Channing & Emma

Az eddigi közel harminc évem alatt azért volt lehetőségem legalább annyira kiismerni a nővéremet, hogy azt is tudjam mivel lehet legkönnyebben kijátszani a figyelmét, amit fogalmam sincs pontosan hogyan, vagy épp miért, de szeret a családja tagjainak szentelni, még ha mi nem is vágyunk rá túlzottan. Ahelyett, hogy a férjével való családalapításon gondolkodott volna és abba ölte volna minden ráérő idejét, ő az én szerelmi életemmel foglalkozott. Még csak nem is a húgunkéval, aki maga választhatta ki a párjait, a nővérünk kritizáló-piszkálódó megjegyzései ide vagy oda. Ruby-Rae valahogy mindig megúszta a vakrandikat és az ismeretlen randipartnereket, akik elől én vagy menekülni szerettem volna, vagy azt kívántam bár valamilyen más módon ismerkedtem volna meg velük. Az, hogy a nővérem potenciálisan beszélt nekik rólam mindig kissé idegessé tett, mert számos olyan dolog volt, amit nem szerettem volna gyakorlatilag a nulladik találkozásunkon a tudtukra adni. Még csak nem is arról van szó, hogy örökre el akartam hallgatni a betegségemet, vagy hogy magamat akartam volna azzal becsapni, hogy ha nem beszélek róla, akár meg nem történtté is tehetem azt a saját fejemben is.
Inkább csak arra vágytam, hogy a saját tempómban, mégis leginkább saját akaratomból ismerjek meg valakit és akarjon megismerni a másik fél is. Már csak ezért sem volt jó ötlet belemenni a Channing-el való találkozóba már az első alkalommal sem. Ha katasztrofálisnak nem is mondanám azt a találkozót, azért nehezen lehetett volna azt állítani, hogy rögtön egy hullámhosszra kerültünk és jól kijöttünk. Szerintem egyetlen egy dologban értettünk volna egyet, mégpedig abban, hogy valójában soha nem tudnánk egyetérteni. Ezt gondoltam például arról is, hogy hogyan fogunk vélekedni a közösen megnézett filmről és ha mondjuk előre kellett volna tippelnem, nekem biztosan jobban fog tetszeni, mint a fiúnak. Fenébe azzal, hogy ne ítélkezzünk előre, én mindig is bíztam a megérzésiemben.
A jelenlegi helyzettel kapcsolatban pedig az volt a megérzésem, hogy senkinek nem fog fájni, ha mi ketten - Channing és én - bevállalunk néhány újabb találkozót, mindenki másnak pedig azt mondjuk, hogy persze, remekül mennek a randik. Közben pedig megmentjük a saját bőrünket, mert nem keresnek nekünk újabb párokat teljesen feleslegesen. A mi találkozásaink már így is az érthetetlenség határát súrolták annak a tudatában, hogy Channingnek barátnője van. Kizárólag azért nem éreztem bűntudatot az egész miatt, mert én nem terveztem olyan formán közeledni felé amit talán elvártak volna tőlünk, ő pedig egyértelműen nem csinált úgy, mintha erre vágyna. Ettől rögtön egy fokkal jobb embernek tartottam őt a nézeteltéréseink ellenére, mert láthatóan legalább gerinccel meg lett áldva, ellentétben sok más férfival.
Még akkor is a fürdőszobában igazgattam a hajamat, amikor megkaptam tőle az üzenetet arról, hogy megérkezett, habár nem foghattam volna rá erre a készülődésre azt, hogy neki akartam volna tetszeni. Valójában inkább magam miatt csináltam ezt. Szájfényt vittem még fel a rúzsom fölé, majd a táskám tartalmának ellenőrzését követően indultam csak le. Bevallom, még az én arcomra is elismerő kifejezés ült, amikor megpillantottam a kocsit, amiben a fiú várakozott és amibe be is szálltam.
- Szia Channing! - Mosolyogva pillantottam felé, talán a ténytől, hogy rögtön az jutott eszembe rá pillantva, hogy mennyire aranyosan kerek feje van így sapkában, vagy csak szimplán jó kedvem volt, mert rámegy ugyan a délutánunk a találkozóra, de legalább nincs semmilyen tétje - ami miatt még jól is érezhetjük magunkat. - Jól, köszönöm. - Nem is részleteztem tovább, egyszerűen nem gondoltam, hogy érdekelné éppen kinek az esküvője miatt kaptam idegösszeomlást a napokban. - Azt tudom, hogy be is kell még kötnöm magam, kérlek arra már ne emlékeztess. - A szemem sarkából pillantottam felé, miután az utasításának megfelelően becsuktam az ajtót, amin egyébként is ott maradt a kezem, mert épp azt terveztem tenni, amire fel lettem szólítva.
- Na és te? - Úgy éreztem jelen pillanatban tényleg érdekelt a válasza, mert hetek teltek el, mióta utoljára láttuk egymást.
- Egyébként is kénytelen leszek megbízni benned, mert én nem vezetek. Egyáltalán. - Ezúttal nyíltabban pislogtam rá, habár hamar elfordítottam a fejemet, hogy kifelé pillantsak a szélvédőn. Féltem tőle kicsit, hogy esetleg visszakérdez majd, mert gyakran váratlanul ért a dolog és nehezen tudtam rögtön válaszolni adni a miértekre, hacsak nem a teljes igazsággal álltam elő.
- Szép autó. Kedves a bátyádtól, hogy oda adta neked. Ő tanított vezetni? - Nem lett volna meglepő. A fiúk mindig otthon vannak az olyan témákban, mint az autók, motorok, lőerők és felnik. Én megvoltam mindösszesen ennyi tudással.
- Legyen így - halk nevetés tört ki belőlem, amikor végül megkaptam az aktuális feladatomat - amennyit Channing kiosztott az elmúlt tíz percben, akár azt is gondolhattam volna, hogy szeret parancsolgatni. Az én szememben ő mégsem tűnt most olyan szörnyűnek. Könnyű volt tényleg elvárások nélkül találkozni vele. - Van olyan zenei stílus, amit nagyon nem szeretsz? - Magam sem tudtam eldönteni, vajon azért kérdezem-e, mert meg akarom kímélni őt azoktól a dallamoktól, vagy épp ellenkezőleg, az őrületbe akarom kergetni velük. Az erre az erkölcsi dilemmára adott válasz pedig még váratott magára valamelyest.

szia bébike | öltözék | 804 | ☆

Emma & Channing

Utánanéztem a filmnek, amit Emmával megtekinteni terveztünk a napokban. Annyit tudtam, hogy francia, és ez egy utóvetítés, emiatt pedig nagyon is bajban voltam azzal kapcsolatban, hogy pontosan mit kellene felvennem egy ilyen „randira”… találkozóra. Én sem voltam benne biztos, hogy ezt az egészet hogyan kellene neveznem. Örültem volna annak, ha az életem nem vesz furcsa fordulatokat, és alapvetően hiába vagyok valamennyire passzív fél a párválasztást illetően, azért akkora gáz nem lehet, hogy jóanyámra és apámra legyek szorulva. Emmával lényegében nem voltak nagy gondok, mármint talán korban mi ketten nem illünk egymáshoz, ami azt jelenti, hogy soha nem lesz közöttünk olyan kapcsolat, aminek egyáltalán lenne értelme. Hittem benne, hogy hiába van egy kb. velem egyidős húga – nem is értem, hogy miért hoztak össze a középsővel, ha már mindenáron nőt akartak nekem, biztos azt hitték, hogy amiért vörös, nekem jobban fog tetszeni – attól még nem biztos, hogy annyira érti az én generációmat, vagy éppenséggel engem. Legalábbis Tris arcán többször láttam jelét az értetlenségnek és annak, hogy inkább rám hagyja a dolgokat. Szerintem talán nem is a generációm nehéz eset, hanem én magam, ugyanakkor a baráti köröm meg tökéletesen egy nyelvet beszélt velem. És Sue is általában… Szóval vagy mindannyian furák vagyunk, vagy a világon levő többi emberrel van gáz. Én szerettem volna azt hinni, hogy az utóbbi az igaz. Mivel toleranciára és kedvességre neveltek, meg tudtam érteni a testvéremet, amiért fura volt és nem működött rendesen. Nem lehet mindenki olyan tökéletes, mint Karesz, vagy én, meg Henry.
Mindenesetre nagyon nehéz volt outfitet választani a mai alkalomra, emiatt pedig telefonos segítséget kértem négy embertől. Sue nyilvánvalóan nem lehetett közöttük, meg valami furcsa veszekedésszerűt műveltünk a múltkor és emiatt most nem igazán beszéltünk. Tris szerint nagyon jó lesz egy mozihoz az összeválogatott ruházat, de mivel ő elfogult és képtelen az őszinte véleményre – meg szerintem minden ruhám ugyanúgy néz ki neki – inkább a többi ismerősöm üzeneteit akartam figyelembe venni. Egyedül Karának voltak épkézláb ötletei azzal kapcsolatban, hogy pontosan mit lenne illendő viselni, mert idézem: Henrynek mindegy mi van rajtam egy olyan randin, amin ő nem vesz részt, Joel szerint pedig a rózsaszín hajam lehet, hogy zavarni fogja a moziban ülőket a sötétben. Ezek alapján elhihette azt, hogy a hajamat olyan festékkel kezelték, ami foszforeszkál a sötétben. Alapvetően mivel fogytán volt a hajformázóm úgy döntöttem, hogy Emmával egy „randi” az olyan dolog, ahol megengedhetem magamnak a sapkát. Mivel jól állnak a golyó formájú fejemen, úgy voltam vele, hogy belefér. Alapvetően amúgy sem az volt a tervem, hogy jól érezzem magam vele, mivel megvan a barátnőm még akkor is, ha most nem minden szuper köztünk.
Miközben az autómba ültem és azon próbáltam gondolkozni, hogy vajon mennyi időt töltök azzal, hogy a forgalomban kurvaanyázok, amiért elkések és Emmával emiatt talán össze is kaphatunk, végig gondoltam a mai nap menetét, mert én már csak ilyen baromi tudatos fiatal vagyok. Az érdekelt, hogy mennyire fogok élvezni egy európai filmet, amikor az én ízlésem nagyjából a képregényekből készített live actionökig terjed, meg hajlandó voltam Karával elkezdeni a Született feleségeket, mivel az anyukája állította, hogy az egy baromi jó sorozat. Összességében végül abban maradtam, hogy mivel nem szokásom ilyen alkotásokat megtekinteni – főleg nem olyan komoly címmel, hogy Fiatal és gyönyörű – inkább sodródok az árral, mert abban nagyon is jó vagyok. Mikor sikerült az Emma által megjelölt címen lefékezni, abban a reményben írtam neki egy üzenetet és nyitottam ki az anyósülés ajtaját, hogy be tudjon majd szállni. Mivel járdának parkoltam az anyós felől, így halál nyugodtan szellőztettem a kocsit.
- Szia – mivel a szemem sarkából láttam a vörös tincseket, egyáltalán nem izgultam, hogy egy kopasz és szőrös taxisofőr nézte ki magának a hamvas kis testemet. Ez annyira boldoggá tett, hogy halványan elmosolyodtam – Hogy vagy? Kérlek csukd be az ajtót magad után.
Kinéztem belőle, hogy nem degenerált és amúgy is meglépné, emiatt pontosan tudtam, hogy hogyan hangzik ez a mondat a számból.
- Ezzel arra céloztam, hogy akkor is én vezetek, ha nem bízol a képességeimben. Így nincs más választásod, mint megbízni bennem még akkor is, ha ez dühítő – két ártatlan pillantást vetettem rá, majd végigsimítottam a műszerfalon – A bátyám autója, még rám is alig meri bízni, pedig már négy éve van jogosítványom. Cserébe választhatsz te zenét. Remélem áll az alku.

öltözet - 697 - Tomorrow X Together - 0x1=LOVESONG (I know I love you) - szia Nénike     - ☆