kick it ⋈ Channing & Henry

**Henry S. Marsh**

Nünü & Henci

Most lehetne azzal jönni, hogy tuti azért történnek velem ilyen rossz dolgok, mert előző életemben gonosz dolgokat követtem el, amelyekért most meg kell bűnhődnöm, de én nem hiszek az ilyesmiben azóta, hogy majdnem bevettek egy szektába. Hosszú történet. Valószínűleg nem is érdekel mindenkit. Egy másik magyarázat persze lehet az is, hogy pont azért rossz a karmám, mert nem akarok hinni az ilyesmiben, meg nem járok minden héten templomba, de az a helyzet, hogy engem nem lehet ilyesmivel untatni. Valami vagy érdekel, vagy nem. Illetve bizonyos dolgok érdekelnek, aztán elvesztem az érdeklődésemet és inkább megfeledkezem róluk, mert kinek van annyira energiája, hogy mindig mindennel foglalkozzon... Ha Linus meg én nem hasonlítanánk annyira és mindketten egyszerre apára, akkor lehet hogy elhittem volna, amikor alsóban azzal baszogattuk egymást a barátaimmal, hogy történetesen kit fogadtak örökbe a szülei és kit nem, de így már mindegy. Tudom, hogy apa fia vagyok, hogy anya meghalt és Linus a nővérem. Pont ez tűnik a tökéletes családnak. Oké, senkinek nem kívánom, hogy most rögtön meghaljon az anyukája, de még mindig jobb hogy mégis vannak családtagjaim, mintha teljesen egyedül lennék a világban. Ha egyedül kellene lennem, inkább megőrülnék.
Ettől függetlenül nem tartom magamat kapcsolatfüggőnek. Mármint oké, a férfi és a női társaság ugyanolyan jó lehet - nem kell ebbe többet látni mint amennyi. Csak szeretek emberekkel beszélgetni és jól érezni magamat. Most épp Kaylán van sor, akivel nem csak beszélgetni jó, mert legalább ugyanolyan jól is csókol. Ezt persze nem mondanám meg mindenkinek, mert ha választani kell, akkor jobban csókol, mint amennyire jó beszélgetni vele... De mindegy. Itt inkább az a fontos, hogy ne rontsuk el azt a vibe-ot ami van közöttünk és lépjek le az edzőteremből, mielőtt ő végez az óráján, mert ha valamit utálok, akkor az biztosan az, hogy ha túl buzgónak tűnök.
- Miért? - Kérdeztem vissza rögtön, mintha az én elképzelésemnek kellene a valóságnak lennie. Tény és való, hogy általában addig rágtam mások fülét, amíg azt nem csinálták, amit én szerettem volna, de ugyebár ez nem az otthonom, a tulajdonost meg most így hirtelen nem tudnám előkeríteni, hogy felvázoljam neki az üzleti előnyöket azzal kapcsolatban, hogy miért lenne jó ha minden alkalmazottuk értene ahhoz, hogy kinyissa az összes szekrényt. Oké, így átgondolva azért ebben az ötletben tényleg van némi rizikó, ha kleptomán emberekkel vagyunk körülvéve, meg hát persze a szükség néha nagy úr... De akkor is, miért én szívok megint? - Ezek szerint a takarítók ki tudnák nyitni nekem? - Úgy fordultam körbe, mintha rögtön mindjárt megpillantanék egyet, akiért hajlandó lettem volna azonnal faképnél hagyni ezt a srácot... No offense.
- Na jó, de itt arról van szó, hogy bent ragadt valamim egy szekrényben, ami nagyon kellene... - Úgy löktem a karomat Channing nyakába, mintha ezer éves jó cimborák lennénk - vagy épp mintha autót próbálnék neki eladni, aminek a kilométeróráját személyesen pörgettem vissza. - Nincsenek kivételes esetek? - Mindig annak kivételes esetek, ezt már Linus is megtanította nekem.
- Aha... - Szinte levegőt is alig vettem, mielőtt folytattam volna. - De tudod nem akarom kihívni az órájáról, mert már biztos túl vannak a bemelegítésen meg minden. Amúgy is ezekben a cipőkben én biztos nem mehetek odáig. - Még nagyobb ügyet csapni ebből az egészből pedig tök gáz lenne. Lehet, hogy nem ezt a roppant szimpatikus srácot kellett volna leszólítanom - de hát vibeoltam vele első pillantásra is, mit tehetnék? -, hanem a recepciós lányokkal kellett volna próbálkoznom. Annyi, hogy ők látták, hogy egy lánnyal érkeztem és ha nagyon hűséges tipusok, biztos ellenálltak volna a vonzerőmnek.
- Biztos vagyok benne, hogy nem rúgnának ki! Mármint... - úgy mutogattam felé, mintha a kinézete elmondott volna bármit is a jelleméről. - Egy ilyen jó kiállású embert hülyék lennének kirúgni. Te csak segítesz azoknak, akiknek segítségre van szüksége. Ennyi az egész. - Olyan bizalomkeltő mosolyt próbáltam vetni rá, amennyire csak tőlem telt, de még így sem lehettem biztos benne, hogy működik. Elvégre lányokkal van tapasztalatom, fiúkat sosem kellett meggyőznöm. A barátaim mindig benne voltak mindenben.
- Ezek szerint sok csajnak tartasz órát? - Nem volt tervben, hogy átnyergelek egy teljesen másik hivatásra, amúgy meg nem tudom a nővérem mit szólt volna hozzá, ha azzal mentem volna haza, hogy személyi edző leszek. Néha már így is mondogatta, hogy be kellene zárni az edzőtermeket, amiért akkora lett a karom amekkora, pedig én tényleg nem vittem túlzásba a dolgot. Csak levezettem azokat a fölös energiákat, amik miatt általában bajba kerültem és ami miatt jobban fájt Linus feje, mintha csak simán elmentem edzőterembe. Két legyet egy csapásra, vagy valami ilyesmi. Amíg Hailee boldog, addig én is az vagyok.
- Na de nem is feltörésről volt szó. Sosem kértem, hogy törj fel bármit is. - Védekezően emeltem fel a kezeimet magam mellé, de közben képtelen voltam nem vigyorogni. Ha egy valamit megtanultam abból a sok fejmosásból, amit életem során eddig kaptam, akkor az határozottan az volt, hogy az a legfontosabb ahogy az ember fogalmaz. Persze csak az után, hogy elsősorban ne kapják rajta a dolgon amit csinál, de a második akkor is az, hogy hogy adjuk elő a dolgot. Elvégre én soha nem akartam feltörni semmit. Én kinyitni szerettem volna egy szekrényt. Nem ugyanaz. - A feltörést te emlegetted. - Sokat mondó pillantással néztem rá, de végül csak újabb vigyort villantottam rá.
- Kilenc embernek a nevét már nehéz lenne megjegyezni. - Tök mindegy, hogy nem ez volt a kérdés. Azért kilenc közül lehet hogy ki tudtam volna választani, hogy kiről mesélt már Kayla, de mielőtt ezt felvethettem volna meg lettem vádolva, ami egyenesen felháborított. - Hogy is mondjam... A legközelebbi. - Bizonyos értelemben ez persze igaz volt. Ha már az lett volna a kérdés, hogy mióta vagyunk együtt és mennyire jól ismerem őt, arra teljesen más választ kapott volna. De megint csak itt van az a tény, hogy mire tanított Linus... Nem, lehet hogy ezt csak simán sorozatokból szedtem össze, de mindig csak arra a kérdésre szabad válaszolni, amit megkérdeztek. Különben túl könnyen elárulnám magamat. - Gyanús? Pffhh... Át is kutathatsz, tényleg nincs nálam telefon. De ha megcsörgetjük a számom, kiderül, és kiderül, hogy tényleg ott van az egyik szekrényben... - Csalódottan csóváltam meg a fejemet, még ha nem is értem el ezzel semmit. Channing tényleg túlságosan szeretheti a munkáját.
- Persze! Hogy szerezhetnél valakinek meglepetést, ha előtte fogja és elolvassa az üzeneteket, amiben megtervezted őket? - Olyan könnyedén jött belőlem az egyébként tök korrektnek tűnő magyarázat, hogy még magamat is megleptem vele. - Fogadjunk nem sűrűn szervezel meglepetés bulit. Tartsd majd észben, amit mondtam. - Meggyőzően bólogattam neki, még ha nem is hittem teljesen abban, hogy nem épp még nagyobb gödröt ások magamnak az ő szemében.
- Hát... oké. A lényeg, hogy megpróbáltad. - Annyira nem is, mert emlegetett valami B tervet, ami lehet az lett volna, hogy megkérdezi a kollégáját, de ez nem volt valami hosszú életű, szóval nem is tekinthető igazi B tervnek. - Azért köszi. - Sóhajtva nyomtam a zsebeimbe a kezeimet. - Ha ilyesmi miatt kirúgnának, az tök gáz lenne. Gondolj bele, te segítesz fenntartani ezt a helyet. - Biztos nem nekem kellett felvilágosítanom róla, hogy a kinézete miatt a főnökei biztosan úgy tekintenek rá, mint egy vonzó tényezőt, aki miatt kifejezetten ide akarnak járni a nők. Ezzel biztos ő is tisztában volt, elvégre értelmes srácnak tűnt. Csak egy kicsit túl szabálykövetőnek tűnt.
- Aha... - Elgondolkodva húztam el a számat, de nehéz volt így látatlanban dönteni. - Hát igazából nincs komolyabb edzéstervem, vagy ilyesmi, szóval bármelyik lehet. Gondolom neked van... - A fitness oktatóknak mindig van valami extra kívánsága. Vagy nem?
- Hé, ez tök menő! Ja, ez érdekelt, igen - nevettem fel jókedvűen, miközben megint felemeltem a kezemet, hogy a vállára csapjam azt, de végül mégis meggondoltam magamat, mert annyira jó barátok még nem voltunk. Hiába barátkozom nagyon könnyen, Channingben még volt némi vonakodás. - Én digitális média és kommunikációt tanulok az NYU-n. - "Tanulok." Amit a nővérem fizet... De ez ugyebár nem volt a kérdés része. - Illetve most eladó vagyok a Bvlgarinál, ami nem olyan menő, mint koreográfusnak lenni, de ha valaha ékszert szeretnél venni valakinek, akkor mindenképpen hozzám gyere. - Vigyorogva adtam elő a dolgot. Hiszen az üzlet soha nem áll le és lehet, hogy most itt helyben nem teremtek magamnak mindenféle bónusz juttatást, de ha már továbbadja valakinek, hogy van ismerőse a Bvlgarinál és a végén tényleg nálam kötnek ki. Jó vagyok abban, hogy rábeszéljek embereket a vásárlásra, még ha nem is ez volt az álom hivatásom.
- Nem tudok róla - jelentettem ki jókedvűen, mintha egyeseknek nem az élete múlna azon, hogy megfordult-e bármi mogyoró tartalmú az elmúlt huszonnégy órában a teremben. - Szerinted nem tök nagy szívás a mogyoró allergia? - Könnyű volt hangot adni a fejemben járó gondolatoknak, mert általában filter nélkül közöltem mindent, ami megfordult a kis agyamban. - Minden nap egy halálközeli élmény, meg ilyesmi... Te melyik kaját szereted jobban, amit itt adnak, vagy azt a másik éttermet, amit említettél kint? Menjünk oda ahol finomabban főznek. - Egyesek szerint kevés jó dolog van az életben - szerintem millió, csak a megfelelő szemüveggel kell nézni -, de az egyik kifejezetten a kaja. - Addig... Nem tudom, mesélhetnél róla, hogy találkoztál-e már valaki híressel itt. - Valahova a hírességek is járnak edzeni, nem? Vagy ők mindig privát órákat vesznek? Fogalmam sincs, sosem voltam még ilyen csoportos órákon, de nem is biztos, hogy engem zumbára teremtettek. Majd Channing beavat, neki úgyis biztos tömérdek tapasztalata van.

⋈ | 1544 | gúnya

**Channing H. Woo**

Henci & Channing

- Sok mindent el lehetett rólam mondani, de azt nem, hogy ne lennék szándékos szabálykerülő. Nyilvánvalóan vannak speciális helyzetek, amikor az embernek egyszerűen nincs más választása, és erről jókat tudnék vitatkozni, az amúgy jogi berkekben elhelyezkedő bátyámmal, de szerintem akkor is nekem van igazam és az én valóságom meg véleménybuborékom releváns volt, mivel abban éltem benne. Onnantól kezdve, hogy ha valaki így gondolkozik, ténylegesen valósággá válik mindaz, ami a fejében van, szóval innentől kezdve komolyan nem volt mit mondanom a témáról. Más kérdés az, hogy a bizonyos szabályszegések pontosan milyen hatással vannak rám és az életemre.
Talán annak az oka, hogy a bátyám jogi pályán mozog most, komolyabb oka volt, mint korábban gondoltam volna. Nyilvánvalóan neki is az volt a célja, hogy véletlenül se kerüljek bajba, mivel sajnos túlságosan hajlamos voltam erre a dologra, de elmondhatom magamról, hogy hála az odafigyelésének és törődésének, belőlem egy igazán törvénytisztelő állampolgár vált. Nyilvánvalóan megesett velem, hogy a nem kijelölt helyen dohányoztam, és alkoholt fogyasztottam, mielőtt betöltöttem volna a 21-et, de ezt nagyon sokan elkövették rajtam kívül is, ráadásul hamis személyihez hozzájutni nem olyan nehéz, mint amennyire ez illegálisnak hangzott. Az is igaz, hogy senki előtt sem lobogtattam meg az iratot büszkén, de ha Tris megtalálta volna, akkor tuti, hogy azzal a magyarázattal állok elő, hogy ilyen neki is volt. Akkor is, ha hazudik róla.
Valaki szekrényének a feltörése. Ez határozottan egy olyan dolog volt, ami nem csak szabály és törvényellenes, de még erkölcstelennek is tűnt. Tanultam pár dolgot, amíg a simafejűek gyülekezetének voltam a tagja, de ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy feltörném bárki szekrényét. Én se gondoltam mindezt jó ötletnek, viszont ettől függetlenül meg tudtam érteni a srác frusztrációját. Én se bírtam volna ki könnyen a telefonom nélkül, ráadásul benne volt a pakliban az, hogy fontos hívást vár… Vagy csak ki akarja rabolni a lányt. Ott állhatnék mellette amíg feltörjük a szekrényt, de nem akartam, hogy eltanácsoljanak erről a helyről.
- Nem? – hatalmas szemekkel meredtem rá – Minek nézel engem, takarítónak?
Mert azt el tudtam képzelni, hogy nekik talán van kulcsuk, vagy a stúdió portáján megtalálhatóak a másolatok, de nem hiszem, hogy minden gond nélkül fel lehet azokat használni. Emellett ezek a szekrények elég szarok, gyakorlatilag semmibe se telik feltörni őket, ha valakinek a cucca beragad és kicserélni őket. A takarítókat illetőleg pedig eszembe sem volt a degradálás, szimplán csak az én pozíciómban semmi szükség nincs arra, hogy a szekrényekhez, vagy minden máshoz legyen hozzáférésem. Ami összességében nem baj, mert ha mondjuk a hely informatikai rendszeréhez, vagy az elektronikai részhez piszkálnék, abból tuti, hogy csak baj lenne.
- Nem hiszem, hogy ez megoldható lenne – halkan sóhajtottam fel. Nem akartam belemenni abba, hogy körülbelül két perc alatt ki lehet nyitni ezeket a szekrényeket, ha valaki komolyabban ért a zárakhoz, illetve megfelelő eszköze van hozzá. Viszont én nagyon szerettem itt dolgozni, ezért nem kockáztatnám az állásomat hasonlóval, mert utána biztosan csak nehezebbé válna az, hogy munkát találjak magamnak. Én, ha magamból indulok ki, akkor nem szívesen foglalkoztatnék egy olyan táncost, aki korábban feltörte valakinek a szekrényét.
- De, ez pontosan akkor működőképes, ha van kulcsa az illetőnek, aki ki tudja nyitni és visszazárni – no shit, Sherlock – De én ezt nem szívesen tenném meg, mert a végén még kirúgnak innen.
Úgy voltam vele, hogy ennél komolyabb indokra nincs szükségem. Tris biztosan azt mondaná, hogy jól jártam el ebben a helyzetben, mert tényleg meg tudnám ütni a bokám, ha beleütném az orrom valami hasonlóba. Amilyen szerencsém van, a szüleimnek a tudomására jut, és rám szabadítanak egy még idősebb nőt, vagy pedig megint elküldenek a kopaszok közé. Ezúttal talán nekem is leborotválják a hajam, vagy ami még rosszabb… A szemöldökömet is, és így szabadítják rám a nőt. Bármennyire tűnt rokonszenvesnek és nem nagyon bűnözőnek ez a srác, nem tehettem érte semmit. Túl súlyosak a következmények, amik rám nézve megvalósulhatnak.
- A neve sem rémlik, szóval jó eséllyel tényleg nem én vagyok az oktatója – finoman rántottam meg a vállam. Emellett mivel különböző korcsoportokban tartottam az edzéseket, elég sokan jártak hozzám. Főleg a negyvenes korosztályból, azokban a körökben kifejezetten népszerűnek számít a zumba. Az előnye annak a csoportnak, hogy tényleg nem kell nagyon megjegyeznem a nevüket a hölgyeknek, mivel ők nem várják el tőlem. A gyerekekkel más a helyzet, de ők aranyosak voltak. Értelemszerűen a majdnem anyám korabeli nők nem érdekeltek túlzottan.
- Ezt én mind megértem, de nem hiszem, hogy fel tudom törni azt a szekrényt – nem tudtam, hogy milyen nyelven kellene elismételnem neki még a dolgot. Hozzám hasonlóan koreainak tűnt, de az még nem jelenti azt, hogy beszéli a nyelvet. Én is inkább csak halandzsáztam, mert nem voltam olyan okos, mint Tristen, hogy ténylegesen meg is tanuljam azt. Rendben voltam ennyi tudással.
- Hát vagy kilenc biztosan, ha nem számoljuk a személyi edzőket is – a homlokomat ráncolva vettem szemügyre újra őt – Milyen közeli a kapcsolatod a barátnőddel? Tudod kezd ez az egész gyanús lenni.
Nem vádolom én őt semmivel, távol álljon tőlem az a dolog. Viszont az is igaz, hogy nem éppen a legnormálisabb dolog az, hogy ő egyszerűen gondol egyet és ki akar nyittatni egy szekrényt. A, hogy valakit Kaylának hívnak, önmagában kevésnek bizonyult ahhoz, hogy ehhez én a nevemet adjam. A Woo név ennél drágább, és büszkén viselem azt.
- A barátnőm tudja a telefonom kódját és bármikor használhatja azt – finoman rántottam meg a vállam – Nincs mit rejtegetnem, de ezek szerint neked van.
Nem elítéltem érte, csak egy kíváncsi pillantást vetettem rá. Nem volt sok tapasztalatom, mivel egyetlen párkapcsolatom volt eddig, ami már évek óta tartott. Soha nem beszéltem úgy más lányokkal, hogy az lehetetlenség legyen kimagyarázni, ráadásul a legjobb barátom is lány volt, ami szerintem önmagában bizalomra adott okot. Ha Henrynek ahhoz van kedve, hogy egyszerre többet fűzzön, az nem az én dolgom volt. Én nem csinálnám, de ez nem jelenti azt, hogy automatikusan rossz ember lenne tőle, sok ismerősöm csinál hasonlót.
- Én nem segíthetek – és őszinte volt az a bűbánatos pillantás, ahogy ránéztem – Elég rosszul jönnék ki belőle, ami árt a karrieremnek.
Nyilván nem akartam elkezdeni magyarázni, hogy semmi kedvem nem volt egyetemre menni annak ellenére se, hogy amúgy simán megtehettem volna és nem járna nagyobb anyagi lemondással a dolog. Egyszerűen engem nem vonzott a dolog és nem is igazán tudok annyi ideig megülni a fenekemen, hogy kibírjam a tanórákat.
- Elég jó a helyhez tartozó büfé, ráadásul edzéstervbe beilleszthető ételeket készítenek – ezt úgy mondtam, mintha kurvára figyelnék arra, hogy mit eszek, nem pedig csak porszívóznék befelé mindent. A sok mozgás miatt amúgy is jó marad a testem, mellette pedig nyilván járok edzőterembe, mert állóképesség nélkül a tánc nem igazán működik. Nekem azért jobban kell bírni a saját edzéseimet, mint azoknak, akik eljárnak hozzám.
- De ha ki akarsz menni valahova, akkor arra is van opció – én pedig végül is ráértem, ezért beleért az, hogy vele egyek. Azok után, hogy nem tudtam okosba kinyitni neki a barátnője szekrényét valamivel úgyis tartoztam neki.
- Hát hip-hop alapokat is oktatok – valószínűleg nagyon bután nézhettem rá – Illetve korográfus is vagyok. Azt hiszem ennyi. Vagy nem ez érdekelt? És te mit csinálsz? Én még ennyit se tudok rólad.
Az is lehet, hogy valami összeköttetésben van arab stricikkel, amiért normálisan néz ki, és most éppen a testemet akarná eladni. Mindent kinézek ebből a beteg világból.
- Van valamilyen ételallergiád? – talán ennek fényében könnyebb lett volna kitalálni, hogy mit együnk. Nyilván itt bent mindenféle lehetőség van a számára, de a végső döntés úgyis az övé lesz, amiért én nem vagyok túl válogatós.

outfit ~ 1 233 szó ~ segítség kick it ⋈ Channing & Henry 3719483937

**Henry S. Marsh** · Re: kick it ⋈ Channing & Henry Vas. Jan. 15 2023, 14:48

Nünü & Henci

Ha tanultam bármit is a múltkori esetből, amikor Linus kis híján meggyilkolt a cipőjével, akkor az első dolog az volt, hogy mindig minden élethelyzetben késznek kell lenni a menekülésre és legalább annyi formában kell lennem, hogy tudjak elég gyorsan futni bárki elől. Ne menjünk bele abba, hogy a nővérem rövid lábai meg sem közelítik az én csülkeimet és ha akarna sem tudna olyan gyorsan sprintelni, mint én. Nyilván amikor nem szabadtéren kap el, akkor kalkulálni kell azzal is, hogy nem borogathatom elé a bútorokat, mert mégicsak az ő lakásáról van szó, szóval nem kellene tönkretenni, mintha betörtek volna. Meg lehetne persze magyarázni az okozott kárt némi kártérítésért cserébe, de mégiscsak egy ügyvéddel élek, szóval nem gondolom, hogy benne lenne, hogy biztosítási csalást kövessünk el. Akkor sem, ha a szóban forgó ügyvéd történetesen a nővérem. Viszont ha már ügyvédekről van szó, van neki főnöke is, aki első - és igazából második meg harmadik - alkalommal is elég jófejnek tűnt... Mindegy, gondolom ő sem lenne benne semmi illegálisban.
De jelenleg nem is az a fontos, hogy mi történt volna, ha úgy igazán féltettem volna az életemet a saját kis akcióm miatt. Hanem hogy okos fiú vagyok és megtanultam belőle, hogy a nők nem szeretik a váratlan helyzeteket. Gondolom. Meggyőződésem, hogy minden másképp alakult volna, ha előre szólok Linusnak arról, hogy osztogatni fogom a telefonszámát. Nem engedélyt kértem volna, mert azt a dolgot, hogy segítek neki férjet választani igazából már jó régen eldöntöttem, még valami öt éves korom körül, és nem szép dolog nem megtartani az ígéreteinket, szóval... Kénytelen voltam a kezembe venni az ügyet.
Viszont most itt van az a része, hogy Kaylanak is ugyanolyan nagy meglepetést okoznék vele, ha rá várnék egy órán át, azzal a hülye indokkal, hogy a telefonomat bezárta az öltőszekrényébe. Mi van, ha azt hiszi majd, hogy direkt miatta csináltam? Fujj, nem fogok ennyire kétségbeesettnek tűnni!
Muszáj valahogyan okosban megoldani azt, hogy a telefonom a megfelelő helyen legyen, én pedig nem az edzőterem környékén, amikor Kayla végez. Vannak barátaim, szerettem volna velük lógni, ami most így teljesen kilátástalannak tűnt, főleg mert még jelezni sem tudtam nekik, hogy tudok-e csatlakozni hozzájuk vagy sem. Letaglózott a hír, hogy hiába sikerült kifognom egy itt dolgozót, attól még nem biztos, hogy tud nekem segíteni, ez pedig az arcomon is tükröződött. - Ha itt dolgozol, nem adnak nektek mindenféle hozzáférést mindenhová? - Mondjuk bevallom, nem örültem volna a tudatnak, hogy az edzőterem dolgozói szabadon nyúlkálhatnak bárki cuccával, de a kiskapukat meg hiányosságokat csak elmondták nekik valami általános tájékoztatón.
- És olyat sem ismersz, aki ki tudná nyitni? - Elvégre a két dolog nem ugyanaz. Csak mert ő nem teheti meg, nem biztos, hogy nem tud valakit, aki igen. Általában így működik mindenféle dolog, nem? - Vagy nincs valami kiskapu amivel ki lehet nyitni, aztán visszazárni? - Mindketten tudjuk, hogy nem aranyat őriznek odabent. Azt, hogy bárki más mi a fenét rak az edzőtermi szekrényébe, nem tudnám megmondani. Apát meg Linust mindig megijesztettem azzal, hogy milyen elméleteket találtam ki. Ennek az ismeretlen, de szimpi srácnak meg nem most akartam elkezdeni magyarázni, hogy talán van aki drogot rejteget odabent, elvégre nem azt akartam, hogy zsarut hívjon rám, hanem hogy segítsen.
- Aha, Kaylának hívják. - Gondolom ennyi is elég válaszként, nem kell megmondanom a családnevét, születési idejét és azt, hogy milyen színű a szeme. Szerintem barna. De azért mérget nem vennék rá.
- Gondolom nem te vagy az oktatója, mert most van órája. - Amúgy sem találkoztunk még soha. Nem mintha szokványos lenne, hogy Kaylát kísérgetem az edzőterembe, szóval ha két héttel ezelőtt kérdez sem tudom erre a választ. Mondjuk tény és való, hogy én nem értettem annyira ahhoz, hogy pontosan mikor kezdődnek itt az órák, vagy hányféle ember tarthatja azokat. Ha már edzőteremről van szó, akkor én a mechanikusan végezhető gyakorlatok híve vagyok. Inkább a gépeket használom, mint hogy részt vegyek egy ilyen órán. Még ha biztos ugyanolyan ügyes is lennék a seggrázásban, mint a csajok. Erről majd megkérdezem a nővéremet. - Nos igen, én értem, hogy kettőkor lesz egy órád, de... Az még baromi sok idő. - A telefonom nélkül igazából nem is feltétlenül tudtam megmondani, hogy pontosan milyen sok. - És nekem kellene a telefonom. - Egészen tanácstalan fejet vágtam, úgy pillantottam felé. Idő közben még a karjaimat is széttártam, amelyek végül a csípőmön landoltam. Szóval okosba' se tudjuk megoldani, és másképp sem. Akkor most mégis meg kell majd várnom Kaylát?
- Phüüü... Hát az a helyzet, hogy fogalmam sincs - tanácstalanul vakartam a tarkómat, összeborzolva így az egyébként sem túlságosan megregulázott tincseimet. - Úgy nagyjából hány óra mehet most egyszerre? - Megtippelni sem tudtam volna, de ha azért nem terveztem végigjárni mindegyiket, amelyiken potenciálisan ott lehetett a csaj akivel randizom. Másrészt meg lehet, hogy én nem is mehettem volna be egyikre sem, mert utcai ruhában voltam. Szóval meg kellett volna kérnem... Még a nevét sem tudom, de őt, hogy járjon nekem körbe. Ő meg persze nem tudja hogy néz ki Kayla, és mi van ha jelenleg is több ilyen nevű lány tartózkodik itt? Ez az egész helyzet kezdett feleslegesen nagyon komplikálttá válni. Máskor elő sem veszem inkább a telefonomat. Vagy még jobb, inkább állandóan a kezemben lesz.
- Helló, Channing. - Vigyorogva fogtam rá a kezére, hogy finoman megszorítsam az. Rázni ugye nem szokás. Eddig bele sem gondoltam igazán, de valamilyen szinten lenyűgözött, hogy ilyen fiatal srác oktat itt. Mondjuk annyira nem értek hozzá milyen képesítés kell ahhoz, hogy valaki zumba oktató legyen, mert sosem akartam még az lenni. Én inkább a kosárlabda híve voltam.
- Á, igazából az üzeneteimre lenne szükségem. Meg úgy egyáltalán, tudod... Te se szoktad hagyni, hogy a barátnőd végigmenjen a telefonodon, nem? - Nem mintha nem lettem volna elég okos, hogy lekódoljam, de nem hiszek benne, hogy a lányok annyira nem értenek a technikához, mint ahogy hangoztatják. Tuti Kaylának is van valami ismerőse, aki simán feltöri a készüléket és akkor majd kapok a feltelepített Tinder miatt, ami szerintem tökre nem illegális és amúgy sem feleségül készültem venni a lányt. Mindegy.
- Hm... - Vetettem még egy - feltehetően utolsó - elhagyatott pillantást a szekrény felé, ahol a telefonom lapult, aztán rögtön visszafordítottam a fejemet Channing felé. Kicsi hiányzott hozzá, hogy ne akarjam átkarolni a vállát, mintha világi haverok lennénk és épp egy titkot osztanék meg vele. - Szóval tuti semmivel nem tudjuk most kiszedni onnan a telefonom? Csak a biztonság kedvéért kérdezem. - Én sem voltam túl nagy segítség, amikor arról volt szó, hogy kinek az óráján vesz részt a barátnőm, de az kifejezetten nehezen fért a fejembe, hogy miért nincs valami módja annak, hogy ki lehessen nyitni a szekrényt. Mi van ha tűz van és mindenki elfelejti a kódot, amit eredetileg kitalált magának? Akkor minden bent ég?
- A pénztárcám amúgy itt van. - Megpaskoltam a zsebemet, mikor hirtelen felfogtam, hogy az előbb kaját emlegetett. - Ja, ja... együnk valamit addig. Melyik itt a legjobb hely? - Kérdőn pillantottam felé, hátha van erre egy egyértelmű válasza. Unalmas kikísérletezni, hogy hol főznek jól, én rögtön a legjobbra csapnék le, ha valaki megmondaná melyik hely az.
- Szóval... - Összecsaptam a tenyeremet, hogy jelezzem, készen állok az indulásra. Elvégre mindenem megvolt - kivéve a telefont. Remélem Linus nem most találja ki, hogy vészhelyzet van odahaza. Vagy hogy bejelenti az eltűnésem, amiért nem veszem fel neki a telefont. - Ezek szerint zumbát oktatsz. És még mit szoktál csinálni? - Nem tudom meg lehet-e élni pusztán abból, ha valaki zumbaoktató, sosem próbáltam még. De ha olyasmit mond, amit én is szeretek, talán még felajánlom neki, hogy lógjunk együtt máskor is. Vagy mondjuk azt, hogy szálljon be velem egy jó üzletbe, amiről nemrég hallottam.

⋈ | 1253 | gúnya

**Channing H. Woo**

Henci & Channing

Alapvetően lehet mondani azt, hogy egyetemen tanulni igen fancy dolog és az ember sokkal magasabbra juthat a piramisrendszerben, ami a társadalmunkat jellemzi – már ha egyáltalán létezik ilyen – ugyanakkor hülye lettem volna elmenni azért lediplomázni és még tovább szenvedni az iskolapadban, hogy ugyanazt a pénzt, vagy talán egy kicsivel kevesebbet keressek, mint most. Bárki bármit mond, Tris mindig egyetértett velem abban, hogy a legfontosabb az, amit a nap végén érzünk. Elégedettnek kell lennünk az életünkkel, én pedig mégsem voltam annyira okos, hogy banki jogász vagy mi az anyám legyek, mint ő. Ellenben mozgékonyabb és energikusabb vagyok nála, bár rá sem lehet mondani azt, hogy azért nagy a segge, mert folyik le a székről. Szimplán szerintem az edzőtermi pumpálás az összességében nem ért semmit, ha az ember csak azért csinálta, hogy jó legyen a teste. Mondjuk nem rossz dolog, ha valakinek kockás a hasa, de ezeket a termeket azért kellene használni, hogy egy adott, komolyabb sporthoz legyen erőnlétünk. Bár ki vagyok én, hogy mindezt megmondjam?
Mindenesetre szerencsésnek tartom magam, amiért ennyi mindent tudok a sportról és úgy sikerült meg elhelyezkednem benne, hogy szimplán azt csináltam, amit szerettem. Talán lehúzós vagyok, amiért bizonyos órákat óradíjért tartok és egyedül a gyerekcsoportjaimtól kérek el havonta viszonylag alacsony díjat. Nyilvánvalóan nem lehet leányálom manapság kisgyerekeket nevelni azok pedig, akik tőlem tanulják a hiphop alapokat alapvetően már egyesületi díjat és az esetleges fellépések költségeit is állják. Hogy lehetnék lehúzós, amikor azt a pénzt nyalókára és egyéb dolgokra költhetnék a szüleik helyettem?
Persze nem voltam mindenkivel ennyire elnéző. Azért osztottam fel korosztály szerint a zumba csoportjaimat, mert viszonylag sokan jártak hozzám, az idősebbekkel pedig elnézőbbnek kellett lennem, amiért nem tudtak már úgy ugrálni, mint a többiek. A harmincasokat olyan időszakba osztottam be, hogy többet el tudjak tőlük kérni, mivel az sem mindegy, hogy esti vagy délutáni, esetleg reggeli foglalkozásról van szó. A huszonévesek és egyetemisták élveznek némi kedvezményt, a családanyák meg… Ha arra van idejük, hogy jól akarjanak kinézni és negyven felett gyereknevelés helyett hozzám jönnek, akkor nyissák ki a tárcájukat. Talán nincs sok tapasztalatom, de nagyon komolyan hallgattam Trisre, amikor azt mondta, hogy figyeljek oda arra, hogy ne legyek átverve. Az órabérek miatt pedig állandó jelleggel jól keresek. Még idén szeretnék saját autót venni, szóval ez lényegében szükséges is.
- Mivel ügyesek voltatok, legközelebb elmegyünk majd együtt fagyizni – a gyerekek között, törökülésben ülve nagyjából egymagas lehettem velük, de az egyik kissrác hamar megunta azt, amire megkértem őket és inkább az ölembe fészkelte magát. Én ahelyett, hogy megszidtam volna, amiért nem követi az utasításaimat, egyszerűen a derekára raktam a karjaim és feljebb húztam a combomon, ezáltal kényelmesebben ülhetett.
- Fájni fognak a lábaid – finoman simítottam ki pár enyhén nedves tincset az arcából, aztán a karjaimat a dereka köré fontam. A mai nap folyamán az állóképességük javítása volt a cél, emiatt sokat gyakoroltunk csukott ajtónál. Fontos, hogy az izmaik megfelelően erősödjenek, ezáltal a későbbiek során ellenállóbbá válik a testük, ha komolyan szeretnének a tánccal foglalkozni. Mivel egy gyerekcsoportom van, nem párásítottuk be tükröt teljesen, de elfáradtak. Nyilvánvalóan én ma instrukciókat adtam, az alaprutint már ismerik, azt ismételtettem velük újra és újra az elmúlt órákban. Pont ezért kértem őket arra, hogy sétáljanak az edzés utolsó perceiben, ez a vérkeringésüknek is jó, mivel ilyenkor le tud ülni a lábukban a vér és nem a legjobb dolog üldögélni. Ennek ellenére azok, akik még képtelenek voltak mindennek eleget tenni vagy a földön, vagy rajtam foglaltak helyet. Öt percen belül már három gyerek ült az ölemben, egy negyedik pedig a nyakam köré fonta a karjait hátulról. Komolyabb bajuk nem lesz, a következő alkalommal már strapabíróbbak lesznek.
- Akik tudtak ma sétálni, azok kapnak extra öntetet a fagyira – szinte azonnal hallottam, ahogy ellenkezni kezdenek a többiek és tisztában voltam vele, hogy mindenki meg fogja kapni az öntetét, tehát az általam bevezetett rendszer hasztalan. Ettől függetlenül reménykedtem benne, hogy a csoportom még fejlődni fog a jövőben.
A gyerekek voltak az egyetlenek, akik használhatták a termemhez tartozó öltözőt, ami egyébként hatalmas volt, de hivatalosan az én cuccaim voltak egyedül ott. Mivel ez egy viszonylag kicsi terem volt, a többiek annyira nem szerették, én pedig sok esetben nem vittem akkora csoportokat, hogy nagyobbra legyen szükség. A legtöbben a főfolyosón található, vendégeknek fenntartott öltözőket használták, így legalább tudtunk figyelni a kicsikre, akik biztosan a szüleikkel mentek haza délutánonként, nem keveredtek el az idősebbek között. Pont emiatt gyakorlatilag mindig úgy sétáltunk fel a szobába, hogy egy volt a hátamon, kettő a nadrágomat akarta lehúzni, a két kezem természetesen foglalt volt. Mind egyszerre beszéltek hozzám, én nem tudtam ennyi kölyökre figyelni, de őket meg nem zavarta.
Az ajtóban állva vártam meg, hogy a termen keresztül szépen mindenki elhagyja az épületet. Mindenki kapott egy buksi simit, egy dicséretet és csak ezek után kerestem elő én is a táskámat, hogy ehessek valamit. Három csoportom volt ma, gyakorlatilag az ebédszünet után még ugyanennyi lesz, csak ők már zumbázni jönnek, nem kell ennyire vigyázni rájuk.
Épp arra készültem, hogy bezárjam a terem ajtaját, amikor valaki olyan hirtelenséggel ugrott elém, hogy hangosan kiáltottam fel és rezzentem össze. Szentül meg vagyok győződve róla, hogy ha nem fogtam volna a kilincset még seggre is esek. Ennek ellenére – még ha egy kicsit gyanakodva is ugyan – de figyelni kezdtem arra, amit a srác magyaráz nekem, bár enyhén kihajoltam az aurájából.
- Itt dolgozom – adtam meg neki a választ, aztán még mielőtt megfeledkeztem volna, az üvegfalú terem zárjában gyorsan megforgattam a kulcsot. Nem szerettem volna, ha kirúgtak volna innen – Nem biztos, hogy tudok segíteni, de megpróbálhatok.
Mivel egyértelmű volt, hogy mondani fogja azt, hogy miben tudnék, csak vártam. Hátra léptem párat, hogy ne kelljen görnyednem azért, hogy fel tudjak nézni rá, mert ha valaki megijed az nyilván összehúzza magát, ezt mindenki tudja. Na az a lényeg, hogy kényelmetlen lett volna rogyasztott térdekkel játszani az ijedős kismacskát egy olyan srác előtt, aki velem egymagas volt.
- Sajnos nem nyithatom ki a szekrényt – egészen szomorúan csengett a hangom – Legalábbis úgy okosba’ biztosan nem, mert kirúgnak. Meg tudod mondani, hogy ki a barátnőd? Hozzám jár?
Szinte biztos voltam benne, hogy nem, mert még nem futottam össze a sráccal itt, de az is lehet, hogy valami friss kapcsolatról van szó. Tudja nyomon követni a franc az, hogy ki kivel randizik, aki az óráimra jár. Olyan is volt, aki velem akart volna, de ugye nem tud, mert nekem barátnőm van.
- Kettőkor lesz egy zumbám 18-25 évesekkel – amúgy sem volt titkosított információ, a terem mellé erősített tabletben két ujjmozdulattal meg tudtam ezt neki mutatni – Ha a lány… Hogy hívják? Mindegy szóval, ha ő hozzám jön, akkor ki tudjuk nyitni a szekrényt minden gond nélkül. Ha nem, akkor alkalmazhatunk egy b tervet.
Amint ezt kimondtam meg is bántam, mivel baromi éhes voltam már, szóval szinte azonnal egy bánatos kiskutya arckifejezését vettem fel. Gyorsan le kell rendeznem a dolgot, ha enni szeretnék. Márpedig, ha nem eszek, akkor estig meg fogok dögleni étlen szomjan az biztos.
- Ha tudod, hogy kihez jött az is segítség, mert oda tudunk menni hozzá és megkérdezhetjük a kódot – egyszerűen megrántottam a vállam, mert jelenleg ennyi segítség jutott eszembe – Szia Henry. Én Channing vagyok.
Soha senki nem hívott a teljes nevemen, ettől túl hivatalosnak éreztem a bemutatkozást, nem beszélve arról, hogy némi fáziskéséssel nyújtottam csak oda neki a kezem.
- Telefonálni szeretnél? Mert szívesen odaadom a sajátomat, ha szükséges – egy bizalomgerjesztő mosolyt azért megejtettem felé, de ezek után úgy csaptam a vállára a tenyerem, mintha vagy ezer éve lennénk haverok és nem ebben a pillanatban találkoztunk volna gyakorlatilag először – Ha attól félsz, hogy unatkoznál, akkor meg szívesen szórakoztatlak, csak gyere el velem enni. Nem akarok egész nap éhezni. Meghívlak, csak ne álldogáljunk itt egész nap.
Ez szerintem jó deal volt, Tris amúgy is szokott pénzt adni a hajléktalanoknak. Na mondjuk Henry nem nézett ki annak, de egy ekkorára nőtt fiú mindig éhes. Nekem pedig mindegy volt, hogy mennyit fizetek, ha végül meg tudtam tölteni a saját hasamat.

outfit ~ 1 303 szó ~ segítség kick it ⋈ Channing & Henry 3719483937

**Henry S. Marsh**

Nünü & Henci

- Mikor jössz haza?
- Mikor is jövök... Hmm, nem tudom. - Olyan angyali mosoly ült ki az arcomra, hogy magamat is sikerült megijesztenem vele, azt pedig nem is nagyon tudtam elképzelni, hogy a nővérem mit érezhetett, amikor előbb integettem egyet neki, aztán sarkon fordultam és kimasíroztam a lakásból. Felfoghatnánk úgy is az egészet, hogy tök szomorú, amiért nem együtt töltjük a mai napunkat, amikor Linus annyit dolgozik, én meg... Hát én nem dolgozom annyit, de nekem is vannak elfoglaltságaim. Mint például a mai napon is. Előre megígértem Kaylanak, hogy ma találkozni fogunk, még annak ellenére is, hogy ő délután mindenképp el akarta érni a kedvenc edzését, aminek a nevét ha kínoznak sem tudom megmondani, mert őszintén szólva amikor arról kezd beszélni, valahogy mindig nullára csökken az agyam működési kapacitása és az egyik fülemen be, a másikon meg kimegy minden infó, ami elhangzik annak a lánynak a szájából.
Egy kotnyeles ember azt kérdezhetné, hogy akkor pontosan miért is fárasztjuk egymást, de erre csak az a válaszom, hogy biztosan mindenkivel előfordult már, hogy bizonyos dolgokkal kapcsolatban képtelen volt hallgatni a partnerére. Amúgy sem tudom minek nevezzem Kayla-t az életemben, szóval tök feleslegesen jegyezném meg, hogy milyen mozgásformáért van oda, ha utána két hét, vagy egy hónap múlva már felejthetem is el. Még mindig jobb, mintha azért nem tudnám az agyamba vésni a dolgot, mert több lány kedvenc sportját kellene egyszerre megjegyeznem, nem? Mentségemre szóljon, hogy én amúgy sem direkt lógok egyszerre, vagy külön-külön több lánnyal is, engem csak kedvességre nevelt édesapám. Egy kívülálló számára persze már az egésznek más hatása lehet, de amíg nem az én fejemmel gondolkodnak mások, addig nekem van igazam, nem?
- Szerinted?
- Tessék? - Olyan hirtelen kapom fel a fejemet, hogy picit bele is szédülök, de lehet hogy csak Haileenek van igaza és nem kellene annyi koffeint bevinnem a szervezetembe, amikor amúgy is állandóan úgy pörgök, mint egy Duracell nyuszi. Én erre mindig azt mondom, hogy a nővérem túlságosan sokat aggódik értem, amikor akkor is volt életem, amikor ő egyetemre járt és nem volt otthon, hogy figyeljen rám. Ma például külön megkértem, hogy ha már nem együtt Netflixezünk, akkor menjen el egy randira, mert legalább annyira megérdemli, mint én. Én meg nem tudom randira vinni. Én csak azt tudom neki elintézni, hogy legyen aki elviszi, ami... Lehet hogy olyan formában nem volt teljesen jó döntés, ahogyan először kigondoltam, de most már mindegy, ismeretlen férfiak tudják a telefonszámát és nem tudom tőlük visszakérni. De nem is biztos, hogy akarnám, ha találkoznék még azokkal a férfiakkal. Legalább ha a nővéremnek van más jelölt az életében, akihez majd később hozzá mehet, összeszedi magát és figyelembe veszi, hogy Linus olyan nő, akiért dolgozni kell, hogy ő legyen az első.
- Csak azt kérdeztem, hogy szerinted mit mondjak a barátnőimnek?
- Szerintem menj el velük nyugodtan valahová edzés után. - Széles, de viszonylag őszintétlen mosoly terül el az arcomon. Lovagiasnak lovagias vagyok én, de azért nem azt terveztem, hogy egész nap őt kísérgetem majd egyik helyről a másikra. A barátnőinek meg akkor is mutogathat, amikor elkísérem őt az edzőterembe, aminek épp itt lenne az ideje.
A kávézót már kézen fogva hagyjuk el és ezúttal egészen belemerülünk a beszélgetésünkbe, amíg az edzőteremhez nem érünk. Egy ideig még a szekrényt is támasztom, amibe Kayla pakolt, mert annak a közepén vagyunk, hogy rájöjjünk, mikor van a következő nap, amikor ráérünk valami közös programot csinálni - mondjuk nem olyat, amit emberek között kell csinálni. Végül elköszönünk egymástól, amit már így is eléggé elhúztunk, mert a percekkel ezelőtt zsúfolt folyosón most már egyedül én álldogálok - amúgy nem is feltétlenül értem hogy engedtek be engem ennyire szimpla utcai viseletben, de nem az én tisztem meghozni a szabályokat. Indulás előtt még végig tapogatom a zsebeimet, mert hiába vagyunk kulturált helyen, mi van ha most raboltak ki? A pénztárcám ott lapul a megfelelő helyen, a telefonom viszont nem dudorodik a zsebemben és a táskámban sem látom, viszont még mielőtt elöntene a pánik, hogy milyen fotókat hagytam rajta és kinek a kezébe kerülhetett, eszembe jut, hogy letettem a készüléket a szekrénybe, amibe Kayla pakolt. A szekrénynek viszont csak ő tudja a kódját.
Tanácstalanul pillantok körbe és emelem a kezemet a tarkómhoz, hogy az ujjaimat a hajamba fúrjam. Ha most itt ülök vagy másfél órát, annak semmi értelme nem lesz, mert még telefonozni sem tudok, ráadásul a csaj azt fogja hinni, hogy rá vagyok függve, amit baromira nem akarok. Mély levegőt veszek, aztán felpillantok a mennyezetre, és magam sem tudom pontosan kit, de nagyon is szidom, amiért ilyen kellemetlen helyzetbe kerültem.
Csak akkor térek vissza a valóságba, amikor az egyik terem ajtaja kinyílik és ismeretlen bár, de szimpatikus alak sétál ki rajta. Szinte a srác elé ugrom, amikor elég közel ér hozzám. - Hé, hello, szia! - Bizalomgerjesztő mosolyt varázsolok az arcomra, miközben a korábban felemelt karjaimat most visszaengedem magam mellé. - Egészen véletlenül nem dolgozol itt? Tudnál nekem segíteni? - Biztosan lenne másik megoldás is és megkérhetnék valaki teljesen mást, de ez a fiú pont akkor lépett ki a folyosóra, amikor én valakinek az anyukáját szidtam épp gondolatban, hát mi ez ha nem egy jel?
- Benn maradt a telefonom a barátnőm szekrényében és nem tudom mi a kódja. Nem tudod hogy kell okosba' kinyitni? - Az emlegetett berendezés felé böktem. - Eskü az én telefonomról van szó és nem kirabolni akarom a csajt. Ha gondolod megmondom a számomat is és meghallgathatjuk ahogy ott bent csörög... - Ezen a ponton már egy tévés vásárlós műsor házigazdája is lehettem volna, annyit mutogattam a szekrényre, de tény és való, hogy legszívesebben letéptem volna az ajtaját, ha megtehettem volna.
- Amúgy Henry vagyok. - Magam sem tudtam kezet kellene-e nyújtanom vagy sem, de miután olyan váratlanul elé vetettem magam és megállítottam a folyosón, gondolom ez lenne a legillendőbb gesztus a bemutatkozás mellé.

⋈ | 949 | gúnya

Ajánlott tartalom

» Gyda & Travis // Kick-box meeting
» Channing "Hyuka" Woo
» 0X1=LOVESONG [ I know I love you ] - Emma & Channing
» " way back home " - Channing & Tristen
» you should see me in a crown ✘ Henry & Ah In