Nagyon ritkan almodom a szuleimmel, ma ejjel megis sikerult, igy egesz jo kedvvel ebredtem a szokasos idoben, negyed hetre pedig mar keszen is alltam a reggeli futasra. Nem volt a legjobb ido odakint, de ez sosem tantorit el az edzesektol. A sportos szettet a ket darab fules es motivacios zene kovette, ami utan el is indultam. Ugy egy ora elteltevel tertem haza, Taylor mar ott acsorgott a fekete Dodge Durango mellett kedves mosollyal az arcan. -Jo reggelt uram.. - erzem, hogy folytatna a mondandojat, de erre most sajnos nincs idom. -Onnek is, Taylor - mosolygok ra, majd az ajtom iranyaba indulok es bar meglep, hogy nincs kulcsra zarva, arra gondolok, hogy a sofor biztosan bevitte az oltonyeimet, amik ma kellett megerkezzenek a tisztitobol, utana egyszeruen csak elfelejtette bezarni. Nem foglalkozom ezzel, belepek a hazamba, majd az emeletre rohanok keszulodni. Gyorsan lezuhanyzom, aztan felkapom magamra a fekete oltonynadragomat, feher ingemet es fekete zakomat. Mozgast hallok lentrol, de ismet csak Taylorra tippelek, hisz ki mas lehetne?! Miutan elkeszultem, vetek magamra egy pillantast a tukorben, aztan lesetalok a fekete lepcsokon es a konyha fele veszem az iranyt, ahol egy pillanatra megtorpanok. -Maga? - nezek az ismeros nore ertetlenul. O az, akit pofatlanul megcsokoltam egykori munkahelyen, csak hogy megszabaduljak az egyik randipartneremtol. Azt allitottam, o baratnom, en pedig egy szemet alak vagyok, aki masokkal randizik. Ez persze nem volt eleg hiheto, igy hat kenytelen voltam vegul megcsokolni, miutan lekevert egy pofont. Termeszetesen egy ilyen musor utan nagyon is szamitottam ra, ugyhogy nem lepett meg. Ezt kovetoen el sem magyaraztam a tortenteket, beultem a kocsimba, Taylor pedig azonnal elhajtott, es egesz mostanaig nem is talalkoztunk. Most azonban ez a no itt all a konyhamban es latszolag a reggelimet kesziti. Ekkor ugrik be, hogy Chris mara igerte az uj asszisztenst. O lenne az? Kezdem egy elcseszett filmben erezni magam. Ez nem tortenhet meg pont velem. Tenyleg nem talalt mast? Na nem mintha meseltem volna neki az incidensrol, es tudhatta volna, hogy ismerjuk egymast a kis vorossel. -Mindegy. A kavem elkeszult? - kerdezem komoly arccal, mikozben diszkreten vegigmerem. -Mit is mondott, hogy hivjak? - pillantok a szemeibe. -Ha van kedve varni, mig vegzek, elvihetjuk Taylorral a Passionishoz, ha nem ... - akkor tavozhat, de ezt mar feleslegesnek tartom hozzatenni. -On dont - kortyolok a meleg kavemba, amint megkapom azt.
Becsukom magam mögött a taxi ajtaját és szemügyre veszem a házat, ahol a jövőben dolgozni fogok, reggelente. Hatalmas, már majdnem egy palotához tudnám hasonlítani. A miénk elférne benne talán négyszer is. De milyen gyönyörű gondolom belülről is az lesz. A ház előtt észreveszek egy urat, gondolom ő a sofőr. Odasétálok hozzá. -Jó reggelt! – köszöntöm egy bizonytalan mosoly kíséretében. -Jó reggelt! Itt vannak a kulcsok – nyújt át egy kulcscsomót miközben visszamosolyog rám. -Nem kell izgulnia – teszi még hozzá bátorítóan. A szavai jól esnek, még akkor is, ha nem sikerült teljesen megnyugtatnia. Elindulok az ajtó irányába. Nem tudom mi vár rám odabent, de mindent meg kell tennem, hogy helyt álljak a munkámban. Bár voltam már asszisztens, de még sosem jártam egyetlen munkaadóm lakásán sem. A reggeli készítés nem tartozott a feladataim közé. Benézek néhány szobába, amíg megtalálom a konyhát, ami szintén hatalmas helyiség. Körülnézek kicsit, hogy tudjam, hol és mit találok. A hűtőben rengeteg zöldség sorakozik, elő is veszek közülük néhányat. Pontosan még nem tudom, hogy mit kellene készítenem, de olyan nagyot talán nem fogok tévedni. Munkához látok. Az előbb kiválasztott zöldségeket megpucolom és feldarabolom. Majd előveszek még néhány tojást is. Azokat is megmosom, egy tálba ütöm őket és felverem. Az egyik szekrényből előveszek egy serpenyőt és olajat melegítek benne. Ahogy már eléggé felforrósodott, belerakom a felaprított zöldségeket és ráöntöm a tojást. Amíg ez sül, keresek egy kistányért. A hűtőben paradicsom, paprika és retek után kutatók. De csak az előbbi kettőt találom meg. Lehet, hogy elfogyott, vagy az úr nem szereti a retket. A zöldségeket megmosom, a koktélparadicsomot ketté vágom, a paprikát hosszára, majd a kistányérra helyezem őket. A tűzhely alatti fiókból előveszek egy tálcát és az étkező asztalra helyezem. Az elkészült tojást egy tányérra szedem és a zöldséges kistányérral együtt a tálcára helyezem. A fiókokban evőeszközt keresek, az utolsóban meg is találom, kést és villát készítek a reggeli mellé. A konyhapulton még találok gyümölcsöket is. Banánt, almát és barackot készítek elő. A turmixgépbe helyezem, öntök még hozzá egy kis tejet és egy finom smoothiet készítek belőle. Ezt is odakészítem az asztalra, majd elégedetten nézek végig a művemen. -Jaj, a kávét majdnem elfelejtettem – csapok a homlokomra és azonnal pótolom a hiányosságot. Sikerül épp időben elkészülnöm vele, amikor egy hangot hallok meg magam mögött. Megfordulok és egy pillanatra a szemeim is elkerekednek. Már találkoztam a férfival, aki előttem áll. Amikor az előző asszisztensi állásom megszűnt és nem találtam azonnal másikat helyette, egy étteremben voltam részmunkaidős. Ő volt az, aki akkor szemtelenül megcsókolt. Máig nem értem pontosan, hogy mi is történhetett. -Az új személyi asszisztens vagyok – válaszolom meg a kérdését. Nem tudom, hogy mit is mondhatnék, nem akarom máris elveszíteni a munkám. Ha pedig a múltat emlegetném fel, azzal nem szereznék jó pontokat. Ugyanis nem éppen kedvesen váltunk el, akkor. Pofon vágtam, amit meg is érdemelt, végtére is ő volt az, aki eljátszotta, hogy a barátnője vagyok és még meg is csókolt. -Természetesen uram, az asztalra raktam a reggelije mellé. Remélem elégedett lesz a végeredménnyel – hadarok, pedig nem szokásom. Azonban még mindig nem sikerült teljesen felocsúdnom a döbbenetből. -Nity vagyok… elnézést! Úgy értem Serenity Burrow – mutatkozom be és a kezemet nyújtom, de kissé bátortalanul. Bár én vagyok a nő, de ő mégis csak a főnököm. -Ha nem zavarok, akkor Önökkel mennék – nem szeretnék útban lenni amig a reggeli teendőit végzi, de ha már felajánlotta, élek a lehetőséggel.
Amint a reggelit emliti, az asztalon levo talcara pillantok, majd vissza a nore. -Olajjal keszult? - kerdezek ra. -Ha igen, maskor azt felejtse el - ugyanis igyekszem egeszsegesen etkezni. Hogy hogyan talalja fel magat, az mar az o dolga, remelem nem nekem kell felvilagositanom. -Nem kapta meg a menulapot? - mivel nem ismer es ez az elso munkanapja, nagy szuksege lett volna ra, hogy olyan reggelit tudjon osszedobni, ami inyemre valo. -A cegnel majd kerje el Jesstol - foglalok helyet az asztalnal, majd az egyik szekre biccentek. -Ha gondolja, helyet is foglalhat - nem varom el tole, hogy mig en megreggelizek, mellettem acsorogjon. -Maganak is keszithetett volna valamit - a hutom ugyis mindig dugig van, raadasul eleg koran is erkezett. Nem vagyok benne biztos, hogy volt ideje reggelizni. -Marco - nyujtok kezet, mielott meg nekilatnek a rantottanak. -Gondolom elegendo szakmai tapasztalattal rendelkezik - es Chris nem egy kezdot vett fel. Miutan vegeztem a reggeli felevel, lehuzom a meg langyos kavemat. -Indulhatunk. Mi a delelotti program? - kerdezem a notol, miutan megtoroltem a szamat egy szalvetaval. Ezt kovetoen felallok az asztaltol es az ajto iranyaba veszem az iranyt. -A divatmagazinokat beszerezte? Ha nem, nehany oran belul legyenek az asztalomon - ugyanis minden honapban atnezem oket. Miutan a no bezarta az ajtot, beultunk a kocsiba, Taylor pedig mar be is inditotta a motort. Mar evek ota nekem dolgozik, rendkivul kedves, otven koruli ember, aki mindig jol vegzi a munkajat. Egy rossz szavam nem lehet ra. Volt alkalmam megismerni a feleseget es a ket gyermeket is, akik szinten hozza hasonlo rendes emberek. A forgalomnak koszonhetoen korulbelul haromnegyed ora kellett, mig vegre megerkeztunk a ceg parkolojaba. -Koszonom Taylor - mosolygok a ferfire, majd kiszallok az autobol es besetalok az epuletbe, ahol mindenki udvozol. Hatrapillantok, hogy Serenity kovet-e, es remelhetoleg nem kell csalodnom. Beszallunk a liftbe es megnyomom a legfelso emelet gombjat. -Nekem van egy kis dolgom, addig valaki majd korbevezeti a cegnel - mondom ezt magam ele nezve, "Nity"-nek cimezve. Amint megerkezunk az emeletre, koszonok az alkalmazottaknak, majd Claudiat megkerem, hogy vezesse korbe az uj asszisztensemet. -Utana rendezkedjen be az irodajaban es ne feledje a magazinokat - biccentek a mellettunk levo ajto iranyaba. En besetalok a sajatomba, helyet foglalok es elvegzek par telefonhivast. A hatalmas ablakon keresztul eszreveszem, ahogy Serenity megerkezik az irodajaba Chris tarsasagaban, akivel latszolag kellemesen cseveresznek. Kijelenthetjuk, hogy o sokkal lazabb ember nalam. Elkapom a partner pillantasat, majd intek neki, hogy jojjon be, o pedig maris cselekszik. -Kedves lanynak tunik - mondja el a velemenyet udvozles nelkul. -Lehet. De ide nem a kedvesseguk miatt veszunk fel embereket. Remelem ezzel tisztaban vagy - erre megforgatja a szemeit, majd ledobja magat az iroasztalom elott hevero kenyelmes fotelbe. -Lazulj mar el, baratom - virit kozben egy szeles mosoly az arcan. -A modellek megvannak mar? - bar nem az o feladata megtalalni a tokeletes modelleket, remeltem, hogy beszelt mar az orult fotosunkkal. -Ma meg nem lattam Oscart - feleli egy vallrantassal. -Meg sem lepodom - ha nem lenne az egyik legjobb a szakmajaban, mar biztosan kirugtam volna. Hetente legalabb ketszer megengedi maganak a kesest. -Na es? Eddig meg vagy elegedve Nityvel? - furcsanak talalom, hogy maris becezi, de annyira nem meglepo, hisz kozvetlen ember, aki mar majdnem inkabb barati viszonyt apol az alkalmazottakkal. -Meg korai lenne barmit is kijelentenem - erre megint pofakat vag. -Nem konnyu veled. Na megyek is a dolgomra, jo munkat! - all fel a fotelbol. -Neked is - figyelem, ahogy tavozik, majd kezbe kapom a telefont es megnyomom az egyes szamot, ami Serenityhez kapcsol. -Megvannak mar? - gondolok itt a magazinokra.
-Igen, olajjal készítettem, de legközelebb odafigyelek erre is – elhúzom a szám. Sajnálom, hogy máris problémába ütköztem, de legalább tudom, hogy mit kell elkerülnöm a jövőben. Még inkább igyekezni fogok, hogy minden tökéletesen menjen. Szükségem van a munkára. A következő kérdésre a fejemet ingatom, jelezve, hogy még nem kaptam meg. De máris folytatja és közli, hogy keressem meg majd Jesst, aki odaadja majd a menülapot. Legalább lesz majd mihez igazodnom és nem kell azon töprengenem, hogy mit készítsek neki. -Még egyszer nagyon sajnálom – nézek rá bűnbánóan. Annyira nem lepődők meg, sejtettem, hogy nem fog minden azonnal tökéletesen menni. De össze kell szednem magam, hogy ma már ne hibázzak többet. -Köszönöm, de nem szoktam ilyen korán reggelizni. Még fel sem ébredtem igazán, majd később bekapok valamit – mosolygok. Nem szoktam ilyen korán étkezni, ami másnak tízórai az nekem a reggeli. Gondolom a cégnél van lehetőség venni valamit magamnak, erre a célra, mert majdnem elaludtam, így nem marad időm összedobni valamit magamnak. -Igen, uram. Nem ez az első ilyen munkám, korábban is dolgoztam már hasonló munkakörben. Csak akkor a reggeli teendők nem tartoztak a feladataim közé… persze ezzel sincs semmi probléma – osztok meg vele, talán a kelletténél valamivel többet. -Máris mondom – kotorászok a táskámban a jegyzetfüzetem után. Szerencsére ezt nem felejtették el közölni velem, úgyhogy fel is írtam magamnak. -Ki kell választania egy új modellt, a legutóbbi helyett, aki nem felelt meg Önnek és Chrisnek sem. Utána pedig fotózás lesz – csukom be a füzetet és visszahelyezem a táskámba. Ezek után pedig Marcora pillantok. Még mindig alig hiszem el, hogy pont az ő asszisztense lettem. De nincs időm tovább csodálkozni. Ő már elindult az ajtó felé, úgyhogy követem. -Természetesen, Marco úr – erről is megfeledkeztem, úgyhogy mielőbb pótolnom kell a hiányosságot. Igyekeznem kell minden részletre odafigyelni, mert ez a nap eddig nem indul valami jól. Egyik hiba után, jön a másik. Remélem már nem lesz több. Bezárom magam mögött az ajtót és a kocsihoz sétálok, beszállok. Amig Taylor vezet, én az utat figyelem. Viszonylag hamar megérkezünk a végállomáshoz. -Köszönöm, Taylor bácsi – fordulok a sofőr felé és kiszállok az autóból. Próbálom tartani a lépét Marcoval, több-kevesebb sikerrel. Hihetetlenül gyorsan halad, amihez én nem vagyok hozzászokva. A cipőm se könnyíti meg a dolgom. Direkt vettem egy újat a munkához, hogy bírjam egész nap, de nem valami kényelmes. Látom, hogy Marco megnyomja a lift hívó gombot, úgyhogy gyorsítok a lépteimen és együtt várjuk meg amig leér. Majd beszállunk és a lift elindul. -Azonnal intézkedem, uram – válaszolok, miközben egy lány érkezik meg mellém. Valószínűleg azért, hogy megmutassa a helyet. Még elnézem ahogy a főnököm az irodájába sétál, majd követem a lányt. Valamit fecseg közben, de nem nagyon tudok rá figyelni, mindent meg akarok jegyezni, mi hol található. -Nagyon szép cipők – de valószínűleg nekem sose lesz annyi pénzem, hogy valaha is megengedhessek magamnak egyet közülük. -Mindet Marco tervezte – feleli a lány. Elcsodálkozom. Én úgy tudtam, hogy ketten vezetik ezt a céget. Persze lehet, hogy Chris más feladatot tölt be a cég életében. Miután vége a körbevezetésnek, a recepciós a kezembe nyom egy pár magazint. Értetlenül nézek rá. -Marconak lesznek, de legközelebb neked kell intézned – magyarázza az arckifejezésemet látva. -Köszönöm – nagyon hálás vagyok érte. Így egy gonddal kevesebb, ezzel már nem kell bajlódnom. Belépek az irodámba. A táskámat és a magazinokat az asztalra helyezem, majd körbejárok a szobában. Az üvegablakon keresztül észreveszem Marcot, aki Chrissel beszélget. Egy ideig őket figyelem, majd az asztalomhoz sétálok és leülök a székre. Kezembe veszem az egyik magazint és belelapozok. Megszólal a telefonom. -A magazinok? – kérdezek vissza és átnézek az üvegablakon. -Máris viszem őket – felpattanok és kezemben a magazinokkal átmegyek a szomszéd irodába
-Helyes - ertem ezt arra, hogy a jovoben majd odafigyel a reszletekre, es a kovetkezo rantottam lehetoleg mar nem olajjal keszul. -Semmi gond. Csak meg egyszer ne forduljon elo - mert akkor mar ki kellene rugnom, draga baratom pedig kereshetne a helyere valaki mast. Minden bizonnyal roppantul orulne a feladatnak. A valaszara aprot bolintok, jelezven, hogy vettem az adast. -Majd az egyik szuneteben bepotolja - mivel gondolom egyszer csak megehezik. Az egyetemi eveim elott meg en is ilyen voltam. Valahogy nem csuszott ezekben az orakban a reggeli, aztan idovel ez megvaltozott. Nagyjabol azota fontos nekem az egeszseges taplalkozas. -Azert ha ez a jovoben valtozna, nyugodtan osszedobhat maganak is valamit - teszem meg hozza. Akadt olyan asszisztensem, akinek ezt hiaba mondtam el vagy haromszor, megsem mert itt reggelizni, inkabb ehezett addig, mig az elso szuneteben meg nem reggelizett az egyik kozeli etteremben. Nem mondanam, hogy tulsagosan szeretnem a hosszu valaszokat. Ha felteszek egy kerdest, a legjobb, ha gyorsan a lenyegre ternek es nem farasztanak a reszletekkel. Nos feltunt, hogy Serenity a kelletenel tobb infot oszt meg velem, de betudtam annak, hogy egyelore talan zavarban van. A kovetkezo pillanatban azt furcsallom, hogy Christophert lazan csak Chrisnek szolitja, de ugy dontok, nem javitom ki. -Holnap tizenegyre jegyezze fel a mestert - pillantok a nore, amint felalltam a szekrol. Azt mar nem teszem hozza, hogy az egyik uj cipo prototipusaert kell elmennem hozza. Miota ebben az iparban dolgozom, o keszit el minden darabot es rendkivul fontos szamomra a velemenye. Elindulok a kocsi iranyaba, mikor pedig megerkezunk a ceghez valtok par szot Chrissel, aztan tarcsazom Serenityt a magazinok miatt. -Igen, azok - valaszolom, majd le is teszem a telefont es varom, hogy minel elobb belepjen az irodamba. -Koszonom - pillantok fel ra, amint megkaptam a legfrissebb lapokat. -Sikerult berendezkedni? - biccentek az irodaja fele. -Remelem Jessica sikeresen korbevezette - ekozben mar bele is lapozok a legfelso magazinba, am ekkor kopogas nelkul belep a fotosunk. Valamiert ott virit egy idetlen, szeles mosoly az arcan. -Na ki erkezett meg? - csak megrazom a fejem es varom, hogy vegre lealljon a musorral. -O meg kicsoda? - kerdezi az uj asszisztensemre mutatva, mikozben alaposan vegigmeri. Oscar ilyen, hozza kell szoknia az embernek.. O altalaban nem azert bamulja meg a noket, amiert mas ferfiak, ez inkabb a szakmai artalom. -Kestel - ezek utan pedig nincs idonk csevereszni. Na nem mintha amugy nagy kedvem lett volna hozza. Elhuzza a szajat, amiert en vele ellentetben munkamanias vagyok, majd lehuppan az egyik fotelbe. -Itt vannak - mar szinte felve rakja elem oket, mert tudja, hogy talan nehanyat le kell majd cserelnie. -Ez meg mi? - mutatom meg neki az egyik kepet. -Tenyleg azt hiszed, hogy egy ilyen no fogja bemutatni az uj cipoket? Nagyon gyorsan keress olyan valakit, akinek a tekintete nem ilyen ures. Raadasul milyenek a terdei? - nem varok valaszt, vegignezem a tobbit, akik azzal az eggyel ellentetben nem is olyan szornyuek, majd felre teszem a mappat. -Intezkedhetsz - nezek ra ertetlenul, mert nem ertem miert ucsorog meg mindig itt. -Nem iszunk egy kavet? - kerdezi, mikozben egyik labat a masikra helyezi. -Dehogynem, kozben pedig kibeszelunk minden egyes alkalmazottat - ami az egyik hobbija szinte. Tudja, hogy ez csak szarkazmus reszemrol, megis latom enyhen mosolygo arcan, hogy szinte elkepzelte a szituaciot. -Na mostmar tenyleg menj, mig ki nem hozol a sodrombol - ekkor vegre felall es tavozik. -Hozna egy kavet? - nezek fel az asszisztensre. A fotossal nem, egyedul viszont szivesen meginnek egyet. Oscarral sincs semmi bajom, rendes ember, de baromi faraszto tud lenni. -Utana lesz egy feloras szuneted - nekem pedig egy gyors megbeszelesem, ahova kivetelesen nem kell velem tartania.
Mondhatni mindig törekszem a maximalizmusra. Nem szeretek hibázni, olyankor olyan esetlennek érzem magam és az nem olyan jó érzés. -Ígérem több hibát már nem fogok elkövetni – legalábbis azon leszek, hogy minden a legnagyobb rendben menjen. -Köszönöm, nagyon kedves Gianmarco úr, de nem hiszem, hogy szükségem lesz rá. Nem szoktam megéhezni, ezekben a reggeli órákban, de ha mégis így lenne akkor élni fogok a felajánlásával. Otthon, a nagyi is mindig azt mondja, hogy reggeli nélkül nem kellene elindulnom, de mindig megnyugtatom, hogy majd később fogyasztok valamit – bár tudnám még folytatni a locsogást, de inkább nem teszem. Nem szeretnék még azért is bajba kerülni, hogy túl sokat beszélek. A munkatársa amúgy is figyelmeztetett, hogy az úr nem rajong az üres csacsogásért, úgyhogy jobb, ha visszafogom magam. -Azonnal – ismét kinyitom a jegyzetfüzetem és egy tollat is kerítek mellé a táskámból. Viszont mielőtt bármit is fel tudnék jegyezni, elgondolkozom. Vajon ki lehet az a mester és mire lehet szüksége tőle Marconak. Kérdőn nézek a férfire, de úgy döntök egyelőre nem teszem fel a kérdéseimet. Gyorsan felírom, majd ahogy az autó felé indul, követem. A cégnél, az idegenvezetést követően az irodámba megyek. Egy kicsit ott is körülnézek, majd az előbb kapott magazinok közül az egyiket a kezembe veszem és átlapozom. Néhány perc múlva megszólal a telefonom és a főnököm az irodájába kéret a magazinokkal egyetemben. -Igen, sikerült, bár majd még néhány dologgal szeretném feldobni az irodát. Talán egy virágot is vihetnék be, nagyon jól mutatna az asztalomon – Nity, elég lesz már! Figyelmeztetem magam, mert azt hiszem megint kezdett elszaladni velem a ló. A barátaimmal órákig tudunk beszélni, akár egészen semmit mondó dolgokról is, megszoktam már, hogy sokat beszélek. Az új munka egyik legnehezebb feladata talán pont az lesz, hogy becsukjam a szám. -Igen, mindent megmutatott – mosolygok rá. Ahogy nyílik az ajtó egy férfi lép be rajta. Aki először észre se vesz, majd miután mégis felfedez érdeklődni kezd, hogy ki lehetek. -Serenity vagyok – fordulok felé és nyújtanám a kezem, hogy bemutatkozzak. -Édesem, téged senki sem kérdezett. Én Oscar vagyok és túl híres ahhoz, hogy veled foglalkozzam – válaszolja, majd kéznyújtás helyett, csak széttárja a karjait. A háttérből figyelem a következő eseményeket. A beszélgetésükből ítélve a modell kiválasztásáról lehet szó. Nem nagyon értek ahhoz a témához és egyébként sem hiszem, hogy bármelyikük is, kíváncsi lenne pont az én véleményemre. De azért odafigyelek a társalgásra. Amikor a pletykálkodásra terelődik a beszélgetés, felkuncogok. Ám ezt próbálom azonnak köhögéssel leplezni. -Ez érdekes volt - jegyzem meg miután a fotós távozik. -Máris hozom, Önnek – válaszolom, azonban mozdulatlan maradok. Ugyanis azt sem tudom, hogyan issza a kávéját. De mivel ez nem történik meg, megköszörülöm a torkom. -Elnézést, hogyan szeretné fogyasztani a kávéját? – teszem fel a kérdést. Majd, ha válaszolt, elindulok a kifelé az irodából, a kávégép felé. Ketten már várakoznak ott, a korábban megismert Jessica és egy még ismeretlen hölgy. -Na és eddig, hogy tetszik a munka? – csap le rám azonnal az ismeretlen, amikor odaérek hozzájuk. -Hm… rendben van – nem tudom mégis mit lehetne mondani erre, ilyen rövid idő után. De nem akarom menekülőre fogni, úgyhogy semmi rosszat nem tudok róla elmondani. -Na és Gianmarco milyen? – teszi fel az újabb kérdését. Amire szerencsére nem kell válaszolnom, mert azonnal folytatja is. Amúgy sem tudnék mit mondani, de ha mégis, akkor se neki árulnám el. -Tudod, mi nem annyira szeretünk a közelében lenni. Annyira távolságtartó, nem szeret senkihez sem közel kerülni. Bár nem ismerem a magánéletet, de úgy hallottam, hogy nem nagyon volt még senkije. Persze, hogy is lehetne, senki sem szereti a jégcsapot ölelgetni – húzza el a száját a lány. -Elnézést? – ezt nem igazán értettem. Milyen jégcsap? Nem értem, hogy ezzel mire akar utalni. -Annyira rideg, fagyos. Én a romantikát szeretem, a forróságot. Bár azt meg kell hagyni, hogy nagyon jól néz ki – fejezi be. Szerencsére közben lefőtt a kávé, úgyhogy magukra hagyhatom őket és elindulok vissza az irodába.
Szinte mar elkepeszt, mennyit tud beszelni. Raadasul olyan gyorsasaggal daralja az infot, mintha valami versenyen lenne. -A nagyi? - pillantok fel a nore. Reszben az lep meg, hogy munka kozben felmerul a csaladja, reszben pedig az, hogy ezt nem inkabb az edesanyja jegyzi meg neki. -Talan meg kene fogadnia a tanacsat - jelenik meg egy enyhe, kisse eroltetett mosoly az arcomon. Ha az emlekezetem nem csal, meg egy szemelyi asszisztensem sem hozta szoba a csaladtagjait, de meg magukrol sem beszeltek, amit oszinten szolva nem is bantam. Ugy erzem, ezek az ugyek nem tartoznak ram. Ez a munkahelye, en pedig a fonoke vagyok, nem egy beszelgetopartner. Ennek ellenere egyelore nem szolok, hogy ennek talan nem itt van a helye. Talan majd ha kevesbe lesz zavarban, nem beszel ennyit. Legalabbis en ezzel nyugtatom magam, aztan kitudja. A Passionis szamomra olyan, mint egy masodik otthon. Egyaltalan nem ugy setalok be az epuletbe, mintha epp a munkahelyemre tartanek, amihez abszolut semmi kedvem ne lenne. Szeretem, amit csinalok, ezert is olyan ez nekem mint egy hobbi. -Es megis milyen viragra gondolt? - nem mintha olyan nagy szakertoje lennek a gazoknak. Hazudnek, ha azt mondanam, tulsagosan meglepne, ha holnapra egy kissebb botanikus kert fogadna az irodajaban. -Mit szeret annyira a viragokban? - magam sem tudom miert kerdeztem ra, hisz semmi kozom hozza, az o dolga. Viszont tenyleg nem ertem mi olyan csodas bennuk. Szamomra pusztan egy disz, ami jo esetben szep a szemnek, esetleg jo illatot araszt, de ennyi. -Helyes - orulok, hogy most sem kell csalodnom Jessicaban. O mar jo ideje nalunk dolgozik, eszes lany, ismeri a szabalyokat es ami a legfontosabb, sosem faraszt semmisegekkel. Oscar reakciojara csak megforgatom a szemeimet. -Hihetetlen vagy, de tenyleg - tobbet nem is tudok hozzafuzni. -Nezze el neki, szerintem gyerekkoraban valami baleset erhette, ezert ilyen szegeny - mondom ezeket Nityre nezve, fel szemmel pedig latom a fotosunk arcat. Latszolag nem tetszenek neki a szavaim, de nem veszi szivre. -Jegcsap! - sziszegi osszeszukitett szemekkel. -En megyek is, unalmasak vagytok - jelenik meg egy beteges vigyor a kepen, majd nagy szerencsemre vegre tavozik. Gondolom most valaki mast fog farasztani es meg veletlenul sem kezd el dolgozni. Ha nem letezne, ki kene talalni. -Kell egy kis ido, mig hozzaszokik az ember, az mar biztos - az "egyedi" stilusahoz. -Cukor nelkul - csak tisztan, mint mindig. Mig o a kavemat intezi, addig en lebonyolitok nehany hivast, tovabba emlekeztetem Christ es Yasemint, hogy hamarosan indulnunk kell. -Koszonom - nezek a nore, amint megerkezik a cseszevel. Mig megiszom a feketet, belelapozok az egyik magazinba, aztan felallok a szekembol, magamra kapom a kabatomat, mikor pedig az uvegfalon keresztul elkapom Serenity tekintetet, intek neki, hogy indulok, igy tehat kezdodik a fel oras szunet. Kenyelmes tempoban kisetalok az irodambol, a tobbiek meglepo modon mar a lift elott acsorognak, ugyhogy indulhatunk is az egyik kozeli, felkapott etterembe. -Gianmarco Galante neven foglaltunk asztalt - pillantok az ismeretlen ferfi szemeibe, aki azonnal vezet is a helyunkre. Alig telik nehany percbe, az embereink mar meg is erkeznek. Felallok, kezet nyujtok nekik, majd mind helyet foglalunk es rendelunk egy-egy italt. Nagyjabol husz perc alatt megtargyaltunk mindent. Elmondhatjuk, hogy ez igazan konnyen ment. -Maradhatnank meg egy kicsit - simit vegig Yasemin a vallamon. -Tul sokat dolgozol - teszi hozza. -Igen. Ezert is tartok ott, ahol - allok fel ezzel. Chris eroskodik, de nem hagyom, hogy o fizessen mindent. -Induljunk. De ha nagyon akarsz, te meg ihatsz valamit - nezek a szoke haju, magas nore, aki nem igazan orul a valaszomnak. Felsohajt, aztan vegul velunk tart. A Passionisba erve mar szabadulok is meg a kabatomtol es nekikezdek a munkanak. Mire az oramra pillantok mar harom ora mult. Ekkor kapom kezbe a telefont es tarcsazom az irodaban ucsorgo asszisztenst. -Ez az elso napja, mostmar hazamehet. - en sem szandekozom sokaig maradni, raadasul mar mindennel vegzett, amivel kellett. Igy felesleges is lenne maradnia.
-Áh – legyintek. A nagyi csak félt minket, azért nem szereti, ha reggeli nélkül hagyjuk el a házat. Persze, hiszen az unokái vagyunk, ráadásul ő nevelt fel minket. Mindig óvott és féltett, mindentől. Néha talán még túlzásokba is esett, de ő már csak ilyen. Hálás vagyok neki, hogy ott volt nekem és a testvéreimnek, miután a szüleink már nem kértek belőlünk. Őket sem hibáztatom, fiatalon vállaltak gyereket és közben jöttek csak rá, hogy nem illenek egymáshoz. -Szerintem a Kála, remekül mutatna az íróasztalomon, de még nem biztos, hogy az lesz. Miután végzek a munkámmal, hazafelé beugrok Christina nénihez és körülnézek nála. Majd azt választom, ami a legjobban megtetszik és illik is az irodába – mindig Christina nénitől szoktuk venni a virágokat, már gyerekkorom óta. Nagyon ért hozzájuk és gondosan neveli őket, amig gazdára nem találnak. Biztos vagyok benne, hogy nála meg fogom találni azt, amit keresek. -Ó, a virágok. Én inkább azt nem értem, mit nem lehet bennük szeretni. Olyan szépek és az illatuk is olyan csodás. Meg fogja látni, ha belép az irodámba, megcsapja majd a finom virágillat, akkor Önnek is tetszeni fog – magyarázom a felettesemnek. Az szobába érkező férfi, meglehetősen furcsának tűnik nekem. Kezdve azzal, hogy a bemutatkozásomra is elég érdekesen reagált. Ráadásul a hozzám intézett szavai… olyan, mintha nekem őt ismernem kellene valahonnan. Pedig sosem hallottam róla korábban. A főnökömmel való beszélgetéséből viszont világossá vált, hogy ő lehet a fotósuk. Biztos hallhattam volna róla, ha én is divatmagazinokat olvasnék, de eddig nem sokszor vettem olyanokat a kezembe. -Azonnal itt leszek vele – kilépek az irodából és a kávégép felé veszem az irányt, sietős léptekkel. Ott azonban már ketten is ácsorognak és pletykálkodnak. Sajnos én sem úszom meg, ahogy odaérek azonnal faggatni kezdenek. Legszívesebben ott hagynám őket, de a főnököm utasításának eleget kell tennem. Ezért kellettlenül, de megválaszolom a kérdéseket, amig elkészül az ital. Mikor végre a kezembe vehetem és elindulhatok vissza, megkönnyebbülök. Nem szoktam pletykálkodni, maximum a legjobb barátnőmmel. -Itt is vagyok – sétálok oda az asztalhoz és lerakom a kávét az úr elé. Majd miután nem kapok egyéb utasítást visszasétálok a saját irodámba. Az asztalomnál aztán kinyitok egy dossziét, hogy átnézzem. Ahogy felpillantok belőle, a tekintetem találkozik Gianmarcoéval, aki jelzi, hogy indul. Várok egy pár percet, majd a mobilom után kapok és már hívom is Beckyt. -Becky, nem fogod elhinni, hogy mi történt – kezdek bele, ahogy hallom, hogy a másik oldalon fogadták a hívásom. -Mi történt? – kérdez vissza azonnal. -Emlékszel még a pasira, az étteremből? Tudod, aki megcsókolt – várok, hogy feleleveníthesse a képet. -Igen, az a magas, jóképű. Mi történt vele? Megint találkoztatok? – kíváncsiskodik a barátnőm. -Az semmi. Képzeld ő a főnököm, mostantól neki dolgozok – hallom, ahogy a másik oldalon ujjongani kezd. -Gondolhatod, hogy meglepődtem, amikor reggel ott állt a konyhában – mesélem tovább a történteket. -Na és mi volt még. Mondj el mindent – lelkendezik. -Majd, ha hazaértem mindent elmondok, most dolgoznom kell – köszönök el és bontom a vonalat.
Csak megvonom az egyik vallam. En aztan nem akarom megszabni neki, hogy mikor reggelizzen, hisz nagylany mar, el tudja donteni, neki hogy a jobb. Amig el nem ajul az ehsegtol munka kozben, addig nem tartozik ram. A kalat meg egy magamfajta is ismeri, ugyhogy sajnos meg tud jelenni lelki szemeim elott. Igazabol nincs semmi bajom a novenyekkel, egyszeruen csak nem kell a porfogo, na meg idom/kedvem sem lenne gondozni oket. -Gondolom Christina neni a viragarus - eroltetek ujabb mosolyt az arcomra. Hihetetlen, hogy meg az a no is szoba kerult. Ra, a csaladjara meg azt mondja az ember, hogy oke, na de a viragarus?! -Hat remelem megtalalja azt, amelyik a legjobban tetszik Onnek, es egyben illik is az irodajaba. - teszem meg hozza. Van abban valami furcsa, ahogy a viragokrol beszel, a rajongasat pedig mar ne is emlitsuk. Kovetkezo szavain akaratlanul is elmosolyodok. -Ugy gondolja? - igazan nehez elkepzelni, hogy a holnapi napon majd lenyugoz nehany virag, de azert nem allitom biztosra, hogy lehetetlen. Miutan egy kave mellett atlapoztam az egyik divatmagazint, magamra kaptam a kabatomat, intettem Serenitynek, majd tavoztam a tobbiekkel az epuletbol es gyorsan lezavartunk egy megbeszelest. -Ez meglepoen jol ment - setal be az irodamba Chris. -Nem olyan meglepo ez - huzodik vigyorra a szam, fel szemmel pedig egy pillanatra Nityre nezek. -Na mit mondasz, johet egy kosar meccs? Eleg volt ennyi munka mara. -Nem is tudom, meg maradnek egy orat.. -Gyerunk mar, ne keresd magad. -Hat jo.. Menjunk - allok fel a szekembol, majd mindketten kisetalunk az irodabol. Chris a lifthez megy, en pedig benyitok az asszisztensemhez. -Mostmar hazamehet - pillantok egyenesen a no szemeibe. Talan ha nem lenne programom, felajanlanam, hogy Taylorral gyorsan elvisszuk, igy azonban ez most elmarad. Elkoszonok a tobbiektol is, aztan megbeszeljuk draga baratommal, hogy maximum egy ora mulva az ajtom elott lesz, majd mindketten hazamegyunk keszulni. -Legyen szep napja Taylor! Holnap talalkozunk - mosolygok a ferfire, aki szeles mosollyal az arcan bolint, majd tavozik. A lakasomba erve azonnal keszulodni kezdek, meg be is kapok valamit gyorsan, Chris pedig pont idoben erkezik. -Mehetunk - udvozlom, amint ajtot nyitok. A palya viszonylag kozel van a hazamhoz, ugyhogy hamar megerkezunk es belevagunk. Egesz addig meg sem allunk, mig Chris lassan ki nem kopi a tudejet. Vigyorogva hallgatom, ahogy elismeri, ismet gyoztem. -Ez nem is volt kerdes - persze nem gondolom komolyan, hisz nagyon is jol jatszik, igy neha en jovok ki veszteskent. Mivel a jatekban mindketten tudunk vesziteni, igy egyikunk sem veszi soha a szivere. Meg valtunk nehany szot, utana lassan sotetedni kezd es mindketten haza indulunk. A lakasomba erve felszaladok az emeletre, majd gyorsan lezuhanyzok es felkapok magamra valami kenyelmes holmit. Ezt kovetoen a foldszintre erve ledobom magam a kanapera es epp olvasni kezdenek, amikor csengetnek. Az oramra pillantok, mar nyolc korul jar, vendeget pedig nem varok, ugyhogy tippem sincs, hogy ki lehet az. Talan a nagynenem. Amint viszont kinyitom a piros ajtot, megpillantom az asszisztensem. -Serenity? - pillantok ra meglepetten, de azert felre allok, hogy bejohessen.
-Igen, Christina néninél találhatóak a világ legszebb virágai. Én nagyon szeretek nála lenni, a virágok között. Megnyugtatóan hatnak rám és egy igazán fárasztó nap után jól esik közöttük ellazulni. Néha csak azért látogatom meg Christina nénit, hogy a virágok között tölthessek egy kis időt - egy látogatás teljesen fel tud tölteni energiával. Sőt! Vannak festményeim amikhez a virágok adtak ihletet. Pedig nem is azokat vittem vászonra, csupán egy részüket. -Abban biztos vagyok - mosolyodom el. Ha a néninél nem találom meg amit keresek akkor sehol sem fogom. -Igen, bár lehet, hogy tévedek - amiket eddig Gianmarcoról hallottam, azok alapján nem biztos, hogy a virágok le fogják nyűgőzni. De ki tudja? Lehet, hogy nekem lesz igazam és tetszeni fognak neki. A délután nagy részében csak próbáltam jobbam megismerni a céget. Átnéztem néhány dokumentumot és az összes eddig elkészült cipő rajzát. Közben a gondolataim egyre csak visszakanyarodtak Gianmarcohoz. Hihetetlen, hogy pont az a férfi lett a főnököm, aki pár nappal ezelőtt megcsókolt. Annyira jó lesz hazamenni és átbeszélni a legjobb barátnőmmel. Kíváncsi vagyok arra, hogy neki erről mi a véleménye. Gondolataimból a férfi hangja térít magamhoz. -Rendben, Gianmarco úr - első naphoz képest, nem is volt olyan vészes. Persze akadtak hibák és nem ment minden, azonnal gördülékenyen, de legalább akkora ostobaságot nem követtem el, amiért azonnal kirúgott volna. Hazaérve lepakolok gyorsan, majd szólok a nagyinak, hogy megjöttem, de már megyek is Beckyhez. Közli, hogy hamarosan kész a vacsora, úgyhogy ne maradjak sokáig. Megnyugtatom, hogy amire elkészül, itthon leszek. Beckyék házához érve már ott vár rám a barátnőm és Patrick is. -Na mesélj - kíváncsiskodik azonnal a lány amikor meglát. -Annyira furcsa volt az egész. Amikor reggel megláttam, annyira zavarban voltam, hogy azt sem tudtam, mit mondjak - gondolok vissza a reggeli eseményekre. -Na és ő mit mondott? Ő is meglepődött? - sorolja a kérdéseit Becky. Patricken látom, hogy nem igazán érti, hogy miről van szó. -Nem is tudom. Nem mondott semmit róla - húzom meg a vállam. -Te se kérdezted meg - hangzik el a következő kérdés. -Nem, szerinted kellett volna? - nem tudom, hogyan is kellett volna erre rátérnem. -Szerintem simán rákérdezhettél volna - jegyzi meg. Elgondolkozom. -Végülis, ha tudnám, hogy most mit gondol erről a helyzetről, biztos megnyugodnék és tudnám, hogy álljak most hozzá, azok után - mert jelenleg azt sem tudom, hogy mit gondoljak. Igyekszem úgy viselkedni vele, mint a főnököm, de mégis csak megcsókolt. -Na látod. A levelet megkaptad már? - a kérdésére összeráncolom a homlokom. Majd beugrik, hogy a galériától vártam egy nagyon fontos levelet. De annyi minden történt ma, hogy teljesen meg is feledkeztem róla. -Igen, végre megérkezett, de még nem is bontottam fel. Gyertek, nézzük meg - majd elindulok a barátaim körében hazafelé. Hazaérve a táskáimat kezdem el feltúrni, de sehol sem találom. Mindent kiveszek belőlük és háromszor is átnézem, de csak nincs meg az a levél. -Ezt nem hiszem el - csapok a homlokomra amikor eszembe jut, hogy reggel Gianmarco házában meg akartam nézni, de félrerakram, hogy előbb a reggelivel foglalkozzam. A barátaim kérdőn néznek rám. -A főnököm házában felejtettem - nézek rájuk. -Szerintem menj vissza érte - tanácdolja Patrick. -Ha pedig már ott vagy, akkor rá is kérdezhetsz, hogy mire emlékszik, legalább nyugodtan fogsz aludni - teszi hozzá Becky. -De nincs túl késő? - végülis este már nem biztos, hogy zavarnom kellene. -Kész a vacsora - hallom meg a nagyi hangját lentről. -Szerintem menj - mondja Patrick majd elindul. Becky helyesel és ő is elindul. Vacsora után még elgondolnozom, hogy mit tegyek, de végül úgy döntök hallgatok a barátaimra és elmegyek Gianmarcohoz. Az ajtóban állva még egyszer végig fut rajtam a kérdés, hogy helyes-e ilyenkor zavarni őt. Aztán megnyomom a csengőt. -Jó estét, Gianmarco úr - köszönök, miközben a szemébe nézek. -Elnézést, hogy ilyenkor zavarom, de reggel itt hagytam valamit. Csak megkeresem és már megyek is. Ígérem nem fogom sokáig zavarni - még mindig a szemeit fürkészem. Remélem, hogy ha már eljöttem eddig, be is fog engedni. Viszont azt még mindig nem tudom, hogy a kérdést is feltegyem-e neki.
-A vilag legszebbjei? Biztos ebben? - kerdezem egy enyhe mosollyal az arcomon, ugyanis ezt kisse tulzasnak talalom, de valoszinuleg O tenyleg komolyan gondolta.. -Mit talal olyan megnyugtatonak bennuk? - pillantok fel ra ismet. Furcsa egy no, az mar biztos. Gondolom "Christina neni" sem lehet kulonb, bar nem akarok itelkezni, hisz valoszinuleg meg eletemben nem lattam. -Hat hamarosan kiderul - ha rajta mulik, biztosan. Ha pedig rajtam, akkor nem sok viragot latnek abban az irodaban, de sosem szolnek bele abba, ki hogyan rendezi be a helyiseget. Na jo, ha az illeto tulzasokba esne - mint peldaul Oscar szokott -, akkor igen, de nehany virag nem a vilagvege. -Jart mar kulfoldon? Van utlevele? - ez azert is fontos, mert elofordulhat, hogy a munka miatt mas orszagokba is el kell latogatnunk nehany napra. Nem fordul elo tul surun, de ha esetleg nem rendelkezik vele, akkor a biztonsag kedveert jobb minel elobb beszerezni a megfelelo okmanyokat, hogy ne utolso pillanatban kelljen kapkodnia. Na meg hiaba is kervenyezne, nem keszulnek el azonnal, az pedig nem lenne tul szerencses, ha emiatt lekesne az indulast. -Ha esetleg nincs, potolja kerem - teszem hozza. Miutan elhagytuk a ceget es lenyomtam Christ kosarban, sikerult egy kicsit ellazulnom. -Nem hivott ma a nagybatyad? - kerdezi, miutan lehuzta a maradek vizet. -Oszinten? Fogalmam sincs. Miert? -Mert engem igen. Munkat akar a cegnel. Ketlem, hogy en lennek az elso, akivel ezt tudatni akarta - vigyorodik el. Nos, ez esetben valoszinuleg tenyleg hivhatott nehanyszor, a nagynenemmel egyutt. -Mit valaszoltal? - iszok en is nehany korty vizet. -Hogy majd te kitalalsz neki valamit - vonja meg a vallat. -Biztos a nagynenem egyik orult otlete ez is, de majd agyalok rajta - elvegre sok mindent koszonhetek nekik, sosem hagynam cserben. Tehat ha munkat akar, nalam mindig lesz helye. A hazaut elott meg aradozott egy sort Yaseminrol jo szokasa szerint, aztan vegre mindketten indulhattunk. Alig vartam, hogy a zuhany ala erjek es vegre maganyosan tolthessek nehany orat elalvas elott. Mondanom sem kell, mennyire meglepett a csengo hangja. Talan a nagybatyam az? Vegulis kepesek akarmikor beallitani, szoval eselyes. A konyvet az asztalra teszem, majd kenyelmes tempoban az ajtohoz setalok es kinyitom azt. Nem kicsit lep meg Serenity latvanya, de ettol fuggetlenul felreallok, hogy bejohessen. -Onnek is - nezem meg mindig meglepetten, mert nem igazan ertem mit kereshet itt ebben az oraban. Mar epp rakerdeznek, amikor belekezd a mondandojaba. -Rendben - teszem hozza tomoren, miutan felrealltam. Amint belep, becsukom az ajtot, majd a ismet a nore pillantok. -Mit sikerult itt hagyni? Talan segithetnek a kereseseben - ajanlom fel szolgalataimat. -Fontos lehet, ha nem varhatott reggelig - na nem mintha zavarna a latogatasa. -Mellesleg.. - kezdek bele a mondandomba. -Jovo heten San Diegoba utazunk harom napra. Holnap delelott el tudna intezni a hotel foglalast? Valahol Ocean Beach kozeleben. Talan az Ocean Beach Hotel is megteszi. Valaszthat On is, a lenyeg, hogy a varosnegyed egyik legjobbja legyen. - nagyon nem szeretnek valami lepukkant hotelben harom napot is eltoltelni. Nem mintha olyan fontos lenne szamomra a luxus, de a kenyelem annal inkabb. -A penz nem szamit - kozlom vele, ha esetleg nem tudna. -Remelem nem jelent gondot az ut?! - nekem talan kifejezetten jot tesz majd. Bar foleg a munka miatt megyunk majd, azert egy kis kikapcsolodas is belefer. Igen, meg egy magamfajta munkamaniasnak is..
Kezdőlap
