Kertészkedés gazdagéknál. Ez jár annak, aki a beosztós pénzét is képes hülyeségekre költeni olykor. Mondjuk azt nem mondanám feltétlenül hülyeségnek, hogy a fiúszövetség házának ablakait javíttatni kellett és ebbe mind adtunk pénzt, de az oka az már igencsak a hülyeség felé halad, mert az egymás közötti rivalizálásnak amúgy semmi értelme nincs... és én nem is szeretek belemenni, de valahogy az események sodorják az ember fiát s mire észbe kap, már egy mocsokságokat üvöltő gyökér gallérját fogja aminél fogva felemeli a földről, majd istenesen a tuják közé vágja nagy ívben.
Még jó, hogy nem lett belőle nagy zűr... de azt elértük, hogy bosszúból betörjék az ablakainkat, ami így januárban nem túl frankó, szóval a megfagyás helyett inkább perkáltunk és ha szeretnék valami értelmezhető zsebpénzt, akkor bizony melózni kell. szóval átnéztem a hirdetéseket valami olyan után, amit meg tudok csinálni, amihez értek. Így lettem hát egy manhattani luxus lakás legfelső emeleti üvegház kertjének kertésze diákmunkásként. Egy-két hete pár naponta nyakamba vettem a várost és elmetróztam hátizsákomban egy váltás munkaruhával az adott cím közelébe, amit aztán némi séta útján közelítettem meg.
Most is ez volt a helyzet, épp végeztem a ruhaváltással a kerthez tartozó mosdóban. Szakadt, kimustrált farmer teljesen jó az ilyen munkához, az nem bánja a nagy igénybevételt, legalább hasonló állapotú edzőcipő, egy pár munkáskesztyű és egy eléggé sötét szürke ujjatlan felső. Ujjatlan, mert bár a növények közelében nem mindig a legjobb, az üvegház és az inkább trópusi jelleggel bíró növények miatt elég meleg van és kissé párás is a levegője, szóval a kényelmet jobban szolgálja. Így is izzadom alaposan munka közben, így legalább egy kicsit jobb a helyzet.
Kiérve a wc-ből megigazgatom a kesztyűim terpeszben megállva és felmérve, hogy hol is hagytam félbe a munkát legutóbb. Azt láttam, hogy locsolni majd kell, de az nem az első dolog lesz. Vidéki gyerek vagyok, még ha annyira nem volt kis város, ahol felnőttem, de a nyári munka bizony hasonló természetű volt és dolgoztam egyszer kertészeti szaküzletben is, ahol meg az ilyen növények kapcsán szedtem magamra tudást, ami képessé tesz erre a feladatra. Miután felmértem a dolgot, a fal mellett hagyott létrához cammogtam, hogy azt úgy fogjam meg és vigyem magammal, mintha valami könnyű holmi lenne, holott egyáltalán nem az. A másik kezembe a szerszámokat tartalmazó ládácskát vittem. A megfelelő helyen aztán leteszem és felállítom, hogy utána a piros műanyag dobozból előkerítsem a hosszabb szárú metszőollót és a létra fokait megmászva kezdjem meg a magasabbra nőtt pálmák beteg, elhalt ágainak visszametszését, hogy az új hajtásainak esélyt adjak kifejlődni. Bár előbb még megálltam a magasban, hogy egyik kezemmel a telefonom előkerítsem a nadrág zsebéből és mivel hoztam egy hangszórót is magammal amit lent helyeztem el, elindítok egy dalt, amit majd követ a többi a listáról. Nem mondanám, hogy könnyű munka ez, vagy ne lenne fárasztó, de egyúttal tényleg ki is kapcsolt és leginkább a tevékenységemre figyeltem, nem az érdekelt, hogy melyik vizsgára kéne még jobban tanulni, hogy mi lesz, ha az edzésen rosszabb formámat hozom... és még tisztességesen meg is fizették azt, hogy kissé meditálva gondozgatom a növényeket, miközben zenét hallgatok.
Azért szabadon csapongó gondolataimban van egy visszatérő elem: az egyik tulajdonos, Mrs. Withers. Most is ő engedett be, amikor érkeztem és mindig olyan fuvolázó, szép hangon köszönt s úgy néz azokkal a csillogó zöld cica-szemeivel, hogy a hideg végigszalad rajtam. Mondjuk nem rossz értelemben... és amióta dolgozni kezdtem itt, mintha egyre gyakrabban járna be ő is a kertbe és olyan, mintha égetné olykor a hátam a tekintete. Nem is értem teljesen a dolgot, mert amikor végeztem gimis koromban hasonló munkát, akkor inkább valami bútordarabnak néztek maximum a hozzá hasonlók, ő viszont... más. Valahogy más. Igaz én is nézegetném szívesen, mert nagyon csinos és vétek egy szép nőt nem megnézni.

Valamiért sosem irigyeltem különösebben a gazdagok életét. Nem voltunk jómódúak, de ami kellett az megvolt, ami meg igazán hiányzott, azt pénzen nem lehetett volna megvenni. Anyát nem lehet vásárolni. Szóval közömbösen szemléltem az olyan fényűzőbb lakokat is, mint ahová be kellett toppannom hamarosan s a bennük lakók is csak emberek voltak végső soron. Sokszor még talán több nyomorral is, mint akik hozzám hasonlítottak.
A metró közlekedésben olykor kialakuló fennforgások miatt kicsit hamarabb indultam el, így végül hamarabb is érkeztem, de az nem baj, utána lehet lesz egy kis időm még Manhattenben kalandozni végső soron. Szóval szépen megyek, hogy felvegyem a munkát. Most is Mrs. Withers nyitott ajtót azzal az elbűvölő mosolyával. És az a zöld, cicás szempár, ami mintha éhesen méregetne, de lehet csak képzelődöm, elvégre férje van, idősebb nálam... mindenesetre amikor ellépek mellette, érzem a kabátom ujján át puha érintését, ami nem az első ilyen gesztus és valamiféle kedvességnek gondolom. Biztos nem akarja azt éreztetni, hogy én valami bútordarab vagyok itt ideiglenesen ilyenkor, szemben más hasonló vagyonos alakokkal. Ezért is kedveltem és tudtam rá őszintén mosolyogni. Valahogy az ilyen finom női simítás hiányzott az életemből, a barátnőim meg elég mások voltak korábban, ami azt illeti.
Itt tartok gondolataimban, amikor Mrs Withers a fürdő felé fordul s a szavaira én is megállok. Oké, villan a válla, és... majdhogy nem teljesen megcsodálhatom meztelen háta után pompás fenekét is, legalábbis egy részét villanásnyi időre.
- Öhmmm oh-oké! - nyögöm ki. Basszus! Ez már azért kicsit fura, meg... meg az a baj, hogy odalentre kezd kicsit áramlani a vér, mert Mrs. Withers elképesztően csinos igazság szerint. Szedem is a lábam inkább a meló felé. Nem jó a zűr és jobb, ha nem is gondolkozom ezen.
Nem gondolkozom, de amikor átöltözöm, Emery bugyija mégis ott figyel a csap szélén, a csipkét nem lehet nem észrevenni, ahogy a színe miatt virít a fehér csapon. Ujjaim végigsimítanak rajta, de igyekszem ellenállni a kísértésnek. Pedig rohadtul érdekelne, hogy milyen illata van annak a cicaszemű... nem, elég! Ki fognak rúgni és nincs pénz, jön a tengődés, keresgélés, ami a vizsgák mellé most rohadtul nem kell!

A létrán állva hallgatom a zenét és metszegetek szépen s ez egész jól lenyugtat. Már nem szaladgálnak a gondolataim rossz irányba, a keringésem is helyreállt, elönt szépen a nyugalom. Megcsinálom a feladatom: metszek, amjd jöhet az öntözés és aztán átnézem, hogy kell e valami. Ha nem, akkor egy jól megérdemelt sörre most tuti be fogok fizetni valamelyik manhattani szórakozóhelyen s nem lenne rossz biliárdozni is egyet, ezer éve nem játszottam... vagy darts... eddig jutok, mert ismét hallom azt a cseppentett mézhez hasonló tónust a hátam mögött.
- Oh, itt ez a hasznos Mrs Withers! - felelem, ahogy hátrapillantok. Megint kezdődik. Azokat a csodás halmokat nem sok anyag fedi és még lebegteti is kicsit Emery, ráadásul a pára a fehér anyagra gyorsan kiül... nyelek egyet, ahogy látom közeledni ringó, macskás lépteivel. - De tény, hogy elég meleg van, az embernek kedve támadna úgy lazulni itt, mint valami tengerparton. - az agyam hiába dörömböl, a hülyeség már dől a számon.Inkább visszafordulok és egy ágat kemény munka árán hajtok odébb, hogy egy másik beteget leszedhessek. Karjaimon dagadnak az izmok és minden bizonnyal pár csepp verejték is megcsillan... Jobb, ha lemászom a létráról, még mielőtt ebben a nagy vagánykodásban nagyobb hülyeséget csinálok. A metszés amúgy is kész.
- Fú, ez tök kedves Mrs. Withers, de még nem végeztem! - mosolygok rá s próbálom a kacsintást nem félreérteni. Végül is sütire meg italra invitált, ez egy kedves dolog, meg egy kicsit újdonság is. Visszafordulok összeszedni a levágott, elhalt ágakat és amíg Emery-t hallgatom, elcipelem a gyűjtő helyükre. Mintha a hátamba lyukat égetne a tekintete, vagy lehet nem is a hátamba, szimplán csak az újabb izommunka fogja meg...
- Nekem mindegy, mindegyikre hallgatok, meg a J.J.-re is, a csapatban azt használják a leginkább. - vonom meg a vállam újfent felé fordulva, míg a slag elemeit is a helyükre csavarom a locsoláshoz, miután a múltkor vízkő miatt szétszedtem és kitisztogattam. Neki is állok locsolni Emery-hez egész közel, aki a virágokat szagolgatja egy kis ágyással odébb attól, mint amit épp öntözök ujjamat a slag száján tartva úgy, hogy egyenletes kis vízsugarakat kapjanak a növények.
- Oh, nem nagy fáradtság ez, igazán... ó basszus, bocsánat! - a válaszom hamar hektikus bocsánatkérésbe csap, mert megfeledkeztem magamról és Emery felé fordultam, hogy válaszoljak, de egyúttal ujjam is kissé rosszul állt a cső száján, így tisztességesen telibe kaptam a tulajdonost. Ezt nem kellett volna... na pont ez az a majomság, amit el akarta kerülni és tessék, megcsináltam! Komolyan, le kéne már valahogy szokni arról, hogy így hassanak rám a nők, mert ez rossz lesz. Elzárom gyorsan a slagot persze és félreteszem. - Segítsek valamit? - hülye kérdés, hülye helyzethez. Nem, ezen a random kialakított egyfős vizespóló verseny rohadtul nem segít, csak nehezít.

- Igen, kényelmesebb a munka. - bólintok, mert nem is tudom, hogy mi járhat abban a csinos buksiban. Emery felbukkanása nem lepett meg teljesen, mert jött már be pár alkalommal, amikor dolgoztam, viszont szóba nem feltétlenül elegyedett velem, inkább csak az egyik nyugágyban olvasgatott, ahogy észrevettem. Megértem amúgy, hogy szeret itt relaxálni, mert megnyugtató egy ilyen télikert. Szóval nem annyira ú a helyzet, de eddig nem nagyon beszélgettünk így, az más lapra tartozik. Persze a munkával sem állok le.
- Nem vagyok profi, csak dolgoztam már ugye növényekkel és szívesen is csinálom. A kétkezi munka jó, lehet, hogy fárasztó de az ember látja az eredményt a végén, aminek örülhet és nem tunyul el közben. - magyarázom arra, amit a gazdagokról, vagyis magukról mond. A hangjában van valami olyan önirónia, ami mintha áthidalná kicsit a távolságot és közelítené hozzám. Mintha nem akarná elhatárolni magát a csóró kertész gyerektől.
- Öhm én... szóval úgy gondoltam, hogy ahogy szokott olvasgatni, vagy szundítani egy picit, mint a hét elején is... - és már megint fecsegek, holott lehet Emery nem is kíváncsi erre! Ráadásul azt is elárultam, hogy figyelem mit csinál. Ez így kínos... hirtelen nem is nézek a szemébe mondjuk, mert egy házas nőt stírölni amíg békésen szunyókál azért creepy. Bár abba lehet jobb, ha nem is gondolok bele, hogy mi történt, amikor erre rájöttek, ahogy célozgat. Van Emery kisugárzásában valami, ami egyszerre veszélyes és mégis édes, közvetlen és vonzó.
- De tényleg az... vagy Emery. És abszolút nem is vagy öreg! - tiltakozom, miután lassan megpróbálok ráállni arra, amit kért. Olyan jó végül csak kimondani a keresztnevét, élvezni, ahogy a hangok édesen csurranhatnak a nevét alkotó halmazzá. De hogy is lehetne öreg, amikor így öltözve jobban hasonlít egy diáklányra! De ezt már szerencsére nem mondom ki, inkább csendben nézek a dolgom után, mielőtt újabb baromságot mondok. Locsolni kell, ez biztos és ezzel is foglalom el magam, igyekezvén kizárni az érzést, ahogy tarkómon finoman merednek a rövid pihék attól, ahogy Emery dorombolja a monogramom. Lehet ezért bambulok el és lesz kész a baj. Hihetetlen, hogy ma már nem ez az első hibám és tudtam fokozni a dolgot! A falba verném a fejem szívesen, vagy elsüllyednék, minthogy lecsesszenek, kirúgjanak... ráadásul pont Emery, aki olyan kedves volt és eddig minden hülyeség ellenére csak eldöcögtek a dolgok. A képtelen remény utolsó ablaka is bezáródhat. A slagot elzárom azonnal és dobom is félre, hogy lépjek közelebb ösztönösen. Aztán Emery elneveti magát és kezdek kicsit megkönnyebbülni. Érzem puha kecses kacsóját izmos, kissé izzadt karomon, s nem is figyelek, már ösztönösen fogok is rá kesztyűs, széles tenyereimmel karcsú derekára. Egészen közel vagyunk, közelebb, mint az ajtóban, érezheti dezodorom markáns illatát is már, aminek hála ha izzadok is a munka miatt, büdös legalább nem vagyok...
- Na igen... - mormolom arra, hogy már nincs melege, s tekintetem hipnotizálja, ahogy fel-le emelkedő és süllyedő telt keblei a nedves ing fogságában feszülnek, mellbimbói pedig megkeményedve mutatják a melltartó hiányát... Jordan, ébresztő! Emery hangja visszarángat a földre és sürgősen elengedem, mert rájövök, hogy hol van a kezem. Újabb büntető pont.
- Hát gondoltam, hogy hozok egy törölközőt, fürdőköntöst, vagy valami száraz ruhát... - válaszolom, mert tényleg ez ugrott be, de azt meg mégse mondhatom, hogy megmelengetném én szívesen a hideg víz után, hogy selymes fürtjeit szeretném simogatni és megszimatolni, amíg érzem karcsú, formás testét hozzám simulni, a kesztyű nélkül engedni a kezeim kalandozni. Na jó, tényleg baj van a fejemben.

Fecsegek itt vég nélkül, mint valami idióta liba, holott valójában arról van szó, hogy Emery nagyon tetszik és egyszerűen jól esik, hogy beszélhetek hozzá. Igen, ez az igazság. Amúgy megvan a magam határozott, olykor vaskos stílusa, ami máskor át tud csapni választékos, művelt oldalra is, mert az egyetemi tanulmányaim sem alibinek vannak... de Mrs. Withers-el valahogy mindez más kissé védtelennek is érzem magam, elvégre ő adja a munkám, vagyonosabb, idősebb és tapasztaltabb nálam, de mégis olyan kedves és ezt egyáltalán nem érezteti. A tökéletes cáfolata annak, amit a magafajtáknál tapasztaltam... például ott volt az az irritáló, elkényeztetett vörös liba, aki úgy kurrogott, mint valami rossz tyúk... lehet egyszer ő is normálisabb lesz és csak a kora miatt volt ilyen? Nem tudom, csak azt, hogy Emery nagyon más.
Meglep, ahogy az állam alá nyúl és kissé megemeli az arcom, így hirtelen engedek is neki, holott egyébként engem csak úgy mozgatni egyáltalán nem könnyű... de nem ártó szándékkal közeledett, így miért görcsölnék.
- I-igen? - na, erre majdnem leszegném újra a fejem, de inkább csak bal kezemmel hátranyúlva a tarkóm dörzsölöm meg kényszeredetten s testsúlyom helyezem át egyik lábamról a másikra. Mi a fenét kell neked pofázni Jordan? Ráadásul Emery szavaival nem segít a folytatáson sem, orrlyukaim kissé tágulnak, ahogy mélyebben veszem a levegőt s próbálok napirendre térni a dolog felett. Azt hiszem a volt iskolai hitoktató kikelne magából mindezen.
- Tudom, hogy nem baj, ha valami tetszik. Az esztétikum élvezete és értékelése morálisan szerintem nem elvitatható, az igazából egy műalkotás befogadása, fogyasztása, de... mindent elvenni, amit megkíván az ember, nem biztos, hogy jó. Ha az ember felfüggeszti az etikumot s hagyja, hogy Nietzcsche elcsábítsa rabszolga erénynek minősítve mindent, ami nem az ösztönökön, az állatiasságon alapul, akkor nem hinném, hogy az ember feletti ember lesz belőle... csak olyasvalaki, aki évezredek eredményeit dobja sutba. - igen, ez az az oldalam, amivel a leginkább meg tudom lepni az embereket, amire nem számítanak. Nem nézik ki egy szakadt farmeres kertészből, hogy filozófiát tanult, nem nézik ki a jó fizikumú atlétából, hogy szívesen olvas könyveket szabadidejében. S nem nézik ki a haverokkal vidáman nevetgélő, söröző fiatalból, hogy szívesen merül el megannyi gondolatban és tud értük lelkesedni. Ezzel együtt amit mondok, valahol inkább magamnak szól. Erőt próbálok gyűjteni, összeszedni magam, tudás és műveltség óvó fala mögé húzódni gyakorlatilag önmagam elől. Meg az elől, hogy Emery egyetlen kacsintásáért úgy vonnám magamhoz, mint aki soha nem akarja elengedni. Egyszerűen jobb, ha próbálom nem megérteni, amit mond, vagy amit kínálni látszik. Mi van, ha csak csapda?
- Ne mondd ezt! Idősebb igen, de ránézésre ez egyáltalán nincs így... a szépség kortalan. - ennyit a védekezésről... bár még egész jó kibúvót adtam magamnak a szépség csodálásáról való eszmefuttatással. Mondhatjuk, hogy én csak a természet alkotását csodálom. Hogy nem követek el bűnt. Ha azt talán nem is, hibát igen, mert Emery-t sikerül igencsak nedvessé tenni. Mármint eláztatni. Vízzel.
A jelek szerint azért mégse vette nagyon rossz néven munkaadóm, mert csilingelőn kacag fel, ami kicsit megnyugtat és egyúttal késztetést is érzek, hogy máskor is hallgassam még nevetését. Egyszerűen jó látni a mosolyát, hallani valamiféle vidámságot. Lehet azért is, mert alaposan rám jött a frász, hogy mindent még jobban eltoltam. Mondjuk az agyam egész jól lekapcsolt, mert azon veszem észre magam, hogy én a derekát fogom, ő meg nekem simul. Nem, nem képzelem, mert érzem a nedvességet s szemeim elől eltűnnek azok az édes halmok, amik úgy vonzották, mint vasreszeléket a mágnes. Mondjuk Emery teste is pont úgy vonz. Ezt nem lenne szabad. És mit tegyek? Ha elhúzódom megsértődhet és... én se szeretnék. Ha szóvá teszem, lehet az se jobb. Ha meg nem szólok az nem helyes. Kétségeim között Emery újabb támadása készületlenül ér. Szavaiban van valami olyan, ami messzebbre visz. Miért is kéne aggódnom azon, hogy érintem meg? És már nyúl is kezem után, hogy eltávolítsa a kesztyűt, amit hagyok, de nem bénultan, inkább megigézetten. Igen, ez a jobb szó.
- Irányító vagyok, kell a jó biztos fogás, hogy egy shotgun snap-et is elkapjak biztonsággal, amikor a center megindítja. - a játék a másik olyan terep, ami kicsit visszazökkent és önbizalmat tud adni, aminek hála össze tudnám szedni magam, ha Emery nem dolgozna annyira ellene. Hihetetlenül jól esik puha érintése. Olyan bársonyos, meleg és gyengéd, szeretném nem csak a kezemen érezni. Végül megfogom kacsóját, ahogy az enyémbe fekteti. Ezt se lenne szabad. De akarom. Őt is.
- Én... - ismét kifújom a levegőt. - Ezt nem lenne szabad. - rázom meg a fejem és elengedem Emery-t, hogy kényszeredetten, de csak hátat fordítsak neki, azon tanakodva, hogy mit kéne tennem? Teszek egy lépést, mert lehet jobb lenne inkább dolgoznom, de akkor meglátom a slagot, újra belém nyilall,hogy mennyire csábos volt az imént Emery, hogy milyen igézően nézett a szemeimbe, hogy abban nem csak kacérság csillant, de valami őszinte kérlelés. Valami, amitől úgy érzem, hogy nem bántani akar, nem kinyomni a fogkrémet a tubusból, majd elhajítani. Lehet tévedek. Lehet, hogy naiv vagyok. Hirtelen fordulok meg, játékon edződött sebességemmel és határozottan rántom magamhoz újra a nőt. Keményen markolok csípőjére, izmos testemnek feszítem karcsú alakját s egyik kezem erős óriáskígyó módjára fonódik dereka köré, míg a másik, amin nincs kesztyű, buján aláhulló (szerencsére száraz mert csak testre kapott) gesztenyeszín fürtjeinek illatos, selymes sátrába merítsem, ujjbegyeim fejbőrén cirógatnak végig picit s finoman még a hajára is markolok.
- Tudni akarod? Arra gondoltam, hogy milyen szerencsés, akinek ilyen felesége van, hogy milyen gyönyörű vagy... karcsú test, tökéletes domborulatok, csillogó barna haj, aminek biztos mennyei illata lehet... arra gondoltam, hogy az, akire vágyakozva nézel a szép zöld szemeiddel, annak a föld minden boldogságát kínálhatják fel. - nyelek egyet, mert most kérése szerint mélyen a szemeibe néztem s szavaimat egyre inkább az ajkaira mormoltam karcos mély hangomon egész közelről. Már belekezdtem, őszinte voltam és miért állnék le? Ha már minden hibát elkövettem, hát ez már igazán nem számít. Most már elmegyek a falig és elmondok mindent, mert a közelsége, a tekintete túltelített és valahogy enyhítenem kell a feszültségen. S a szavakból végül is még nem lesz baj igaz? - Eljátszottam a gondolattal, hogy milyen lenne, ha megragadnálak, a falhoz nyomnálak és úgy vennélek birtokba, ahogy férfi csak vehet egy nőt Emery.

- Végül is állítólag a nők ebben jók. - vonom meg a vállam, mintha nem is lenne nagy dolog, mintha nem ért volna tetten valamin. Pedig igazság szerint egy férjezett nőt bámultam, szóval igen is, tetten ért. És ez ciki. Szégyenemben mégsem tudok elsüllyedni, mert nincs hova. És menekülni is csak a munkába tudok, amit végső soron meg is próbálok, de Emery provokálja a gondolataimat továbbra is, arra pedig reagálnom kell s ezt nagyon is összeszedetten teszem.
- Az embert az esendősége teszi emberré, ez így igaz. De az is, hogy ezt be tudja látni és számot tud vetni vele. Hogy megpróbálhat küzdeni ellene. Legyőzni sosem fogja, de az örökös küzdelem, a szándék a javulásra megnemesítheti a dolgot, formálhat. Az elfojtás nem megoldás, de én nem elfojtásról beszéltem. Többféle indulat létezik, nem csak romboló és nem törvényszerű az, hogy ez belülről eleméssze az embert. Persze sokaknál az is lehet az eredmény: hibát követnek el a hatására, vagy netán belebetegednek. De a mi esetünkben csak egy olyan vágyról van szó, aminek a valóra nem válása lehet fájó és rossz, viszont a lemondás nemességéből lehet vigaszt meríteni. - zárom a gondolataimat, mert a rossznak is csak úgy lehet értelme, ha van mellette jó. Ha nem léteznek az ellentétes fogalmak, ha nincs valamilyen kézzel fogható valóságuk, akkor minden kategória és fogalom determináltsága önmagába zuhan, dekonstruálódik és csak egy hullámzó káoszt hagy maga mögött, amiből újra csak egy rendszer megteremtésével lehet kilábalni. Manapság ez a dekonstrukciós folyamat azért elég népszerű és érezteti is a hatását a világban, de teljesen soha nem tudja felszámolni a valóságot.
Úgy érzem, hogy Emery szavai mögött sok keserű tapasztalat, sőt fájdalom húzódik meg, hogy ő vigaszra szorul. És ezt jó lenne neki megadni, csak félek, hogy ez mit is kívánna tőlem. És nem is biztos, hogy kérné végső soron. Mondandómra adott válasza olyan területekre kalandozott, amit én először nem is gondoltam érinteni s ez mindenképpen beszédes.
- Az mindenkinek kell. Ha nincs tér, nincs levegő, akkor a létezés is lassan fonnyad el. - bólintok, egyetértve szavaival. De az bizonyos, hogy amikor rá nézek én nem látok életkort, csak egy nőt, aki vonz, akinek a szemei szépen ragyognak, minden mozdulata maga a kellem és aki szinte bárkit meghódíthatna.
- Köszönöm. - bólintok, mert hirtelen nem is nagyon tudok mit kezdeni a dicséreteivel, még ha azok jól esnek. Mind arra vonatkozóan, hogy milyen a szókincsem, mind abban a tekintetben, hogy sokoldalú lennék. Mindegyikben van valami és ennek tudatában is vagyok, mert nem mondanám torznak az önképem, fel tudom mérni, hogy mihez értek, mi az, ami jól megy és mit kéne inkább hanyagolni. Nem minden siker, amibe belefogok, de ha az ember nem próbálkozik, eredmény sem lesz.
Emery sóhaja, az, hogy a kezemmel játszik, hogy a közelségét érzem mind nagyon-nagyon jól esik, mind csak még jobban fokozza iránta érzett vonzalmamat. Nagyon tudja ez a nő, hogy mivel édesgessen magához, hogy mi az, amivel úgy ígér meg mindent, hogy konkrétan még sem teszi meg. Egyre jobban kikezdi ellenállásom és akaraterőm. Miért? Mert olyan gyengédséget kapok a játékossággal keverve, ami nagyon is hiányzik nekem. A belőle áradó tapasztalat úgy is meg tudja nyugtatni egy részem, hogy közben nagyon is felkavar.
- A kétely mindig marad: vagy azé, hogy miért nem léptél, vagy az, hogy miért is tetted meg... minden döntés kételkedést szül, a kérdés,hogy a háborgó gondolatokat van, ami le tudja csendesíteni, avagy nincs. - próbálom összeszedni magam, próbálok ismét megfontoltabb, kimunkáltabb szavak mögé kerülni, mert amit tettem eddig, amiket kimondtam egyenesen a nő szemébe, azok túl messzire mennek s egy izgalommal teli rémülettel is eltöltenek egyúttal. Ahogy kissé karjaimba omlik, ahogy érzem tenyerét mellkasomon és szikrázó szép szemei az enyémbe mélyednek, tudom, hogy végem van, de a bennem lakó küzdőszellem ezt nem tudja csak úgy elfogadni. Következő szavai már nem is teljesen jutnak el így a tudatomig, így is erőfeszítés volt az előbb is értelmesen megszólalni, mert a vadmacska túl jól takarta le a csapdáját, az imént vett rá egy olyan vallomásra, ami után nem tudom, hogy is lehetne rendesen visszaút. Olyan, ami már nem kételytől, de csak megbánástól szegélyezett lehet. Mert azt csak megbánhatom, ha Őt elutasítom. Azzal, hogy elmondtam azokat a szavakat, a világra szabadítottam a gondolataimat, többé már nem lehet visszazárni egy kaput és ezért már nem tudok mit mondani. Nem abban az értelemben, hogy ne találnék szavakat, hanem egyszerűen a beszédre nem vagyok képes és ez abban nyilvánul meg, hogy a karjaimban tartott nőt megcsókolom.
Kicsi volt a távolság már ajkaink között és ezt egy pillanat alatt zártam is, határozottan, éhesen csaptam le ajkaira, mégis egyfajta féltő gyengédséggel, mert így tudtam már csak kifejezni mindazt, ami bennem feszült. Nem tudtam mit mondani, mert az, ahogy ajkaink egymáshoz értek, összesimultak, felért minden szóval. Ahogy édesen kerítettem alsó ajkát birtokomba, lágyan érintettem nyelvemmel, majd picit meg is haraptam s tovább mélyítve a csókot pajkos nyelvét hívtam érzékien lassú keringőre: maga volt a megálmodott tökély ebben a pillanatban. Testét határozottan ölelve simogattam kicsit s másik kezem ujjai lágyan masszírozták fejbőrét tincseivel is játszva, mindezt addig húzva, amíg levegővel bírtuk, vagy amíg Emery hagyja, mert az is lehet, hogy mégis felébred benne valami erény és megálljt parancsol a dolognak.
Vagy kiderül, hogy ő tényleg csak játszadozott egy kicsit, de eddig nem akart elmenni. Hogy az édesség, amit felém mutatott egy mézes-mázos csapda volt. Ez mind végigfut az agyamon, ahogy ajkaink kapcsolata megszűnik s egy másfajta félelem is megjelenik bennem, nem csak az a jó fajta, ami izgalommal keveredett. Gyorsan engedem el és lépek hátra.
- Én... lehet jobb, ha inkább... szóval vizesek vagyunk és ez így nem jó. - nehéz összeszedni magam, kibúvót keresni, vagy megoldást. Nem szeretném, hogy tönkretegyek valamit, vagy tovább romboljam, nem szeretném azt sem megélni, hogy elveszítek valamit, ami fontos lehetne, mert nem tudom mit is tennék. Lehet, hogy ez csak egy botlás volt Emery-nek, hiszen mégiscsak házas! Bár a férjét ma még nem láttam, de ez a szerencse... gyorsan megyek vissza a fürdőbe a ruhámhoz, hogy legalább ezt a vizes felsőt átvegyem, mert marha kényelmetlen lenne benne folytatni a munkát. Igen, ezt kéne tennem. Kertészkedni, megnyugodni és többet nem nézni hátra.

Nem könnyű kérdéseket feszegetünk, annyi bizonyos. Részben ez persze nekem is köszönhető, mert én vágtam olyan fába a fejszém, ami messzire vitte szóban a dolgokat, de a magvakat Emery hintette el. Ha úgy tetszik, ő provokálta ki a dolgot a szavaival. Ütköznek az álláspontok, részben eltérő felfogások vannak a háttérben, de ez az egész mégsem zavar. Viszonylag hamar rájöttem, hogy meggyőzni igazából nem fogom, mivel túlságosan is mélyen van abban a világképben, amik a szavait formálják. Hatások, az élet tapasztalatai, sok minden lehet ebben és ez olyan dolog, amivel nem nagyon kelhetek birokra. Így nem.
- Az ember életében minden téren sokkal több a beteljesületlen vágy, mint a megvalósuló. Nyilván azért is, mert sok vágy nem a realitásban gyökerezik. És vágyhatok én igazán valakire, ha az a valaki éppenséggel elérhetetlen. Tény, hogy kínzóvá is változhat ez a dolog... - foglalom össze kicsit velősebben gondolataimat, és bár általánosságokban beszélünk, azért mégis belekerülnek jelen kételyeim. Nem tagadom a vágyat, azt se feltétlenül, hogy Emery mit váltott ki belőlem, bár ezt most még csak igen-igen burkoltan szólaltattam meg, viszont ott van mellette ez a kétely is, az elérhetetlenség: egy férjes, idősebb hölgy, akinek alapvetően mindene megvan a jelek szerint, az anyagi létben biztosan. Mit akarna hát tőlem? Hiszen kölcsönös vágyódásról még szó sem volt és tényleg ostobaság lenne egy olyan ácsingózásba belefeledkeznem, aminek soha nem lehet értelme.
Ez kering a fejemben, ezt engedtem kicsit felszínre bukkanni, mintegy talán puhatolózva is, mert az a hülye vak remény, a gyengéd érzelmek hasonlóan értelmi és testi fogyatékkal létező testvére nem hagy nyugodni teljesen engem sem. Mi van, ha mégis van a dolognak alapja? Azt látom, hogy méreget, hogy cicázik és édesen törődően viszonyul hozzám, de nem könnyű ezt helyesen értelmezni, mert mi van, ha félreértem? Eddig is csináltam hülyeségeket s ha azokat meg is úsztam, hát ezzel azért mégis feltenném rá a koronát. Elutasítás, megvetés és megaláztatás járhatna a dologhoz, ezt pedig egyik ember sem szívesen vállalja, alapvetően én sem. A kockázatvállaláson már túl megy a dolog kissé. Ha egy magányos nőről beszélnénk, aki nem munkaadóm semmilyen formában, már sokkal inkább a "kockázat nélkül nincs nyereség" csoportba sorolnám a dolgot az életkortól függetlenül. Az egy olyan elem, ami a legkevésbé sem aggaszt. Valahogy az érettség, az élettapasztalat inkább megnyugtató és óvó hatással van rám, semmint rémisztene. Lehet azért, mert sose volt mellettem egy anya? Mindennél bizonyosabb.
- Nem mindent, de ha elméleti kérdésekről van szó, akkor ez jobban működik. - ismerem el, miközben érzem, hogy a vér azért az arcom felé is kicsit jobban áramlik és kimelegszik, ahogy azt mondja ez édes, meg ahogy rám kacsint és meg is erősíti a dicséretet, amit az imént kaptam tőle. Nincsenek kisebbségi érzéseim abból, hogy ne ismernének el, hogy ne kapnék pozitív megerősítést. Eleve amikor játszom emberek drukkolnak nekem, ha más nem is lenne, hát az egy marha nagy lökés az embernek ilyen szempontból. A lényeg inkább az, hogy kitől kapok még ilyen kedves gesztust és Emery ebből a szempontból különleges, főleg ahogy az egész némi kacérkodással társul.
Az is igaz, hogy nem mindent ilyen módon fogok meg, sok kérdésre egyszerűbb választ adok. Akkor se szoktam tudományos szemlélettel elgondolkodni, ha a haverokkal éppen valami hülyeségre készülünk, amire az egyetem azért teret ad. Játék közben pedig sok ösztönös és zsigeri döntést hoz az ember, ott másra nincs idő. Ha pedig fenyegetve érzem magam, vagy azt aki fontos, könnyű szerrel adok olyan választ, ami nem biztos, hogy minden esetben a legjobb. De van, amikor segít... egyszer ott volt az a nő egy sikátorban, akit megtámadtak és én mentem, gondolkodás nélkül leütöttem a támadót. Na, az egy jó hirtelen döntés volt, bár köthettem volna ki a bíróságon is miatta.
De most nem ilyen kérdések és nem ilyen döntések várnak rám, sokkal békésebbek és, mondhatjuk, hogy érzékibbek. Emery ugyanis egyrészről szavaival és viselkedéssel is provokált, másrészt nem tudok elmenni a tény mellett, hogy mennyire tetszett nekem, hogy a pár hétben, mióta itt dolgozom mellékes munkaként, mennyit figyeltem Őt. Ez az egész már egyszerűen túl sok és elkezdek hülyeségeket csinálni. Már abban az értelemben hülyeségeket, hogy csupa olyasmit, amit nem lenne szabad. Nem lenne szabad érintenem, magamhoz húznom, nem lenne szabad őszintén elmondani neki a gondolataimat. Azt, hogy mennyire gyönyörűnek tartom, hogy mennyire vágyom is rá, mert ez az igazság: a bennem lévő férfi akarja Őt.
A gát átszakadt és végül meg is csókolom. Ez az, amit tényleg nem lett volna szabad, de megtettem, mert nagyon akartam. Hosszú, érzéki és egyre mohóbb csókban forrunk össze, testünk egymásnak feszül amennyire csak lehet s már erős karjaim birtoklóan fonódnak kör, vagy túrnak ujjaim hajába és markolnak fürtjeire. Illata édes és teljesen megmérgezi a tudatom, ahogy csodás testének nekem feszülő forró érzése is. Nyelve olyan játékos és vadító, hogy amennyire hosszan csak lehet, táncba hívom, de a levegő végül elfogy. Ezzel együtt pedig a kétely újult erővel csap le rám. Tartok attól, amit tettünk és attól, hogy ha átadom magam a helyzetnek, akkor végül koppanok, vagy Emery csak még jobban megbánja az egészet. Lehet át kéne ezt az egészet gondolni és úgy, hogy közben nem azon jár az eszem, milyen jó lenne puha nyakát csókolni, vagy épp tényleg a falnak szorítani. Hogy a hideg víztől peckesen meredező mellbimbóit milyen szívesen édesgetném... elengedem és mondok valamit, ami végső soron igaz is. Egyúttal megvan a lehetőség, hogy a mosdóban, ahol a cuccom van, legalább a vizes felsőt levegyem. Rossz lenne benne bármit is folytatni, mert kényelmetlenül tapadna rám munka közben és csak idegesítene. Merthogy most dolgozni kéne, az segítene összeszedni a gondolataimat és magamat. Túlságosan két felé húz az elmém jelen esetben. Szóval leveszem a vizes felsőm és úgy megyek vissza az üres télikertbe, munkálkodni, mert az utcai ruhámat meg összecseszné a meló aztán kár lenne érte... befejezem a locsolást és közben próbálok gondolkodni, de nem megy, mert Emery édes csókja még ott ég az ajkaimon és nem ereszt az emlék. Folytatni kéne a lehullott ágak begyűjtésével, de gazság szerint meg is szomjaztam s korábban úgy egyeztünk meg, ha kell egy pohár víz azért kimehetek a konyhájukba. Így indulok meg meztelen felsőtesttel ki a kertből, hogy a konyhába menjek. Nyitom az ajtót, majd átlépek a nappaliba, ahol az vár, amire nem számítottam: Emery minden álmomat felülmúlóan.
Egy pillanatra megtorpanok, hátam mögött a nyitott ajtóval és csak nézem megmerevedve. Szó szerint... őrülten jól mutat rajta az a ruha és azonnal megbizsergeti a tenyerem a képzet, hogy a nagyrészt fedetlen hátát érezhetném alattuk... a farmertól korábban valamennyire takart lábai olyan kecsesen nyúlnak el és olyan hívogatóan selymesek... kedve lenne az embernek csókokkal telehinteni s az a pár magassarkú csak még hangsúlyosabbá teszi a dolgot és tökéletessé az összképet. Emery úgy nyújtózik el, mint egy nagyra nőtt, kecses párduc s nyelek egyet, ahogy kebleinek halmait is szemügyre veszem a ruha "alig"takarásában. Szavai nehezen is esnek le, mert most már tényleg neheze bírok magammal. Pótcselekvésként, hogy kicsit összeszedjem magam, csak becsukom az ajtót.
- Én... Emery... nem akartalak megsérteni, csak... megrémültem. - mondom ki az igazat végül, majd szavaira is bólintok, hogy segítségemet kéri a lámpával. Aztán még egyet nyelek, ahogy látom azt a kacér lábmozdulatot, a ruha picit még feljebb csúszik... basszus, föld Jordannek, villanykörte! Megfordulok gyorsan, mert a múltkor is megkért, hogy cseréljem ki az előszobait, így tudom, hogy hol van a tartalék s a kis fiókos bútorhoz lépve előveszek egy izzós dobozt a felső fiókból, majd az egyik zsámolyt is közelebb húzom a kiégett spot lámpa alá. Az edzőcipőm mondjuk lerúgom, mert abban mégse léphetek a bútorra, így lépek fel és csavarom ki a kiégett bűnöst, majd teszek a helyére újat. Közben igyekszem nem tudomást venni arról, hogy Emery miként terpeszkedik egyszerűen azért, mert szerintem ő sem azt szeretné, hogy leessek, bebasszam a fejem és mondjuk mentőt kelljen hívnia de azért beszélek hozzá.
- Nem akarlak olyasmibe sodorni, amit esetleg megbánnál csak azért, mert nem bírok a vágyaimmal. És bevallom, hogy tartottam attól is, hogy csak cicázol velem és végül egy pici játék után keményen csattan majd a pofon. - egyenes vagyok vele és ismét kimondom a gondolataimat, mert végül is azt el tudtam dönteni legalább a locsolás közben, hogy bármit teszek, ez a helyes megközelítés. Egyenesség. Ő meg addig is gátlástalanul bámulhat, ahogy kissé nyújtózva, sporttól és edzésektől erős, formás izmaim feszítve dolgozom a cserén. Nem igényel nagy erőt, de mivel nyújtózni kell így is kicsit az elérésért, így adott a feszülés. Amikor kész, lelépek a zsámolyról, majd ismét rá pillantok. Kell nekem ez a nő!
Határozott léptekkel indulok meg, a rossz izzót lazán lökve félre, ami koppan a szőnyegen, de nem olyan lendülettel, hogy összetörjön. Pillanatokon belül Emery előtt termek és azokba a zöld szemekbe nézek mélyen.
- Meg tudod bocsátani a habozásom? - kérdem tőle mély, karcos hangon, míg felé hajolok először a szék karfáján és támláján támaszkodva, Emery karjaihoz közel s kissé be is szorítva őt jelen helyzetébe. Fél térdem is az ülőfelületre kerül, nem messze tőle. Felé tornyosulva zárom börtönbe kicsit és újra megcsókolom. Most, másodszor sokkal követelőzőbben, ajkát lágyan harapom, kóstolom, nyelvét ismét játékra invitálom és hagyom, hogy szédítő közelsége,illatának mérgező édessége újra magával ragadjon. A karfáról elveszem kezem, csak a támlán tartom meg és erős tenyeremmel hátán simítok végig, csigolyáit egyenként tapintva ki, míg elérem derekát s ott kissé oldalvást csúszik, hogy átkaroljam, majd könnyűszerrel rántom fel,- ha hagyja magát-, a fotelből.
- Akarlak Emery, és nem érdekel már, hogy mi lesz. - súgom ajkaira a csók után,a hogy újra állva vonom magamhoz karcsú, törékenynek ható testét. Kezem a derekáról újra felsiklik meztelen hátán, hogy hajába markoljak, míg a másik kezem oldalán halad végig meglehetősen birtoklóan, hamarosan combjának külső oldalát érezve meg. Olyan bársonyos a bőre, hogy vétek lenne nem cirógatni! Hajánál fogva leheletnyit meghúzom-megfeszítem buksiját, hogy feltáruló puha nyakára csapjanak le ajkaim éhesen újra és újra, mohón perzselő szenvedéllyel kóstolva bőrét és nyaka tövén hosszabban el is időzöm. Kezem pedig combjáról felfelé simít, hogy vágykeltően domborodó popójára markoljon kicsit keményebben. Megőrjített ez a nő!

- Igen, van. - bólintok, de ebbe nem lenne szabad részletesebben belemennem. Merthogy Emery ezen a listán igen előkelő helyet foglal el. Sokféle elérhetetlen nő lehet, valaki azért, mert megközelíthetetlen hírnév vagy vagyon okán például... Emery viszont nagyon is megközelíthető volt abból a szempontból, hogy a társaságában hetek óta többet voltam a munkának köszönhetően és végül is karnyújtásnyira volt. Mégis valaki más hitvese, egy tőlem idősebb, tehetős asszony, aki egyszerre szép, csábító és a tiltott gyümölcs.
Mert szembe kellett azzal néznem, hogy Emery hatott az érzékeimre, de nem csak a testiség tekintetében. Az egy dolog, hogy volt benne játékosság, cicázás, illegette magát előttem mint valami kéjenc macska nem egyszer s ezzel végső soron, ha volt valami célja, azt elérte. Tudtam, hogy a nők szeretik, ha kívánatosnak látják őket, még akkor is, ha az illetőtől nem akarnak, vagy nem akarhatnak semmit. Ez mondjuk óvatosságra is intett. De a másik az volt, hogy olyan kedves volt velem, törődéssel fordult hozzám, ahogy megkínált süteménnyel (nem csak ma) és ahogy, mint ma is, meg-megsimogatott picit, vagy őszinte érdeklődéssel fordult felém. Ez már szokatlanabb volt és párosult az elementáris vonzerejével s nem tudtam magam egyszerűen a hatása alól kivonni és sorra csináltam-, vagy mondtam hülyeségeket, ahogy tettem ezen alkalommal is. Egyfajta újdonságot jelentett ez, főleg annak tükrében, hogy tudtam én olyan hírnevet, trófeát stb. nem nagyon tudok neki szolgáltatni, mint mondjuk az egyetemen a fruskáknak s éppen ezért tudtam valahogy őszintébbnek, megbízhatóbbnak érzékelni azt, amit nála tapasztaltam. De teljesen azért ezt valahol elhinni se tudtam, részben azért, mert szürreálisnak hatott, másrészt pedig volt olyan keserű tapasztalat a múltamban, ami alapvetően bizalmatlanná tett ebben a tekintetben.
És volt még valami, egy másik tapasztalat, vagy inkább érzés, benyomás lenne a helyesebb szó. Ez is Emery-hez kapcsolódott és a lényege az volt, hogy úgy tűnt, mintha valamit keresne, valami hiányozna neki. A tekintetében, a szavaiban volt egy olyan űr, a mosolyában egy olyan kis fájdalom utórezgései, amik szintén elgondolkodtattak és azt a benyomást jeltették, hogy valami nincsen teljesen rendben. Mintha valamiféle segítségre lett volna szüksége, amit fél kérni és ez óhatatlanul is védelmező reflexeket indított be bennem. Azért, mert kedves volt velem, mert törődött velem és mert vonzónak találtam, bárkit elagyabugyáltam volna, ha azt mondja, hogy megbántotta Őt. És éppen ezért éreztem úgy, hogy ha valamit esetleg adni tudok neki, akkor azt meg is kell tennem, mert megérdemli és mert szüksége van rá.
A gond annyi volt, hogy ezt az egészet nem értettem, nem láttam át pontosan. Sötétben tapogatóztam és abban sem voltam biztos, hogy ez nem csak valamiféle képzelődés voltaképpen. Jelen helyzetben, ahogy kérdezett ahogy közelített, az volt az egyértelmű hogy valamiféle testi éhség van benne, olyan, ami az enyémre rímel. S mivel ez volt a legbiztosabb, erre tudtam hát reagálni is. Szavakkal és tettekkel egyaránt. Közelsége, tekintetet megvadított annyira, mintha ittam volna s képes voltam őszintén fecsegni valamiről, amiről nem lett volna szabad. Megcsókolnom pedig még kevésbé, de azt is megtettem. Szenvedélyesen, kifulladásig, de valahogy mégis rövidnek érződött ez az egész. S a tetejébe a csók után ismét elöntöttek a kétségek, a félelem és a bizalmatlanság. Egyszerűen túl soknak bizonyult ez így egyszerre s úgy érzetem, hogy a hullámok összecsapnak a fejem fölött és így nem lehet igazán gondolkodni, márpedig arra nagy szükségem lett volna.
A pályán sem lehet csak úgy belerohanni bármibe, az embernek kész terv kell arra, hogyan akar a védők sorfalán átjutni. Szóval ennek mentén cselekedtem végül és engedtem a félelemnek visszavonulót fújva, hogy legalább egy picit gondolkodhassam munka közben. Az kétséges volt, hogy ez mennyire tisztán fog megtörténni, de talán mégis józanabbul, mintha Emery ajkait csókolva próbáltam volna. Emery... még a csók mindig ott égett az ajkaimon és ahogy egymagam maradtam, éreztem, hogy tényleg űr alakult ki nélküle, hogy a csókja még ott ég ajkaimon, illata betölti az orromat, bőre melege ott bizsereg ujjbegyeimen, ahogy hajának selymes érintését is gond nélkül tudtam idegszálaim memóriájába idézni. A testem érezte, hogy hatalmas hibát követtem el, amikor elengedtem.
Volt már dolgom nem egy leányzóval de ilyen nővel mint ő, még nem és ez nagyon nagy hatással volt rám. Szóval a gondolkodásom végül arra kezd összpontosítani, hogy az elszalasztott pillanatot hogyan tudnám jóvá tenni, de igazság szerint minden lehetőség cikinek és kínosnak tűnt. Nem tudom, hogy mit kéne tennem, hogy mi lenne a jó...
Ha dűlőre nem is jutottam, a helyzetemen annyiban változtatok, hogy kimegyek egy pohár vizet szerezni, bár oda sosem jutok el. Emery jelenléte és látványa egyszerűen letaglóz. Bármit kérne most, én megtenném s végül is érkezik egy kívánság, de az a villanykörtére vonatkozik. Hát jó, ha ez kell, én megteszem, így neki is látok a dolognak.
- Hát, egy gyönyörű, tehetős nő vagy, aki bőven más ligában játszik mint én, szóval... ebben azért van valami ijesztő, helyesebben az, hogy egyszerűen nehéz elhinni, hogy nem valamiféle apró cicázás zsákmánya lennék pár percre. - megyek tovább a dologgal őszintén kifejtve a gondolataim s persze ez nem minden, de a villanykörte kicserélésére is igyekszem azért figyelmet fordítani, egy hülye balesetet egyikünk se akar. Én csak Emery-t akarom.
- Pontosan ez az, hogy egy érett nő vagy és ezért nehéz elhinni, hogy én elég lehetnék neked... - vonnám meg a vállam most, ha tudnám. - És pontosan ezért is tartottam attól, hogy valamiféle kellemetlen hideg zuhany lehet a dolog vége, de látom, hogy tévedtem, mert valami fura oknál fogva én tényleg érdekellek. - nem értek mindent a szavaiból, mert olyan, mintha valamit mondani akarna, illetve többet szeretne mondani, mint amennyit valóban kiejt, de egyelőre nehéz ezt felfejteni. Csak a hangsúlyokból érzem, hogy van mélyebb tartalom is. Eleve fura, hogy egyszerre tartja úgy, a tettei megkérdőjelezhetőek, de nem is bánja azokat. Van ebben valami ellentmondás, amit most egyszerűen nem tudok feloldani. De annyira nem is akarok, mert most már túlzottan leköti a figyelmem és ha már az imént arra ítéltem magam, hogy csókja után eltávolodjam, hát hiányának érzete kellő kellemetlenség volt ahhoz, hogy ráébresszen mit is akarok: Őt.
- Akkor egész sok dolgot megtehetek, ha már előre meg van bocsátva. - kuncogok kicsit, ahogy most merek játékosabb lenni. Túl közel vagyok hozzá ismét és újra megcsókolom. Az első is édes volt, de ez még szenvedélyesebb, picit már ismerősebb és így bátrabb is. Már jobban tudom én is, hogy mit akarok és ehhez mérten vagyok határozott és merész, így hívom játékra ajkait, táncba édes kis nyelvét s magasodom fölé teljes fizikai valómmal kitöltve világát és egyfajta kis börtönbe zárva.
Határozottan és birtoklóbban érintem, egyre inkább úgy, ahogy arra legbelül vágyom. Cirógatom, csókolom, magamhoz húzom, mintha most tényleg csak az enyém lenne és kedvem szerint cselekedhetnék vele, Ő pedig valamiféle furán engedelmes fekete párducként simul hozzám ebben a vadító szerkóban, úgy engedve akaratomnak, hogy tudom, ez bármelyik percben változhat és belőle is előjöhet a ragadozó.
- Nem gondolom meg magam. - tör fel mélyről, rekedtesen a hangom. - Nem kell senki és semmi, csak Te, a csókod, az érintésed, minden, minden... - olyan mélységek is vannak a szavakban, amikbe bele se gondolok, de a tudatalattim számára egyértelmű, hogy nem csak a testére gondolok, hiszen hozzám való viszonyulása minden mértékben meg tudja dobogtatni a szívem és ez bizony ezzel jár.
Jelen esetben mondjuk a kellemes libabőrös borzongás fut rajtam végig ajkai játékától, kezének lágy érintésétől odalent. Keményen pulzál a vér ereimben, ahogy az már régen dél felé áramlik s ezt pontosan érezheti finoman simító kecses kacsója alatt. Érintésére és cirógatására picit fel is nyögök, majd egyik kezem elhagyja buján leomló fürtjeit, a másik pedig feszes popsiját, hogy ruhája dekoltázsához érjenek s ékes jeleként annak, hogy már nem gondolkodom, a fekete anyagra markolva mutatom meg, hogy milyen erő szunnyad bennem, bár ez nem egy nagy kihívás. Panaszos reccsenéssel adja meg magát a szövet és kénytelen felfedni Emery csodásan formás testét barbár cselekedetem hatására, amit tudok azzal tetézni, hogy a kis barnát még vissza is lököm a fotelbe határozottan, hogy újra felette teremjek és megcsókoljam ajkait kissé vadabbul, majd felegyenesedve és távolabb húzódva nyúlok magassarkús lábainak bokái után, hogy amíg szépen letérdelek, azokat széles, izmos vállaimra emeljem és ajkaimmal bal bokájától a belső oldalon csókoljak végig lábszárán, majd combján, meg nem állva az öléig.
- Akarlak Emery! - ismétlem meg harmadszor talán ebben a körben, zölden csillogó szemeibe mélyen felpillantva, amíg ajkaim éhesen csapnak le ölére és kezdem legérzékenyebb pontjait azonnal csókolni. Igen, a csók a legjobb szó erre, hiszen ajkaim az ő szemérem ajkaira tapadnak, forró ölelésbe vonva azokat és nyelvem csiklójával kezd olyan táncot lejteni, mint nemrégen a nyelvével tette. Térdétől simítanak végig erős tenyereim combján át, hogy a csípőlapátjain állapodjanak meg és közben virgonc, éhes nyelvem le nem áll, körözve nyalom és édesgetem csiklóját, amit finoman szívogatok is mellé s mindezt olyan heves szenvedéllyel, hogy igen nyilvánvaló: eszemben sincs leállni s olybá tűnik, mintha el akarnám őt fogyasztani.

Volt egy pont, ahonnan már nem érdekelt igazából semmi. Hogy miért? Magam sem tudom, talán azért mert férfi vagyok? Mert a bennem szunnyadó ősi ösztönökre volt, ami hatni tudott és elszabadított? Lehet, hiszen a pályán is hasonló ösztönök léptek életbe bizonyos helyzetekben s olykor a nők is kihoztak belőlem ilyet. Igaz, azért ritkábban, mint a játék.
Viszont Emery nagyon is alkalmas volt rá! Egyrészt őrülten tetszett ez a nő, mert annyira vonzó volt, csodásan formás idomokkal, ragyogó szemekkel, hívogatóan meleg barna játékos tincsekkel, hogy arról a finom világos bőrről, ami úgy vonzotta a tenyerem, már ne is beszéljünk... de a szépség csak az egyik ismeretlen volt az egyenletben, a másik a természete. Mindig kedves volt velem, amit a hozzá hasonló gazdagoktól még nem is tapasztaltam, ráadásul egy olyan érett kedvesség volt ez, amit alapjáraton se nagyon más nőktől. Volt benne valami, amitől különösen jól esett a simítása, a mosolya, ahogy érdeklődött irántam, vagy ahogy sütivel kínált például. És hogy harmadik ismeretlen is legyen az egyenletben, a természete része volt valami éhes játékosság, valami mély örvény, amiről éreztem, hogy bármikor képes lenne beszippantani, holott egy férjes asszony volt, akinek a jelek szerint mindene megvolt. Mit is akarna tőlem?
Nos, matekból sosem voltam valami nagyon jó, lehet ezért okozott fejtörést annyira ez a három ismeretlenes egyenlet és néztem be a megoldást végül. Mert az rövid távon kiderül, hogy Emery igen is akar valamit tőlem. És az is bizonyosságot nyert, hogy én sem tudom visszatartani magam.
- Te pedig egy jómódú, gyönyörű nő, aki bármit megkaphatna, nem is tudom, hogy a fiatalságom pont így mitől érdekes... - vonom meg a vállam, kissé értetlenül, de tagadhatatlanul jól estek a szavai és csak még inkább nehezen viselhető lett tőle a vágyakozásom, most, hogy elárulta, miként is lát engem.
- Akkor jó. - biccentek, talán ismét félszegen, mert azt mondta, hogy ez elég. Miért érzem magam egyszerre mohónak s zavartnak a társaságában? Egyszerre félek tőle, és akarom Őt, mindennél jobban. Szépsége, ahogy a női megjelenés teljes fegyvertárával terpeszkedik el hívogatóan a fotelben, ahogy a fekete miniruha felfedi jobban formás lábait, amelyeket a magassarkúk csak még kívánatosabb megjelenéssel ruháznak fel, nagyot nyelek. Nem tudom nem akarni Őt.
- A forró zuhany valóban jól esik, főleg, ha fáradt az ember egy edzés, vagy egy meccs után. A meleg segít az izmokat ellazítani és pihentet is. - értek egyet a forró zuhany kapcsán, ahogy a beszélgetés, a jelenléte, a megjelenése mind jobban és jobban magába húz, megbabonáz.
Éppen ezért már nem tudom visszatartani magam s a bocsánatkérés után le is csapok Emery-re, újra. De ezúttal nem állok meg, ezen a vonaton már nincs fék...
Annál kevésbé, mert letépem róla a ruhát s vadul veszem birtokba, mint valami ősember... a jelek szerint pedig ez nagyon is tetszik neki, s ekkor döbbenek rá, hogy ez akár hiba is lehetett volna, de már nem tudok ezen sem aggódni. Röviden a formás combok között kötök ki s mohón kezdem dolgoztatni a nyelvem rajta. Emery szavaira csak finom morranásokkal felelek, megrezegtetve csiklója körül a levegőt. Mohón nyalom és édesgetem gyenge pontocskáját, nyelvem pörögve dolgozik s amikor kéri, egy-, majd két ujjam is beszáll a játékba. Lágyan mozgatom őket, hamarosan hívóan görbítve, hogy minél jobban stimulálni tudjam és kényeztessem. De ennyi nem elég!
Szabad kezem elhagyja testét egy picit, hogy lejjebb toljam a farmert és az alsót, majd a kiadós kényeztetés után felegyenesedve kerüljek a kéjtől remegő nő lábai közé. Alaposan megdolgoztam, bár egy ponton túl nem mentem, mert már nem volt türelmem, de talán nem fog érte haragudni... főleg, hogy számat megtörölve alkaromba mélyen a szemeibe nézek, majd megcsókolom mélyen s ezzel egy időben méretes szerszámom duzzadt makkját is öléhez igazítva határozottat lökök előre hogy a magamévá tegyem. Mohóságomban azonnal erőteljesebben szaladok mélyre s kezdek mozogni, míg a csókból kifogy a szusz.
Persze ajkaim utána sem pihennek, mert nyakát kezdem szenvedélyesen csókolgatni, míg határozott ritmusban, mégis finoman és nem túl gyorsan dolgozik a csípőm, egyre jobban és jobban hódítva meg a nő ölét, lassan de biztosan perzselő szenvedéllyel.