Néha lehet, hogy hallgatnom kellene azokra a sugallatokra, amik valahol hátul a koponyámat rágják belülről, hiszen ha eddig így tettem volna, talán elkerültem volna azokat a borzalmas dolgokat, amikbe sikerült belekeverednem. Most is van egy fura megérzésem, de ezt könnyedén söpörtem félre akkor, mikor felléptem a magángépre, hiszen Amara látványa annyira lesokkolt, hogy abban a pillanatban még a józan is eszem is felmondta a szolgálatot, s minden értelmes gondolatom felszívódott. Most pedig, hogy kettesben vagyunk... Olyan, mintha ez lenne a vihar előtti csend. - Hű, ennyire nehéz erről beszélni? Vagy senki sem olyan bunkó körülötted, hogy feltegye ezt a kérdést, kivéve engem? - apró mosoly azért odamászik a képemre, de látván, hogy mennyire nehezen kezd bele, ez lehet, hogy nem volt a legjobb ötlet. Első gondolatra legalábbis... Aztán jobban átgondolva, miért ne mondhatná ki a világra azt a sok szart, ami benne kavarog? Tudom, hogy rengeteg mindent magába fojt, ami mérgezi belülről őt, de ha nyitna végre egy kis utat annak a sok mocsoknak, ami rágja a lelkét, akkor lehet, hogy kicsit megtisztulhatna végre, és a gondolatai sem lennének ennyire... Korlátozottak? - Hogy ez mekkora hülyeség! - csattanok fel a mondandója után. - Elég durva, hogy elhitette veled, hogy életképtelen vagy nélküle. - hogy lehet egy nőt ennyire alárendelni, s elhitetni vele, hogy semmit sem ér? Öklöm megint összeszorul, de végül veszek egy nagy levegőt, hosszasan fújom ki, s igyekszek lenyugtatni magam. - Majd én segítek, hogy rájöjj arra, hogy még a szárnyad sincs eltörve... - felelem sejtelmesen, s ez nem egy eldöntendő ajánlat volt részemről, hanem ez így lesz. A gyomrom is kissé kavarog a gondolattól, hogy létezhet egyáltalán ilyen mérgező párkapcsolat, ami ennyire elszívja az egyik fél boldogságát. Ez mindenkinek jár, én pedig nem bírok ölbe tett kezekkel ülni, s nézni, ahogy ez a nő szép lassan a saját halála felé sétál. A pizzánk hamarosan megérkezik, ami már most látom, hogy édeskevés lesz az én testemnek, de előételnek azért tökéletes. A telefonom közben jelez, s mikor Amara a kezembe nyomja, kihangosítom a húgomat, akinek a nyelve elkezd olaszul pörögni. Egy rövid ideig beszélünk, azonban mikor eltávolodok a mobiltól, hogy bepakoljam a kólákat a hűtőbe, váratlanul a kis hülye megszólal angolul. - Szia Amara! Vigyázz Angeloval, mert egy seggfej! - aztán elröhögi magát a telefonba, én meg úgy ugrok hirtelen utána, mintha az életem múlna rajta. A fülemhez emelem a mobilt, leüvöltöm a húgom fejét, és közlöm, hogy épp egy nagyon komoly testőri munka közepén vagyok, és jó lenne, ha nem rondítana bele... Aztán mintha mi sem történt volna az imént, könnyes búcsút veszünk egymástól, s kinyomom a telefont. - Bocs, a húgom rohadtul unatkozik. - leteszem magam az egyik bárszékre, s egy pizza társaságában figyelem, ahogy keresgél. Kissé elmerengve lesem a mozdulatait, s nehéz most is nem észrevenni a halovány foltokat. - Minek kell most a sminkcucc? Amíg itt ketten vagyunk, rohadt felesleges. Úgysem vagyok hülye, tudom jól, hogy ver a férjed, úgyhogy előlem kár titkolnod. - vonom meg a vállam, s magamban megint felszisszenek, hiszen sikerült eléggé nyersen közölnöm a gondolataimat. Hiába, nehéz visszafogni a vérmérsékletem. Megtörlöm közben a kezem, kimászok a bárszékből, s közelebb lépek hozzá. - Ezek mikoriak? - mutatok a foltok felé. - És minek kellene ahhoz történnie, hogy ennek vége legyen? - csodára? Dehogy... Egy olasz seggfejre? Talán...
Nem sok kedvem volt elutazni, de elég erősen tudtomra adta, hogy mi is a feladatom. Így ellenkezésre nem adott lehetőséget. Arról nem is beszélve, hogy Sonia folyamat azt hangoztatta, hogy lépjek le valami jó képű idegennel, aki nem törne az életemre. Könnyen mondja, hiszen ha csak megpróbálnám már attól halott lennék. Erre tessék, mint egy villámcsapás, itt van Angelo. Mintha valami felsőbb hatalom küldte volna. - Nem szoktam beszélni ilyenekről – vonom meg a vállaimat. Nem az, hogy nehéz, csak ha kimondom a szavakat valósággá válnak. Én pedig olyan jól elkényelmesedtem a saját kis hazugságaimba, hogy lassan elvesztem a valóságot. Ez pedig tudtommal nem lesz jó. Viszont nem tudok másra koncentrálni. Mert akkor tényleg a józan eszem lesz a következő, ami megtörik. De akkor elvesztem önmagam és mindenki mást, aki körülöttem van. Felcsattanására csak megrezzenek, igazából nem szeretem, ha valaki ilyen nyíltan beszél arról, amiben élek. Elég ha a négy fal között ketten tudjuk mi a helyzet velem. Meg persze Sonia, aki mindenről tud. De az is csak egy balul sikerült incidens miatt kerekedett így. - Fejezzük be ezt a beszélgetést – kérem, vagy inkább utasítom. Kezd kényelmetlen lenni és nem akarok most is szorongani, miközben nincs itt az, akitől rettegnem kell. Bár megmentésemre egy nő hívja és így mindenképp megakad. Megkönnyebbülve pakolok továbbra is a bőröndben. Hiszen úgy sem értem miről megy a társalgás. Ahogy az olasz szavakat ejti el kell mosolyodnom egy pillanatra. Elég jól néz ki és hát, ahogy beszél. Megrázom a fejem, ahogy elindulnék a fürdő felé, hogy ne zavarjam, hirtelen meghallom a nevem és megakadva kérdőn pillantok a férfira. Kell egy kis idő, mire összeszedem magam és kedvesen köszönjek. - Szia, Gaia. Észben tartom – nevetek fel, ahogy meglátom a pánikot Angelo arcán, ahogy azonnal a telefonjáért kap. Esélye sincs szegény lánynak bármi egyebet mondani. Bár meglepődök, hogy egyáltalán valakinek mesélt rólam. Vagyis, bárkinek megemlített. Nem szoktam meg, hogy bárki Amarának nevezzen a szűk körön kívülről. Még is annyira barátságosnak hatott a hangja, hogy egy kis időre úgy éreztem, hogy a lelkem az egekben szárnyal. Egy kis gesztus, de azonnal hatással volt rám. - Nem volt benne semmi. Aranyosnak tűnik – mosolyodom el végül és megrázom mg vizes tincseimet. Ideje lesz megszárítkozni, mielőtt egy egész szénaboglya is kikerülhet a hajamból. Viszont a következő mondataitól megfagyok. Újra. Aggódva nézek a szemébe és lesütöm a szemeimet. - Csak neki mentem pakolás közben a szekrénynek. Néha olyan esetlen vagyok – kezdem el a magyarázatot. Épp annyira, mint mikor bárki megkérdezi, hogy miért vagyok kék-zöld foltos. Ahogy oda sétál, leteszem az ágyra a felkapott termékeket és elhúzom a számat. - Kastélyban történt. Mikor bent ragadtunk a szobában – megvonom a vállam, hiszen ha ő ennyire tisztában van vele, akkor nem fogom hangosan is kimondani. A vállamról lehúzva a köntöst mutatom meg a nagyobb foltot a felkaromról, ahol tisztán látszanak Jonas ujj nyomai. Végül a szemébe nézek. - Nem akarsz ebbe bele keveredni Angelo. Addig menekülj míg nem késő. Hidd el – motyogom, ahogy beharapom a számat. Végül pedig a kérdésére vissza nézek a szemébe és újra megrántom a vállam. - Itt a válás nem opció. A családom kitagadna és valószínű, hogy Jonas megölne. Attól kiakad, ha valaki tovább tartja rajtam a szemét. Letettem arról, hogy innen nekem menekülésre lesz alkalmam – válaszolok lazán és vissza húzom a köntöst, ahogy ellépek mellőle, hogy felöltözzek. Még mindig fehérneműben vagyok és amúgy is korog a hasam az éhség miatt.
Nem könnyű elengedni Jonas témáját, hiszen muszáj megértenem ezt az egész kusza helyzetet, de nagyon nehezen megy így, hogy Amara mindig hárít. Apró információkat csepegtet felém csupán, így egyre messzebbnek tűnik az egésznek a vége. Na de minek is? Egyelőre úgy fest, hogy a körülmények ellenére ő mégis meg akar maradni ebben a fertőző kapcsolatban, és nem hajlik afelé, hogy segítsek neki. Én pedig nem erőszakolhatom rá senkire sem az akaratom ilyen módon. Úgyhogy... Majd meglátjuk. A foltokat nehéz nem észrevenni, még egy vaknak is nyilvánvalónak kellene lennie, hogy az a temérdek alapozó nem azért fedi ennyire Amara arcát, hogy szépítsen rajta, hanem azért, hogy eltakarjon olyan súlyos dolgokat, amiket egy nőnek sosem lenne szabad átélnie. Ám mit tehetnék mégis, ha ennyire mocskosul makacs és egy kicsit sem engedi, hogy segítsek? - És akkor mi van, ha kitagad a családod? Ha ezért megteszik, akkor téged ők nem szeretnek. Hamis érzéseket meg minek tartogatni? - lágyabban próbálok már beszélni, s igyekszek arra koncentrálni, hogy ne legyek erőszakos. Keressek megoldásokat, vázoljam fel neki, de ha kicsit sem tudom őt kibillenteni a gondolataiból, akkor sajnos hagynom kell őt békén. Ujjbegyem közben óvatosan a vállán levő foltra simítom, s fejemet rázva halkan ciccegek. - És ha ő halna meg egy véletlen baleset folytán? - célzón emelem felé tengerkék tekintetem, melyet egy sejtelmes mosollyal fűszerezek meg. Mintha csak viccelődnék. Holott épp egy lehetőséget vázolok fel... - Vagy ha elérnéd valahogy, hogy Jonas ne akarjon már téged? Hanem inkább mást? - az agytekervényeim sehogy sem képesek nyugodni, de most talán kicsit félre kellene tenni már ezt a témát, hogy Amara egyáltalán átgondolja azokat, amiket mondtam. Ha a tudtomra adja, hogy cselekedjek, és tényleg szüksége van a segítségemre, azonnal ugrani fogok. Addig azonban ideje, hogy eltereljük a figyelmünket valami kellemesebb témával és időtöltéssel. Hagyom hát, hogy felöltözzön, és bár a sminket még mindig nem támogatom kettőnk között, ha nagyon ragaszkodik hozzá mégis, azért nem fogom kivenni a kezéből az alapozót. - Nem megyünk ki egy kicsit később körülnézni a környéken? Ha hazaér Jonas előbb, maximum azt mondod, hogy rosszul voltál, és kellett a levegő. - engem mindig is vonzott egy adott hely éjszakai élete, hiszen jó elmerülni más kultúrákban és szokásokban. Addig is azonban, ha Amara magára kapott valamit, akkor én visszatelepedek a pulthoz, hogy folytassam a vacsorát, ami már most látom, hogy a fél fogamra sem lesz elég mára. - Most vagy amúgy először házas? Vagy más férfi is volt már az életedben? - érdeklődöm két falat között, melynek különleges fűszeressége még a torkomat is kaparja nagyon jó értelemben. Egy kezemen meg tudnám számolni, hányszor jártam ázsiai országban, de most legalább lehúzhatom ezt a bakancslistámról ennek a “véletlen” találkozásnak köszönhetően. - Még mindig nincs kedved velem szívni egy szálat az erkélyen? - kérdem tőle már ezt akkor, mikor az én tányéromon egyetlen morzsa sem marad, helyette inkább az asztalra csúsztatok egy cigarettás dobozt, melynek aromáját már érezhette a kastély kertjében, annál a bizonyos tónál, ahol engedett kicsit a szabadságnak, s pár pillanatig táncoltunk az esőben. El is kell mosolyodnom a gondolatra, hiszen ha rajtam múlik, akkor most is bele fogom rángatni pár “őrültségbe”.
Amikor van egy életed. Még ha az egész olyan akár, egy színház. De a tiéd. Már berendezkedtél, kényelmesen. Megtanultad a szabályokat, nehéz még gondolatból is kiszakadni belőle. Ilyen ez most is, hogy olyan ajtókat akar nyitogatni, amik hét lakattal vannak elzárva. A félelem pedig teljesen felőröl. Hogy mi lenne, ha? - A hamis érzések tartanak életben – sütöm le a szemeimet. Hiszen eddig nem volt olyan, akinek nem volt hátsó szándéka az ismeretségünkből. Mindenkinek kellet a befolyásom vagy a férjem. A felső tízezer pedig tudta, ha azt akarják hogy Jonas felfigyeljen rájuk, akkor egyszerűen velem kell szóba keveredni és pillanatok alatt bekapcsol a területvédelem és ott terem mellettem. Az érintésétől megremegek, ahogy azok a hatalmas, erős ujjai érzékenyen érintenek, ott ahol a legjobban fáj és elhúzva a számat sütöm le a szemeimet. Bármennyire is óvatos, azért még fájdogálnak a foltjaim. - Ennyi testőr mellett? Ne viccelj – ingatom meg a fejem a kérdésére. Oka van annak, hogy egy kisebb arzenál van körülötte mindig. Sőt, tuti nagy csávában van, ha mellém is kellet valaki, aki az épségemre vigyáz. - Annyira nem vagyok hülye, hogy ne tudjam, hogy más is van a képben. Éjszakai telefon hívások, elhúzódó üzleti utak, kiszívott nyak – nyögök fel a gondolatra. Hogy mikor voltam olyanná, aki képes osztozni egy férfin és fájdalmasan pillantok a kék szemeibe és megrázom a fejem. Bólintok a kérdésére, hogy menjünk sétálni és a fürdőbe szaladva öltözök fel, Sonia egyik ruhájába passzírozva magam lépek ki végül és kicsit sután állok előtte. - Öhm, Angelo – köhintek párat, hogy figyeljen rám és összeszedjem minden bátorságomat. - Segítenél a cipzárral? - fordítok hátat neki. Igen, csodás ruhák, mindent a helyére pakol és kevés dolgot hagy a fantáziára, de egyedül képtelenség felvenni. - Igen, épp, hogy betöltöttem a tizennyolcat, hogy engedéllyel mehessek férjhez, már Jonas felesége voltam – bólintok, ahogy megkordul a hasam, és amint a cipzár is a helyére kerül már is lépek én is a pulthoz, hogy bekapjak pár falatot. Bár én kértem csípőset, éreztem, ahogy lángol a szám és kissé legyezve magam nevetek fel. - Úh, nagyon csíp – még mindig nevetve, de azért megpróbálkozom a pizza további részével megküzdeni. Miközben a férfi innivalójából kortyolok, hiszen az van kibontva és nem akartam több időt veszteni azzal, hogy magamnak töltögetek. - Tiédből megkóstolom, de nem vagyok híve a dohányzásnak. Viszont úgy tűnik, hogy ma mindenképp azt akarod, hogy elbukjak – megvonom a vállam, ahogy az erkély felé fordulva lépek ki. - Miért csinálod? Mármint ezt, velem. Miért foglalkozol ennyit? Más már rég elmenekült volna – döntöm oldalra a fejem, ahogy a kezéből kiveszem a cigit, hogy beleszívjak. Persze pont olyan, amire gondoltam. Keserű, büdös és azonnal köhögésre késztetve nyújtom neki vissza. - Kipipálva, soha többet ilyet – kezemet a mellkasomra szorítva próbálok nem megfulladni teljesen. - Eljössz velem egy Thai masszázsra? Elvileg nagyon kielégítő tud lenni – kérdezem felhúzott szemöldökkel, ahogy inkább a korlátra dőlve figyelem a kilátást. - Vagy mást csinálnál? - fordulok vele szembe beharapott ajkakkal. Nagyot nyelve nézek végig rajta. - Bajba fogsz sodorni..
Kezdőlap
