Hétfő hajnal révén a város egyik fele még alszik vagy éppen már az új hét teendőin jár az esze, de a másik fele éppen most tér nyugovóra. Az utóbbiak táborát kellene, hogy erősítsem, de még mindig a bárpult mellett ülök és a kikért sörömet kortyolgatom. Wade nem szívleli túlzottan, hogy nem tud időben bezárni és már minden létező módon felhívta a figyelmemet rá, hogy induljak el, de még mindig a telefonomon keresek. Rosalie Cavanaugh kétségbeesett e-mail-e és az átküldött anyaga csábított ide, és azóta is az ügyön kattogok. Rosalie és Mick kislányát Zoirát négy évvel ezelőtt rabolták el a közvetlen otthonukból. Az apuka éjjeli futárként dolgozott akkoriban és munkában volt, az anyuka pedig egyedül maradt a kétéves Ninával meg az egyhónapos Zoirával. Elmondása szerint csak bóbiskolt a nagyobb gyermek mellett, de aztán arra ébredt fel, hogy a kisebbik gyermeke már nincs az ágyában, viszont minden zárva van, behatolásra való jelek nem mutatkoztak. Azonnal hívta a férjét és a rendőrséget is. A nyomozás alatt kiderült, hogy abban az időszakban az utcai felvételek alapján arra járt egy fehér furgon, de pólyás babának nyomát sem találták. Amerika szerte akadnak ilyen megoldatlan esetek, ahol az eltűnt gyermekek nem kerülnek elő, de nem is ez a furcsa az esetben, amiért igent mondtam a felkérésre.
- Ne haragudj Whitney, de már vár az asszony. Megértem, hogy nincs kedved menni, de nézz körül, lassan a nap is feljön. – morran fel és eltörli az utolsó poharat is. Lustán pillantok fel a tetovált fazonra és megadóan ragadom magamhoz a korsót és hörpintem fel a maradék sört. A szervezetem negyvenen túl már nem preferálja annyira az alkoholt, de a gondolkodás mellé mindig jól jön a segítség, nem mellesleg éppen arra készülök, hogy megszegjem a magamnak tett ígéretemet.
- Mennyivel lógok? – tolom felé a korsót és a farzsebembe süllyesztem a telefonomat, nehogy kékfény miatti halálban vesszek el.
- A ház vendége voltál, de most már zárni akarok. – int az ajtó felé és ez pontosan az a jel, amivel már nem vitatkozhatok. A bőrkabátomat a hátamra kanyarítom és még egy csókot hintve felé megindulok a bejárat felé, de nem sok kedvem van elhagyni a terepet. Wade totálisan megérthetné, hogy mennyire rühellem a kinti légkört és ez a fajta elbújás az idegrendszeremnek is jót tesz. Bárcsak jobb kilátásaim lennének, de sajnos elkerülhetetlen a találkozás ténye. A legközelebbi metró felé veszem az irányt és a jegyemet érvényesítve megyek le az aluljáróba, de közben máris rezeg a fenekem. Kikapva belőle az elrejtett telefont szépen a fülemhez igazítom és megnyomom a zöld gombot még egy kis futással megspékelve, hogy elérjem az első járatot, ami kivisz a belvárosból.
- Helló Kevin…neked is szép reggelt vagy mi a fene. – süketelek egy keveset, mert a vártnál nagyobb a forgalom. Kiszúrok egy üres helyet és lehuppanva máris fojtott hangnemre váltok, hiszen mégiscsak a főnökömmel beszélek, aki csak akkor nyaggat, ha tényeket akar.
- Igazán humoros vagy Whit. Mi lenne, ha gyakrabban jelentkeznél és nem nekem kellene folyton utánad koslatni? – kedvelem őt, hiszen több, mint tíz éve ismerem már. Kalandos munkákon vagyunk túl, de öt éve kérvényeztem tőle, ha lehet többet küldjön terepre. Szomorú igazság az, hogy a házasságom zátonyra futott, de Kevinnel még akkor is őszinte voltam és közöltem vele, hogy nem akarok Torontóban maradni. Denverbe szólított a kötelesség, de egy percét sem bántam meg, hogy leléptem. A papírforma sok mindent elbír, de az én igazságérzetem már annál kevesebbet, azt meg végképp nem néztem jó szemmel, hogy én lettem a felesleges fél egy két félre szóló szerződésben. A nőnek még a nevét is tudtam, kiderítettem, hogy merre jár és miben utazik, de ennél többet nem kívántam vele kapcsolatban. A lényeg, hogy távol maradjanak tőlem és a megteremtett javaimtól. Richard szeret a maga módján játszani és már megszoktam, hogyha titkolózni akar, hát megtesz mindent azért, hogy ne jöjjek rá. Itt lankadt a figyelme és lépéselőnyben voltam, de már kár ezen rágódni, mert a múlté a történet.
- Azon vagyok, de ha forró nyomon járok, akkor szeretek a magam tempójában jelentkezni. A szülőkkel már beszéltem és elkértem mindent, de azt hiszem, hogy ez kevés lesz bizonyítéknak. A kislány kora megegyező, és valóban hasonlít rá a social médiában fellelhető képek alapján, de azért egy kicsit több információ kell ahhoz, hogy bemártsak egy politikust, nem gondolod? – kérdezek vissza, mire egy kávéfőző hangja szólal meg a háttérben egy ásítással egybekötve.
- Tök mindegy, hogy politikus Whit. Az a kislány lehet Zoira is és ha ez igaz, akkor itt bizony nem lesz elég egy jó ügyvéd. – hallom a megjegyzést, de a zötykölődés miatt néha akadozik a vonal.
- Tisztában vagyok vele, de nekik nem akármilyen ügyvéd van a válás miatt, Kevin. A legjobbat akarta a férj és meg is kapta. Belepiszkálni egy ilyen botrányba…hogy is mondjam, de a munkámmal fizethetek érte. – felelem neki egy ásítás közben, de aztán újra éberebb vagyok.
- Éppenséggel pont ez hozhatja meg neked a nagy áttörést, tudod a kockázat mindig kell ahhoz, hogy valami nagyot alkoss. – micsoda bölcs szavak így korán reggel, de hamarosan le kell szállnom ezért fel is állok a helyemről.
- Rendben, ha egyeztettem vele, akkor jelentkezem. Sziaa és ne igyál három bögrénél többet, mert a szívedre megy Kev. – bontom is a vonalat és leszállok a lassuló szerelvényről. A környék csodálatos és még szinte alig mozgolódnak emberek. A GPS-en keresztül megindulok az egyik átjáróhoz és onnan a kereszteződés felé kanyarodok el. Nem is kell több, hogy a kis ikon felbukkanjon a képernyőmön. Öt percen belül ott vagyok a ház előtt, de annyira nem vagyok már jártas, hogy be is jussak. Bölcs döntés a részemről a korai hívás? Benyomom a régen használt számot és két kicsörgés után meghallom azt a hangot, amit hónapok óta már nem is hallottam, de minden érzékszervem tisztán emlékszik rá.
- Jó reggelt Richard! Remélem még nem vagy munkában, beengedsz? – pillantok fel az ablakok irányába.

Az egyik indok, amiért ezt az ingatlant választotta, az a zajtalanság. Túlságosan is messze került New York tömegétől és nem is vágyott arra, hogy a nyakába lihegjenek a rush hour óráiban, amikor az emberek egymást érik és hömpölyögve sietnek az urcák forgatagában. A másik indok pedig a naplementék és azok a napfelkelték, amiben most is része volt. A hatalmas hátsó füvesített kert egészen a patakig húzódott, a víz felületén pedig megtört a felkelő nap citromsárga fénye. A csak felülről fedett terasz az ízlésének megfelelően kialakítva társasági események helyszíne is lehetett volna, ha valaha is fogadna annyi vendéget, ehelyett ő maga élvezte azt, hogy mindig a legjobb szögből élvezhette a kilátást. Balja az asztalon nyugodott, ujjai közt a telefonján megnyitott céges levelezőrendszere, az Outlook jelezte, hogy ötvenkilenc olvasatlan üzenet várta őt, mert eljutott arra a pontra, hogy a hétvégi napokon csak a végszükség esetén lát neki a munkának, a kutatómunkának, hiszen vasárnap a keresztények Istene is megpihent. Nem mintha ő túlságosan hívő hírében állt volna, de nem akart idő előtt infarktusban meghalni és nem szívesen vállalta volna be a daganatot sem. Igaz, akkor nem kellett volna a szájába pakolnia a napjának első cigijét, amit lassan szívott meg, hogy a füst a tüdejéig szökjön, amit aztán ugyanolyan komótosan is fújt ki. Hova siessen? A Covid egyik legnagyobb pozitívuma a home office lehetősége volt, amivel a munkavállalók szerettek is élni, és ő sem vetette meg. Ha nem voltak fontosabb tárgyalásai, akkor megengedte magának, hogy irodán kívül dolgozzon, a saját otthonában, ahol nem zaklatták őt holmi jöttmentek, nem kellett jeleznie az arcának rezdüléseivel, hogy magányra vágyna és így elkerült minden lehetőséget anélkül, hogy akarva-akaratlanul is megbántson másokat azzal, hogy nem kíváncsi rájuk.
Bethany hét üzenetet írt neki az elmúlt ötvenhét órában. Az utolsó hármat már capslockal, mintha attól bármi is fontosabb lenne. Richard úgy döntött, hogy ráér még vele, ameddig a nő nem fogja zajklatni telefonon is és éppen ezért sem volt hajlandó arra, hogy a dual sim lehetőségeit kihasználva a céges telefonjának kártyáját a saját mobiljába pakolja be, mert mindennek volt határa. A sajátjait pedig szerette ő megszabni és csak ritkán tett kivételt, mert ha egyszer megszegi a saját maga által felállított szabályokat, úgy bárkivel kivételezhetne. Az egyiket éppen most szegte meg, mert ameddig a napi első kávét meg nem itta, nem szeretett dolgozni. Bethany első üzenetét gyors ritmusban futotta végig, aztán a másodikat és a harmadiknál már újra a szájába vette a cigarettát. A székben felegyenesedett, de a keresztezett lábait ugyanúgy hagyta, jobb bokája lassan egy kört írt le a levegőben.
- Jó reggelt Beth - a hetedik elolvasott e-mail után hívta fel az asszisztensét. Öt óra tizenhét perckor, aminek Beth minden bizonnyal nem örült annyira, mert még a hangja is arról árulkodott, hogy egy jó álomba csörgött bele és rángatta ki abból erőszakosan a főnöke. - Ha tudtad, hogy nem várhat a dolog, legközelebb hívj fel, hogy mielőbb rendezzük a dolgot. Mikorra érkezne Fielder az irodába?
- Azt mondta, hogy este hét körül tudna jönni, korábban nem tud szabadulni az ülésekről, most valami újabb törvénymódosításuk van, amit meg kell beszélniük. Nem mertem neki igent mondani, mert tudtam, hogy ma nem lenne bent, Mr. Sullivan - Richard hetekig küzdött azért, hogy ne titulusának megfelelően hívja őt Bethany, és azóta is csak eddig jutottak. Véleménye szerint a nő előbb halna máglyahalált, mintsem a keresztnevén hívja. Egyfelől imponált ez neki, másfelől viszont rettentően bosszantotta is.
- Nem tudjuk áttenni? Ma az öcsémmel vacsoráznék.
- Sajnos holnap elutazik Mr. Fielder és azt mondta, hogy halaszthatatlanul szeretne beszélni önnel - a suhogás arra utalt, hogy kikecmergett Beth az ágyból. Az ítélkező ugatás pedig azt jelentette, hogy Peanut, a lány hat hónapos cocker spánielje is követte őt.
- Nagyszerű! Hétkor várom, de Beth, egy percet se késsen Fielder. Nem kell megvárnod és túlóráznod sem emiatt. Hazamehetsz fél hatkor, ahogy szoktál.
- Sajnálom. És intézem.
Mielőtt felhívta volna Henryt, a cigit odakint hagyva, a kezében a telefonjával besétált a kitárt ajtón át a konyhába, pontosan abban a pillanatban, amikor az ismerős alak megjelent a biztonsági kamerák képernyőjén. Azután szereltette fel Richard a kamerarendszert és a tökéletesen működő riasztórendszert, hogy beköltözött ide. Nem tartott attól, hogy pont ezen a gazdagabb környéken majd az ő házát fosztják ki, de az ördög nem alszik, különösen ha New York a székhelye. Végigkövette, ahogy Whitney hívást kezdeményezett, ahogy a füléhez tette a készüléket és abban a másodpercben a telefonja rezegni kezdett. Két csörgést kivárt a biztonság kedvéért, hátha a felesége meggondolja magát, de aztán a telefont kihangosította, ahogy fogadta a hívást.
- Jó reggelt neked is. Csak nem ingatlant szeretne vásárolni a feleségem a környéken? - mert hogy egészen meglepő volt a jelenléte. - Jövök. Addig ne tűnj el, ha lehet - befejezte a hívást, a kávéfőzőt viszont bekapcsolta, hogy mire a konyhába érnek, addigra a főtt kávé illata terjengjen a levegőben. Mezítláb, fekete melegítőnadrágban és tengerészkék pólóban ment ajtót nyitni, a többpontos zár engedett neki, így nem is húzva az időt a bejárati ajtót kitárta, de nem ment ki azon. Helyette Whitneyt figyelte, karjával beengedve a nőt abba a hodályba, amit az otthonának nevezett már egy éve. Észrevétlenül is, de a levegőt a tüdejének mélyére engedte akkor, amikor Whit ellépett mellette, mert szerette a nő illatát mióta csak ismerte.
- Megkínálhatlak kávéval, ha már a világ végére eljöttél? Gyanítom, nem tévedtél el a városban, hogy nálam köss ki - becsukta maguk mögött az ajtót, de nem vezetve körbe a nőt indult meg célirányosan a konyha felé, hogy közben Whitney megnézhesse magának a modern kialakítást, tágas tereket, amik közül a nappali-konyha-étkező szenthármasságátlehetett csak látni. - Éhes vagy? Most készültem reggelizni - kihúzott Whitnek egy széket az amerikai konyhapult mellett, hogy oda leülhessen a nő, ha akart a működő kávéfőző halk hangjának kíséretében. Megkérdezhette volna azt is akár, hogy mit keres itt nála, de a direkt kérdésekhez még túl korán volt.

Richardnak megvoltak a maga szokásai, és habár az elmúlt öt évben már nem álltunk mindennapi kapcsolatban, azért bíztam benne, hogy még munka előtt csíphetem el. Az újonnan vásárolt ingatlan, ami a neve alatt futott nem a belvárosban helyezkedett el és nekem is metróra kellett szállnom, hogy megtaláljam a tökéletes búvóhelyét. New Yorkot régen sem szerettük, de többes számot használni nem kellett, hogy tudjam a külvárosi lét jobban illet a jelleméhez, mint a metropolisz szívében zajló rohanás. Az első járaton még akadt bőven ülés, és nem lihegtek a számba se, hogy figyelnem kelljen a beszélgetés milyenségére. Kevin folyton letolt, ha nem jelentkeztem be időben, de megszokhatta volna már, ha a magam útját járom, akkor az idő is egy képlékeny fogalommá válik. A városban töltött elmúlt pár nap inkább az olvasásról és a kutatásról szólt, mintsem a valódi nyomozásról. Az előzményekkel is tisztában kellett lennem, mielőtt valami ostobaságra szántam volna el magamat, de egyre jobban arra mutattak a jelek, hogy lehet valami a szülők felvetésében. Zoira ugyan egyhónapos korban volt, amikor elrabolták és azóta eltelt négy év, szóval arra hivatkozva, hogy a „lányunk pontosan így nézne ki” kezdetű spekuláció nem lett volna helytálló, de az már igen, hogy a gyanúsan sokat betegeskedő Sarah Fielder hogy a picsába gyógyult meg egy vele született betegségből. A kezem messze ért el, és hála a kapcsolati hálónak bejutottam olyan állami rendszerekbe is, melyek lehetővé tették, hogy az igazamat is bizonyítsam. A szülők válása a média egyik központi hírvonala lett és a csapból is az folyt, hogy Fielder barátunk házassága zátonyra futott és a gyermeke felügyeleti jogát saját magának akarja. A politikai szféra csúnya tudott lenni és eszem ágában se lett volna, hogy igent mondjak egy hasonló flótásnak. Mona azonban belesétált a sármos Blake Fielder csapdájába és most annak a levét issza meg, amihez nagyban hozzájárult saját maga is. A botrányos szétválás pontosan annyira izgalmas, mint egy eltitkolt celebesküvő. Az emberek sóvárogtak a negatív hírekre és abból éltek, ha mások magánéletét állíthatták a középpontba a sajátjuk helyett. Volt ebben valami perverz, de én rühelltem, ha ez még ráadásul egy roppant kényes témával párosult. A gyermekek állandó kereszttűzben voltak és egy válás sosem arról szól, hogy a gyermek mit nyerhet vele, hanem arról, hogy a szülők hogyan álljanak bosszút egymáson. Blake tökéletes alanyt választott a porondon lévő botrányához a férjem személyében. Richard meg fogja találni Mona gyenge pontjait és mindent el fog követni azért, hogy a nő vesztesen jöjjön ki a gyermekelhelyezési perből. Mit szeretett a férjem igazán? A pénzt…és Blake egy zsíros ügyfél volt.
A leszállás után jól esik a szervezetemnek a hűvös reggel. A sört már a pulton kellett volna hagynom, de nem szokásom az ajándékot visszautasítani. A pillantásom a kereszteződést pásztázza és pár lépés után rádöbbenek, hogy miért éppen ezt a környéket választotta lakhelyéül. A közelben bőven akad bevásárlásra alkalmas élelmiszerlánc, de étterem is, ha a rendelés mellett döntene. A gazdagságnak is megvannak az előnyei, mert itt a közbiztonság nagyobb, mint New York más területein és a víz közelsége megadja számára azt az otthonos vonást, amit Kanada nyújtana. A GPS jelzése alapján az utca két percre van gyalog és nem is téved, mert egyből kiszúrom a hatalmas épületet. A modern felépítés az egyik alapszükséglet, de az is biztos, hogy ide bejutni egy kisebb projekttel érne fel. A telefonomon kikapcsolom a navigációs alkalmazást és most a nevét keresem ki a híváslistámból. A dátum négy hónappal ezelőttre ugrik vissza a kicsöngés előtt. Kettő után tudni fogom, hogy elkéstem, de a mély bariton úgy száguld végig a testem membránjain, mint egy frissítő koffeinadag az agyam összekötő kisülésein.
- Ez a környék nem nekem való. – nézek körül és akkor kiszúrom a felszerelt kamerát is. Beharapva az ajkamat egy lusta mosoly költözik az ajkaimra, mert abban is biztos vagyok, hogy már lát és csak az időt húzza nekem.
- Nem ígérhetek semmit. – a vonal megszakad és az üres várakozás marad. A bejárat hamarosan kinyílik és egy kényelmes szettes verziója jelenik meg a férjemnek. Semmi öltöny és élére vasalt nadrág, szóval meg is lepődöm, hogy mennyire alkalmas időpontot találtam arra, hogy felkeressem őt. Kilépésre nem számíthatok, de az intés ott van, szóval befáradok mellette. A tekintetünk egy másodpercre találkozik mialatt átsuhanok a küszöb fölött és betekintést nyerhetek a hatalmas előtérbe.
- Elfogadom a kávét. – foglalom össze a véleményemet és megállva előbb körülnézek, de otthagy és a konyha felé veszi az irányt. Kissé lemaradok és kapcsolva a késlekedésre a nyomába eredek, de a szemem máris a tágas helyiségeket vizslatja. Makulátlan a tisztaság, kevesebbet nem is vártam tőle.
- Még mindig takarító személyzetet fogadsz? Úgy tűnik, hogy a szokások rabja vagy Richard. – beérve a konyhába a bőrkabátomat leoperálom a hátamról és az egyik közeli kanapéra ejtem le, de nem vagyok rest megérinteni a huzatot és az ujjamat végig húzva megállapítani, hogy ennek a használata sem túl gyakori.
- Magányosan töltöd a reggeleket, vagy számítsak kellemetlen meglepetésekre a zuhany vagy a háló felől? – hajolok el a vélt és emlegetett helyiségek felé, de aztán felülök a székre, amit kihúzott nekem.
- Milyen reggelit terveztél? Ha tojás, akkor némi bacont vagy sonkát is tegyél bele légy szíves. – megtámasztom a kezemet és azon az államat is, hogy a szemébe nézzek, ha már a pult másik felére kerül.
- Igazán tündöklő otthonra tettél szert. – húzom ki magam és megfordulva a székkel a nappalit veszem górcső alá.
- Semmi műkincs csak sima fehér falak? Hol vannak a fogadások eredményei Richard? Ó, hadd tippeljek. – fordulok vissza az irányába és el is fogadom a felém kínált feketét.
- Cukor nélkül, ugye? – a megerősítés alátámasztása után belekortyolok és megnyalom a számat.
- A Monet elkelt az aukción…igen sajnos megrögzött kutakodó vagyok. Tudod, hogy szerettem azt a képet. – sóhajtok egyet és iszok még egy kortyot, mert kezdek álmos lenni sajnos.

A szokásai rabjaként a napi rutinja aligha változott azóta, hogy Whitney kilépett az életéből öt évvel ezelőtt. Annyi igaz, hogy már nem kellett a nő irgalmatlanul hosszú haját kihúznia a boxerei anyagából, vagy a farpofái közül egy-egy fürdés közben. Nem kellett attól tartania sem, hogy esetleg a felesége által otthagyott parfümfelhőbe sétált volna bele, vagy attól, hogy a ritkán poháron hagyott rúzsfoltot nézze azon gondolkodva, hogy Whitnek egyébként nem volt szüksége sminkre, hogy természetesen szépnek lássa a hajnali felkelések után sem, kávé előtt. Szeretett korán kelni és időben elindulni a munkahelyére, minden egyes nap ugyanonnan elvéve a kocsija kulcsát, a lakáskulcsot és azt a két darab zsebkendőt, amire amúgy sem volt mindig szüksége. Az allergiája pár évvel ezelőtt felerősödött, a nyári hónapok során nagyobb szárazság idején enyhén fulladt, de még nem annyira, hogy gyógyszert akarjon szedni a betegségére. Valószínűleg, hogy ez is benne volt a lakhelyének választásának indokai közt, mert inkább a pollenek általi halált választotta volna, mintsem a szmog lassan gyilkoló jelenlétét.
Nem számolt azzal, hogy a reggelét meg fogják zavarni, főleg nem a vendégként érkező felesége, akinek a látványa már nem kavarta fel. Az elmúlt öt év alatt megszokta, hogy nem kell sóvárognia utána, hogy igazából mindegy, ha Whit fújt rá bármiért is, mert nem tartoztak elszámolással egymás felé semmivel sem a közös tulajdonú ingatlanokon túl. Legalábbis szerette ezt hinni is gondolni, de ami igaz, hogy már nem Whit járt a fejében a nap huszonnégy órájában. Ahogy a hívás fogadásával, úgy az ajtóhoz való eljutásával sem sietett, mert még a nap első kávéját sem fogyasztotta el. A könnyed odaszúrások ugyan mosolyt húztak az arcára, az viszont nem tartozott a nejére. A megbúvó alkohol illata nem lengte körbe a nőt erőszakosan, mégis érződött, ami Sullivant nem zavarta egy cseppet sem, mert nem volt dominánsabb a parfümnél, amit használt Whit. Ahogy a felesége belépett a házba, becsukva az ajtót kínálta azt, amivel szolgálni tudott. Enyhe biccentéssel fogadta Whit válaszát a kávét illetően, nagyjából sejtve, hogy hamarosan annak illata uralja a konyha légterét. Anélkül indult meg a helyiség felé, hogy Whitneyt körbevezette volna, mert valljuk be, még csak eltévedni sem lehetett itt a nagy terek miatt, s legfőképpen azért, mert Richard mutatta az utat is.
- Neki az a munkája, hogy takarítson, én pedig egy jól fizető munkát kínálok Julietának. Élvezi, amit csinál, miért gátolnám meg a hobbijában? Hidd el, ha nekem kellene rendben tartanom ezt a házat, nem így nézne ki - való igaz, és nem azért, mert bekoszolná az ingét vagy elhagyná a pecsétgyűrűjét közben és nem is azért, mert büdös lenne neki ez a munka. De ha már megengedhetett magának pénzügyileg egy ekkora alapterületű házat, akkor igen is volt pénze arra is, hogy szakszerű segítséget fogadjon fel hozzá, akiknek fizetett is a szolgáltatásáért. Julieta fia az udvari munkálatokat végezte el, a nem rég középiskolába kerülő lánya pedig néha besegített Señora Padilla-nak. Közelebbről hallotta Whitney hangját, de esze ágában sem volt gúvatt szemekkel nézni, mit és hogyan is reagált a nő a beltérre, legalábbis nem akarta ellenőrizni. A szabadság érzése mindkettejüknek fontos volt és az, hogy meggátolja bármilyen cselekvésben is Whitet, eszébe sem jutott. - Szeretnéd megnézni a hálót vagy zuhanykabint is, Whitney, hogy kellemetlen meglepetésre számítasz? - szórakozott mosollyal pillantott el a barna felé, még ha tudta is, hogy kérdésre nem válaszolunk kérdéssel. Mulatságosnak tartotta ezt az ártatlannak tűnő kérdést, ugyanakkor nem adta meg a kegyet, hogy Whit fölényben érezhesse magát.
- Mostanában rászoktam a zöldségekre és a hummuszra reggelinél. Azt mondta az orvosom, hogy magas a koleszterinszintem, és csökkentenem kellene némileg, úgyhogy most ott tartok, hogy próbálom megszeretni az uborkát. De tudok adni neked bacont, ha szeretnél és tojást is. Meg talán van még megmaradt, előre csomagolt pirítós is - gondolkodva nézett el a szekrény irányába, ami rejthette az említett szénhidrátot. A kávéfőző hangja csábította el a pult túloldaláról, hogy a pult feletti szekrényből előszedjen két csészét és azokhoz tartozó porcelán aljat, miközben a felesége csipkelődő dicséretét hallgatta, de inkább elfoglalta magát a kávé kiöntésével. A sajátjába tett egy kis növényi tejet, Whitnek azonban nem volt ilyenre szüksége.
- Újabban belsőépítészettel is kell foglalkoznod? Kevin ennyire nem tart igényt a nyomozós képességeidre? - nem tudta volna megmondani, mikor volt köztük utoljára small talk. Az elmúlt években, ha találkoztak is, mindig volt célja annak. Most ki kellett volna várnia azt, hogy Whitney miért is volt itt? A pultra tette a nő kávéját, ő maga pedig megterített és kiszedte a hűtőből és a szekrényekből a reggelihez szükséges alapanyagokat, de csak azután, hogy belekortyolt a kávéjába. Csak hümmögött arra, hogy tisztán, erősen adta oda azt a nejének. - Van, amit széfben tárolok, van, amit biztos helyen tartok, és van, amit idehoztam. Nem kell mindent közszemlére tenni, nem igaz? - érdeklődött közben, előhúzva a zöldségekhez való kést és a vágódeszkát is, amit úgy helyezett el a pulton, hogy láthassa a feleségét az aprítás és szeletelés közben.
- Mennyiért vették meg? Te nem akartad volna magadnak? Biztosan lett volna akkora falad, hogy felfüggeszd. Még akár belépőt is szedhettél volna hozzá - nézett fel, mialatt gyakorlott mozdulattal bite-size méretűre vágta a paprikát és az uborkát is, az avokádót csíkokra szelte, amit aztán egy tálba pakolt bele, a korábban kivett prosciuttot és serrano sonkát egy másikra.
- Kérsz bacont és tojást? Utóbbit hogy kéred? Legyen teljesen kemény, vagy valamennyire folyjon? - úgy tett, mintha nem tudná, Whitney hogyan szerette. - Hiányoztam, hogy eljöttél eddig? - minek köntörfalazzon? - Vagy a környéken szimatoltál és nincs hol aludnod? - nem a mellébeszélés híve egyáltalán. Ügyvéd volt, kérdeznie kellett, felmérni a helyzetet. Épp ezt tette most is a bíróság épületén kívül.

A nyomozások mindig izgalommal töltenek el és akkor elfelejtem, hogy mennyire silány lett a magánéletem immár öt éve. Az idő csak száll és az ember megszokja, hogy nem minden arany, ami fénylik. Sok hónapom ment rá, hogy bőröndből bőröndbe csomagoljak és a szállodák különböző szolgáltatásait igénybe véve a reggelek más városban találjanak rám. Szerettem ezt az életmódot és valamilyen szinten én választottam, de olykor felcsapta a fejét a magány és akkor bizony el tudtam gyengülni. Előfordult eme percekben, hogy az ujjaim Richard telefonszáma körül jártak, de soha nem nyomtam rá végül a hívásra. A közös beszélgetéseket csakis azokra a hivatalos momentumokra szorítottam, ahol az ingatlanok kerültek szóba és a szükséges információk átadása. Rémlenek még emlékek arról a bizonyos napfelkeltéről, amikor eldöntöttem, hogy a házasságunk csak papíron folytatódik tovább. Az anyám is néha megkérdezte, ha telefonon kerestem vagy ünnepnapokon meglátogattam, hogy miért nem válok el, ha igazából külön élünk és csakis az anyagiak tartanak össze. Ép ésszel más nő már beadta volna a válókeresetet és keresett volna valami új pasit, és ha éppen a szerencsekeréken az ő számait sorsolták ki, akkor újabb gyűrű kerülhetett az ujjára. Másképpen működtem, mint az átlag. A bukás szelét hírből ismertem, és ha már a fiatalkorom nem olyan lett, mint ami járt volna, akkor a felnőttlétem nyomorúsága csakis rajtam álljon és ne mástól függjön. Látszólag nem zavarta a férjemet se, hogy még nem mondták ki azt a bizonyos szót, amitől hivatalosan is „szabad prédák” lehettünk volna. Néma egyezséget kötöttünk, hogy ez a mi kis táncunk lesz, és ha az egyikünk ki akar lépni belőle, akkor úgyis tájékoztatni fogja a másikat róla. A megcsalás bizalomvesztéssel járt, de a fejemet még nem ütöttem be, hogy hülyeséget is csináljak.
New York nem az a hely, ahol szívesen töltöttem az időmet, de a mostani ügyem ide vezetett, és egyenes úton a férjemhez is. Már nem is emlékszem, hogy utoljára miért találkoztam Richarddal. Az ingatlanok esetében nem mindig kellettünk mind a ketten, ilyenkor hol az egyikünk és hol a másikunk repült haza, vagy éppen e-mailben intéztük a teendőket. Nem mondom, hogy egyszerű volt, de meg lehetett oldani. A mostani kivétel, mert nem a közös érdek hozott ide, hanem önös célok szólítottak ebbe az óriási házba. Richard mindig értett ahhoz, hogy milyen ingatlant vásároljon, ha nem ügyvéd lett volna belőle, akkor kiváló ingatlanközvetítő lett volna. Testközelből tapasztaltam meg, hogy milyen a viselkedése, ha üzleti dolgokat bonyolít le, és talán ez volt az egyik indoka annak, hogy beleszerettem. A csengetést kerülve egyből a telefonomért nyúlok, hogy tudassam vele az ittlétemet, és a szokásos kettő kicsörgés után fel is veszi nekem. Fura a hangját azonosítani, mert ugyan az agyam kissé feledékeny mostanában, de a testem receptorai reagálnak rá, mintha egy régi hangszert szólaltatnál meg, hiszen mindvégig meg volt a képességed hozzá, hogy játszani tudj rajta. Hamis mosoly terül el az ajkaimon, amikor arra kér, hogy ne tűnjek el. Célokkal érkeztem így esélytelen, hogy felszívódjak egyetlen szó nélkül, ráadásul nagyon korán van még, hogy az utakat rójam. Belépve a házba megint elkap az a nosztalgikus érzés, hogy egykoron minden reggelünk így indult. A tekintetem issza a látványát, de csak elsuhanok mellette mindenfajta érintkezést mellőzve. Az itthoni szett sem hétköznapi, ha rajta van. A hatalmas terek és a konyha hívogató szavának nem tudok ellenállni, de tesz is róla, hogy beljebb kerüljek, mert nem áll meg a konyhapultig és rám bízza a lépések folytatását. A bőrkabátomból kibújva lesek végig a nappalin, aztán az impozáns főzőterületen.
- Ne haragudj, de sosem tudhatom igazán, hogy mibe sétálok bele. A hálód ugyanúgy foglalt lehet ezekben a percekben, mint a zuhanyzód, ha hosszúra nyúlt az éjszakád. – felmérni a terepet nem bűn, óvnám a saját mentális egészségemet is attól, hogy egy újabb jelölttel találkozzak, aki a férjem alatt keresi a szabad kapacitását. A szócsatát mellőzve foglalok helyet az egyik bárszéken és húzom ki magamat mialatt szóba kerül a felajánlott reggeli is az illatozó kávé mellé.
- Utolért a kor Richard? – könnyed mosollyal reagálom le a zöldséges és humuszos témát, de közben a háttérben ott munkálkodik az aggodalom is, ezért némiképp komolyabban folytatom a mondandómat.
- Tudsz normálisan aludni vagy szedsz valami nyugtatót is? Tudom még a szívproblémák nem ütötték fel a fejüket, de néha dolgozhatnál kevesebbet is. – a hátára vetül a pillantásom mialatt leszed két bögrét a felső szekrényből és elém tolja a kívánt feketét.
- Köszönöm. – a két kezem közé ragadva kortyolok bele és némán nyöszörgök egyet, mert az íze valami fergeteges.
- Ez jobb, mint a sarkon lévő árusé. – ismerem el, de tova tűnik az az énem, akinek foglalkoznia kellene a férje egészségügyi állapotával.
- Kevin pont annyi munkát ad, amennyire szükségem van. Neki viszont aggódnia kell az egészsége miatt. Legutóbb mellkasi fájdalommal vitte el a mentő, nem óhajtom felhúzni jobban a kelleténél. – kortyolok bele ismét a bögrémbe és megpróbálok jó kislány módjára viselkedni az ittlétem alatt.
- Azt, hogy mit akarok már mindegy, mert elkelt. Azt hiszem kétezerért kelt el. Tudod nekem a kisebb terek szimpatikusabbak, nem ez a nagy labirintus. – megint a hátam mögé sandítok, mert elképzelni se tudom, hogy mennyi kihasználhatatlan szoba és egyéb helyiség lehet idebent.
- Jöhet a bacon és folyjon egy kicsit. – nem jegyzem meg, hogy általában ő készítette a reggelit, ezért tisztában kellene lennie velem, hogy miképpen szeretem, de gyorsan váltunk témát és máris a lényeget táncolja körbe.
- Kivettem egy airbnb-t pár napja, így nem kell félned, hogy nálad keresek szabad szobát. – keresztezem a lábamat és lehúzom a maradék kávét is.
- Megölöd a romantikát Richard. – ingatom a fejemet, de azt hiszem, hogy kezdem érezni a pár napnak az eredményét, hogy nem aludtam túl sokat.
- Ha jók az értesüléseim akkor ismered Blake Fieldert, nemde? – hosszasan mérem végig őt, az arcvonásai rezdüléseit.
- Sőt már kapcsolatban is álltok talán, de ez még a jövő zenéje. Mit mesélt neked a pasas? – felállok a székről és átmegyek a pult mögé, hogy most magamnak töltsek egy második körös kávét a bögrémbe, aztán elcsenek egy kis szelet bacont is, mert kezd a hasam ellenem voksolni.
- Segítsek? – állok meg közvetlenül mellette és kortyolok bele a bögre tartalmába, de nem szakítom meg a szemkontaktust vele.

Lassan olyan lesz, mint Ross a Jóbarátokban: házasságokat és válásokat gyűjtött. Még csak kettőnél és másfélnél járt ezeket illetően, de eldöntötte nem sokkal azután, hogy a felesége kisétált kvázi nem csak az életéből, hanem azon a bizonyos közös lakás ajtaján is, hogy még egyszer nem lesz annyira ostoba, hogy bárkinek is kimondja a holtomiglan-holtodiglan baromságokat. Tévedés ne essék, közelről, de távolról sem volt a romantika mintapéldánya és ha egyszer kimondta a szeretlek szót, addig az volt érvényben, ameddig mást ki nem mondott. Whitneyvel pedig azóta sem mondták ki, hogy vége, mióta nem egymás mellett ébredtek. Mióta nem voltak közöttük szánalmas veszekedések és szenvedések. Jobb volt ez így. A kimondatlan frusztrációt meglovagolva, belefáradva abba, ami kettejüket szétszakította. Nagyon is tisztában volt azzal, hogy mi vezetett a feleségénél erre a pontra. Tudta, hogy mit nem bocsátott meg ténylegesen a nő a mai napig neki és úgy őszintén? Ha meg is bánta, amit tett, abban a pillanatban nem gondolta azt rossznak. Nem érzett bűntudatot, nem akarta semmissé tenni a szex tényét, az élvezetből fakadó jussát. Mert Richard Sullivan soha nem kért bocsánatot azért, ami ő maga volt. A tettei lehet, hogy hagytak némi kívánnivalót maguk után. A szavai nem feltétlenül tükrözték a jóságot vagy a kedvességet, de minden ő maga volt - olyan, aki feleslegesen nem kérkedett, de tudta, hogy hol a helye a világban - és mindazért, amivel rendelkezett, megküzdött érte (mondjuk így).
Odabent már a konyhában elhangzó vádakra a szája rövid rándulással jelezte a mosolyát.
- Tételezzük fel, hogy azért nyitottam neked olyan soká ajtót, hogy itt, a patak felé ki tudjon menekülni a nő a hálómból vagy a zuhany alól. Tételezzük fel, hogy akár akkor is kiengedhettem volna, amikor te bejöttél hozzám, sőt, az is előfordulhat, hogy nem is egy, hanem több nő heverészik az ágyamban - túl korán volt még ehhez. Neki pedig abszolút nem volt kedve vitába szállni az (ex)-feleségével. - Vagy akár hihetnél is nekem, ha egyszer azt mondom, hogy egyedül vagyok, nem látsz rémeket és nem akarsz olyat bemesélni sem magadnak, sem nekem, ami nem létezik. Iszonyú reggel van ahhoz, hogy itt nekikezdj a kombinálásnak és a konspirációknak, nem gondolod, Csibe? - amikor még tartott a betegségben, szegénységben fogadalom ezen része, így becézte élete nőjét, most valahogy mégis a szájára állt ez a megszólítás. Talán a házasságokban megszokott nézeteltérések emlékei elevenítették fel ezt nála, de nem is gondolkodott ezen, sokkal inkább már a gondolatai a reggeli körül forogtak, megosztva a nővel olyan információkat, amikből kimaradt az elmúlt években.
A korát érintő megjegyzésre kurtán bólintott, amit egy hosszú sóhaj követett.
- A nyugdíjazásom még odébb van, addig még van pár ügy, amit a bíróság elé kell cipelnem. Egyébként nem kell aggódnod értem, ha úgy érzem, a halálomon vagyok, mindig szólok a dokinak - féloldalas mosollyal reagálta le, mert ez már tényleg túlzás volt. Nem volt beteg és igyekezett így túlélni minden napját. Ha fájt a dereka, ha a feje, ha a szemei szúrtak, ha a tüdeje nehezült el, de minden alkalommal felkelt másnap reggel is - ergo nem volt nagyobb baja. Nem volt beteg, csak oda kellett figyelnie magára, most pedig az volt az egyetlen dolga, hogy Whitneyt kiszolgálja kávéval, végighallgatva a nőből kicsalt hanghatásokkal.
- Kevin esetében nem csak te vagy az, aki képes kihozni a sodrából. Ne érts félre, te elég jó vagy ezekben a dolgokban egyébiránt - pillantott fel a feleségére akkor, amikor ő már megint úgy nézett körbe a házban, mintha azt tervezné, honnan szedhet elő egy némbert megtépni, amivel nem akart foglalkozni. Épp elég volt az, hogy két személyre csináljon reggelit - elszokott már tőle, bólintott a tojásra, aztán pedig arra is, hogy a nőnek volt hol aludnia.
- Ja, hogy ez neked romantika volt? - mielőtt belementek volna ennek fejtegetésébe áttért az üzletre. Kettejük közt már leginkább csak az effajta beszélgetések maradtak fent, amit részben sajnált, részben pedig Whit volt az, aki kisétált az életéből, így hát.. elfogadta a nő döntését. A kiszedett húsok nagyrészét az időközben felforrósított serpenyőbe pakolta, hogy azokat kicsit lekapassa és megsüsse, miközben rátértek a valódi ügyre. Rezignált pillantással követte végig a nő alakját, aki olyan természetességgel mozgott a konyhájában, mintha ide teremtették volna. Furcsa volt látni őt így, még ha tudta, hogy ez a lazaság is fogta meg először és tartotta őt mellette hosszú évekig. Az ártatlan kérdés, miután mellé lépett, terelés volt. És még több. Nagyon is jól tudta, hogy Whit csak játszik vele és farkasként figyeli őt, mintha Richard maga lett volna a préda. A kimondatlan játék ellenére sem becsülte le a nő képességeit.
- A mosogatógép melletti szekrényből kiveszel egy lábast a tojásnak? A tányérok majd kettővel jobbra fent lesznek - inkább ezzel kezdett, és ahelyett, hogy megfutamodott volna, negyedet fordulva a csípőcsontjával dőlt neki a pultnak a nő felé fordulva teljes testtel, épp annyira csak, hogy az izom nélküli mellkasa Whitney felkarjához érjen. - Ha tudod, hogy kivel dolgozom, nagyon jól tudod, hogy folyamatban lévő ügyeknél köt a titoktartás és ameddig le nem zárult, nem oszhatok meg veled információkat arról, hogy mivel bíztak meg és miben egyeztem meg Fielderrel. Mi közöd van hozzá? - a kérdése nem ironikus volt, sokkal inkább az érdeklődés csengett ki belőle, mert nem tudta egyelőre, hogy Whitney miért pont Blake-ről érdeklődött nála. A média amúgy is nagyobb visszhanggal kezelte a politikus elhidegülését a feleségétől és Sullivan nem igazán akart a média arca lenni ebben az ügyben. Különben sem volt sokszor kifizetődő, hogy a politika szele meglibbentette a haját, mert az minden volt, csak nem tiszta ügyletek mocsara. Nem feltétlenül kellett volna elvállalnia egy politikus ügyét, mégis megtette, mert a pénzen kívül még egy megállapodásuk volt, ami túl kecsegtető volt ahhoz, hogy Rick nemet mondjon rá. Azt viszont kijelentette, hogy elzárkózik mindenféle kampány részvételtől, mert senki szajhája vagy pitbullja nem akart lenni a jog területein. Látszólag - de megvoltak a saját maga határai és az általa felállított szabályai, amit senki nem léphetett át nála. Megfordította a sercegő húsokat a serpenyőben és ha Whit közben segített neki, akkor alágyújtott a tojással és vízzel teli fazéknak, aztán visszatért a kávéjához, egyetlen nagy korttyal eltüntetve az egészet.
- Mennyit ittál? - voltak fázisai és a kis fekete nem tűnt túl izgágának, ráadásul a korábbi ásítása egyértelművé tette, hogy az alvásról is megfeledkezett az elmúlt órákban. Annyit még fel tudna ajánlani, hogy az egyik vendégszobát kölcsönadja pár órára csak, mert délután 4 körül mennie kellett volna a nőnek - ahogy neki is.

Szerettem az idillikus reggeleket a férjem mellett tölteni. A múltban előfordult az is, hogy ki sem keltünk az ágyból fél délelőtt, de az is megesett, hogy már korán reggel tevékenykedtünk a konyhában és közösen ültünk le az étkezőben vagy éppen a tv előtt. Richardnak megvolt az az oldala, amit csak én ismertem. Otthon a négy fal között tudott laza lenni és odaadó, meglepetésekkel adózott még az első pár évben. A romantika nem abban mutatkozott meg, hogy ajándékokkal halmozott volna el, megesett, hogy virággal állított haza, vagy a kedvenc pizzámmal, de inkább az apróságokra figyelt. Egy fáradt nap végén arra mentem haza, hogy vacsorázott főzött, néha meleg fürdővel kedveskedett. Hiányoztak a gondoskodás jelei, a nosztalgia erősen rányomta a bélyegét a hétköznapokra. Ki lehet valakiből szeretni? Merengtem el sokszor ezen, de nem tudtam rá a választ. Elválhattunk volna, ha annyira akarunk, de egyikünk sem tette meg az utolsó lépést a házasságunk felbontásához. Ennyire kapzsik lettünk volna és mindenek felett a pénzt láttuk? Tagadhatatlan, hogy volt mit a tejbe aprítani, de nem ezért ragaszkodtam a látszatkeltéshez. A gyűrű egyfajta zálog volt arra, hogy egykoron tudtam szeretni és ezt nem veheti el senki tőlem. A megcsalás mély sebet ejtett rajtam, de az érzések nem szűnnek meg egyik pillanatról a másikra. Az amnézia is kegyesebb lett volna, ha belegondolok, mert akkor nem maradt volna meg a jó, csak az üresség és nem töprengtem volna azon éjszakákon át, hogy mit rontottam el a közös életünk alatt. Öt év elteltével már egy fokkal semlegesebb vagyok a témában, mert nem bosszant fel annyira a tény, de attól még előfordul, hogy elgyengülök. Hónapok óta nem láttam őt és ha még céllal is érkeztem a házába, nem igazán tudtam, hogy mibe fogok belesétálni. Richard nem kötötte az orromra, hogy kikkel feküdt ágyba, én meg nem érdeklődtem, hogy miért nem kezdeményezte a válást. A hallgatás egy hosszan tartó harc záloga lett, és fogalmam se volt, hogy mikor lesz vége. Mit fogok tenni akkor, ha az egyikünk hamarabb megy el? A munkája és a kapcsolatai nem voltak tiszták, én ne tudtam volna, hogy meddig ér el a férjem keze? Vak lehettem a hűtlensége miatt, de ostoba nem. Richard szerette a hatalmat és ki is használta, ha a kezébe adták. Nem rettent vissza semmitől, ahogyan most sem, hogy elvállalja Blake Fielder esetét. A pasas tudta, hogy kit kell felkérnie, hogy megnyerje a felesége ellen a pert és minden kétséget kizárólag a lánya felügyeleti jogát is. Milyen kár, hogy ebbe akarok belerondítani. A házasságunk új szintre emelkedik a közös ügy kapcsán, mert tudom, hogy a kedves férjem sem annyira hülye, hogy ne lássa át a jöttöm valódi okát.
- Az elméleteid egyszer a sírba visznek. – forgatom meg a szememet, mert úgy gondolom nem árt az óvatosság. A párbeszédünk játékos, de ott van benne az él is, mert mindketten tudjuk, hogy a félrelépés nem az, amit meg fogok neki bocsájtani. Elfelejteni meg végképp nem fogom, mert ha egyszeri eset lett volna azt mondom, hogy hiba, de ha valaki többször téved el ugyanabban az ágyban…az már tudatos döntés. A „Csibe” megszólításra elhallgatok, mert van benne valami intim és hívogató. Többször hívott így, de az elmúlt hónapokban nem volt rá példa. A reggeli ígérete tart itt és az a finom kávé, ami elém kerül, de közben szóba elegyedünk a megváltozott étkezési szokásairól, meg ami éppen ebbe belefér. Micsoda semmiségeknek tűnik, de mégis jelentéstartalommal bír.
- Igazad van, nem az egészséged fog eltenni láb alól, hanem az ellenségeid, abból több van. – bólogatok megfontoltan és átadom magamat a luxusfajta feketének. Bármerre mehetek akkor is nála iszom a legjobbat és ez elszomorít. Nekem is vannak káros szokásaim melyekről nem vagyok hajlandó lemondani senki kedvéért sem.
- Igazán kedves vagy. – fanyarú mosoly költözik az ajkaimra, de azt hiszem, hogy jobb, ha besegítek a reggelikészítésbe, mert ez a sok civakodás csak kihoz a sodromból, és ahányszor hátrapillantok a nappali irányába csak az az érzés erősödik bennem, hogy nem sok keresnivalóm van itt, nem árt, ha hasznossá teszem magamat. A konyhapult másik oldalán állni már közelebb volt hozzám, szerettem mozgásban lenni és ebben az óriási házban ezt tűnt jó stratégiának. A válaszára meg is fordulok, hogy kivegyem a megfelelő helyről a lábast a tojásoknak. Amint megszerzem oda is adom neki, aztán felnyúlok a felső szekrényhez és folytatom a kiadott feladatok elvégzését, de most a férjemen van a sor, hogy engem traktáljon kérdésekkel az ittlétem okén. Éppen sikerül a pultra tennem a tányérokat, amikor felém fordul a mellkasával és előadja a bla bla szövegét. A barna íriszeim követik a mozgását és lassan emelem fel az arcvonásaira a tekintetemet. A kékjei még mindig hatással vannak rám.
- Kicsit abszurd, hogy a titoktartásról beszélsz nekem, amikor a média ezen csámcsog napok óta. Fielder politikus, nyílt lapokkal játszhatsz, abban maximum köthet a titoktartás, hogy miket oszt meg veled és mire építed fel az ügy menetét. Sarah négyéves, milyen hatással van szerinted arra a kislányra, hogy az apja ennyire nagy cécót csinált a magánéletükből? Azt ne mondd nekem, hogy Blake tiszta és az atyai szeretet fűti a szívét, mert menten ledobom a felsőt magamról. – halvány mosolyfélét ejtek meg felé, mert mindketten tudjuk, hogy a védence egy baromi kétes alak. A sütőhöz lépek a tojásokkal együtt, hogy feltegyem őket, ha már helyet kapok és egy kis sót szórok a vízbe.
- Ez milyen kérdés? – kissé zokon veszem, hogy gyanúsítgat. – Érzed rajtam az alkoholt? – lököm meg a kezét.
- Söröztem, és még nem volt időm zuhanyozni meg aludni. Korán kellett, hogy elcsípjelek, de úgy tűnik, hogy annyira nem sietsz a munkába. Szabadnapos vagy Richard? Rád nem túl jellemző a henyerészés, vagy ha sietned kell, akkor el is mehetek. – nyúlok a rongyért, hogy megtöröljem benne a kezemet és aztán látványosan meginduljak a nappali felé, hogy összeszedjem a kanapén felejtett bőrkabátomat.

Whitney olyan volt az életében, mint a bűnös élvezet. Nem hajszolta, nem kutatta, de ha jelen volt, akkor bizony tudatában volt annak, hogy a nő hatással van és lesz rá mindig is. Az első házassága megtanította arra, hogy az életben voltak kudarcok, amivel szembe kellett néznie és az is hozadéka volt annak a gallyra menő frigynek, hogy a döntései tudatosak legyenek. Whit nem tudott arról, hogy mielőtt feleségül kérte volna, hosszú heteket töltött el azzal, hogy kielemezze a kapcsolatukat, a nőhöz fűződő érzelmeit és tervekkel álljon a nő elé, hogy meggyőzze, tökéletes választás ő, Richard Sullivan a házasságra. Rick akkoriban hazudott a nőnek. Nem csak a munkája kötelezte arra, hogy az ügyvédi iroda falai fogadják őt, hanem az ebédszüneteiet azzal töltötte, hogy megtervezze azt, mit fog mondani a nőnek a nagy kérdése előtt. Úgy érezte, hogy az akkor még Miss Stryker megérdemelte azt, hogy aprólékosan felkészüljön, hogy lássa, Sully mindenre is gondolt. Azon a napon, amikor feltette a nagy kérdést a nőnek, reggel két felest dobott be fogmosás után. Négyszer mosta meg az izzadó tenyereit és háromszor kellett újrakötnie a nyakkendőjét - kigombolnia a zakóját aztán úgy döntött, hogy leszarja a hivatalos megjelenést és inkább átöltözött valami kényelmesebb szerelésbe, amitől nem úgy nézett ki, mint egy halottszállító egy poros kisvárosban.
Sose ismerte volna be, de mélyen meg volt arról győződve, hogy hibát követtek el azzal, hogy nem mentek el párterapeutához, hogy nem próbálták meg rendezni a soraikat és ha valamit soha nem fog kimondani, az az, hogy bassza meg, de hiányzott neki Whitney olykor a mindennapjaiból. Még így, öt év után is. Ezzel szemben inkább csak nézte a nőt a konyhájában, érezte a lágy parfümjének illatát és valahogy azon kapta magát, hogy többször nézett el az ismert arcvonások felé, mint kellett volna.
- Elég ostoba kijelentés lesz, ami nem fog tetszeni neked, de valamiben meg kell halnia mindenkinek - ejtett a vállain nemtörődöm stílusban. Rick megfordíthatta volna a nő szavait és kijelenthette volna, hogy a felesége is éppolyan sáros volt az ellenség-szerző akciójában, de inkább nem túráztatta egyiküket sem. Sullivan felesége is tisztában volt azzal, hogy az ő munkája sem volt veszélytelen, s ha ideszámítjuk még azt is, hogy a nőnek bizony fegyverviselési engedélye volt, akkor lehet, hogy kettejük közül inkább Whitneyt nevezte volna meg a badass bitchnek. Mégis tudta, hogy amennyire a kis fekete otthon érezte magát nála, ugyanannyira is volt idegen ebben a még sosem látott környezetben. És valljuk be, még maga Richard sem érezte teljesen a magáénak a házat, hiába lakott benne, hiába aludt ebben a házban az éjszakák 90%-ában, attól még volt valami benne, amitől nem tudta azt mondani: az enyém. Noha szerette a reggeleket, a napfelkeltéket, a madarak, rovarok és békák hangját hátul, a hatalmasra nyúló udvarban, a patak és a szél hangjait annak végében, de ettől még a tény, hogy egyedül volt egy ekkora területre, nem feltétlenül tette őt boldoggá. A nyugalmat ugyan semmi pénzért nem cserélte volna fel a manhattani nyüzsgéssel, tudta, hogy itt volt a helye. Majd megszokja. Majd elérkezik mindennek az ideje.
Ahogy annak is, hogy Whitney mozgósította magát a konyhában, feladva némileg a kávézás pillanatait, csak hogy végre előrukkoljanak a nő érkezésének valódi indokaival. Rögtön látta, hogy nem nyerte meg a nő tetszését a szavaival. Röviden, kíméletlenül elmosolyodott a kapott, már-már sértett szavaira, miközben a hosszúra nyúló szóáradat közben nem volt rest megnézni a felesége arcvonásait. A száját, ahogy a szavakat ejtette ki, az apró, alig látszódó szarkalábak halovány lenyomatát, amit inkább a fáradtság okozott és nem a kor előrehaladta.
- Hmm - hosszú lélegzetet vett, a tüdejét megtöltötte oxigénnel. - Az egy dolog, hogy mit adnak le a tévében, mi jelenik meg az újságok hasábjain, vagy bárhol. Az megint másik dolog, hogy mi az, amiről nem beszélhet nyíltan és még egy harmadik dolog, hogy minek járok utána és miben egyezek meg vele. Az elsőhöz nincs közöm, a második kettőhöz annál több, mert kötöttem vele egy olyan megállapodást, ha keresztülhúzza azt, bárhol, bármilyen ürüggyel is részleteket megosztva a médiával, nem csak hogy elállok az ügytől, de egyenesen a felesége oldalát fogom képviselni - az övét méghozzá ingyen. Ha a pénz is vezérelte a mindennapjait, még nem volt teljesen szociopata vagy szívtelen görény. Hiéna volt, igen, ez nem is kérdés. Mivel nem tudta, hogy Whit mi felől is érdeklődik igazán - és a titoktartás nem csak Fieldernél volt érvényben, ameddig a kis fekete nem szorítja sarokba, nem fog megosztani konkrétumokat. És pont. Inkább az izgatta, hogy mi vitte rá a feleségét arra, hogy meglátogassa. Az alkohol mindig kínos téma volt - minden családban - Whitney pedig jól hozta a sértett asszony imidzset, Rick szótlanul hallgatta végig a felháborodást. Azt is, ahogy meglökték, ahogy a nő ellépett tőle és elindult a kanapé irányába, hogy már megint sebbel-lobbal távozzék.
- Megállnál végre? Ahelyett, hogy már megint szélvészként viselkedsz és aztán meg úgy mész el - rázta meg a fejét, miközben lekapcsolta a tűzhelyet, és mielőtt még Whitney kirohant volna ott, ahol nem rég betette a lábát a házába, Richard megkerülve a pultot lépett oda a nőhöz, aki addigra minden bizonnyal elérte a kanapét és a kabátját is. A férfi a nő vékony csuklója köré fonta az ujjait és a szemeibe nézve húzta ki a kezéből a bőr anyagát. Mielőtt tiltakozhatott volna a nő, ugyanott, a csuklójánál fogva indult meg vele a fürdő felé és mielőtt még körbevezethette volna, bemutatva, mi hol található, benyomult a helyiségbe a nővel a nyomában - mert nem engedte el. Ha Whitney rángatta a kezét, szabadulni vágyott volna, akkor erőteljesebbé vált a szorítása. A fürdő közepén megállva szembefordult végre a kis feketével, eleresztve a nőt a kezei a felesége csípőjére futottak. Aztán a felsőjének anyagát érték ujjai, befurakodva az alá is, érezve a csupasz bőrét. Lassan húzta egyre feljebb az anyagot, miközben ellenállt a kísértésnek, hogy a szemeibe nézzen.
- Mi lenne, ha a sértettség helyett inkább valami mással foglalnád le magad? - tette fel a kérdését, és ha Whit nem ellenkezett, akkor leszedte a nőről a felsőt, azt pedánsan összehajtva a mosdókagyló peremére pakolta. Aztán egy törölközőt kivett neki, akkorát, amivel kétszer is körbetekerhette volna magát. - Fürödj le és ha annyira fáradt vagy, akkor ameddig itt nem végzel, megágyazok neked. Egyébként home office-ban vagyok. Nem kell már minden napomat az irodában töltenem - újra a feleségére nézett. Ha nem rejtegette magát Whitney, akkor a fehérnemű-rejtette felsőtestén is végigfuttatta a pillantásait, a melltartóba rejtett melleinek domborulatain.
- Ha végeztél, gyere vissza a konyhába, mert jót fog tenni a reggeli is. És tudok adni neked nagyobb pólót, amiben tudsz aludni - fújta ki a levegőjét, aztán egészen közel lépett hozzá, csak hogy egy elszabadult hullámos tincset Whitney füle mögé tűrjön. Megcsókolhatta volna. Az ujjai marhattak volna a nő bőrébe, akár magához is vonhatta volna. Mégis csak ellépett mellette, behúzva maga mögött az ajtót hagyta magára a feleségét, hogy puffogva álljon be a zuhany alá. Jót tett volna neki.

Richard mauzóleumában lenni még mindig fura volt. Nem csúfoltam volna ki a házat, de mégsem mondhattam simán rá, hogy ez egy ingatlan. Az erődítmény illett volna rá, de aztán végig gondoltam, hogy milyen érzés lehet egy ekkora komplexumban élni és rájöttem, hogy olyan, mintha a halállal osztanád meg a teret. A magány nem vallott a férjemre, szeretett egyedül lenni és az sem zavarta komolyabban, ha nem találkozott emberekkel napokig. Richard különc volt a maga módján, de pont ezért szerettem bele. Az átlagon felülit hirdette, minden mozdulatából sugárzott a hatalom és igen a férjem befolyásos ember lett. A karrierje csúcsa előtt ismertem már, láttam akcióban a törtető énjét és piszkosul beindultam tőle, ha ennek szemtanúja lehettem. A játszmák nagymesterei voltunk a kezdetekben, tudtam, hogy mennyire vágyik a nagyobb pozícióra. Sosem ismerte volna be, de nem bírta volna elviselni a középszerűt. Megrögzött szokások rabja lett, nem vetette meg a luxust sem, mint ahogy most is látszik. Minden elem tökéletesen illeszkedik a másikhoz. Az alkoholból is csak a minőségit keresi, a ruhái is azt üzenik, hogy gazdag és semmiért sem adná fel ezt az életmódot. A múltja egy részletét ismertem, de sosem mesélt igazán a gyerekkoráról, nem vallott ránk, hogy érzelmes és mély beszélgetéseket folytassunk. A könnyedség és a bujaság jellemzett kettőnket és talán néha ezek ellenére is hiányoltam, hogy megnyíljon nekem. A kétes üzleteit nem ismertem mélyrehatóan, csak sejtésem volt a meglétéről, akárcsak a kapcsolati hálózatáról. Richard néha tűnt egy idegennek, miközben mellettem volt. Szerelmesek voltunk ehhez kétség sem fér, de az emóciókat túlértékelik és egyikünk sem siránkozott a másik előtt. Elfogadtam, hogy megcsalt és emiatt elhagytam, hogy teret engedjek a feszültség kibontakozásának és aztán belássam, hogy a nyílt házasság való nekünk. A monogámiában elbukott és a vajmi kevés bizalom, amit neki ajándékoztam úgy füstölt el, mint egy ígéret a ködben. A jelenben mégis rácsodálkozom, hogy mennyit változott az elmúlt hónapokban, hogy az illata megnyugvással tölt el és a tudat, hogy ma reggel láthatom egészen felvillanyoz, holott ennek nem szabadna bekövetkeznie.
- Ó, én azt hittem, hogy a te magad szeretnéd kiválasztani a halálnemet. – kicsit abszurd, hogy erről beszélgetünk, de tudom, hogy mire megy ki az utalgatás. A munkám kevésbé veszélytelenebb, mint az övé, és mégis azt gondolom, hogy neki van több félnivalója, mint nekem. Vitát nem fogok generálni belőle, de azért megjegyzem, hogy neki is vannak már gyengébb pontjai és mégis azt a férfit látom benne, akire mindig is felnéztem. Gyűlölöm a kettősséget, a távolságtartó énjét, mely aztán összekeveredik azzal a pasival, aki egykoron a férjem volt. A várakozás nem az én kenyerem, ezért besegítek a reggeli elkészítésébe és belopakodok a pult mögé, de Richard sem hazudtolja meg magát. Miért nem lehet egyszer úgy tenni, mintha érdekelné, hogy mi van velem, de lássuk be ez álszent feltételezés a részemről is, mert ugyanúgy viselkedem, mint ő. Céllal érkeztem, szükségem van információkra Fielderről, de korántsem biztos, hogy kapni is fogok, de legalább elültetem a kétely magját a velem időzőben.
- Még a végén elhiszem, hogy önzetlen módon segítesz neki, de tudod már ismerlek annyira, hogy tudjam a megállapodás által te is nyersz valamit a politikai berkekből, különben nem vállaltad volna el. Minek bajlódnál egy kislány elhelyezési perével? – döntöm oldalra a fejemet, de úgy hiszem, hogy ennél többet nem fogok megtudni tőle. A nő oldalára való átállását nem tartom hitelesnek, mert okkal tudhatta a magáénak az ügyet, akárcsak én a sajátomat. Hamar terelődik el a szó az ügyfeléről és megint engem vesz górcső alá. Az ital megemlítése kényes terület és kicsit sértő is, mert nem szolgáltam rá, hogy ennyire nyers legyen hajnalok hajnalán. A határok betartása roppant mód működött közöttünk és ha úgy éreztem, hogy megint a vérszívásra megy ki a játék, akkor dobbantottam. A bevált rendszerhez folyamodom és elindulok a kanapé felé, hogy felkapjam a bőrkabátomat és elhagyjam a házát, mert ma reggel nem fogunk dűlőre jutni, a felesleges időpazarlást pedig vele kapcsolatban is utáltam. A bőrkabátom csak éppen, hogy súrolja az ujjaim végét, mert Richard utánam jön és a csuklómra markol rá.
- Engedj el, nem vagyok hajlandó a vélhető alkoholizmusomról vitatkozni veled. – rángatom a kezemet, de nem ereszt és mellesleg elkezd finoman húzni a másik irányba. Nem fogom kérlelni, szóval feladom és követem őt, de a fürdő láttán meglepődöm. A helyiség közepén aztán szembe kerül velem és hirtelen másik támadási módszert választ. Az érintése letaglóz és csak lassú pillantásokkal fürkészem őt, ahogyan a kezei menedéket találnak a csípőm két pontján. Önállósítva magát nyúl be a felsőm alá kicsalva belőlem egy kisebb nyögésfélét. A légzésem másodpercek alatt gyorsul fel és szaggatott szünetek beiktatása mellett is megemelkedik a pulzusszámom. Az idejét sem tudnám megmondani, hogy mikor kerültünk ennyire közel egymáshoz. Nagyot nyelek ahogyan lesegíti rólam a felsőt és akkurátusan összehajtva leteszi mellénk. A kisebb szónoklat közben nem vagyok rest észrevenni, hogy megbámul, de cseppet sem vagyok szégyenlős előtte, ha most zavarba akarna hozni.
- Mindenkivel ennyire vendégmarasztaló vagy… - eresztem ki az eddig bent tartott levegőt és a törölközőre nézek, de megint kezdődik ez az örvény a gyomrom aljában. Mi a fenét művel? A fülem mögé igazított hajtincs vége bizseregni kezd, akárcsak a végtagjaim.
- Meggondolom a maradást. – válaszolom neki és másodperceken belül egyedül maradok a luxus nyújtotta világban. A csaphoz kell lépnem, hogy a két oldalán megtámaszkodva a tükörképemre találjak. Ez a Whitney most élénk és csillogás bujkál a szemei mélyén, miközben ott van benne a mérgezett tüske is. Richard tudja hogyan legyen rám hatással, de az még megdöbbentőbb, hogy én is azt érzem, hogy akarnám…bűnöznék.
- Ostoba. – szólalok fel magam ellen és ellépve a mosdókagylótól levetkőzöm teljesen és a ruhadarabokat a földön hagyva belépek a tusolóba. Óriási a mérete, de a különböző fokozatok is az otthonunkra emlékeztetnek. Megnyitom a meleget, aztán a hideget felváltva és hajamat aládugva fogom be az orromat, hogy lefolyjon rólam a felesleges vízmennyiség. A zuhanyzást elnyújtom, kicsit elzsibbadnak a lábaim is mire elzárom a csapot és kilépek onnan. A törölközőt magam köré csavarom és keresek egy másikat is a hajamra, hogy egy turbánt varázsoljak belőle. Leguggolva aztán összeszedem a fehérneműket és a többi eldobott ruhámat is, hogy a szépen összehajtogatottra tegyem. Kisétálok a konyha irányába őt keresve és rá is lelek a pult mögött állva.
- Megmostam a hajamat is, van szárítód? – kérdezek rá és csökkentve a távolságot kicsit rájátszva mozgatom meg a csípőmet is előtte.
- A pólót elfogadom, de a bugyit nem veszem vissza…tudod, hogy anélkül szeretek aludni. – mosolyodom el pimaszul ránézve.

A felesége kijelentése elégedettséggel töltötte el. Igen, ha választania kellene, hogy szembehugyozza-e a halált, vagy inkább párnák közt, békésen szeretne a túlvilágra költözni majd ha eljön annak az ideje, inkább az előbbit választotta. Mindig is szeretett szembenézni a nehézségekkel és maga alá gyűrni azokat, mert abból tudta, hogy valamit elért és talán jól is csinált. Amikor az öccsét állították pellengérre, hiába volt kisebb, csenevészebb, hiába, hogy az erő sosem jellemezte, a szavai éppolyan élesek és halálosak voltak, mintha fizikálisan csapott volna oda. Nem kedvelte azt sem, ha lenézték, ha kevesebbnek titulálták és azt sem, ha a múltját felemlegették. Azt, ahol a bizonytalanság és a gyökértelenség volt a mindennapjainak része, ahol ezáltal sebezhetőek is voltak az öccsével. Ha úgy is tűnt, hogy a hatalmat szerette, Sully úgy vallott, hogy inkább a megszerzett tudást és a tapasztalatot részesítette előnyben. Mert végtére is csak az marad talpon, aki szívós és nem darálják be a kudarcot, érjék utol azok az élet bármely területén és szakaszában.
Mrs. Sullivan, így hívták volna Whitneyt, ha nem lett volna annyira független, amit nagyon is tisztelt benne Richard pontosan akkor tévedt ide, amikor nem kellett volna, amikor nem számítottak rá és a jelenléte egyértelműen jelezte Ricknek, hogy még voltak lezáratlan ügyeik. Nem kereste a nőt az idő nagy részében és ha kommunikáltak is, akkor sem a személyes ügyeiket intézték, mert volt egy sanda gyanúja, hogy Whit a falnak ment volna tőle. Talán éppen időben lépett le a felesége, mielőtt ténylegesen megromlott volna a házasságuk. Elmaradtak a mérgezp viták, az egymás hibáztatása, a gyűlöllek téged szakasz, ehelyett ebben a van is, nincs is állapotban ragadtak le testiség nélkül. Ó, Rick pontosan tudta, mikor és miért vágta el a frigy fonalát Whitney. Tudta, hogy hibás volt mindenért és mégsem kért bocsánatot érte a mai napig.
Büszke volt. És seggfej is. A nő fejtegetése közben őt nézte rezzenéstelen arccal, a szemei befogadták a látványt és anélkül válaszolt volna, hogy Whit azt érezte volna, most elcsípi.
- Ha minden igaz, akkor gyermekjogi ügyvédi pályán vagyok. Szóval ha jól sejtem, némileg köze van ehhez a kislány elhelyezésének is - neki így lett volna logikus és ezekkel a szavakkal úgy döntött, le is zárja a folyó ügye körüli szimatolást. Ő sem tolta bele az orrát Whit munkájába az évek során, mert megbízott benne annyira, hogy egyedül is képes helytállni. Ezért is terelt és engedte, hogy a nő hirtelen jött dühe megint a felszínre törjön, hogy megint menekülőre fogja, amit nem igazán akart hagyni. Ha már a felesége idejött, ráadásul alkoholfogyasztás után, nincs az az isten, hogy így utcára engedje. A minimum az lett volna amúgy is, hogy biztonságban hazafuvarozza, bárhol is szálljon meg most, vagy ha azt elutasítsák, taxit hív és aztán felhívta volna Whitney-t, hogy épségben hazaért-e, hogy bezárta-e maga után az ajtót.
Ehelyett inkább Whit után lépett, önállósítva magát kihasználta azt némileg, hogy fizikálisan erősebb volt a feleségénél.
- Nem vádoltalak, Whitney! - csattant a hangja az alkoholizmust érintő kijelentésre, mielőtt még a fürdőbe értek volna, ahol másfajta taktikát választva az ujjai a ruhát érve megszabadították a nőt a felsőtől. Frotírral és jótanáccsal látta el aközben, hogy a látványnak engedett. Whit alakja nem változott az elmúlt öt évben és hülye lett volna, ha nem lesz rá is hatással ez a hirtelen fordulat kettejük közül. Hallotta a felszakadó nyögést az érintése nyomán. Szinte odaképzelte Whit néma könyörgését, hogy folytassák, de rohadtul nem fogja, de a vádló szavakra engedte el azt a gondolatát, hogy maradhatna is idebent. Mégsem harapott rá a gyanúsítgatásra, egyszerűen egy pillanatra még engedett magának, hogy a puha hajtincset érjék az ujjai, de inkább kilépett a helyiségből, magára hagyva a feleségét.
Ameddig odabent a nő elfoglalta magát, addig ő a konyhában tette ugyanazt. Töltött magának egy újabb espressot és bekapcsolta a rádiót, a 1010 Wins frekvenciára váltva, hogy háttérzajként a New Yorkot érintő híreket hallgassa, miközben a reggeli elkészítését is befejezte. Whitney akkor indult meg felé megjátszott mozdulatokkal, amikor a felsorakoztatott készételek lezárásaként a pirítóst tette le a két Whit által kiszedett tányér közé. Ha tíz évvel fiatalabb lett volna, bedőlt volna ennek a csábításnak. Ma már túl öreg volt ehhez és úgy gondolta, hogy a feleségével túljutottak már a hódítás időszakán, a nő szavaira viszont hosszan elmosolyodott, mint aki jól szórakozott mindazon. Így is volt.
- Ha jól emlékszem, mellettem ruha nélkül szerettél aludni - nézett a zöld szemekbe. - Ezek szerint visszafogottabb lettél? - ha már lúd, legyen kövér alapon Whit elé lépett közvetlenül, két karjával közrezárva a nőt támaszkodott meg a konyhapulton. - A mosdókagylók alatti szekrényben van a hajszárító - közölte csendesebben, elnyújtva a pillanatot. A tüdejébe mélyre engedte a beszívott levegőt, csak hogy aztán ellépjen könnyedén Whitney elől, megkerülve a pultot leülve az egyik bárszékre. A maga részéről kiment volna a verandára, de a neje most zuhanyzott és nem akarta volna, hogy egy megfázással lenne gazdagabb. Nem mellesleg a nadrágja zsebéből előszedte a felesége mobilját, ami annyiszor csörgött, ameddig zuhanyzott annak tulajdonosa, hogy Rick előhalászta azt a bőrkabát cipzározott zsebéből. A pultra pakolva a nő felé csúsztatta azt, félúton megállva a mozdulatban.
- Kevinnek nagyon hiányzol. De ne aggódj, felvettem, ameddig fürödtél. Még mindig idegesítő figura - felpattintotta a hummuszos tál tetejét, a krémmel pedig megkente az egyik pirítóst. - Nem mondott semmi konkrétat, és ki is nyomott, amikor rákérdeztem nála Fielderre, mert volt egy sejtésem, hogy nem csak egyedül akciózol - beleharapott a pirítósba, kíváncsian arra, hogy kiugrasztja-e ezzel a nyulat a bokorból.
- Nem szokásom minden jöttmentet marasztalni éjszakára amúgy. Csak gondoltam jobb, ha tudod, hogy ne gyanúsíts majd meg a következő órákban alvás közben is akár - a tányérjára pakolt néhány zöldségdarabot is, de aztán az egy falat után nem folytatta az étkezést, mert meg akarta várni a feleségét a közös reggelizésre. - Egy fésűm van, ha szeretnéd használni. Tavaly vettem - újabb rövid mondat, remélve, hogy ezzel az utolsó pár felszólalásával Whitneynek is egyértelművé vált: maradhat.

A házasságot sokan túlértékelik vagy igazából nem is tudják, hogy mit jelent. Taktikai lépésnek is nevezhetnénk, ha valaki az ész alapján dönt, de én mégis szerelemből mentem férjhez. Richard nem azzal kápráztatott el, hogy mennyi pénze van, hanem a jellemével és azzal a stílussal, ahogyan kezelt engem. Világéletemben magamra támaszkodhattam miután elhagytam a családi fészket. A függetlenségem volt az első mentsváram és ehhez ragaszkodtam akkor is, ha társas kapcsolatra adtam a fejemet. A fiúk közül, akikkel összefújt a szél csak kevesen értették meg a működésemet pedig nem voltam egy bonyolult lélek. Richard mindig érezte, ha egyedüllétre volt szükségem és a munkában sem gátolt meg. Mindketten karrierista felfogással rendelkeztünk és ezt az életmódot választottuk. A család fogalma nekünk nem abban merült ki, hogy gyereket csináltunk és egy közös otthonban akkor láttuk egymást, ha éppen a vacsora készült el vagy beszélni kellett volna a gyerek ügyeiről. Tudatosan nem vállaltam még egy babát, mert már tizenhét évesen tisztában voltam vele, hogy belőlem nem lenne jó anyuka. Tipikusan önző vagyok, a saját érdekeimet helyezem előtérbe és amire szüksége lenne egy gyermeknek…azt én nem tudom nélkülözni. A húgom eltűnése végképp kiszívta belőlem az odaadó énemet és sok éven át azért küzdöttem, hogy a közöttünk lévő kötelék sérült részét egy kicsit enyhítsem. Richardnak sem meséltem el minden részletet a múltamból, mert nem tartottam fontosnak, hogy tudjon róla. A húgom elvesztése megviselt és a mai napig viselem annak a lenyomatát, hogy félemberként kell léteznem tudva azt, hogy lehet életben van. Richard sem könnyű gyerekkorral rendelkezett és olyan mély kötelék fűzte az öccséhez, hogy néha meg mertem volna esküdni, hogy fontosabb volt neki, mint én. Nem tört fel belőlem a féltékenység, inkább irigyeltem, hogy neki még megadatik ez a fajta tiszta szeretet, amit én a tinédzserkoromtól hiányolok. Megbonthatatlannak hittem a kettőnk csapatát is, amíg ki nem derült, hogy mással bújt ágyba. A nyomok magukért beszéltek és nekem ez nagyobb árulásnak számított, mintha elhagyott volna. Más nővel osztotta meg az ágyát, nem érdekeltek indokok sem magyarázatok. Kevés lettem volna? Soha nem éreztem azt, hogy ne kapott volna meg mindent tőlem, de aztán valószínűleg félreismertem a jelleme ezen részét. A hűtlenségre nincs bocsánat, vagyis az évek előrehaladtával megbékéltem a sorsommal és nagy ívben kerültem őt. A kötelező körökön kívül a minimum beszélgetést tartottam fenn, de úgy tűnik, hogy a sors mást szánt nekünk. A mostani ügyemhez szorosan kapcsolódik a jelenléte és csak egy kis információra lenne szükségem tőle. Fielder nem szimpatikus, de csak úgy nem sétálhatok be az irodájába és vádolhatom meg azzal, hogy más gyerekét vette el. Az éremnek mindig két oldala van és habár a megbízóim hitelesnek tűntek, azért nem árt az óvatosság. A politika berkein belül láttam már egy és mást, szóval azon se lepődnék meg, ha az én felemen lenne a házaspár füle mögött némi vaj, de akkor sem hagy nyugodni a helyzet. Mennyire ökör ötlet volt, hogy hajnalban kerestem fel a férjemet? Még magam sem tudom, mert a fürdőben hirtelen csap át a közöny valami hevesebb érzésbe, amihez már hónapok óta nem volt szerencsém. Richard évek óta nem nyúlt hozzám most pedig lesegítette rólam a felsőmet is. Ott volt az a néhány másodperc hatásszünet a tekintetében, mondhatott volna bármit, vagy meg is csókolhatott volna (őrület, hogy ez jut az eszembe, de láttam, amit láttam) mégis kivonult. A helyiség pazar és tágas, akár négyen is elférnénk kényelmesen a zuhany alatt, mégsem időzöm ott sokat. A hajamat megmosom, holott tudom, hogy lenne lehetőségem a bérelt lakásban is erre, de miért ne szórakozzak egy kicsit? A törölközős csel kissé alulértékelt, de egy próbát megér. Egy utolsó ellenőrzés a tus után és elindulok kifelé a nappali-konyha területre. Richard a terítéssel foglalatoskodik, én meg igyekszem magamra vonni a figyelmét.
- Ruha nélkül…mikor volt az már Richard? – a mosolyom szélesen terül el az arcomon és fel is kapok egy pirítóst, hogy a széléből törjek és bekapjam még álló pozícióban az asztal mellett. A következő pillanatban megint úgy rendezkedik a kedves férjem, hogy belecsaljon egy testközeli szituációba. A konyhapultnak döntöm a tomporomat mialatt a kékjeiben veszek el a pirítóst rágcsálva.
- Jó tudni, észben tartom. – felelek neki és megvárom, hogy ellépjen tőlem, aztán engedem ki a bent tartott levegőt. Mi a franc volt ez? Megfordulva aztán a nagy dilemmázás után éppen csak, hogy elkapom a mozdulatot a szememmel, ahogyan a telefonon a pulton landol. Kérdőn pillantok át a másik félre, hogy valami megjegyzést fűzzön hozzá, de nem is kell sokat várnom rá. Kissé felszínesen lélegezve marok rá a tulajdonomra és mérem végig a nyugodt magatartását.
- Már semmi sem szent Richard? – tartom fogva a kékjeit, hogy érezze ezzel most átlépett egy határt nálam, de elvégre én is azért vagyok itt, hogy megtudjak ezt-azt.
- Milyen jó alapvetően, hogy nem éjszakára marasztaltál, hanem délelőttre. – hagyom rá a dolgot, de a fésűre csak megrázom a fejemet. A turbán még ott van a fejemen, amit a törölközőből varázsoltam, ezért leeresztem és kicsit beletúrok a hajamba, aminek a hossza lassan a fenekemet súrolja.
- Hova tegyem? – mutatom fel a frottírt és ha megadja a helyet, akkor kiterítem száradni és csak utána csatlakozom hozzá a reggelire. A bárszékre helyezkedem és elcsenek egy másik pirítóst is, aztán meg a tojásból szedek egy adagot a telefont meg szorosan magam mellé pakolom, hogy ne érje el, sőt lefelé fordítom, hogy ne lásson bele.
- Egy fokkal élhetőbb vagyok. – a villával a számba teszek egy falatot és fel is sóhajtok elégedetten, mert fogalmam sincs, hogy mikor ettem utoljára ilyen jót.
- Még mindig jó vagy a konyhában. – keresztezem a lábamat a pult alatt és megigazítom a törölközőt is, hogy ne csússzon le rólam, de elkapom a pillantását.
- Ha láttál meztelenül párszor, akkor miért vizslatsz? Nem változott semmi a testemen, amit ne láttál volna már, vagy ne untál volna rá. – átnyúlok a pohárért és belekortyolok a narancslébe.

Sosem szándékosan tette, amit, de mindig úgy alakult, hogy volt kihez nyúlnia, ha éppen a szükségleteinek akart engedni. Nem a testiség irányította az életét, ettől függetlenül szerette kihasználni azokat a pillanatokat is, ha már az élete részesévé váltak azok a nők, akikkel akart is valamit kezdeni. A nő felbukkanása a házánál nem a puszta véletlen műve volt és nem azért, mert ne lettek volna közös ügyeik, hanem azért, mert még csak nem is New Yorkban lakott, hanem Long Island-en vett házat. Whitney felbukkanása meglepte és óvatosságra intette, de nem kellett sokat várnia arra, hogy pontosan miért is érkezett a nő. Ahhoz, hogy itt tartsa, erőteljesebb döntéseket kell hoznia, mint a felesége hirtelen hangulatváltozásai és ha ehhez az kell, hogy bezárja abba a nyüves szobába, hogy kialudja magát, akkor meg fogja tenni. Sully tudta, hogy odabent a fürdőben messzebb ment, mint amit megengedhetett volna magának, mégis megtette, mert ezzel vonta el Whitney figyelmét, ezzel mentette meg a kitörni készülő hepciás pillanatokat.
Tudta jól, hogy a nő mire vágyik. Tudta, hogy mivel zavarhatta őt össze és pontosan azt tette, amit ott szükségesnek gondolt. És ha már ő úgy döntött, ahogy, akkor szórakoztatta az is, ahogy a nő a törölközős jelenetben otthonosan mozgott, mintha csak azt várta volna, hogy Rick kibontja a betűrt frottír darabot.  Csak játszott. Whitney is csak játszott. Mégsem lépett egyikőjük sem, ehelyett megunva a játszadozást pakolta le a készüléket a pultra a nő elé megtoldva néhány gondolattal ezt az egész "jaj véletlenül itt jártam a környéken" gondolatot.
- Nem a bankszámlád adataira mentem rá vagy a privát beszélgetéseidre, Whitney! - a hangja kíméletlenül csapódott le kettejük közt, a szavaiban pedig érezhető volt az, hogy nem akart belemenni abba, hogy kinek mi a szent. - Nem derültek ki államtitkok, csak volt pár kérdésem Kevinhez - toldotta meg ennyivel könnyedén ejtve egyet a vállain is, lágyabb tónussal. Mert nem akart vitát generálni, csak ha már a nőt zaklatták, akkor megtehette azt, hogy kideríti, kinek hiányzott ennyire Whit.
- El kell mennem itthonról egy tárgyalás miatt és ha nem vagyok itt, akkor be van riasztva a ház - azok után, hogy nem is olyan rég még le akart lécelni a felesége, úgy gondolta, hogy jogosan csak egy alapos alvás idejére is, de marasztalná. Persze még mindig mondhatnak nemet, de ameddig ő dolgozik, addig Whit alhat egy kényelmes ágyban, ahonnan úgy kell majd kiimádkozni végül. Ricknek sem mindig volt kedve hátrahagyni a párnákat, de nem csak munkája volt, kedvelte, ha jövedelmező napokat tudhatott magának. A hajszárítós ajánlat végül elutasításra kerül, a fejével a kérdésre csak egy szék felé bökött - volt pár, az egyik teljesen jó szárítóvá változhat, ameddig majd el nem rakja a megfelelő helyre.
Richard érdeklődve figyelte azt a helyezkedést, amit leműveltek előtte, de ahogy régen szokása volt, most is végignézte azt, ahogy Whitney jóízűen falatozni kezdett. A szokás nagy úr és ezért is engedett magának egy gyenge pillanatot, hogy végignézhesse a feleségét a saját konyhájában. Érzelmek után kutatott magában. Tudni akarta, hogy hiányolta-e ezeket a pillanatokat és rá kellett jönnie, hogy tulajdonképpen megszokta az elmúlt években azt, hogy nem Whit mellett ébredt. Bassza meg!
- Csak néztelek. Elszoktam attól, hogy ilyen hosszan lássalak, ha találkozunk és már öt éve nem voltunk nagyon egy légtérben csak ketten ennyi ideig, főleg úgy, hogy nincs rajtad fehérnemű. Mondhatnám azt is, hogy azon gondolkodtam éppen, hogy a fekete csipke volt-e rajtad a nadrágod alatt, vagy éppen olyan napod volt, hogy a bordót vedd fel, de hazudnék, ha ezen gondolkodtam volna - zellert, majd sárgarépát mártott a hummuszba, amiket el is ropogtatott. A következő két falat közt megdörzsölte az orrnyergét. - Susan és Frank három hét múlva jön egy kicsit New Yorkba. Szeretnéd látni őket? - utalt a nevelőszüleire, akiket a mai napig nehezebben hívott anyának és apának. Túl idős volt ahhoz az örökbefogadásuknál, hogy ezek a szavak álljanak a szájára. - Susannel madarat lehetne fogadni, ha együtt vacsorázhatnátok. Ha gondolod, mondom nekik, hogy itt vagy te is. - érdeklődött könnyedén, az espressot egy kortyként tüntetve el a csészéből, amit leöblített három korty vízzel aztán, miután a kezeit összedörzsölve megszabadult a pirítós pirult morzsáitól az ujjain. - Itt leszel addig? - megvolt az indoka, miért érdekelte ez.

A várakozás nem az erősségem és tudom, hogy más körülmények között már felkerestem volna a férjemet, de mégis vártam három napot, hogy tiszteletemet tegyem nála. Az adatgyűjtés jó ürügynek tűnt, hogy felkészülhessek a hazugságokra, vagy csak magammal akartam elhitetni, hogy könnyebb lesz viszontlátni Richardot. A házasságunk papíron még működött, de más nem igazán kötött össze bennünket. Immár lassan öt éve más ingatlanban laktunk és csak a szükséges találkozókat iktattuk be, hogy a közös javainkat kezelni tudjuk. Mindketten független szellemben léteztünk, ez akkor sem volt másképpen, amikor összeházasodtunk. A karrierünk magával hozta a szabadságot is, de mégis vele sikerült elképzelnem. Nem éreztem, hogy versengenénk, inkább egymás motivációs bázisa voltunk. A régmúlt így dereng, de az is lehet, hogy már tévedek. Richard odaadóan szeretett a maga módján, és habár nem volt egy romantikus alkat néha megcsillogtatta eme oldalát is. A közönség előtt való csókolózás nem vallott ránk, de ha a négy fal közé kerültünk szinte leszakította rólam a ruhát és az első időszakban többet voltunk meztelenül, mint valami öltözékben. Néha rám tör a nosztalgia és szívesen adózok ezeknek a gondolatoknak, de most mégis kicsit idegen. Talán a környezet teszi, ez a hatalmas ház, melyben él és tevékenykedik. A zuhanyzóban több időt töltöttem, mint szerettem volna. A spontán érintkezés nem volt a tervben, ahogyan az sem, hogy itt maradok. Megígértem magamnak, ha nem kapok válaszokat, akkor lelépek és az általam vélt másik nyomon indulok el. Az embernek mindig kellett, hogy legyen egy másik eshetősége. Az újságírás már csak ilyen volt és hozzászoktam, hogy az információ nem jön ingyen. Az érzéseket nem kevertem a munkával, de egy pillanatra elgyengültem attól, ahogyan rám nézett. Nem tudom, hogy mit láthatott, vagy mit akart tenni, mert számomra már egy idegen férfi volt. A tüzet összekeverhettem a kíváncsisággal. A megcsalás ténye pedig bizonyosságot nyert annak idején. Nem voltam elég és ezt másnak sem bocsájtottam volna meg azzal a különbséggel, hogy tőle nem váltam el. Valami megmagyarázhatatlan indok hozzáláncolt és nem álltam készen arra, hogy teljesen elengedjem őt. Kihűlt a frigyünk ehhez kétség sem fér, hiszen nem igényeljük a személyes beszélgetéseket, a testiségről évekkel ezelőtt lemondtuk. A szeméthalmaz tetején állva egy utolsó lökésre várok, hogy azt mondjam elég volt. A válás nem rémiszt meg, de az igen, hogy védtelenül maradok. Az apám halála nyomos indokként szolgált és az anyám viselkedése, hogy mennyire félremehet egy nő jövője anélkül a biztonság nélkül, amit csakis egy férfi képes adni.
Nyilván az elutasítás senkinek sem jó, mert az ego győzedelmeskedik, szóval fogom azt, amihez értek. A törölközőbe bugyolált testemmel lépek ki a fürdőből, hogy csatlakozzam hozzá. A reggeli készen áll, már kényelmesen felszervírozta, én meg úgy teszek, mint aki felméri a terepet. A törölközőt a fejemről is lecsavarom és annak megfelelően pakolom le, ahova éppen mondja. A hajszárítót egyelőre nem feszegetem, de ha úgy látom, akkor élni fogok a lehetőséggel az étkezés után. A pulthoz sétálva a tekintetem megragad ott, ahol átcsúsztatja nekem a telefonomat és közli, hogy felvette az előbb. Régebben átsiklottam ezeken, mert egy légtéren osztozkodtunk, de most felháborít a tette.
- A főnököm egy és ugyanaz. Nem volt jogod beszélni Kevinnel, főleg kérdezni tőle. Mit szólnál Richard, ha most fognám és turkálni kezdenék a táskádban? – döntöm oldalra a fejemet, hogy éreztessem nem volt helyénvaló a magyarázata sem. Tartom a szemkontaktust, mert ezt már megtanultam. Richard rühelli, ha valaki elnéz miközben vele társalognak.
- Az én főnökömhöz legközelebb ne legyenek kérdéseid és ennyi. – egy negédes mosollyal zárom le a párbeszédet, mert vitának nem nevezném, viszont sima és könnyed csevejnek sem az előbbit.
- Ezt nem értem nem azt mondtad, hogy ma ráérsz? – pillantok rá, de látva, hogy nekiült a reggelinek követem a példáját én is. Az első falatok jót tesznek a szervezetemnek a báros éjszaka után és ennek hangot is adok. Az étkezés egy külön program és én sosem tagadtam, hogy szerettem a hasamat.
- Idejét sem tudnám megmondani, hogy mikor étkeztünk közösen utoljára. – nevetek fel és a tojásból teszek még a tányéromra és folytatom a falatozást. Éles témaváltásba csöppenünk a nevelőszülei említése kapcsán. Belekortyolok a poharamba a meghívás fontolgatása alatt, de már nem tudom, hogy ez arra megy ki, hogy teszteljen vagy valóban érdekli az információ.
- Nem tudom, ez a munkámtól függ. Nem akarom, hogy csalódjon Susan, így ne mondj semmit arról, hogy a városban vagyok. – átnyúlok én is egy kis zöldségért és elmajszolom a répát. A kínálat hatalmas és mindenből ennék, de megállom a nagy vágyamat.
- Ha már el kell menned, akkor megszárítom a hajamat és visszamegyek a városba. Nincs kedvem itt maradni. – emelem fel a kávés bögrét és afölött nézek a szemébe.
- Azért köszönöm a reggelit. – állok fel az asztaltól és egy mosolyt küldök felé, hogy visszamenjek a fürdőbe és megszárítsam a hajamat, de félúton meggondolom magam és a telefonomat is felkapva hagyom el a helyszínt.
- Nehogy megint bűnbe ess. – kacsintok egyet és magamra zárom az ajtót is a biztonság kedvéért.

Annyira sokszor hallotta már azt, hogy a szem a lélek tükre. Annak ellenére, hogy ő volt a nagyobb mindig is, az ő feladata volt, hogy bevédje az öccsét, gyűlölte, ha hosszan nézték. Úgy érezte, hogy akkor minden sérelme a felszínre tör és a gyengesége kerül előtérbe. Az, hogy nem volt képes összetartani a családját. Elhagyták őket, csellengőkké váltak és nem kívánatos gyerekek voltak csak, akiknek idő előtt meg kellett tanulniuk a saját lábukon megállni és a nehézségekkel már idejekorán szembe kellett fordulniuk, ha életben akartak maradni. Sullivanék éppen időben emelték ki a rendszerből. Sue és Frank akkor adták meg nekik a biztonságot, amikor Richard már kezdte feladni, amikor azt gondolta, hogy le kell mondania Henryről és ők is csak halovány emlékek lesznek, mint a fakuló tinta a sárgállóan porladó papírlapon. Sullivanék házában idegenül lépte le a távolságokat és nyitott be az ajtókon vélt démonok után kutatva az első időszakban az éjszaka csendjében, amikor mindenki más már aludt. Arról sem tett említést, hogy a mai napig őrzi azokat a Henrynek és Sullivanéknek megírt leveleket, amikor attól rettegett, hogy nem lesznek elegek az új családjuknak sem. Minden egyes levél után megfogadta, ha még egy napot kibírnak velük, mellettük, akkor mindent meg fog tenni azért, hogy boldoggá és büszkévé tegye a szüleit. Mert Sullivanék váltak azzá az ő szemében. Amikor megbizonyosodott arról, hogy ott maradnak, annak a négy falnak a biztonságában, akkor fogadta meg, hogy nem fog rettegni mások lesújtó, lesajnáló pillantásától. Hogy ő lesz az, aki elől elfordulnak majd és ő lesz az, aki képes lesz olvasni mások gesztusaiban és rezdüléseiben. Immár negyvennégy évesen azt gondolta Richard Sullivan, hogy értett annyira az emberekhez és ismerte már őket annyira, hogy tudja, kiben bízhatott meg.
Whitney kiakadása kongó ürességet hagyott benne, mégsem volt nyoma az arcvonásain a felháborodásának, az esetleges bűntudatának, de még annak sem, hogy a nőnek van igaza. Az, hogy mihez volt joga a saját házában, el tudta dönteni. És valljuk be,az őrületbe kergette a folytonos csengés, aminek véget akart vetni - jobb ötlet híján pedig úgy gondolta, beköszön Kevinnek. Nem szorongatta meg a nyakát a hívás közben. Nem tépte ki a gerincét a szavaival és nem ásta el a lesúlytó, sajnálattal teli szavaival sem. Egyszerűen csak mint egyenrangú férfiember érdeklődött, az pedig nem volt tilos. Még ha Whitneynek ez nem is tetszett.
A véleménye ellenére megadóan felemelte a karjait, mintegy jelezve, Whitnek volt igaza és szavak nélkül kért bocsánatot. Mintha lehetne olyat. Nem fogja még egyszer felvenni a telefont, csak akkor némitsák le azt.
- Home office-ban vagyok, lennék ma elvileg. Este hatra lett szervezve egy tárgyalásom, amit nem tudok lemondani, úgy néz ki, szóval nekem kell az öcsémet. Nem fog örülni - akkor adott hangot a szavainak, amikor épp nem az evéssel volt elfoglalva, mert kezdett abban hinni, hogy a két csésze fekete nem felel meg a nap legfontosabb étkezésének. Az orvos legalább azért nem basztatta még, mert néha elpöfékelt egy-egy cigarettát. A tüdőkapacitása is rendben volt annak ellenére, hogy a testmozgást és a sportokat nem preferálta annyira, mint az örökmozgó golden retriever típusú öccse.
Whitney megjegyzésére Rick tudta a választ. Öt éve, három hónapja és nyolc napja volt az, amikor az utolsó reggelijüket ették együtt. Akkor még nem volt sietős egyiküknek sem. Akkor még minden sínen volt látszólag. Azt leszámítva, hogy a gondolatai nem Whitney körül forogtak annál a reggelinél, hanem a lehetőségeket latolgatta. Hümmögve figyelt fel a hallott nevetésre és élvezettel adózott a látványnak, de nem lépett át határokat. Ahelyett inkább előhozakodott a szüleivel, mert nagyon is jól tudta, hogy mennyire kedvelik a feleségét. Susan a mai napig vett karácsonyra ajándékot Whitneynek, amit aztán eltett arra az esetre, ha esetleg lesz egy újabb közös ünnep.
- Rendben van. Ha itt leszel és megvan még a száma, hívd fel nyugodtan. Ha gondolod, dobok egy üzenetet neked, hogy mikor érkeznek pontosan. Nem kell, hogy én is ott legyek, mint egy csendőr, felügyelve titeket egyébként - szélesedő mosolya jelezte, hogy nem zavarná a dolog és tényleg nem kihallgató tisztként lihegne a két nő nyakába.  Ahelyett, hogy ezt a témát folytatták volna, Whit már megint gondolt egyet és a kusza női megérzéseire támaszkodva jelezte, hogy eltűnik majd, mint a kámfor. Rick a plafon felé emelte a tekintetét, ujjaival úgy dörzsölte meg az orrnyergét, mintha az agyát akarta volna megkaparni velük. Végignézte, ahogy Whit megindult a fürdő felé. De mielőtt bezárhatta volna azt, Richard már ott volt, hogy az ajtó lapjára tenyerelve meggátolja a nőt abban, hogy bezárkózzon. Kérlelhetetlenül nyomult be utána csak félig, kitárva az ajtót is, annak lapján nyugtatva a kezét, s ezzel minden bizonnyal a nőt meglepte, de nem érdekelte.
- Elmondtam már, hogy home officeban vagyok. Nem kell ennyire látványosan menekülnöd előlem, amikor mondtam, hogy aludj itt. Még csak nem is azt kérem, hogy abban az ágyban aludj, ahol én szoktam. Ha az jobban tetszene neked, akkor a kanapén is csövezhetsz, nem érdekel. Fél öt körül kell csak elindulnom a tárgyalás miatt, ha gondolod, akkor eldoblak Queensig. Onnan talán könnyebb lesz neked eljutni oda, ahova menni szeretnél ennyire. Mit szólsz? - nekidőlt az ajtófélfának, miközben a nőt figyelte. Azt, hogy a törölköző mennyire könnyedén takarta el előle a nő testét. - Ha rendelek ebédre neked pizzát, meg fog győzni, hogy maradj? Hm? - nem lépett oda. Nem oldotta ki a frottírt, hogy az engedjen a gravitációnak. Nagyon nem voltak még ott, hogy az elmúlt öt évet szex közben felejtsék el. Tisztelte annyira a feleségét, hogy nem lépett át egy határt. Beljebb lépett, hogy a tükrös szekrényből kiszedje azt az egyetlen fésűt, amit korábban említett. Átnyújtotta, vagy ha nem vették el, akkor a kagylóra pakolta azt.

A múltban kutakodva keresem azokat a pontokat, ahol veszekedtem Richarddal. Nem igazán emlékszem arra, hogy hangos szóváltásba keveredtünk volna. Talán ezért gondolták sokan azt, hogy a mi házasságunk tökéletes. A barátaink felnéztek ránk, hogy képesek vagyunk minden helyzetben higgadtak maradni, nem ártjuk bele magunkat a másik ügyeibe, és olyan töretlen a bizalmunk, hogy erre még senki sem látott példát. Az igazság az volt, hogy mindketten függetlenek és karrieristák voltunk ez pedig elég volt ahhoz, hogy tiszteletben tartsuk egymás határait. A bizalommal nem értenék egyet. Az elején még nem kételkedtem benne, de amikor előkerültek a bizonyítékok és a rossz érzésem nem múlt el…már tudtam, hogy megcsal. A szimatom nem vezetett félre és kiderítve a hölgy személyazonosságát már egy szemernyi kétség sem maradt bennem. A férjem sosem szerette, ha megalázzák és tiszteltem annyira, hogy ezt ne tegyem meg. A házasságunk tönkremenetele a négy fal közé szorult. Lelépni sokkal könnyebb volt, mint ordítani vagy sírni előtte. Nem voltam az az érzelgős fajta, aki mindenen elpityeredik, de akkor még az is megeshetett volna, hogy a könnyeimet nem tudom visszatartani előtte. Üresnek éreztem magamat belülről, a tény, hogy nem voltam elég úgy kúszott vissza a múltamból, hogy feltépje a sebeket és frissen tépje ki a szívemet. A szüleim lemondtak rólam, amikor a húgomat halottnak nyilvánították. Én is sirattam a testvéremet, de az nem érhetett fel az ő fájdalmukhoz. Élő emlékeztető voltam és csak púp lettem volna a hátukon. Aztán apám tette után még azzal is szembe kellett néznem, hogy gyereket várok. Ott álltam egyedül és nem tudtam, hogy mit kezdjek az életemmel. Végül a távozás mellett döntöttem. A házasságommal ugyanezt tettem és elmentem mielőtt megint azzal kellett volna szembenéznem, hogy értéktelen vagyok. A büszkeségem nem engedte, hogy Richard lássa mit művelt velem. A munka gyógyír lett a lelkemnek és a mai napig egy pótlék a hideg és magányos estéken.
A mai reggelen is munka vezetett ide ebbe a nagy házba. Kiderítettem, hogy Richard hol vett ingatlant és meg kellett lepődnöm, hogy az igényei évről évre egyre nagyobbak lettek. Nem mondanám a férjemet pénzéhesnek, de örült, ha volt mit a tejbe aprítania. Gyönyörű berendezés, a vízre néző terasz és még ki tudja, hogy mit rejtett a ház. Belépve leeshetett volna az állam, de csak addig merészkedtem, amíg ő is látott. Nem mentem be a hálóba, nem túrtam fel a személyes terét, pedig szívesen megtettem volna. Fura volt egy légtérben lenni vele. Néha még álmodtam arról, hogy milyen az érintése, olykor az agyam még fel tudta eleveníteni a csókja ízét, de az emlékek kezdtek megkopni. Az elevenembe mart a viszontlátás. Megzavarodtam volna attól, hogy itt áll előttem? A hangja sokkal intenzívebben csalta elő belőlem a megszokott reakciókat. Egy kis évődés a konyhában, aztán a fizikai érintkezések sem maradtak el. A fürdőben levetkőztetett, ha nem is meztelenre, de annyira, hogy a fehérneműt is lássa rajtam. Hány éve is annak, hogy egymáshoz értünk? A metsző kékségekben már nem tudtam úgy olvasni, de biztosan felkavart. A zuhany emiatt tovább is tartott, mint terveztem. A hajmosással időt húztam és elgondolkodtam azon, hogy itt maradjak, de mégis volt bennem kétely. A ház óriási, bizonyosan van vendégszoba és olyan terület is, ahol nem szeret tartózkodni. A zuhany után kilépve a közös helyiségbe aztán átfordít ismét a másik oldalra. A pulton felém csúsztatott tárgy a bizonyítéka annak, hogy a bizalom már hiányzik közöttünk. Bármilyen munka vagy egyéb ok is legyen, de nem éreztem jogosnak, hogy felvette a kapcsolatot a főnökömmel. Kevin és a család jóvoltából voltam itt, ki kellett derítenem, hogy a politikus lánya valójában kié. Nem téveszthetem szem elől a munkát. A felszín alatt háborgok, de elterelem a figyelmemet és leülök mellé reggelizni. A kaja átmenetileg kárpótol és elhallgattatja a veszekedős énemet, de egyre jobban hajlok arra, hogy lelépjek. A nevelőszülei érkezése kapcsán kissé érdeklődve pillantok felé. Szerettem Susant, és felnéztem rá, akárcsak a férjére, de a közös vacsora ötlete ingatag lábakon állt a részemről.
- Ezt is bevállalnád, hogy nem vagy ott? Richard igazán figyelmes vagy. – kortyolok bele a bögrémbe és még elcsenek egy kis zöldséget, hogy belemártsam az általa kedvelt humuszba. Esküszöm, hogy ez nem lesz a kedvencem. Az étkezés végeztével aztán felállok és közlöm vele az álláspontomat. A hajam megszárítása tíz percnél többet nem vesz igénybe, szóval a nap első sugaraival már roboghatok is vissza a város szívébe. A telefonomért fordulok vissza és úgy indulok meg a fürdő felé, de még mielőtt becsukhatnám az ajtót a kezét beékeli oda Richard és nem hagyja, hogy befejezzem a műveletet.
- Héj. – kapok a törölközőmért, hogy ne essen le és cserébe majdnem a telefonomat ejtem le a földre. A férjemtől nem túl megszokott magatartási forma az, hogy kérleljen a maradásra. Értetlenül figyelem őt és hallgatom az ajánlatát is, de a fésűt személyesen veszem el tőle.
- Miért olyan fontos neked, hogy itt maradjak? Öt éve ezt a táncot járjuk Richard. – vonom meg a vállamat és ha elmondja a véleményét csendben hallgatom végig és csak hosszas szemezés után mérlegelem a válaszomat.
- Maradok, de a vendégszobát szeretném és egy nagyobb méretű pólót. – tárgyilagos a hangom, de még mielőtt távozna elejtek egy mondatot.
- Sonkás legyen csípős paprikával. – morgom még az orrom alatt és amint egyedül maradok elkezdem a tincseimet szétválasztani a fésűvel és eltüntetni a csomókat belőle. A szárítás eltart egy darabig a hossza miatt és ki is melegszem alatta, de alakulok. A vége még kicsit vizes, de elfogadhatónak titulálom, szóval elpakolok mindent és a törölközőt akasztanám fel, hogy a bugyimat felvegyem, de ekkor nyílik ki az ajtó és meztelenül neki háttal szólalok meg.
- Légy szíves tedd le a pólót, ha azt hoztad be a csap szélére. – takarom el magamat, de szerencsére a fenekemet látja csak. A vállam felett nézek hátra rá.
- Kész a szobám is? – érdeklődöm tőle.

Sosem tartozott a romantikus alakok közé, éppen ezért nem vallott színt az érzelmeiről többször, mint amit szükségesnek gondolt. Ha valamit kimondott, az úgy is volt mindaddig, ameddig mással rá nem cáfolt az igazságára. Kevesek tartoztak a belső köreibe, akikre az életét is rábízta volna bármiféle kétely nélkül, de Sullivanék tettek arról, hogy ismét tudjon bízni másokban, mert hiába várta, hogy a házasok hátba szúrják vagy elárulják Ricket és az öccsét, az elmúlt majd harminc évben erre sosem volt példa. Susan személyében kapott - habár későn - egy olyan asszonyt, akit igazán hívhatna az anyjának is, s ő volt az, aki lassan, de biztosan elérte azt nála, hogy nem csak az öccse létezik a világon és kedvelhet, sőt, szerethet másokat is. Richard a Whitneyvel történt frigyre lépését is úgy gondolta, hogy az majd egy életen át tart. Tartós kapcsolat volt az övék, különleges, amit nem kötött a köz orrára és mégis több volt számára a nő, mint sok ezer másik. Mert őt kérte feleségül és végül. Annak ellenére, hogy idestova öt éve már nem éltek aktív házaséletet, még mindig Whitney Stryker volt a felesége és ha rajta múlt, akkor ezen nem is kívánt változtatni. Ami történt, megtörtént és Sully bízott annyira magában, hogy a múltat sosem hánytorgatta fel, még ha önnön hibáját el is ismerte. Ha a szembesítés nem is történt meg, Sullivan és Whit is nyilvánvalóan tudta, hogy miért hűlt ki a házasságuk. Pontosan amiatt, ahogy gondolkodott, fogadta be abba a tulajdonába a nőt, ahol még amaz sosem járt. Nem tudta a nő szándékait, talán emiatt sem vezette körbe a feleségét, ugyanakkor nem is utasította el Whitneyt. Nem lett volna értelme és indoka sem erre. A szüleit érintő kérdésre Whit piszkálódására csak megforgatta a szemeit egy biccentés kíséretében, mert nem, ennyivel nem fogja tudni felidegesíteni a neje, annál sokkal vastagabb volt a bőr a képén. Különben is, Susan és Frank nem tehettek arról, hogy Rick évekkel ezelőtt más nőre is szemet vetett ideig-óráig, kár lett volna őket büntetni még jobban.
Whitney menekülésére legszívesebben a fejét verte volna a falba, mert nem akart belemenni ebbe a csik-csuki helyzetbe, semmi pénzért. Mert Whit mondhatta, hogy elmegy és ennyi volt, amiért nem kapott információt, de tehette ezt azért is, mert Richard belegázolt a női önérzetébe azzal, hogy nem járt úgy igazán a kedvében. Azért, hogy pontot tegyen az i-re ment utána a fürdőbe, a hirtelen érkező felszólításra pedig csak hosszan nézett a nőre, mielőtt elmondta volna a véleményét. Úgy igazán.
Feszes mosollyal fogadta a kérdést és az észrevételt is.
- Az éjjel elmentél levezetni a feszültséget, ahol gondoltál egyet és taxiba ültél. Minden előzetes bejelentés nélkül még mindig a hajnali órákban megjelensz a házam előtt abban bízva, hogy itthon vagyok, ébren vagyok és kitörő örömmel fogadlak. Nem azzal van a gond, hogy itt vagy, hanem azzal, hogy egy folyamatban lévő ügyemről kérdezel akkor, amikor mások még az ágyukban fordulnak egyet a sokadik álmuk közepette, mintha elfelejtetted volna, hogy a titoktartást felrúgva bármit is közöljek veled az ügyfelemről - felemelte a kezét, hogy csendre intse Whitneyt és belé fojtsa a szót, mielőtt még a női hormonok és a kiakadás győzedelmeskedett volna most. - Fáradtnak látszol és nem szeretném, ha bajod esne még csak véletlenül is, azok után, hogy hirtelen és ki tudja, milyen állapotban mennél el tőlem. Ha maradsz, egy kényelmes ágyban ki tudod magad aludni, normálisan és időben eszel, mert hajlamos vagy elfelejteni enni, ha benne vagy valamiben és ezt ne is tagadd, mert ismerlek - mivel a feleségének címezte a szavait, a szemeit és az arcvonásait figyelte a beszéde alatt. - Nekem dolgoznom kell, de nyugodtabb lennék, ha addig, ameddig ki nem alszod magad, itt maradsz. Ennyi az egész - vonta meg a vállát, mire Whit nagy sokára eldöntötte, hogy enged, amit egy bólintással fogadott, ezért is lépett volna le, ha nem éri utol a pizza feltétet illető megjegyzés, amire csak egy kósza mosollyal válaszolt, mielőtt behajtotta volna maga mögött az ajtót.
Nem azért ágyazta be a vendégszobát, mert a felesége azt kérte, hanem azért is, mert amúgy is ezt gondolta ki elsőre. A berendezés nem volt hivalkodó, mégis minden szegletéből a jómodot üzente a felhasznált színekkel és formákkal, ugyanakkor mégsem múzeumi környezet volt ez; érezhető volt Richard Sullivan stílusa is egyben. Amikor végzett, átsétálva a saját hálószobájából nyíló gardróbba, hogy eleget tegyen Whit kérésének a nagyobb ruhát illetően, azzal a kezében kopogott be háromszor keettőt a fürdőajtón, mégsem érkezett válasz. Ezért nyitott be, éppen arra érkezve meg, hogy a nőt semmi sem takarta a haján kívül. Richard pillantását nem kerülte el a meztelen test, mégsem igyekezett oda hozzá, hogy jótékonyan segítsen neki a takargatásban. Ehelyett még beljebb lépett, hogy a textííliát a mosdókagyló szélére tegye a kérésnek megfelelően.
- Igen, megágyaztam neked. Kettővel több párnát is kaptál, az egyik keményebb, a másik puhább, hogy éppen a kedvednek megfelelőt tedd oda, ahova akarod - pillantott el Whit tükörképe felé, mert ebből a szögből már nem csak a hátát és fenekének görbületeire látott rá, hanem a lapos hasának sziluettjére is. - Kint megvárlak, hogy megmutassam, merre lesz a szoba - egy utolsó pillantással fordult kissé megcélozva az ajtót, felkattintva a páraelszívó kapcsolóját is a lámpáé melletti gombra rányomva. Hagyta, hogy a felesége annyi időt töltsön bent, amennyire szüksége volt, Rick addig magához vette a telefonját, hogy az üzeneteire ránézhessen és nem is kellett csalódnia a három új e-mailt és két hívást látva. Úgy tűnt, nem csak ő nem tudott aludni. Amikor Whit felbukkant a fürdőhöz vezető folyosón, rámosolygott haloványan.
- Vigyek be neked majd inni? Én olyan kettő körül szoktam ebédelni, ha szeretnéd, akkor felébresztelek. Addigra is rendelném meg a pizzát. Rendelhetek kicsivel több sushit is, ha abból is ennél - tette hozzá, miközben Whit mellett sétált célirányosan az előkészített vendégszoba felé, aminek ajtaját kitárta előreengedve a feleségét, és ha a nő belépett, akkor ő utána, de maga mögött nem csukta be az ajtót. Azt csak akkor, ha távozik és Whit azt kérte. - Mindegyik éjjeliszekrényen van vezeték nélküli telefontöltő, használd nyugodtan, a redőny távirányítós, az a bal oldali szekrényen található - ahogy a távirányító is az ággyal szemközti falra szerelt 4K tévéhez. - Én valószínűleg a nappaliban vagy a teraszon leszek hátul, ha esetleg kellene még valami addig - az ebédig. Ha nem volt más, akkor hagyta, hogy Whit körbejárjon a megközelítőleg huszonöt négyzetméter területű szobában, ő maga pedig kilépett onnan, hogy magára hagyja Whitneyt pihenni és tényleg a munkával foglalkozzék.

Susan és Frank mindig is különleges szerepet töltöttek be Richard életében és ennek révén az enyémben is. A családbemutatás nálunk érdekesen alakult, mert én nem voltam hajlandó Richardot hazavinni, csak egy éttermi találkozó volt az anyámmal. Nem forszírozta, hogy miért nem vittem el a családi fészekbe, örültem neki, hogy ilyen vőlegényem volt, aki nem kérdezősködött, hanem beérte azzal, amit nyújtani tudtam. Ezzel szemben Richardnak az volt a természetes, ha elmentünk a szüleihez egy vacsorára, vagy éppen egy családi ebédre. Olyan furán éreztem magam ezen találkozók alatt, de nem rossz értelemben. A biológiai kötelék teljes hiánya jellemezte ezt a családi modellt és mégsem mondtam volna meg kívülállóként, hogy a szeretet értelmezése mégis igazivá tette őket a szememben. A két testvér közel állt egymáshoz, mint annak idején én és a húgom. Kedveltem a férjem öccsét, amikor összefutottunk, de kettesben sosem igazán maradtunk. Susan azonnal befogadott és megetetett. Az én szüleim messze álltak a normális házasság példájától és ezt látva belém nyilallt a féltékenység. Bízni akartam abban, hogy Richard és az én frigyem is hasonló lesz, mint a nevelőszüleié. Frank kedves volt velem és tisztelettudó, és Susan egy angyal. Úgy szerettem őket, mintha a saját szüleim lettek volna. Sosem mondtam a férjemnek, hogy ne látogassuk meg őket, és egyetlen ünnepet sem hagytam ki náluk egészen addig, amíg meg nem csalt. Minden megváltozott, amikor kiderült a másik nő megléte. Távolságtartásnak sem nevezném a viselkedésemet, mert addigra már eltávolodtunk annyira, hogy a testiség havi egy alkalomra csökkenjen le. Tisztában voltam a szerepemmel a házasságunkban és kicsit bántott is, hogy nem vettem észre hamarabb a jeleket. Az eltávolodás nem ott kezdődött el, ahol másik nőt engedett az ágyába. A sok munka mellett természetessé vált, hogy ott vagyunk a másiknak, de már nem vettük észre a másik igényeit. Az otthon töltött idő egy részét is magányosan töltöttük el. Hibás voltam, de mégis bíztam benne, hogy eddig ne menne el. Meg kellett volna kérnem, hogy járjunk terápiára? Használt volna nekünk, hogy beülünk egy szakértőhöz és kivesézzük a múltunkat és a minket összekötő érzéseket? Richard előélete is bonyolult volt, akárcsak az enyém. Sosem meséltem neki az apám haláláról, vagy az anyám tunyaságáról. A lemondott gyermek pedig egy újabb sérülés lett volna a pajzsunkon. A békesség érdekében léptem le és nem erőltettem azt, aminek leáldozott. A biztos tudattal szálltam fel akkoriban a repülőre. A felesége maradok, amíg el nem jön a valódi szétválás pillanata. Öt év után sem tudom eldönteni, hogy hányadán állunk. New Yorkba a munka miatt érkeztem, de a látogatás egyik fele önző érdekekből született. Üzenhettem volna is neki, hogy találkozzunk egy kávézóban, mégis megkíséreltem, hogy eljövök a házához. Meg akartam bizonyosodni róla, hogy még egyedül él? Nincs egy másik nő, aki átvette volna a szerepemet? Elképzeltem olykor, hogy megint ugyanabban a hálóban fekszünk le, de ezt gyorsan ki is töröltem a fejemből. Azonban ez a reggel sok mindent átír. A szülei látogatásának megemlítésével kezdve. Kedvem lenne összefutni Susannal, de még Frankkal is. Nem igazán tudtam, hogy mi van velük…az ajándékokat mindig elküldtem, de már személyesen nem jelentem meg az ünnepeken. Vajon lett unokájuk mondjuk Richard öccsétől? Rákérdezhettem volna, de úgy tűnt, hogy a testvér kérdésköre mindig intimebb, mint a szülei említése. A testvére zűrös volt, és Richard úgy védelmezte őt, mint egy oroszlán. A legjobb megoldás, ha nem húzom tovább az időt és lelépek. Elhatározom, hogy a reggeli után megszárítom a hajamat és ennek hangot is adok. Felkelve az asztaltól a telefonomat is hozom magammal, de már arra nem marad időm, hogy bezárkózzak a fürdőbe. Richard jön utánam és magyarázattal szolgál arra, hogy miért akarja, hogy maradjak.
- Mert ittam pár sört Richard? Dolgoztam az éjjel bármennyire is fura legyen. – tárnám szét a karomat, de meggátol az egészben, hogy akkor le is dobhatnám a törölközőmet a földre.
- Az ügyfeledről kérdeztelek, de azóta szóba sem hoztam. – nézek vele farkasszemet, mert nem tetszik, hogy ezt felhozza. A nyugodtabb lenne, ha most aludnék egyet talán még igaz is lenne, de már én is kételkedem a tisztes szándékaiban.
- Győztél…mondtam, hogy maradok. – bár magamat is meglepem vele, mert tényleg el akartam húzni a csíkot. A vetkőzés abban marad, ha egyedül vagyok már, de még előtte a pizzát is leegyeztetem vele. A hajamat szárítom meg közben el is tart egy darabig, mert egészen megnőtt az elmúlt hónapokban és nem igazán jártam fodrásznál, ha kellett, akkor vágtam én magam a végéből. A hajszárító miatt nem veszem észre, hogy Richard visszajön a fürdőbe, de már meztelen vagyok, amikor behozza nekem a pólót. A mosdókagylóra teszi, nem illetlenkedik és ezt most értékelem neki.
- Köszönöm. – takarom el a mellemet a kezemmel és rá is marok a pólóra. Gyorsan belebújok és megkötném a hajamat a fejem búbján, de nem hoztam magammal hajgumit. Megnézem a tükörben az összképet, de ami megmarad, hogy a póló kivágást az orromhoz húzom és beleszagolok. Nem jön az érzés…pedig hiányzik. Tiszta és valami semleges illat, de nem olyan, mint az övé. Richard a folyosón vár, mint egy tökéletes házigazda. A felsorolás alatt a berendezést figyelem mire el is érünk az áhított szobához.
- Nekem megfelel a pizza és a víz is, nincsenek nagy igényeim. – vonom meg a vállamat és előrehúzom a hajamat a mellkasomra terítve.
- A telefonom bent maradt. – hallgatom végig, de megjegyzem, hogy még ki kell mennem érte. Nem is tétlenkedem, amint egyedül hagy én utána megyek és a fürdőből megszerzem a telefonomat.
- Jó munkát. – szólok még oda neki és bemegyek a szobába. Sokkal nagyobb, mint a lakás, amit bérlek. Vicces, hogy a kényelmet mindig is szerettük mind a ketten. Rávetem magam az ágyra és a fejem alá húzom a párnát. Csodálatos érzés ebben feküdni, még így csinálok is egy angyalkát aztán oldalra fordulok és felteszem a telefont a töltő helyére. Kicsit fura itt lenni, de hamar lecsukódnak a szemeim és mire észbe kapnák már az igazat álmát alszom. Nem tudom, hogy mi történhet mert egyszer csak valami zavaró rezgésre ébredek. Morogva nyújtom ki a karomat, hogy megtaláljam a zajforrást. A fülemhez tartom a készüléket is mire nagy nehezen beleszólok.
- Tessék? – érdeklődöm, de csak egy recsegés és aztán jön a hang.
- Túl messze ment, álljon le vagy meg fog halni. – a vonal bontódik is én nekem meg kipattannak a szemeim.
- Ki a fene vagy? – szólok még bele miközben felülök, de választ már nem kapok. Nézem a telefonomat, de hiába görgetem vissza a szám ismeretlen.
- A picsába… - mászok ki az ágyból, hogy meginduljak az ajtó felé. Most már biztos, hogy jó nyomon vagyok.

Osztozott abban az ideában, hogy a tudás hatalom. Sokkal több információt tartott vissza mindig is másokról, mint amit valaha is megosztott és ezt nem csak azért tette, mert fukar lett volna, hanem azért sem, mert egyetemes gyakorlatként mindenki megvehető volt, csak az eszközök és a fizetőeszközök különböztek. Mivel már szinte mindennel rendelkezett ahhoz, hogy az életbenmaradása ne másoktól függjön, nem mindig csak a még több pénzt hajszolta, részvényekkel és befektetésekkel is rendelkezett, az ismerősi körének köszönhetően pedig ügyesen tudta forgatni a pénzét, hogy kevesebbet bukjon hosszú távon, mert az baromság, hogy a tőzsde és a piac csak nyereséget hoz. Több lábon igyekezett állni a földön és ehhez az is kellett, hogy olyan információk legyenek a birtokában, amivel ha nem is élt vissza, de jó, ha létezett és azt mindig a füle mögé pakolta, amit ha kellett, bármikor elő tudott venni. Végrendelettel is rendelkezett biztos ami biztos alapon, nem tudhatta, hogy mikor telíti meg a tüdejét utoljára levegővel. S ha már Whitney jelenléte megváltoztatta a napjának a ritmusát némileg, annyira nem, hogy ne tudjon napirendre térni. Róla is többet tudott, mint amennyit bevallott volna, ilyen volt a nő apjának halála is. Nem kutakodott mélyebbre, mint amennyit egészségesnek ítélt volna és nem is erőltette, hogy Whit vallomást tegyen neki az esettel kapcsolatban. Elfogadta a nő döntéseit és életének alakulásait korábban is, csak úgy, mint most. Az már más kérdés, hogy ezektől függetlenül megvolt mindenről a véleménye.
Tisztában volt azzal, hogy Sullivanék nagyon is örülnének a felesége jelenlétének a vacsora alkalmával, mégsem tűzte napirendi pontra ezt senkinél sem, meghagyva a választási lehetőséget Whitnél, mert sem Frank, sem Susan telefonszáma, de még az e-mail címük sem változott. Ugyanott laktak a mai napig, mint ahol korábban is, így hagyta, hogy mindezen információk elmaradozzanak a beszélgetések során. Azt viszont már nem engedte volna meg, hogy egy ismeretlen városban kószáljon a felesége kialvatlanul, s ennek hangot is adva masírozott be a fürdőbe, hogy aztán pedáns házigazdaként tegye a kötelességét: kiszolgálja a neje óhajait és vágyait a ruhával és a vendégszobával kapcsolatban. Valójában nem sietett, mégis átkozódott kilépve a fürdőből a nudista jelenet után. Megdörgölte a fejbőrét, és az egynapos borostás állát is, de egyébként nem látszódott rajta az izgalom jele. Megnyugtatta a tény és a tudat, hogy Whitney nem ellenkezett vele végül és engedve neki belement abba, hogy együtt töltsék a napot, bármilyen furán is hatott az, hogy ameddig ő dolgozott, Whit alvással és pihenéssel töltötte a napját. Amint csatlakoztak hozzá, megmutatta a szobát, információt fűzött mindenhez, ami eszébe jutott, de Whitney Stryker elég nagylány volt, hogy egyedül is képes legyen mindenre, illetve oknyomozó riporterként még kérdezni is tudott. Hosszú, csibészes mosollyal fogadta azt, hogy a telefon - VÉLETLENÜL - bent maradt a fürdőben, így nem lepte meg az sem, hogy nem egyedül indult el a folyosón.
Még egy utolsó alkalommal visszafordulva elcsípte, hogy Whit újra masírozott, immár a kütyüvel a kezében a szoba felé, s ha eddig nem is mondta, úgy most kívánt szép álmokat a nőnek. Elpakolt a konyhában, beindította a mosogatógépét és ránézve a bejárati ajtó bezárt állapotára a kerthelyiség teraszán elhelyezett egyik rattan bútorra tette le magát, felnyitva a laptopját is végre tudott újra a munkával foglalkozni. Végignézte a betáblázott heti naptárát, felhívta Bethanyt háromszor is, kétszer George-ot és valamikor fél egy környékén unta meg a munkát, amit még a fejfájása is alátámasztott. Három pohár vízzel később csengettek az ételekkel, amit egy rövid mosollyal vett át a futártól. Nem húzva az időt koppant a bütyke a Whitneyt rejtő ajtón és a választ sem várva meg nyitott be oda, de Whit vele szemben közeledő alakja megálljt parancsolt.
- Épp időben keltél fel, megjött az ebéd és gondoltam ehetnénk egyet - közölte, de a minden nyugodtságot nélkülöző arcvonásokra összevonta a szemöldökeit. - Mi a baj? Rosszat álmodtál? Vagy történt valami, amiről inkább nem akarnál beszélni, de muszáj leszel? - még választási lehetőséget is adott, de Whit elborult vonásait elnézve mielőtt elmenekülhetett volna mellette a nő,  újra az ujjait fűzte a vékony csuklóra, és közelebb is lépett hozzá. Nem volt fenyegetés a mozdulataiban, de határozott érdeklődés annál több.
- Beszélj, Whit! - kérte a nőt, és ha nem ellenkeztek vele, csak akkor engedte el az oldalbordáját - egyesek szerint így nevezték a nőket. Undorító szokás volt ez.
Whit mozdulatait figyelte. A reakcióit és a viharos érzelmeit. Valójában jól esett volna neki, ha Whitney nem menekülőre akarta volna fogni, mert bármi is legyen a gond, tudott volna segíteni.

Szokatlan felállás a részünkről, hogy egy házban tartózkodunk a férjemmel, aki csak papíron az, mert a valóságban már régen nem voltunk társak, hacsak az üzleti részét nem néztük a frigyünknek. Mindketten rendelkeztünk megfelelő vagyonnal, de akadtak közös megmozdulások is, akárcsak az ingatlanok említése. Jobban szerettem Kanadában lenni és ott intézkedni, de a mostani ügy miatt ki kellett mozdulnom a komfortzónámból és átrepülni egy olyan helyre, ahol egy napnál több időt nem szeretek tölteni, nemhogy napokat. Fáradtnak tűnhettem, ha ennyire ragaszkodott a maradásomhoz Richard. A vehemensnek titulálható beszéde után belenyugodtam, hogy itt fogom álomra hajtani a fejemet, mondjuk a tervek nem így szóltak. Hajnalban úgy szálltam fel arra a metróra, hogy becsengetek és munkába menet elcsevegek vele a leendő vagy éppen már ügyfelévé avanzsált politikusról. Eleinte még olyan elképzeléseim voltak, hogy nyílt lapokkal fogok játszani, nem mondok el mindent, de ezek megváltoztak abban a pillanatban, hogy felvette a telefonomat. Kevinnel jó viszonyt ápoltak a házasságunk működő szakaszában is, de mostanra ez a luxus leáldozott neki. Nem akartam, hogy a legbelsőbb ügyeimről tudjon, ha már mással feküdt össze. Kicsinyes vagyok én ezzel tisztában vagyok, de ahol más nőt választott, ott meg kellett húznunk a határokat is. Öt éven át már nem létezett az a fogalom, hogy közös ünneplés vagy éppen egy közösen töltött éjszaka. Aggódtunk szóban a másikért és néha random küldtem neki üzeneteket és ha éppen jó kedvében kaptam el, akkor válaszokat is kaptam rá. Richard nem szeretett üzengetni, mindig is a lényegre térés híve volt, akár egy telefon kapcsán vagy a személyes találkozások alkalmával. A mostani táncunkat mégis belenyugvással fogadja. Én naivan a fürdőben hagyom a telefonomat a megegyezés után, amikor megmutatná a szobát. Takaros és óriási az itteni méretekhez képest. Érződik rajta a saját stílusa, mármint a minimalista és naturális színek hangsúlyozása. A telefonommal együtt érem utol a folyosón és búcsúzunk el egymástól átmenetileg. A pizza gondolata kicsit feldob, hogy tartalmasabb ebédet fogok fogyasztani, mint egy pékáru vagy az aluljáróban vett szendvics. Nekem nincs olyan kifinomult érzékem, mint a férjemnek, hogy megterítsek a reggelihez és megannyi hozzávalóból valami értelmeset készítsek. Szerettem főzni, de ez a hangulatomtól függött, hogy mennyi időt szándékoztam eltölteni a konyhában. New York a rohanás fellegvára és hamar ráéreztem az ízére, hogy beleolvadjak a tömegbe. Amint becsukódik az ajtó és a telefonomat a töltőre helyezem nem marad más, mint rávetni magamat az ágyra és kényelmesen elhelyezkedni rajta. A mennyekben érzem magam a tiszta ágynemű illatától és a hajam is elfogadható állapotba került az előbb. Nem kell sok mocorgás, hogy az oldalamra fordulva aztán megadjam magamat az álommanónak. A könnyed és pihentető relaxációt azonban más szakítja félbe. Valahol az ébrenlét és az alvás határán lebegve nyúlok oda a telefonomért, hogy felvegyem, mert egy idő után rá kellett jönnöm, hogy a rezgés nem a fejemben létezik. A fülemhez tartom a készüléket, de hamar felébredek, amikor a recsegő hang elmondja a rövid mondatot. Mire észbe kapnék már bontják is a vonalat. Felülök az ágyban, hiszen a szememből már kiverték az álmot is. Hiába húzom fel magamat és kutatok a szám után az ismeretlen marad és csak az ég a megmondója, hogy ki indította. A gondolatok aztán lassan összeállnak és rájövök, hogy nem kell semmit sem kérdeznem Richardtól, mert jó nyomon vagyok. A takarót az ágy másik felére hajítom át, amikor felkelek és megindulok az ajtó felé, de valami isteni szikrára éppen akkor jön be a férjem is rajta. Simán fellökném, ha nem lépne elém és vonna kérdőre a maga udvarias módján.
- Hagyj Richard. – kerülném ki, de megragadja a csuklómat és a szemembe mélyed. Mit kellene neki mondanom? A szokásos telefonokat kapom, megfenyegettek megint. Átfut az agyamon, hogy makacs leszek és ezt a szemezést fogjuk játszani, de az idegrendszerem nem engedi.
- Kaptam egy hívást. – foglalom össze röviden és elnézek a folyosó irányába, ahol az ebédünket is sejtem, de Richard csak engem fürkész.
- Nem lényeges az információ, megfenyegettek. Nem az első és nem is az utolsó, hogy ilyet kapok a munkám végett. – lerázom magamról a félelmet, mert az hiányozna, hogy kiszimatolja. Bármennyire is legyek nagylány és tartsak fegyvert magamnál, azért ez nem olyan kellemes, ha az alvásból így keltenek fel.
- Ha jól emlékszem azt mondtad, hogy megjött a pizzám, akkor mire várunk? – elfojtok egy mosolyt és kiszabadítom a kezemet is az övéből, hogy elmenjek mellette és most előbb a fürdőbe szabaduljak be. A benti dolgokkal időt nyerek és persze nem utolsó sorban a nyugalmat erőltetem magamra a férjem jelenlétében. A hajamat összefogom és meglesem a tükörben az arcképemet. Csodálatosan rám férne egy arckezelés, de nincs időm az ilyesmire, így a hideg víz lesz az átmeneti megoldás. Némi erőt merítve megyek ki aztán, hogy csatlakozzak Richardhoz.
- Kint eszünk? Mert akkor felöltözöm rendesen, utána lassan indulnom is kellene, mert lesz egy találkozóm nekem is. – megvárom, hogy elém jöjjön bárhol is tartózkodjon ezekben a percekben.

Kettejük közül mindig is Sully volt az, aki inkább a csendet választotta és ennek a múltjában gyökerező oka volt. Olyan életútja volt, amit nem kívánt volna senkinek és a szülőtlen időszak megtépázta a józanságát, mégis abból merített erőt, de nem önmaga miatt, hanem mert felelős volt az öccse épségéért, a kettejük kapcsolatáért. Ha Henry nem is volt nála sokkal fiatalabb, mindig is labilisabb idegekkel és érzelmekkel működött, amit a rendszer elszenvedőjeként csakugyan meg- és átélt. Richard olyan információk és emlékek birtokosa volt, amiről csak kevesen tudtak, s mindazok a mai napig kihatottak az életére. A belső csendje rémesebb volt, mint a szótlansága. A komor pillantása a bíróság falain belül pedig sok esetben a gondolatait türközték, a gondolkodását és kedvelte is a magányt, mert mások zaja olykor kizökkentették a pillanatból, a jelenéből. Azért, mert Whitneyt biztonságban tudhatta a vendégszobájában, nyugodtabban ült vissza meetingelni és átnézni a hálóra mentett dokumentumokat. Szokásához híven inkább egy jegyzetfüzetet nyitott ki, hogy a tollal írja le annak lapjára a gondolatait az egyik ügyfelével kapcsolatban. Skiccelve jegyzetelt, tett fel két-három szavas kérdéseket csak a lényegre fókuszálva és amikor úgy érezte, hogy elgémberedtek a tagjai, lassú mozdulattal állt fel, hogy az udvaron rója a köreit, miközben a megoldáson és a képzeletbeli térképen próbált eligazodni.
Akkor hagyta csak abba a munkát, amikor csengettek és miután az ételeket lepakolta a konyhaszigetre, ment Whitney-ért. Nem azért, mert mindenképpen fel akarta őt verni, hanem azért, mert tudta, hogy a nő éhesen még morcosabb tudott lenni. Épp, hogy csak lenyomta a kilincset, amikor a kis barna felé indulva szinte sistergő dühöt tolt felé. Ahelyett, hogy elállt volna az útjából, inkább kérdezett, de a felesége őt lerázni készülő mozdulatai és szavai nem jelentettek semmi jót. Kivárt, egészen a féligazságig, amire összevonta a szemöldökeit.
- Mert természetes, ha megfenyegetnek? Whit, szerinted ez rendben van így? Ha a munkád, ha nem - vonta kérdőre a nőt, kivárt, hogy talán ezekre a kérdésekre is választ kap, mert ez az ő részéről fontos lett volna. Tudnia kellett, hogy mennyire mélyen gyalogoltak a szarban, mert az egy dolog, hogy nem beszélhettek házas életről a szó szoros értelmében, de ettől függetlenül Whitney Striker még a felesége volt. Abban a nyomorult esküben is erről vallott évekkel ezelőtt. Felsóhajtott akkor, amikor Whit magára erőltetett mosollyal és nyugalommal próbálta terelni a szót, és mielőtt még átmentek volna kényszerítésbe, eleresztette a vékony csuklót, hagyva, hogy a felesége kimehessen a szobából.  Megroppantotta a nyakát, körbenézett a feltúrt ágyon és bármennyire is szándékában állt megkaparintani ismételten az ágyon hagyott nyüves telefont, hogy kiderítse, ki fenyegette Whitneyt, nem tette. Pár másodpercig mereven állt a szoba közepén, végül kisétált gondterhelten a szobából, át a konyhába, hogy megterítsen. A néma mozdulatai tükrözték a gondolatait is, csak a tányérok halk gránitlapot érő koccanásai és az üvegpoharak aljának koppanásai jelezték, hogy csinál is valamit. Amikor Whit megjelent végül, kilépve a fürdőszoba biztonságából, hogy derűsen érdeklődjön, Richard hosszú, sokat sejtető pillantással nézett végig a másikon.
- Bent gondoltam, de ha szeretnéd megnézni az udvart és a kertet, akkor kiviszek mindent, ameddig felöltözöl. Van kint pokróc is, ha fáznál. Kiülhetünk a víz mellé is, építtettem egy stéget is oda. Nem mintha horgásznék. Csak teljesen kintről a naplemente színei még jobbak. Nekem mindegy, hol eszünk, egész délelőtt kint voltam a levegőn - adott választ és addig nem is mozdult meg, ameddig nem döntöttek az étkezés helyszínéről helyette. Mert neki aztán tényleg volt, hol fogja megenni az ételt, mindenhol találni fog benne hibát. Még akkor is, ha jóízűen eszik. Ha Whitney végül döntött, és nem a konyhában maradtak, akkor a megfelelő helyre pakolta le az evőeszközöket és tányérokat az italokkal együtt, s ha megérkezett a nő, akkor hellyel kínálta őt.
- Tudod, hogy nem fogok boldogan bólintani arra, hogy megfenyegettek téged. Tud erről valaki? Beszélsz bárkinek is ezekről, vagy próbálod egyedül megoldani, mint ahogy mindig mindent? - nem azt kérdezte, hogy segíthet-e. A kérdése nem szemrehányás volt. Abban bízott, hogy volt, aki odafigyelt a feleségére, ha már ő nem tudott ott lenni, amikor akár kellhetett is volna Whitney-nek. - Otthon van kamerarendszered? Felszereltettél valamit azután, hogy ilyen hívásokat kapsz? - még több kérdés, miközben a maga ebédje felett átnézett a feleségére hosszan, beszédes pillantással. Neki sem csak azért volt ilyen biztonsági rendszere itt, ebben a házban, mert a vagyonát képezte a ház. Nem is feltétlenül a hivatása miatt volt szüksége minderre, hanem a kapcsolatai miatt. Azért, mert Henry az öccse volt.

Az ébredésem több szempontból nem volt a szokványos. Elsődlegesen nem abban az országban voltam, ahol szerettem lenni. Kanada hiányzott minden percben, de a munkám része volt az utazás és a több hétnyi távollét is, ha úgy adódott. A nyomok felderítése éltetett és ha ezzel segíthettem másoknak. A mostani állapot valahol a magányosság és a bizonytalanság határán súrlódik, de a telefonom tesz róla, hogy minden álom kimenjen a szememből. Vontatott mozdulatokkal veszem fel a készüléket a mellettem lévő szekrényről és szólok bele. A vonal másik végén lihegés és valami gépi hang válaszol. Egyből felemelkedik a pulzusszámom és éberebb leszek, mint valaha. A figyelmeztetés egyértelmű, ahogyan megszakad a vonal és csak a sípolás marad a helyén. A piros gombra már rá sem kell nyomnom, mert elsötétül a képernyő. Hiába nyitom meg a listát a szám ismeretlen marad előttem, de az üzenet tartalma az agyamba ég. Tulajdonképpen miért mentem bele abba, hogy itt maradjak? Realizálom a helyzetem abszurd mivoltát felülés közben és aztán fel is kelek rendesen, hogy kimenjek a szobából. Azonnal nem fogok válaszokat kapni, de cselekednem kell, mert valaki egy lépéssel előttem jár. Kenny direkt nem avatott be senkit az ügybe, hogy kevesen tudjunk róla. A megfelelő bizonyítékok nélkül nem támadhatok és egy megérzés kevés lesz ahhoz, hogy tovább menjek az úton. Mindenesetre még le se nyomom a kilincset a férjem már ott van. A fejemből teljesen kiment, hogy ebédet rendelt, de azt hiszem, hogy elegendő rám néznie és ki tudja következtetni, hogy nem éppen vagyok olyan hangulatban, hogy csevegjek. Sürgetően hagynám el a szobát, de a csuklómra mar és megint ezzel a szuggeráló tekintettel igyekszik kiszedni belőlem az igazságot. Mi értelme lenne hazudni neki, ha már itt vagyok? Gyorsan felelek a feltett kérdésre, de mintha őt magát jobban felzaklatná az eset, mint engem. Szoktam félni, én sem vagyok kőből, de azért próbálok józan fejjel gondolkodni és tervezni is.
- Természetes vagy nem Richard ez a munkám része. – semleges hangon reflektálok, mert egy kis egyedüllétre van szükségem. Többet egyelőre nem mondok, és ha zöld utat kapok, akkor el is kanyarodok a fürdő felé, hogy rendbe szedjem magamat. A hideg víz kissé segít rajtam, aztán kiöblítem a számat is és csak utána csatlakozom az exemhez. Kissé oldani vágyom a beálló feszültséget, ami belőle árad és afelől érdeklődöm, hogy ehetnénk-e kint, de a felsorolás alatt átgondolom az egészet.
- Maradhatunk bent is, ha már délelőtt kint voltál. Nem kell túrát tartanod nekem és a pizza mindenhol jó. – jutok döntésre és most visszamegyek a szobába, hogy az öltözékemet is megigazítsam. A telefonom szerencsére az ágyon maradt, így azt a zsebembe csúsztatom be és felrázom a párnákat meg a takarót is szépen leterítem az ágy tetejére. Richard szerette maga körül a rendet, és ha már itt jártam, akkor tartom magam a szabályaihoz. Kicsit nevetséges, hogy így gondolkodok, de ez van. A dzsekimet a kezemre terítve megyek vissza a konyhába. A visszatértem után is ugyanott folytatjuk a diskurzust, ahol a szobában abbahagytuk és kezd felmenni bennem a pumpa ettől. Felülök a bárszékre és elveszek egy szeletet a pizzámból, hogy azzal üssem el az időt. A pillantásom áttéved rá, de a csenddel büntetem egyelőre. Valamikor a titkaink megosztása annyira természetes volt, akárcsak a levegővétel, de megváltoztunk. A kóla után nyúlok, hogy lehúzzam és gyorsabban végezzek az evéssel is. A berendezés órák óta sem változott semmit.
- Van fegyverem Richard, és jártam önvédelmi tanfolyamra is. Nem költök kamerákra, mert nem hiszek bennük. – sóhajtok egyet és megint azon kattogok, hogy mi köze van ehhez. A második szelet pizzám közepette kissé jobb lesz a gyomrom is, de kerülöm a kék szempárral való találkozást. A csend kedvezőbb mindkettőnknek, mert tudom, hogy közel állok ahhoz, hogy veszekedést kezdeményezzek vele. A második szelet elfogyasztása után a szalvétáért nyúlok és megtörlöm benne a kezemet, és végül ránézek a papíron még házastársamra.
- Richard ne tegyünk úgy, mintha ehhez bármi közöd lenne. Az aggódásodat értékelem, de öt éve külön élünk és számtalan olyan helyzetben voltam már, ahol megoldottam a kényes dolgokat. A hívás megerősített abban, hogy jó úton járok. Az érkezésem pillanatában is tisztán láttad, hogy nem ok nélkül jöttem, ezért szorítkozzunk erre. Nem osztasz meg Fielderről információkat, megértem. Legyél résen az ügyfeled kapcsán és takaríts egy kicsit a múltjában ezt a tanácsot tudom adni. A kettőnkre vonatkozó rész pedig a múlté. Köszönöm a szíves vendéglátást. – emelkedem fel a székről. – Kihagyom, hogy bevigyél a városba, majd fogok egy taxit, és ez most nem engedélykérés volt. Szórakozz jól ma az öcséddel. – intek neki és elindulok a bejárat felé, hogy belebújjak a csizmámba.
- Nyomd meg a kapukódot. – kérlelés nélkül mondom ezt ki, hogy tényleg nem ő lesz az, akivel megbeszélem az engem érintő kérdéseket. Hiba volt idejönnöm reggel.

Valójában nem túl sok ember tette be a lábát még ebbe a házba és nem azért, mert Richard szégyellte volna, vagy nem lett volna úgy berendezve, hogy az vendégbarát lett volna. Amiatt nem hívott át boldog-boldogtalant, mert nem kedvelte, ha a személyes tereibe belepiszkítanak és ez alól nem voltak azok a nők sem kivételek, akikkel ideig-óráig múlatta az időt - mert nem volt egyik sem több futó kalandnál. Untatták, nem keltették fel eléggé a figyelmét, nem érezte azt, hogy ugyanazon a hullámhosszon rezonálnának. Ezért sem csinált rendszert abból, hogy átjáróházzá alakuljon az otthona és ezt így érezte helyénvalónak. Sok esetben az ismerősei még csak azt sem tudták, pontosan hol lakott, most mégsem érezte azt idegennek, hogy Whitney itt tartózkodott nála. Félreértés ne essék, egyáltalán nem gondolta, hogy több joga van hozzá, vagy hogy be kellene pótolniuk az elvesztegetett éveket, egyszerűen csak a maga nyakatekert logikájával élve úgy érezte, hogy helyesen tette azt, hogy a nőt elküldte pihenni, ameddig Sully dolgozott. Megnyugtatta a tény, ha már itt volt a felesége, akkor biztonságban tudhatta. Mindezt addig gondolta így, ameddig a viharos gondolatú nővel nem találta magát szemben és mielőtt a felpaprikázott Whitneyt találta volna szemben magával, hagyta, hogy rendezze a sorait a fürdőben. Megtanulta már a saját tapasztalatai alapján, hogy egy nővel nem biztos, hogy megérte mindig vitába bocsájtkozni és nem kellett neki sok idő ahhoz sem, hogy érzékelje a beszélgetések során, ki a dominánsabb fél. Nem feltétlenül a meghunyászkodó és csendben maradó volt az, aki a passzív félként volt jelen a beszélgetések során, habár erről egy-egy elemzésben bizony eltértek volna a véleményétől.
S ha már megegyeztek az étkezésben, a Whitneynek elsorolt lehetőségek közül végül a konyhára esett a választás, ezért nem volt más dolga, mint bevárnia a feleségét a megérkezéséig. Ugyanoda ült le, ahol a reggelinél is, ugyanezt tette Whit is. Mégsem bírta visszafojtani a gondolatait, és ha már férj és feleség voltak, akkor igen is joga volt ennyi év távlatában is elmondani mindazt, amit gondolt Whitney biztonságáról, mégsem azt kapta, amit várt. Pontosabban de - tisztában volt azzal, hogy mikor fordult át a feleségében a rémület idegességgé, az pedig gyűlöletes dühvé. Tudta, hogy melyik az a pont, ahol jobb volt visszakozni, de még egyszer: már nem éltek a szó szoros értelmében vett házaséletet, hogy Richardnak azt kelljen néznie, mikor kell lábujjhegyen közlekednie. Egyébként sem volt az az ember, aki elhallgatta volna a véleményét és nem tetszését vagy a fenntartásait, de most, hogy szabadabbak voltak - nem óvta annyira a női lelket, mint korábban.
- Lehet, hogy te nem hiszel a kamerákban, de a bíróságon, a rendőrségen az is bizonyíték. Ha lelősz valakit az utcán, a térfigyelő kamerák pazarul felveszik a jelenetet. Nem gondolnám, hogy haszontalanok lennének - jegyzett meg ennyit és nem többet, mert nem akarta meggyőzni a nő makacs fejét olyanról, amit ő már rég eldöntött. A pár perces csendet azonban Sully törte meg, mert próbált beszélgetni, próbálta Whit feszültségét némileg csitítani. Úgy tűnt, hogy hiábavaló a próbálkozása, úgyhogy le is tette a villát a kezéből akkor, amikor a nő a hegyibeszéddel érkezett meg elé. Volt egy énje a tárgyalótermekben. Volt egy a munkahelyén és volt egy másik a magánéletben, aki nem volt annyira egyenes gerincű, feszes gondolkodású, a munkáján kívül nem is tervezett viperaként másokba marni. Hosszan fújta ki a tüdejéből a levegőt is valamikor menet közben, az asztalra felkönyökölve az ujjaival a halántékát dörzsölte meg, remélve, hogy Whit idegességének lenyomatát kiűzi ezzel a mozdulattal az agyából is. Ahelyett, hogy megakadályozta volna a feleségét a következő mozdulataiban, Sully még fejben mindig ott volt, hogy a nő saját bevallása szerint is hibázott, amikor idejött korábban. Igen, istentelenül nagy baki volt ez a részéről, de Richard tenni akart valamit a nőért, ha már eddig elutazott - konkrétan a semmiért. Mert lehet, hogy anno örök hűséget fogadtak egymásnak, amit ő nem tudott tartani.. de  csak egy hajszál választotta el attól most, hogy kőkeményen beleálljon a kis barnába - ha már vitát akart volna generálni.
Rideg vonásai alól egy még annál is barátságtalanabbul hideg mosoly kúszott elő, amikor Whitney a követeléseivel élt. Anélkül mozdult meg, hogy megroppant volna a gerince vagy bármely ízülete, és ha már az ajtóban várták, akkor anélkül sétált oda, hogy sietett volna. Ritkán sietett, hiszen mindig időben indult el. Mindenhova. Whit kérésének megfelelően beütötte a riasztókódot úgy, hogy azt Whit a testétől ne lássa, de arról tett, hogy az ő keze kulcsolódjon rá a kilincsre, mielőtt Whit feltépte volna az ajtót.
- Nincs közöm hozzá mit csinálsz, mégis te jöttél ide kuncsorogni olyan információért, amit tudod, hogy nem fogok kiadni. Kettőnk közül nem én vagyok a te lakásodban, ezt tisztázzuk. És ha jó nyomon is jársz és megoldottál kényes helyzeteket korábban, nem biztos, hogy mindig ugyanolyan szerencsés leszel. Nem azért akarok neked jót, hogy ellenőrizzelek, hanem azért, mert nincs kedvem egy halott feleséghez, mert te idegesen meggondolatlan lépésekbe, hirtelen döntésekbe lovallod magad, mint ahogy most is.. Ahelyett, hogy leülnél és tudni akarnád a miérteket, inkább rohansz.. nem lehet, hogy ezt akarják elérni? Nem lehet, hogy most is tudják, hol vagy? Whit, gondolkozz. Szerinted pusztán véletlen, hogy most hívtak? De! A te életed, ebben igazad van - ezt még muszáj volt elmondania, a miheztartás végett, habár nem gondolta azt, hogy a felesége akár egy pillanatra is elgondolkodik a szavain. Mondjuk úgy, hogy olyan volt, mint egy faltörő kos a várfal mellett egy ostrom idején. - Egy ügyfelemmel kell találkozom délután, nem az öcsémmel - tette hozzá felszívva magát, de az ajtót már nyitotta is, hogy Whit kirobogjon rajta. Nem ajánlotta fel, hogy hív taxit. Nem ajánlotta fel azt sem, hogy a nő döntése ellenére is beviszi őt a városba. Nem akart szívességet tenni neki, mert még azt is felróná neki jelen állapotában Whit, ha levegőt venne hangosabban. Nem volt kedve a vitához. Nem volt kedve magyarázkodni sem. Azt pedig, hogy Fielder ügyébe mennyire mélyen ássa bele magát, nos, Whitneynek nem volt ahhoz semmi köze. Nem azért lógott a keze a bilibe, mert erre intették, hanem azért, mert az volt a munkája és a hivatása, hogy az utolsó réteget is lehántsa az ügyfeleiről, mert csak úgy tudott tiszta lappal indulni.
- Hívj, ha az óvadékot kell letennem érted is. Vagy ha a kórházi számlád kell kiegyenlítenem - úgy állt meg az ajtóban, hogy a felesége kiférjen mellette. Hagyta, hogy megint kisétáljanak az életéből és ahogy öt évvel ezelőtt sem akadályozta meg ebben a nőt, úgy most sem tette. Ha Whit dúlva-fúlva menekülni vágyott, akkor ő ennek engedve csendesen csukta be a neje mögött az ajtót és zárta is be azonnal azt - ezzel zárva ki a lehetőségét is annak, hogy mégis a nő után lépjen - megpróbálva némi értelmes higgadtságot erőltetni belé.
De egy dolog biztossá vált - nem csak az ügyfelét akarta ismerni, hanem azt is tudni akarta, Whitney miért volt nyakig sáros az ügyben. Összefüggéseket akart és azt minél előbb - ezen kattogott egészen addig, ameddig rendet nem tett minden helyiségben, ahol a felesége járt.

(Köszönöm szépen a játékot, egy élmény volt   )