“Your work is going to fill a large part of your life, and the only way to be truly satisfied is to do what you believe is great work. And the only way to do great work is to love what you do. If you haven’t found it yet, keep looking. Don’t settle. As with all matters of the heart, you’ll know when you find it.”

A bátyámmal van találkozóm, így aztán összeszedem a dolgaimat, leginkább magamat. Olykor ráemelem a tekintetem a telefonomra, hogy a testvérem, vagy a szomszéd lányka üzent-e bármit. Bár az utóbbival nem beszéltem le semmit se, így a fél órás határidőt szigorúan tartom, amit a bátyó eltölt a kedvenc helyén. Közben pedig azt szervezem le magamban és kis cetlikre írogatok, hogy milyen meglepetést kreáljak még Aleynának, esetleg milyen helyekre tudnám elvinni, ami tetszene neki. Szeretném elkápráztatni, persze nem magammal, hanem a helyekkel, ahová elviszem. Ami a bátyámat illeti, neki vettem korábban egy üveg piát, a kedvencét, szóval panasza nem lehet, hogy nem gondolok rá. Úgyis rég ültünk be bárhová is, szóval átbeszélhetünk pár dolgot, emlékeztetem magam, hogy iszok, így autóval nem mehetek. Taxit kell fognom, ami elvisz a helyre. Szóval a hátizsákomba pakolok minden szükséges dolgot, hogy semmi se maradjon ki. Ma nem dolgozok ez biztos, holnap is csak éjszakára megyek, pár nap az egész, azt kibírom. Szóval meg is lépek otthonról, még ellenőrzöm Aleynát, bekopogok hozzá, de mivel semmi válasz nem érkezik, így távozok is az ajtóból és ezzel együtt az épületből is, hogy leintsek egy pont érkező taxit. Bevágódok mellé és mondom az uti célt, szerencsére ismerem a hapsit és ugyanúgy ismer ő is, tudja a menetet a dolgoknak, nem először visz el a megadott helyre. Pár másodpercig csendben ültem mellette, de aztán egyetlen kérdést feltettem felé és őszinte választ kaptam, ami tetszett is, szóval megfogadom. A későbbiekben biztos jó lesz és a tanácsokat általában megfogadom, főleg, ha az nekem is megfelel. Rápillantok a mobilra, még van pár percem, míg a találkozónk megkezdődne, meg hát nem két perc lesz átbeszélni a dolgokat. Szerencsére és ha neki is kijutott belőle, akkor idő, mint a tenger effektus is jelen lehet most. A megfelelő parkolóhelyen megálltunk, kifizettem a fuvart, majd kipattantam, a sofőr pedig már lépett is le. Az időre néztem, még két percem van, szóval vacilláltam, hogy fel-e hívjam Aleynát vagy sem...de mivel a beszélgetés sokáig tartana, én meg el ígérkeztem a bátyámmal...kinyomtam a lány nevét és eltettem a mobilt. Az érkezőre figyeltem fel és széles mosollyal üdvözöltem. Nem késett el.
- Helló tesó. Nyúzott vagy...biztos minden oké? - érdeklődtem kíváncsian, bár volt bennem némi élcelődés is ezen a téren, de a szokásos üdvözlés sem maradhatott el. Szóval, ha nem szégyellte a pofámat, akkor egy testvéri ölelésre vontam magamhoz. Hiányzott a hülye feje. Szóval ha ő is úgy gondolta, akkor mehettünk is be a szokott helyünkre, a szokott asztalunk is minket várt. Üres volt az asztalunk és a hely sem volt zsúfolt. Letelepedtem a helyemre és intettem, hogy egy kör szokásost hozzanak ki.  


Megjelenés

“Your work is going to fill a large part of your life, and the only way to be truly satisfied is to do what you believe is great work. And the only way to do great work is to love what you do. If you haven’t found it yet, keep looking. Don’t settle. As with all matters of the heart, you’ll know when you find it.”

A bátyám nem tartotta cikinek és gáznak a köszöntésemet, viszonozta is. De legalább megtudtam egy foltot a napjáról és remélem még többet is megtudok róla. Régóta nem beszéltünk semmilyen mód sem, szóval itt az ideje végre. Érdekelt az állapota, a testi és lelki egyaránt. Szerettem hallani róla bármilyen formában. Aggódtam érte, persze. Mindig minden alkalommal aggódok és örülök, mikor jelentkezik valamilyen formában. Akkor sem leszek nyugodt, de megkönnyebbülök kicsit.
- Erről mesélhetsz bővebben. - vigyorodtam el a letelepedést követően, őt fixiroztam, ahogy átnyújtott számomra valami meglepetést. Mindez az számomra, minden érmét amerre jár megkapok tőle, fanatikus gyűjtő vagyok mondhatni. De ez sokat jelent számomra és mindketten nagyon jól tudjuk. Kérdésére fejet ingattam.
- Nem, nem. Te mesélj! - szólaltam fel durcásan, majd elvigyorodtam. Kíváncsivá tett a kezdet, hogy mi is történt ami máshol altatta el. - Hol aludtál végül is? - kíváncsiskodtam, hiszen ez jobban érdekelt jelenleg, mint az, hogy nekem milyen műszakom volt. Mégha azt is tudom, nem ez érdekli őt, hanem inkább Aleyna. Na ő engem is. Megbizergálja a fantáziámat, a szívemet és belépett oda, ahová más nőszemély nem tudott. De még nagyon gyerekcipőben jár a kapcsolatunk, bár ez még nem is nagyon kapcsolat. Hálásan pillantok rá az újabb érme miatt, majd az érkező italok után nyúltam, hogy koccintás után bólintsak.
- Ránk! - egyeztem bele ebbe az egészbe, mit a bátyám mondott, hiszen sok szar szokott ránk telepedni, de kiszoktunk utána mászni is belőle. Együtt, közösen. Szavakkal, tettekkel. Beleittam a piába, ha mesélt, akkor végig hallgattam türelmesen és kíváncsian. Sok minden történt az elmúlt hetekben, így örülök, hogy kibeszélhetem neki. A nőügyeket nem szoktam másnak kiteregetni, a szüleim sem tudnak még Aleynáról, de Michnek elmondok majd pár részletet. Hogy mit érzek és vajon mint nagy testvér, milyen tanácsokkal lát el. Persze neki se túl sok nőügye volt, szóval a tanácsokkal...kitudja mi lesz. Hosszútávra tervezek, így aztán átkell nyálaznom a lehetőségeimet. Azt sem tudom, hogy honnan kezdjem majd el a kettőnk történetét, hogy mit mondjak el...de valószínüleg mindent is elfogok neki. Az érzéseimet is, hiszen most madarat lehetne fogatni velem.


Megjelenés

“Your work is going to fill a large part of your life, and the only way to be truly satisfied is to do what you believe is great work. And the only way to do great work is to love what you do. If you haven’t found it yet, keep looking. Don’t settle. As with all matters of the heart, you’ll know when you find it.”

Szerencsére nem kell harapófogóval kihúznom a történéseket, megered a nyelve és csak figyelek. Tipikusan csak a bátyám tenne ilyesmit, hogy a mentésére siet egy nőnek és még mozdulni sem fog, míg amaz jól nem lesz.
- Hős vagy. - szólalok meg őszinteséggel a szavaim nyomán. Nem mindenki csinálná ezt meg egy idegennel, főleg, ha az egy nő. Van, kik megerőszakolják, van, akik megnyúzzák, vagy bedrogoztatják. A bátyám ennek ellenkezőjét tette, de én is hasonlóképp cseledkedtem volna. Nem tartozom a züllöttség aljához, így mondanám magunkat jófiúnak. És ha azt vesszük, akkor büszke is vagyok rá és arra, amit és ahogy cselekedett. Az érme hozzám került, a piálást megkezdhettük, bár nem eszeveszett végtelen piálás mindez részünkről. Meg vannak a határain a találkozók alkalmával. A szomszédomra való rákérdezés mosolyt csalt az arcomra.
- Elhívtam randizni. De ha az előzményekre is kíváncsi vagy, akkor a legutóbbi esőzésnél elhagyta a lakáskulcsát és nálam dörömbölt, hogy helyre tegye magát, bár inkább a kulcsa megtalálása volt előnyben. Akkor értem haza pont, ráijesztettem, ahogy megszólaltam...de megkerestük a kulcsát. És azóta már együtt mentettünk kutyát is... sokat beszélgettünk és rájöttem, hogy elég sok közös témánk van... - feleltem elmélázva a végére. Majd a fivéremre emeltem a pillantásomat.
- Aleyna Poyraz amúgy, egyetemista és olyan 25 körüli... - feleltem még ennyit, hiszen ennél fontosabb még nem is volt mostanában. Ráadásul nagyon tetszik... és hát nem akarok sietni ezzel az összejövés témával, de azt sem akarom, hogy más csapjon le rá. Ami pedig apát illeti...
- Telefonáltam. Apa állapota változatlan. Legutóbb anyától kérdezte meg hogy mi van az egyetemi dolgainkkal... - húztam el a szám. De aztán egy másik esetre gondoltam, mit anyánk mesélt el.
- És rákérdezett, hogy van-e hír már arról, hogy van-e kilátásban dajkálható kisunoka... - apánk nem mindig van toppon, de mikor igen, akkor mi is meglepődünk, hogy miket képes felhozni. De ebben igaza van. Lassan az unokákat kéne cipelnünk hozzájuk, nem pedig a rekesz söröket, vagy a nagy bevásárlásból való cuccokat hozzájuk. Ami pedig a kaját illette...
- Én mindig éhes vagyok. - nevettem fel jókedvvel. De visszatérve a korábbi témához.
- És a csaj, kit haza cipeltél...milyen? Vagy annyira nem volt bejövős? - érdeklődtem meg, hiszen bármi lehetett már azóta, hogy összebotlottak a másikba. Meg hát talán akad szaftos sztorija is. Menet közben intettem a pincérnek is, aki máris tudta a dolgát, hogy mi célért szeretnénk, egyből jegyzetfüzettel érkezett, hogy felvegye az étel rendelést tőlünk. Nem csak inni szoktunk itt, de jókat enni is. Most sem marad ez el.  

Megjelenés

“Your work is going to fill a large part of your life, and the only way to be truly satisfied is to do what you believe is great work. And the only way to do great work is to love what you do. If you haven’t found it yet, keep looking. Don’t settle. As with all matters of the heart, you’ll know when you find it.”

Fogalmam sincs, hogy apa szedi-e a gyógyszert, vagy csak használhatatlan, egyikről sem aggodalmaskodott anya, így tanácstalan vagyok. Ezt majd személyesen az orvosaitól tudnánk megérdeklődni. De majd ha lejutunk hozzájuk együtt, akkor el tudjuk intézni. Az egyetem tényleg régen volt, szóval passz. Az meg hogy melyikünk feje érik be előbb, az egy jó kérdés, hiszen nem akarok elkapkodni semmit sem azóta, hogy az előző nőmnek megkértem a kezét és végül úgy végezte ez az egész ahogy. Ő nemet mondott és meghalt egy tűzesetben. Aleynát nem engedem. A család pedig idővel úgyis eldől, ahogy lehet húzom halasztom, persze ha összejönnek a lánnyal a dolgok...de évekig úgysem fogom tudni elhúzni a család témát. Szóval ezt majd hamar helyre kell ráznom magamban...tekintve, hogy Aleyna szeretne családot majd.
- Én sem agyaltam még a babaprojekten... - vontam vállat, hiszen egy friss kapcsolatba léptem bele, fülig szerelmesen nem az lesz az első dolgom, hogy a listám első helyére tegyem azt, amit majd közösen elgondolunk. Nem is biztos hogy sikerülne elsőre a projekt. De miért is ragadtam le itt?
- De amúgy ha megsem próbálod az apa létet, sosem fogod tudni, hogy jó vagy-e benne. Ösztönből jön, nem kell tanulni sem. - próbálom megnyugtatni, remélem sikerül is, hiszen testvérnek kiváló, ahogy gyermeknek is anyáék szerint és apának sem lenne utolsó. Ebben bízok, hogy neki hamarabb jön meg az esze ilyen téren. De nem bánnám, ha egyszerre ébrednénk erre rá. Ami pedig erről a bizonyos háziasszonyról is tudnom kell, azt el is mondja. Sophie. Nem ismerős a neve. Bár biztos sok Sophie rohangászik a városban, de attól még nem mindegyik mutatkozott be. Nem is baj. Elmagyarázta röviden a dolgokat, melyre egy mosolyt villantottam.
- A kutyás pasiknál egy jobb dolog van bátyó, ezt sose feledd! - mutattam felé az ujjamat és szigorú arcot vágtam, de a mosolyom elővillant. - A kutyás nők! - emlékeztetem őt erre, hogy ez biztos valami sors mizéria, hiszen a kutyás férfiak hamarabb felcsípik a csajokat, na de ez fordítva is igaz lehet, nem? Ami pedig a régi házat illette, hátra dőltem a székben és úgy figyeltem a férfit. A testvéremet. A bátyámat.
- Ha tudod, hogy mikor mennétek, majd ne felejts el szólni. Mennék én is. Nem hagynám ki. - jelentettem be magam erre az útra, bár lehet a bátyám szeretne kettesben lenni az apjával...de ha útban leszek, akkor azt úgyis megmondja és akkor nem megyek.  
 

Megjelenés

“Your work is going to fill a large part of your life, and the only way to be truly satisfied is to do what you believe is great work. And the only way to do great work is to love what you do. If you haven’t found it yet, keep looking. Don’t settle. As with all matters of the heart, you’ll know when you find it.”

Nő nélkül létezni...mindketten ismerjük ennek áldását és átkát is. Bele szoktunk ebbe az egészbe. De lassan túl leszünk azon a ponton, mikor kell valaki mellénk, mikor nem akarsz mással foglalkozni, csak azzal, hogy valaki másnak is fontos legyél tulajdon rokonságodon túl. Nekem volt már ilyen érzésben részem és hiányzik. Attól független, hogy csalódtam benne. De újra átakarom érezni az érzéskavalkádot. Mich nőügyei kíváncsivá tettek, de nem annyira hogy bele kontárkodjak a dolgaiba. A segítségem nem mindenhol szükséges, a maga dolga eldönteni, hogy mit akar kezdeni ezzel a résszel. Hogy mikor akar benőni a feje lágya. Hogy mikor akar majd komolyabban odafigyelni a nőkre, hogy végre értelmet kapjon ez az egész. Ahogy én is mostanában jöttem erre rá. Talán még nem túl késő neki sem. Még utolérhetjük magunkat. Ugye? Gondolataim közepette hallgatom a szakaszának meséjét, a kutyás nőről, akitől jobb távol maradni. Igen, van ez a véglet is a nőknél. Nem tagadom, akadnak félelmetes “egyedek” náluk is, mint nálunk férfiaknál a kétajtós szekrény izomkolosszus barmok... de inkább kerüljük is a témát anya és apa felé, hogy a régi házat mennének meglátogatni. Persze hogy menni akarok és nem úgy toporgok előtte, mint egy ovis kisgyerek. Annál határozottabban ajánlom fel magam a család berkeibe. Az emlékek miatt. A család miatt.
- Honnan jött az ötlet? - érdeklődöm, mikor az ital maradékával foglalkozott. Kinek a felhozatala lehetett mindez? Anyáé vagy az övé, hogy kicsit megmozgassák apa memóriáját? Az öregnek néha kell az ilyen foglalkoztatás, az orvosok is közölték, hogy néha nem árt, ha az agyának azt a funkcióját is használhatná. Szerintem remek ötlet. Ami meg a szabadságot illeti, pont jól fog kijönni, szabadnapos leszek, ha jól számolok... igen, jól. Szóval addig el kell intéznem pár dolgot, míg indulunk, de amúgy is csomagolnom kell a családnak egy két apróságot. Ami pedig az indulást illeti.
- A kocsiddal megyünk? - hozom fel, mert akkor a sajátommal nem foglalkozom, leparkolva hagyom az épületünk előtt és a kutya sem fogja bántani. Lejutni meg bármivel le tudok, akár még Mich is levihet, hogy összeszedjük a szüleinket. Ez is egy megoldás. Két kocsival felesleges menni. És még elkell intéznem azt is, hogy pár napig ne csörögjön a melóhelyről a mobilom, szóval majd szólok, hogy kicsit hosszabb szabadnapot veszek ki... néha úgy lennék még gyerek, nem kellene ennyi mindennel foglalkozni. De persze az álomvilág messze elkerül, a felnőttlét már rég utolért és mással is zaklat, nem csak a munkával. De hát megszoksz, vagy megszöksz. Én állom a sarat, talán jobban is, mint a bátyám, de azért is vagyunk testvérek, hogy támogassuk egymást. És ez így fair. Lehúztam az italom és tovább figyeltem a bátyám arcának játékát, próbáltam kitalálni minden egyes gondolatát. Vajon mi járhat a fejében? Vajon mennyire járhat most távol tőlem?
- Voltál a pszichómókusnál? - teszem fel a kérdést, majd kaján mosolyra húztam a képem. - Volt végre képed bemosni neki? Már mióta érik számára? - érdeklődöm kicsit, hiszen érdekelnek a dolgok, főleg az mosolyogtat meg, hogy mennyire utálja az egész kötelező hacacárét. Megértem, én sem vagyok túl boldog, ha mennem kel egy kijelölt időpontban. De szerencsére ő jön az irodánkba és nem fordítva. És lassan nálam is esedékes lesz egy beszélgetés. Néha jól esik, néha pedig olyan, mintha a fogamat húznák. Az ép fogamat!  


Megjelenés

“Your work is going to fill a large part of your life, and the only way to be truly satisfied is to do what you believe is great work. And the only way to do great work is to love what you do. If you haven’t found it yet, keep looking. Don’t settle. As with all matters of the heart, you’ll know when you find it.”

Nem vetem el a vonatos megoldást, rég utaztam már azzal a tömegközlekedéssel, megérné. Ráadásul nem is egyedül tenném meg az utat, hanem a családom körében. Szóval kap egy helyeselő bólogatást, simán benne vagyok. Persze mesélek Aleynáról, aki a szomszédom, hogy tetszik és hogy randizgatunk, de ennél több mindent sem mondok el róla. Ő sem tette meg a mostani lánnyal, főleg hogy nála is aludt, de ez egy másik történet. Majd megismerjük a másik sztoriját. Nem az idő a kérdés, hanem, hogy megnyílunk-e a másiknak ilyen téren később. Az, hogy a lányok mennyire akarják ezeket a hadilábas férfiakat. Nem nyugdíjasoknak való a mi munkánk nah, vannak könnyed napok, de vannak, mikor úgy érzi az ember, hogy a pokolban van. És hogy sosem tud kimászni onnan. De nem akarom borulátón látni a dolgokat a mai nap, most könnyedebben kellene cseverészni és így is fogunk tenni, hiszen ezért is jöttünk, nem? Rég hallottam felőle, de máris kitervelt egy családi programot, ami ízig vérig rá vall és még tetszik is az ötlet. Amúgy nem akarom, hogy bemocskolja a kezét a pszichológussal. Az ürgének az a dolga, hogy vallatósdit nyomasson a lelki nyomorultaknak, vagyis hát nekünk. Szóval nagyon nem lenne ildomos bemosni neki. De van mikor elszakad a cérna és gurul a gyógyszer.
- Akkor napold el tesó, napold el... - vakarom meg a tarkóm, amolyan ciki lenne, tényleg megtenni mindezt mód. Hiszen ha megteszi és elpicsázza, hát akkor az állásával játszana. A felsorolás ismerős, hasonlóval traktálnak minket is, bár engem nem hergel fel, inkább hamar lerázom, vagy rövidebbre fogom a találkozót. Esetleg kikerülöm a találkozót valami ürüggyel. De minderről eltereli a figyelmem a nagytesó, miképpen újabb kör piát rendel, mit hamar elénk is varázsolnak, így koccitásra emeljük poharainkat. És igen, szavainak igazat tudok tenni, nem akarjuk, hogy vége legyen hamar a családi összegyűlésnek. De a kérdésére csak fejet ingatok.
- Jó nekem ez a poszt is Mich. Nem törekszem már, hogy feljebb lépjek. - nem hazudtam, valóban megelégedtem ezzel is az eleje óta, illetve hát az elején a legalja munka volt az enyém, most már a nagyobb munka, mentések, oltások tartoznak alám és a papírmunka. Ennél nagyobb cécót magam köré nem akarok.
- Nagyobb poszt, több stressz...így se mindig sétagalopp...
Látom nap mint nap a feletteseim mit művelnek, nagyobb rajtuk a stressz, hát azt kösz nem.
- És neked az előléptetésedet mikorra tették? Megérdemelnél egy nagy előrelépést, nem? - vagy nem mondott el valamit és már lépett egy rangot előre...de nem hiszem, arról szólt volna. Ez biztos. Ő nem olyan, hogy nem szól semmit, ami mindőnknek fontosabb. Ami ünneplést igényel.  



Megjelenés