Hatalmas másnaposság tört rám, amikor inyíltak a szemeim. Egyáltalán nem volt ez meglepő, mivel Braylen egy hetes szülinapjára valóban bőrönddel mentünk Vegasba. Tegnap érkeztünk vissza New Yorkba, én őszintén nem is feltétlenül voltam tisztában azzal, hogy hogyan sikerült bemennem a házba, ahol most tartózkodtam. A filmekben ez lenne az a pont, amikor elgondolkozom, hogy miért nem ismerős a környék, és a takaró alá nézek, mert ellenőriznem kell a ruháimat. Én a magam részéről teljes mértékben biztos voltam abban, hogy Braylen nem hagyta volna, hogy valami bajom essen, hiszen én valamilyen szinten más voltam számára, mint a többi lány. Nem azt mondom, hogy különlegesebb lennék náluk, de rám mégsem úgy tekintett, mint egy két lábon járó sunára, akit a listájára kellene írnia, sokkal inkább voltunk mi barátok. Persze párszor már a tudtomra adta azt, hogy nem lenne ellenére, ha időről-időre több is lenne közöttünk, de elfogadta, hogy én ezt nem akarom.
Abban szinte biztos voltam, hogy a saját lábamon jöttem a helyre, mivel mindig igyekeztem odafigyelni arra, hogy biztonságosan bulizzak. Sosem hagytam el az italomat sehol, illetve igyekeztem nem leszakadni a társaságról, akikkel mentem. Ilyesmi csak akkor történt, amikor mondjuk valaki mással futottam össze, akit ismerek. Így tényleg nem volt okom arra, hogy pánikoljak, minden bizonnyal olyan helyen vagyok, ahol nem eshet bajom.
amikor kimásztam az ágyból, meg is bizonyosodtam arról, hogy a tegnap viselt ruhám szintén rajtam volt, a magassarkúim pedig gondosan az ágy mellé voltak állítva. Azokat most inkább a kezembe kaptam, és mezítláb léptem ki a szobából, mert tényleg kíváncsi voltam arra, hogy hol lehettem.
Nem nagyon figyeltem meg a szobát, ahol egész eddig voltam, viszont amint a folyosóra értem, hamar beazonosítottam a környezetet. Sosem jártam Braylenék birodalmában, de elég egyértelmű volt, hogy nem a haverjai koliszobájának folyosójára léphettem ki. Ez ahhoz túl fényűző volt.
Éppen emiatt éreztem magam kifejezetten nyűgösnek. Míg egy kollégium folyosója egyszerű felépítésű volt, és lényegében szintenként voltak elhelyezve mosdók, fürdők, és konyhák, addig ebben a hatalmas házban egyszerűen képtelen voltam kiigazodni azon, hogy mit merre találok. Fél óra bolyongás után hallottam meg a család bejárónőjének kisasszonyozását, aki végül a konyhába kísért és állította, hogy ott kapok majd reggelit és megtalálom a fiút is.
Én a magam részéről mondjuk a kócos hajammal, ami valamennyit még tartott azokból a hullámokból, amit az előző nap varázsoltam magamnak, illetve az elkenődött, fekete szemsminkemmel és vörös rúzsommal sok mindennek éreztem magam, de kisasszonynak biztosan nem. Ahhoz még szükségem lett volna egy zuhanyra, meg esetlegesen a srác engedélyére ahhoz, hogy ellopjam az egyik ingét. Tíz óra van, és nekem nagyon is suliba kellene mennem, lehetőség szerint józanul. Most még nem igazán éreztem magam annak.
- Jó reggelt… Ugye reggel van? – szabályosan ledobtam magam a konyhaasztalhoz, pont a fiú mellé, a cipőimet pedig szintén magam mellé tettem a földre. Vagyis inkább csak nem éreztem magamban elég erőt ahhoz, hogy tartsam őket, ezért nagyon kellemetlen koppanással értek földet a lábbelik. A hang nem ébresztett fel, sokkal inkább rosszul hatott az idegrendszeremre.
- Hogyhogy ilyen korán fent vagy? – a kérdés teljesen jogos volt, mert szerintem ő egy másnaposság után képes átaludni egy teljes napot is, ha olyanja van – Nem aludtál jól?
Szerettem volna megérdeklődni azt, hogy miként tervezi az elkövetkezendő pár napot. Nem lepődtem volna meg azon, hogy ha nem tetszik neki az, hogy csak egy hétig buliznánk, és szeretné lekerekíteni a számot, ezért további három napon keresztül még folytatná a dolgokat. Viszont, ha én kihagyok még egy irodalomórát, akkor minden bizonnyal fel fog nyársalni a tanár. Azt sem tudtam pontosan, hogy kijózanodok-e egyáltalán addig.

583 szó || outfit

Cleo & Braylen

Furcsa belegondolni abba, hogy mennyire könnyű volt átvernem a szüleimet azzal kapcsolatban, hogy hol töltök egy teljes hetet. Állítottam, hogy a mamát látogatom meg, aki természetesen hajlandó volt falazni nekem, bár valószínűleg hamar rájöttek arra, hogy valójában hol voltam. Nem kellett a szomszédba menni az információért, mivel én magam osztottam meg a sztorikat Braylen bulijáról, akinek egy iszonyatosan giccses, gyémánttal kirakott koronát is vittem ajándékba. A szüleim sosem kedvelték őt túlzottan, de pont ez adta meg a dolgok esszenciáját: valami olyat akartam csinálni, amivel kiboríthatom őket.
Elég egyértelmű volt, hogy a nőgyógyászomnak elég elsírnom, hogy valami gebasz volt a fogamzásgátlóval, amit eddig szedtem, és már meg is van oldva az iskolai igazolásom, éppen ezért egyáltalán nem éreztem bűntudatot, amiért elmentem egyet szórakozni. Jelen esetben teljesen részletkérdés az, hogy mennyit és milyen mértékben tettem ezt. Annak ellenére, hogy nagyon meg akartam halni a másnaposságtól, egyszerre akartam mellette visszamenni Vegasba is. Őszintén, arra se nagyon emlékeztem, hogy miként kerültem ágyba, viszont egy részlet egészen élesen élt bennem. Valamit mondtam Braylennek, amit talán nem kellett volna. Határozottan felkérés volt keringőre az a megjegyzésem, hogy mivel Cole biztosan valami zsíros hajú orvostanhallgatót baszogat az egyik szertárban, nekem is bosszúból le kellene feküdnöm vele. Amikor felajánlotta az egyik haverját nekem a srác, akkor már persze valamennyire visszakoztam, és talán nem is voltam olyan állapotban, hogy megléphessük ezt a dolgot. Viszont ugyanakkor nem feltétlenül éreztem magam emiatt bűnösnek, mert a barátom már épp elég ideje elhanyagolt ahhoz, hogy a szakításon is elkezdjek gondolkozni. Egyre ritkábban tudtunk találkozni, általában a tanulásra hivatkozott, viszont amikor felhoztam a szakítás kártyát, valamiért mindig megoldotta azt, hogy együtt legyünk… Leginkább együtt aludjunk. Emiatt pedig lényegében úgy éreztem magam, mint egy kurva, aki a fizetségét sem érdemli meg, ráadásul az sem feltétlen fontos, hogy nekem jó legyen a dolog, amíg ő el tud menni. Nyilvánvaló volt, hogy emiatt egyre kevésbé szívesen voltam ebben a kapcsolatban, viszont hosszú volt az a másfél év, amit együtt töltöttünk. Ugyanakkor pont azért, mert már van egy közös múltunk, és ő sem volt mindig ilyen velem.
Mindenesetre egy fokkal nyugodtabb voltam, miután a takaró alá néztem és felöltözve találtam magam. Tuti találok majd valami tiszta cuccot még magamnál és talán úgy is lesz stílusos, ha partigöncben vonulok haza. Előtte viszont tényleg szükségem volt egy kávéra, ez pedig elég indok volt arra, hogy összeszedjem magam és felálljak az ágyból.
- Miért, valaki még jött velünk? – párszor áttúrtam a hajam, bár jelenleg nem annyira érdekelt, hogy hogyan fest – Az utolsó emlékem az volt, hogy a repülőn elaludtam a válladon.
Ha pedig ezek után tényleg lefeküdtem volna valakivel, arra én már nem emlékeztem. Bár az ágy másik fele határozottan érintetlennek tűnt, illetve voltam már Braylen szobájában korábban. Most határozottan egy másikban ébredtem, emiatt pedig minden gyanúm szertefoszlott.
- Édes vagy – a mosolyom kicsit bosszús volt – Csinálj csak, de akkor én is fogok rólad.
Viszont, hogy meglegyen a boldogsága, én párszor átsimítottam a hajam, aztán felemeltem a középső ujjamat a pózhoz. Nem mintha az undorodó arckifejezése ne lett volna elég jó hívóképnek, de most ő is leharcoltnak tűnt.
- Remélem még nem ettél, mert én is az vagyok – hozzáteszem, hogy valami gusztustalanul zsírosra vágytam volna, de nem fogok vendégségben válogatni. Egyébként a felhozatal elég jó volt így is, viszont mindenekelőtt kénytelen voltam megigazítani a melltartómat, meg leginkább az elszabadult melleimet visszatömködni a helyükre.
- Egyedül nem sörözök – jelentettem ki határozottan. Ha ő iszik, akkor nekem is rendben van. Miután megnéztem a mobilomban az emlékeztetőimet, amúgy is azt éreztem, hogy szükségem lenne pár italra a délutáni programomhoz… Nem mintha kötelező lett volna, de ezt az alkalmat ne ragadnám meg arra, hogy megbeszéljem Mr. Songgal azt, hogy miért utál engem annyira?
- Viszont egy kávé jól esne. Te mit reggelizel? A következő bulinál aludhatsz nálunk – már csak azért is, mert tényleg hittem a teóriában arról a csajról, akivel Cole csal engem. Amíg nálunk csak alszik valaki, addig nincsen semmi gond. Viszont, ha róla ténylegesen kiderül az, hogy másnál tölti az éjszakáit, akkor tényleg képes lennék a büszkeségébe taposni és akár azt is hazudni neki, hogy megcsaltam.
- Fogadóórára kell mennem – jelentettem ki egy sóhaj kíséretében – Rontottam a jegyeimen és anyám magán kívül van miatta. Nem mintha érdekelne a dolog amúgy, de jobb, ha én beszélek a tanárokkal. Tudod milyenek.
Nem egyszer próbálkoztak már lefizetéssel, ami baromi tisztességtelen és megalázó, mivel nem vagyok idióta. Éppen ezért hittem abban, hogy anya majd jól kihasználja az egy hetes távollétemet és megpróbálkozik azzal, hogy beszéljen Mr. Songgal de én ezt el akartam kerülni mindenképp, szóval meg kellett előznöm őt.

752 szó || outfit

Cleo & Braylen

Elég rég volt már az, hogy úgy ténylegesen el mertem ereszteni a hajam, ennek pedig egész egyszerűen az volt az oka, hogy nem akartam kihívni magam ellen a szüleim haragját, vagy éppenséggel Cole papolását hallgatni. Az egyik legjobb fiúbarátom 21. születésnapja mégis teljesen más lapra tartozott, emiatt pedig eszemben sem volt kihagyni a Braylen által szervezett partit. Nem beszélve arról, hogy Vegasban tartotta, és nagyjából egy héten keresztül ment az ereszd el a hajam, ami tényleg elég kerítésszaggató partit eredményezett a végére.
Ha az emberen egyszerre kijöhet egy teljes hétnyi fáradtság, akkor velem határozottan ez történt meg most. Éreztem, ahogyan a fejemet tartani is nehéz volt, hogy a testem nem úgy működött, ahogyan általában szokott. Valószínűleg meg fogok ejteni majd egy zuhanyt, de egyelőre örültem annak, hogy nem csorgattam a nyálam az asztalra és fejeltem a tányérba, amit elém tettek. Ez leginkább azért volt nagyon is jó dolog, mert a barátom, akinél aludtam – és ha már itt tartunk, talán el kellene gondolkoznom a párkapcsolatomon is, mivel egyáltalán nem zavarna, ha Cole orra alá kellene dörgölnöm azt, hogy egy másik fiúval töltöttem egy teljes hetet és az ő egyik vendégszobáját használtam – pont olyan személy, aki bizony nagyon is büszke lenne arra, hogy ha ilyen fotókat tárolhatna rólam. Attól félek, hogy neki túl nagy ziccer nem kitenni az ilyesmi tartalmakat rólam a netre, szóval nem is tudnám kiváltani őket még azzal sem, hogy eladom a lelkem az ördögnek.
- Akkor te is eléggé szétcsaptad magad szerencsére – kis mosoly költözött az arcomra, amikor megjelent az említett személy az ajtóban. Nyilvánvalóan ha nem lett volna kellőképpen részeg, az számunkra sem lenne örömmel teli dolog, mivel egy szülinaposnak illik rendesen megünnepelni magát a tényt, hogy nagykorú lett. Nekem még egyelőre nem voltak terveim a sajátomat illetően azt az egyet leszámítva, hogy mindenképpen szeretnék olyan pezsgőt, amiben kis aranylapocskák vannak. És nem. Nem érzem magam rosszul, amiért felesleges dolgokra szórom a rengeteg pénzem. Egyszer huszonegy éves az ember, mindezt pedig úgy kell megünnepelnie, hogy az tényleg felejthetetlen élmény legyen. Ugyanakkor nem néztem le azt se, aki kevésbé volt tehetős, mint mi. Valójában nem sok különbség van aközött ahogyan ők és mi ünnepeljük a szülinapjainkat, mert lényegében mindenki baromi részegen kerül haza… Valahogy. Rejtélyes módon, amire senki sem emlékszik.
- Szerintem a családod kimosdatna a helyzetből – rántottam meg a vállam, majd vetettem rá egy pillantást – Ha valaki meghalt, az úgy járt, nem? Az embereknek vigyázniuk kell arra, hogy ne hagyják ott a fogukat valahol csak úgy.
Mármint nyilván sajnálatos tragédia meg minden, de azért ha mondjuk tíz emberből egy elpatkol, kilenc meg túléli és nincsen külső behatás, az nem a kilenc hibája, hanem az az egy vigyázhatott volna jobban magára. Ezek voltak azok a gondolataim, amiket nem szívesen osztottam meg másokkal, mert még én is szívtelen banyának éreztem magam tőlük… De attól még ez a helyzet.
- Úgyis megtalállak, ha akarlak – bájosan mosolyogtam rá, miközben pár kócos tincset hátra söpörtem az arcomból. Ezt valahol komolyan gondoltam, mivel tényleg volt elég közös ismerősünk ahhoz, hogy fel tudjam kutatni Braylent. Ráadásul egyszer próbálna meg számot cserélni úgy, hogy azt nem adja meg nekem… Tuti elkezdeném valami fake profilról zaklatni a szerelmemmel és még jobban bedurcizna rám emiatt.
- Csak ne pakold ki az ölembe a reggelidet. Jóban vagyunk, de nem ennyire – magam sem tudom, hogy a melleim miért ezt a pillanatot választották arra, hogy elszabaduljanak a helyükről, ahova amúgy sem volt könnyű benyomni őket – Szerintem hang vagy hozzá.
Nem mertem volna erre fogadni, de azért elég egyértelmű volt az, hogy mi ketten nem vagyunk olyan kapcsolatban, hogy két kézzel markolássza bármelyik testrészemet. Nem állítom, hogy undi lenne Braylennel lefeküdni, szimplán csak mind a ketten folyamatosan lecsúsztunk arról, hogy bármit kezdjünk egymással, én pedig nem vagyok az a fajta mániákus lány, aki azért festi be a haját mondjuk, hogy tetszen valakinek. Amióta foglalt vagyok pedig inkább azon jár az agyam, hogy mivel hozhatnám vissza a barátom kedvét ahhoz, hogy egyáltalán időt töltsünk egymással. Talán mondjuk, ha Braylent komolyabb ellenfélnek hinné, akkor több időt töltene velem. Nekem viszont senki figyelme nem kell olyan áron, hogy végül én legyek az a személy, aki megszégyenül.
- Nem gyáva. Tudod van az a mondás, hogy csak az ökör iszik magában, én pedig nem akarok annak tűnni. Szimplán próbálok programot teremteni magunknak – mikor a személyzet megjelent, egyáltalán nem számítottam rá, hogy valaki pattanni fog csak az én kérésemre. Valószínűleg emiatt történt meg az is, hogy majdnem leestem a székről ijedtemben, ami öt percen belül lehetett a második műsorszám, amit előadtam Braynek. Ennek ellenére nem akartam kiabálni vagy paraszt lenni a hölggyel, aki gyakorlatilag csak a munkáját végezte.
- Egy duplapresszó feketén jó lesz, köszönöm – a tenyeremet még mindig a hevesen verdeső szívemre szorítottam, közben pedig az okozta nekem a legnagyobb örömöt, hogy nem kezdtem el sikongatni, mint egy bolond. Amikor a nő hallótávolságon – legalábbi szerintem – kívül került, akkor csak hatalmas szemekkel néztem a fiúra.
- Hogy tudsz te így élni? – nálunk is volt személyzet, nagy volt a ház, ahol éltünk, de ennek ellenére nem volt jellemző a jelenétük. Az én szüleim a csendes munkavégzést szerették, általában ki voltak készítve nekünk az ételek és semmi dolgunk nem volt mással. Kifejezetten utáltuk a kiszolgálást, nálunk tényleg az bizonyult jó munkaerőnek, aki úgy végezte el a saját feladatait, hogy azt szinte észre sem vettük.
- Nem lehet őt csak úgy lefizetni – sóhajtottam fel halkan – És ha kiderülne a dolog, akkor az baromi ciki lenne.
Valószínűleg ez nem egy Braylennek tetsző válasz lesz, de ezzel már nem tudok mit kezdeni. Vele minden bizonnyal teljesen máshogy tudnám kibeszélni a férfit, aki jelenleg megkeserítette az életem, de az érdeklődése határozottan jól esett.
- Férfi, frissdiplomás. Talán huszonöt lehet. És nem, nem elég kitenni neki a mellem. Már próbáltam – nem kimondottan mondjuk Mr. Songot akartam megtámadni a testemmel, de úgy voltam vele, hogy ha már amúgy is olyan felsőt vettem fel, ami az elfogadhatónál kicsit többet mutat, akkor talán meg is próbálhatom megkérni a dologra még egyszer. Sok mindent lehet mondani a férfiről, de az tuti, hogy nem korrupt.
- Mit forgatsz a fejedben? – kicsit elmosolyodtam, mert tényleg kíváncsi voltam arra, hogy mire gondol most – El kell adnom a lelkem a tanácsaidért?

1 020 szó || outfit