- Hé dilinyós!
Byron hangja egyenesen a hátam mögül érkezik amikor berobban az étterem konyhájába és azzal a lendülettel meg is indul felém. - Hallom beköltöztél a húgunk szobájába. Nagy szívás. Nem is értem miért nem jöttél hozzám. Tudod, hogy egyedül élek. - zavartalanul mondja tovább és az se érdekli igazán, hogy Clinton a helyiség másik végéből szúrós tekintettel méregeti öccsének nem túl kulturált kirohanását.
- Egyedül és még ki tudja hány másikkal az éjszakák folyamán. - kontrázok rá, de a szokásos vigyorát nem képes levakarni ábrázatáról.
- Amiben neked is lenne részed, ha nem a húgunkat boldogítanád. - von vállat, mintha pont arra az életmódra vágynék, amit ő képvisel. Byron személyi edzőként dolgozott és az otthoni beszélgetések 80%-a az ő nőügyeitől volt hangos leginkább. Nem tudott egyszerűen felnőni és igazából nem is úgy tűnt, mint aki bármikor is áldását adta volna a felnőttlétre. 35 éves volt, de a család gondolata neki csak egy távoli ábrándkép volt, amit édesanyánk festett le elé unalmas perceiben. Az ittléte alatt sem hazudtolja meg magát igazán, én viszont az őt magasztaló figyelem helyett sokszor inkább a tőlünk távolabb lévő bátyánkra koncentrálok. Clinton türelmes ember volt, de az étterem a szívügyét képviselte és ha valaki annak nevét vagy jó hírét bemocskolni merte, akkor ő sem volt hajlandó sokáig visszafogni magát. Most is csak percek választották el attól, hogy kitessékelje Byront a konyhából, viszont még úgy tűnt várta a megfelelő indokot rá. Tudta ugyanis, hogy egyes sértő megszólítások az öccsénél a köszönést váltják fel.
- Miért jöttél? - kettőt fordulok, hogy a munkával se maradjak le közben, de fél füllel azért részese vagyok a beszélgetésünknek is. Átmeneti munka ez csak számomra és megakarok felelni Clintnek. Naphosszakat gürcöl idebent, írja a beosztásokat, intézi az étteremmel kapcsolatos ügyeket és nem győz engem is közben betuszkolni az olykor megüresedett helyekre vagy helyettesként feltüntetni ha valaki éppen nem tudott bejönni aznap. Nem neheztelt rám sosem amiatt, hogy nem kértem az étterem vezetéséből, arról meg hallani sem akart, hogy a későbbiekben Byronra bízza az egészet. Szerette őt, értékelte a meghozott erőfeszítéseit és a családban kivett részét, de nem volt számára megbízható az étterem vezetéséhez. Nem mintha én jeleskedtem volna ezzel a tulajdonsággal figyelembe véve a sűrű utazási menetrendemet.
- Anyánk mondta, hogy nézzek rátok idebent, így elküldte az egyetlen megbízható fiát a két suhanc másik ellenőrzésére. - szórakozik tovább, amit már Clinton sem hagy szó nélkül.
- Byron! Ki a konyhából! - az ajtó felé mutat, én pedig mielőtt bátyám kérdések hadát tehetné fel a számára érthetetlen bánásmód kapcsán, kikísérem inkább őt a helyiségből, hogy egy nyugodtabb helyen folytassuk beszélgetésünket.
- Mindig ezt csinálja velem. Nem is értem. - csípőre vágja mindkét kezét és úgy járkál fel és alá a folyosón, mintha elment volna a józan esze.
- Ha tippelnem kellene talán azért, mert folyamatosan a hülyeséget csinálod? - mosolygok rá.
- Nagyon vicces vagy, Nolan. - tekintget át az ajtón lévő kis ablakon keresztül a vendégekkel teli részbe, de egyik pillanatról a másikra megváltozik a testtartása.
- Na neee! - szólal fel, én pedig kérdően tekintve rá dőlök neki a falnak, hogy rájöjjek már megint mi történhetett vele. De most már legalább tudom Erin honnan szedte ezt a kifejezését. - Itt van az a csaj.
- Milyen csaj, Byron? - még mindig nem tudom mit akar ebből kihozni, de őt ismerve nem kell sokat várnom arra, hogy beavasson.
- A szőke. - biccent fejével az ajtó felé, így már én is ránézek.
- Legalább öt szőke nőt látok odakint.
Byron úgy néz rám, mint akinek elment a józan esze, majd vesz egy mélyebb sóhajt és végül csak-csak belekezd. - De 10-es osztályozású szőkéből csak egyetlen egy van. - jön tőle a nagy felfedezés, amitől csak megforgatom szemeimet.
- Tényleg menj haza. - most már én unszolom őt, de mielőtt visszatérhetnék a konyhába ő feltart elhatározásaimban.
- Segítened kell. Állandóan itt eszik az étteremben és baromira bejön, de Clint megtiltotta, hogy bármelyik törzsvendégével is kikezdjek.  
- És még csodálkozol ezen? - vonom fel a szemöldökömet, mert nem gondoltam volna, hogy ez neki akkora újdonság lesz.
- Beszélj vele helyettem. Deritsd ki a nevét, a telefonszámát. Mindent, amit csak tudsz. - markol rá karomra mindkét oldalamon és úgy néz a szemembe, mintha egy titkos tervet osztott volna meg velem.
- Szó sem lehet róla.
- Nolan, ne csináld már. Sosem kértem tőled semmit. Meg amúgy sem tudtam volna, hisz nem vagy itthon… - jön a szokásos lelki terror tőle.
- Csak ezt ne hozd fel ellenem. - a fejemet csóválva lépek el tőle, majd újra megközelítem a konyhát.
- Kérlek.
- Nem. Nem fogok hülyét csinálni magamból miattad. Ha akarsz, menj és beszélj vele. - nem is értem milyen gondolkozással rendelkezik ő néha.
- Nolaaaan. - könyörög újra.
- Byron, azt mondtam, hogy nem!
Két perccel később egyenesen Byron kiszemeltje felé tartok, hogy felvegyem a rendelését és miután megállok az asztalánál, csak akkor szólalok meg.
- Üdvözlünk a Crowe’s Palace étteremben! Mit hozhatok? - mosolyodok el, de fejben éppen egy gyomrossal jutalmazom meg a bent leskelődő bátyámat. Ettől pedig magam sem értem miért, de az arcomon lévő mosoly csak még őszintébb lesz.

Egy hosszu nap utan meg setaltunk egyet Sammyvel a kozeli parkban, miutan pedig hazaertunk, vegre vehettem egy meleg furdot, majd agyba bujtam es szinte azonnal el is aludtam. Arrol a naprol almodtam, amit mar annyiszor atelhettem almaimban ujra es ujra. A nap, amikor elszakitottak apamtol es soha tobbe nem lathattam ot. Egyben borzalmas es egyben kellemes, mert ha nem is voltak szep percek, legalabb volt alkalmam latni ot. Heves szivdobogassal ebredek, felulok az agyamon, az oramra pillantok, meg csak ejjel negy ora. A konyhaba setalva iszok egy pohar vizet, megsimogatom legjobb baratomat, aztan visszafekszem es reggel fel hetig fel sem ebredek. Ekkor szolal meg az ebresztom, en pedig rahuzok meg ot perc szundit, de tobbet mar nem engedek meg magamnak. Kimaszok a kenyelmes agyambol, jo reggelt kivanok Samnek, aztan mindketten megreggelizunk es setalunk egyet. Egy padon ulve, mosollyal az arcomon figyelem, hogyan jatszik egy masik kutyaval, akivel amugy gyakran osszefutunk. A gazdaja is mellettem ul, valtunk nehany szot, utana mindketten utnak indulunk. Hazaerve draga baratomat megszabaditom a nyakorvetol es a poraztol, majd lezuhanyzok es egy elegans szettbe bujok. Gyorsan irok egy uzenetet Jamesnek, hogy most indulok, ugyhogy hamarosan szamithat ram. Kisetalok a lakasombol, beulok a piros jaguaromba, beinditom a motort es meg sem allok a cegig. James autoja mellett pont van egy szabad hely, ugyhogy oda parkolom le a szepsegemet. -Udvozlom asszonyom - szolal meg Greg egy kedves mosollyal az arcan. -Jo reggelt - pillantok ra, majd beszallok a liftbe es meg sem allunk a legfelso emeletig. -Tudtam, hogy idoben itt leszel - olel at James. -Hisz sosem kesek - viszonzom az olelest, aztan a hatalmas terem fele vesszuk az iranyt, ahol mar ucsorog nehany ismeros alak. Ujabb udvozlesek utan helyet foglalok es vegig ulom a gyulest. Hallgatom a javaslatokat, kulonfele terveket, a dontest pedig Jamesre bizom, habar nekem is lehetne beleszolasom. Az eletem is rabiznam erre a ferfire, ezt pedig o is pontosan tudja. Miutan mindennel vegeztunk, mindenkitol elkoszonok, aztan beulunk apam egykori bizalmasaval egy kavezoba, ahol kerek egy Cappuccinot. Mesel egy uj lehetosegrol. Szerinte jo otlet lenne befektetni egy viszonylag friss cegbe. Szinte sertes lenne rakerdeznem, hogy biztosan eleg jol utananezett-e, ugyhogy nem bantom meg vele. -Meg megfontolom - kortyolok a meleg kavemba, amit par perce helyeztek elem. -Hagyjuk most a munkat.. meselj inkabb Sarahrol. Jobban van? - igaz, ez joval szomorubb tema, de nem csak munkatarsak vagyunk, hanem egyben baratok is. A ferfi arca szinte azonnal megvaltozik, bar igyekszik leplezni letortseget, ami szerintem teljesen felesleges. -Rosszabbodott az allapota - feleli kisse tomoren. -Na es mit mondanak az orvosok? - kerdezem egy ujabb korty utan. -Jo esetben fel evet tippelnek - ha jol emlekszem a tortenetukre, akkor meg tizenevesen talalkoztak. Evekkel kesobb osszehazasodtak, lett ket gyermekuk es boldog hazassagban eltek, amig a rak be nem kopogtatott az ajton. Kicsit lesokkolt ez a fel ev, nem igazan tudom mit mondhatnek.. Hogy tudom milyen elvesziteni valakit? Ez olyan hulye szoveg. -Nagyon sajnalom.. - hat ez sem sokkal jobb.. -Azt tudd, hogy en mindig melletted leszek, szamithatsz ram - ahogy en is ra. -Tudom Mandy - jelenik meg egy enyhe mosoly az arcan, aztan megcsorren az asztalon hevero telefonja. Mivel elfoglalt ember, igy varhato volt, hogy nem lesz sok idonk. Azert elnezest ker, hogy ilyen hamar tavoznia kell, de en tokeletesen megertem. Elsetalunk a cegig, ahol az automat hagytam, addig valtunk meg nehany szot, immar nem Sarahrol, mert nem akarom megjobban elszomoritani. Mikor vegre az automhoz erek bepattanok, majd meg sem allok hazaig, ahol Sam csovalo farokkal udvozol. -Csak nem hianyoztam? - terdelek le hozza, majd hagyom, hogy kitombolja magat. -Setaljunk egyet - kezdem a jo hirrel, mintha ertene a szavaimat. -Utana hazahozlak... - folytatom lassan. -Es en elmegyek ebedelni a kedvenc ettermembe - mondom eros buntudattal. -De! Sietek vissza, igerem - eskuszom olyan szemekkel nez ram, mintha minden szavamat ertette volna. Ha ezt valakinek elmeselnem, biztos dilinyosnak nezne.
Kutyasetaltatas utan kovetkezik egy ujabb gyors zuhany, felveszek egy csinos ruhat a hozza illo magassarkuval, egy kabatot, atpakolok minden fontos holmit a szettemhez illo taskaba, veres bucsut veszek a kiskutyamtol, aztan kilepek a lakasbol es ujra beulok a kis jaguaromba. Eleg nagy a forgalom, igy kell legalabb fel ora, mig megerkezek a Crowe’s Palace-hoz, de majd a finom etel karpotol. Leparkolok, kiszallok a kocsibol, majd lassu tempoban besetalok az epuletbe es helyet foglalok a szokasos asztalomnal. Az etlapot tanulmanyozom, de fogalmam sincs ezuttal mit rendeljek. Szinte mindent kiprobaltam mar. Epp kattog az agyam, amikor megjelenik elottem a pincer. -Jo napot! Mi a konyhafonok mai ajanlata? - merem vegig a fickot, akit meg sosem lattam itt. Talan kirugtak az elozo sracot? -Kerem ne haragudjon, hogy megkerdezem, de On meg uj itt, ugye? - pillantok egyenesen az ismeretlen ferfi szemeibe.

Gyerekként édesanyánk mindig azt hajtogatta, hogy Clinton közülünk a legmegfontoltabb, Byron aki mindig valami rosszban sántikál, én pedig azt a szerepet kaptam meg, aki mindig is a nyüzsgésre vágyott. Végignézve a családi palettát ez felnőttkorra sem változott, csak rá dobtunk egy jó 20 évet ifjabb énünkre. Clint mindig is apánk ösvényét járta és szóba sem jöhetett más annál, minthogy az étterem vezetését is idővel átvállalja. Byronnal mi ennél szabadabb elképzeléssel rendelkeztünk és amíg ő a városban lelte meg számításait, én az utazásokkal és a merülésekkel járó élményekben találtam meg az otthon érzésének visszaköszönését. Ugyan a testvéri kötelék összefűzött minket, de ennél jobban már nem is különbözhettünk a fivéreimmel.
Hetek teltek el mióta huzamosabb időt igénybe vevően az étterem falai között jártam. Az időszakos beugró szerepem mindig is egy hálás dolog volt az életemben amivel úgy éreztem tartoztam a családomnak a nekik okozott folyamatosan aggodalmakért. Anya sosem értett egyet a munkámmal, de meghazudtolni sem tudta volna magát. Gertrude Crowe ugyanis olyan anyaként híresült el, aki mindig is támogatta a fiait. Ettől függetlenül még minden egyes alkalommal nehezére esett a búcsúzás, ahogyan ahhoz is ragaszkodott, hogy lehetőségeim szerint minél több életjelet adjak magamról még akkor is ha már túl későre jár. Mindig elmosolyogta magát ahogyan azt magyarázta, hogy legalább a reggele nyugalommal indul, ha tudatában van a fia biztonságának. Nála jószívűbb és odaadóbb embert aligha ismertem, pedig ha valakiről, hát rólam biztosan állítható volt az, hogy rengeteg mindenkivel találkoztam már életem során. Apa vele szemben a komolyabb félt erősítette, aki mindig az életre nevelte a gyerekeit. Aki kifogyhatatlanul tele volt bölcs tanácsokkal és bármibe is kezdett, azzal kapcsolatban addig nem nyugodott míg azt teljes valójában meg nem értette. Ő tőle sosem hallottam, hogy ellenezné a döntéseimet, csak örült volna, ha Clinton mellett én is az étterem mellett teszem le a voksomat. A családi hagyományok fontosak voltak a számára, ahogyan az apáról-fiára szálló örökség is. Talán ezért éreztem azt, hogy tartozok nekik minden egyes alkalommal, amikor ide belépek. Apának azzal, hogy kiveszem a részemet ahogyan azt mindig is szerette volna, anyának pedig a biztonságommal. A hosszabb időszakot igényelő hazautazásom azonban nem csak a szokatlan munkakörülményeket, de a testvéreim rigolyáit is hozta magukkal. Ha távol van az ember ettől az egésztől szint még elviselhetőbbnek is tűnnek, ellenben most már én sem menekülhetek tovább a tömény testvéri szeretettől.
Byron látványa nem szokatlan az étteremben, de az izgága viselkedését még egy ideig szoknom kell. A húgunkkal nyüstöli az agyamat és folyton körülöttem sündörög, amivel megakadályoz abban, hogy én is haladni tudjak, ez pedig Clintonnak is idővel szemet szúr. Legidősebb testvérünk volt az a személy – apámmal vállvetve –, akinek soha nem kérdőjeleztük volna meg egyetlen felénk irányuló döntését sem. Ezért mikor hangszíne a konyha másik feléből parancsolóbb magasságot üt meg, én magam intézkedem és tolom ki Byront a konyhából, mielőtt az egész étterem szembesül azzal, hogy a Crowe-fivérek ismételten egy helyen vannak. Az kell még, hogy megrendezzük az oly régóta nem esedékes otthoni kupaktanácsot, ahol is összeülnek a családtagjai és számon kérik a nevünkre foltot ejtő tetteseket. A hideg is kiráz, ha eszembe jutnak apám nyomozókra hajazó körkérdései. Azonban van egy olyan sejtésem, hogy egyikünk se szívesen ismételné meg azokat a csapatépítő perceket.
A bátyámnak mindig is akadtak bődületes baromságai és ezáltal kérései is, de a maival kezdi felülmúlni önmagát. Ittlétére ugyan egyikünk sem kapott egyenes indoklást – én a feltűnési viszketegségnek tudom be –, de az ok amiért marad és amibe engem is előszeretettel rángat bele csak még jobban megnehezíti a dolgokat. És bár ellenkezem, érvelek és cáfolok a legjobb tudásom szerint, mégis mire felfogom mit művelek, már Byron egyik buta játékának kellős közepén vagyok. Sokkal fog még tartozni nekem az a kis mocsok, nagyon úgy érzem. Lehet ő az idősebb testvér, de kettőnk közül a kreatívabb mindig is én voltam, így kérések egész tárházával fogom őt ellátni amint letelik a műszakom.
- A mai ajánlata? Egy tejszínes-gombás étel, de mit szólna ha.. - kezembe veszem az étlapot és végigfutom gyorsan az amúgy is szinte már fejből ismert menüt. Egy-két újításon kívül a régiek sem kerültek még le, így miután rátalálok a megfelelő ételre, egyből úgy fordítom elé az étlapot az asztalon, hogy ő maga is megnézhesse magának. - ...kipróbálná ezt? - bökök rá az étel nevére, ami egy csirkemelles ételt takar. -  Úgy hallottam törzsvendég felénk, én pedig tisztában vagyok néhány kulisszatitokkal a szakácsunk jóvoltából. - mosolygok rá. - Azok pedig akik hozzánk hűségesek, ők a legjobbat érdemlik. - futó pillantást vetek a konyhába vezető ajtó felé, ahol kiszúrom Byront, aki mihelyst meglát egyből hívni kezd. Megköszörülve a torkomat szedem ki a készüléket a zsebemből és nyomom ki a bátyám hívását.
- Elnézést. - félmosollyal és egy bocsánatkéréssel veszem el a külső közbeavatkozás élét. - Hol is tartottam? - pillantok le ismételten az étlapra. - Megvan, a titkos ajánlás. Szóval mit gondol, ad az ételnek egy esélyt vagy maradna inkább a napi ajánlat mellett? - ha nem szeretné, természetesen nem erőltetem.
- Újnak nem, inkább beugrósnak mondanám magamat. Időközönként besegítek itt. - válaszolok korábban feltett kérdésére. - És ha nekem szabad érdeklődnöm, mi az ami leginkább megfogta a helyben, hogy többször is minket választott? - kölcsönbe ő is megkapja érdeklődésemet, amíg az étellel kapcsolatos döntésére várok. - Természetesen ne értse félre, nagyon is hízelgő, csak kíváncsivá tesz másnak a visszajelzése is az étteremről. - szabadkozok elmosolyodva.

A konyhafonok mai ajanlata nem hangzik rosszul, ettol fuggetlenul szivesen vegighallgatom a ferfi javaslatat is. Amint felem nyujtja az etlapot, elmosolyodom, majd elolvasom mire is gondolt. A csirkemell az, ami szamomra megunhatatlan, ugyhogy azt kell mondanom, nem fogott melle. -Jol hallotta - pillantok fel ra egy apro vigyorral a szam sarkaban. -Hogy hogy maris tisztaban van a kulisszatitkokkal? - igaz, hogy nem tegnap voltam itt, de olyan regen nem kezdhetett, mivel eleg gyakran benezek ide, es legutobb meg tuti egy masik ficko szolgalt ki. Kicsit furcsallom, hogy ilyen gyorsan beavattak, ugyhogy kivancsian varom a valaszat, mikozben ujra, immar lassabban merem vegig. Nem vagyok az a tipus, aki aggodna amiatt, hogy ez a masik felnek feltunik, hisz nincs ebben semmi rossz. Legalabbis szerintem. Ha pedig mas nem igy gondolja, az ugyan nem az en problemam.
-Valoban? - kerdezek vissza, majd figyelem, ahogy kihalassza a telefonjat a zsebebol es valoszinuleg kinyomja az illetot. -Nem sertett volna meg azzal, ha lezavar egy gyors hivast, szoval ha fontos... - nyugodtan felveheti, de ezt mar felesleges hozzatennem. Azt viselem nehezen, ha valakire tiz perceket kell varnom, az ilyesmit azert mar nem tartom illendonek, nekem sem szokasom ennyire megvaratni masokat. Egy gyors hivas viszont sosem jelent problemat, hisz akar fontos is lehet.
Mar epp szora nyitnam a szamat, hogy kisegitsem, amikor beugrik neki, hol is tartott nehany pillanattal ezelott. -Mindenkepp adok neki egy eselyt - elvegre megiscsak csirkemellrol van szo, es ha egy ilyen jokepu ferfi ajanlja, az csak plusz pontot jelent. -Miert csak idokozonkent? - kivancsiskodok tovabb, bar nem nagyon szeretnem feltartani. Nem tehetek rola, kivancsi tipus vagyok..
-Nos amellett, hogy izleses, a pincerek is kedvesek, raadasul az etelre sem panaszkodhatok - emlekeim szerint meg egyszer sem fordult elo, hogy ne izlett volna az elem helyezett menu. -Tudja sok helyen megfordultam mar.. Volt ahol a pincerekkel akadtak kissebb problemak, volt ahol az etellel, es igazabol sorolhatnam meg, de felesleges lenne - egeszitem ki a valaszomat, a ferfi szemeit furkeszve.
-Ne aggodjon, nem ertettem felre - mosolyodok el kedvesen, majd magamat is meglepem vele, de egyik kezemet fele nyujtom. -Amanda Clarke - mutatkozok be, ha mar elcsevereszunk a munkaidejeben. -Jol sejtem, hogy sportol? - ha az ember lanya parszor vegigfuttatja rajta a szemeit, nem nehez eszrevenni, hogy valoszinuleg a nap nagy reszeben nem a TV elott szokott ucsorogni egy kenyelmes kis fotelben. -Mellesleg a fonoke nem lesz pipa ezert? - gondolok itt arra, hogy nyugodtan eltarsalog egy vendeggel. -Nem mintha ne elveznem a tarsasagat, de nem szeretnem bajba sodorni - ahogy azt sem szeretnem, ha esetleg miattam rugnak ki. -A torzsvendegek a legjobbat erdemlik. Ezt mondta - emlekeztetem, bar valoszinuleg nagyon is jol emlekszik a sajat szavaira. -Ez esetben ebedeljen velem, meghivom - teszek ajanlatot, igy legalabb nem kell egyedul ennem. -Ha ez megis problemat jelent, beszelhetek a fonokevel - ritka az a szituacio, amelyben ne talalnam fel magam es ne tudnam megoldani. Ugy gondolom ez sem jelentene problemat, ha netan meg kene gyoznom a fonoket, akivel azt hiszem meg nem is talalkoztam.

A bátyámnak mindig is akadtak másokat őrületbe kergető hülyeségei, amikkel rendszeresen lepett meg minket, függetlenül attól, hogy nappal vagy éjszaka találták meg őt az ehhez hasonló gondolatok. Apánk nem kevés szkeptikussággal méregette őt, amikor egy nap beállított a jövőjével kapcsolatos terveivel, meg egy haverjával az oldalán, aki több időt töltött el a házunk berendezésének zavart felmérésével, mint a jövőbeli társa ösztönzésével. Byront viszont nem kellett félteni, ha arról volt szó, hogy önmagát kell kifejeznie, jó színben feltüntetnie vagy helyzettől függően eladnia. Jól bánt velük, ahogyan ez akkor sem volt másképp, amikor Donald Crowe színe előtt állva tagadta meg minden létezésével az étteremhez való közreműködését - vagy bármi mást, amit családfőnk gondolatban neki szánt -, azért, hogy személyi edző legyen. A családunk mindig is arról a felfogásról híresült el, akik szoros kapcsolatban állva egymáshoz az élet minden területén támogatják a másikat. Byronnak még meg kellett szenvednie azzal az apám által felsorakoztatott monológ rengeteggel, aminek csalódottsága adott alapot miután rájött, hogy legidősebb fia után a soron következőnek esze ágában sincsen sorban állni a családi hagyományért. Apa mindazonáltal büszke volt minden gyermekére, de ő volt az a személy is, aki makacsul tagadta ha bármilyen probléma is nyomta teherként a vállát. Mondhatni Byron volt az, aki kitaposta előttem azt az ösvényt, amin nem sokkal később én is végighaladtam. Nem akartam Clinton után ilyen felelősséget magamra venni, mint az étterem vezetése, és az sem ment nekem jól, hogy csak egy városban rostokoljak életem végéig. Ugyan a néhanapján előforduló segítségemmel enyhítettem apánk csalódottság érzését, még ha az teljesen sosem múlt el. A hazatérésemmel nem csak a maradást ellenző gondolatok és a nyomasztó valóság jött, hanem a bátyám őrületből táplálkozó ötletei is. Hogy hiányzott volna bármi is ebből? Aligha mondanám, de voltam és leszek is olyan idióta, hogy mikor a családom kerül szóba és a kéréseik, ott nem is kérdéses, hogy szó nélkül nyújtsak segítséget. Még ha címeres ökröt is csinálok magamból azzal, hogy olyan lánynak készülök csapni a szelet néhány információért cserébe, akit a félénkség árnyékába húzódó bátyánk szemelt ki magának. Talán számára a nőügyek könnyedén jöttek, majd mentek, de én sosem azt a tábort erősítettem, aki játszadozott mások érzésével és idejével csak azért, hogy önmaga kedvére tegyen. Vendégünk mindettől függetlenül rendesnek tűnik, ezért ha már ilyen helyzetbe keveredtem, próbálom abból a legjobbat kihozni a saját módszereim szerint.
- Jók a kapcsolataim. - mosolyodok el megdöbbenéstől feltett kérdésére, miután egy egészen más ételt ajánlok fel neki a mai kiemelt választék helyett. Szó se róla, bíztam a legidősebb bátyám ízlésében, de mint mondtam, itt és most nincs más választásom mint a saját fejem és döntéseim után menni. Ameddig természetesen Clinton le nem csavarja azt a helyéről.
- Nem annyira fontos, ami ne várhatna még jó pár órát vagy akár napot. Mondhatni a hívófél kitartó egy alak. - azt viszont már nem teszem hozzá, hogy ezzel Byron bosszantása is a célom, aki biztosan odabent toporzékol, amiért nem veheti irányítása alá a kint zajló helyzetünket. Megvolt rá korábban az esélye, mégsem tette.
Elégedetten veszem tudomásul, amikor rábólint az ajánlatomra és innentől már úgy érzem könnyebben elboldogulok.
- Ez remek. Nem fogja megbánni, ezt garantálom. Ha pedig mégis, nos abban az esetben el sem mozdulok innen, amíg le nem rovom a tartozásomat. Egyik legnagyobb félelmem, hogy egy törzsvendégnek csalódást okozzak. - fintor és vállvonás kettősével reagálom le a szavaimat, de nem feledkezem meg arról sem, hogy a kért ételt feljegyzeteljem. - Valami italt hozhatok még hozzá pluszba? - habár egészen más indokok vezéreltek ide és normális esetben Toby jött volna helyettem - aki éppen nekem köszönhetően szünetel - de attól még ugyanúgy dolgozom és az étteremben lévő élet továbbra sem állt meg.
- Sokat utazom és csak átutazó időszakokat töltök a városban. Olyankor viszont mindig besegítek a helyen. - tekintek körbe nem feltűnően, de szerettem elidőzni az étterem felépítésében. Sorban a víz és a valódi otthonom mellett, ez az épület is dobogós helyként élt bennem, ahol igazán jól érezhettem magamat.
- És minden pénteken a zárás előtti másfél órában ott van a Crowe család-est, amikor a fél helyiség átalakul és mindenki megízlelhet egy darabot a családi receptek változatos világából. Most pedig bizonyára úgy hangozhattam, mint valami elcsépelt reklámszöveg. - rosszallóan és szórakozottan csóválom a fejemet. - Járt már olyankor itt?
Ha pont akkor itthon voltunk, sosem hagytuk ki Timoval az olyan estéket. Apa ételei voltak az egyik gyengéim és nem hazudok mikor azt mondom, hogy a merüléseinkből befutott összeg negyede az ilyen eseményekre mentek el. Megtehettük volna persze, hogy otthon ingyen és bérmentve támadjuk be a konyhát, azonban apának volt az a megtörhetetlen szokása, hogy néhány receptet csak és kizárólag az étteremnek tartogatott, otthon viszont sosem készítette el őket.
- Nolan. - nyújtom kezemet bemutatkozásra én is, de a kérdése miatt nem bírom ki, hogy ne mosolyodjak el. - Rendszeresen úszok, de a futás és még jó pár fajtája a sportnak sem áll tőlem messze. - válaszolok amennyire őszintén csak tehetem.
Az invitálása miatt egy kis időre a konyharészlegbe vezető ajtóra tekintek, aztán vissza a lányra. - Az ebédet habár nem fogadhatom el, de lassan edékes lesz már a negyedórás szünetem és addig kapható vagyok a további beszélgetésre, ha ez úgy megfelelő lenne. Addig pedig megyek leadom a rendelését. - elnézést kérve tőle indulok is meg a konyha irányába és tapasztom fel a megfelelő helyre a papírtömbről letépett cetlit. Útközben kiszólok Tobynak is, hogy véget ért a szünete, majd elkapom Byron karját is egy percre.
- Miért nem vetted fel a telefont?
- Mert volt jobb dolgom is. - a hátam mögé nyúlva szedem le magamról a kötényemet, majd nyomom azt a bátyám kezébe.
- Mit művelsz?
- Tartsd a frontot odabent a konyhán és mielőtt ellenkeznél, csak jusson az eszedbe, hogy éppen a te idiótaságod próbálom menteni, szóval tartozol ennyivel nekem. - még hallom a fojtott hangú ellenkezést, miközben belökdösöm őt a konyhába, majd miután Joseph közreműködésével belekerül a konyhában nem szokatlan sodrásba, én még beugrok Clintonhoz is.
- Hé Clint, szusszanok egy negyed órára. Byron váltott engem.
- Byron? A konyhába?! - vállat vonok úgy, mint aki semmiről nem tehetne, de még azelőtt elhagyom az irodának feltüntetett helyiségét, mielőtt engem is belerángathatna ebbe. Útban kifelé még töltök egy pohár kólát magamnak és ha Amanda is rendelt valami italt pluszban, akkor az ő rendelését is, majd vállammal meglökve az ajtót indulok meg újonnan kialakított ismeretségem irányába.

-Ennyire? - kuszik ujabb mosoly az arcomra. Ebben ugy latszik hasonlitunk, bar a kapcsolataink kicsit elteroek lehetnek. Az eletemben es foleg a munkamban ezek rendkivul fontos szerepet jatszanak. Szaz szazalekig megbizhato kapcsolatok nelkul mar joval kevesebb vagyonnal rendelkeznek. Persze azt, hogy belecsoppenhettem ebbe a vilagba, es befolyasos embereket ismerhettem meg, csakis Jamesnek koszonhetem. Legalabbis az indulast mindenkepp. Idovel mar en is feltalaltam magam es egyedul is kepes voltam olyan tehetseges, elszant arcokat talalni, akik hasznot hozhatnak. A riziko termeszetesen mindig ott lebeg, de ha ertesz hozza, meg tudod allapitani mibe eri meg befektetni, mennyi az esely a bukasra, illetve a nyeresegre. Ezeket es meg sok mast is, fontos figyelembe venni, kulonben az egesz orosz ruletthez hasonlithato.
-Jo par napot? Az biztos, hogy nem sajnalja az illetot - jelenik meg egy apro vigyor a szam sarkaban. Fogalmam sincs, ki lehet az az "alak", nem is ram tartozik, de ugy tunik nem art, ha elokapja a turelmes oldalat.
-Na es hogyan rona le a tartozasat? - pillantok fel a ferfi szemeibe.
-Csak egy szensavmentes asvanyvizet kernek - felelem egy kedves mosoly kisereteben. Alapbol eleg ritkan fogyasztok alkoholt, ma pedig meg lesz par ugy, amit el kell inteznem, es hat nem metrozni fogok, ugyhogy jobban teszem, ha most is mellozom es maradok a viz mellett, ami amugy is sokkal jobban oltja a szomjamat.
-Sok helyet kipipalt mar? - gondolok itt arra, hany orszagba latogatott el. Nem tudom akad e olyan ember, aki ne szeretne utazni es uj helyeket felfedezni. En speciel szivesen teszem, ha az idom is engedi.
-Ne aggodjon, csak egy picit tunt annak - vigyorodok el. -Amugy sajnos meg nem, de akkor mar tudom mi lesz az egyik pentek esti programom - maris kivancsiva tett, milyen lehet egy ilyen Crowe csaladi est. Abban mar most teljesen biztos vagyok, hogy nem fogok csalodni.
-Nos, meglatszik az eredmenye - erre pedig buszke lehet. Rengeteg ember inkabb otthon doglik es netflixezik egy jo kis KFC-s menu tarsasagaban. Az biztos, hogy ez az opcio sokkal kenyelmesebb, de hogy mennyire egeszseges, az mar mas kerdes. Szamomra mindig fontos volt a sport, olyankor tudok minden bajomrol megfeledkezni, az pedig csak egy plusz, hogy ennek koszonhetoen az ember lanya meg csinos is lesz.
-Orvendek, Nolan - nyujtom en is fele az egyik kezem. Kisse meglep, hogy a vezeteknevet nem osztotta meg, de ez meg nem tragedia. Boven eleg a Nolan is.
-Mondjuk, hogy megelegszem ezzel is - mosolyodok el ismet. Bar kisse furcsa ugy csevereszni egy asztalnal valakivel, hogy csak en eszem, ettol meg elfogadom. Nem igazan szoktam eroltetni a dolgokat, szoval ha nem ehes, meg tudom erteni.
Aprot bolintok, mielott tavozik, majd gyonyorkodni kezdek az epuletben. Nem mintha ne mertem volna fel a terepet legalabb szazszor, de ami szep, az szep. Kozben megpillantok egy ismeros arcot, aki epp most lep be az ajton. Remenykedek benne, hogy o nem szur ki, ugyanis most semmi kedvem a munkarol csevereszni, o pedig minden bizonnyal azt hozna fel. Nagy sajnalatomra nagyjabol ket perc alatt ki is szur es kenyelmes tempoban elindul felem. Apro mosolyt eroltetek az arcomra, majd felallok es udvozlom a ferfit. -Udvozlom, Amanda - mondja mar mar tul szeles vigyorral az arcan. -Reg talalkoztunk - teszi hozza, amit mondhatom, nagyon banok. Bar nekem a ket het nem tul hosszu ido.
-Szep napot, Josh - mosolygok meg mindig, majd kezet nyujtok, de o ragaszkodik az arcra puszihoz, hat legyen..
-Uzleti megbeszeles? - kerdezem, es szinte elmondok egy imat magamban, hogy igen legyen a valasz es vegre magamra hagyjon.
-Sajnos igen, tudja hogy van ez. - hat hogy ne tudnam. -Pedig szivesen csatlakoztam volna onhoz - probalok ugy tenni, mint aki szinten nagyon sajnalja, hogy igy alakult. -Talan majd maskor - ekkor szerencsere megpillantom Nolant. -Ha pedig most megbocsajt.. - biccentek a pincer iranyaba, hatha veszi az adast.
-Oh, termeszetesen. Akkor majd legkozelebb, Miss Clarke.
-Ugy legyen - eroltetek egy utolso mosoly az arcomra, aztan nagy mazlimra tavozik a ficko, en pedig ismet helyet foglalok.
-Nagyon koszonom - pillantok a ferfire, amint megerkezik.