzik, aztán ugrik. A víz kellemesen hideg, tökéletes arra, hogy a fejében lévő káoszt egy kissé lenyugtassa. A lehető legtávolabbi pontot szemeli ki magának, mintha ezzel biztosítani akarna némi menekülési lehetőséget, holott tudja, hogy az már régen nincs. Aztán mikor az olasz leül, kicsit közelebb merészkedik, nem nagyon, de azért mégsem kiabálva kíván társalogni a másikkal. - Elmegy- válaszol röviden, tömören, de vigyorogva. El tudna- e képzelni rosszabbat? Ó igen, most akar feküdhetne kiütve egy ágyban magatehetetlenül. Látott ő sok mindent, S elég nagy a fantáziája, hogy lásson maga előtt szörnyű képeket, melyek még akár be is következhetnek. Lehetne jobb? Igen, ha mondjuk az olasz nem a parton ücsörögne, hanem már a vízben lenne. De hálás érte, hogy nem így tesz, mert lehetőséget ad így neki, hogy lenyugodjon, összeszedje magát. Kell ez a távolság, s talán egy picikét szégyelli, hogy csak így neki vetkőzött mind gondolkodás nélkül. Mennyi rémtörténet kezdődik így. - Ugyan Alfonso, azt gondolod, hogy Alvize elégedett arcát látva, miután együtt jöttünk el egy buszt keresnék? - biztos, hogy előbb indulna vissza a másik olaszhoz, nyilván nagyobb bajban keverve magát, mint amibe itt kerülhet. Mert azért egy kicsit bízna abban, hogy rosszul venné az öreg, hogy csúfosan alakult az egész és O megjelenik, hátha tenne valamit Alfonsoval. Igen, ilyesfajta nevetséges mesébe képes beleringatni magát, mintha azt képzelné, hogy ér ennyit Alvizenek. - Nem szerepelt a terveim között még csak a környékre sem jönni - válaszol könnyedén és őszintén. Tényleg nem, mert büszkébb ember ő ennél. Mondaná, hogy szerencsés véletlen csupán, hogy a volt betege éppen az olasz szomszédja és még meg is hívta őt ide, de már megbeszélték, hogy ilyesmi nem létezik. - Rám parancsoltak, elcserélték a beosztásom és még autót is küldtek… Egyetlen pillanatra azt hittem, te állsz mögötte, de aztán jobban átgondoltam, hogy ugyan miért is tennél ilyet, hiszen tisztán érzékeltetted, hogy mennyire érdektelen vagy felém - tényleg volt egy röpke pillanat, amikor inkább reménykedett abban, hogy ő áll mögötte, mint hitte. De hamar elillant az egész, mert nevetséges felvetésnek bizonyult. Kereste -e tekintetével az este folyamán? Folyamatosan, de Alvize közbeavatkozásáig mindig csak egy kicsinyke szeletet láthatott. Ha jobban belegondol, már ez is afféle játék is lehetne, az izgalmak hevítésére.
“Baby, I see what's on your mind, I see. You try to find another lie, for me, and when I ask about it, hm. When I ask you're hiding from me, mm-mm. Confusing thoughts and mystery, I see. Our love was just a fantasy, for me. You played me like nobody, mm-mm. When you were everything for me, mm-mm”
Ő sem annyira elmebeteg általában, mint amilyenné ez a lány nagyon rövid időn belül tette, az bizonyos. Fogalma sincsen még, nem látja, nem tudja megfogalmazni, hogy minek az okán veszítette el így a türelmét pontosan - a másik állandó ellenkezése, a bájgúnáros sztori, a sok pia, sorolhatná -, de kétszer is úgy kihozta őt a sodrából, hogy ölni lett volna képes, ez pedig nem kis teljesítmény az ismeretségük hosszát tekintve. Megőrjíti, idegesíti, de legalább ennyire vonzza és gyötri, szóval Alfonso nem tudja, mi történik pontosan. Kettejük között talán az lehet a legnagyobb különbség, hogy őt viszont rohadtul érdekli. Az egész kialakult helyzet olyasmi, amivel nem volt dolga, és hiába veszítette el felette viszonylag hamar a kontrolt, mégis tudni akarja, honnan ered, mi lesz belőle, milyen tűzzel játszanak mind a ketten. Az ilyen recept általában fájdalomhoz vezet, és nem csak Kiráéhoz a végén, de Alfonsoéhoz is, ezért az volna a legbölcsebb, ha valahogy hazajuttatná most - a fuvart úgy sem fogadná el tőle, buszra meg nem engedi még egyszer szállni, az kurva isten -, és lezárnák ezt a valamit. Nem azon múlik ez, mennyire erős Alfonso vagy sem. Ellen tudna állni, ha akarna, de nem akar, és ez teszi őt, és a helyzetet most igazán veszélyessé. Vigyorral válaszol a másik szavára, és kortyol ismét, figyelve a jelenséget, ahogy a fények visszatükröződnek a kristálytiszta medence vízéről a lány arcára, egész más karaktert adva így neki. Nem látta még így, gondolja; a vizes haja valahogy még vonzóbbá teszi őt, a tény, hogy a vízfelszín alatt most már többet láthatna, mint eddig valaha, elmélyíti a tekintetét, és az tele lesz megint vágyakozással és kíváncsisággal. De nagyon jól tartja még magát, és ez még meg is lepi mindennek a tetejében. - Nálad sosem lehet tudni, Kira. - Mondja sejtelmesen, és valóban így is gondolja. A lány néhányszor már úgy tűnt, megveszik érte, aztán mégis elutasítással, vagy undoksággal találta magát szembe, ezért a mai estét is akkor lesz hajlandó minden vágyán és vérbőségén túl elhinni, ha odajutnak. Addig Kira elszaladhat, leüvöltheti a fejét, elhordhatja mindennek, ahogy eddig is mindig történt, és csak remélni tudja, hogy most már mindketten tudnak annyit engedni, hogy megszüntetik majd egymás szenvedését. Aztán felnevet, kicsit hangosabban, amikor szóba kerül az ő közönye, ami ugye egy percig sem volt valóságos, de kicsit úgy tűnik, mintha Kira magára vette volna az előző elválás körülményeit. Valóban, még mindig játszott benne a félelem egy része, amit az épsége iránt érzett, és ott rá kellett jönnie, hogy nem, hogy nem közömbös, de érez a lány iránt valamit, azon túl is, mennyire a magáénak szeretné tudni. A vágyakat, amiket alig bír már kezelni, nem egyszerű ösztön hajtja, hanem valamilyen érzelem, amit nem ért, nem lát, nem akar még tudni róla. És most mulattatja, hogy a lány azt gondolja, érdektelen volt. - Szóval érdektelennek tűntem? - Kérdezi egyfajta érdekes, már-már megmagyarázhatatlannak tűnő hanglejtéssel, és még egy kortyot követően feláll a medence szélén, otthagyva a poharat a peremen. Látványosan kigombolja az ingét, utána az övét oldja ki és húzza ki a nadrágjából, aztán megszabadul ő is mindkettőtől, így már csak az alsója marad rajta. Nem ugrik, hanem óvatosan bemászik a medencébe, és elindul a lány felé, de nem szorítja sarokba, csak közelebb merészkedik. - Sosem voltam érdektelen. Az első perctől jobban érdekeltél, mint szabadott volna, mostanra meg.. hát, baszhatom, azt hiszem. - A hangja olyan, mintha egy történetet mesélne, miközben a lány közelében úszkál, és arra gondol, hogy mindennél jobban meg akarja érinteni őt. De még nem most. - De azt jól érezted, hogy nem én álltam mögötte. Sosem erőltetném magam senkire, aki nem vágyik rám. - Mert ő meg ezt gondolta, vagy akarta mindenáron gondolni, mert Kira ezt a benyomást keltette, annak ellenére, mennyire simult hozzá - attól még a vére is felforr, ha eszébe jut -, hogyan csókolta, hogyan tépte az ingét, hogy a fizikát meghazudtolva tudja közelebb húzni magához.. de aztán meg ellöki, távolságot tart, menekülni akar.. Nem mondja ki, de még neki is sok volt az az este, pedig látott már nem egy dolgot. Mondjuk az ő oldalán volt egy idióta unokatestvér, akinek muszáj volt kijózanodnia, percek alatt, amit még szintén nem csinált sosem. - És most mégis itt vagy. - Jegyzi meg, hiszen lényeges információ, és elúszik a medence terasszal ellentétes széléhez, hogy onnan a saját birtokát kezdje vizsgálni, rákönyökölve a peremre. - Durván szétcseszted az agyamat. - Jegyzi meg szórakozott hangon, és nem fordul hátra, csak mozdul a feje egy kicsit Kira irányában, hogy egyértelmű legyen, mennyire neki szól ez most. - Mint még senki. - Morogja kicsit a bajsza alatt, szóval erről már nem tudja, hogy Kira is hallja-e, de az sem gond, ha igen. Vannak még kártyák, amiket ki tud teríteni, hiszen minden eltörpül a való énje mögött, aki egy olyan személy, akit Kira sohasem tudna elfogadni.
Igaza van a férfinak, ő nála soha semmiben sem lehet igazán biztos, csak abban, ami már megtörtént. Pedig ez általában nem jellemző rá, sőt.. valószínűleg, ha a másik látná a naptárát, el sem hinné, hogy mennyire tűpontosan van megtervezve minden, tényleg minden. Mondjuk az elmúlt hetekben nem igazán sikerül tartania magát az elképzeléseihez és eléggé kusza, áthúzásokkal, átszervezésekkel teli dolgokat látna az olasz, de mindez neki köszönhető. Kira megát kényszeresnek nevezné, talán egy kevéske autizmus is közrejátszik, de nem olyan mértékben, hogy az másoknak feltűnő lenne. Többször megy vissza a zárat ellenőrizni, mindig az ágy jobb oldalán alszik, két párnával a feje alatt, egyet szorongatva. A reggeli kávé előtt semmi komolyabbat nem néz meg, legyen az telefon, újság, televízió és még ezer és egy ilyet lehetne sorolni. Amennyiben valami nem úgy történik, ahogy ő azt megszokta, ujjait tördeli, száját rágja vagy akár a haját csavargatja, mert kell valami, ami kizökkenti, pótcselekvésként funkciónál. Nos, a napokban már véresre harapdálta az ajkát, ujjait annyit tördelte, hogy lassan már tényleg repedni fog az egyik, a haja pedig hálás, hogy most végre nem cseszteti. Ha Alfonso továbbra is bekúszik a képbe, s teljesen kizökkenti őt a megszokottból, akkor valószínűleg a nő a diliházba kerül. - Tökéletesen prezentáltad azt, amit én akartam elhitetni veled - mert az a tükör, amit aznap reggel kapott, durván csapta arcul. Alfonso nem csak szavaival, de még gesztusaival is lemásolta azt, amit Kirától kapott és látni ezt egyszerre volt bosszantó és ijesztő. Mondhatná, hogy ez volt menekülésnek oka, de nem. A lealjasodás, a felszarvazottság érzése és az, hogy fogalma sem volt hogyan került oda, ezek voltak leginkább annak okai, hogy választotta a tömegközlekedést, mint azt, hogy az olasz bármiféle szívességet tegyen neki azzal, hogy hazajuttatja. Az autónál, mikor a férfi, inget kezdett cserélni, elfordult, mert nem akarta, hogy bármiféle érzés, vágy kiszakadjon belőle. Most viszont végig nézi, ahogy sorra kerülnek le a ruhadarabok a földre. Alsó ajkát egy kicsit beharapja, hogy ezzel az apró fájdalommal próbálja magát csillapítani. Ám mikor a férfi immár a vízben indul el felé, tudja, hogy most megint egy olyan tánc veszi kezdetét, mely minden eddiginél kegyetlenebb lehet. Szavait hallva, muszáj elnevetnie magát, mert a megfogalmazás eléggé szabadosra sikeredik. Értékeli viszont, hogy van mozgás területe és ezt kihasználva, mikor Alfonso elúszik mellette, ő az ellentétes irányba teszi meg ugyanezt a mozdulatot. Így kerül a teraszhoz közelebbi szélére a medencének, ahova ki is mászik és most ő lógatja be lábait a vízbe. Így nézi ismét a férfi hátát, s mintha ez a jelenet már ismerős lenne számára, csak körülmények mások. Nincs kiabálás, nincs csapkodás csupán csak társalognak, ha úgy tetszik, körül szaglásszák egymást. – Nem tudom, hogy számít-e valamit, de nem volt szándékos vagy tudatos – egyetlen egyszer volt az, amikor a clubból nem távozott, hanem inkább ivott és táncolt. Ezenkívül viszont, semmi megmozdulása mögött nem volt az, hogy ő most beleférkőzzön a másik tudatába vagy bőre alá. Azon az estén leginkább a harag és a féltékenység játszott közre, mert iszonyatosan mérges volt, hogy egy nőt talált az ölébe. Később átgondolván a dolgot, be kellett látnia, hogy semmi joga nem volt ehhez az érzéshez, de egyáltalán nem szégyelli, hogy hatalmába kerítette. Akkor szégyene lenne, ha neki ugrott volna a nőnek, de egész jól sikerült moderálnia magát.
“Baby, I see what's on your mind, I see. You try to find another lie, for me, and when I ask about it, hm. When I ask you're hiding from me, mm-mm. Confusing thoughts and mystery, I see. Our love was just a fantasy, for me. You played me like nobody, mm-mm. When you were everything for me, mm-mm”
Elégedetten mosolyog, mert a lány bevallja, hogy a hűvösség nagy részét csak el akarta vele hitetni, de ha mondjuk ebbe jobban belegondol, akkor hihetné azt, hogy játszadozott vele. Viszont elég csak végignéznie magukon, és akkor rájön, hogy Kira inkább csak távol akarta tartani magát a férfitől. Pont ezért nem akart rá nyomulni, Alfonsonak nem kenyere nőkre erőltetnie magát, az annyira végtelenül szánalmas, hogy szavakat nem talál rá, ettől függetlenül őt is elöntötte ez az érzés néha a másik mellett, olyan erősen ágált ellene. Nem haragszik, nem is haragudhat, mert azon a reggelen, amikor utoljára látta a lányt, ő volt a rossz fiú a másik szemében, és teljesen jogosan. Már akkor meg kellett volna történnie az egésznek, talán még az állapotuk ellenére is, akár a tánctéren, akár a folyosón, teljesen mindegy, csak bejött a képbe egy olyan zavaró tényező, ami Alfonsonak hála létezhet, úgyhogy valahol miatta nem történhetett meg. Reggel pedig lehetett volna kedvesebb, mondhatott volna valamit, megkérdezhette volna, hogy van a másik, de inkább Kirát játszott, félelemből. - Köszönöm az elismerést. - Bólint a másiknak, ahogy elúszik mellette, és elindul a medence végébe, hogy rátámaszkodjon annak szélére, és talán szellőztesse kicsit a fejét. Az nem szűnik, hiába tudnak normálisan beszélni, hogy káoszt érez a fejében, mintha a másikkal kapcsolatban semmi sem lenne még a helyén, és azért legyen bármilyen, szereti a rendet maga körül, csak éppen kedve válogatja, mennyire mozog otthonosan a káoszban. Ezen a felfedezési vágya segít sokat, nem csak a másik testét illetően, de a gondolataira is kíváncsi, akkor is, ha tudja, bármikor felbaszhatja úgy, ahogy senki más nem képes rá. Ezért vigyorog a birtoknak, amit a másik nem láthat. Érdeklődve fordul azonban hátra, amikor a másik már az ellenkező oldalon a medence szélére kiülve szólal meg, de mielőtt elindulna felé, vesz egy mély levegőt, és magába szívja a látványát. Nem csak a fehérnemű volt jó választás, de ez a pozíció is, mert így többet láthat belőle, mint eddig bármikor, és az ujjai finoman ökölbe szorulnak a víz alatt, mert már érezte ezeket a domborulatokat a bőrén, amikor markolta, és mintha ezt akarná felidézni, sikertelenül. - Egy részem elhiszi, amit mondasz.. - Kezdi csendesen, ahogy megérkezik a lány elé, a testével utat talál magának a két lába között, és felállva a medencében, megtámaszkodik a lány két oldalán a karjaival, de Kira még így is magasabb nála, ezért felfelé kell néznie. - A másik meg tudja, hogy szándékos volt. - Tudat alatt biztosan, de ezért Alfonso egyébként nem haragszik, nem zavarja, mert a lelkének egy mélyen eldugott része nem tudna már enélkül élni. Ha ez annyira kellemetlen volna, nem álmodna annyit a lánnyal, ki tudná verni a fejéből napközben, és most sem hívta volna ide, csak csevegett volna vele annyit, amennyi Alvize kedvére tesz, aztán keres valakit a partin, aki elfeledteti vele a lányt. Gondolja ő, de ez egyszer sem sikerült nem mellesleg, mióta utoljára látta. Beszéljünk kínzásról.. Némi revanzsra azért ő vágyik, ezért közelebb hajol ahhoz a területhez, ami neki fejmagasságban van, így Kira válláról csókolja le azt a néhány vízcseppet, ami a bőrére gyöngyöződött, ahogy kiült a medence szélére. Aztán felnéz rá, és ki akarja olvasni a szemeiből, hogy meg akar-e könyörülni rajta vajon valaha. Kezdenek túlcsordulni a fejében a gondolatok, ezért inkább nem szólal meg, mert elég durva dolgokat találna mondani arról, mit akar csinálni, de nem találja itt most semmi helyét nekik. Csak figyeli Kira szemét, hallgatja a gyorsuló légzését, szinte érzi pulzálni a vérét, ahogy az alkarja a combjához ér, és ettől szaggatottan távozik belőle a levegő megint. Aztán csak megtalálja a hangját. - Elégetted a könyvet végül? - Kérdezi úgy, hogy ismét közelebb hajol, így miközben beszél, a lehelete forrón csapódik neki a másik medencétől hűvös bőrének, de ezúttal nem csókol rá a bőrére, csak játszik egy kicsit, hátha elő lehet csalogatni részegség nélkül is azt a Kirát, akiről elhitte, hogy soha nem akart senkit igazán, csak ezt a férfit.
Nem tud ilyen játékokat játszani. Nem ismeri a csábítás művészetét, az, hogy kiül a medence partjára és hogy ezzel többet mutat el sem jut az agyáig. Ő ilyesmiket nem azért tesz, hogy hergelje a másikat, hanem azért mert ez jön belőle, ösztönből. Egyszerre védekezik azzal, hogy távolságot tart, közben pedig jelez a másiknak, hogy jöjjön már, mert az a távolság mégsem az, amire vágyik. Nézi, ahogy a férfi közelít, s érzi, hogy míg vére egyre pezseg, lelke, mintha úgy érezné, hogy megnyugszik. Lábait engedelmesen nyitja, hogy Alfonso beférjen közéjük, s egyáltalán nem érzi magát kellemetlenül attól, hogy bőrük összeér. Száján egy aprósóhaj szakad ki, de ez sokkal több vágyat rejt magában, mint eddig bármelyik. Ahogy megérzi a férfi ajkainak érintését, bőre libabőrössé válik, s agya csak azt suttogja, hogy még, még, még. Többet akar, érezni akarja mindenhol ezeknek az ajkaknak az érintését, egész teste ég azét, hogy a másik végre kezei végre felfedezzék, testük pedig egymáshoz préselődve járja azt a táncot, melyet eddig csak elméjük és szavaik csináltak. - Dehogy – válaszol nevetve, mely egyszerre szól a zavarnak, melyet Alfonso okoz és m agának a kérdésnek. Hogy gondolhatja, hogy egy könyvnek ily módon vetne véget. Kira ennél sokkal többre értékeli a lapokat, a borítót, a betűket és az írókat. De ezt az olasznak is sejtenie kéne, hiszen, aki könyvet visz egy clubba az egyfelől nem normális, másfelől pedig tiszteli ezeket a tárgyakat. – A kézzel írt idézetet sem – mert azon felül, hogy a könyv, amit választott tökéletes volt, a kiragadott idézet pedig páratlan. Mikor meglátta, akkor nem azt érezte, hogy találomra rábökött valamire a másik, hanem, hogy tényleg fordított időt rá, s jól esett a lelkének, hogy ha csak pár percre is, de tényleg vele foglalkozott a másik. Aztán jött az este, amikor ezt a képet totálisan a darabjaira törte, gondolt rá, hogy visszaküldi, de nem akarta sem felbőszíteni, sem pedig becsapni a másikat. Mert azért lássuk be, egy gondosan kiválasztott ajándék visszaküldése bunkóság és elfogadhatatlan. – Ha jól értelmezem – szólal meg végül némi vágyakkal teli sóhajtozás után, s úgy mozdul, hogy Alfonso tekintete találkozzon az övével. – Nem fogsz addig komolyabb lépést tenni, míg én nem kérem – nem kérdés ez, hanem egyfajta megállapítás. Eddigi tapasztalatait összegzi, melyek azt mutatják, hogy minden vágy, minden érzés ellenére, az olasz tartja magát valamihez. Nem erőszakolja rá magát, ami gyakorlatilag egy olyan lapot ad a nő kezébe, melyet vétek lenne nem kihasználni. – Hogy tetszene, ha azt csinálnám veled, amit te velem? – teszi fel a kérdést halkan, s közben kicsit előre mozdul, hogy kezével elérje az olasz ölét, melyre lassan simít rá, miközben folytatja a beszédet. - Felhergellek, addig húzom, hogy már csak egyetlen egy mozdulat válasszon el attól, hogy teljesen elveszítsd az eszedet, aztán gondolok egyet és itt hagylak. Szerintem megérdemelnéd – beszéde közben pedig újra és újra megsimogatja a másikat, tudván azt, hogy most egy olyan játékot kezdett el, melyből már nincs kiszállás. Mert szavaival ellentétben, ő nem vágyik ilyesfajta igazságra, s kölcsönre. Ő arra vágyik, hogy ott folytassák, ahol abbahagyták, hiszen nem csak az ital miatt volt az egész, ostobaság lenne ezt állítani. Ez a férfi elvette az eszét, s talán, ha végre mindketten megkapják azt, amire vágynak, akkor már nem csak körötte fognak forogni a gondolatai és képes lesz újra helyére billenteni az életét.
“Baby, I see what's on your mind, I see. You try to find another lie, for me, and when I ask about it, hm. When I ask you're hiding from me, mm-mm. Confusing thoughts and mystery, I see. Our love was just a fantasy, for me. You played me like nobody, mm-mm. When you were everything for me, mm-mm”
+18 Sejtette, hogy nem bántotta a másik a könyvet, mert úgy gondolja, már képes felismerni, hogy mikor jelent ki dolgokat a lány meggondolatlanul, és csak is dühtől vezérelve. Nem egyszerű egy ilyen szűrőt kialakítania magában egyébként, normális esetben nem is kellene, hanem tényként közölni a vagdalózásokat, és távol tartania magát tőle, ha már ennyire nem egyszerű a történetük. Ő inkább a szűrőt választotta, meg a lány társaságát, és azt, amibe szépen lassan belekezd. Nincsen gonoszság a mozdulataiban, nem akarja megőrjíteni sem a másikat, csak felvezetni a mai estét. A teste reagál Kira sóhajára, és a vér most úgy csoportosul át a testében, hogy a feje elveszíti az irányítást, és az öle veszi át tőle, a lány egyetlen, vágytól teli sóhajától. Ezt azonban a víz egyelőre elrejti előlük, ő pedig kihasználja ezt, és a szavai közben figyeli a másik összes reakcióját, amikre a teste tovább reagál, önkéntelenül; ahogy jobban ver a lány szíve, Alfonsoé is, ahogy szakad fel belőle a sóhaj, ő sem bír már sokáig magával, úgy érzi, a libabőr pedig teljesen megőrjíti, amikor megérzi az ajkai alatt. Amire ezután kerül sor, arra nem számít, de ha ő játszik, akkor erre minden joga megvan Kirának is, hiszen ha még emlékszik, egyenlő felek ebben a meccsben is, ugyanúgy, mint minden másban lennének. Az már egy másik téma, hogy kicsit erősebben kezd bele a lány, mint el tudta volna képzelni, és mivel hirtelen éri az egész, az állától kezdve a nyakán át a teljes felsőteste hirtelen és látványosan megfeszül, egészen az öléig, ahol közelebb tolja magát a lányhoz, miközben arra koncentrál közben maximálisan, hogy a nyögés, amit ezzel az egésszel visszatartott, a torkában maradjon. Úgy fújja ki a levegőt az orrán, mint egy dühödt bika, de ő most nem dühös, csak kínozzák tovább, tettekkel, és szavakkal is, mert Kira még mindig nem adott neki engedélyt. Múltkor túl bódult volt, azt sem tudta, mi a francot művel, de alapjáraton ő sohasem rángatna úgy senkit, és nem is dugta volna meg a tánctéren, csak azzal a szarral a szervezetében, amiről majd utánakérdez, hogy amúgy mi a fasz volt. Közben rájön, hogy mondania kellene valamit, de csak azon jár az esze, hogy hogyan adja ezt vissza a lánynak, és a kegyetlenség szó helyett a végtelenül dögös jut eszébe, akkor is, ha vissza akarja kamatostul adni ezt a másiknak. Nem baj, ha játsszva ismerkednek meg egymással, nem fog rajta megsértődni, csak azt sajnálja, hogy nadrágon keresztül ér hozzá, nem közvetlenül. - Gondolod, hogy magamtól találtam azt ki? - Kérdezi csendesen, hangjában ott van minden vágy, ami csak odafér, és kicsit zihálva veszi a következő levegőt, ahogy a másik derekára fog azzal a két kezével, amivel eddig mellette támaszkodott, és behúzza finoman magához a vízbe, annyira közel, hogy Kira lábai a dereka köré fonódnak, és bár ruhán keresztül, de beleülteti a másikat, miközben végig a szemébe néz. Két vékony anyag választja el őket, de amíg nem mondja ki, addig így fognak egymással szenvedni. Hazudna, ha azt mondaná, nem imádja ezt az egészet. - A fejemet vertem volna a kibaszott falba érte hetekig. - Sóhajtja a másik ajkára, és finoman lök az ölén egyet, mert ha csúnyán akar játszani, a legjobb emberhez jött a másik. - Álmomban befejeztük, érted? Nem egyszer, nem kétszer. - Megint az orrán fújja ki a levegőt, és lehunyja a szemét, mert nem csak Kirát ostorozza ezzel, hanem saját magát is, és ez hanghatásokkal jár tőle, amikkel nem akarja magát maximálisan elárulni. Úgy fordul, hogy Kira háta a medence szélének nyomódjon, és lök mégegyet. - Most már szándékos? - Kérdezi, mert ugye most is szétcincálja az agyát apró kicsi darabokra azzal, hogy nem ad neki zöld utat. Vannak elvei, de ez most más, ezt ő találta ki, mert azt akarja, hogy fogalmazza meg, hiszen a szavakon túlmenően teljesen egyértelmű, mit akar a lány, de ezt meg kell adnia Alfonsonak. Különben addig húzzák egymás agyát, amíg állatiassá nem válik ez az egész.
Nem ellenkezik, úgy csúszik vissza a vízbe, pontosabban az olasz ölébe, ahogy az kívánja. Testével szorosan simul a másikéhoz, s ölét megmozgatja néhányszor, hogy aztán elégedett sóhaj szakadjon ki belőle. Míg lábaival a férfi derekát öleli körbe, addig kezeivel a nyakát, ezzel is biztosítva azt, hogy minél kevesebb levegő férjen be közéjük. – Nem hiszem, hogy lett volna abban a pillanatban eszed ahhoz, hogy önként megállj – s ezzel nem a férfi képességeit akarja lekicsinyelni, hanem a helyzetet. Mindketten túlságosan átadták magukat az alkoholnak és a vágynak. Kira semmilyen más helyzetben nem kezdett volna ki ekkora tömegben a másikkal ilyen szinten. Az pedig, hogy hajlandó lett volna magát odaadni egy folyosón, ahova bárki, bármikor megérkezhet és közönségükké válhat, egyáltalán nem férne bele. – Akárki is volt az, nevetségesen hangzik, de szívességet tett nekünk – ezt pedig muszáj kimondania. Mert biztos abban, hogyha nem jön Alfonso egyik akármilye és nem itatja meg vele a kávét, aztán nem indul el onnan az olasz, akkor nem állnak meg. S abban a pillanatban jó lett volna, megkönnyebbülnek, végre beérik az, amit napok óta hajszoltak. De utána.. Utána biztos, hogy akkora szakadék lett volna kettejük között, melyből már Isten sem hozza fel őket. Megmoslyogtatja a tény, hogy ha ezt így Alfonso nem is mondja ki, de szavai arról árulkodnak, hogy ő is tisztában van ezzel. Hatalmas hiba lett volna, így hát minden mérgelődés és mi lett volna ha, kezd egy kicsit feleslegessé válni, főleg így, hogy lassan ismét egymásban vannak. – Hmm, tényleg? – kérdezi halkan, egyetlen egy centimétert sem eltávolodva a másiktól. – És milyen volt? – igen, minden egyes részletre kíváncsi, bár lehet jobb, ha nem érdeklődik efelől, mert elég kínos lenne az olasz álmaiban lejátszott aktusokhoz képest alul teljesíteni. Halkan felnyög, mikor háta a medence széléhez ér, mert az olasz csípőjének lökése ismét olyan ponton érinti, melyet már nem a ruhaneműn keresztül kellene izgatnia, hanem azon belül. – Szándékos – búgja halkan a másik ajkaira a szót. Persze, hogy az, tényleg benne van egy kicsinykét, hogy addig húzza a másik agyát, amíg lehet. Közben viszont a saját határait is feszegeti, s Alfonsoval ellentétben, ő nem rejti el vágyakozó sóhajait, apró nyögéseit. Igen, ez is pont olyan tudatos, mint az, ahogy csípőjét megmozdítja, mert ha Alfonsonak lehet, akkor neki is. A két vékony anyag súrlódása pedig csak izgalmasabbá teszi az egészet. – De nem fogok könyörögni – persze, hogy nem tesz ilyet, s tudja, hogy ezt nem is kérte a másik. Szavai elhalkulásával, teste mozdul, s addig fészkelődik, míg kezét be nem tudja csúsztatni az olasz alsónadrágjába és óvatosan rá nem markol a vérrel teli nemi szervére, miközben elégedett sóhaj szakad ki belőle. Keze lassú és óvatos mozdulatokkal kezd el járni, ajkai pedig a férfi bőrét ízlelik, először a nyakán, haladva felfelé, egészen ajkaiig, hogy egy érzéki, nem követelőző csókba invitálja az olaszt.
“Baby, I see what's on your mind, I see. You try to find another lie, for me, and when I ask about it, hm. When I ask you're hiding from me, mm-mm. Confusing thoughts and mystery, I see. Our love was just a fantasy, for me. You played me like nobody, mm-mm. When you were everything for me, mm-mm”
+18 Felnevet kínjában, ami egyszerre két dolognak szól. Az első, hogy valóban nem lett volna semmi esze megállni, mert kiütötte magát - ami teljesítmény, hiszen nagyon nehezen jut el arra a szintre -, a második pedig, hogy kezd belebolondulni az egymás agyának húzásába, és nehéz bármire koncentrálnia, amikor így ül az ölében a másik, és lehet pillanatok választják el attól az istenverte lovaglástól, amit képtelen kiverni a fejéből, amióta szóba került. A nevetése közben szól azért Francesconak is, mert hálás annak a rátarti szarházinak sohasem lesz, de valóban.. így, a mostani helyzet, hogy biztosan mindenre emlékezni fog, és tökéletesen kontrollban van a saját teste és akarata felett, sokkal jobb lesz.. ha végre megkönyörülnek rajta. - Valóban nem lett volna. - Vallja be, és ezzel egy kicsit szándékosan, de emlékeztetni akarja a másikat arra a hévre, amit akkor megéltek. Valahol azért örül, hogy eljutottak odáig, különben elképzelésük sem lenne valójában, hogy mennyire akarják egymást, de közben pedig átok az egész, mert hetek óta erről szól a napjának nagy része, de főleg az éjszakái, meg az álmai, és ez már nem egészséges rá nézve. Azt akarja mondani, hogy tényleg, de akkor a lány megmozdul, ő pedig valamilyen torokhangot hallat, és lehunyja a szemét. Kicseszett most saját magával is, mert ez már nem lehet elviselni, gondolja, és igazából csak arra vár, hogy megengedjék neki, hogy belekezdhessen. Onnantól isten a tanúja, de el fogja feledtetni Kirával az összes pimaszságát, amit most megenged magának - Alfonso meg azt engedi meg neki, hogy ilyen legyen -, és nem lesz menekvés semmi elől. - Mocskos. Hangos. Hosszú. - Szinte nyögi a szavakat, mert már nehezére esik tisztán gondolkozni, főleg úgy, ha a lány most kérdez rá a pontos részletekre, amikor igazából Alfonsonak már semmire nincsen szüksége, csak a konkrét tettekre, különben vagy a feje durran ki, vagy.. Most már neki is nehezére esik visszafogni a hangokat, főleg úgy, hogy Kirából folyamatosan szakadnak fel, Alfonso pedig követi benne, amikor a medence széléhez nyomja a hátát. Nagyon kevés hiányzik, hogy megszegje a magának udvariasan tett ígéretet, és akkor a lány is beláthatná végre, mit tett vele, de egyelőre kitart mellette. Pedig kurva nehéz dolga van, főleg így, hogy addig helyezkedik és küzd a lány, amíg a markában nem tartja - és szó szerint -, Alfonsoból pedig megint feltör az az előző torokhang, csak most nyögésbe fordul hamar, és megremeg némileg, ha nem is egészében a teste az érintéstől. - Jézusom, kicsinálsz. - Mondja, aztán, hogy levezesse az érzést, amit a másik generál odalent, ráhajol a nyakára, és olyan mélyen csókol, hogy éppen csak nem harapja őt, miközben elindul a medence bárhoz közeli, teraszon lévő oldalára, ahol a sarokba van egy kiülő, mert ezt fizikailag már nem lehet túlságosan sokáig húzni. Ugyan zöld jelzéssel még nem látták el, de azt, amit Kira tesz vele, úgy gondolja, megengedheti magának - és elképzelései szerint egy fokkal többet is -, ezért Kira háttal van a kiülőnek az ölében, amikor odaér, ő pedig nemes egyszerűséggel felteszi oda, eltávolítva őt egy időre a vérbőségétől, hogy kapjon pár perc szünetet, és bosszút is tudjon állni. Meredek mondjuk ezt bosszúnak nevezni, hiszen rossz szándék aligha van benne, sőt. Ő még félig a vízben marad, így oda tud hajolni a másikhoz, és figyelmeztetés nélkül csókol a mellei közé, és indul el lefelé a csókokkal, ha nem ütközik semmilyen ellenállásba. Határozottan halad a hasán át egészen le, a következő pillanatban pedig már érzi a másik alsóneműjéről a klóros medencevíz ízét, ahogy ott csókolja, ahol a legjobban esne neki, ha nem választaná el az ajkait tőle a ruhadarab. Tényleg tud mocskosan játszani, ha arra van szükség, márpedig Kira előző húzása határozottan az volt.
– Búja? Állatias? Vad? Érzéki? – minden egyes szót lassan ejt ki a száján, a férfi bőrére suttogva. Igen, szeretné még egy kicsit hergelni, mert rettenetesen élvezi, hogy Alfonso nem csak úgy elvesz, hanem ad neki némi teret a kibontakozásra. Bár azt be kell látnia, hogy van egy határ, amikor már nem fog mást akarni csak és kizárólag azt, hogy az olasz kidugja belőle még az életet is. Elégedettséggel tölti el, hogy a férfinál is eljön az a pont, mikor már nem képes hangját elfojtani. Igen, egy nőnek is kell, hogy tudja nem egy robottal csinálja, hanem valakivel, aki élvezi, ha érintik, s vágyik arra, hogy tovább folytassák. - Pont ez a lényeg – jól esne a lelkének, ha elérhetné ugyanazt, amit a clubban a férfi. Bár a játéka vissza is üthet, hiszen azzal, ahogy ingerli, hergeli a másikat, önmagát is, s minden egyes mozdulatánál úgy érzi, hogy lassan szétfeszíti belülről ez az egész. Kissé szorosabban tapad a másikra, mikor az elindul a medencében, s meglepetten érzékeli, hogy a kellemesen hűs vízből, kiemelik, mint egy rongybabát. – Ezek szerint mégsem vagy gyorstüzelő – közli elégedett vigyorral az arcán, miközben, még két-háromszor mozdítja kezét a másikon, aztán ereszti, ha már erre kényszerítik. Ez egy olyan megállapítás, amit kár lett volna magában tartani, ha a kettősük eddigi piszkálódásait nézik. Igen, a clubban ezzel bőszítette és azt szándékosan tette. Élvezettel nézte, mikor eldurrant attól is az agya, most pedig élvezettel nézi, ahogy Alfonso fölé kerekedik és aljas mód kezdi el csókokkal hinteni testét. Mélyen szívja be magába a levegőt, mely némiképp már hűlt, teste mégsem érzékeli ezt, hiszen minden porcikája forr az olasznak köszönhetően. Egyik kezével a férfi hajába túr, másikkal pedig vállát fogja, s mikor leggyengébb pontját éri ez ajkaival, körmeit kissé belemélyeszti húsába. - Bassza meg, te tényleg megvárod míg könyörögni fogok? – sóhajt fel, s kissé megemeli felső testét, hogy így szemeivel elkaphassa a férfiét, ha az megteszi, hogy ránéz. Hát miért kell kimondania? Nem érzi? Nem elég az, hogy minden porcikája megremeg attól, hogy hozzáér? A sóhajai, a nyögései, az, hogy lassan már ennyitől is elveszti az eszét, nem jelzik eléggé, hogy már igazán megtehetné, hogy végre megdugja? Tényleg ki kell mondania? Pedig megígérte magának, hogy nem könyörög, de Alfonso lassan olyasfajta őrületbe kergeti, melynek tényleg esdeklés lesz a vége. Végül van még benne annyi, hogy mindkét kezével nyúljon a másikért és felhúzza magához. Nem fogja kérni, nem fogja mondani, inkább kezébe veszi a dolgokat, szó szerint, mert lejjebb tolja a férfiról a nadrágot és bugyijának vékony anyagát félretolva vezeti a férfiasságát pontosan oda, ahol már percek óta lennie kellene. Így kér, így adja meg az engedélyt, így mutatja meg igazán a vágyát, mert abban biztos lehet a másik, hogy szavakkal nem fogja megtenni.
Kezdőlap
