layla & dominic Life is full of surprises, isn't it?

Mostanában kerestem a helyemet azokban a körülményekben amelyekbe a feleségem eltűnése kényszerített. Nem ment. Változásra vágytam miközben vissza akartam térni a jól ismert életemhez, ami Gwen nélkül tudtam jól hogy nem fog sikerülni. Amíg a gyanús felirat ott villog a fejem felett és a házam üresen vár egy hosszú nap után, addig semmi sem lesz ugyanolyan. Andre felkeresése épp ezért nem volt véletlen. Első kézből figyelhettem végig mennyire lazán kezelik Gwen ügyét még akkor is mikor úgy éreztem ennél lehetne többet is tenni. Nem vehettem részt a nyomozásban a nyilvánvaló érintettség miatt, de voltak olyan kollégák akik olykor odacsúsztattak egy-két plusz információt, hogy lefoglaljam az agyamat. Nem tudtam elfogadni azt, hogy nincs többé és ennyire könnyedén lezárni ahogyan ők tették. Nekem az egész életem fordult ki önmagából és ezt az érzést csak azok ismerhették jól, akik hasonlóan átélték mindezt. Tudtam jól, hogy Andre módszereire van szükségem amiről már hallottam néhány dolgot. Én nem akartam a tétlenséget, a megválaszolatlan kérdéseket, csak tenni akartam valamit a feleségemért és Salazar megígérte hogy biztosítja ezt nekem. Más jelre nem is volt szükségem a váltáshoz, már csak ki kellett várnom a maradék időmet.
Flynnek útközben vallom be mindezt és nem tudom hova tenni a gondolatait. Nem érzem, hogy haragudna mert talán ő maga is belátja hogy csak keresem a módszereket arra, hogy jobban legyek. Ez pedig egy ideje már mindkettőnk érdeke is. És ha mégsem így lenne? Ő akkor is csak később mondaná el, hogy ne küldjön abba a gondolat-örvénybe amibe napok óta létezem. Szeretem vele a közös munkát és ha meg is kapom az állást, akkor sem fogom ezt a kapcsolatot a sarokba vágni. Addig nem, amíg ő nem akarja így.
A helyszínig nem sokat beszélgetünk, utána pedig akad fontosabb dolgunk annál mint a magánéletünk kivesézése. Az utóbbi időben így is már túl sokszor mosódott el a határ a kettő között.
Hunter járőr az első akivel találkozunk és beavat a körülményekbe. Az arcomra kiülő érzelem közel sem örömteli és a név ismerős csengése erre ugyancsak rásegít. Találkoztam már a kisfiú eltűnéséről szóló hírekkel, de az ügy nem a mi hatáskörünk volt. Egészen eddig a pillanatig.
- Szemtanúk? - kérdezek rá egyszerűen, de sejtésem szerint a járőrnek nem kell ezt bővebben kifejtenem. Viszont a válaszra egyelőre még várnom kell, mert a váratlan érkezővel újabb rossz hír is érkezik. A nő kétségbeesett vallomása miatt tekintetem először a helyszínre érkező autókra siklik, majd társamra.
- Menj csak, átveszem. - közli Flynn egy biccentéssel és megindul a kiérkező helyszínelők és a gyilkossági nyomozó felé, én pedig a nőhöz fordulok.
- Mutassa az utat. - kérem meg, majd indulás előtt Hunternek címzem szavaimat. - Maga ma velem lesz, az újoncára pedig ígérem a társam vigyázni fog. - jelentem ki, de mivel nem késlekedhetünk sokat, így remélhetőleg ellenkezni sem fog velem. A kocsimhoz megyünk, közben a beszállás során a nő elmondja melyik játszótérről van szó, így egyből abba az irányba indulunk, én pedig a helyszínre érkezés pillanatáig felteszek neki néhány kérdést.
- Tud bárkiről aki bántani akart a kislányát? - a nő nemleges választ ad, így tovább folytatom. - És olyanról, aki maguknak akart ártani? Egy ismerős, valaki aki furán viselkedett mostanában, esetleg többször kereste a lányuk társaságát? - a nő itt elgondolkozik, végül ismételten a fejét rázza, de a könnyei újra felszínre törnek.
- A férjem egy barkácsboltban dolgozik, én pedig tanárnő vagyok. Én..nem hinném. - csuklik el a hangja, így indítok egy telefonhívást a központ felé, hogy nézzék meg a térfigyelő kamerák felvételeit ami a játszótér területéhez tartozik. Az elmúlt évek során néhány játszóteret felszereltek kamerákkal pont az ilyen esetek elkerülése érdekében és ezzel ki tudták szűrni azokat a fiatalokat, akik az éjszaka folyamán foglalták el a teret a drog-és egyéb ügyleteikhez. Az említett helyszín viszont régebbi építésű, így erősen kétlem hogy ezek az óvintézkedések oda is kiterjedtek volna már.
- A férje bátyja a játszótéren maradt? - érdeklődöm tovább, a nő pedig bólogat és amint leparkolunk már ugrik is ki a kocsiból, hogy tekintetével az emlegetett férfit kutassa, én pedig a járőr felé fordulok amint mi is hasonlóképpen elhagyjuk a járművet.
- Keressen lehetséges szemtanúkat a jelenlévők közül, én kikérdezem a férfit, hátha többet tud mondani akár a furgonról is. - kérem meg őt, hogy különválva többet tudjunk haladni az ügy érdekében.

Már jó pár éve vagyok járőr, láttam én már sok mindent. Volt olyan, aki csúzlival célozta meg a tetőről a kocsikat, hogy kis köveket odapattintva tesztelgesse, melyik szélvédője törik be. Akkor volt olyan, aki pucéran akart kirabolni egy italboltot, mert szerintem ha nincs rajta ruha, akkor láthatatlan mások számára. Meg ott volt az a nő, aki Janis Joplin reinkarnációjának, pontosabban az ő szavaival élve "egy jobb verziójának" hitte magát, és Joplin-dalokat énekelve árult heroint az utcán... érdekes újragondolása az énekesnőnek. Amihez viszont a legrosszabb rémálmomban sem számítottam, hogy valaha az utamba sodródik, az egy eltűnt kisfiú holttestének megtalálása. Hallottam már sokszor eltűnt gyerekekről, és mindig összeszorult a szívem, már csak azért is, mert az én babám még a hasamban meghalt. De ott lenni és felfedezni a kis élettelen testet... Ezt senkinek sem kívánom. Pont egy újonc van most velem, szóval előtte próbálom tartani magam, még csak az kéne, hogy a kemény Layla Hunter járőr itt omoljon össze egy kis zöldfülű szeme láttára. Na meg ha én elhagyom magam, ki tartaná egyben a kollégát? Így is olyan falfehér, hogy rossz ránézni.
- Ne hagyja el magát, Rhodes. A család nem láthatja, hogy megviseli. - Bököm oda az újoncomnak, amennyire csak tőlem telik, szenvtelen hangon. Egyrészt azért, hogy elhatárolódjak, amennyire lehetséges, mert tényleg nem ez a megfelelő pillanat, hogy sírásban törjek ki, másrészt azért, nehogy még jobban megijesszem Rhodes-t. Hiszen ő aztán még sosem látta a kemény zsarun kívül más oldalamat. Ne az érzékeny felemet ismerje meg először, mert viccen kívül, nem tudná kezelni. - Menjen, húzza fel a kordont nagyobb körben, mert egyre gyűlnek a bámészkodók. - Ahogy elküldöm a kis kezdőt, hogy elvégezze ezt az alapfeladatot, már látok is közeledni egy szövetségi járművet. Felvonom a szemöldököm, kissé meglep, hiszen mi alapvetően a gyilkossági nyomozót várjuk, hogy átvegye az ügyet, mi addig is a helyszínért felelünk. De ezek szerint valami nagyobb dolog zajlik itt. Ketten lépnek oda hozzám, figyelmesen hallgatom egyiküket, aztán üdvözlésképp bólintok feléjük.
- Igen, uram, én és a társam érkeztünk ki először. Biztosítottuk a helyszínt, ahogy kell. Még várjuk a gyilkossági nyomozót, hogy átvegye. A kisfiú neve Jimmy Calloway. Alig múlt nyolc. Nem is olyan rég jelentették az eltűnését. - Veszek egy mély lélegzetet... mert azért ez bárhogy csűröm-csavarom, egyáltalán nem könnyű. Nem egy olyan csevej, amire számítottam, amikor ma reggel felkeltem. Már éppen folytattam volna, amikor lélekszakadva látom, hogy egy nő rohan felénk, már rég maga mögött hagyva a sárga szalagot. Persze az újoncom is észreveszi tőlem pár méterre, de ő ijedten kap a fegyvere után, mire én odakiáltok neki. - Rhodes, szükségtelen, tegye szépen el! - Ugyanis egy szakavatott zsaruszem simán kiszúrja, hogy ez a nő nem támadóan, hanem rettegve, talán épp segítségért rohan. Az ügynököktől pár lépést arrébb megyek, aztán a kezemet a nő vállára téve nyugtatgatom.
- Semmi baj, fújja ki magát, aztán mondja el, mi a baj. - A lehető legnyugodtabb hangon szólítom meg, noha bevallom, nem tudom, el tudok-e viselni a mai napra még egy sokkoló eseményt. Mindenre számítok, családon belüli erőszakra, cserbenhagyásos gázolásra, akármire... de arra, ami elhagyja a nő száját, egyáltalán nem.
- Valaki... valaki elvitte a kislányomat. A férjem bátyja hívott, elvitte a játszótérre, aztán... egy pillanatra nem nézett oda, és... valaki felkapta a kicsikémet. Még látta a sógorom, ahogy elhajtottak valami... furgonnal. Én meg kinézek az ablakon, és látom, hogy maguk pont itt vannak. Akartam hívni a rendőrséget, de... de maguk itt vannak. - Na most légy erős, Hunter. Kérdőn, némi kétségbeeséssel a tekintetemben fordulok az imént megérkezett FBI-ügynökök felé. Ha ez a nap nem lett volna már eddig is lidércnyomás, most az élet még adott mellé egy pofont.

layla & dominic Life is full of surprises, isn't it?

1 évvel ezelőtt. ~
A tegnap történtek után szemhunyásnyit sem sikerült aludnom, ami mostanában nem is olyan egyedi eset. A múlt héten két kihallgatáson vettem részt, de most sem jutottak több eredményre, az agyam meg már annyira tompa volt az őt érő impulzusoktól, hogy az sem érdekelt volna ha a kihallgatóba kellene beköltöznöm. Nem történt előrelépés a feleségem érdekében, ezzel szemben viszont a felém irányuló vádaskodás növekedett és már azt is rám akarták fogni, amihez közvetetten sem volt közöm. Kezdett elegem lenni és egyedül csak az tartotta felszínen a józan elmémet, hogy a munkával törődhettem.
Flynn a szokásos kávé adagommal állít be hozzám és már kopogás nélkül masírozik be a bejárati ajtón. A fejébe vette, hogy az őrangyalomként fog keringeni körülöttem, amíg a Gwen ügyét kezelő tisztek be nem fejezik ezt a nonszensz gyanúsítgatást. Ő sem ért velük egyet és talán ez most a szerencsém. Az utóbbi időben az ismeretségeim két irányt vettek. Az egyikük a fejemet akarta, a másik pedig nem tudta hányadán álljon velem. Aztán ott volt a köztes zóna amibe Flynn is tartozott, akik pedig tudták hogy semmi közöm az egészhez. Ebből volt a kevesebb, de én már csak annak is örültem, ha egyáltalán nem kell minden oldalról azt kapnom, hogy megöltem a feleségemet.
Fehér ingem utolsó gombját is a helyére illesztem mire Flynn jól ismert lépései elérik a szobám ajtaját.
- A rendelésed. Öt perc múlva indulnunk kell. - rakja le a poharat az asztalra, én pedig megköszönve nyúlok el a nyakkendőmért is.
- Addigra megleszek. - Flynn ezt követően kényelembe is helyezi magát és a telefonjába merül, miközben én a tükörképemmel szemezek. Az elmúlt két és fél hét megviselt és ezt az arcomon is észreveszem. Ugyanakkor valami másra is ráébresztett ez az egész káosz ami Gwen körül keringett. Az, hogy mennyire gyorsan választottak ki gyanúsítottnak miután a másik nyomuk sehova nem vezetett és azóta sem akartak mást keresni. Helyette csak megyünk körbe és körbe, miközben az idő meg telik. És hiába hangoztatom ezt, mintha a szavaim süket fülekre találnának.
A jelvényemet akasztom fel az övemre és a cipőmet is felveszem mielőtt indulásra inthetném kollégámat, a kávémba meg már csak a házból kifelé menet iszok bele.
Az irodához vezető út maximum negyed órát vesz igénybe, én mégis úgy döntök most érkezett el az ideje színt vallani Flynn előtt.
- Beszéltem tegnap Andre Salazarral. - vallom be, mire egyből egy pillanatig magamon érzem a mellettem ülő tekintetét. Még jó hogy nem ő vezet, mert már az oszlopon lennék.
- Azzal aki eltűnt személyekkel foglalkozik? - kérdez rá, mire bólintással válaszolok. - Mit akart?
- Én kerestem fel. Úgy döntöttem elvállalom az összekötői pozíciót a csapatukkal. - folytatom és várom az ellentétes reakciókat. Az egység másfél éve alakult annak érdekében, hogy az ő figyelmük csak ezekre az esetekre összpontosuljon. Páran még csatlakoztak hozzá, de mindig is olyan magányos csapatként voltak számon tartva. Részben azért, mert Salazar kijelentette, hogy egy különálló irodában hozza létre az egységet és hogy a saját elképzelései szerint működik. Ezután Andret csak úgy emlegették mint az iroda mostohagyerekét.
- Mikor? - érdeklődik Flynn, én meg próbálok rájönni mire gondolhat most. Sértődött, mert ehhez folyamodtam vagy jó ötletnek tartja? Mivel sok mindent nem mond, így a saját elképzeléseimre kell hagyatkoznom ebben. Aztán őt ismerve majd órákkal később vagy a legváratlanabb pillanatokban elhord majd minden szemétládának vagy gratulál ehhez. Csak győzzem kivárni.
- A következő héten kezdek. - vallom be és tudom, hogy megkérdezné ennek a miértjét, de szerintem kimondatlanul is tudjuk erre a választ. Gwen eltűnése miatt sok minden átértékelődött bennem és így, hogy engem tettek meg elsődleges bűnbakká, csak még inkább magamon éreztem a tehetetlenséget. Én tudom, hogy vannak megoldatlan esetek, de az agyam mégsem tudott ebbe ilyen könnyedén beletörődni. Egyfolytában ott volt a fejemben, hogy tehetnék ennél többet is érte, így muszáj volt az első lépcsőfokhoz folyamodnom ahol az erőforrásaim kifejezetten erre összpontosulnak.
Később a nap folyamán szólnak az irodából hogy egy ügyünk érkezett, így egyből a helyszínre sietünk. Túl sok információt nem kaptunk, így kiérve egyből a helyszínen lévő járőrhöz sétálok.
- Hunter járőr? Dominic Reynolds ügynök vagyok, ő pedig a társam Flynn ügynök. Mit tudunk eddig? - érdeklődöm, hogy kapjunk egy átfogóbb képet az esetről.