Érzem rajta a hangulatváltást, és úgy érzem elcsesztem a napját, nem tudom, tudok e ma jó tenni ez ellen, de lehet hagynom kell egy kicsit magában fortyogni. Majd feldolgozza ezt a dolgot is, és azt is, hogy nem tudok semmiből kimaradni ami vele vagy Hale-el kapcsolatos. Nem is akarok próbálkozni, mert ők nem tudják milyen család nélkül felnőni, ők legalább itt lesznek egymásnak ha más nem, és tudják egymást támogatni ezért is kell, hogy ezt elengedjék mihamarabb. - Szóval nem akarod, hogy ott legyek, oké. - teszem fel a kezem mintha megadnám magam, de így már annyira én sem vagyok biztos abban, hogy jó lesz ez a beszélgetés. - Ő meg akarja beszélni én biztos vagyok benne, nem győzködni akar, vagy bevenni a saját hülyeségébe. - igazság szerint nem mondta, hogy konkrétan meg akarja beszélni, de az üzeneteiből ennyi idő után levettem, hogy hajlik rá, még lesz felé is pár köröm ezzel kapcsolatban. Próbálom kiengesztelni őt, minden cukiságomat bevetni, de nem érzem, hogy felengedne, elindulunk a fagyizóból. Olyan csendes minden, Peter is, és most én sem szólalok meg, nézem az utca világítást és az előttem lévő üres teret. Az agyam ezerrel pörög, meg akarok szólalni, tovább akarok érvelni, de minden érvem elfogyott és nem akarom tovább feszegetni a témát Hale-ről. Úgy érzem mindketten cserben hagytak kicsit, ha Hale-el beszélek nem mesélhetek Peterről egyrészt az öccse, van amire nem kíváncsi, másrészt a veszekedés sem segít. Peter szintén nem akar Hale-ról beszélni mert makacs, mint egy öszvér. Fogalmam sincs, hogyan fogok boldogulni így, mert mindkettőjüket szeretem, de nem fogok választani köztük, soha nem tudnám megtenni, az lenne a következő lépés afelé, hogy teljesen eltávolodjanak egymástól. De most tényleg nem én vagyok a fontos ebben a dologban, így ezt lenyelem magamban és nem hozom fel egyikőjüknek sem, mert így helyes, ezt teszik a barátok. - Most ez lesz? - töröm meg a csendet. - Szeretem a csendet, főleg egy egész estés pultozás után, ajándék tényleg. - próbálok laza maradni, nem befeszülni ezen az egészen. - Csak mondj valamit, mondd, hogy mennyire tetszik az időjárás, szép az ég, vagy hogy zöld a fű. - nevetem el magam kínomban, bármit csak ne ezt, mint két idegen megyünk egymás mellett, bámulunk magunk elé üveges tekintettel, csak onnan tudják a kívülállók, hogy együtt vagyunk, hogy az ujjaim az övébe fonódnak. Megállok egy percre, mély levegőt veszek és megfogom a vállát. - Robbanj kérlek! - tudom miért van a nagy csend, korábban egy ajtó bánta a dühét és én nem akarom, hogy otthon robbanjon fel, azt sem, hogy megint baja essen.
Nem azt mondtam, hogy nem akarom, hogy ott legyen csak nem akarom, hogy ráboruljon az egész, de igazából most, hogy jobban belegondolok az lenne a legjobb, ha ott sem lenne, mert akkor biztosan nem kellene térfelet választania. De már most tudom, hogy ez egy halott forgatókönyv már most a fejemben, hiszen úgysem marad majd ki a dologból. Mondjuk kételkedem is a józan ítélőképességemben ha nincs jelen. Szóval lehet, hogy nekem sem árt majd egy horgony. -Mindegy is. Már belementem.-rázom meg egy kicsit a fejemet. Azt a hülye fejemet. Ha a következő találkozón romlik a helyzet akkor legalább ejthetjük a témát és kész passz vége. Tény, hogy nem szeretném elveszíteni a nővéremet. Ha apánk meghalt volna könnyebb lenne. Legalább nem nehezítené meg az életemet 12 évvel a távozása után. De nem.. még most is azzal a rohadékkal kell foglalkozni. 12 év. Simán ment nélküle. A következő 12 pedig ennél is könnyebb lesz. Nem értem Hale miért akar a családi szarban turkálni. De hátha legközelebb kiderül. Elcsendesedek miközben a fejemben egyre nagyobb a hangzavar. -Valami.-fintorgok egyet. Tessék. Mondtam valamit. Megáll , így én is muszáj vagyok. Keze a vállamra siklik. Robbanjak? Nem jó ötlet. -Mit akarsz hallani tőlem, hah?-na bassza meg. Lesöpröm magamról a kezeit, hogy hátrébb lépjek. Valami biztonságosabb távolságba. Nem mintha rá kezet emelnék. -Felbasz ez az egész szarság és nem tudok vele mit kezdeni. Hale olyanba nyúlt, amibe nem kellett volna, mert ahányszor csak szóba hozza ott állok 8 évesen miközben az anyám próbálja elmagyarázni, hogy apa nem jön vissza. Érted? Vannak sebek amik kurvára nem gyógyulnak úgyhogy csak együtt él velük az ember. De nem piszkálja őket mert 12 kurva év után is ugyanannyira véreznek, ha nem jobban. Önként hagyott el minket Wendy. Összepakolt és kisétált azon a kurva ajtón és még csak azt sem mondta, hogy "szevasz fiam" csak elsunnyogott. Az az ember nekem már nem az apám.-Az utolsó szavakat már leginkább csak kiköpöm. -4 rohadt napja nem láttalak és egyből ezzel jössz..-na ez az amit valószínűleg nem kellett volna kimondanom.
Kicsit úgy érzem valójában csak miattam ment bele ebbe az egészbe, de egyszer még hálás lesz, amiért ezt tettem vele, most utálhat emiatt, de biztos vagyok benne, hogy könnyen ki tudom engesztelni majd. - Valami? - nézek rá kérdőn mielőtt ledobom a bombát, ha eddig még nem tettem volna meg. Minden kijön belőle, pont ahogyan akartam, de én tényleg ezt akartam? Nem az volt a célom, hogy kihozzam a sodrából, csak, hogy ki tudja adni magából ami belül nyomja. Nekem is jól szokott esni ha kiadhatom az éppen akkori agymenésemet, és tudom milyen az is, amikor bent kell tartani mindent ami bánt. Felemészt és szépen lassan bassza el az életed. - Remélem most egy kicsit megkönnyebbültél. - mondom neki mielőtt ő is kiereszti a felém eredő haragját. Nem esik jól amit nekem címez, mert rohadtul igazságtalan, de nem vágom a fejéhez, továbbra is nyugodt maradok, most az ő ideje van, hogy kiadja a feszültséget nem az enyém. Nem tudom mikor lettem ennyire önzetlen, de vele nem kell erőltetnem sem, valamiért azt akarom, hogy ő rendben legyen, mindegy én mit érzek. Odalépek hozzá, nem engedem, hogy hátráljon, amikor már elég közel vagyok hozzá csak nézem őt, forr benne a düh, de amit akart elmondta, talán ez a kis monológ segít neki abban, hogy feldolgozza az egész Hale sztorit egy darabig biztos, de nem is várom el, hogy ennyivel lezárja. - Igazad van, bocsáss meg, de miért lett volna jobb ha hetek múlva hozzuk szóba? Lehet még rosszabb lenne. - a szemem nyugodt, nem mutatom jelét annak, hogy felzaklattak a szavai. - Ha akarod nem feszegetem tovább ezt a témát. - nem érek hozzá, de nagyon közel vagyok ahhoz, hogy mégis megtegyem, egy kicsit még hagyom had nyugodjon le.
Én nem az az ember vagyok, aki szereti az érzéseit boncolgatni. Azt nem tudom, hogy ez mennyire egészséges. Valószínűleg semennyire, de valahogy azt sem érzem túl jónak, hogy ez most így kibukik belőlem. Még akkor sem, ha ő kérte. Mindig úgy éreztem, hogy ilyenkor csak jobban megszalad velem a ló és nem a jó irányba. -Nem. Nem könnyebbültem meg. Sőt most még bűntudatom is van, hogy csattan ez a sok szarság.-Tudom, hogy Wendy keménynek hiszi magát és csak segíteni akar. De van olyan oldalam amit még nagyon nem ismer és nem is feltétlen szeretném, hogy megismerje mégis van egy olyan érzésem, hogy előbb vagy utóbb egyszerűen kikényszeríti belőlem. Sosem kezeltem jól az indulataimat, mert egyszerűen nem tudom kordában tartani őket. Előbb vagy utóbb a nagyja szarságot kiheverem és elmúlik, de vannak olyan dolgok, amiket jobb nem bottal felpiszkálni, amikor békésen szunnyadnak. Én megtanultam ezekkel együtt élni és jól megvoltam a mentális problémáimmal. Közelebb lép hozzám, de most nem hátrálok. Nem tudom, hogy pontosan most mit is szeretne elérni ezzel nálam. Szavainak nyugodt csengése van mégis kötekedésként értelmezi az agyam. -Istenem ezt a női faszságot.-az orrnyergemre szorítom két ujjamat. -Nem kell mindent megjavítani. Mert nem minden javítható!-csattanok rá megint. Ő félt, hogy nem lesz elég jó hozzám. Akkor én mégis mit mondjak? -Már rábólintottam arra amit kértél. Fejezzük ezt be a faszomba mielőtt jobban megbántalak.-vágom zsebre mindkét kezemet. Vékony jégen vagyok a kiborulás szélén és már így is csúszik ki az irányítás a kezemből. Tényleg jobb lenne lezárni a témát. -Menjünk légyszives.-lépek egyet abba az irányba amerre eddig haladtunk.
Tényleg nem tudom, hogyan kellene létezni egy kapcsolatban, de lehetséges, hogy nem az a legjobb formája, hogy rögtön kicsinálom idegileg a másik felet. Önzetlennek vallom magam, annak akarok látszani, közben minden szavam, tettem magamért van, ki akarom békíteni őket, hogy nekem könnyebb legyen, nem akarom, hogy választani kelljen közöttük mert én nem tudnék. Nem, hogy könnyítettem volna rajta még jobban felszítottam a tüzet benne, amit már lehet nem tudok kezelni. Lesütöm a szemem és azt kívánom bár visszacsinálhatnám, már megint elbasztam, de mivel nem tehetem ezen nem fogok agyalni. Csak hallgatom őt és próbálom kivenni a mozdulataiból mit akar, de úgy érzem nem ismerem eléggé őt. Mintha egy idegen állna velem szemben akiről semmit nem tudok, vajon ez jól van így? Ilyennek kellene lennie? Miért nem tudok neki semmit mondani, állandóan jártatom a számat, és mindig valami orbitális hülyeség jön ki rajta, jó lenne ha végre valami okosat is tudnék neki mondani. De egyszerűen nem megy, csak nézem ahogy zsebre teszi a kezét teljesen elzárva magát tőlem és elindul. Pontosan az ilyen dolgok miatt nem voltam hajlandó eddig sem belekezdeni ebbe a hülye legyen pasim dologba, mert az érzelmek szarok, ha érez az ember meg tudják bántani, fájdalmat tudnak neki okozni. Elindul, folytatja az utunkat, én egy darabig még nézem a hűlt helyét, majd követem. - Bár meg tudnál bántani. - motyogom magamnak, hogy ne hallja, de az utca üres nem lehetek biztos benne, hogy elég halkan mondtam. Legszívesebben megtenném azt a lépést, amit akkor kellett volna, amikor elmondta mit érez, elfutni és nem belemenni ebbe az egészbe. Olyan jól megvoltunk amikor csak a barátok voltunk és nem tudtam erről az egészről, és én most szépen mindent elrontok. Vagyis nem, nem csak én ebben mindenki hibás én, ő, Hale. Nem megyek mellé, nem teszek úgy, mintha folytatni akarnám a beszélgetést egyszerűen elment a kedvem magamtól is, mert tudom, hogy nem volt jó ötlet felhozni ezt a témát, mégsem érzem hibának, pedig annak kellene. - Megállnál egy kicsit? - rivallok rá, olyan hangosan, hogy még én is meglepődők. - Befejeztem tényleg. - teszem fel a kezem, egyre többször szabadkozok neki és már rohadtul idegesít, nem akarok olyan lenni mellette aki nem vagyok. - Hagyd abba ezt a hisztit! - nem ismeri milyen tudok lenni amikor igazán elememben vagyok, de most kihozta belőlem. - Felejtsd el amit mondtam eddig, hagyjuk Hale-t, hagyjunk mindent, ha ennyire nehéz neked velem, akkor lehet mégis hülye ötlet volt ez az egész nem? Én ilyen vagyok, bármit megteszek azokért akiket szeretek és nekem nem adatott meg annyi ember, akit szerethetek. Ha ezért így viselkedsz velem nem érdekel, de nem fogom lenyelni, mert nem olyan lány vagyok, akikkel eddig dolgod volt. Makacs vagyok, idegesítő és igen, elég könnyen ki tudlak hozni a sodrodból. - kiabálok már vele, pedig nem akarok. - Ha akarsz menj haza nyugodtan verj szét még egy ajtót, ha lenyugodtál és beszélni akarsz akkor tudod hol találsz. - elmegyek mellett és magam mögött hagyom. Most én mentem el, de nem futok, ez messze van attól, most kiálltam magamért, magunkért, mert én akartam, hogy kiadja magából de nem azt, hogy itt hagyjon, nem volt joga így eltaszítania magától, ahogy most tette. Pontosan ezt csinálta velem az apám is, így ezt nem vagyok hajlandó megtűrni és sosem leszek.
Nézem ahogyan elsétál tőlem és csak azon kattogok, hogy vajon miből szűrte le azt, hogy vele nehéz? Ez a rohadt téma nehéz, de már ő sem könnyíti meg. Egyszerűen megsértődik, mert engem ez ennyire bánt és elmegy. Megint. Lehet, hogy igaza volt. Lehet, hogy tényleg kár volt ennek nekikezdenünk. Sarkon fordulok és elindulok a másik irányba, de nem haza. Még nem. Beszélek Hale-lel, mert amíg ezt nem rendezzük el, addig esélyünk sincs. Nem adom fel Wendy-t. Meg kell teremtenem a körülményeket, hogy ez működhessen. Úgyhogy hajnalban meglátogatom a nővéremet. Legalább szinte teljesen biztos lehetek benne, hogy a lakásán. Parnborne családi háború 8 milliomodik ütközet. Essünk neki.
Kezdőlap
