- Jól van anyucii..mindjárt kész vagyok, csak az egyik hajszálam huncutkodik.
Ajakbiggyesztés a hatás kedvéért, Zara pedig kuncog a müzlis tálja felett, melynek eredményeként egy fülessel leszek gazdagabb a nővérem jóvoltából.
- Nem vagyok az anyád. És megígérted, hogy megpróbálod. Tartom a hátamat érted, ezt vedd figyelembe! - figyelmeztetően rám szegezi mutatóujját, majd mikor elhagyja a konyhát, kiparodizálom őt Zarának, aki lesz olyan kedves, hogy telibe rám köpi a tejet, végül jóízű nevetésbe tör ki. Emily egyből visszarohan, a tej beborít mindent, leginkább az én felsőmet.
- Ne is lássalak az indulásig. - nekem rugaszkodva igyekszik lelökni a székről, én pedig megfeszítem lábaimat, hogy megakadályozzam őt ebben, majd az utolsó pillanatban engedek ezen és elkapom, mielőtt orral üdvözölné a konyha kövét.
- Tűnés! - rivall rám ismét, én meg nem hergelem tovább az alvó oroszlánt, hanem kisétálok a helyiségből, hogy fél óra leforgása alatt a harmadik felsőmbe bújjak bele..
Jogosan merülhet fel a kérdés, hogy személyem miért csak fél információkkal eteti az olvasókat, így talán kezdjük is a legelején..
A Tyrannosaurus, a theropoda dinoszauruszok egyik neme. A Tyrannosaurus rex faj, melyet gyakran T. rex-ként rövidítenek, az egyik legismertebb dinoszaurusz a populáris kultúrában. Maradványaira a mai Észak-Amerika nyugati részén bukkantak rá, más tyrannosauridákénál nagyobb elterjedési területen, különböző geológiai formációkban, melyek kora a kréta időszak utolsó három millió évére, a körülbelül 68–65,5 millió évvel ezelőtti maastrichti korszakra tehető; tehát a kréta–tercier kihalási esemény előtt élt utolsó röpképtelen dinoszauruszok kortársa volt..
Talán mégsem ennyire az elején, így ugorjunk arra az időszakra, amikor jól nevelt fiókaként kirepültünk a családi fészekből, majd a nővérem nyakán ragadtam mintegy járulékos veszteség formájában. Oszlassuk el gyorsan a tévhiteket: nem voltam én mindig ilyen idegesítően haszontalan némber. Egykoron a jó tanuló, kiváló magatartással rendelkező ifjú voltam, aki úgy 18. életévemet betöltve úgy döntött, hogy beint egyet és magamra hagy. Megvan a magamhoz való eszem, csak elviselhetetlennek kifizetődőbb lenni, ha az ember nem akar univerzumokba nyúló intelligenciával nyilatkozni másoknak a valahol tömegszerencsétlenséget szenvedett életéről. Egyszerű a képlet: nincs mit mondanom, így jobbnak látom, ha a nővérem idegeit cincálom és lealacsonyodok egy hét éves szintjére, aki nem túl meglepően, de lassan okosabb nálam. Nem mintha bánnám, hogy szórakoztatom a kis ördögfiókát, de a belső gyermeki énem ilyenkor olyan méreteket ölt, hogy simán pofán vágja felnőttnek hitt vázát, aztán beül a homokozóba és a lapáttal sújt le társaira. De még a kérdés mindig ott lebeg a levegőben: mi a jó büdös lócitrom maga az ígéret?
Emily a fejébe vette, hogy tisztességes és felelősségteljes felnőttet varázsol belőlem, amire voltam annyira hülye, hogy rábólintottam. Valahol abban reménykedtem, hogy magához híven elfelejti mindezt, de amikor a napokban beállított azzal az örömhírrel, hogy a munkahelyén megüresedett tanári állás átmenetileg az enyém, olyan szinten képen röhögtem, hogy a szomszéd rémülten sietett át, hogy nem kellene valaki életét megmenteni a fulladástól. Az enyémet biztosan, de az ígéret már visszavonhatatlan volt, Emily meg hajthatatlan. Valami igazgatóról papolt, meg hogy le van fixálva, és ha nem tolom be a seggemet az első napra, kereshetek magamnak másik lakást, mert neki bőven elég egy gyereket nevelnie..
És hát itt tartunk. Tejben ázva, elcsigázottan és egyáltalán nem készen állva tanári munkám első napjára, miközben képzeletben élet-halál meccset vívok az ígérgetős ökör énemmel. Eddig úgy tűnik a rohadék áll nyerésre!
- Nathaniel, a kocsiba. Indulunk!
Emily az alsó szintről kiabál, én pedig az üdítős dobozt valami erősebb itallal megtöltve rongyolok le a lépcsőn, és mosolygok a nővéremre, mintha nem most vágott volna bele önkényesen a cápákkal teli medencébe.