Bevallom a teljesen érthető kételkedései mellett is furcsa volt, hogy ilyen módon számonkér. Vagy hogy egyáltalán. Azt gondoltam félvállról veszi, vállat von és minden okés. Sőt még örül is neki, hogy figyelmeztettem, hogy nem haragból nem fogom majd keresni a következő két hétben. Meglepett a felháborodása, és mivel nem erre számítottam - nagyon nem - hirtelen nem is tudtam miként reagálhatnék rá. Legalább is elfogadható válasszal és reakcióval. Még meg is fenyegetett, ami alapból nem okozna meglepetést, ám a mögötte álló indokkal már annál inkább. Nem tudom pontosan mi volt az, amivel így kihoztam a sodrából, de ha lendülő kezét nem is állítja meg, akkor sem védtem volna ki. Legfőképpen a megrökönyödésem miatt, hogy egyáltalán így reagál, noha én mindvégig próbáltam viccelődve és lazán megbeszélni a helyzetet. Mikor kifakadt, jobbnak láttam, ha nem bonyolódom bele a vitába, így inkább lemásztam róla, és jobb híján a zuhanyzásra próbáltam terelni a témát. Nos... nulla eséllyel. Nem számítottam tőle a pofonra, legalább is nem most és így. De miután kiosztotta, elkaptam csuklóját és az arcomon hagytam, miközben elkomolyodva a szemeibe néztem.
- Én nem az egyik rabszolga bérgyilkosod vagyok, akivel így beszélhetsz. Ezt jól jegyezd meg. Nem azért jöttem ide, hogy megdugjalak, és még csak nem is kötelesség tudatból. Azért jöttem ide, mert hiányoztál és mert még mindig szeretlek. Lehet, hogy tahó vagyok, de végtére is egy hónap után én jöttem ide, nem fordítva. - tisztáztam egy s mást, majd szabad kezemmel elkaptam nyakát, és közelebb húztam arcomhoz, de rá nem szorítottam. - Imádom a tested, a hátsóddal együtt, minden egyes alkalommal, de ha csak a dugás hajtana, találnék rá más jelentkezőt is. Szóval ne fenyegess, mert a végén te leszel az, aki megjárod... - nyomtam egy futó puszit ajkaira, mert bár ilyenkor mindig élet és halál küzdelmet vívunk, most kifejezetten élvezem, hogy harcoskodik. Elengedem nyakát, - és karját is - ha sikerült puszit adnom neki, ha nem.
- Egy hónapig kibírtad nélkülem. Nehogy már az a két hét olyan vészes legyen. Ha lesz időm s energiám felhívlak. Ha nem... akkor majd legközelebb... Mond, hogy oké, és lépjünk tovább. - néztem rá, ha csak idő közben a vita nem kanyarodott el esetleg valami verekedés vagy pofozkodás felé. - Gyerünk, Braxie... ne duzzogj már... Még is minek hívogassalak, ha most itt az alkalom, hogy együtt tölthessük a napunk és te csak vitázol velem...? Na, gyere... - tártam szét karjaim egy ölelésre.

Javításán szemeim forgatom, bár ettől függetlenül is erősen megkérdőjelezhető kijelentése. Ha így is van, akkor a hajós út óta eléggé kiment a gyakorlatból. Szerencsénkre a vita nem torkollott vérengzésbe, sőt még a puszit is viszonozta, amitől egyből megenyhültem felé, bár ő volt az idegesebb. De azért féltő mondatán el kellett nevetnem magam.
- Kettőnk közül melyikünkre is lőttek rá? Aki engem néha napján meg is akar ölni, az csak te lehetsz... De aranyos, hogy így aggódsz a dugó partneredért. - vigyorodom el, tréfálkozva a végén, mert nyilván többek vagyunk egymásnak, csak most megengedem magamnak, hogy kicsit ezen lovagoljak, ha már így zokon vette az előbb.
- Félre ne érts, de ha az a süti a hasamban landolt, én nem úgy közlöm veled a tény, hogy nem én ettem meg, csupán felvilágosítalak róla, hogy az a süti már nincs a helyén, mielőtt még percekig tárogatnád a hűtő ajtaját. - javítottam ki okfejtésén, ami amúgy teljesen korrekt volt, mert bizony ez a helyzet. Nekem viszont muszáj az ellenkezőjét állítanom a béke kedvéért. Magabiztosságom, mosolyommal együtt csak akkor halványul egy leheletnyit, mikor közli velem, hogy feltűnt neki, hogy megváltoztam, pontosan onnantól, mióta összefutottunk. Ez bizony baj. Nekem biztosan. Nem tudhatom biztosan mennyi időt töltöttünk előtte együtt, de vagy ennyire pocsék színész vagyok, vagy ő lát élesebben az őrültségétől, mert eddig ő az első, akinek ez szemet szúrt. Nem venném komolyan, ha nem hibázott volna az időpontra. De arra azért elmosolyodtam, mikor kijelentette, hogy "macsóbbnak" talál. Ez aranyos.
- Jól van, igazad van. - emelem fel megadóan kezeim, mintha beadnám derekam, de hát nyilván nem tehetem, csak nem akarom, hogy emiatt nehezteljen rám, vagy még ennyi bizalmat se adjon számomra. Bár szerintem így sem bízik bennem, egy szemernyit sem. De nem haragszom, sőt megértem. Én sem tenném, mert amiket felhozott, azok mind igazak. Titkolózom és hülyébbnél hülyébb magyarázatokkal állok elő, azon túl, hogy életmódot változtattam, olyan irányba, amit eddig elleneztem elvileg. De a gondolat, hogy még házhoz is jön a vacsora, egyszerre könnyítené meg és válna bonyolultabbá a küldetés. Nem aggódnék, ha csak egy embernek, a főnökömnek kéne megfelelnem, de, ha lépten nyomon elkezdem leölni azokat, akik a nyomomban vannak, nos, azt lesz csak igazán nehéz kimagyaráznom Cale-nek.
- Jó, jóóó... nyertél... Bár jobban esett volna, ha az elején azt mondod inkább, hogy igen is szenvedtél volna nélkülem, és nem bírnád ki azt a két hetet, de végülis így is meggyőztél, te sátánfajzat. - tártam szét karjaim elmosolyodva. Ha nem jött, én léptem oda és átöleltem vállai felett, miközben egy puszit is nyomta buksijára.
- Azért majd lehet egyszer próbára teszlek... - jegyzem meg halkan, vicceskedve, a megvezetését illetően. - Sokáig azt sem gondoltam volna, hogy az ellenséges orvos páciens kapcsolatunkon túl bármi más is kialakulhat köztünk. Most pedig már az nehezemre esik, ha el kell engednem téged. - pusziltam meg újra kobakját, majd a füléhez hajoltam és elvigyorodva suttogtam bele. - Arról nem is beszélve, hogy a nagy ugrabugrában és pofozkodásban éppen most koszoltad össze a szőnyeged. - duruzsoltam fülébe, arra a nem kevés kis adag ajándékomra értve, ami benne volt, mikor még vízszintben feküdtünk, de amikor felkelt szép lassan az is távozásra kényszerült belőle. Elengedtem, de csak addig, amíg lábai alá nem nyúltam, és karjaimba nem vettem.
- Egyet se félj, hercegem, majd én megfürdetlek. - mosolyogtam rá, és közelebb hajoltam ajkaihoz egy csókért, amit ebben az esetben csak akkor tudtam megkaparintani, ha ő is közelebb hajolt. Aztán óvatosan kilépve az előszobába, hogy még véletlen se üssem meg az ajtófélfába, elindultunk a fürdő felé. - Még nem is fürödtünk együtt... - jegyzem meg érdekességként úton a fürdő szoba felé. - Pedig az tök romantikus...

Ugyan már, nem volna hozzá merszed, hiszen akkor kit lovagolnál meg? Az egyik rabszolgád? Az volna ám csak igazán morbid... - fojtok el egy mosolyt. - Unatkoznál nélkülem. Ahogy én sem volnék boldog nélküled... Millió csokitorta sem érne fel azzal az öröm mámorral, amit én okozok neked az előjáték alatt... - állítom magabiztosan.
- Jól van, jól van... ne stresszelj már rajta ennyit... Lazíts... - ölelgettem, mert most úgy is fontosabb volt a jelen, mint a jövő. Az sem biztos, hogy utána találkozunk. Lehet valami balul sül el és meghalunk, vagy azonnal tovább kell mennünk. Kár volna most még ezen aggódni, mikor jelenleg úgy is együtt vagyunk. Mindenesetre magamban jót mosolyogtam, kijelentésén, noha valahol erőteljes keserűséget éreztem, hiszen lényegében most is ez a helyzet áll fent. Nem annak adom ki magam, aki vagyok, és most már szinte minden második mondatommal hazudnom kell neki. Már a bárban palira vettem, noha ettől függetlenül tényleg szeretem. Szívás lesz a pillanat, mikor kiderül az igazság. Mert előbb vagy utóbb, valamilyen úton-módon ki fog derülni.
Nem tudtam nem elnevetni magam, mikor megláttam elvörösödő arcát, amikor pedig megkaptam azt a kis suhintást még hangosabban tört fel belőlem a nevetés.
- Most miért engem hibáztatsz? - nevettem. - Oké, hogy tőlem származik, de te nem bírtál a hátsódon maradni... - kacagtam tovább, még a könnyem is kicsordult. Jöttem volna a sajtkukac poénnal, meg társaival, de lehet még nagyobb pofont kaptam volna. Imádom zavarba hozni, de feldühíteni már nem. Szóval gondoltam mentem a menthetőt, és őt, így felkaptam.
- Ettől már elkényeztetve érzed magad? Hm... lehet legközelebb nyakörv helyett gyűrűt hozok majd, hogy érezd, mennyire el van kényeztetve a herceg...hercegnőm... - jegyeztem meg elvigyorodva, majd egy cuppanós homlok puszi után, beléptem a fürdőbe, aminek belseje némi kérdést hagy maga után, de most nincs kedvem feszegetni az ízlésének tikkjeit.
- Ez undi... Ejj, Braxie. Csalódtam benned. - tettem le a földre őt szám húzva. - Egy szívecske alakú hatalmas kádra számítottam, masszázs fúvókákkal, rózsaszirmokkal. Így nem fogunk túl gyakran együtt fürdeni. - forgattam szemeim, miközben vagy ő vagy én beállítottam a vizet. - Remélem ez nem színezi meg a bőrt, mert akkor büntiből legközelebb nem csak két, három ujjam dugom fel a hátsódba, hogy emlékeztesselek rá, hogy ez nem oké. - intettem felé ujjammal.

Mire a fürdőbe értünk, mintha mi sem történt volna, és ez így volt jó. Bár maga a fürdő helyiség azért ledöbbentett kicsit. Pedig mi másra is számítottam, nem de?
- Minden. - dőltem a falnak, és karba tett kezekkel figyeltem, ahogy megnyitja a csapot és előkészíti a fürdővizet. Jó, nem feltétlenül magát a procedúrát néztem, mint inkább, őt hátulról. Ciccentettem is egyet elmosolyodva, majd fejem megrázva beharaptam alsó ajkam. Arra viszont ösztönösen rezzentem össze, mikor lefröcskölt a színezet vízzel. Kezemmel töröltem egyet arcomon, de nem morgolódtam miatta. Ilyesmiért biztos nem.
- Nem csodálom, hogy nem fogadsz vendégeket. Ők is biztos megjegyeznék neked ezeket a... szépség hibákat... - motyogtam, s minek után beszállt, én is ellöktem magam a faltól és bemásztam mellé. Mikor átkarolta nyakam, én a derekát öleltem körbe, hogy még véletlen se tudjon elúszni előlem, úgy viszonoztam a csókot.
- A rózsa max rózsaszínre festi, nem vörösre... - csóváltam fejem mosolyogva, és követeltem még egy csókot tőle.
- De legalább jó meleg... - tettem hozzá mosolyogva, és amennyire tudtam a kád végett, az ölembe ültettem, kezeimet pedig lejjebb toltam  fenekéhez és úgy húztam közelebb. Amikor pedig már teljesen hozzám simult, a hátánál karoltam át.
- Sejtetted, hogy felfoglak keresni? - kérdeztem egy kis szünet után szemeit figyelve, mert ilyen közelségből nem volt nehéz fürkészni. - Vagy hogy hiányozni fogsz?
Őszintén bármi is volt a válasza, én nem. Első első pár napban is irtó mérges voltam rá, noha lelkem mélyén hiányzott, mert még ha egészségtelen egy kapcsolat is ez, kapcsolat, és oka volt annak, hogy kialakult, illetve, hogy még tart, úgy is, hogy sokszor egymás torkának esünk, fenyegetjük egymást, ráadásul egyikünk sem bízik meg a másikban. Ha csak vonzódnék hozzá, vagy tényleg a hátsója miatt akarnék vele lenni, letudnék róla mondani, hiszen tengernyi szép és dugni való férfi és nő van még a világban. De ő más a számomra. Mindig is más volt és más is lesz. Abban sem vagyok biztos, hogy nem e vállalnám e be érte a halált. Hogyha egy nap lebukok,  miközben lemészárolom az összes emberét, ő pedig letépi a maszkom és meglát, nem e fogadnám el, hogy lelőjjön. Amit nyilván megtenne abban a pillanatban. Függetlenül attól, hogy szarul esik neki. Eléggé meg fog tudni utálni, hogy megtegye. Én pedig azt gondolom, nem fogom megállítani. Mert inkább vele, mint nélküle. Bár őt jobban óvom a cyber terroristáktól, mint fordítva. Egyszer talán még meg is érti, sőt, ha leszámolunk a korruptsággal, még talán örülni is fog neki.

Nem bizony, és ez eddig sem volt kérdés. - bólintok váll rántására, megerősítésképp. Szerintem ilyen ízlése senki másnak nincs. - Kifinomultabb? - mosolyodom el. - Én erre egészen más kifejezést használnék. A morbid pedig sosem volt a kifinomult szinonimája, édesem. - magyaráztam, miközben hátulról figyeltem. Miután viszont végre bekerültem a kellemesen meleg, színezett vízbe, már a legkevésbé sem érdekelt a fürdő kinézete, pláne, hogy egyből ölemben tudhattam és különben is lefoglalt ajkainak csókolgatása.
- Szerintem az sem festené vörösre. Halvány pirosra talán... - beszéltem ajkainak, amire aztán megint nyomtam egy csókot. Igaz, sokáig így sem vitatkoztunk a víz színén, felesleges is lett volna, bár nekem ez akkor is túlzás. Kíváncsi voltam viszont arra, hogy számított e rám, hogy agyalt e rajta, hogy ő tegye meg e az első lépéseket. Nem mondom, hogy nem lepett meg válasza és egy cseppnyit nem esett rosszul, hogy inkább ő is kínlódott volna, mint, hogy tegyen egy próbát, de elfogadom. Nem vagyunk egyformák és jobb híján az lett volna a normális, ha mindkettőnk tovább lép. Legalább is úgy tesz és fő a maga levében.
Halkan doromboltam bele a csókba, ahogy ujjai a bőröm érték, de nem voltam rest viszonozni.
- Lehet. Eléggé elbaszottak, de lehet így kell lennie... - húztam félmosolyra ajkaim, miközben kicsit azért bevizeztem hátát, mert a végén még úgy hűl ki a víz, hogy csak ázunk benne. Bár engem az sem zavarna. Egyik kezemmel végig tartottam derekánál, másikkal viszont vizesen hajába túrtam, amibe aztán belemarkolva közelebb vontam és újra megcsókoltam, ezúttal valamivel szenvedélyesebben, hosszabban. Egy idő után a nyelvemmel is átfurakodtam, miközben eleresztettem haját és kezem visszasiklott a másik mellé, amikkel lejjebb csúszva a fenekébe markoltam. Nem azt mondom, hogy nem bírnám ki dugás nélkül, de szeretem birtokolni minden kis porcikáját.