Cale & Shane

Az Atlanti Hajóút

+18...

Mikor feleszmélt, elismételtem neki.
- Segíts kérlek...- szóltam neki újra, közben tettem még pár mozdulatot, de nem sikerült olyan jól, ahogy szerettem volna, de aztán jött ő és besegített nekem.
Vállaira markoltam, bár az én szorításom neki meg sem kottyanhatott azokon a kőkemény vállakon, miközben hangom bezengte az egész fürdőszobát. Éreztem, hogy fokozatosan, izomról izomra feszülök meg, éreztem, hogy közeledek a vég felé, de azt is, hogy ő sem jár már távol.
Összeszorított fogakkal nyüszögtem, majd nagyra tátva, mélyről jövően nyögtem összeszorított szemekkel. Ujjaim remegtek vállain, lábaim reszkettek az érzésektől, amikor egyre fokozódott minden bennem dúló érzés és őt is egyre intenzívebben éreztem.
Ha képes lettem volna rá, ódákat zengtem volna arról, amit akkor éreztem, de nem állt módomban... nem voltam képes megszólalni.
Újra éreztem a jellegzetes érzetet, melyet orgazmusa okozott bennem és néhány mozdulat után én is elmentem. Minden erőm elvesztettem, megfeszült izmaim pillanatok múlva engedtek el, testem nehéz teherként omlott volna össze, ha nem támaszkodok vállain. A fáradtság és a megbolondult tüdőm érzése egyszerre lett úrrá rajtam.
Fáradtan, gyengén, magamból ki nem engedve, zihálva támaszkodtam felette és elvarázsolt, kimerült arccal néztem rá le.
- Én... is így... érzek... - motyogtam neki szuszogások közben, majd mellkasára borultam. Lehunyt szemekkel, ernyedten, alvásra kész állapotban feküdtem el testén, de különösen nagy elégedettséggel és boldogsággal a lelkemben. Kezem kezét kereste, majd mikor megtalálta összekulcsoltam ujjaink és puhán megszorítottam, miközben sűrű szuszogásom már inkább csak lassú légvételekké szelidültek.

If we’re both going crazy, then we’ll go crazy together, right?

+18 Nem mondanám, hogy gyorsak voltunk, de még a víz sem hűlt ki teljesen, így melegében takaródzhattunk a végén. Egészen más lecsengése volt az egésznek. Nem tudom megmondani, hogy jobb e volt, de az biztos, hogy az események nem villanás szerűen változtak, hanem fokozatosan, szépen lassan. Annyira, hogy az elmém még mindig a vörös ködben lötykölődött és az álmosság, ami még rá is tett egy lapáttal, nem nagyon akart változtatni ezen. másodszorra már nem okozott gondot, sem meglepetést, ahogy kezünk megtalálta egymást és ujjaink összefonódtak. El is felejtettem mit akartam a közel jövőben, vagy, hogy mit műveltünk az elmúlt pár órában, annyira el lazított az egész. Azt sem tartom kizártnak, hogy a halk szuszogására koncentrálva el is bóbiskoltam olykor, de sosem annyira, hogy le is csússzunk a vízbe.
Nem tudom honnan maradt annyi energiám, vagy honnan jött az erő hozzá, hogy még ha nulla kedvvel is, de mozgásra bírjam magam, de tudtam, hogy a vízben nem maradhatunk.
- Gyere, drága... - szólalok meg bágyadtan, mert ő sem könnyíti meg a dolgom a hallhatóan, álomba ringató szuszogásával és erőtlenségével, amiért legszívesebben én is csak úgy hagynám, hogy a langyos víz nyaldosson, de menni kell. - ...menjünk aludni... - susmogom már-már égő szemekkel, pedig igazán nem is alhattam el. Akárhogy is, ha el is aludt, valahogy lábra állok vele, és ha van lehetőségem, vagy lehetőségünk, még leöblítem magunk, mert hát na... Arra még szentelek egy kis időt, hogy segítsek neki kimosni magát, mert azért már alaposan meg lett töltve, de már ezt is úgy vihetjük véghez, mintha 16 órát dolgoztunk volna valami bányában, és most alig-alig élünk. Kiszállásnál már nem is törölgetem magunk, majd megszáradunk, úgy is jó idő van, még így este is, de a haját - mivel neki hosszabb van, mint nekem - azért megdörgölöm kicsit a törölközővel. Aztán hulla fáradtan kimegyek vele a fürdőből és bemászunk az ágyikóba. Fel sem merül bennem, hogy esetleg valamit előhagytam, vagy, hogy a nadrág szíjak nem véletlenül hevernek az éjjelin. Alig láttam már, és amint ágyat ért buksim, közelebb vonszoltam magam hozzá, hogy legalább fejünk összeérjen, kezemhez közelebb lévő kezét pedig most én fogtam meg és kulcsoltam össze vele ujjaim. Nyilván az este folyamán, úgyis pózt fogunk változtatni, de az akkor már fel sem fog tűnni egyikőnknek sem. Takaró is volt, így fázni sem fázunk meg, bár nekem amúgy is szokásom mindig a melegebb dolgokhoz bújni, így előbb karolom át őt kézzel lábbal, semmint, hogy a takaró után nyúljak.

Azért akartam bekábítószerezni, hogy még véletlenül se kelhessen előbb, mint én, így a kényelmes alvás után visszatudtam volna szíjazni a kezeit. Ilyen éjszaka után viszont nem hogy a korán kelés nem ment, de míg a függönyök nem engedték át a napot, nem is nagyon akarództam felkelni. Már nem aludtam annyira mélyen, de ha most lerúgna az ágyról sem biztos, hogy azonnal kapcsolna az agyam és felébrednék rá. Akkor is max azért történne meg, mert már nem érzem az illatát és a testének a melegét, amihez eddig hozzábújtam.
Lassan 10 fele volt már, mikor a szobalány is bekopogott, hogy kell-e takarítás, és ha nem válaszoltunk, simán be is nyitott, hogy ellenőrizze szükség van-e rá.

Cale & Shane

Az Atlanti Hajóút

Még nem aludtam el, amiben tudtam, segítettem is neki, bár én is halálosan fáradt és álmos voltam, de kitartottam addig, amíg ágyat nem értünk. Lepihentem vele, sőt, boldogan bújtam hozzá az ágyban, majd elnyomott az álom.
Fogalmam sem volt mi történhetett, amíg aludtam, sem pedig azt, hogy mikor, de az biztos, hogy bosszúért kiált. Lehetséges, hogy a fáradtság miatt nem tértem időben észhez, de az is lehet köze volt hozzá, hogy az altató injekciót elosztotta valaki köztem és Shane között, bár az arányokat senki sem tudhatta pontosan.
Minden bizonnyal az a valaki tehette, aki az ismerőseimre, barátaimra is vadászott. Vagy valaki más? Nem tudtam, ahogy azt sem, hogy valóban gyilkosság volt-e a célja annak, aki hasra fordított engem az ágyban. Még utólag elgondolkodva sem tudtam volna semmi pontost mondani. Annyi biztos, semmire sem ébredtem fel, még arra sem, amikor megkaptam a kést a hátamba.
A szíjak azóta már Shane kezein és lábain voltak, hogy ha esetleg felébredne, akkor ne tudjon közbeavatkozni az elkövetőnél. Ravasz húzás volt.
Az is biztos, a szobalány egy egészen szépet, velőtrázót sikított, amikor ránk nyitott. Elsőnek a vér szúrt neki szemet, ami terjengett a fehér ágyneműn, aztán fedezte csak fel a kést a hátamban. Talán csak két szerencsém volt. Mivel hason feküdtem, a kés pedig elzárta annyira a vér útját, hogy ne tudjon erőteljesen utat törni magának, a másik pedig, hogy a tettesnek nem sikerül pont olyan helyre szúrni a kést, ahol igazán komoly károkat tehetett volna vele, de így is elég gondot tudott okozni, hiszen a támadás óta már egy jó adag vér elfolyt az ágyban.
Ismét csak felcsengett a nő sikolya, amire már az emberek is felfigyeltek így néhányan az ajtón előtt kezdtek tolongani, hogy megleshessék mi történt, de aztán már orvosok után kezdtek kiabálni.

If we’re both going crazy, then we’ll go crazy together, right?

Valamikor - pontosan nem tudnám így félálomban behatárolni - hallottam a távolból egy női sikolyt, ami szinte egyből eggyé vált Liaméval, mikor épp az ágyon dolgoztam. Éreztem, hogy valami nem oké, de nem jöttem volna rá, hogy álom. Még akkor sem, mikor éreztem a szíjak szorítását a csuklómon, pedig vágta a csuklóm, mikor álmomban mozdultam volna. Szerencsére az álom eseményei nem törtek felszínre, mert az lett volna csak igazán kellemetlen. Ellenben engem egy nagy pofonnal ébresztettek. Olyat kaptam a szobalányok főnöknőjétől, hogy még a szoba is megpördült velem majdnem. Fura is volt, hogy így megszédített, ahogy az is később, hogy így lefárasztott az alvás, aminek pont az ellenkezőjét kellett volna elérnie. Mire feleszméltem, már szabadon voltak a kezeim, lábaim, viszont a szíjak ugyanúgy lógtak az ágyról. Először rá sem eszméltem, hogy a molett nő nekem magyaráz, mert ahogy elnyúltam magam mellé, bágyadtakat pislogva rá, megéreztem, hogy Liam ugyan nincs a helyén, ellenben a lepedő nedves, és annyira, hogy az izzadság biztos nem. El is kaptam a kezem, a fejem meg oda fordítottam, mert azt hittem hugyban nyúlkálok, de a sok vér látványa engem is ledöbbentett, bár a nővel ellentétben én nem kezdtem el sikoltozni. Valamiért az a sanda és hülye gyanúm támadt, hogy Liam meglógott, de aztán lassan kitisztult a látásom és hallásom is, és elcsíptem az üvöltöző nő szövegéből, hogy éppen a barátom próbálják megmenteni, legalább is amennyire egy luxus hajón tudják. Nyilván itt jobb az orvosi ellátás, mint egy szimpla hajón, azért még sem egy kórház műtővel. Fel is kelek, bár lendületből le is hányom a nő munka ruháját, amiért csak azért nem üt meg, mert ő is látja, hogy szarul vagyok. Kapok magamra ruhát, aztán irány az orvosi. Az egyik biztonságiőr vezet oda, igaz olykor támogatnia is kell, de teljesen be nem engednek, mondván, hogy csak a helyet foglalnám és útban lennék az orvosoknak. Ideges voltam? Az nem kifejezés. Hagyhattam volna meghalni, tojhattam volna rá, mert így simán átvehetném az irányítást és az üzleteit, de jelenleg az utolsó érzések maradtak meg bennem, amit még közösen átéltünk, szóval... hát ja.
Le kellett ülnöm, mást nagyon nem tehettem, ellenben biztosítottak róla, hogy hajtó vadászatot indítottak a gyilkos ellen. Aham... akiről senki nem tudja ki... Ez bíztató. Kaptam gyógyszert, hogy kicsit helyre rázzon, és mikor hatott, akkor jutott eszembe, hogy én tegnap intéztem innen fuvart, ami hamarosan megérkezik. Maximum irányt változtatunk és nem egy erdei kuckó lesz a cél, hanem egy kórház. Amennyiben erre volt is lehetőség, és a gyilkos nem csapott le újra, hogy esetleg fülön csípjük és kezdjünk is vele valamit, a helikopter meg is érkezik. Kicsit persze meglepődnek a hajón lévők, milyen gyorsan reagált a mentőegység, pedig szó se volt ilyesmiről, ezek Liam emberei. Viszont miután stabillá tudták tenni állapotát, illetve, azért én is résen voltam a biztonságiakkal, hogy a gyilkos addig se okozzon problémát - bár aki késsel játszik, aligha használ fegyvert -, felraktuk a helikopterre és velem együtt a legközelebbi kórházba repültünk. Már ha nem jött közbe semmi, de így elvileg több gyilkosság nem történik, ha pedig volt is bomba, nos, a hatóságokat senki sem értesítette, na meg annyira nem is érdekelt az ottaniak sorsa, gyerek meg nem volt a fedélzeten...
A legnagyobb gondot a vérveszteség okozta, amit tudtak pótolni az ottani készlettel, azért így sem volt százszázalékos a dolog. Mindenesetre bíztam benne, hogy, amint földet érünk, egyből a műtőbe viszik, és az kurva biztos, hogy még annyi szabadteret sem fogok neki adni, mint eddig, amíg rendbe nem jön. De legalább "orvosi receptre" szíjazhatom le. Sőt, mikor már a kórházban voltunk, külön kértem, hogy szíjazzák ágyhoz, mert elég sajtkukac tud lenni. Az embereiből pedig a valamire valókat rá irányítottam a gyilkosra. Mert már csak az hiányzik, hogy egy nap megint a nyakunkba szakadjon.

Cale & Shane

Az Atlanti Hajóút

Mikor a kórházban magamhoz tértem elég kába voltam. Elsőre nem tudtam hol vagyok, csak azt, hogy nem a hajón, de nem is otthon ébredtem fel. De akkor hol? Mikor kicsit tisztább lett számomra a világ és én is valamivel éberebb lettem, akkor realizálódott bennem, hogy valami kórteremben lehetek.
Fáradtan, nyúzottan néztem hol jobbra, hol balra, közben már azt is leszűrtem, hogy ez nem egy hajó kabin, ez a kórterem biztosan nem a hajón van. Ezek szerint már nem az óceánon voltam, hanem egy városi kórházban, bár, hogy melyik városban, azt nem tudtam volna megmondani.
De miért vagyok itt? Mi történt velem? És miért vagyok ágyhoz szíjjazva? Nem is vagyok idegsokkos elmebeteg! Mi történt, amíg nem voltam magamnál?
Azt éreztem, hogy valami nincs rendben velem, a hátam tája furcsa volt. Fájt, pedig valami csillapítót biztos kaptam...
Szemeimmel hamarosan Shanet is kiszúrtam.
- Mi folyik itt? Mi történt? - Kérdeztem a lehető legtömörebben, még kissé fátyolos hangon. Nem igen volt még hozzá eszem, hogy gondolkodjak, sem pedig erőm és kedvem, hogy bármit is csinálni akarjak, vagy kicsit is megerőltessem magam bármilyen irányba. Még összébb kellett kaparnom magam, tudtába kellett kerülnöm annak mi történt.
Megtámadtak, az biztos volt. De ki és miért és Shane miért nem tudott megvédeni? Én miért nem tértem magamhoz, amikor megtámadtak? Sok kérdésem lett volna és ahogy kezdtem fokozatosan észhez térni egyre több lett.
- Miért vagyok megszíjjazva már megint?

If we’re both going crazy, then we’ll go crazy together, right?

Nem mondom az első pár óra elég idegőrlő volt, mert a műtét alatt csak ültem és vártam, senki nem jött ki néha tájékoztatni, hogy minden oké vagy ilyesmi. Csak a legvégén, mikor már tolták ki és láthatóan sikerült összevarrni és stabilizálni, akkor közölték, hogy most épp mi a pálya. Még a szerencsésebbek közt is a legszerencsésebb, ezt mondták, mert hogy se szervet, se ütőeret nem ért a szúrás, így minden esély meg van a teljes felépülésre, csak pihennie kell, sokat. Hát az menni fog, pláne, ha állandóan ki lesz szíjazva. Az én nevelésem alatt pedig bizony ki lesz...
Míg ő az ágyában durmolt, én eleinte a nővéreknek csaptam a szelet, lévén, hogy nekem kutya bajom volt és unatkoztam, aztán áttértem a fiatal orvosokra, de végül csak beültem hozzá egy csomag M&M's-el és azt dobálgattam és próbáltam elkapni szájjal, míg ő az igaza álmát aludta, ami szerencsére nem tartott olyan sokáig, mire meguntam volna a cukor zabálást. A mozgolódására még nem figyeltem oda, mert alvás közben is mozgott, de mikor megszólalt odakaptam fejem.
- Jó reggelt, baby... - mosolyodtam el, majd letéve a félig üres csomagot, felkeltem és mellé sétálva az ottani gurulós, kar- és háttámla nélküli székre ültem.
- Elfeledkeztünk a gyilkosról, emlékszel? - simítottam hátra haját válasz közben. - Ami fura, hogy annak ellenére, hogy a barátaid bűntudat nélkül öldöste, nem hogy engem megkímélt, de még téged szúrt hátba... Hát... lehet valami rossz útra tért távoli rokonom volt... vagy a fasz tudja... - gondolkodom hangosan, majd rámosolygok. - A lényeg, hogy élsz és mázlidra, fel is épülsz. De egy ideig még nem mászkerálhatsz a varratok miatt, szóval élvezheted még egy jó darabig az ágyak kényelmét és az én gondoskodásom... - feleltem elvigyorodva, miközben hajáról áttértem arcára és azt kezdtem simogatni.
- Azért vagy leszíjazva, mert az orvosok szerint is piszkosul jól áll neked a megkötözés. Meg mert most néhány napig nem kelhetsz ki az ágyból és ez másként nem lett volna megoldható. De nyugii... a wc miatt se aggódj, ugyanis meg vagy katéterezve, illetve a nővérek majd megoldják a másikat. A mosdatást bevállaltam, bár azt is itt, szóval nem lesz könnyű, de egy kis ideig dugás nélkül is ki kell bírnunk... borzasztó szenvedéses lesz, de megoldjuk... - sóhajtom panaszosan, mert már most rosszul vagyok, ha belegondolok, hogy néhány napig, biztosan nem lesz lovaglás, pedig mit nem adnék egy olyan huncutkodásért.
- De azért durva, de tényleg... Hozzám egy ujjal sem nyúltak... Oké, tudom, hogy szexi és jóképű vagyok, de ahhoz képest amilyen koncepcióban dolgozott eddig a fickó vagy nő, tök fura... lehet nem is rád, hanem rám fájt a foga... Húú, basszus, lehet valami őrült, aki egy gyors egy alkalmas után azt hitte már is az övé vagyok... - kapok számhoz döbbenten, majd el is kuncogom magam. - Jézusom, még a hideg is ki ráz a gondolatától, hogy valaki maga mellé láncoljon így, hogy közben ki is sajátít... - nevettem.