Órák után az egész délutánt a próbateremben töltöttem. Ismét. Suli után már egyenesen odamegyek, nem haza. Nem mintha anyámat igazán érdekelné is, hol vagyok, mit csinálok. Bár gondolom tudja amúgy is anélkül, hogy ezt naponta bejelenteném. Az utóbbi időben ott vagyok órákat minden nap, mert a tánc az egyetlen dolog, amivel hatásosan el tudom terelni a figyelmemet, le tudom foglalni az elmémet, és kifárasztani magamat a nap vérére annyira, hogy végül gondolkodni se igazán maradjon erőm. Legalábbis legtöbbször. Vannak kivételek. Ezzel igazából csak az a baj, hogy az állandó, kíméletlen hajtást megérzi a testem. Éppen úgy, ahogy a balett partnerem is. Shawn próbál velem lépést tartani, de ez mostanra valószínűleg lehetetlennek tűnik neki. Ezt bizonyítja a néhány nappal ezelőtti balesetünk is. Nem volt annyira vészes vagy végzetes, de az egyik feldobás után rosszul sikerült letennie, és meghúzódott a vádlim. Én nem hibáztatom őt érte. Ha a kimerültségig hajtjuk magunkat, szerintem megesik az ilyen. Ő most mégis fúj rám, szerinte megőrültem, főleg mivel izomhúzódással is ugyanannyira hajtom magamat, mint előtte. Szerinte pihennem kellene. Szerintem meg ha nem bírja a tempót, legjobb lesz ha lecserélem. Jó, igazából ezt nem gondolom komolyan, és ez nem is megy ilyen egyszerűen, de attól még jól esett a képébe mondanom a mai veszekedésünk során.

Az igazság az, hogy én is tudom, mennyire túlhajtottam magamat apa halála óta. Ő imádta, hogy táncolok, mindig támogatott ebben, a jelenlétével is, és anyagilag is... Ha kellett, nagyobb összegekkel szponzorálta a társulatot, csak hogy fontosabb szerepekhez juttasson. És amikor táncolok, valójában akkor érzem őt magamhoz a legközelebb anélkül, hogy ez igazán fájna. Leszámítva, hogy a húzódás óta mégis csak kegyetlen fáj minden próba, csak épp más értelemben.

Próbáltam izomlazítót vagy fájdalomcsillapítót kikönyörögni a társulat orvosától, de az a rohadék nem volt hajlandó többet adni egyetlen napnyi adagnál. „Miss Griswold, a fájdalommal a teste jelzi, hogy valami nincs rendben”. Bassza meg! Mintha magamtól nem tudnám. De nem pihenésre van szükségem, csak arra, hogy átvészeljem valahogy, amíg kicsit rendbe jövök. Szerencsére akad más is, akihez fordulhatok, ha segítség kell. Egy kicsit másmilyen segítség lesz ez, de nem fogok túl sokat válogatni a lehetőségek között.  

Már nagyjából két-három hete nem beszéltem Ezrával a sulin kívül, vagy igazából úgy általában bárhol, bármiről komolyabban, és nem kopogtattam nála újabb adagért, de ez most tényleg vészhelyzetnek érződik. Egyáltalán nem nehéz őt megtalálnom, elég csak rápillantanom az instájára, és már látom is, hol és hogyan is élvezi éppen az életet. Azonnal hívok egy ubert, de adok magamnak egy bő fél órát elkészülni, és gondosan ügyelek arra, hogy ne nézhessen levegőnek, amikor megérkezem.

A hely már ismerős, bár mostanában nem jártam itt, mégis könnyedén a sor elejére kerülök, és kérdés nélkül beengednek. Még a hamis személyimet sem kell felmutatnom. Az exemet a VIP részen találom egy-két cimbijével, de nem zavartatom magamat, amikor kecsesen leteszem magam mellé a kanapéra. - Hali! Ugye nem zavarok nagyon? - mosolygok édesen a társaságra, aztán Ezrához fordulok. - Elrabolhatlak néhány percre?