Eltelt egy hét. Emily mindent megtett, hogy lekössön, de teljesen sikertelen volt és egyre jobban szétestem miatta. Két nappal a bowlingos este után megmondtam neki, hogy ez még nem megy nekem. Ő pedig annyit mondott, hogy ne töröljem ki a számát. Szarabbnál szarabb melós esték és napok következtek. Minden plusz alkalmat elvállaltam amit csak fizikailag bírtam, de így is becsúszott vagy két olyan este amikor földig ittam magam, hogy el bírjam magam viselni és bírjak egy kicsit szenvedés nélkül létezni. Nem tudom, hogy mi történik velem vagy hogyan álljak fel ebből. Egyszerűen minden csak kicsúszik a kezeim közül. A kocsmában iszunk a srácokkal. A sokadik sör után már kezd jó ötletnek tűnni, hogy elinduljak Wendy lakása felé és elmondjam neki még egyszer, hogy mennyire megbántott. Na.. hát így találom magam az ajtajában este 11-kor és kopogtatok. Hogy kerültem ide? Sarkon akarok fordulni. Ez egy faszság volt. Mégis mi a francért nem bírok továbblépni. Mielőtt azonban távozhatnék nyílik az ajtó. El akarom küldeni a picsába és igen.. ezért én házhoz jöttem. De csak állok ott bambán bámulva rá. -Szarul vagyok és mesét akarok nézni veled.-hát.. nem ezért jöttem és a fejemben nem ezek a szavak hagyták el a számat, amikor elterveztem, hogy mit is fogok neki mondani. Persze az is benne van a pakliban, hogy most ő küld el a francba, de mindegy mert már itt állok egyik lábamról a másikra billegve.
A mosdóban állva egyedül úgy éreztem magam, mint akin átment egy kamion, nehéznek és teljesen üresnek. Summer okos volt, hogy beküldte a pasiját, hogy nézzen utánam, mert ha nem teszi még mindig ott kuporognék szétfolyt sminkkel a padlón. Utáltam mindent és mindenkit, de kedvesen megköszöntem nekik az estét, átadtam az ajándékot, miután rendbe szedtem magam és hazamentem. Azóta csak dolgozni és az iskolába mozdulok ki, rettegek attól, hogy megint találkozok velük valahol. Nem bírnám ki, ha egymás kezét fogva látnám őket azzal a tökéletes lánnyal. Ezalatt az egy hét alatt viszont nagyon jó irányba próbáltam magam terelni. Az esti munkámban beteget jelentettem, de persze elmondtam mi az oka, és mázlim van velük. Danny-hez jártam be, aki minden egyes nap zaklatott, hogy mondjam el mi bajom, de én csak mosolyogtam és nem mondtam semmit. Még mindig nem voltam hajlandó hangosan kimondani, hiába hívott Summer minden nap, hogy faggasson, én hallgattam. Így éreztem a legjobbnak, ha nem beszélek róla és magamban is elnyomok mindent. Az esték a legnehezebbek, amikor egyedül vagyok, általában egy forró teával a kezemben nézem a Lilo és Stich-et és zokogok, mint egy kisgyerek. Minden egyes nap. Ez jó terápia, egyszer elfogynak a könnyeim, és elfogy a fájdalom is, nem tarthat örökké, addig meg el vagyok magamban. A bulis esték, a hangzavar nem segített korábban csak rosszabb lett, hátha az ellentéte segít. Ma is hasonlóan izgalmas program várt rám este, még megírtam egy beadandót, ami olyan jól sikerült, hogy kétség sem fér hozzá, hogy oda lesz érte a tanár. Tökéletes figyelemelterelés a jövőre fókuszálni, amiben nincsen benne Peter és a közeljövőben egy pasi sem. Nagyon szeretném elkerülni ez az érzést a továbbiakban. Amint lefőztem a teát, már ültem is a kanapéra, és elölről kezdtem a rajzfilmet, beteges. Magam alá húztam a lábaimat, a bő pulcsim ujja tökéletes volt zsepinek. Kezembe a bögrével, indítottam el, még el sem indult, de már éreztem a könnyeimet. Nem kellene ezt tovább csinálni magammal, ideje lenne túllépnem. Amikor kiment a mosdóból egyértelműen tudatta velem, hogy részéről vége. Felvettem a telefonom, hogy felhívjam Summert és mindent elmondjak neki, itt volt az ideje, hogy kiadjam magamból. A telefon képernyőjéről egy vörösm kisírt szemű lány nézett vissza rám, szánalmas vagyok. Eldobtam a telefont és folytattam a filmet, nem állok készen, még nem. Ez a mozdulatsor már két napja megy, és valahogy sosem jutok el a hívásig. Már bőven a felénél jártam a rajzfilmnek, amikor valaki csöngetett az ajtón. Leteszem a bögrém az asztalra, és az ajtóhoz sétálok. Fogalmam sincs ki lehet ilyenkor, de nem ezen gondolkozok csak kinyitom, maximum egy sorozatgyilkos, de mit bánom én. Kattant a zár és Peter állt előtte, nem kaptam elég gyomrost még jöhet a következő menet tőle? Én elfáradtam a vele való harcban, minden erőmet felemésztette, hogy elfelejtsem és mégis itt van. De állni fogom minden szavát, minden bántását ha kell, mert megérdemlem és ő is, hogy ki tudja adni. Szavai meglepnek, de én csak némán odébb lépek és beengedem a lakásba majd bezárom utána az ajtót. A tévén még mindig megy a rajzfilm, amit miatta nézek meg újra és újra. A kanapéhoz megyek és leülök, majd ránézek. - Gyere! - ennyi jön ki a számon, semmi mást nem tudok mondani. Felveszem a bögrém és mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog a világon nézem tovább a filmet. Nem akarom szeretni őt, mert tisztában vagyok vele, hogy ő mással boldog, nem viszem bele olyan helyzetbe, ami miatt bűntudata lehet. Egyszerűen csak ülünk ott egymás mellett és nézzük a filmet.
Tényleg nem tudom mostmár megmagyarázni a tetteimet. Nem tudom mit keresek itt, nem tudom mit akarok tőle, azt pedig pláne nem értem, hogy miért kötök ki újra és újra ebben az ördögi körben. Az alkohol mondjuk most sokat segített azon, hogy meggyőzzem magam, hogy jó ötlet idejönni és jól megmondani a magamét neki, a saját gyengeségemmel azonban nem számolok, hiszen minden elszáll belőlem amint meglátom. Meggyötört az arca, vörösek a szemei. Vajon csak fáradt, mert hosszú napja volt vagy ő is ugyanolyan fosul van, mint én? A toxikus belső hangom persze egyből a második verzióért drukkol. Remélem, hogy nem csak én szenvedek veszettül attól, ami köztünk történt. Nem válaszol, pedig akár rám is csaphatná az ajtót, de ehelyett csak utat ad én pedig minden gondolkodás nélkül átlépem a küszöbét. Leveszem a cipőmet és a pulóveremet is az előszobában hagyom. Kissé töketlenül kezdek el toporogni, mert még mindig nem mondott semmi csak visszaült a kanapéra. A várttal ellentétben nem játszódik le a fejemben újra a jelenet, amikor legutóbb itt voltam. Amikor szól ösztönösen indulok meg és ülök le mellé a kanapéra. Kissé meglepődök, amikor a képernyőn már a Lilo és Stitch megy. Ráadásul már jó néhány perce megy szóval nem most indította el az elejéről. Miattam nézi? Mi másért csinálná? Kussolok és a képernyőre ragasztom a tekintetem. Ezt viszont a vártnál sokkal rövidebb ideig bírom és felhúzom az egyik lábamat a kanapéra miközben felé fordulok. -Szakítottam Emilyvel.-ez így nem teljesen igaz, hiszen hivatalosan sosem volt kimondva, hogy mi együtt vagyunk, ezáltal nehéz lett volna szakítani vele. Ez viszont most felesleges részletnek tűnik. Az üres kezéért nyúlok és ha engedi, akkor megfogom. -Még mindig velem akarsz lenni?-kérdezem sokkal bizonytalanabb hangon.
Szarok az esélyeink, ezen nincs mit szépíteni, már akkor azok voltak,amikor belekezdtünk. Most mégis, hogy itt áll az ajtóban egyszerűen úgy érzem minden esélyünk meg lenne, de ott motoszkál a fejemben, hogy neki van valakije, és megmondta, hogy felesleges próbálkozni. De beengedem, pedig ha rendes akarnék lenni vele nem tenném, mert tudom, hogy ott van az a lány, és én nem akarom, hogy ő is olyan legyen, mint én. De önző vagyok és bezárom magunk mögött az ajtót, a tükörbe nézek mielőtt a kanapéhoz sétálok, siralmas a látvány, de nagyjából egy hete így nézek ki szóval kezdem megszokni ezt az oldalam is. Az út az ajtótól nagyon hosszúnak tűnik, addig rengeteg forgatókönyv fut le a fejemben, mi jön ezután. Tényleg csak ezt a rohadt filmet fogjuk nézni, vagy megint összeveszünk? Jobb nem nagyon jut eszembe, belőlünk kiindulva, így én csendben várom a robbanást és felkészülök mindenre, ami jöhet. Kivéve arra, ami valójában jön. Szakítottak? Próbálom nem rákapni a tekintetem, de mégis megteszem, olyan hülye vagyok. Belül a szívem most ugrál örömében, pedig ez magában nem jelentene semmit. A kezemért nyúl és én csak hagyom, megfogadtam, hogy vele nem leszek önző, nem hagyom, hogy visszajöjjön hozzám, most mégis kapaszkodok a kezébe és nem akarom elengedni. Totál el van borulva az agyam, nem tudom mit kellene tennem, vagy mondanom, pedig annyi mindent tudnék. Kérdése egyenesen úgy hat rám, mint egy lánykérés valami nyálas szappanoperában. Lerakom a bögrém és én is felé fordulok, miközben úgy érzem nemet kellene mondanom, csak az ő érdekében. - Tudod, hogy igen. - három szó, milyen nehéz volt megformálnom őket, mert még nem múlt el a sírhatnékom a film kezdete óta sem, de mióta itt van nem mertem elereszteni egy könnycseppet sem, most sem teszem. Mély levegőt veszek és folytatom. - Sajnálom, hogy szakítottatok! - őszintén mondom neki, mert tudom, hogy miattam nem ment, ezt ő maga mondta. - Én még mindig ugyanúgy gondolom, ahogyan azt elmondtam neked, nem sikerült változtatnom az érzéseimen, pedig hidd el több módszerrel próbáltam. - intek a fejemmel a tv felé, ahol még mindig megy a mese. Egy apró mosoly jelenik meg az arcomon, örülök, hogy itt van, erre vártam amióta kitette innen a lábát legutóbb, de nincs jogom ahhoz, hogy bármit mondjak vagy tegyek, nem érezném annak. - Miért vagy itt Peter? - hangom csendes és bizakodó, de félek is, hogy olyan választ kapok, amire számítok, pedig csak annyit akarok hallani a szájából, hogy megadja azt az esélyt, és én megelégszem ennyivel, boldogan sőt…
Engedi, hogy megfogjam a kezét. Beteges amit művelünk mégsem bírjuk elengedni egymást. De miért? Mármint azt tudom, hogy én miért.. de ő? Tényleg változott volna.. értem? Olyan hihetetlennek tűnik és a kis agyam máris lóbálja a baseball ütőt, hogy szétverje a szívemet, amiért szeretne ebben hinni. Még egy esély. Ha nem jön össze, akkor tényleg ennyi volt. A józan ész tiltakozik. Mégis itt vagyok most. Ő pedig kinyitotta előttem az ajtót. Mégis honnan tudhatnám, hogy még mindig ezt akarja? -Na persze.-nevetek egyet. El tudom képzelni, hogy mennyire sajnálja a dolgot, de lehet, hogy úgy értette, hogy engem sajnál, hogy nem bírok túllépni a nyomoromon. Inkább most nem állok bele abba, hogy milyen módszerekkel próbálkozott, hiszen én is egy másik lánnyal próbáltam túllépni kettőnkön, így nem akarom feszegetni a témát. Remek kérdés. Miért is vagyok itt? Hát őőő.. berúgtam. Eléggé. És el akartalak küldeni a picsába, úgyhogy idejöttem.. megláttalak és elmúlt. Csak azt akarom, hogy elmúljon ez az érzés. Viszont ha nem vagyok a közeledben akkor úgy érzem megfulladok. Szóval ja.. ezért vagyok itt. Azt hiszem.-nem akartam bejönni. Dühös akartam lenni és már nem ment. Rettenetesen elfáradtam ebben a sok szarságban, ami felkavarodott a szülinapja óta és ez nem csak az ő hibája. Nem tudom kezelni az indulataimat.. ezért vesztünk össze és ő ezért menekült valaki máshoz. Szóval leginkábbén basztam el, de ő sem kezelte túl jól. Mondjuk miért is tette volna. Pont erről volt szó az elején. -Utolsó esély. Mindkettőnknek.-mondom ki végül. Nem akarok olyan lenni, mint a többi érzelmileg instabil pár akik hol szét hol össze menekülnek. Nekem ehhez rettenetesen gyenge az idegrendszerem. A kezénél fogva közelebb húzom magamhoz és átölelve a derekát az ölembe húzom, hogy szembe legyen velem. Fogyott. Sokat. Pedig előtte sem volt rajta egy deka felesleg sem. Oda kell majd figyelnem, hogy rendesen egyen majd. Ha engedi megcsókolom. Mostmár nem kell, hogy bűntudatom legyen emiatt.
Mindig önzőnek kellett lennem, hogy ne engedjem, hogy bárki is összetörje a szívem, de most minden erőmet megfeszítve akarok önzetlen lenni, mert mégis csak ő Ő, a legjobb, vagy talán a volt legjobb, barátnőm kisöccse, aki életemben először okozott nekem olyan érzéseket, amire nem tudtam, hogy képes vagyok. Mégis itt ülök és önző módon akarom őt vissza magamnak, csak magamnak. Mégis milyen ember vagyok én? Ezt tényleg nem tudom arra fogni, hogy a rossz nevelés, a nulla tapasztalat amit a szüleimtől tanulhattam volna a szerelemről, mert ez csakis az én akaraterőmön múlt. Meg kellene neki mondanom, hogy engedjen el, hiába változtam meg, vagy próbálok, már megbántottam és ez bennünk lesz még nagyon sokáig. De annyira szeretném, hogy működjön, végre egyszer valami, hogy nem állok ellen az szívemnek, rajtam nem fog múlni a folytatás, és abban is biztos vagyok, hogy még egy olyan húzásra, mint az utóbbi nem lennék képes. Valóban nem gondoltam komolyan, hogy sajnálom, hogy szétmentek, mert kicsit ez nekem is kedvez, de közben, meg a kis angyal a vállamon mélyen elítél ezért, de érzi is rajtam ezt, a szavaiból ítélve. - Nem igazán így reméltem az újbóli találkozást. - nevetem kissé el magam, próbálom feloldani azt az apró feszültséget, ami még mindig körbe leng minket. A szexin lógó melegítő, a kisírt szemek nem éppen a legjobb megjelenés egy lány számára, de most ezzel tudok a legkevésbé foglalkozni. Őszintén nem is gondoltam volna, hogy valaha viszont látom őt, komolyan nem. Hallgatom a válaszát és mindig visszatér a már egyre jobban kihunyni látszó angyalkám a vállamon, hogy ha ennyire kikészül tőlem, akkor mégis miért húzom tovább. Lelkileg kicsinálom őt, de az a baj, hogy ő is engem, fogalmam sincs miért érzem ennyire intenzíven a hiányát, minden egyes percben, de megnyugtat, hogy ő is így van ezzel. Két elbaszott ember talán együtt valami jót is kihozhat a dologból. - Én örülök, hogy itt vagy. - amikor a kezemnél fogva magához húz nem ellenkezek, nem akarok. Annyira jól esik, hogy megölel, hogy a kalapáló szívem egyre jobban érzi, hogy lenyugodhat egy kicsit. A csókja olyan, mintha először tennénk meg, új kezdet? Nem lenne rossz, de a régi sebek még megvannak és igyekezni kell, hogy begyógyítsuk. - Nem kérem, hogy felejts el mindent és kezdjük előröl. De nem akarlak elveszíteni újra, nem hinném, hogy még egyszer végig tudnám csinálni. - hozzábújok, arcomat a mellkasába temetem és mélyen magamba szívom ezt az érzést. - Itt maradsz velem ma este? - nem akarok mást csak így maradni egész este, a hülye romantikával, a nyálas összebújással, mindennel együtt. Annyira nem én vagyok, de közben meg mégis, ezt az oldalamat én magam sem ismertem eddig. De ha rendbe tesszük magunkat, akkor szeretném ha nem egy átlagos állandóan nyáladzós pár lennénk, mert ahhoz mi túl sok mindenen mentünk már át.
Soha nem akartam semmi rosszat. Mégis időről időre kicsúszik az irányítás a kezemből és akkor elindul a lavina. Persze mindig van egy indikátor, de nem minden esetben kellene, hogy katasztrófával végződjön. -Szerintem mi az egészet nem így terveztük.-Remélem. Én biztosan nem. Nem akartam, hogy ide jussunk és mégis azzal kell gazdálkodni amink van. Nem tudom, hogy a hülye fejem mennyire tudna megint megbízni benne. Sok nehéz hét áll még előttünk, de nem tudom tagadni már az egyértelműt. Nem tudok távol maradni tőle bármennyire is szeretnék. Ha ezt átvészeljük akkor szerintem más már nem tudna közénk állni. Csak most meg már tarthatok a saját féltékenységemtől. Szóval mindkettőnknek türelemre lesz szükségünk. Magamhoz húzom, hogy megölelhessem. -Azt hiszem én is.-annyira már kiment belőlem a pia, hogy tudjam mit művelek. Nem fogom meggondolni magam. Talán lesz egy kis bűntudatom, de az még mindig jobb, mint az eddigi szenvedés amibe beleragadtam nélküle. -Őszinte leszek veled, Wendy. Lesznek bizalmi problémáim. Biztos sokszor borulok majd el. Vágj pofon. Tegyél bármit. Csak ne menekülj máshoz.-azt meg én nem élném túl még egyszer. Valahogy ezen túl kell lendülnünk. Ha nem megy, akkor is legalább mondhatjuk, hogy megpróbáltuk. -Itt maradok.-egyezek bele a dologba. A folytatással egyébként sem terveztem, hiszen fogalmam sem volt róla, hogy mi lesz akkor, ha egyszer ideérek. Meg nem is ezért jöttem, de már ez van. Magamhoz ölelem és lassan eldőlök vele a kanapén. Elhelyezkedek, hogy mindketten kényelmesen legyünk. -Komolyan mondtam, Wendy. Ez az utolsó lövésünk.-mondom sokkal halkabban és adok egy csókot a homlokára. Ezt persze mondani könnyebb, mint be is tartani. De nem akarom kínozni magam ha tényleg nem működik. Attól, hogy a hülye fejem nem képes elengedni még nem fogom hagyni, hogy teljesen tönkre tegyük egymást.
Már az elején kijelentettük, hogy nem lesz egyszerű, így kezdtünk bele, de miért ne lehetne az? Most már csak magunk leszünk az akadály ha nem megy, Hale tudja, a legnagyobb hibát elkövettük vagyis én, már túl vagyunk annyi veszekedésen, amit mások egy év alatt tesznek meg. Innen már csak felfelé van, ez az egy esély pontosan az lesz, amit tudom, hogy nem fogunk elrontani. Tudom milyen ő, ismerem, ő is tudja milyen vagyok, nem jelentem ki, hogy mindig rózsás lesz a helyzet köztünk, de csak az egészséges kereteken belül. Szavai még mindig egy kicsit bizonytalanságot mutatnak nekem, de igyekszem betudni az alkohol hatásának. Mondjuk amiatt van most itt, így igazából néha jól is tud jönni ha az ember italba menekül. Persze nem megoldás semmire, én tudom ezt a legjobban. - Nem fogok okot adni arra, hogy elborulj, ha mégis akkor azt fogom tudni kezelni. - magabiztosan jelentem ki. Az első részében biztos is vagyok, nem fogom a nehezen visszaszerzett esélyemet eljátszani, az, hogy őt mennyire fogom tudni kezelni azt nem tudom. De szerintem közösen menni fog, remélem, hogy menni fog. - Túlságosan elveszett voltam nélküled, nem akarom újra átélni. - az életünkben már történtek meg ennél rosszabb dolgok is, ha azokat átvészeltük egyedül, akkor ezt is átfogjuk. Eldől velem a kanapén és hozzábújok, a képernyőre nézek és még mindig a mese megy, olyan, mintha sosem lenne vége, ezt minden este éreztem. De úgy érzem itt az ideje örökre eldugni ezt a rajzfilmet és nem elővenni még egy jó darabig. Nem okozott jó emléket a számomra. - Nem is lesz szükségünk többre, mert ez működni fog! - valamiért úgy érzem, hogy nem lesz gond, már nem. A romantikus énem ki akar bújni az odúból és hagyom neki, majd egyszer visszazárom, de most engedem, hogy végre életemben először ő legyen a fényben. Felülök, hogy megkeressem a távkapcsolót, az egyre jobban frusztráló képek már nem hatnak jól az agyamra, gyorsan nyomom ki, hogy egy kicsit csend legyen, majd visszafekszek mellé. Én akinek mindig annyi mondanivalója van,legyen szó bármiről egy kicsit elnémulok. Már csak a nővérével a kapcsolatomat kell rendbe tennem. Ő is tudja mi történt, bár fogalmam sincs honnan, nem is ez számít. Azóta nem válaszolt nekem az üzeneteimre, és lehet, hogy az egyikőjüket visszakaptam, de a másikat végérvényesen elvesztettem. - Éhen halok! - hirtelen ront rám az érzés, mintha egy hete nem ettem volna, de nem akarok kiszállni ebből a kanapéból. A hasam hangosan korog egyet, úgy érzem a görcs feloldott legbelül és most egy kicsit ellazultam. Felnézek Peterre és próbálom nem a megsebzett kisfiút látni benne, mert azt szeretném a leggyorsabban magunk mögött hagyni. Azt a pasit akarom látni, aki miatt képes voltam sírni, lettek érzéseim, és pontosan őt látom. Rámosolygok és megcsókolom.
Nagy szavak és nagy ígéretek, de hogy mennyire fogja betartani őket arra sajnos nem tudok válaszolni. Megingott a bizalmam. Rettenetesen. Így a saját egyébként sem túl kiegyensúlyozott személyiségem sem a legjobb oldalát fogja mutatni valószínűleg. Igyekezni fogok, hogy ne rontsak majd túl sokat az egyébként sem fényes helyzetünkön, de sajnos magamra sem tudok garanciát vállalni. Szóval szavai ellenére úgy érzem, hogy rosszabb esélyekkel indulunk mint korábban, amikor még Hale is egy zűrös tényező volt. -Úgy legyen.-válaszolok neki egy kissé bizonytalan mosollyal az arcomon. Nekem az ilyenekhez mindig idő kell. Akkor tudok elhinni valamit, ha a két szememmel látom és a saját bőrömön megtapasztalom. -Hát én sem szeretném ezt még egyszer.-folyamatosan dühös, kétségbeesett, szomorú és reménytelen voltam. Már a főnököm is jelezte, hogy vagy elkezdem összeszedni magam vagy kötelező szabadságra küld, mert kezdi félteni az életemet, hogy milyen állapotban ülök fel a motorra sokszor. Már próbálta a kocsiját is rámsózni, mert jobban bírta volna nézni a képemet ha tudja, hogy van körülöttem gyűrődési felület. Ezt természetesen nem fogadtam el, hiszen a motorral ki tudom kerülni a dugókat, autóval viszont araszolhatnék egész este. -Jól van.-bólintok egyet a dologra. Még mindig millió kérdés gyilkol belülről, de kicsit sem szeretnék rájuk választ kapni, úgyhogy egyelőre nem teszem fel őket, mert nem akarom az új esélyünket egyből elcseszni. Tudom, hogy nem fog hazudni és válaszolni. Pontosan ezért nem teszem fel a kérdéseimet neki. Megvárom amíg kikapcsolja a tv-t utána ismét magamhoz ölelem. Jól esik a csend bár zúg egy kicsit a fülem. Gondolom az alkohol miatt magasabb a vérnyomásom a kelleténél még mindig. Amikor közli, hogy éhes felnevetek. -Rád is férne egy nagy adag kaja.-mosoly marad az arcomon és már elkezdem előszedni a telefonomat a zsebemből. Röviden viszonzom a csókját miközben már kicseng a telefon. H kapitány hamar veszi fel a telefont és persze ellövi a viccet, hogy legalább a szabad estémen nem kellene az ő hangját hallgatnom. Rendelek 2 nagy pizzát, üdítőt és jelzem, hogy a nagyon éhes barátnőmhöz extra gyors kiszállítást kérek. Rendesen hallom amikor megkönnyebbül a hangja a másik oldalon. -15 perc. Addig próbáld meg kibírni.-mondom miközben visszacsúsztatom a telefont a zsebembe. H sosem engedi, hogy kifizessem amikor én rendelek, így nem is sokszor szoktam onnan rendelni. Illetve vannak napok amikor már a fülemen folyik ki a pizza. Ettől függetlenül ha gyorsan akarok kaját mindig a munkahelyemet hívom.
Úgy érzem most jó darabig én leszek a rossz ebben a kapcsolatban, még ki kell találnom, hogyan tudom elérni nála, hogy megbízzon bennem. Nehéz lesz, csúnya dolgot tettem és még ha meg is bántam ezt ő nem tudja annyira gyorsan elfelejteni. Hálás vagyok amiért megpróbálja, mert tényleg szükségem van rá, és bármilyen önző is vagyok ezzel azt érzem még belefér. Mondhatnám neki, hogy bízzon meg bennem, hogy ha megadta az esélyt akkor próbáljon meg egy kicsit is nyitni, de még mindig érzek egy kis ellenállást felőle. Nem tudom ez mennyire normális, de hagyok neki időt. Mindenre hagyok neki időt, felőlem lehet sokkal lassabb az egész tempó, ha kell órákat fogunk beszélgetni, vagy csak ülni egymás mellett. Nagyon szűkszavú, megjelenik a már azt hittem örökre elveszett gombóc a torkomban. Még mindig nem érzem teljesen biztonságban a kapcsolatunkat, hiába minden szavam, az övéi bizonytalanok és megfontoltak. Mosolyomra reagálva ő is rám mosolyog, de nem enyhíti az újonnan megjelent szorítást a mellkasomban. Még csak most jön a java, eddig csak egy kis ízelítőt kaptam a fájdalomból, most le kell küzdenie nekem is neki is. Érzem, hogy éhes vagyok, korog a hasam, de vajon ha előttem lesz a szilárd étel mennyire fogom tudni lenyomni. - Rámfér? - kérdezem tőle meglepetten, mintha tudná, hogy napok óta nem ettem rendesen, vagy hetek óta. Előveszi a telefont és tárcsázza a pizzériát, amikor a barátnőjének hív kicsit megkönnyebbülök. Csak kicsit van hányingerem ettől az érzelmi hullámvasúttól, erősen a szám elé kell kapnom a kezem, mert émelyegni kezdek, de behunyom a szemem és nem gondolok a rosszullétre. Hálásan nézek rá, amikor közli, hogy nemsokára itt a kaja. - Annyit még talán kibírok. - a reggeli óta nem ettem, már nem ez a 15 perc fog gondot okozni. Nyilván ettől sem érzem magam olyan rózsásan, de a napi több óra sírás is eléggé legyengítette a szervezetem. - Most illene megkínálnom téged valamivel a sok alkoholra, de szerintem a hűtő erősen pang. Szóval ha kérsz vizet azzal tudok szolgálni. - az is jól tud esni, felfrissítő tud lenni egy jó hideg víz is. Már ha nem frissült fel teljesen ettől a beszélgetéstől, vagy legalább kijózanodott valamennyire. Összebújva fekszünk egy ideig némán. Minden olyan egyszerű így, hogy nem beszélünk, de tudom, hogy jár az agya, az enyém is jár, én azon gondolkodok mit tudnék tenni, hogy megbocsásson nekem. Mert még teljesen nem tette meg ezt érzem. Felemelem a fejem és ránézek. - Ki kell találnunk valami ésszerű beosztást a munkára. Van mit bepótolnunk és nem akarok állandóan távol lenni a pasimtól. - már nem hat idegennek ez a megnevezés sem. - Mit tegyek, hogy jobban legyél? - nekem kellene kitalálnom, de nem megyek meg kell mondania mivel tudom segíteni őt, beszélnünk kell, anélkül nem fog menni.
-Igen.. fogytál.. pedig korábban is elég vékony voltál szóval nem tudom miből..-főleg az arcán látom. A jelenlegi ruhájában nem tudom, hogy milyen lehet az összkép, de már így sem vagyok túl nyugodt ezzel kapcsolatban. Ahogyan magamhoz ölelem érzem, hogy a vállai is kicsit csontosabbak. Emiatt is bűntudatot érzek. Nem tudtam volna azon az estén itt maradni vele, de nem akartam, hogy ennyire megviselje ez az egész és őszintén bevallom nem is gondoltam, hogy ennyire ki lesz majd. Még mindig csak egy taknyos kölyöknek érzem magam mellette sokszor, így nehéz felfognom, hogy tényleg ennyire fontos lehetek neki. Gyorsan intézek valami ehetőt. Ez még akkor sem menne gyorsabban, ha most elmennék valami kaját szerezni. Tudom, hogy a pizzériából gyorsan küldik majd az ételt, ha én kérem. -Nem kell... hoznak mindent. Majd reggel elmegyünk együtt bevásárolni.-megcsókolom a homlokát. Szeretnék róla gondoskodni. Ez mindig így volt. Attól a naptól kezdve, hogy Hale oldalán besétált az életembe. Erre pedig most kaptam egy újabb lehetőséget. Lehet, hogy mindkettőnknek szüksége volt erre a pofonra, hogy én összekapjam magam egy kicsit fejben neki pedig ahhoz, hogy megértse, hogy nem menekülhet mindig vissza a régi szokásaihoz. -Majd azokra a napokra teszem az esti műszakom amikor te fixen pultozol.. amikor órád van és a kávézóban vagy és egyáltalán nem érsz rá akkor vállalom majd a nappali menetet.-akkor megmaradnak nekünk a szabad esték és ha van rövid napja akkor én majd akkor veszem ki a pihenőnapjaimat, hogy tényleg együtt tudjunk majd lenni. Kérdésén kicsit elgondolkozom. Fogalmam sincs. Szerintem csak az idő segít majd, viszont a sör még dolgozik bennem, így minden további gondolkodás nélkül kinyílik a szám. -Semmi olyat nem tudsz, ami negyed órába belefér.-felnevetek. Nagy a pofám, a múltkoriból kiindulva a negyed órába még egy zuhany is beleférne és persze nem is gondoltam komolyan. -Vicc volt.-mondom gyorsan nehogy azt gondolja, hogy ezért vagyok itt. -Most csak annyit szeretnék, hogy a karomban tarthassalak és tudjam, hogy rendben vagyunk. A többi majd jön idővel. De én már most sokkal jobban vagyok.-rámosolygok és finoman megcsókolom az ajkait, amikor megcsörren a telefon. A futár az. 5 perc és itt van. Tényleg jó gyorsak voltak. Kap még egy csókot és felkelek a kanapéról. Felveszem a cipőm és kimegyek, hogy átvegyem a kaját. Néhány perc múlva már jól felpakolva jövök vissza a lakásba. Lepakolok mindent az asztalra. -Egyél, kicsem.-mosolygok rá miközben visszaülök a kanapéra.
Minden lány szereti hallani, hogy fogyott, de most mégsem jó értelemben mondja, én nem érzem magamon, de ő régebben látott, így hiszek neki. Amúgy sem vagyok egy nagy evő, hát még most, de a pizza majd dob egy kicsit rajtam, talán a sápadtságon segíteni fog. - Nem szükséges majd rendelek holnap valamit. - vonom meg a vállam, úgysem szoktam nagyon semmit enni itthon, a kávézóben ha van étvágyam benyomok egy szendvicset és éjszaka meg csak vizet szoktam inni, annyira van időm. Amíg legalább azt hittem, hogy alkoholba tudom meglelni az örömöm a sok szar közepette az eltelített, és mivel köztudottan sok a cukor tartalma, így az s lehet, hogy az tartott egész jó kondiban, de elhagytam ezt a káros szokásom, így annyi a felesleges cukor bevitelnek. - Peter én is tudok igazodni hozzád, nem várom el, hogy mindig az én menetem szerint éljünk. - nyilván ez lenne a logikusabb, mert az én életem sokkal bonyolultabbnak tűnik, két munka, suli és ő is benne van, de nem fogom elhanyagolni, akkor inkább lemondok az egyikről, de róla már biztosan nem. Szavaira olyan széles vigyor jelenik meg az arcomon, felengedett, már nem csak komoly arccal meredünk egymásra, olykor egy kis mosollyal. - Biztos vagy benne? - nevetem el magam, majd meg adok neki egy csókot, és már elő is veszem a következő mondat ára szomorú ábrázatom. - Kár. - bújok vissza hozzá közben nevetek. Nem biztos, hogy most képes lennék bármit is teljesíteni az ágyban, túlságosan fáradt vagyok hozzá, bár sokat segít, hogy itt van velem, de olyan szinten elvetettem magamban a szexet mostanában, hogy nem is gondoltam rá. Bár nem zárom ki, hogy egy huncut mosoly kell tőle és visszatér a régi Wendy ilyen téren is. - Nekem azért nem ártana az a pizza. - de én is jobban vagyok, a nevetés jó gyógyír, és azt hiszem most megint őszintén tudok nevetni, úgy érzem ez most már az volt. Amikor megjön a pizza vele együtt ülök fel a kanapén és magam alá hízo a lábaimat. Amíg egyedül hagy a pulcsim ujjába húzom a kezeimet és csak törökülésben bambulok magam elé. Megint feltűnt az a folt, ami akkor az estén, amikor itt hagyott, erős fájdalom nyilal belém, de amikor visszajön rájövök, hogy ez a valóság, és tényleg itt van. A múlt megtörtént, azon nem tudok változtatni, de a jövőn igen. Sebesen nyitom ki a dobozt és veszek magamhoz egy szeletet, tele szájjal fordulok felé. - Amúgy kérsz tányért? - nézek rá majd elnevetem magam. nem éppen rend uralkodik a lakásban, nincs nagy kupi, de azért nem így vártam volna vendéget magamhoz. - Ez életmentő volt, szó szerint. Régen ettem ilyen jót. - régen ettem ilyen étvággyal is. Megfogom a távkapcsolót és benyomom a Netflixet, keresek valami nagyon nem nyálas, nagyon nem aranyos, kicsit sem vicces filmet és elindítom alapzajnak. Kellett a csönd az agyamnak, e a teljes némaság még mindig nem az én világom. - Tovább fogok tanulni, úgy döntöttem nem hagyom abba a diploma után. - váltok más témára, eddig nem volt annyira tervben a mesterképzés, szóval lehet meglepem vele. - Túl sok időm volt gondolkodni és szerintem menne nekem. - bár most, hogy visszajött hozzám, lehet nem kellene még több időt elvenni magunktól, nem tudom.
Megrökönyödve pillantok rá. -Wendy. Hagyd, hogy szeresselek és fogadd el ha gondoskodni akarok rólad. Holnap bevásárolunk.-úgyis elég nagy rá az esély, hogy sokat fogok itt lógni. Én nem tudok úgy létezni mint a csajok. Esküszöm ha a fél világ leégne, de valahol tudnának még jegeskávét szerezni, ők még akkor is túlélnének bármit. Minimális víz fogyasztással kimaxolt koffeinnel és egy körülbelül 600 kalóriás étkezéssel a világból ki tudnak menni. Én 3 rendes nagy étkezés után éjfélkor úgy szoktam túrni a hűtőt, mint egy éhező grizzly medve. -Én szerintem könnyebben pakolom a beosztásomat, szóval szerintem így lesz a legideálisabb, aztán később ezt még átbeszéljük ha már tényleg tudunk valami rendszert produkálni az életünkbe.-rámosolygok. Ő hibázott, de én is sáros vagyok szóval mindkettőnknek kell lépéseket tennünk egymás irányába, ha azt akarjuk, hogy ez tényleg működjön... és jó lenne ha nem lenne felesleges ez az újabb nekifutásunk a dolognak. Ebben most én egyszerűbben tudok igazodni hozzá és szerintem a főnököm se bánja a változtatást, ha ezzel sínre kerül a kis életem és nem kell tovább aggódnia értem. Végre megjelenik az arcán AZ az ismerős mosoly. Szavaira persze azonnal elgondolkozom, hogy tényleg viccnek szántam-e, de jobb lehűteni a helyzetet mielőtt tényleg nekiesünk valaminek amit nem tudunk befejezni. Még bőven van bennem alkohol és dög fáradt vagyok. Ő sincs a toppon, szóval van egy olyan tippem, hogy jobb ha most ezzel nem is próbálkozunk. Ma este semmiképp. Válaszán felnevetek. -Már mindjárt itt van..-nyugtatom meg és tényleg nem is kell sokat várnia, hiszen hív is a futár. Néhány perc múlva már minden az asztalon van és szinte le sem tudom tenni a dobozt Wendy már úgy túrja bele magát mint egy kis mosómedve. Csendben jót mosolygok a látványon. Átérzem. Ha nem ittam és füveztem volna annyit, amennyit tettem, akkor valószínűleg én sem ettem volna egy falatot sem. Leülök és én is elkezdek enni. - A-a..-rázom meg a fejemet. Nekem aztán nem kell. Azért a biztonság kedvéért a doboz fölé hajolok, hogy biztosan ne egyem le a kanapéját. Kissé meglepetten pillantok rá, de aztán elmosolyodok. -Támogatlak. Okos vagy. Üsd a vasat amíg meleg.-bólogatok a fejemmel néhányszor. Ha olyan eszem lenne mint neki valószínűleg én is az egyetemen lennék. De világéletemben utáltam tanulni. Ahhoz is türelmetlen voltam, mint a legtöbb dologhoz az életemben. -Akkor viszont lehet el kell gondolkoznod a két munkahelyen, nem? Mármint ott már többet kell tanulni gondolom...-fingom sincs. Nem értek hozzá.
- Hagyni fogom, hogy szeress, de azért egy kicsit hagyd átzökkeni az agyam, hogy nem egyedül kell mindent megoldanom. - nézek rá hálásan. Nekem nem volt egy szuper anyukám és egy nővérem, akikkel karöltve felnőttem, akik segítettek végig, hogy ne kelljen egyedül szembenéznem semmivel. Sok éve csak magam vagyok, és bármennyire is szeretem őt, van amin nehezen tudok változtatni. Az önállóság nálam nem büszkeségből fakad, sokkal inkább abból, hogy régebben nem tudtam máshogy túlélni csak ha megtanultam tökéletesen ellátni magam. - Át fogok kapcsolni arra, hogy valakire teljesen, mindenben számíthatok, de nekem igazság szerint sosem volt ilyen szerep az életemben. - Hale a legjobb barátnőm, de még neki sem hagytam sosem, hogy ilyenekben segítsen. Peternek fogom, mert azt akarom, hogy sok mindent csináljunk együtt és abba beletartozik, hogy engedem, hogy törődjön velem. - Rendben, legyen így. - bólintok rá, ebbe nem fogok belekötni ha így gondolja, ez is egy fejlődési folyamat részemről. Mennyire lehetek elbaszva, ha ilyen apróságokon is agyalnom kell, hogy mennyire teszek alá másnak. pedig tudom, hogy a másik ajánlja fel. Nagyon szeretném ha mindent vissza tudnánk zökkenteni a régibe, még a szexet is, mert lehet csak egyszeri alkalom volt eddig, de az annál jobban lázba hozott, hogy akarjak még, viszont határozottan nem ebben a lelkiállapotban. Bár nagyjából már tisztáztunk dolgokat, mégis kell egy kis csend belül, hogy ne legyen katasztrófa a vége. Amikor a telefonja pittyen, a hasam korog egyet, de elég hamar az asztalra kerül a pizza, aminek a gyomrom meglehetősen örül. Gyors mozdulatokkal veszem ki a dobozból az egyik szeletet, majd udvariasan, mint egy felnőtt ember megkérdezem kell e neki valami alá. Nem vagyunk mi ősemberek, de azért az egyszerűbb dolgok felé hajlunk, és a tányér határozottan felesleges lett volna, ha valaki annyira éhes mint mi. - Köszönöm! Bár néha elbizonytalanodok ezzel kapcsolatban, de remélem menni fog és nem csinálom ki magam mielőtt megszerzem a második diplomát is. - nagy szavak ezek úgy, hogy még egy sincs a kezemben, de a terveim egyszer a jelenem lesznek és akkor boldog leszek, hogy nem adtam fel őket. Amikor a munkahelyemet említi meg, kicsit megállok az evéssel, megfagyok, én tudom miért, de ő nem, de amikor folytatja megértem, hogy a suli miatt kérdezi. Valójában én is agyaltam rajta, hogy fel kellene adnom egy munkát, de nem tudom melyik lenne jó döntés. Vagyis de egyértelműen az esti melót kellene feladnom, de szeretem és nem akarok felmondani ott. Bár több dolog is van, ami miatt határozottan fel kellene. - Most is megy, valahogy megoldom majd később is. - zárom rövidre ezt a témát. Nem akarok sokáig ebben témázni, főleg, hogy félek megint előjön valami a múltból, amit éppen most próbálunk lezárni. - Ameddig nem találok lakótársat. - amit mondjuk nem is nagyon keresek. - Addig jobb lesz ha maradok ennél az életmódnál, így jobban elvagyok. - nem mintha Danny-nél nem keresnék elég jól, sokat jattolnak, de az Emperorban, még többet és ez jobban feldobja a kasszámat, és nem árt későbbre is tervezni, gyűjtögetni.
Csak megértően bólintok néhányat. Attól még be fogok vásárolni neki. Tudom, hogy ez neki nem ilyen egyszerű. Gondolom már ennyitől is millió dolog pörög végig az agyán. Vannak olyan dolgok amiket egyszerűen sosem fogok tudni megérteni vele kapcsolatban, hiszen nagyon különbözően nőttünk fel. Mindkettőnk családja eléggé elbaszott, de még csak meg sem próbálnék ebben versenyezni vele. Annyi a lényeg, hogy mindketten megpróbáljuk a jövőre koncentrálni anélkül, hogy a múltunk újra és újra ugyanabba a mókuskerékbe kényszerítene bennünket. Ezzel viszont már együtt kell majd megharcolnunk. -Majd együtt megtanuljuk ezt is..-ilyen szinten még én sem gondoskodtam senkiről, szóval ez nekem is újdonság lesz, de ez egy olyan kihívás, amivel tényleg szeretnék megbirkózni. Hiszek benne, hogy tényleg működhet a dolog, ha hajlandóak vagyunk mind a ketten dolgozni a saját gyengeségeinken. Felesleges lenne, hogy mindketten megpróbáljuk átszervezni a beosztásainkat, ha megoldható azzal, hogy én elcserélek egy-két napot. Jobb pénz az ha éjszakázok, de amikor ő pultozik akkor én is nyomhatom az éjszakában és akkor legalább másnap mindketten nyúzottak leszünk és nem csak az egyikünk pörög. Végre megérkezik a vacsoránk is. Éhesen esünk neki a pizzának. Én bármikor tudnék enni, szerintem ő meg nem is evett rendesen az elmúlt időszakban. -Mondanám, hogy majd segítek, de tudod, hogy a tanulás nem az én asztalom..-megmondom őszintén nem is tudom hogy lehet ebben segíteni valakinek azon kívül, hogy békén hagyod, hogy koncentrálhasson. Egy pillanatra lefagy, de ennek nem tulajdonítok különösebb jelentőséget. Tudom, hogy szeret ott dolgozni. Jól érzi ott magát és jól is fizetik. -Hiszek neked.-mosolygok rá. Ha szerinte a kettő elfér egymás mellett, akkor nincs okom ebben kételkedni. -Keresel lakótársat?-kérdezem kicsit meglepetten. Nem is tudtam, hogy vannak ilyen tervei. Ez azonban azt jelentené, hogy az egyetlen nyugodt zugunk is elveszne, akárkit is találna ide maga mellé. -Ha minden jól megy köztünk talán nem is kell keresned. Lassan lehet, hogy elköltöznék otthonról..-bár most még elég hirtelen lenne, hogy kibékülünk és én át is költözök, szerintem neki se lenne túl jó, hogy ennyire a nyakába szakadok, illetve tényleg látnunk kellene, hogy ez így működni fog. De idővel akár erre is sor kerülhet.
Sok mindent kell még tanulnom erről az egészről, de csakis olyanokat, amik egészen biztosan mindkettőnk hasznára lesznek. Ilyenkor azért egy kicsit furának érzem magam, de nem veszem észre rajta, hogy őt ez nagyon zavarná, sőt, az, hogy támogat mindenben nagyon jól esik. Ránézek és olyan hálás vagyok érte, hogy az életembe csöppent, pedig nem hiányzott belőle senki, legalábbis nem éreztem a hiányát, de most nehezen tudnám elképzelni nélküle a napjaimat, vagy a tudat nélkül, hogy van nekem. - Sok mindent kell még tanulnunk. - kacsintok rá, mert akármennyire is kell most nekünk a komoly témákat boncolgatni, de túlságosan sokat voltam távol tőle és akarva akaratlanul is többet akar a testem. Az agyam persze megálljt parancsol, de a szám akkor is igencsak szabadon mozog, de tudom, hogy csak túl nagy de a fejem nem hagyja majd érvényesülni a vágyamat. Igaza van a beosztással kapcsolatban, nem is tudnék jobb megoldást rá én sem, a sulit nem hagyhatom el, kizárt, hogy azért küzdöttem, hogy most hagyjam abba, ez nem opció sőt, még tovább is akarom csinálni, Danny-t nem tudom otthagyni, bár lehet meg kellene tennem, hogy tudjon ő is lépni. Egyszerűbb lenne neki is lelépni onnan, ha tudná, hogy nekem minden rendben van a jövőmmel, az Emperor, meg egy olyan téma, amit nem igazán boncolgatnék most ebben a helyzetben. Evés közben már nyíltan beszélek neki a sulis terveimről, nem mintha nagy titok lenne, de kimondva egészen más értelmet nyer, még 2 év a suliban és biztosabb munkahely a jövőben, meg fogja érni én tudom, még ha valamit be is kell áldozni érte, de meg fogja. - Lenne pár ötletem, hogy tudsz majd ösztönözni, de majd elmondom később. - nyugatom le magam, mielőtt túlságosan is belemennék bármilyen témába. - Megfordult a fejemben. - bólogatok a kérdésére tele szájjal.- De nem tudom mennyire tudnék bárkivel együtt élni, látod így is milyen csodás rendet tudok tartarni. - nevetek fel körbenézve a nappalin. - Nem tudom mi lenne ha valaki még beköltözne ide. - a lakás nagy, jóval nagyobb, mint ami nekem kellene, de jó áron adják ki, persze ennek is megvan a története, hogy miért de ez nem olyan,amit a pasim orrára akarok kötni. Amikor az összeköltözés jön szóba egy kicsit lefagyok, de mosolyogva, nem megijedve állok meg az evésben. - Én bízom benne, hogy nem lesz több bökkenő. - nyugtázom, de nem feszítem tovább ezt a témát, tudom, hogy komolyan is gondolhatja majd egyszer ezt az összeköltözés dolgot, de ahhoz még nem elég stabil az egész köztünk. Benne még ott van a tüske, bennem még mindig a félelem, hogy elveszítem, pedig csak rajtam fog múlni az egész és én nem fogom elszúrni. Az már más tészta, hogy ő mennyire fogja tolerálni ezek után ha bárki is jobban közeledik majd hozzám a pult másik oldaláról, hiába utasítom vissza. A részeg pasik tudnak nagyon durvák lenni, nem erőszakos értelemben, de elég szépen tudják csapni a szelet, ami nálunk elég félreérthető lehet, főleg úgy, hogy eléggé pengeélen táncolunk.
Szinte megakad a pizza a torkomon, de végül nem fulladok meg csak sokkal jobb kedvvel nevetek egyet. Tudom, hogy Wendy ilyen és kicsit sem zavar. Ő így tökéletes.. nem mellesleg melyik férfi ne szeretné, ha egy ennyire gyönyörű nő ilyen célzásokat tesz. -Már most várom..-vigyorgok rá. Wendy valóban nem a rendtartási képességeiről híres, de azért közel sem olyan súlyos a helyzet ahogyan beállítja. -Én nem ítélkezem.. láttad már a szobámat...-megvonom a vállam. Engem nem zavar így sokkal otthonosabb egy hely, mintha minden az élére lenne állítva. Talán kissé meggondolatlanuk dobom be az összeköltözés dolgot. Valahol egyébként szeretném ha tudná, hogy tényleg komolyan gondolom a dolgot még mindig és nem csak az időt szeretném elcsapni vele. Bólogatok néhányat majd a továbbiakban inkább az evésre koncentrálok. Tele hassal és tisztiló fejjel sem bánom meg, hogy végül tényleg itt kötöttem ki. Még mindig szeretem őt. Ezért nem bírtam odébbállni. Megvárom amíg végez majd felállok és a maradékot elrakom a hűtőbe mielőtt visszamegyek hozzá. -Mehetünk aludni?-kérdezem felé nyújtva a kezemet. Nagyon fáradt vagyok és vele végre tényleg kipihenhetem magam, hiszen rá kellett jönnöm, hogy csak akkor vagyok igazán nyugodt, amikor mellettem van.
Túl sokat aggódok amiatt,hogy esetleg túl sok lehet neki az amit én adok magamból. Mármint, igen pasiból van,igen néha képes a farka vezetni, de vajon ő is az a klasszikus pasi, aki nem ijed meg egy ennyire nyíltan a szexualitásáról beszélő lánytól. Persze nem vagyok telhetetlen, de igen nagy az étvágyam ilyen terén, még Lumienak is mondtam, hogy félek, hogy sok lesz neki. Az a baj, hogy visszafogni meg nem akarnám magam, nem azért mert ennyire sokat akarok, csak egyszerűen tudom, hogy az már nem én lennék, és én azt akarom, hogy úgy legyünk együtt, hogy mindketten magunkat adjuk és nem azt az embert akiről azt hisszük,hogy a másik akar. A mosolya mindenre választ ad nekem,és elengedem ezeket a kételyeket a fejemben, mert ezek szerint ő is azért kíváncsi arra mit tartogat nekünk ilyen szempontból is a jövő. Ez egy nagyon izgalmas utazás lesz,amit már alig várok. - El sem merem képzelni mit művelnénk ezzel a lakással ketten. - nevetek fel hangosan, miközben azért csak elképzelem a képet, hogy az ő szobája és az én lakásom egyvelege lesz itt jelen egyszer. - De azért kíváncsi vagyok rá. - vallom be, majd tömök magamba mégegy kis pizzát. Amikor végzünk az evéssel, olyan természetesen áll neki el pakolni, és én annyira hálás vagyok ezért. Nagyon fáradt vagyok, a sok sírás, a kevés alvás az elmúlt sok hétben, mind most nehezedik rám, hogy úgy érzem biztonságban vagyok. - Olvasol a gondolataimban. - fogom meg a felém nyújtott kezét, majd oda húzom magamhoz és adok neki egy csókot. Nem tudom, hogy egyáltalán telt el bármennyi idő is a lefekvés és az elalvás között, mert úgy érzem, szinte rögtön elaludtam, amint vízszintesbe kelyeztük magunkat. A fejemet a mellkasára hajtottam és hallgattam a szívverését, szerintem ez tudott annyira megnyugtatni, hogy hosszú idő után aludjak egy nagyon jót.
Kezdőlap
