2 hét. Ennyi idő telt el azóta, hogy utoljára láttam Wendy-t. Akkor tudtam meg, hogy egyből máshoz menekült amint mi összevesztünk.. illetve szerinte szakítottunk. Igyekeztem nem túl sokat gondolni rá és beletemetkezni a munkába és a haverokba, igazából bármi másba, mint az önsajnálatba. 1 héttel ezelőtt elmentünk bulizni. Az egyik haverom persze egyből intézkedett és a barátnője beszervezte az egyik szingli barátnőjét, mert szerintük így a leggyorsabb a gyógyulás... ha lekötöm magam valaki mással. Nem mondom, hogy teljesen ki voltam békülve a dologgal, de őszintén egyre kevésbé bízok a saját ítélőképességembe így hagytam magam sodródni az árral. Így került az életembe Emily, aki maga volt a megtestesült hercegnő. Mármint nem az elkényeztetett fajta, hanem az a lány, akiről elhiszed, hogy reggel is tökéletesen ébred és madarak csicseregnek az ablakán. Szőke, brutál nagy kék szemekkel, csinos nőies de vékony alkattal. Egyszerűen nem volt olyan része, amibe bele tudtam volna kötni mégis valahogy úgy éreztem, hogy hiányzik belőle valami.. vagy belőlem. Nem is tudom eldönteni. Aztán sikerült elhitetnem magammal, hogy csak időre van szükségem és egy komplett idióta lennék ha nem adnék egy esélyt a dolognak, így a buli után randiztunk. Kétszer. A második alkalommal már megcsókoltam amikor elköszöntünk egymástól, de leginkább csak azért, hogy ne bántsam meg. Aztán eljött a szombat este és a társaság újra nekiindult az éjszakának, mert az egyik törzshelyünk a Cosmic Bowling UV partyt szervezett, így akciós volt a sör és a belépés. Szóval nekünk foglalt pályánk volt. Még a party előtt elmentem Emily-ért mint egy jól nevelt férfi, így együtt érkeztünk. A büfében kezdtünk majd két üveg sör után megcéloztuk a pályát. Az alkohol jelentősen sokat segített a hangulatomon, a füves cigiről nem is beszélve, amit a WC-ben lőttünk el a fiúkkal. Így sokkal békésebben pihentettem a szemem Emily-n aki emeltderekú fekete rövid szoknyát viselt egy fehér trikóval és egy combközépig érő fekete zoknival. Még egy fehér masni is volt szőke loknijai között, hogy igazán csajos maradjon a szerelése. Gurítunk néhányat én pedig próbálom azzal nyugtatni magam, hogy a jelenlegi partnerem tényleg nagyon csinos és sokan nagyon szívesen lennének a helyemben. Miután gurít, mérhetetlenül bénán de legalább bájosan, az ölembe ül le, hiszen sokan vagyunk és kevés a hely. -Na akkor összejöttetek?-csap bele a lecsóba a barátnője, mire nekem szinte a torkomon akad a sör. Emily csak nevet és legyint egyet majd lecsillapítja a kedélyeket, hogy még nem kell semmire sem címkét ragasztani. Hálásan pillantok rá. -Azért egy csókot láthatnánk végre.-csak nem hagyja a témát, majd el is kezdik kántálni, hogy "Csókot, csókot, csókot.." Bocsánatkérően pillant rám pedig erre semmi oka az ég világon. Mit veszíthetek? Közelebb húzom magamhoz és megcsókolom mire a társaság tapsol egy kört. Amikor elhúzódok többet újra beleiszok a sörbe. Akkor azonban észre veszek valakit. 2 pályával odébb. Azonnal összeakad a tekintetünk, nekem pedig egyből eltűnik a mosoly az arcomról. Wendy.
-Wen! - most bántam meg,hogy kulcsot adtam az egyik csoporttársamnak a lakáshoz. Berúgtunk, olyan jól elbeszélgettünk, akkor jó ötletnek tűnt. De másnaposan már annyira nem az, fáj a fejem, fáradt is vagyok, alig aludtam, mondjuk ez az elmúlt két hétben minden este így volt. Amióta Peter lelépett a lakásomból nem vagyok önmagam, teljesen kikészültem. Dolgozok és bulizok az egyetemi barátaimmal, Hale-el nem beszéltem, nem merek, meg nincs is igazán pofám hozzá. - Summer,hagyj békén! - nyüszögöm párna alól neki, amikor leszedi rólam és vigyorog. Most ünnepeljük a pasija szülinapját egy kibasztt bowling partival, nézhetem, ahogy boldogan csókolóznak és az én szíven újra és újra összetörik. Azóta nem hallottam Peter felől, nem válaszol az üzeneteimre, nem veszi fel a telefont. Én meg erre reagálva amikor nem melózok elfoglalom magam ezzel a csodás kis társasággal egy bárban vagy szórakozóhelyen. Még mindig él bennem egy apró remény, hogy megbocsát nekem, mert én nem tudom sokáig ezt így csinálni, úgy érzem nem kapok levegőt, ha nem vagyok vele, pontosan olyan vagyok, mint amitől egész életemben féltem. - Wen, ne csináld,nagyon jó lesz majd egy csapatban leszünk. - persze elmegyek, mert este nincs dolgom és egyedül itthon megőrülnék. Az első éjszaka a szakításunk után a kádban telt két üveg bor mellett a falat bámulva. Volt amikor sírtam, igazából zokogtam, volt, amikor csak bambultam, de nem tudom végigcsinálni újra, kell a hangzavar, hogy az agyamban lévő hangokat elhallgattassa. Nem mondtam el senkinek mi történt, nem akarom kimondani hangosan, mert még ennél is jobban összeomlanék és nem tehetem meg a félév kezdéskor. A suli és a munka tart most életben, még a barátnőmre sem számíthatok, mert ha elmondom neki, akkor vége nekem is és nekünk is. Nehezemre esik de kimászok az ágyból, lefürdök és kisminkelem magam, közben Summer lefőz nekem egy nagy adag kávét és az asztalra teszi, ahol azóta is ott van a boros pohara, amióta elment. Egy percre megállok előtte, de akkor megszólal a csengő. - Remélem kész vagy mert itt a taxi. - vigyorog rám, azzal az örök optimista mosolyával és gyorsan végigmér. - Baszki,olyan szexi vagy. - felmutatom a mutatóujjam és mosolygok rá. Nem értem mire gondol, én egy rakás mosott szarak érzem magam, de bájosan mosolygok, megteszem, hogy fennmaradjon az álarcom, amiben tökéletes az életem és a megjelenésem. Hamar a bowling teremhez érünk, ahol rengeteg az ember, ami jó, mert hangos lesz, sokan lesznek. Az első utam a pulthoz vezet, ahol igazi partiarcként kikérek mindenkinek egy kört. Magamnak kettőt, csak töményet és csak párosával iszok, az hamar kiüt. Én leülök, csendben nézem, ahogy dobálják a labdát, lemegy nélkülem egy kör, de Summer nyaggat, így felállok a kényelmes, biztonságot adó helyemről és megfogok egy golyót. Gyorsan körbenézek mennyien fogják látni, hogy bénázok, amikor észreveszek egy harsány bandát mellettünk. Egy csaj a pasija ölében ül és buzdítják őket, összeszorul a torkom, nem bírom levenni róluk a tekintetem, de nem bőghetem el magam. Boldognak tűnnek, mindannyian. Már éppen vissza akartam zökkeni a dobáshoz, amikor a srác elhúzódik a lánytól és kirajzolódik a szemem előtt az arca. A golyó hangosan esik a földre, amikor a tekintetem összeakad Peterrel. - Wen, drágám jól vagy? - jön oda ijedten Summer. Üveges tekintettel bámulom a szomszéd pályán őt. Summer követi a tekintetem. - Ő nem a…? - kapja a szája elé a kezét. - De. - alig jön ki hang a számon. Máris túllépett rajtam, és boldognak tűnik, vajon tényleg az? Summer megfogja a kezem és arrébb akar vinni. Kirántom a kezéből az enyémet és letörlöm a könnyeimet. - Játszunk. - fogom meg a golyót és elgurítom. Az egész társaság ijedten méreget, én csak mosolygok, hogy minden rendben, pedig belül most hullottam darabjaimra ismét. Oda akarok menni hozzá, meg akarom ölelni, de nem teszem, ha tényleg boldog vagy próbál az lenni nincsen jogom hozzá, hogy ebben megakadályozzam. A pulthoz sétálok és kérek még két kört magamnak, bár ez most itt nem fog segíteni.
Valójában esélyem sincs legyőzni a problémát. Csak úgy teszek, mintha nem létezne remélve, hogy egyszercsak megszűnik majd a fájdalom és tovább tudok létezni, mintha meg sem történt volna. Pedig megtörtént. Az enyém volt. Ez pedig jobban fáj, mintha egyszerűen csak visszautasított volna már a szülinapján. Hiszen így már tudom milyen vele lenni és milyen az amikor a szemembe néz és azt mondja, hogy szeret. Harcolni akart. Tudom és el is hiszem. Mégsem tudtam ott maradni a lakásán. Nem bírtam lenyelni, de legalább csendben el bírtam viselni a vereséget ahelyett, hogy lebontottam volna a fél lakását. Ez is fejlődés nem igaz? Igyekszem folyamatosan lekötni magam. Bármivel, hiszen amint egyedül maradok vége van a fejemnek. Összeomlok és elfelejtem hogyan is kellene normálisan funkcionálni. Anyám is észrevette persze. Hiszen bezárkóztam napokig a szobámba és akármilyen fáradt is volt ez még neki is feltűnt, hogy kísértetként járom a házat. Nem kérdezett bele. Nem szokott. Tudja, hogy szólok ha segítségre van szükségem, és azt is, hogy jobb ha nem háborgat ha magamtól nem kérem. Így legalább otthon béke uralkodott. Igyekeztem Hale-lel is kerülni a témát. Semennyire sem akartam bemártani Wendy-t, de hazudni sem akartam a nővéremnek, így maradt a bölcs hallgatás és a csendes vígasztalódás. Bűntudatom van. Úgy érzem kihasználom Emily-t, bár kedves és tényleg nem sürget semmit valamiért félek, hogy a tetteimmel olyan irányba bíztatom, ahol egy bizonyos ponton már nem fogok tudni továbblépni vele. Azonban az is benne van a pakliban, hogy majd a simulékony könnyed természete egyszerűen betömi majd a lyukakat a lelkemen. Sajnos a jövőbe még nem látok. Minden kétségem ellenére hagyom, hogy alakuljon a helyzet. Megadom neki amit szeretne és ő cserébe igazából tényleg nem erőltet semmit. A csókot sem ő kezdeményezi. Én hajolok oda, ő pedig viszonozza a közeledésemet. Nem mondom, hogy nem jó érzés, hiszen nyílván az, mégis a szívem egy mérettel összezsugorodik. Mindezt persze elrejtem a külvilágtól. Mosoly pihen az arcomon amikor eltávolodok tőle, de minden elért apró kis előrelépésemnek búcsút inthetek, amint meglátom Wendy-t. Olyan hangosan érkezik a kezében lévő golyó a földre, hogy a társaságom is oda kapja a tekintetét, de ők egy vállrándítással el is rendezik a dolgot, kivéve az egyik srác, aki sokatmondóan rám néz. Felismerte. Tudom. Gyorsan pislogok néhányat és próbálok visszazökkenni. Talán le kellene lépni. Emily biztos nem tiltakozna sőt még magyarázatot sem kérne. -Peter. Te jössz.-a haverom még mindig bámul. Várja, hogy felrobbanjak. Visszaeröltetek egy mosolyt az arcomra. -Ügyesen, baby.-vigyorog rám Emily miközben feláll az ölemből és elfoglalja a helyemet amint én is felállok és elindulok egy golyóért. Olyan nyíl egyenesen csűröm be elsőre az árokba a golyót, hogy még én is meglepődök. Másodjára szintén. Ezzel tönkre is tettem az eddigi tarolási szériámat. -Hát ez akkora szar volt haver, hogy hoznod kell egy kört.-biccent a büfé felé. Pontosan tudom mire megy ki a játék. -Mit kérsz?-pillantok Emily-re. -Meggyes slushiet.-pillázik rám én pedig bólintok. Ott is hagyom őket, úgyis idő mire újra sorra kerülök. Wendy ott van. A pultnál. Néhány lépésnyire tőle én is odalépek. -5 sör és egy meggyes nem tudom micsoda lesz.-mutogatok arra a cuccra, amit Emily kért. Igyekszem nem rá nézni, de végül megteszem. -Szia!-fasza. Most persze egyből kinyílik a szám. -Bocs az előbbiért. Én.. öhm.. hát nem tudtam, hogy itt vagy.. akkor én nem...-nem is tudom, hogy miért próbálok magyarázkodni, így inkább csak becsukom a számat. Ehhez még kurvára nem telt el elég idő és még rohadtul nem ittam eleget.
Olyan egyszerűen indult a napom a délutáni ébredéssel és nem gondoltam volna, hogy pont ma lesz a mély pontom. Még vidáman mosolygok, amikor a csapatból az egyik srác megpróbál közeledni. Kedvesen kezelem le, nem akarok ellentéteket az egyetlen olyan csapatban, akik életben tartanak és kedvelnek, meg amúgy sem állok készen senkire, most úgy érzem sosem fogok. Sokáig nem tudok egy helyben ülni, feltűnően nem lennék önmagam ha nem csapnék bele a játékba. Bár ott maradtam volna a helyemen, és ne kellett volna végignéznem, ahogy az én pasim, vagyis volt pasim egy másik lányt csókol, 2 héttel azután, hogy szakított velem. Úgy látszik nem csak én használom a másik nemet védekezésre az érzelmeim ellen. Nem tudom meddig nézhettem őt, de nekem hosszú perceknek tűnt, amíg egymást bámultuk. Nem tudom ki vette el előbb a tekintetét, de a csapata igencsak felfigyelt a hangos csattanásra. A gurítás után volt időm megnézni a lányt, nem tudom mit hittem, hogy nem talál nálam jobbat? Csak olyat fog és ahogy látom már meg is tette. Irigylem, hogy ilyen hamar bele tudott menni egy ilyen dologba, valószínűleg mégsem voltam olyan nagy a szerelem a részéről. Amíg plátói volt az egész addig jobban vonzotta mint a valóság. Nem bírom tovább ott, el kell szabaduljak egy kicsit így a könnyebb utat választom és alkoholhoz fordulok. Nem mehetek haza, az csak rosszabb lenne, de igazából nincsen jó tervem. A pultnál megállok, amint megkapom a két poharat gyorsan le is húzom az egyiket. Leülök az egyik bár székre amit olyan elkeseredett embereknek rakhattak ide, mint én. Nem merek hátranézni, megfordulni vagy visszamenni, akkor szembesülnöm kellene velük megint. Ehelyett egy hang kísérti meg a nyugalmat a pultnál. Nem nézek rá, próbálom kerülni a tekintetét, mert most már tudom, hogy minden reményem oda. - Szia! - kapom oda a fejem, amikor megszólít. Próbálnék mosolyogni, mint amikor barátok voltunk úgy viselkedni, de nem megy. -Miért kérsz bocsánatot? 2 hét alatt szuperül túl lettél rajtam. Most, hogy tényleg szakítottunk úgy látom nem vártál sokat. - egy keserű mosoly jelenik meg az arcomon, ami csak azt szolgálja, hogy ne sírjam el magam. Lehúzom a maradék italom de végig őt nézem, le sem veszem róla a tekintetem. Akármennyire is keménynek akarom mutatni magam, most, hogy itt áll előttem még jobban hiányzik. Egy ideig megint csak bámuljuk egymást, nem tudom mit mondhatnék. Felvettem vele szemben a páncélom és védem a maradék önbecsülésem. -Így már értem, miért nem válaszoltál egy üzenetemre sem. - kérek még italt, szükségem van még rá. A kezembe fogok egyet de mielőtt lehúzom még ki akarok mondani valamit. - Azért jó téged újra látni Öcsi! - a hangom elcsuklik, azt akarom mondani, hogy hiányzik, hogy dobja el a másik lányt és válasszon engem. De nem leszek önző, még mindig szeretem, valószínűleg sokáig fogok még így érezni, de sem ő se a lány nem tett nekem semmi rosszat, így nem állok az útjukba a felesleges próbálkozásokkal. Meghúzom a poharat és végre sikerül rá mosolyognom őszintén, és érzem, hogy egy könnycsepp gördül az arcomon végig, gyorsan letörlöm. Kiadják neki a kért italokat egy tálcán, ekkor sikerül elszakítanom róla a tekintetem. -Remélem azért nem emiatt fogsz az utolsó helyen kullogni a listán. - nevetem el magam, de nem őszinte a nevetésem, csupán a külvilág felé akarom azt mutatni, hogy jól vagyok.
Hideg zuhany... vagy éppen vulkánkitörés? Pusztító tornádó? Mihez hasonlítsam amikor felismerem őt és rájövök, hogy nem csak a képzeletem játszik velem egy elcseszett viccet? Nem voltam jobban.. kicsit sem, de legalább a látszatot fenn bírtam tartani. A páncélom azonban azonnal rozsdásodni kezd és foltokban leperek rólam amint összeakad a tekintetünk. Nem tettem semmi rosszat. Mostmár tényleg nem vagyunk együtt. Mégis a szívem úgy érzi, mintha elárulta volna őt annak ellenére, hogy egy percig sem nyitott senki más felé. Ha most szólnék Emily-nek, hogy lépjünk le megtenné. Boldogan és minden további kérdés nélkül megtenné, még csak magyarázkodnom sem kellene neki. Mégsem mozdulok. Vagyis nem abba az irányba, ahova valószínűleg kellene. Ami jobb lenne nekem. Hanem elbaszom szépen az eddigi jó köreimet mielőtt kihasználva a kínálkozó lehetőséget a büfébe megyek. Teljesen megőrültem volna? Ja.. elég nagy rá az esély. A szám automatikusan kezd el beszélni. A szívem kér bocsánatot miközben az agyam már keresi a baseball ütőt, hogy agyonverhesse amiért még én kérek bocsánatot. Szavain meglepődök és a kis szívem azonnal csendben marad. Most tényleg még én leszek a rossz fiú a történetben? -Ja szégyen.. hogy le vagyok maradva a te 1-2 órás továbblépési szintedtől.-reflexből ütök vissza szavaimmal, amit ott akkor abban a helyzetben kicsit sem bánok az indulatkezelési problémáim viszont megveregetik a vállamat, hogy nem hunyászkodtam meg. Túl magas lóról akart prédikálni. Kár volt idejönnöm, de talán tényleg szükségem van ezekre a kegyelemdöfésekre, hogy el tudjam őt engedni. -Arról nem Emily tehet. Összetörtem a telefonom, így új számom van.-kérhettem volna a régit is, de tiszta lapot akartam. Mondjuk nem mintha válaszoltam volna az sms-ekre, de így még könnyebb dolgom volt, hogy meg sem érkeztek hozzám. Nem akartam engedni felé, így ez volt a legegyszerűbb módja, hogy távol tartsam magamtól... illetve magamat is tőle. Kissé hitetlenkedve pillantok rá, amikor előkerül a régi becenevem és csak csalódottan bólintok néhányat. Ja .. Öcsi.. az. Megérkeznek az italok. -Nem kell engem félteni.-mosolygok rá majd felemelem a tálcát és ott hagyom, hogy visszatérjek a csapathoz. Mindenki elveszi, ami neki jár és közben érzem magamon Derek kérdő tekintetét, így rá sem nézek, hogy ne kelljen válaszolnom neki szavak nélkül. Gurítok. Tarolok. Persze, hiszen olyan idegből csűrtem el a golyót, hogy csoda, hogy nem repült el a bábukig. -Kiugrok a mosdóba.-jelzem neki, de Derekre pillantok és megütögetem a zsebemben lévő dobozt, hogy ha akar akkor csatlakozzon, de csak megrázza a fejét, így egyedül megyek ki. 1-2 ember lézeng csak a férfi mosdóban azok sem túl józanul, így csak a nyitott ablak mellé állok és rágyújtok egy füves cigire. Kaparja a torkom a nehéz füst, de már rutinos vagyok, így nem köhögök amikor már nem tudom tovább lenntartani a füstöt és lassan kifújom. A fasz kivan..
Talán rám fért ez az óriási pofon az élettől, túlságosan is magamra vettem azt a kemény álcát, ami nem engedi ki az igazi érzelmeimet. Csúfos életem lesz, ha nem sikerül kibújnom emögül, mert felemészt és kicsinál majd egy idő után. De ahelyett, hogy kedves lennék vele, vagy legalább próbálnék bocsánatot kérni, vagy csak egyszerűen nem szólnék be, én inkább a legrosszabb énemet mutatom felé. Könnyebb lesz mindkettőnknek, neki biztos, ha eddig nem lett volna egyszerű elfelejtenie, megadom neki az esélyt arra, hogy még jobban utáljon, hogy legalább neki ne fájjon olyan rohadtul, mint nekem. Van gyógyír szerelmi bánatra? Mert én eddig azt hittem, hogy az alkohol az, de úgy néz ki ez sem a legtökéletesebb megoldás. A szavaim az ő szavait is átalakítják, az én támadosomra reagálva, de megérdemlem. Megjegyzésére csak bólogatok és lesütöm a szemem, nincs mit mondanom, de mégis úgy jönnek ki a szavak a számon, mintha kötelező lenne. Azért az a négy feles már megtette a hatását, legalábbis a nyelvem megeredt tőle rendesen. Szóval összetörte a telefonját, nem lep meg, legutóbb egy ajtó, most a telefonja bánta, és megtudtam a lány nevét is. Így talán mégrosszabb, hogy nem hívhatom a lánynak, mert már a fejemben fog zakatolni a kis neve, és ez fog az őrületbe kergetni. Távolságtartó, a többiek pár méterre vannak tőlünk, és ő valószínűleg nem akarja elcseszni az új lehetőségét a boldogsárga. De nem hinném, hogy az új lány az oka, megbántottam, ezzel számolnom kell, hogy soha nem lesz semmi a régiben. Úgy érzem nincs mit mondanom már neki, olyat legalábbis amit hallani is akar. Felveszi a tálcát és távozik, én a pult felé fordulok és a poharamra meredek. Csak bámulom az italt, de már ahhoz sincsen elég erőm, hogy felemeljem a helyéről és a számhoz emeljem. Mégis mivel tudnám ezt az egészet kitörölni, hol az én reset gombom? Nem akarok én boldog lenni, sosem akartam, mert onnan lehet a legnagyobbat esni, ha az ember boldog. - Kérsz még valamit? - kérdezi kedvesen a pultos srác, mire felkapom a fejem és rámosolygok. - Köszönöm, de azt hiszem ezt se fogom meginni. - tolom elé a poharat és kifizetem a fogyasztásom. Visszasétálok Summerékhez, aki aggodó arccal jön felém, és megölel. Ezt nem kellett volna, pedig jólesik az ölelése, nem tudom mikor ölelt meg utoljára valaki, az arcomat a vállába fúrom és előtör belőlem a zokogás. - El akarod mesélni? - kérdezi. Én csak zokogok, nem tudok megszólalni, de eltol magától és a szemembe néz. - Nem megy, még nem. - nyögöm ki nagy nehezen. Próbálok megnyugodni, mire ő kézen fog és a mosdó felé rángat. - Gyere Wen, szedjünk rendbe téged, segítek, hogy legalább a ma estéd jobb legyen drágám. - mosolyog rám, amitől nekem is egy kicsit jobb kedvem lesz. - Köszönöm! -suttogom neki és elindulunk a mosdóba, hogy ne úgy nézzek ki,mint egy panda. Menet közben még a sors is ad egy plusz gyomrost, amikor az ajtónál meglátom a mosdóba igyekezni Petert. Summer rám néz, én vissza rá, bólint egyet és elengedi a kezem. - Visszamegyek, ha kellek tudod hol találsz. - nem, nehogy itt merj hagyni, utána fogok menni és az nem lenne a legjobb ötlet. De ezeket már nem mondom ki, mert utána akarok menni és elengedem Summert. Mély levegőt veszek, és benyitok a férfi mosdóba. Az ablak mellett áll és úgy látom ő is megpróbálja valamivel elnyomni azokat a rohadt érzéseket. Megállok az ajtóban és mint egy szobor lefagyok. Mégsem gondoltam át teljesen ezt az egészet, még lenne időm megfordulni, de mindenki aki bent van, mind rám néz, köztük ő is. Baszki. - Rosszul indítottam ma. - még mindig az ajtóban állok lecövekelt lábakkal. - Beszélhetünk? - félve kérdezem, mert nem állok készen a nemleges válaszra. - Csak 5 percet adj és utána megígérem eltűnök az életedből. - ebben tényleg jó vagyok, a saját szüleimet is otthagytam, el tudom érni, hogy miattam ne szenvedjen senki. Közelebb sétálok hozzá és próbálom letörölni a lefolyt sminkemet, de igazából nem érdekel, hogy nézek ki. Ha akarnám se tudnék a többi éppen dolgát végzőre figyelni, mert minden porcikámmal csak rá fókuszálok. Nem várom meg a válaszát, mert félek, hogy visszautasítana. - Igazából nincs mentség arra amit tettem és már elmondtam mindent, amit akartam. Nem fogok kampányolni magam mellett, csak elmondom én mit érzek és utána kisétálok azon az ajtón. - a falnak dőlök, jólesik a hideg, kell az agyamnak. - Szeretlek! Még mindig, tudom mennyire elcsesztem. Azt szeretném,hogy boldog legyél, és ha azzal a lánnyal az tudsz lenni, akkor azt hiszem rendben leszek én is. - mosolygok rá. - Peter tényleg szeretném visszacsinálni, de nem tudom. Nincsen értelme annak, amit egész életemben tettem, egész egyszerűen csak ösztönösen reagáltam mindenre, egészen addig a napig, amíg ott nem hagytál. Sikerült felnyitnod a szemem, amiért hálás vagyok neked. Sok mindenben rosszul gondolkoztam, cselekedtem, és tényleg itt van már az ideje, hogy vállaljam a tetteim következményét. - ellököm magamat a faltól, még lenne mit mondanom, de nem érzem, hogy kellene. - Kérlek, csak legyél boldog! - nyomok egy puszit az arcára, de olyan gyorsan, hogy közben már fordulok is ki a bejárat felé.
Én kicsit sem vagyok alkalmas arra, hogy ilyen helyzetekkel megbírkózzak. Emily-re kellene koncentrálnom, mint egy egészséges szinte felnőtt embernek. Az elsőtől azonban nehezen szakad el az ember, még akkor is, ha úgy zárul a dolog ahogyan az a mi esetünkben megtörtént. Rohadtul haragszom még mindig Wendy-re. Miért is ne tenném? Bármit megadtam volna neki és tényleg egyedül hűséget kértem tőle. Napokon át próbáltam azzal nyugtatni magam, hogy azt hitte, hogy vége. Mégsem bírt ez megvígasztalni még csak egy kicsit sem. Újra és újra belefutottam abba a kérdésbe, hogy ha megbocsátanék neki, és újra összeveszünk, akkor nem tudnám kezelni a helyzetet, mert félnék, hogy újra ugyanaz lesz. Így pedig én nem tudok élni. Még érte sem. Menekülök a szokásos megoldásba. Alkohol és a fű. Mindegy csak tompuljon a zsivaj a fejemben. Lehunyom a szememet miközben újra beleszívok a cigibe miközben a vállammal a falat támasztom. Csak azt akarom, hogy elmúljon ez a retek érzés, de nem tudom hogyan gyorsíthatnám fel ezt a folyamatot. Valószínűleg sehogy. Az pedig, hogy ma este összefutottunk nagy visszalépést jelentett még akkor is, ha a büfében is csak összeveszni tudtunk... megint. Amikor nyílik az ajtó szinte érzem, hogy mindenki megfeszül, így az ajtó irányába nézek és ott áll. Mi van velünk és a mosdókkal? Amikor megkérdezi, hogy beszélhetünk-e gyorsan menekül a többi ember kifelé. Szeretnék nemet mondani. Nem akarok beszélgetni, mert nem gondolom, hogy van még mit egymáshoz vágnunk, de úgy tűnik ezt ő nem teljesen így gondolja. Nem akarok ránézni sem, mégis amikor elkezd beszélni ráemelem a tekintetem. Nem értem, hogy mi szükség van erre. Talán csak lezárást akar. Hogy ne úgy zárjuk le ahogyan megtettük. Közben elszívom a cigit és kipöckölöm a csikket az ablakon. Hagyni akarom, hogy kisétáljon. Csak menjen el, hogy folytathassuk az életünket. Elfordítom a fejemet amikor megpuszil. Nem tudom mi üt belém. Ösztönösen nyúlok a csuklója után és húzom vissza. Nem kalibrálom be jól az erőt így egyenesen a mellkasomnak csapódik. -Az a lány ott kint.. tökéletes. Mindent meg tudna nekem adni. Mégsem érzek iránta semmit és ez a te hibád.-mérges vagyok. Mégis megcsókolom beforgatva őt magam és a fal közé. A kezem az arcára siklik. Végre érzek valamit. Csak éppen rohadt nagyot hibázok. Hirtelen lépek el tőle. -Baszd meg..-ez nem neki szól, hanem a saját hülyeségemnek. -Nem akarlak többet látni.-fordulok el tőle és most én indulok el kifelé. Elegem van.
Élesen kattog az agyam, hogy mit mondhatnék még neki, erősen tiltakozok az ellen, hogy könyörögjek neki. Kinek lenne jó? Senkinek, én belehalnék, mert nemet mondana és ő sem akarja kimondani azokat a szavakat amit igazából gondol. Ha kimondunk valamit akkor sokkal jobban fáj. Minden tőlem telhetőt megteszek, hogy kiadjam ami bennem van. úgy, hogy ne bántsam meg újra. Valóban nincs semmi jövőnk, minden beszélgetésünk veszekedésbe fulladt, rendesen el vagyunk cseszve mindketten és egy egészséges kapcsolat csak akkor fog működni ha legalább az egyik fél rendben van fejben. De ez velünk nincs így. Amikor elfordulok tőle tényleg le akarok lépni el akarom engedni őt valahogy, mindent törölni akarok a múltból, az egész családot, még ha Hale is velük együtt veszik a múltamba. De megfogja a csuklóm és magához ránt. A szívem a torkomban dobog, alig kapok levegőt. Olyan köze van hozzám és mégis távolinak érzem őt. A szavai még nagyobb sebet ejtenek az így is összetört szívemben. Tökéletes, hogy mondhatja ezt nekem, érezzen amit akar, mondja bárki másnak, de ne pont nekem. Az ő érzéseinek nem én parancsolok, hogy lehetnék én a hibás azért, hogy nem érez iránta semmit. Megcsókol, keze az arcomat simítja és ez visszahozza belőlem a harcolni akarást. Azt amit ott a lakásban éreztem, amikor kész voltam bármit megtenni, hogy maradjon. De ő ellép, és én a falnak dőlve nézem ahogy kifelé lépked a mosdóból, az életemből. - Peter, állj meg kérlek! - kiáltok utána. Odaszaladok hozzá, hogy esélye se legyen kimenni innen. Elé állok és a szemébe nézek, a tekintetem eltökélt, és mindenre képes vagyok, hogy visszaszerezzem. Várok rá, harcolok érte azzal a tökéletes lánnyal is ha kell, és vissza fogom nyerni a bizalmát. Más pasira rá sem tudok nézni, és ez meg az ő hibája. - Bocsáss meg! - megfogom a kezét de nem lépek közelebb hozzá. - Megcsókoltál. - visszatérni látszik a reményem, bár az arca nem erről árulkodik, de ebben akarok hinni. - Ha nem akarsz többet látni miért tetted? Kérlek, adj még egy utolsó esélyt. Csak egyet. - tényleg odáig süllyedtem, hogy könyörgök neki, de nem érzem úgy, hogy nem lenne helyes. - Bármit megteszek, bármit csak egyetlen esélyt! - könnyezek, az arcomon végig folynak a könnyek. - Kérlek! - az utolsó szát már csak suttogom, mert úgy érzem ez lesz az utolsó esélyem beszélni vele, mert ha elmegy mindent meg fog tenni, hogy többet ne tudjam megtenni.
Ott akarom hagyni. Tényleg. Elmenni és jó döntést hozni legalább egyszer az életben. Mégis az idióta fejemmel más teszek. Megcsókolom és ez talán a legnagyobb hiba amit csak elkövethetek. Amikor távoznék az utamat állja. Valahogy sejtettem, hogy ez nem lehet ilyen egyszerű.. bár egyébként sem volt az egy másodpercig sem. Megállok, hiszen nem tehetek mást. Hogy lehettem ekkora barom. Ennek tényleg véget kell vetnem. Nem egészséges. Egyikünknek sem. -Igen és elbasztam.-húzom el a kezemet tőle. Miért van az, hogy az egyébként is silány ítélőképességem teljes mértékig csődöt mond a közelében. -Nem Wendy. Ezt nem csinálhatjuk. Ez tökre nem normális. Emily kint vár rám. Már így is eléggé elcsesztem. Csak fejezzük ezt be. Engedj el..... Kérlek.-kikerülöm és kimegyek a mosdóból. Szét mar a bűntudat így is, hát még akkor amikor Emily csillogó szemekkel pillant rám. -Minden rendben?-kérdezi miközben feláll és közelebb sétál hozzám. -Nem. Lelépünk?-kérdezek vissza. -Az a lány.. Peter nem kell mondanod róla semmit. Tudom milyenek az exek. Csak szeretném, hogy tudd, hogy számíthatsz rám és akármi is van veletek én kivárom.-bassza meg. Nem tudok neki válaszolni csak bólintok és átölel. -Lépjünk le.-tovább akarok lépni. Tovább kell lépnem. Átkarolom a vállát és már indulunk is haza.
Kezdőlap
