how far I go? ~ Joel & Dem

**Demian I. Dragun**

Joel & Demian

Egyáltalán nem gondolkoztam el azon, hogy mennyire jó ötlet a HÖK-be belépni, legalábbis korábban meg sem fordult volna a fejemben. A gólyatábor során derült ki az, hogy egész jól kijövök az összegyűlt társasággal és ez nem csak a saját szaktársaimra volt igaz. Nyilván, a legjobb barátaimmal ott ismerkedtem meg, de összességében az volt a tapasztalatom, hogy az NYU-ra elég jó fej emberek járnak. Pont ezért is lepődtem meg azon, amikor az első héten úgy rohant utánam az egyik aranyos kiscsajszi és mondta azt, hogy szívesen fogadnák a további munkámat animátorként a HÖK berkein belül. Én nem szívesen foglalkoztam volna mindezzel teljes munkaidőben, hogy úgy fogalmazzak, mert bőven voltak egyéb tevékenységek, amiket szívesen csináltam. Gondolok itt arra, hogy mondjuk zenéltem egyes bárokban, amikből szívesen meg is éltem volna a jövőben, illetve a macskáknak is enni kellett adni. Egyelőre nem volt lakótársam Archie pedig biztos nem fog velem összeköltözni úgy, hogy egy lánnyal is együtt élhet. Jelen helyzetben nem ajánlhatom magam meleg szívvel vagy mondhatom azt, hogy szívesen együtt élnék bármelyikükkel, mert Nikolina annak ellenére volt nagyon jó nő, hogy nem igazán próbálkozott. Ezt mondjuk nem akartam elmondani a srácnak, mivel egyértelműen az ő nője volt, nekem pedig nem tiszten ezen változtatni és azt is gondoltam, hogy nem feltétlenül tudnék.
Lényeg a lényeg, hogy animátorként nem volt annyi feladatom, mintha teljes szerepkört vállalnék, ugyanakkor a nyílt napok jártak kötelezettségekkel. Alapvetően nem vontam volna ki magam a készülődésből, mert a standok felállítása az férfimunka volt, emellett tudtam zenélni, ami alapján a mi tanszékünk lehetett vonzóbb másoknak. Nem voltam hivatalosan a zenekar tagja, de mivel egészen nagy volt az elérésem, felkértek arra, hogy egy-két dalt eljátsszak amellett, hogy a standunkhoz révedőkkel foglalkozom. Ezt pedig tisztességesen meg is tettem. Elegendő időt fordítottam a gyakorlásra, mert ha felállok a színpadra azt már rendesen akarom csinálni, mert nem a semmiért foglalkozom valamivel annyit. Elég durva lenne, ha a legnagyobb szenvedélyemet képtelen lennék megélni.
Miután elhagytam a színpadot, pár gólya megállított és különböző kérdéseket tettek fel, őket próbáltam a legjobb tudomásom szerint elirányítani az épületben, utána meg szabályosan menekülni kezdtem a saját standunk felé, mert én is éreztem azt, hogy nem feltétlenül a kérdéseikre kapott válaszok iránt érdeklődnek.
Mikor odaértem, kiszúrtam a tömegben egy fiút, aki nagyon tanácstalannak tűnt egy-egy stand között, szóval a csajoknak próbáltam üzenni a szemeimmel bizonyos jeleket. Nem tudom mennyire jók a szemolvasásban, de azt próbáltam nekik elmondani, hogy nem megyek messzire, csak levadászom a fiút és megszerzem magunknak. Miután Letizia – sosem volt kedvem elmondani neki, hogy mennyire pornós a neve – bólintott egy nagyot, óvatosan közelítettem meg a srácot hátulról, a tenyeremet finoman nyomtam neki a vállának. A gitárom tokja az a székhelyünkön volt, emiatt a hangszert még mindig a kezemben szorongattam, mikor a kezem finoman a fiú csuklójára fonódott és elhúztam egy közeledő leánycsorda elől.
- Szia – finoman mosolyodtam el, de nem volt lehetőségem tovább folytatni, mert még mindig útban voltunk. Az ujjaimat pontosan ezért is csúsztattam az övéi közé és intettem a fejemmel egy pad felé – Ott csendesebb lesz, gyere.
Nyilvánvalóan, ha elhúzta volna a kezét, akkor nem lettem volna vele flörtiben, alapvetően nagyon aranyos fiúnak tűnt, ezért még egyszer hátrapillantottam, hogy rá tudjak mosolyogni és csak utána vezettem az említett ülőalkalmatossághoz. Mikor megfordultam, nem nyújtottam neki megint a kezem, csak kifűztem az összekulcsolódó végtagjaink közül a sajátomat.
- Demian vagyok, te pedig pont úgy néztél ki, mint akit valaki magára hagyott. Szóval gondoltam felszedlek – egy kacsintást még megengedtem magamnak – Van valami konkrét dolog, amit keresnél, vagy szimplán eltévedtél? Talán a segítségedre lehetek.
A gitáromat a továbbiakban sem voltam hajlandó elengedni, egyszerűen a kezemben fogtam, a fiút pedig hellyel kínáltam, amíg rá nem jöttem arra, hogy egyébként baromi éhes vagyok és pont ennem kellene. Ekkor jöttem rá, hogy a reggeli cigi és kávé kombináció mellé egy darab savanyú uborkát sikerült letuszkolni a torkomon, amitől gyakorlatilag az érzékeny gyomromban csak sav fog képződni, ha nem folytom le hamarosan valami normális ételre.
- Ha megkérhetlek – ezúttal a gitárt nyújtottam a fiú felé – Megtennéd, hogy ezzel leülsz ide és nem rohansz el? Szép darab, de nem ér annyit, mint amennyit kinéznek belőle.
Alapvetően hazugság volt, de egy sima, akusztikus kinézetű gitár az nem akkor mutatja meg, hogy pontosan mennyi mindent tud, amikor az ember rápillant, hanem ismerni kell az egyes alkatrészeit, vagy összességében meg kell pengetni azt, hogy megtudjuk milyen a hangszer. És amiért én zenész vagyok, nem gondolom azt, hogy alapvetően mindenki komolyabban érdeklődik mondjuk a gitározás iránt.
Igyekeztem tényleg sietni, és mivel nem kellett nekem külön sorba állnom kávéért meg ételért, hanem kiadták azt, amit kértem, még egy pillantást vetettem a fiú sötét üstökére. A külseje alapján lattés srácnak tűnt, ezért ezt kértem neki a szendvicsem mellé. Vittem volna neki is, de nem voltam tisztában azzal, hogy milyen érzékenységekkel rendelkezik, leszámítva a laktózt. Ez valami ázsiai betegség lehet, ugyanis nekem legalább annyira gondot okozott a dolog, mint azoknak, akik nem csak félig voltak azok.
- Bocsi, bocsi – a saját poharát rögtön elé helyeztem le a cukrokkal együtt, míg elkezdtem bontogatni a lányok által készített sonkás szendvicset – Nem tudtam hogyan iszod, szóval hoztam neked mindent. Tehát, mit vagy kit keresel a tömeg közepén?

592 || kinézet || szia baba how far I go? ~ Joel & Dem 1404455205

|| girl in red - i'll call you mine || ●

**Joel B. Heo**

Demian & Joel

Ha van valami, amit még annál is nehezebb eldönteni, hogy hol akarok továbbtanulni, akkor az tutira az, hogy mit kell felvenni egy nyílt napra. Oké, ha most ezt így egy az egyben ki is mondanám, magam is tisztában lennék vele, hogy ebben a kijelentésben hol vannak hibák, meg hogy irtóra nem arra kellene gondolnom egy ilyen fontos napon, hogy jól nézek-e ki mások számára vagy sem. Itt sokkal inkább annak kellene lennie a szempontnak, hogy nekem tetszik-e az iskola, nem annak, hogy én bejövök-e az iskolának... Pontosabban a hallgatóinak, mert őszintén nem hiszem, hogy egy egyetem ki tudná fejezni a tetszését felém. Nem a felvételi bizottságra gondolok, mert ők nagyon is mondhatják, hogy nem vagyok szimpi, hanem konkrétan magára az épületre. De szerintem hagyjuk is. Csak még nagyobb fejfájást okoznék magamnak azzal, ha most ezt a kérdést is meg akarnám oldani, holott már így is épp elég dolog jár a fejemben. Nem egyszerre, mert arra én képtelen vagyok. Az én agyam nem olyan több vágányú, hogy komolyabban multitaskingolni tudjak, de azért reménytelennek sem tartom magam, mert tudok egyszerre sétálni meg rágózni. Általában.
Pont úgy féltem attól, hogy elmondjam a szüleimnek, hogy milyen szakokon gondolkodom, mint amikor megosztottam velük, hogy tavaly hogy viselkedtek velem a végzős fiúk a suliban, vagy mint amikor elmondtam, hogy volt egy barátnőm, meg igazából akkor, amikor azt is megosztottam velük, hogy a fiúk is tetszenek - pontosabban egy, de az nagyon. A reakcióik alapján elég hálátlan gyereknek tűnhetek, mert soha nem is kellett volna félnem a saját szüleimtől, de gondolom nálunk a bátyám örökölte az összes bátorság sejtet, mert míg ő autó elé is hajlandó ugrani másokért, én a földszintre is félek lemenni otthon, ha nincs felkapcsolva a villany.
El kellett volna hoznom magammal Jayt is, hiába nem akar továbbtanulni, mert függetlenül attól, hogy úgy viselkedett volna, mint amikor vásárolni megyünk és apa a hatodik bolt után nem bírja tovább és csak le akar ülni valahol, ahol megvárhat minket anyával, attól még kellett volna a támogatás. Érzelmi meg fizikai, meg minden. Nem fogom neki felróni, hogy nem jött, vagy hogy ha az öccse helyett inkább a barátnőjét kísérgetné hasonló eseményekre, de így legalább abban a pillanatban meg tudtam volna osztani vele amit gondolok, ahogy megtörténtek a dolgok és nem csak később, otthon sztoriztam volna neki, amíg le nem esik a füle. Sky társaságának is ugyanúgy örültem volna, de ahhoz meg tulajdonképpen a főnöke fülét kellett volna leesésig telebeszélnem, hogy valójában nekem nagyobb szükségem van ma rá, mint nekik.
A queensi színházban szerzett új barátságoknak és az ottani környezetnek hála azt hiszem még a show-kórusnál is jobban képes voltam élvezni azt a világot, amibe egyébként is szerelmes voltam. Valószínűleg ezért bilincselt le teljesen az, ami a színpadon zajlott, pontosabban az az egy ember, akinek a hangjára szerintem még Aurora is azt mondta volna, hogy különleges. Kíváncsi voltam, hogy milyen szakon tanulhat, de amint leért a színpadról, tulajdonképpen el is vesztettem őt szem elől a campuson nyüzsgő diákok között. Kis híján szívrohamot kaptam hát, amikor valaki ráfogott a csuklómra, és már épp levegőt vettem volna, hogy megszólaljak, amikor odafordulva megpillantottam, hogy kiről is van szó... A meglepettségemnek hála rögtön csuklani is kezdtem.
- Szi... Szia. - Tágra nyílt szemekkel pislogtam rá, majd a javaslatára úgy bólogattam, hogy közben fel sem fogtam, hogy mit mond. Ha anya meg apa most látna, biztosan szomorúak lennének, amiért nem tanultam meg, hogy idegenekkel nem állunk szóba, mert most az első idegennek gyakorlatilag hagytam, hogy el is rángasson magával.
- Én Joel. - Mosollyal válaszoltam a kacsintására. Talán az ikrem sokkal-sokkal bátrabb nálam, de szerintem én is fejlődtem valamennyit az elmúlt időszakban, ezért nem kellemetlen egy ennyire szép fiú szemébe nézni. - Hát ami azt illeti, egyedül jöttem, de pont most gondolkoztam rajta, hogy el kellett volna hoznom valakit. - Akkor fele ennyire sem tűntem volna elveszettnek. De akkor talán nem is állt volna le velem beszélgetni az, akinek most a legjobban az egyetemi szakja érdekelt.
- Több dolog is érdekel, de szerintem eddig csak a felét találtam még meg és igazából vannak olyan helyek ahová nem is merek odamenni, mert... - Ezen a ponton felpillantottam és rájöttem, hogy talán épp most sértek meg valakit, aki Demian barátja is lehet, szóval egyszerűen témát váltottam, még ha túl nyilvánvalóan is. - Te milyen szakon tanulsz? - Kérdő pillantással fürkésztem az arcát, de hazudnék ha azt mondanám, hogy a szemem nem kalandozott el néha a kezében tartott gitár felé.
- Nem túl drága ez, hogy én vigyázzak rá? - A saját, korábban összetört gitárom sejlett fel lelki szemeim előtt, aminek az eltöréséért ugyan nem én voltam felelős, de akkor is mély nyomot hagyott bennem. És bár azóta Jaytől kaptam egy másikat, még mindig úgy vettem a kezembe a hangszert, mintha egy fuvallat tönkretenné. Nem beszélve az én mancsaimról. - Oké, nem fogok vele elfutni - nevettem el magamat végül, majd engedelmesen helyet foglaltam a korábban kiszemelt padon.
Elég nagy volt a csábítás, hogy normálisan is a kezembe fogjam a hangszert és meg is szólaltassam azt, de tartottam tőle, hogy tényleg történik valami katasztrofális és elrontok rajta valamit - pedig nem volt annyira ismeretlen számomra, hogy valamit rosszul csináljak vele. Mire Demian újra helyet foglalt mellettem, igazából csak úgy simítottam végig a gitár nyakán, mintha valami nagyon kedves lenne számomra.
- Hm? - Hirtelen kaptam fel a fejemet, majd megláttam a felém nyújtott poharat, ami miatt egy sugárzó mosolyt villantottam rá. - Köszi szépen. Jó lesz így, tökéletes. - Nem tudom hogy találta el az ízlésemet, de nem is akartam ezt firtatni.
- Hát ami azt illeti... - megköszörültem a torkomat, miközben a figyelmemet kifejezetten a cukros tasakok tartalmának lattéba való juttatásával voltam elfoglalva. - Azt akartam kitalálni, hogy te melyik standnál lehetsz. Láttalak a színpadon és nagyon jó voltál. - Ezen a ponton újra rá pillantottam és elmosolyodtam. - Tudod én is szoktam énekelni... Egy színház tehetséggondozó programjában vagyok benne és ott szoktam fellépni. - Volt némi büszkeség a hangomban és a testtartásomban is, amikor ezt kimondtam. - Ezért szeretnék ezzel foglalkozni később is. De ha te nem ezt tanulod... Miért? - Nagyra nyílt, kíváncsi szemekkel fordultam felé.

csóko... szia how far I go? ~ Joel & Dem 2122324058

¦ 1004 ¦ öltözék ¦ TM

» What’re you doing? - Joel & Hewie
» Joel & Sage
» we're all in this together - - Benji && Joel
» I’m losing you and you know it - cara & joel
» Jane & Joel