Ezra."I don't know where I'm goning from here, but I promise it won't be boring."
– David Bowie
- Ha te mondod... - Hagyom rá a dolgot. Persze nyilván nem téved nagyot, csak épp nem tenne jót az amúgy is túl nagy egójának, és egyértelműen az enyémnek sem, ha ténylegesen beismerném, hogy neki öltöztem ki. De kettőnkkel egyébként sem lehet soha semmi ilyen egyszerű és kézenfekvő. Attól azonnal oda is lenne ez a törékeny varázs, ami közöttünk van.
Huncut mosoly villan a szám sarkában, amikor a haverját egy gumicsonthoz hasonlítja. Na igen, szegény srác még a pillantásomat sem meri állni. Bár ehhez valószínűleg van némi köze Ezrának is, illetve annak, hogy a legtöbb ismerősünk jól tudja, mennyire szeretünk egymás idegein táncolni, és ennek mások is könnyen a kárát láthatják. - Hmm... Nos, szeretem a kihívásokat, és nem kétlem, hogy belőle is ki tudnék hozni valami többet... ha úgy akarnám – vonok vállat könnyedén. Más kérdés, hogy nem akarom. Ha vadászni volna kedvem, valóban nem itt kezdeném.
- Egyszerűen csak szeretem húzni az agyad, édesem, ennyi az egész – mosolyodom el. Bár lehetséges, hogy van abban is valami, amit mond: néha ő maga az előjáték, a bemelegítés. De valóban szeretem csupán provokálni is, és közben figyelni a reakcióit, még akkor is, ha ezzel magamat is kikészítem. Persze aztán történik valami ilyen, mint most is, amivel emlékeztet rá, hogy „kerget ő nálam elérhetőbb álmokat is”. - Igen, ezzel tökéletesen tisztában vagyok, ne aggódj! - húzom is ki magamat kissé. Ma már valóban igyekszem ezt lazán kezelni. Nem érdekel, mit csinál. Nem akarom, hogy érdekeljen. És mégis újra és újra képes felszítani bennem a haragot, és a soha be nem ismert féltékenységet. Bármilyen dühös is vagyok Shawnra, amiért feleslegesen járatja a száját, és beleugat a dolgaimba, most egy pillanatra szinte hálás vagyok a témaváltásért, amit ő okoz köztünk.
- Neki sem kellene aggódnia – sóhajtok, és a fejemet ingatom magam elé nézve pár másodpercig. - Szóval megnehezítem az életedet? Óóóhh – fordulok vissza Ezra irányába lebiggyedő ajkakkal, de aztán elvigyorodom. - Helyes – bólintok végül, és vágok is mellé egy szemtelen kis grimaszt. Ezzel pedig egész hamar vissza is térek az iménti játszadozásunkhoz. Igazából egészen kicsit sértőnek találom, hogy úgy érzem, arra céloz, a cuccért cserébe hajlandó lennék elcsábulni neki, de emiatt most már annál is inkább be akarok férkőzni a bőre alá.
- HA csinálnánk is... - nyomom meg erősebben az első szót. - Egészen biztosan nem az anyagért – javítom ki határozottan a szavait, mielőtt úgy döntenék, keresek magamnak más szórakozást. Vagy minimum egy-két italt, ha ennél többet vagy jobbat nem is sikerül szereznem ma este. Ezra könnyedén utamra is enged, úgyhogy úgy vagyok vele, akkor ez ennyi volt, ma már nem lesz a segítségemre, és megindulok a lépcső felé. Ám aztán megállít, mielőtt elérném azt, karjával a derekamon fordít maga felé, és testével szorít sarokba a falnál. Ettől pedig azonnal mélyebben veszem a levegőt. Nos igen, próbálhatok úgy tenni, mint akire nincs hatással a folyamatos megkörnyékezése, vagy ő maga, általában meg is próbálom, de nem vagyok fából. Igazából én sem tudhatom előre, meddig tud visszatartani az, hogy szívből imádom provokálni, vagy hogy meddig elég számomra a játszadozásunk, és mikor jön el végül az a pont, amikor bennem is menthetetlenül elpattan valami. Persze ez még nem az a pillanat, viszont a testem önkéntelen apró reakciói jelzik, hogy nincs messze, és legyek óvatosabb.
Az más kérdés, hogy most nem igazán figyelek erre a figyelmeztető hangra. Az egyik combom provokatív módon furakszik be a két lába közé, és finom, masszírozó mozdulatot teszek vele a legérzékenyebb részén. Az alsó ajkamba harapok, és közben pedig minden önuralmamra szükségem van ahhoz, hogy ne nyögjek fel a feszességét érezve. - Oké, szivi, áll az alku! Bulizzunk! - lehelem az ajkaira a szavakat, majd a fejemet a falnak támasztva elégedetten elmosolyodva nézek fel rá.
the broken
It's hard to turn the page when you know someone won't be in the next chapter, but the story must go on.
Jót tenne neki, ha végre nem csak az eszét játszaná nekem és kicsit levetkőzné azt a mérhetetlen büszkeségét, hogy megfektethessem. Kétségem sincs afelől hogy sokkal kedvesebb lenne a kis alaptermészete, ha végre alaposan megrendezhetném, de akárhogy próbálkozok csak fintorokkal és grimaszokkal találom szemben magamat, de mégsem húzódik el teljesen az érintésemtől. Tana mindig csak annyit ad, hogy szagot fogjak és üldözőbe vegyem, de sosem lassút annyira, hogy valóban el tudjam csípni. Ha nagyobb önuralommal rendelkeznék, akkor már biztos rég feladtam volna. -Ha téged nem is, de a lányok gondolkozását, azért eléggé..-vigyorgok rá szemtelenül. Talán a farkam vezet mindenhova az agyam helyett, de nekem ne adja be senki, hogy pont véletlenül találok minden ruha alatt összeillő fehérneműszettet. A múlandó bizonytalanság csak álca, hogy ne vágja le mindenki egyből, hogy ők pontosan ugyanarra utaznak, mint én. Csak igyekeznek szebben csomagolni. Egy pillanatra követem a tekintetét a haverom irányába, aki zavarában el is kapja rólunk a tekintetét. Ujjaim közé fogva az állát fordítom vissza magamfelé az arcát. -Ne röhögtess, szivi. Gumicsontokkal te nem játszol.-nevetek. Ennél azért több kell, hogy valaki megmozgassa a fantáziáját, vagy legalábbis remélem, hogy ennyire nem adta le a szintet, mert akkor már tényleg nagy a baj és bármennyire is kedvelem a haverjaimat, tudom, hogy ezt a mércét nem üti meg egyik sem. Ezért nem is feküdt még le velük, hogy felbassza az agyamat. -Igen? Akkor miért az én agyamat húzod? Kell, hogy valaki rendesen bemelegítsen a sok töketlennek?-kérdezem felvonva a szemöldökeimet. Ahogy megérinti az ajkát egy pillanatra megfeszül az arcom, meg valami más is. Kimondhatatlan dolgokat akarok vele csinálni, de csak egy árnyékot üldöznék csorgó nyállal. -Ohh ne aggódj. Kergetek én olyanokat is.-ő az egyetlen lány, aki ezt bírja csinálni velem és mégsem unom meg. Vannak olyanok akik játszák a nehezen kaphatót, de hamar nézek más szórakozás után, ha nem kapom meg amit akarok. -Duh. Ma délután írt egy üzenetet.-majd Tana leveri rajta ha akarja. Én pont leszarom. Alapból sem értettem, hogy miért gondolja, hogy majd én meggyőzöm, hogy tegye le az anyagot, ha arra sem bírom rávenni, hogy a ruháját levegye. Ez legalább arra tökéletes volt, hogy egy pillanatra megingassam a gőg hercegnőjét -Úgy néztem ki, mint aki aggódik? Nagy lány vagy azt csinálsz amit akarsz. De ez még nem jelenti azt, hogy nem nehezítem meg a dolgod, úgy mint te az én életem.-egy jelentőségteljes pillantást vetek rá. -Nem tudom.. lepj meg!-széles vigyor terül szét az arcomon és igen... azzal is tisztában vagyok közben, hogy nem ettől fogja megadni magát nekem, de próbálkozni attól még lehet. Ahogy a fülemhez hajol és a keze a combomra simul egy pillanatra elgondolkozom azon vajon tényleg most ingott volna meg, de mielőtt rámozdulhatnék már ki is nyitja a száját és sajnos nem úgy ahogyan szeretném. -Nem lett volna muszáj így beskatulyázni, hogy az anyagért csináljuk.-nevetek egyet szórakozottan, de ha nem akkor nem. Következő kijelentésére azonban feljebb emelkednek a szemöldökeim. -Csak tessék, hercegnő. Tiéd a pálya!-emelem le a válláról a kezem. Csak nincs annyira hülye, hogy egy random seggfejtől elfogadjon bármit. Ugye? Ajkai nyomával az arcomon hagy faképnél. Előredölve könyökölök a térdeimre és figyelem távolodó alakját. Szinte érzem, hogy hány tekintet tapad rám azt várva, hogy most vajon mit lépek. -Bassza meg.-morgok egyet az orrom alatt és hirtelen pattanok fel, hogy utána induljak. Még a lépcső előtt utolérem és a dereka köré fonva az egyik karomat állítom meg és visszahúzva szorítom az enyémhez képest apró testét magam és a fal közé. -Legyen.-préselem ki végül magamból. -Adok cuccot.... DE... akkor itt maradsz velem bulizni ma este.-legyen ez az ára.
Ezra."I don't know where I'm goning from here, but I promise it won't be boring."
– David Bowie
Fejem oldalra billen, szemöldökeimet kicsit felvonom, aztán vágok egy aprócska fintort. Ám közben egy pici mosoly még így is folyamatosan ott játszik a szám szegletében és a tekintetemben is egyaránt. Mert igen, ha nem lenne ekkora élvezet húzni az agyát, ezáltal is levezetni rajta valamelyest az iránta érzett, talán sosem múló haragot és feszültséget, valószínűleg sokkal könnyebben bedőlnék az ilyen próbálkozásainak, és akár még adnék is neki egy esélyt, hogy megmutassa, hány perc is lenne nála az a pár perc. Hisz nyilvánvalóan tisztában vagyok vele, hogy tud ő, ha akar.
- Azt hiszed, jól ismersz? - rajzolódik halvány, gúnyos mosoly az arcomra, miközben az ujjaim a tarkóján már a sötét tincseivel játszanak, a felsőtestemet pedig még egy kicsit az irányába fordítom. - Ó, édes, már én sem ismerem magamat. Talán neked öltöztem ki. Talán neki... - bökök az állammal lazán az egyik haverja felé, aki talán nem hallja jól, miről beszélünk, de így is azonnal elkapja a tekintetét rólam más irányba, amint észreveszi, hogy őt nézem. Sóhajtok. Jól tudom, hogy Ezrával valahányszor egymás közelébe keveredünk, máris jó kis műsort biztosítunk mások számára. Szerintem a helyükben én sem igazán tudnám levenni magunkról a szemeimet. - Vagy talán arra készültem, hogy keresek valaki mást, aki elszórakoztat ma este... - Amúgy ki tudja? Valóban gyerek még az este. A szokásos játszadozásaink után egyébként tényleg nem árt valamiféle levezetés is. Erre viszont akár egy kis kokó is tökéletes lenne. Lenne... de úgy tűnik, Ezra ma este nem játszik szépen. A pofátlan kijelentését követő ördögi mosolyát én is leutánozom. Aztán finoman megérintem az ajkamat a hüvelykujjammal, mintha csak a rúzsomat ellenőrizném rajta. - Való igaz, az álmodozást nem tiltja a törvény, szívem... de igazán kergethetnél elérhetőbb álmokat is... - jegyzem meg maró gúnnyal végül, miközben leejtem a karomat az ölembe.
- Hogy mi? Shawn megkeresett? - kerekednek el a szemeim. Ezzel az infóval kicsit kizökkent a játszadozásunkból. A partnerem tényleg kezdi átlépni a határt, ha már az exemnél is képes rinyálni miattam. Ingerülten megforgatom a szemeimet, majd ösztönös, de finom mozdulatokkal kicsit megmasszírozom a vádlimat a szűk csizmán keresztül. Shawnról sajnos újra eszembe jutott a fájdalom, amiről próbálnék nem tudomást venni, és ezzel együtt a sürgető érzés is, hogy kellene valami cucc végre. - Nevetséges, hogy már téged is zaklat. Ne foglalkozz vele, én jól vagyok. Nem mintha tényleg aggódnál értem – mosolyodom el újra. - Szóval felesleges megjátszanod. - Most ezzel akarja húzni az agyamat? Úgy tenni, mintha kicsit is érdekelné, amit az az idióta írt neki? Emiatt megtagadni tőlem, amire szükségem volna?
- Azt szeretnéd, hogy győzzelek meg? Ha nem a pénzem kell, akkor mit akarsz? - sóhajtok, ahogy szembe fordulok vele. Valójában mindene megvan, épp úgy, mint nekem. Anyagilag legalábbis. Közelebb hajolok a füléhez ismét, és ezúttal az én tenyerem simul a combjára, valamivel a térde felett, majd kicsit feljebb csúsztatom a kezemet, és enyhén rászorítok. - Remélem, nem abban reménykedsz, hogy majd egy adag kokóért elkaphatsz egy gyors numerára. Ennyire mélyre még nem süllyedtem – húzódom el tőle, aztán lemondóan pillantok rá. - De ha nem vagy hajlandó kisegíteni, talán megteszi az egyik haverod. Vagy ha ők nem, akkor is valószínűleg találnék odalent a tömegben valakit, aki együttműködőbb... - vonok vállat. Azt hiszem, túl józan és túl feszült vagyok ehhez a játékhoz most. - Hozok is magamnak valamit inni. - Egy puszit nyomok Ezra arcára, mielőtt felállnék és megindulnék a lépcső irányába.
the broken
It's hard to turn the page when you know someone won't be in the next chapter, but the story must go on.
Tana kezd egy kicsit olyan lenni, mint az én személyes kísértetem csak még abban nem vagyok biztos, hogy mivel vagyok képes megidézni bizonyos napokon. Most gyanús, hogy még a bejáratnál lőtt selfie lesz a ludas. Csak egy pillanatra akad meg a társaság, mert nálunk sosem lehet tudni, hogy éppen milyen hangulatban találunk egymásra, de azzal mindenki teljes mértékig tisztában van, hogy mi ketten együtt... az sosem jelent semmi egyszerűt. Tudják, hogy annak ellenére, hogy szakítottunk még korántsem közömbös a számomra és elég egyetlen mozdulat vagy egy jól összerakott szett és máris megtekerte az agyamat a szépen manikűrözött ujjai köré. -Szeretnéd, hogy kiderítsük?-vonom fel a szemöldököm. A mocsok kis pimaszságára máris fogyni kezd az alsónadrágomban a hely. Mintha csak felkérés lenne keringőre, bár sajnos tudom, hogy megint a fantáziámat dolgoztatja csak és a testemet nem akarja. Mármint a testemet lehet, hogy akarná, de azon kívül semmi mást ami velem együtt jár. Kissé elködösülő tekintettel figyelem ajkát érintő nyelvét ebben benne van az is, hogy a vérkeringésem elkezdte átcsoportosítani magát illetve az is, hogy már elkezdett felszívódni a drog a gyomromban. A tenyerem alatt megfeszül a combja, de hirtelen nem tudom eldönteni, hogy azért, mert nem esik jól neki az érintésem vagy éppen az ellenkezője miatt. Amikor az ajkába harap már csak arra tudok gondolni, hogy azok az én fogaim is lehetnének amik kipirosítják gyenge bőrét. A keze az arcomra simul majd a tarkómra és ujjaim kicsit határozottabbam mélyednek bele a combjába. Féloldalas mosolyra húzódnak az ajkaim amint közelebb hajol. Kurva ügyesen játszik ezt az egyet el kell ismernem. Sokkal okosabban használja a testi adottságait, amióta megreccsentettem a lelkét. Még az sem érdekel pillanatnyilag, hogy hány haverom nézi végig éppen a felettem uralkodó hatalmát. Mondjuk mindegyik befoghatja a pofáját. Egyikük sem bírna nemet mondani egy ilyen csajnak. -Nem.. de te ok nélkül nem villantanál ekkorát... és mivel engem kerestél... így ez csak nekem szólhat.-nagyképűség? Persze. Mi más lenne. Ahogy a fülemhez hajol a tenyerem feljebb csúszik a lábán a szoknyája széléig, de amikor elkezdődik a régi nóta sóhajtva emelem le róla kezemet és ejtem vissza az ölembe, de a másik karom azért még a vállán hagyom. Egy előnyöm azért még van. Dugni ugyan nem akar, de valamit azért mégis kell neki. -Ohh, édes..-lehelem ki magamból a szavakat a fejemet ingatva. -Hát van nálam valami, amit a szádba vehetsz és elszopogathatsz, de nem biztos, hogy ugyanarra gondolunk.-mosolyodok el ördögien. -Nem kell a pénzed, Griswold.-nevetek egyet. Milyen jótékony vagyok, hogy én sem fizetek a cuccért rendesen... -Ááááhh.. nem tom'. Én kurvára nem fogok neked papolni arról, hogy hogyan ne cseszd el az életed, de bazi nagy lehet a baj, ha a kis partnered már az én segítségemet kéri.-eszembe sem volt, hogy tartsam a pofámat Shawn magánakciójáról. -Szóval nem igazán tudom most eldönteni, hogy segítsek-e neked.. lehet ki kellene találnod valamit, hogy meggyőzz.. és mivel én már be vagyok állva, a sajnálatomra ne alapozz.-egyébként sem vagyok a lelkiismeret bajnoka, bár tény, hogy az apja miatt néhányszor meglepően jó arc voltam vele. De ha már ő elkezdett megizzasztani, akkor itt az ideje, hogy ezt viszonozzam.
Ezra."I don't know where I'm goning from here, but I promise it won't be boring."
– David Bowie
Szerencsére nem tart sokáig megtalálnom Ezrát, az instagram elárulja merre jár, bár anélkül is elég jól ismerem már. Viszont most nincs türelmem hosszas macska-egér játékra, így is elég húzós napjaim voltak. Már csak emiatt is egy igazán elégedett mosollyal nyugtázom, amikor az érkezésemre szinte azonnal felszabadul mellette a hely, és hamar le is teszem magamat mellé. Az ő karja pedig legalább ilyen hamar a vállamra is kerül. Ó, igen, és megint itt tartunk...
- Hmm.. talán úgy véled, bírnád tovább is, mint néhány perc? - grimaszolok rá szemtelenül, csak mert nem tudom nem leütni a magas labdát, ha már ilyen kedvesen feldobta nekem. Nem mintha nem élvezném, hogy kiforgat és kihasznál minden adódó lehetőséget, és megpróbál a bőröm alá férkőzni, miközben én is csavarhatok még egyet a fején. Lehet, hogy már egy ideje nem vagyunk együtt, de még mindig szorosan az ujjaim köré csavarva tartom, és nem is vagyok hajlandó elengedni őt. Mert pontosan ezt érdemli.
Nyelvemmel ösztönösen nedvesítem meg az ajkaimat, amikor keze a combomra simul, a lábaim pedig automatikusan záródnak kicsit szorosabbra, mintha a testem így akarna emlékeztetni, figyelmeztetni, hogy nem ezért jöttem. Majd már nagyon tudatosan harapok finoman az alsó ajkamba, amikor felpillantok rá. Tekintetemben játékosság csillan, és tenyerem az arcára simítom, majd onnan a nyakára csúsztatom. Aztán kicsit közelebb hajolok. Amikor együtt voltunk, még nem voltam annyira bevállalós, mint azóta, bár ennek részben éppen ő az oka, meg persze mindaz, ami azóta történt. Akkor még mondhatni jó kislány voltam – többé-kevésbé – de mostanra az lettem, akinek már tulajdonképpen nincs sok vesztenivalója, akinek már nincs oka visszafogni magát, vagy szabályok mentén lavírozni. Könnyedén veszem a bátorságot, hogy provokáljam, húzzam az agyát, még így is, tényleg akarok tőle valamit, és rosszul jöhetek ki belőle, ha lógva hagyom.
- Mert szerinted egy lány csak neked öltözhet így ki? Ugyan, szivi! - görbülnek le picit az ajkaim, mintha sajnálnám őt, amiért csalódást kell neki okoznom. - Megvolt az esélyed, emlékszel? Elcseszted, szó szerint. És teljesen jól gondolod... - hajolok közelebb ezúttal a füléhez én is, ismét kicsit incselkedve. - Mást akarok tőled – húzódom el, és ki is húzom magam.
- Van nálad valami? - Kokó, fű? Mindegy igazából, jöhet most bármi, ami kicsit ellazít, vagy elűzi a fájdalmat. - Természetesen tudok fizetni is, ha kell – teszem hozzá. Volt, hogy jófejségből megkínált, kisegített, amikor nagyon mélyen voltam apa halála után, és nem szégyelltem ezt kihasználni. Most azonban nem tervezek az adósa maradni.
the broken
It's hard to turn the page when you know someone won't be in the next chapter, but the story must go on.
Még gyors futom végig Shawn üzenetét a tekintetemmel mielőtt a telefonomat a táskámba ejtem, hogy a többiekkel együtt lépjek be a tornaterembe. Nem akarok elkésni, így nem is válaszolok a srácnak aki jóformán könyörgött a szavaival a segítségemért, hogy valahogy bírjam jobb belátásra Tana-t, aki az apja halála óta totálisan szétcsúszott és vagy a tudatmódosítókban hajszolja túl magát vagy a táncban. Tekintve azonban, hogy a kapcsolatunk már a múlté nem tudom miért gondolja, hogy bármilyen módon lenne ráhatásom az exem viselkedésére. Okoznék én neki legalább fél órányi zavartalan örömöt, de nem hagyja, hogy szétnyissam magam előtt a lábait, így nem tudom, hogy mit tehetnék. Igyekszem jól teljesíteni az edzésen, hiszen az apám rossz kedve múlik ezen. Az elismerésére már nem is törekszem az egyszerű közöny elérése a célom, hiszen akkor legalább attól nem kell tartanom, hogy ismét meggépel majd az irodában mielőtt az utamra engedne. Az gyakorlójáték végén még mindenkit felsorakoztat és szinkronban lenyomat velünk 50 fekvőt, ez már szinte dicséret tőle, ha elégedetlen lenne, akkor valószínűleg addig csinálhatnánk amíg mindenkinek elkezd kiszakadni a válla a helyéről. Egyetlen szó nélkül enged el minket, engem sem hív oda magához, így mehetek is zuhanyozni. Fél órával később már a srácokkal baktatunk kifelé a parkolóba és az esti buli részleteit vitatjuk meg nagy bebaszásra készülünk, így nem is húzom az időt, inkább elindulok haza, hogy még elkerüljem majd otthon apámat. Ha elég gyorsan összeszedem magam, akkor le is léphetek mire őt haza eszi a fene. Azt már pont telibe leszarja, ha engem már nem talál majd otthon. Amíg a teljesítményembe nem bír belekötni, addig egyetlen másodpercig sem érdekli, hogy hol és mit művelek. Otthon igazából csak átöltözök és belövöm a hajamat és még sikerül azelőtt távoznom, hogy apám akár még csak a ház közelébe jutna. Az első utam Zainhez vezet, hogy betárazzak az estére, kivételesen pénzt is adok a kezébe, de persze nem annyit, amennyi fedezné a kapott mennyiséget. Egy részét majd úgyis elpasszolom a klubban és majd rendezek még a tartozásomból... vagy nem. Ki tudhatja ezt.. A klubban már ismernek minket. Nem kérdeznek, így nem fáj a fejük. A VIP részlegen elfoglaljuk a szokásos helyünket és néhány kör felessel megkezdjük az estét mielőtt előkerülnek a THC-s ehető finomságok. Még el sem kezd felszívódni a szervezetemben, amikor a szemem megakad két hosszú lábon. A haverok tekintete cikázik néhányat Tana és köztem néhányszor, de amikor vállba csapom Briant már takarodik is odébb, hogy legyen hely mellettem a kanapén. Engem keres és így öltözött fel. Nem vagyok teljesen hülye tudom, hogy mit akar és sajnos nem a farkam az, de ez csak több okot ad arra, hogy megadjam neki amit akar. Átkarolom a vállát és a másik kezemmel szórakozottan tekergetni kezdem egyik szőke tincsét az ujjaim között. -Csak néhány percre? Ne keseríts el..-közelebb hajolok a füléhez, hogy ne kelljen kiabálnom és egyelőre eszemben sincs megmozdulni a helyemről, ha már végre sikerült letennem ide magamat. A szabad kezem finoman simul a combjára a csizma és a szoknya között. -Mit akartál ezzel elérni? Ha azt, hogy álljon a farkam, akkor jó úton jársz, de gondolom mást akarsz tőlem..-nem csak gondolom. Biztos vagyok benne.
Ezra."I don't know where I'm goning from here, but I promise it won't be boring."
– David Bowie
Órák után az egész délutánt a próbateremben töltöttem. Ismét. Suli után már egyenesen odamegyek, nem haza. Nem mintha anyámat igazán érdekelné is, hol vagyok, mit csinálok. Bár gondolom tudja amúgy is anélkül, hogy ezt naponta bejelenteném. Az utóbbi időben ott vagyok órákat minden nap, mert a tánc az egyetlen dolog, amivel hatásosan el tudom terelni a figyelmemet, le tudom foglalni az elmémet, és kifárasztani magamat a nap vérére annyira, hogy végül gondolkodni se igazán maradjon erőm. Legalábbis legtöbbször. Vannak kivételek. Ezzel igazából csak az a baj, hogy az állandó, kíméletlen hajtást megérzi a testem. Éppen úgy, ahogy a balett partnerem is. Shawn próbál velem lépést tartani, de ez mostanra valószínűleg lehetetlennek tűnik neki. Ezt bizonyítja a néhány nappal ezelőtti balesetünk is. Nem volt annyira vészes vagy végzetes, de az egyik feldobás után rosszul sikerült letennie, és meghúzódott a vádlim. Én nem hibáztatom őt érte. Ha a kimerültségig hajtjuk magunkat, szerintem megesik az ilyen. Ő most mégis fúj rám, szerinte megőrültem, főleg mivel izomhúzódással is ugyanannyira hajtom magamat, mint előtte. Szerinte pihennem kellene. Szerintem meg ha nem bírja a tempót, legjobb lesz ha lecserélem. Jó, igazából ezt nem gondolom komolyan, és ez nem is megy ilyen egyszerűen, de attól még jól esett a képébe mondanom a mai veszekedésünk során.
Az igazság az, hogy én is tudom, mennyire túlhajtottam magamat apa halála óta. Ő imádta, hogy táncolok, mindig támogatott ebben, a jelenlétével is, és anyagilag is... Ha kellett, nagyobb összegekkel szponzorálta a társulatot, csak hogy fontosabb szerepekhez juttasson. És amikor táncolok, valójában akkor érzem őt magamhoz a legközelebb anélkül, hogy ez igazán fájna. Leszámítva, hogy a húzódás óta mégis csak kegyetlen fáj minden próba, csak épp más értelemben.
Próbáltam izomlazítót vagy fájdalomcsillapítót kikönyörögni a társulat orvosától, de az a rohadék nem volt hajlandó többet adni egyetlen napnyi adagnál. „Miss Griswold, a fájdalommal a teste jelzi, hogy valami nincs rendben”. Bassza meg! Mintha magamtól nem tudnám. De nem pihenésre van szükségem, csak arra, hogy átvészeljem valahogy, amíg kicsit rendbe jövök. Szerencsére akad más is, akihez fordulhatok, ha segítség kell. Egy kicsit másmilyen segítség lesz ez, de nem fogok túl sokat válogatni a lehetőségek között.
Már nagyjából két-három hete nem beszéltem Ezrával a sulin kívül, vagy igazából úgy általában bárhol, bármiről komolyabban, és nem kopogtattam nála újabb adagért, de ez most tényleg vészhelyzetnek érződik. Egyáltalán nem nehéz őt megtalálnom, elég csak rápillantanom az instájára, és már látom is, hol és hogyan is élvezi éppen az életet. Azonnal hívok egy ubert, de adok magamnak egy bő fél órát elkészülni, és gondosan ügyelek arra, hogy ne nézhessen levegőnek, amikor megérkezem.
A hely már ismerős, bár mostanában nem jártam itt, mégis könnyedén a sor elejére kerülök, és kérdés nélkül beengednek. Még a hamis személyimet sem kell felmutatnom. Az exemet a VIP részen találom egy-két cimbijével, de nem zavartatom magamat, amikor kecsesen leteszem magam mellé a kanapéra. - Hali! Ugye nem zavarok nagyon? - mosolygok édesen a társaságra, aztán Ezrához fordulok. - Elrabolhatlak néhány percre?
the broken
It's hard to turn the page when you know someone won't be in the next chapter, but the story must go on.
Kezdőlap
Jót tenne neki, ha végre nem csak az eszét játszaná nekem és kicsit levetkőzné azt a mérhetetlen büszkeségét, hogy megfektethessem. Kétségem sincs afelől hogy sokkal kedvesebb lenne a kis alaptermészete, ha végre alaposan megrendezhetném, de akárhogy próbálkozok csak fintorokkal és grimaszokkal találom szemben magamat, de mégsem húzódik el teljesen az érintésemtől. Tana mindig csak annyit ad, hogy szagot fogjak és üldözőbe vegyem, de sosem lassút annyira, hogy valóban el tudjam csípni. Ha nagyobb önuralommal rendelkeznék, akkor már biztos rég feladtam volna.
