Robert és fotósa, Claire egy Robert által kinézett spanyolos, Manhattani kávézóba mentek. Claire vezetett, Sinclair pedig élvezte, hogy a lehúzott ablakú anyósülésen ülhet, most nem neki kell sofőrködnie. Claire nem tudhatta, de Rob már elintézte a foglalást, Május 5.-től 7.-éig reggel héttől délután ötig övék a hely, de Claire úgy tudja foglalás előtt neki is meg kell néznie, fel kell mérni, ám a férfi már előre fixált mindent. Leparkoltak és elindultak be az épületbe, ahol megmutatta a nőnek is, hogy mi lenne a leendő fotós hely. Kellően spanyolos, kellően tágas, szépen berendezett kávézó volt, bár elég félre eső hely volt. Beléptek az épületbe. Elsőnek szemet szúrhatott a magasság különbség. Sinclair legalább százkilencven körüli magas volt, míg Claire olyan egyhetven körül lehetett. Mindketten vékonyak voltak. Cingárok. A nő ruhája elegáns és komoly volt, míg a divattervező ruhája elegáns, de játékos. Lilás-zöldes kockás öltöny, zakóján gyerekes minták voltak. Rubik kocka, logók, feliratok, stb. -Na mit szólsz aranyom, milyen kis káffé lelőhelyet találtam neked?-Kérdezte a férfi vékony, lágy, álmoskás hangon. Nála ez volt a megszokott hangtónus, ami ritkán, még veszekedéskor is alig változott. Elég nyugodt, kellemes hangja volt. A nő körbenézett. Úgy tűnt elégedett a hellyel. Tetszett neki, jó koncepciókat látott maga előtt. -El kell ismerjem, jól választottál. Van ehhez érzéked. -Hát angyalkám, most légy velem őszinte.-Kezdte színpadiasan.-Volt már olyan, hogy mellé lőttem valamivel? De most úgy őszintén. -Jaj, te meg az önfényezésed.-Legyintette mellkason a nő mosolyogva, mire Sinclaire nevetett. -Ez egy isteni adottság, nem tehetek róla.-Mondta elégedett mosollyal. -Akkor kibéreled? -Már megtettem. -Mi? Mikor? -Tegnap, miután hívtalak. -Te sunyi, és meg se vártad, hogy megnézzem?!-Csapta vállon játékosan, mire Sinclaire nevetni kezdett. -Hát de most mondtad, hogy milyen érzékem van hozzá. Tudtam, hogy úgyis elégedett leszel és mondod majd, hogy béreljek. -A fene a fejedet, te jómadár. A férfi vigyorgott és elkezdte csiklandozni a nő nyakát, mire az összehúzta magát és nevetni kezdett. Sinclair a pulthoz terelte, elmarta és átkarolta a hasa tájékán, majd magához ölelte. -Na kérj valamit cukorfalat, a vendégem vagy.-Mondta, majd hajába nyomott egy puszit és a személyzetre nézett.-Haliho, sziasztok. Na, mit kérsz? -Ez szükségtelen. -Na rajta, ne kéresd magad. Amúgysem szeretnék egyedül fogyasztani. Sinclair ismét megcsiklandozta, de most a hasát, mire a nő összerezzent és egyből megadta magát. -Jól van, jól van. Akkor kérek egy puncstortát és egy kávét. -Na látod, ezt már szeretem.-Mosolyog. -Terrorista vagy. -Ugyan, dehogy. Csak szeretem, ha az van, amit szeretnék.-Nevetett.-Én pedig valami extra krémes, de cukormentes sütikét szeretnék. És kávét. De a kávét úgy kérem, hogy sima presszó, másfél deci, széles csészében. Cukor és tej nélkül, a kávét pedig szórd meg nekem légyszi fél kávéskanál fahéjjal. De ne keverd el, majd én intézem a többit, oké? Mikor megkapták, amit kértek, Claire elvette a neki szóló tálcát. -Keress egy jó kis asztalt. Mindjárt követlek. A nő bólintott és ment is. -Figyelj csak édesem.-nézett Flor felé, majd a bártenderes fickó felé, akinek ilyen távolból nem tudta leolvasni a nevét.-Hé, szépfiú. Igen, te. Gyere csak ide egy kicsit.-Mikor közelebb jött, leolvasta a nevét is.-Ez a pult itt.-kopogtatta meg az említettet és teljes hosszán végigmutatott.- Amikor majd szombaton jövünk, ne legyen már itt. Ne vigyétek máshová, maradjon az épületben, de több helyre lenne szükség, ez pedig itt sokat foglal a térből. Oksi? Jó? Ez útban lesz. És ugye az öltöztetés. Majd tudtok hátul helyet csinálni? Nem leszünk sokan, csak öt lányka fog jönni, nem kell nekik az öltözéshez sok hely. Csak kényelmesen el tudjanak férni ők is és a személyzetük is. Sminkes, fodrász, stb. Felszerelést hozunk, csak a teret kellene rendezni. Cucc az azért legyen. Kéne majd kávé, süti, stb. Ami most is van nálatok, biztos fogunk fogyasztani is, meg a felvételek miatt is kellenek. Amolyan kelléknek.
Tegnap a kávézóból felhívtak, hogy, ha ma bejövök, készüljek fel mindenre, és még annál is többre. Valamint a főnököm meghagyta, hogy legyek határozott, de tisztelettudó. Ő családi okok miatt viszont nem lehet itt, de, hogy miért rám bízta, azt nem tudom, de én lettem a „helyettese”. Kis híján az a kérdés is kicsúszott a számon, hogy „fegyvert is vigyek?” Tényleg nem tudtam, hogy mire készüljek, de, ha határozottság kell, akkor az meglesz. A nap nagy részében nem is értettem, hogy miről is van szó, mert teljesen átlagos nap volt. Aztán megértettem. Egy férfi és egy nő úgy lejtett be a kávézóba, mintha az övék lenne az egész hely. És volt egy sejtésem, hogy a főnök rájuk próbált felkészíteni. Pontosan nem is tudtam mire számítottam, de az tuti, hogy nem erre. Az egy teljesen másik dolog, hogy a férfiről messziről üvölt, hogy homoszexuális, az az ő magánügye. Én ezért senkit sem ítélek el, és tapasztalataim szerint a főnököm sem. A pultnál lévő beszélgetésükre csak annyira figyeltem, hogy, ha segítség kell nekik, akkor a szolgálatukra tudjak állni. És csak a köszönés után figyeltem rájuk teljesen. - Jó napot! - köszönök én is, és türelmesen megvárom, hogy mit szeretnének kérni. - Milyen kávé legyen? - érdeklődök mosolyogva a nőtől, mielőtt kiveszem a hűtőpultból a kért édességet. A férfi is szinte egyből mondja, hogy mit szeretne. Pontos leírás, és elég határozott is, így annyira nincs mit kérdeznem. - Én csak külső alapján tudnék választani, mert egyiket sem kóstoltam még, de megmutatom, hogy mely sütemények közül választhat - és megindulok a pult azon része felé, ahol a dietetikus édességek vannak. Túl határozott elképzelései vannak, így nem akarok mellé lőni. Ráadásul én még sosem ettem cukormentes édességet, mert az az én szememben nem édesség. Az egy dolog, hogy minden italt, ami nem víz, azt édesítővel fogyasztom, hogy ne vigyek be plusz kalóriát, de, ha „bűnözök”, akkor azt rendesen csinálom. Amíg választ, megmondom a bártenderünknek a kávét, aki elő is vesz egy csészét, és az úr fel tartja, hogy megkérdezze, ez megfelel-e. A csésze széles, de ezen a vendégen látszik, hogy csak a saját elképzelései szerint csinál mindent. A rendeléseket egy tálcára rakom, hogy majd ki tudjam szervírozni az általuk választott asztalhoz. A megszólítás viszont teljesen megkaszt. Nem vagyunk mi olyan kapcsolatban így az első találkozásunknál, hogy máris becézgessen, olyan hangsúllyal, mintha legalább a barátnője lennék. - Flor vagyok - mutatkozok be. - Ő pedig Chris - mutatom be a bártenderünket is. Eddig minden úgy volt, ahogy a vendég szeretné, de most értettem meg igazán, hogy mit is akart tőlem a főnököm. A kávézó nem régen kapott új külsőt, és nincs közöm hozzá, hogy mennyibe volt, de biztos, hogy méregdrága volt, és ez a hely a tulaj egész családjának fontos. Ez a családi vállalkozás. - Rendben, akkor útban lesz - változik meg a hangom és a stílusom. „Ennyit a tiszteletről” és „a vendégnek mindig igaza van” elvről, gondolom magamban. - Ez nem egy stúdióterem, ahol mindent úgy rendezel át, ahogy szeretnél. A székek, asztalok mozgathatók, de ez egy beépített bútordarab. Ha belelóg a képbe, retusálod - és kijön belőlem a latin vér, mert elkezdek gesztikulálni is a kezeimmel, hogy nyomatékot adjak a szavaimnak. És mivel ő is letegezett, így én is őt. - Ebben van elektronika is, és, ha mozdítjuk a vezetékek fognak kilógni, ami még beleset veszélyes is lenne. Arról nem is beszélve, hogy, ha jobban megnézed az alját, akkor láthatod, hogy egy picit süllyesztve van a padlóba, tehát alatta nincs térburkolat - világosítom fel. - De az öltözőket szívesen megmutatom - mondom mosolyogva. Az, hogy az ottani fény mennyire lesz nekik jó, az már más kérdés. Bár ablak van és lámpa is a plafonon, egy olyan öltözőben, ahol profi smink és haj készül, nagyon mások a feltételek. Arról nem is beszélve, hogy lényegében csak vaslemez öltözőszekrények vannak a fal mellett, néhány pad, meg egy kisebb asztal.
Robert megnézte magának a sütemény kínálatot, majd választott is magának belőle. Eddig egész jól ment mindent, mint az esetek jó részében szokott, ám lassan valami fordult. A nő hangja mintha most már szigorúbban csengett volna, főleg, amikor a pultra terelődött a téma. A divattervező döbbenten vette tudomásul, hogy a pult bonthatatlan, vagy ha mégis, azzal sem lennének előrébb. Szó mi szó, kissé megütötte őt a hirtelen hangszínváltozás, de nem esett tőle depresszióba, nem Flor az első, akitől ilyen stílust kap, sőt, kapott már rosszabbat is. -Mégis miféle bugyuta megoldás ez?-Kérdezte ugyanabban a hangnemben, amiben eddig, csak most arcán értetlenség ült. Elképzelhetetlen volt számára az, amit hallott, bár tény, hogy a magyarázat elég reálisnak hatott. Ő is alaposan megnézte, amiket a nő megmutogatott neki. Nem különösebben örült neki, de be kellett látnia, itt most nem fog megvalósulni minden vágya. -Jaj istenkém, hát erről van szó? Na nem baj. Majd megoldjuk akkor, nem esünk kétségbe.-Felelte kissé kényeskedően, húzva a száját.-Így is boldogulni fogunk, de kényelmesebb lett volna, ha ez nincs.-Koccintott bütykeivel a pultra, ahol fizetni szoktak. -Na menjünk akkor.-Mondta és a ruhaváltó helyiség felé nézett. Követte a nőt hátra az öltözőkhöz, de ott csak legyintett egyet a látottakra. -A célnak megfelel, de elég ódivatú. Illetve nem is ez a jó szó. Inkább túlságosan egyszerű. Nem adtak rá túl sokat, de ez nyilván önöknek tökéletesen megfelel. Semmi komoly, csak levetik az epertorta illatú göncöket.-Felelte már-már lebecsmérlően. Olyasmi pillantásokat vetett, mintha hajléktalanszállót nézegetne.-Semmi baj.-Nyomtatékosított kezei mozgásával, mintha lemenne csíbe.-Hozunk világítást és mindent, ami kell. Én megoldok mindent. Felturbózom a helység adta lehetőségeket. Amúgyis mindenhová visszük a felszerelésünk. Túléltem rosszabb pillanatokat is. Elindult ki az öltözőből. -Gyere angyalkám, még van más megbeszélni valónk is. Claire a főnöke felé nézett. -Te nem csatlakozol? -Egyél csak egyetlenem, nekem még van egy kis beszélni valóm.-Intett felé bájos mosollyal. A nő mogorván ivott a kávéba, mikor Sinclair ismét a személyzet felé fordult. -Amúgy nagyon baba a hely, nagyon tetszik. Igazi hangulatos kis spanyolos hely, olyan délies. Remek hátteret fog adni a kollekciómnak. Szeretném tudni, hogy hányan lesztek itt, amikor jövünk? A főnid nem tudott semmi pontosat mondani, de azt mondta veled mindent meg tudok beszélni. Egy pillanatra visszagondolt a főnökkel folytatott beszélgetésre. Így visszagondolva kicsit olyan volt, mintha igyekezett volna őt mihamarabb lerázni. Elvette a neki kikészített kávét, majd belekortyolt. Szinte magán érezte Calire pillantásait, aki rosszallóan nézett felé, főleg, hogy tudta, stílusával előbb-utóbb kihúzza a bicskát a személyzet zsebében és nem akarta látni, ahogy lekevernek neki egy jobbost. -Sinclair.-Szólt oda neki a nő, a tervező pedig sóhajtott. Még azért megvárta a választ a személyzettől, végül tálcájával csatlakozott a fotóshoz. -Én vagyok a terrorista, de te nem hagysz engem két mondatot beszélni. A nő halkan megjegyezte erre. -Még két mondat és kivágtak volna innen. Hallod egyáltalán miket mondasz? A férfi mogorván a kávéba ivott. -Fapados...-morogta halkan.
Már nem tudom milyen voltam még kicsinek, mint ahogy azt sem, milyen lettek volna, ha a szüleim nevelnek. De azt tudom, hogy az ilyen elkényeztetett emberektől a plafonra tudnék ugrani. Az egy dolog lenne, ha megkérdezi, hogy a pult esetleg mozdítható-e, mert ő biztos, hogy más szemmel néz egy helyet, mint mondjuk én. De a stílus, hogy, amint megérkezik, egyből követelőzik, és most nem a kávézói rendelés leadására gondolok, az egy másik dolog, és úgy csinál, mintha az övé lenne a hely, és éppen most készülne átalakítani, és ez felháborító. A következő kérdésére viszont megszólalni sem tudok. Cserébe viszont kap egy olyan nézést, hogy egyből bárki le tudja olvasni, hogy mit gondolok. „Ezt nem gondolod komolyan! Te mit szívsz?” Vártam, hogy felfogja, miről is beszélek, és úgy tűnt, hogy kezd megvilágosodni. Amikor belátta, hogy igazam van, csak helyeslően bólintottam. - Nem kaphatunk meg mindent - összegzem az egészet. Az élet nem rózsaszín habos-babos felhőkön csúszkáló csillámpónikból álló tündérmese. Bár lehet, irigylem, ha neki ez a legnagyobb csapás az életében. Amikor tisztázzuk a kinti lehetőségeket, hátra viszem az öltözőkhöz. Sejtettem, hogy nem fog neki tetszeni, de amennyi időt mi itt töltünk… Igazából nem is mindenki használja mindig, mert van, aki egyenruhában jön és megy. Én túl messze lakok, vagy munkából jövök, így én használom. Bár én a mosdóban is pont ugyan úgy át tudnék öltözni, mint itt. - Amennyi időt mi itt töltünk… - hagyom nyitva a mondatot. - Ott van két konnektor, meg a férfi öltözőben ugyan így, de ne terheljék túl, nehogy zárlatos legyen, és kigyulladjon valami. Inkább hozzanak hosszabbítót, és hozunk a mosdókból áramot - térek ki gyorsan az aggályaimra. Ha ezt a két áramforrást osztják meg túl sokfelé, rövidzárlatot is okozhatnak, és gőzöm sincs, hogy a falakban futó vezetékek milyen állapotban vannak, vagy mekkora terhelést bír el a hálózat mielőtt kigyullad. - Higgye el, nem vagyok angyal - nézek rá komolyan. - Bááár… Lucifer is angyal volt - teszem hozzá kicsit gonoszul. - Sajnos azt én sem tudom, hogy hányan leszünk - húzom el a számat. - De szerintem hárman-négyen biztosan leszünk - gondolok bele. - Viszont én hétfőn nem vagyok - bocsájtom előre, de az okra nem térek ki, és nem is szándékozok ebbe beavatni. Nem ismerjük annyira egymást, hogy ezt megosszam vele. Azért elkísértem a férfi-dívánkat az asztalukhoz, hogy odavigyem nekik a rendelés maradékát, majd már mentem is vissza a pult mögé. - Én két nap alatt lehet, hogy kinyírom - mondom sírást színlelve a kollégámnak, aki erre csak kiröhög. Bár azt elismeri, hogy valóban nem egyszerű természet. Persze azt tudja, hogy nem az zavar, hogy meleg. Az egyikünket sem érdekel.
Robert cseppet sem értékelte Flor humorosnak szánt megjegyzéseit. Azokat pedig főleg nem, amiben még humor sem volt. Az már csak hab volt a tortán, hogy még biztonságos áramelosztás sem volt. Persze tűrtőztette magát, hogy meg tudja őrizni a jó viszonyt. Azt, ami még maradt belőle. -Bocsánat, de milyen munkahely az, ahol nem tudják a beosztást? Hát ezt nem hiszem el cica, most ez egy klubb, vagy munkahely? Vagy ennyien, vagy annyian, tán hárman-négyen, de lehet ketten-öten, ma jövök-nem jövök. Hát bocsánat, de én már rég kirúgtam volna az ilyen embereket. Ez egy munkahely, nekem ne holnap döntsék el akarnak-e dolgozni. Én fizetek. Szervezzék le hetekkel előre, mikor-miért akarnak faképnél hagyni, de ne előző egy-két napban. Kényszeredetten távozott az asztalhoz, ahová Flor kivitte utána a rendelést. Ezt meg is köszönte neki illendően, főleg, hogy nem hitte volna, hogy a bunkó stílusa után még tenne ilyet. -Köszönöm, édes tőled.-Mosolyog a divattervező. Villázott a süteményből is itta a kávét. Calire kérdőn pillantott felé, hogy mit tervez most. -Lesz majd itt mit csinálni, de alapvetően elégedett vagyok a fotótérrel. A többi meg... nem számít.-Legyintett rá. Nem is forszírozták már a témát, elfogyasztották a sütit és a kávét, majd tovább álltak, hiszen elő kellett készülniük. Sok volt még a tennivaló. -Sziasztok! -Sziasztok!-Köszöntek el és a Sinclair Divatház raktárába mentek. A raktárból egy Renault furgonba kezdték bepakolni a fotózás kellékeit. Kamerák, fénytechnika, állványok, tükrök, hosszabbító, stb. Kétszer is ellenőriztek minden listát. Egyszer Sinclair, egyszer Claire, és mikor mindenen két pipa volt, bezárták a furgont, hogy holnapután reggel tudjanak is indulni minden különösebb gond nélkül. Pénteken még csinálnak majd egy kis rutin ellenőrzést, továbbá ami még esetleg eszükbe jutott, azt összeszedik, de a péntek inkább a modellek előkészítéséről, megbeszélésekről fog szólni, a sminkesek és más személyek rendezéséről.
A számonkérést ebben a formában baromi rosszul tűröm, főleg, hogy nem is a főnököm. - Nem én vagyok a vezető, mert a főnök biztosan tudja. Én csak akkor vagyok itt, ha hívnak, és ráérek. De nekem van egy jobb kérdésem. Milyen főszervező az, aki úgy foglal le egy helyet, hogy nem néz jobban körbe a fizetés előtt? Hogy is szokták mondani? - kérdezem költőien, majd válaszolok is a saját kérdésemre. - Pénztártól való távozás után reklamációt nem fogadunk el? Szerintem volt lehetősége tegnap körbe nézni, de nem élt vele. Fogja fel úgy, mintha a szabadban lenne a fotózás - adok neki egy tippet mosolyogva, bár szerintem lerí róla, hogy mű. - Ja, és még egyszer ne cicázzon le, mert megjárja - vágom még hozzá. Ha macskát akar, megkaphatja a vadmacska énemet, de nem azt a fajtát, amit általában a férfiak szeretnek. - Van nevem, Flor - mutatkozok be ismét. - Robbanok ettől a fazontól - mondom dühösen Chrisnek miután visszatértem az asztaluktól. - A tiszteletet pedig nem is tudom megadni neki úgy, ahogy a főnök elvárja - állapítom meg. - A főnök sem véletlen hagyta ki a mai bulit - mondja szélesen mosolyogva. - Kösz! - kommentálom a megjegyzést, és tudom, hogy érti, ezzel most nem nyugtatott meg, és nem is vigasztalt meg. Ha a főnök felében az jár, hogy indokot találjon, amiért kirúghat, akkor tökéletesen meg fogja tenni ez az alkalom. - Viszlát! - köszönünk végül egyszerre Chrissel. Hogy én hogy fogok kibírni ezzel a pasival még egy napot, az jó kérdés. A szülei nagyon úgy tűnik, hogy csődöt mondtak a nevelésénél, mert nagyon el lett kényeztetve.
Robert ugyan nem volt elragadtatva Flor személyiségétől, azért a Clairrel folytatott beszélgetése után jobban meg tudta érteni miért is folyt le úgy a találka, ahogy. Voltak igazságok Flor szavaiban, de Robert egója, önérzete túlmutatott olyan dolgokon, mint a hangos beismerés, így ilyesmire nem is került sor, maximum magában, fél gondolatokban elismerte, hogy tényleg magának kereste, hogy azt kapott, amit. A napot így is zárta. Hazament és otthona kényelmében pihente ki a fáradalmakat, amit a kávézó okozott neki. Egy kis minimális alkohol, a háttérben Dua Lipa zenéi, Sinclair pedig a háromszemélyes ágy kényelmében, ami persze jóformán kihasználatlan volt, szinte csak azért volt ekkora, hogy a legnagyobb kényelmi indexet szolgálja és ő is, és a cuccai is gond nélkül elférjenek rajta. A lila falakon fiatal, felkapott pop énekesnők és középkorú rocker, metál énekes férfiak poszterei voltak.
Másnap a megbeszélt időben, még a tegnapinál is furcsább szettben jelent meg. Egy vakítóan világos kék öltönyben, melyen mintha pitypang minták lettek volna. Oldalán négy modell jött be, a fotós, azaz Claire és a sminkesek, öltöztetők, stb. Robert jobbján Claire volt, de balján is volt valaki. Egy férfi, aki a tervezővel ellentétben fekete öltönyt viselt minden cicoma nélkül. Olyan harminc körüli lehetett, viszonylag normálisan viselkedett. Ellendben Sinclairrel. -Ott van Flor cica. A kis vadmacska.-Mutatott felé, mire Claire oldalba bökte. -Jól van már édeske, értettem. De ne akard már, hogy egész nap úgy viselkedjek, mint egy karót nyelt sebész.-Morogta.-Nem az én hibám, ha neki nincs egy csepp jókedve sem. Alex, aki Robert balján sétált a fejét fogta. -Mi lesz itt? -Jaj ne csináld már.-Rázta meg őt Robert.-Jó lesz ez. Türelmes a csajszi, még nem vert meg.-Veregette vállon.-Na gyerünk szivem, munkára.-Terelte a férfit a lányok után az öltöző felé, de ő nem ment, helyette Flort vette célba. -Itt az én kis vadmacskám.-Vigyorgott.-Hoztam neked egy ajándékot a tegnapi miatt. Az én kis drágám...-utalt Claire-re,-, felhívta a figyelmem a dolgokra. Gondoltam kiengesztelhetném valahogy. Oldaltáskájából előhúzott egy keskeny, de szélesebb dobozt, mely be volt csomagolva. A csomagolás alatt egy méreg drága francia csokoládé volt, mellette pedig két db. 50%-os kedvezmény az American Airlines Theatre-be egy általa választott darabra. -Remélem tetszeni fog. Vigyen el valakit, akit szeret.-Mondta legyintve.-Tudom is én. A pasiját, vagy a nőjét, ami van.-Nevetett kedélyesen.-Ne fegye fel tőlem. Nem azért mondom, amit mondok, mert bántani akarok. Ilyen a stílusom, de nem köcsögségből.-Sóhajtott.
Munkaidő végével lementem táncolni. Ric, a legjobb barátom, aki egyben a hely vezető oktatója, látta rajtam, hogy megviselt a nap. Kérdésére viszont csak annyit feleltem, hogy fárasztó vendég, aki még pár napig béreli a kávézót, és engem neveztek ki mellé segítőnek. Bármit letáncolok, így nem volt gond az órán. Ettől függetlenül áldottam Ricet, hogy az óra második felében az ismétlésre fektettük a hangsúlyt, amiből mi annyira vonultunk ki, hogy bár figyeltünk a táncosainkra, a saját táncunkat tudtuk eljárni. Ha így táncolunk, sokkal jobban figyelek a lépésekre, mintha zeneszámokon keresztül, szinte csak ugyan azt lépkedjük, hogy rögzüljön a tanulókban. Persze ez nekik nagyon hasznos, és régen én is értékeltem, de már túlléptem ezen a szinten, és mindenkinek ez a célja.
Másnap reggel vettem egy mély levegőt, és igyekeztem megtalálni a türelmemet, hogy ne harapjam le Robert Sinclair fejét. Bent annyira most nem készültünk elő, mert nem tudtuk, merre akarnak fényképezni. Robert öltözete viszont még a tegnapinál is feltűnőbb volt. Nem szeretek beskatulyázni senkit, de akkor sem értem, hogy attól, hogy meleg valaki, miért kell ilyen szerelést felvennie. Vagy ennek ahhoz van köze, hogy a divatiparban dolgozik? Lehet, bár a többiek is ott munkálkodnak, és sokkal hagyományosabb a szerelésük. Mindegy! Igyekszek én is, és ahogy látom a kollégák is az első meglepettség után túllépni a dolgon. - Köszönöm, és elfogadom a bocsánatkérést, de ezt nem fogadhatom el - nézek a doboz felé. - Bár azért arra kíváncsi lennék, miből gondolja, hogy a lányokat szeretem? - nézek rá kihívóan. - Nincs bajom azokkal, akik a saját nemükhöz vonzódnak, de a megjegyzéssel érdemes vigyázni. Szerintem Ön se örülne a fordított feltételezéstől - nézek rá komolyan, de kedvesen. Az, aki felvállalja nyíltan, azok nem szeretik, ha heterónak gondolják őket, legalább is eddig ezt tapasztaltam, de sosem lehet tudni. Főleg itt New Yorkban, ahol törvényesen házasodhatnak is, akik felvállalják, azok büszkék erre. Én a magam részéről sosem értettem a velük szemben támasztott ellenérzést. Az ajándékot pedig tényleg nem fogadhatom el. Az, amit Fabrizio csinált, az egy szál tulipánnal, az más volt. Ez megint más kategória. - Ne vegye rossz néven a következő szavaimat, de jól gondolom, hogy Önt a szülei elkényeztették, és a kollégáitól is hasonló bánásmódot vár és kap is? - kérdezem normális hangon. Nem érezhet rajta sem megvetést, sem rosszindulatot, csak kíváncsiságot, érdeklődést. - Egyébként, ha elárulja, hogy melyik irányba fognak kattogni a gépek, akkor mi is nekilátunk kicsit előkészülni. Bár a pult nem mozdítható, meg egy-két bekötött gép, helyezkedni próbálunk, ha szükséges, hogy ne legyünk benne a képben - jegyzem meg kedvesen.
Robert Sinclaire ismét megállapította, hogy nem érdemes az embereknek kedveskedni. Ismét kezébe vette az ajándékot. Be kellett vallania magának, nem erre számított. Nem várt örömújongást és puszikat, de azt se, hogy még csak el se veszi, hogy aztán kidobja egy kukába, ha nem örül neki. -Nem gondolom, hogy ön a csajokra bukik. Csak mondtam. Sose lehet tudni ki-merre hajlik. Nem sértödöm meg, ha leheteróz, de bóknak se fogom venni.-Mondta kissé mogorván. Az pedig, hogy szülei elkényeztették... nem teljesen. Igaz, szüleiről hallani se nagyon szeretett, így nem is válaszolt a kérdésre. Nem szerette a témát, egyszerűen elengedte füle mellett a kérdést és a témát. Az meg, hogy a kollégák mit és hogy reagálnak a dolgaira, az megint más kérdés. Természetesen a többség behódol neki és ez így volt rendjén, elvégre övé volt a cég és jó fizetést is kaptak nála. Nem volt rá sok okuk, hogy ellenkezzenek és kötözködjenek. Aki nem bírta őt, az otthagyta, akik maradtak, azok egyszerűen csak ráhagyták a dolgokat. Még meghallgatta Flor utolsó mondatát, a neki szánt ajándékot pedig Chris, a bártender kezébe nyomta. -Kezdj ezzel valamit, ha neked se kell hajítsd a kukába, vagy add tovább. A tervező mélységes sértettséggel a lelkében állt tovább. -Alex, drágám, gyere csak ide!-Kiáltott cégtulajdonos társa után, aki a lányokkal az öltözőben volt. Sinclair eltűnt az ajtó mögött, pár perc elteltével már Alex jött ki, aki szemmel láthatóan nyúzottnak tűnt. -Hello.-Ment oda a személyzethez.-Ne vegyék fel a fickótól, pszichiáter mellett a helye. Majd megbékél. Annyi lenne a kérésem, hogy a mozgatható bútorokat...-intett körbe.-Asztalok, székek. Kettő kivételével rakják el oda, ahol hely van. Csak egy-egy asztal és 4-4 szék fog kelleni. Az asztalokra tegyenek ki kávét, süteményeket, hogy tükrözzenek valami jó kis délies hangulatot. Mintha csak a hazájában lenne.-Nézett Flor felé. -A gépek közül ott...-Intett a kávézó déli oldalába.-Ami mozdítható, rakják arrébb, de nem tragédia, ha ott marad. Most nem lesz semmi baja tőle a képnek. Annyi, hogy... ormótlan. De nem lesz tőle semmi baja a képnek.
Láttam rajta, hogy nem tetszik neki, hogy nem fogadom el az ajándékot, de nem tehettem. Ha a vendég meghív egy kávéra, az más, de ajándékot mi nem fogadhatunk el. Hülye céges előírás. Fabriziotól akkor is kaptam volna virágot, ha máshol találkozunk, csak neki ezen a helyen kívül más kapaszkodója nem volt, hogy találkozzunk. - Céges előírás, hogy nem fogadhatunk el ajándékot - mondja ki Chris, amit én nem. - Ez bárokban szokott előírás lenni, ahol ezzel esélye van, hogy az alkalmazott illegális dologba keverhető, de, ha a vezetőség itt is ezt írja elő, akkor ez van - magyarázza a bártender, és érződik rajta, hogy ő sem ért egyet ezzel. - Hello! - köszönünk. - Ha Ön szerint valóban segítségre van szüksége, akkor lehet, gyengéden el kell indítani ezen az úton, mert így magával is kiszúr - jegyzem meg csendesen. Ilyen viselkedést nem sokan tolerálnak, főleg, ha nem fűződik hozzá érdekük, így viszont lényegében megerősítik ezt a viselkedést, ami csak tovább rontanak a helyzeten. Normális, munkán kívüli kapcsolatok nélkül pedig senkinek nem lehet teljes, boldog élete. - Rendben, meglesz - és már fejben rendezem is a helyet. - De finom kávét főz - mosolyodok el a kávéfőzőre tett megjegyzésére vonatkozóan. - Chris, a gépek a te birodalmad, te értesz hozzájuk a legjobban, így ezt rád bízom, én a vendégteret rendezem át, ha nem gond - mondom kedvesen, amire Chir is bólint. Persze egyikünk sem egyedül dolgozik, de irányítás nélkül lehet, baj lenne, de minimum az lenne, hogy tovább tart minden. Pár perc alatt át is lesz rendezve a hely. - Van elképzelés mely sütik legyenek, vagy ránk bízzák? Ha krémesek, gyorsan romló alapanyagból készülteket választunk, akkor azokkal hamar végezni kell, hogy ne follyanak el. Vagy, ha esetleg később meg akarják enni - kérem ki Alex véleményét. Ezeket semmi perc alatt ki tudjuk rakni, de jó, ha tudnak a dolgok hátulütőjéről. A „hazámra” tett megjegyzést pedig elengedem a fülem mellett. Puerto Ricoval, pontosabban San Juannal kapcsolatban a mai napig nem jöttek tisztába az érzelmeim. Valóban, részben az otthonomnak tekintem, és szokott honvágyam lenni, és nagyon szeretem az ottani ízeket, de, ha arra gondolok, hogy visszamegyek, akár csak látogatóba, elkap a félelem, hogy esetleg újra átélem az ottani borzalmakat akár ténylegesen, akár csak érzelmileg.
Alexet láthatóan nem kimondottan érdekelte a dolog. Nem hitte, hogy Sinclair modora kiszúrna vele. Eddig még nem hagyta őket emiatt faképnél egy megbízó sem, az meg, ha üzlettársát emiatt valaki szájba verni... hát az nem az ő baja. Szemeivel követte az átrendezés eseményeit, majd a sütemény ügyben elgondolkodott. Idő terén minden bizonytalan volt, nem akarta kockáztatni, hogy a krémesekkel pórul járjanak. -Hááát. Akkor inkább kerüljük a krémeseket. Nem hiszem, hogy megérné, ki tudja mikor állunk neki képeket készíteni, hányszor kell újra fotózni, mennyi kép kell, mikor tudnak enni belőle. Inkább mást, de azt rád, illetve rátok bízom. Valami szilárdabb, nem olyan folyós, nem olyan romlandó kéne. Meg a kávé. És valami látványos tálalás kéne, hogy jól mutasson a képeken, de ne legyen hangsúlyos. Érti, mire gondolok? Mégis csak a ruha a lényeg, de azért legyen jó maga az összkép. Rövidesen Sinclair újra előjött. -Innom kéne egy kávét.-Mondta a tervező. Szemeivel Christ kereste. -Ha lesz ideje kérek egy kávét. Már tudja, hogy iszom.-Mondta, majd Alex felé pillantott. -Minden oké? -Nálam igen. A lányok? -Készülnek. Jó ütemben haladnak a dolgok. Like jelet mutatott üzlettársának, majd Flor felé nézett, aki a sütikkel tevékenykedett. -Látom kézben tartod a helyzetet. -Igyekszem.-Bólintott, Sinclair pedig vállon veregette. Robert felmérte a terepet. -Azt hiszem elég tágas, hogy kényelmesen el tudjunk lenni.-Mosolygott. Azon gondolkodott, kezdetben voltak rosszabb helyzetben is. Mikor a cég indult, elég mostoha körülmények között dolgoztak, bár ezeket igyekezett kiverni a fejéből. Igyekezett csak a szépre emlékezni és csak felfelé törekedni.
Örülök, hogy Alex nem áll elő őrjítő kérésekkel, és a véleményünket is elfogadta, meghallgatta. Amikor felvázolja, hogy milyenek képzeli a helyet, pillanatok alatt végzünk. A terítés is mindössze azért fog meg egy pillanatra, mert nagyon díszíteni nem szoktuk a rendeléseket, mint egy étteremben. Ráadásul még a krémes, gyorsan állagát vesztő, romló kínálat kiesése is bonyolítja a dolgot. De végül megláttam néhány olyan süteményt, ami megfelel, Chris pedig gyorsan rajzolt hozzá néhány mintát a tányérra az italokhoz használt szirupokból. Sokkal könnyebben rááll a keze az ilyenekre, mint az enyém, mert nekem a presszók tetején lévő kávéhab díszítése sem megy igazán, ő pedig pillanatok alatt mintákat varázsol. A kávé pedig egy latte macchiato, ami mellé a kistányérra kávébabszemek kerültek díszítés gyanánt. - A sütemény persze sokáig jó lesz, de a kávét szükség esetén cseréljük. A presszón kívül a legtöbb a tej, tejszín miatt hamar elveszíti a kinézetét. Mit gondol, így jó lesz? - kérdezem egyelőre Alexet, mert egyelőre őt látom a terítéssel kapcsolatban. Ez persze nem azt jelenti, hogy Sinclair nem lehet már ismét a közelben, csak, hogy nem esik a látómezőmbe. Közben viszont úgy tűnik, Sincair is visszatért közénk. - Rendben, azonnal készítem - válaszolja Chris, és már neki is áll a „fura” kávénak, és, amint elkészül, a tervező elé rakja. Amíg a két bérlő beszélget, addig én is kérek egy pressztó Christől. Bár furán néz rám, mert pillanatnyilag nem tűnök fáradtnak, és nem érti a miértet. - Valaki cigiszünetet tart, én kávészünetet - válaszolok egyszerűen egy apró vállrándítással kísérve. Ezen viszont ő is felbátorodik, és ő is csatlakozik hozzám, majd a többi kolléga is. Egyelőre úgy is úgy néz ki, hogy nincs ránk szükség. Ha kell nekik valami, szólnak.
“Bár kiválóan el tudjuk képzelni a jövőt, azt nem láthatjuk előre, miként alkalmazkodunk majd hozzá. Hihetetlennek tűnhet, hogy idővel megszokhatjuk az életünkben bekövetkezett változásokat, alkalmazkodhatunk a sérülésünkhöz, és esetleg nem is találjuk olyan borzalmasnak, mint egykor gondoltuk.”
Robert szemügyre vette a terítést, majd mikor megkapta a kávét belekortyolt. -Remek. Szuper.-Mosolygott.-Elégedett vagyok. Úgy tűnt az egész személyzet kávé szünetet tart, noha Sinclair örömére a saját alkalmazottai még mindig tisztességesen dolgoztak a lányokon, a lányok pedig türelmesen várták, hogy kameraképes állapotba kerüljenek. Mikor ez megtörtént előjöttek, Robert pedig lekáderezte őket. -Hmmm...-Nézett jobbról-balról. A lányok többségével elégedett volt, de egy-két esetben bele tudott kötni. -Gyere csak, Suzan.-Intette magához az egyik sminkest.-Túl sok rajta a smink. Ráadásul túl világos. Kezdj vele valamit. Kicsit sötétebbre, kicsit kevesebbet. Ez nem illik a ruhához, ráadásul ki fog égni a fotó. -Oké, rendben. Gyere.-Vitte vissza a lányt. -Jack, nézd csak. Lana haja túl hullámos. Csak alul legyen, kissé csavart. Felül, kb. arca közepéig legyen sima, egyenes, max enyhén göndör. Onnantól lefelé vígan hullámozhat, de ez nem spanyolos. Tudod hol láttam ilyen nőket? Talán olaszba. De tán még ott se ennyire. A fodrász is elment a nővel, majd szétnézett. -Claire! Drágám!-Kereste a fotóst, aki szintén kávé szünetet tartott. -Egy pillanat, csak ezt megiszom.-Felelte mosolyogva, mire Sinclair bólintott. Addig ő beigazgatta a nőket a helyükre, a megfelelő pózokba. Addigra Claire is végzett a kávéval, utána ugrott, hogy elkezdje a fotókat.
- Ezt örömmel halljuk - mosolyodok el. Sinclair elég kényes és érzékeny, így szerintem nagy elismerés a részéről ez a mondat. Na, nem mintha mi most nem fizetésért dolgoznánk, de mivel gőzünk nincs, hogy egy ilyen fényképezés hogyan zajlik, és azt még kevésbé, hogyan tudnánk a kezükre dolgozni, így követjük az eddigi szokásainak, ha nincs rendelés, óhaj, panasz, akkor elfoglaljuk magunkat. Mivel most a normális elő és utómunkákat nem tudjuk csinálni, így pihenünk. Persze, ha valaki rendel, azt kiszolgáljuk, mint ahogy ezt megtettük Claire.rel is. Nem gonoszság, de a modelleknél még mindig az XS-es méret a trendi, így túl nagy fogyasztásra nem számítok, személy szerint legalább is, mert nem nézem ki belőlük, feketén innák a kávét. Úgy viszonylag kevesen szeretik, legalább is errefelé. Bár édesítő is van, azt sem sokan szeretik, mert van egy jellegzetes íze, amit meg kell szokni. Ez a korai elméletem pedig eddig be is igazolódik. Csak néhány zöldtea fogy, amit nem szoktak külön ízesíteni, és a sok pozitív élettani hatása mellett még a fogyást is elősegíti, így nem csodálom, hogy leginkább ez a mostani kedvenc.
Kezdőlap
