Sebastian és Michael Nolan.
Utóbbi akkor csatlakozott a családhoz, amikor Seb 14 éves volt.
Az ifjú Sebastian árvaházban nevelkedett, majd 10 évesen örökbe fogadta őt a Nolan család. Egy középréteghez tartozó, jó körülmények között élő házaspár, akiknek nem lehetett biológiai gyermekük. Kezdetben jól bántak nevelt fiúkkal, aztán mikor teltek a hónapok valami megváltozott az apában és egyre agresszívabb lett. Gyakran kiabált a fiúval, verte a feleségét és idővel a fiatal Nolan is céltábla lett.
Sokszor hagyott nyomokat Sebastian hátán apja vaskos bőr derékszíja és kapott monoklit tőle, amikor nem úgy zajlottak otthon a dolgok. Az iskolában a tanároknak és a védőnönek is szemet szúrt, hogy a kis Nolan micsoda sérüléseket szerez, de neki mindig volt kifogása. Balesetekre hivatkozott és arra, hogy az utcán megtámadták. Los Angelesben az nem volt ritka.
Néha voltak otthon jó napok, akkor minden szép volt, olykor pedig erőszakos napoknak néztek elébe.
Vélhetően mindenről az apja gyógyszerfüggőssége és a fiú örökbefogás utáni alkoholizmusa lehetett a ludas. Idővel már az anya sem tudott mit tenni férjével és otthon beköszöntött a rémuralom.
Sebastian végül 14 éves korában véget vetett mindennek. Pontosabban az a valaki, aki a család védelmére kelt. Michael, aki Sebastian másik személyisége volt. Egy tragikus, verekedésekkel teli napon a konyhakéssel szúrta torkon a zsarnok férfit, miközben a család női tagját ütötte a földön.
Az eset rendőr kézre került, ám a fiú kegyelmet kapott és nevelőanyjával élte tovább életét - a szörnyeteg férfi nélkül -, aki később nyugtatókba és könnyű drogokba menekült az események hatására.


Sebastian nem élvezhette a boldog családi légkört, de legalább mindig volt étel-ital az asztalon. Anyja mellett sikerült az iskolát is elvégeznie, miközben fokozatosan ismerte meg azt a valakit, aki benne lakozott.
Még ha nevelő apja egy bestia is volt, akkor is mélyen érintette, hogy saját kézzel vetett véget a férfi életének. Még ha nem is pont ő, hanem Michael.
Megismerkedett vele, tudtak egymásról. Seb többször is megpróbált beszélni róla anyjával, de az antidepresszánsoktól sokszor kába nő nem nagyon foglalkozott a fiú gondjaival.
Az apai nagyszülők igyekeztek a fiú gondját viselni, de nekik a fiú nem tudott megnyílni.

Az iskolában nem voltak barátai. Sokan ferde szemmel néztek rá a magánéleti gondjai és a családja miatt, másrészről pedig Sebastian sem mert kezdeményezni senkinél, hanem magányosan kuporgott a padban a tanulásra koncentrálva és a szüneteket is egyedül töltötte.
Szégyellte a családját és saját magát is, azt, ami és akik között él, ráadásul félt attól, aki benne lakozik. Michael erőszakos jelleme és tette szinte csontig hatoló félelmet gerjesztett benne.
Anyagi helyzetük is súlyosan megromlott, ezért sok mindent nélkülözniük kellett.

Sok időt töltött az utcán, parkokban és parkolókban, patak parton, roncstelepeken, csakhogy ne kelljen hazamennie anyjához és ne kelljen találkoznia nagyszüleivel. Az egyedül töltött időkben próbált megismerkedni Michaellel. Arról, hogy ki ő és mit szeretne.



Michael valóban így tett. Amikor szükség volt rá, jött. Felvette a harcot az utcai támadókkal, még ha nem is nyertek mindig.
Kiállt másokkal szemben Sebastian jogaiért, és erőszakos, erős jellemével igyekezett mindig mindenből előnyt kovácsolni.

Anyja halála után Sebastian végül 19 évesen úgy döntött elhagyja Los Angelest, mielőtt még nagyszülei előkerülnének, így a nyugtató túladagolásban meghalt anyját hátrahagyva a házban  és tömegközlekedéssel öt napnyi utazás során eljutott New Yorkba, hogy új életet kezdjen.


Mikor Sebastian megérkezett Bronxba nehezen találta meg a helyét. Nem ismert semmit és senkit, nem volt szinte semmi pénze, így kezdetben az utcán tengődött és kéregetésből tartotta fenn magát. Igyekezett ismerősöket szerezni, az utca embereivel ismerkedni, bandázókkal, csavargókkal, ám Michael hamar ismét felbukkant és hosszabb időkre is felül kerekedett Seben. A leleményes férfi jó zsebtolvajnak bizonyult, így a pénz gyakran meg volt oldva pár napra, ám Sebastian nem akart így élni.
Sokszor veszekedett másik személyiségével nem volt ritka, ha bántalmazta saját magát, hogy erőszakos és bűnöző felének is fájdalmat tudjon okozni, de az ilyen percekben sokszor átvette felette az irányítás Michael.
A Bronxi utcák viszont nem akárkinek valók, így sokszor hagyták őket jól helyben, hiába volt ott Michael, aki próbált törött sörösüvegekkel és kis bicskákkal védekezni. Szereztek jó pár harci sérülést, volt, hogy a Bronxi rendőrség őrszobáján kötöttek ki.

Az élete jóformán romokban hevert, hajléktalanként és koldusként tengődött. Romos épületekben húzta meg magát, csavargókkal bratyizott és lopásból élt.
Végül csak a sarkára állt és alkalmi munkákat vállalt. Ha csak pár napra is, de dolgozzon, még ha rettegett is a világtól és az emberektől. Szó szerint meghúzva magát vállalt ásást, gyomlálást, kerítés festést, takarítást, bármit, ami legalább annyi pénzhez juttatja, hogy a legrosszabb, legagyibb lakást ki tudja venni albérletbe. De jajj volt annak, aki nem akart neki fizetni, mert akkor előbújt belőle a gonosz Michael, hogy kiverje a pénzt az illetőből.


Ma már azért van lakhatása. Egy ócska albérletben él, amit egy újságárustól bérel. Arra jó, hogy ne az utcán kelljen élnie, de a jótól elég messze van.
Alkalmi munkákat vállal, bármit, ami csak kicsi pénzt is hoz a konyhára, de egyéb iránt otthon, az omladozó falak között tanyázik és még az utcára is csak ritkán megy ki, mert fél.
Fél Michaeltől és attól, mit művelne az emberek között, ráadásul ő sem szívesen mutatkozik.
Nem mer kapcsolatokat építeni, nem mer barátokat keresni. Önértékelése messze a föld alatt van; szégyelli magát és semmire sem tartja magát. Tulajdonképpen élni sem szívesen él, mivel csak sínylődés és tengődés az élete. Fájdalmak, szenvedések. Szegénység és nyomor.
De meghalni sem halhat, mert Michael nem engedi neki, Ő még harcol és Sebastiant is arra tanítja, hogy nem adhatja fel. Harcolnia és küzdenie kell, ha jobb életet akar. Nem adhatja fel, csak mert most a föld alatt vannak. Még feltörhetnek.
Egyetlen bizalmasa az újságárus, aki a lakását biztosítja, de neki se mer sokat mesélni, mert fél, ha elfordulna tőle, akkor Michael megtámadná őt.

Gyakran beszélget Michaellel, de az álláspontjuk sosem azonos, ráadásul Sebastian minden rosszért, ami az életben érte őt okolja.
Minden nap egy küzdelem, amit igyekszik Sebastian is gőz erővel megvívni, még ha reményvesztettnek is érzi magát. Csendesen és visszahúzódóan tengeti napjait, ellenben teste másik lakójával, aki nagy dumás, bátor, közvetlen és igen agresszív is, ha a helyzet úgy hozza.
Michael egy igazi harcos, aki igyekszik fenntartani Sebastiant és lelkesíteni, motiválni, de csak néha sikerül életet vernie belé.

A legtöbb ember átlép rajta... rajtuk, észre sem veszi őket, de vannak jó emberek is, akik nyújtanak feléje segítő kezet és ez néha motiválja Sebastiant is, hogy nincs minden veszve.
Még csak huszonnégy éves, még bármit elérhet és évek állnak előtte, hogy kitörhessen a Bronxi nyomorból.

Egyik legnagyobb félelme, hogy egyszer megtalálják őt a nagyszülei, vagy a rendőrség az anyja halála miatt. Szerencsére sehová nincs bejelentve se állásként, se lakóként, így nem valószínű, hogy bárki is egykönnyen a nyomára bukkanna, ráadásul már elmúlt 21, így már felnőtt jogilag is, de akkor sem szeretne a családja szemei elé kerülni, sem a múltjával szembe nézni.

Igyekszik a jövőjére gondolni és terveket szőni, bár most még nem sok reményt lát rá, hogy valami is a közel jövőben áttörést hozna.

Egy üveg olcsó sörrel a társaságomban ültem a szoba kopott, omladozó sarkában és visszafogott kortyokat nyakaltam belőle a bennem lakozó legnagyobb sérelmére, ugyanis Michael képtelen volt szó nélkül hagyni, hogy szeretnék eltölteni pár nyugodt percet egy magam egy üveg alkohol társaságában.
- Ezt az önsajnálatot. Látnod kéne magad, szinte süt rólad, hogy mennyire sajnálod magad és mennyire szeretnéd, ha mások is sajnálnának - hallottam a szemrehányást.
- Te már csak tudod... még egy sört sem ihatok meg nyugodtan, hogy ne kapnék kritikát... - nyöszörögtem fájdalmasan, egykedvűen, megtörten.
- Nem illik a kezedbe. Túlságosan édes pofa vagy ahhoz, hogy vedelj. És elég fiatal is. Ha jól emlékszem elkérték tőled a személyid. Letagadhatnál vagy öt évet.
A fejem fogtam és hajamba markoltam.
- Ne kínozz már! Csak maradj csendben és hagyd, hogy igyam a sörömet...
- Sajnáltatod magad! Állj fel! Állj fel és nézz a tükörbe, gyerünk!
Éreztem, hogy nem vagyok ura a testemnek. Mintha külső erők vennének rajtam erőt, hatalma lenne felettem valaminek, ami arra késztet, hogy a fürdőszobába menjek.
Mikor végre újra éreztem, hogy enyém a testem a fürdőszoba tükre előtt álltam és magamat néztem, kezemben a sörrel. Szó, mi szó, elég ramatyul festettem. Mint, aki hetek óta nem aludt, csak gyászolt.
- Nézz magadra és mondd el, hogy mit látsz! Mondd el, hogy mit látsz!
Megnéztem a tükörképem, de képtelen voltam bármit is felelni a hangnak. Túlságosan magam alatt voltam, túlságosan féltem. Túl rossz érzés volt látni magam és a szenvedést magamon.
Még mindig nyoma volt a legutóbbi verekedésnek, amit két afroamerikaival rendezteünk.
Még mindig nyoma volt rajtam a múltamnak és a családi tragédiáknak. Nem hevertem ki teljesen.
Inni akartam, de nem tudtam magamhoz emelni az üveget.
- Túlságosan elmerültél a tragédiákban! Hagyod, hogy beárnyékolja az életedet! Fogadd már el, ami történt és küzdj az életedért! Már semmi sem hozhatja vissza a régi időket.
- Megölted az apámat... - motyogtam. - Megölted az apámat, te szörnyeteg...!
- Rászolgált a halálra! - kiáltotta a tükörre Michael. Éreztem, hogy még a torkom is belefájdult, ahogy torka szakadtából ordított.
Az én torkom használja, az én testem birtokolja, az én hangomon beszél ez a szörnyeteg.
- Emlékezz vissza mit művelt veled! Az anyáddal! Velünk! Hány sebet hagyott rajtatok, hányszor tiport belétek! Ha én nem vagyok, még mai napig a szíjjával verne téged és öklével ütné az anyád! Még mindig a lábtörlője lennél! Emlékezz, amikor véresre verte a hátad és felszakadt a szemed! Én nem szörnyeteg vagyok, hanem egy hős! Nekem köszönheted az életedet!
Szavai csontig hatoltak. Éreztem, amint a lelkem apró darabokra hullik és vaskos könnycseppek zúgnak végig az arcomon. A sörösüveget a tükörbe vertem, ami összetört, de tudtam, hogy ez nem elég ahhoz, hogy Michaeltől megszabaduljak!
- Vedd tudomásul, hogy én irányítok!
- Soha nem lesz tiéd az életem! Nem irányíthatod az életem! Te csak egy betolakodó vagy! Egy gyilkos! Tönkre tetted az életemet, te szörnyeteg!
- Vedd úgy, hogy kaptál tőlem egy lehetőséget az újrakezdésre!
Belemarkoltam a mosdókagylóba és rángatni kezdtem, térdre rogytam és üvöltöztem. Én is és Michael is, mire hangos lábdobogással betért a fürdőbe a főbérlőm, aki képtelen volt elképzelni, hogy mégis mi történhet.
- Sebastian! Hé, Sebastian! - ugrott hozzám és megrázott, majd megölelt. - Mi történt? Mi történ? Mi folyik itt?
Fogalmam sem volt, milyen magyarázattal álljak elő...


Kellett a pénz, így minden munkát tudni kellett értékelni. Voltak a környéken kertes házak bőszével, így eljártam ágyásokat gyomlálni. Kerítéseket festettem, vagy éppen eljártam házakhoz, lakásokba takarítani. Voltak, akik az ilyesmiért örömmel fizetnek, csak ne nekik kelljen dolgozni vele.
- Mondd csak, Sebastian, hogy létezik, hogy egy ilyen fiatal és aranyos fiú, mint te, nem az egyetemen van, hanem kerteket gondoz? - kérdezte a néni.
- Hát... - pillantottam a kihúzott gazokra zavartan. - Nincs rá pénzem. Most gyűjtök. Spórolok és ha össze jött néhány félévre, akkor beiratkozom - feleltem az igazságnak nem teljesen megfelelően.
- És mit fogsz tanulni?
- Szerintem irodalmat.
- A szüleid nem tudják fizetni?
Erre mit kellett volna mondanom? Hogy a bennem lakozó démon megölte az apám, az anyám meg idegösszeomlást kapott és keserűségében túladagolta magának a nyugtatót?
- Hát... tudja, nem erről van szó... csak szeretnék, ha megoldoznék a pénzemért... - hazudtam eltitkolva az igazságot.
A néni nagyokat bólogatott.
- Végülis, van benne valami. Azt mondják így jobban megtanulja az ember értékelni a pénzt.
Hát az igaz. Minden dollárt nagyra értékelek és megbecsülök, hiszen kőkeményen megdolgozom értük és így is alig élek meg.
Nekem nincs olyan szerencsém, mint egyeseknek, akiknek semmire sincs gondjuk. Nekem nulláról kellett itt mindent kezdenem, de haladok.


- Tudod... kezdem azt érezni, hogy örök életemre itt fogunk megrohadni ebben a... romhalmazban. Nem tudom mivel érdemeltem ki, hogy itt kössek ki végül.
- Még mindig jobban jártál, mintha tovább sínylődtél volna a régi életedben. Már elfelejtetted, hogy milyen érzés, amikor elintézik neked a véraláfutást?
Összerázkódtam és lehajtottam a fejem.
Nem felejtettem el semmit, mai napig emlékszem a nevelőapámtól kapott ütésekre és ha csak rá gondolok, fájni kezd a testem.
- Nem... nem felejtettem el semmit...
- Sebastian! Emeld fel a fejed! Emeld fel! - utasított az eréjes hang, én pedig felszegtem a fejem. - Tudom, hogy ez nehéz neked, de voltak, akik már sokkal nehezebb helyzetekből is felálltak. Mikor ide kerültünk Bronxba, még ennél is rosszabb volt. Most már van fedél a fejed fejünk felett, kezd pénzünk is lenni. Innen már csak felfelé mehetünk.
- De... ez nem élet.... nekem.... nekem még nem is volt életem. Nem éltem semmit.
- Ez is élet! Testvérem! És vannak, akik milliószor rosszabb életet élnek. Még bármit megélhetsz! Még bármire viheted! Fiatalok vagyunk még, Sebastian! Csak 22 évet éltünk eddig. Pár év múlva még vezérigazgató is lehetsz!
Nem tudom hihetek-e neki, de volt benne igazság. Talán csak én reagálom túl? Így lenne?
Még bármire vihetem. Csak találnom kéne egy jó állást, ami sok pénzt hozna és akkor minden megváltozna. Ezek az alkalmi munkák csak arra jók, hogy a főbérlőmnek fizetni tudjak a rezsibe, ha már lakbér nélkül itt lakhatok és ne haljak éhen.
Ennél több pénzhez kell jutnom, ha jobb életet szeretnék magamnak.


Bájos mosollyal pillantottam a mellett álló férfira, aki éppen a friss napilapokat bontotta ki és pakolta ki a bódéba a megfelelő pultra. Az egyetlen ember, aki mellett tényleg tudok még mosolyogni. A férfi, akinek köszönhetem, hogy van, hol laknom és elég csak a rezsibe fizetnem. Ha ő nem lenne, még mindig valahol az utcán tengődnék, vagy bontásra váró épületekben csöveznék.
Az újságos, azaz a főbérlőm, Rick rendesen ember volt.
Nem volt már fiatal, hatvan körül volt és kissé beteges kinézetű volt már, de egész jól tartotta magát és a rossz kinézetet tekintve szerintem egészséges is volt, csak sokat dohányzott és ivott fiatalon.
- Hány éve is csinálod már?
- Az újságozást? Szerintem húsz.
Füttyentettem.
- Nem ma kezdted...
- És, te mit akarsz kezdeni, ha összekapartad magad?
- Kéne most már valami rendes állás...
Egyetértően bólintott.
- Menj be valami közértbe, vagy áruházba. Eladót és árúpakolót mindenhová keresnek szerintem.
- Nem rossz ötlet - bólintottam kedves mosollyal.
Igen, jó is lenne. El is tudnám végezni a munkát, de nem szívesen dolgoznék olyan helyen, ahol sok ember fordul meg, ahol sokan vannak. Féltem őket Michaeltől. Erőszakos és hirtelen haragú. Lehet senki nem járna jól vele, ha balhé lenne. Örökké nem magyarázkodhatok a rendőrségnek sem, egyszer tényleg lecsuknak...
- Utána fogok járni a lehetőségeknek - nyugtattam meg őt.
- Nem muszáj. Vannak egyéb állások is. Amit te magadénak érzel.
Egy olyan kis újságos bódét, mint az övé szívesen üzemeltetnék. Békés, nyugodt munka, kedves vevőkkel. Nekem is valami hasonló kéne.
Vagy elmehetnék rendes nyolc órás takarítónak valahová. De az alig fizet valamit is.
És az is fontos, hogy ne akarjanak hivatalosan bejelenteni.
- Sebastian... - szólított meg Rick kiszakítva gondolataimból.
- Igen? - pillantottam felé.
- Egyszer mesélsz nekem az életedről? Szeretnélek jobban megismerni... Jó ideje ismerlek, de alig tudok rólad valamit.
Hol piros voltam a zavartságtól, hol sápadt az ijedtségtől.
- Én... én... persze... csak kicsit nehéz meg minden, de... persze, majd egyszer leülünk és mesélek kicsit...
- Annyira rejtélyes vagy és elesett, Seb. Féltelek...

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Már egészen gyerekkorod óta olyan környezetben nevelkedtél, ami nem volt biztonságos számodra. Az árvaház után ugyan lett családod, de mellettük olyan lelki és fizikai sérüléseket szenvedtél el, melyet még élsz nem tudsz majd kiheverni. Emellett pedig olyan mentális problémával is szembe kell nézned, ami befolyásolja a döntéseidet és hol gátolja, hol úgy tűnik mintha segítené a jövődet, aminek létezésében sokszor te magad sem hiszel. Lehet, hogy az otthonodnak aligha nevezhető mérgező környezetből kiszabadultál, de abban ami benned zajlik már nem ennyire egyszerű. Mindezek ellenére próbálsz túljutni a hétköznapokon. Stabilitást keresel a munkák során és tetőt a fejed fölé, hogy egy kis irányítást a magadénak tudj. Tisztán látszik, hogy jobbá akarsz válni és többet akarsz, de Michael miatt korlátoltak a lehetőségeid. Szerintem jól megírtad a két benned lakozó személyiség vívódását és ennek nehézségeit. Sebastiant, aki felelősségteljes és normális másokkal és Michaelt, aki könnyedén bonyolódik bajba és kiszámíthatatlan. Remélem egyszer lehetőséged lesz megkapni azt a segítséget, amely valóban hasznos lesz számodra.
Érdekes karaktert hoztál nekünk és köszönöm, hogy olvashattalak!  

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!