Valószínűleg az az oka annak, hogy felnőttként ennyire szabadszellemű lettem, hogy a szüleimnek nem feltétlenül volt ideje arra, hogy foglalkozzanak a teljes nevelésemmel. Nyilvánvalóan ez a dolog addig működött, amíg anya otthon volt velem, mert kislány voltam, aztán pedig elkezdtek befolyásolni azok a közegek, amiben mozogtam. Szinte biztos voltam benne, hogy ha mindennel tisztában lennének, ami velem van, az gyakorlatilag olyan lenne, mint egy szekrényből kiesett csontváz. Én nem akartam traumatizálni őket, mert rendben voltak azzal, hogy megbíznak bennem és egyetlen alkalommal se kerültem az eddigi életem folyamán detoxikálóba, vagy volt pozitív drogtesztem – mondjuk ez meg inkább azzal játszik össze, hogy nem kaptak el egyik drogfogyasztásos esetem alkalmával sem. Összességében én elég más voltam, mint ők, de ezzel kapcsolatban sosem helyeztek rám nyomást. Szerencsés vagyok, amiért támogattak azon az úton, amin korábban elindultam, és részben általuk ma az lehettem, aki voltam. Ez pedig határozottan egy olyan dolog volt, amit sosem mondtam volna el nekik, vagy bárki másnak.
A barátaim megválogatása határozottan valami olyan volt, amit sosem beszéltem meg velük. Ugyanakkor pont azért, amiért olyan vagyok, amilyen, egyszerűen képtelen vagyok elviselni, ha valaki hisztizik körülöttem, illetve nagyon hamar ki tudom szűrni azt, ha valaki toxikus. Lehet mondani rám bármit, de nem veszem körül magam olyan emberekkel, akikre nem lehet számítani, vagy ne szeretnének. Valószínűleg a barátaimban egyfajta safe place-t próbáltam keresni, ami minden bizonnyal azért lehetett így, mert ilyen családi környezetből származom.
- Látod, ebből is látszik, hogy az utóbbi időben egyszerűen csak nem töltünk elég időt együtt – forgattam a szemeim nevetve, mivel teljesen úgy éreztem, hogy amit megfogalmaztam, az jelenleg valid volt. Szerettem én lenni az a lány, aki belevisz másokat a rosszba, az pedig, hogy egy ilyen helyzetben ki húzza adott esetben a rövidebbet, mindig az esték meglepetései voltak. Mézivel viszont tényleg kellemetlenül keveset tudok találkozni, azt pedig kifejezetten szégyennek tartottam, hogy pont nekem nem állt modellt még soha.
- Mi van akkor, ha nem indirekt módon tettem? – egyértelmű volt, hogy csak provokálni próbálom, mert úgy néz ki, hogy vevő arra, hogy viccelődjek vele, ezt pedig jól éltem meg. Ha valaki nem fogadta el, hogy ilyen a személyiségem, azt egyszerűen nem kerestem a jövőben, ez pedig olyan dealnek bizonyult, amivel szerintem mind a két fél jól jött ki. Aurora esete nyilván más volt, mert ő baromira hagyta magát felidegesíteni.
- Nem igazán indultam semerre, most már arra megyek, amerre te is – mosolyodtam el. Ha enni akart, akkor ettem volna vele, ha más tervei voltak, akkor abban is benne vagyok. Nyilván, ha órára menne, akkor azt bebukta, mert baromi régóta nem találkoztunk, az egyéni tanrendje pedig egyenesen a lógás magaságya volt.
- Persze! Hamarosan lediplomázok, és egész idő alatt egy uv queen voltam. És jók az eredményeim – mondjuk a mi szakunkon kifejezetten sok volt a privát buli, meg átjártunk a többiek partijára is, szóval a tanárok lényegében meg voltak szokva azzal, hogy folyamatosan vagy részegen, vagy másnaposan járunk órára, már ha egyáltalán ott vagyunk. Őket tényleg az érdekelte, hogy a szakmai tudásunk megfelelő legyen, illetve osztályozható munkákat nyújtsunk be.
- Ugyanezt – vontam meg a vállam – Van egy csomó mondanivalóm, amivel a későbbiek során kezdhetek valamit, emellett a hobbim nem a munkám.
Még magam sem voltam biztos benne, hogy pontosan mivel szeretnék foglalkozni, de azt tudtam, hogy az amerikai filmipar nem az én terepem. Alapvetően túl indie a stílusom, szóval mindenképpen egy rövidfilmes lányként látnám magam a jövőben, de messze vagyok még attól, hogy saját forgatókönyvvel és rendezéssel akarjak összehozni valamit. Egyelőre tökéletesen megvoltam azzal, hogy a fotózással tudok pénzt keresni, és mellette lehetőségem van rendezőasszisztensként gyakornokoskodni egy színházban, mert ezáltal nagyon sok dolgot a gyakorlatban is meg tudok tanulni. Gondolok itt a díszlet építésről, meg arról, hogy mennyi dolgot meg lehet csinálni hagyományosan. Például a Harry Potter meg a Gyűrűk ura mind nagyon jól kinéző filmek és a zöld háttér előtti időszakból származnak.
- És jól megfizetik ezt a munkát? – ezen a ponton tényleg elkezdtem átgondolni azt, hogy megfelelő hivatást választottam-e magamnak. Mert valószínűleg ez is testhezálló – Hol találta egyébként az állást?
Erre inkább voltam kíváncsi, viszont a nyelvszakok mindig értékesek voltak, akárki akármit mond. Én egy voltam azok közül, akik úgy gondolták, hogy van innováció a nyelvtanulásban, de még mindig nagyon kevés olyan szakember van, aki tényleg jól beszél idegen nyelveket.
- Ezt nagyon jól látod, én is így gondolom – mosolydodtam el – De az étrended nagyon szörnyűnek hangzik. Hogy tudsz egyáltalán alkoholt inni?
Köztudott tény, hogy ha valami, akkor az alkohol az telibe üres kalória. Az oka annak, hogy sportoltam, de összességében nem edzettem túl sokat az volt, hogy csak az eredményeimet tenném tönkre az alkoholfogyasztásommal. A kettő együtt sajnos nem megy, az emberek pedig azt hiszik, hogy a modelleknek semmi állóképessége sincs, azonban a valóság teljesen mást mutatott. Egy dolog volt a kalóriacsökkentés, és egy másik az, hogy mennyire durva edzéseket kell csinálniuk.
- Igen, ő – mosolyodtam el – Nem feltétlenül párosra gondoltam, csak szükségem lenne egy fiú modellre is. De ha ennyire szeretnéd…
Nyilvánvalóan húztam az agyát ezzel, mert egyértelmű volt, hogy ők jók lennének egy páros fotózásra már amiatt is, hogy a tónusaik nagyon eltérőek. Nyilván egyszerű lett volna valami szőke hajú kékszemű herceget szerezni, de nem túl nagy kihívás kompozícióba tenni két ugyanolyan embert, csak szimplán esztétikus. Az én fotós pályafutásomat pedig nem ez jellemezte eddig.
- A tavasz hódítása miatt fairytale a téma – a valódi nehézséget az jelentette, hogy helyszínt találjunk ennek New Yorkban – ezért voltál te az első gondolatom. A cuki meg lehetne valami gonosz manó. Majd még meg kell írnom a scricptet hozzá.
Mondjuk, ha manónak nem is, de Cardan Greenbriarnek kinézett, szóval ez már jó kiindulópont lett volna. Először tudnom kellett volna, hogy érdekli-e a lehetőség.
- Szerintem nem is. Szimplán csak jó ránézni, nem? – vontam meg a vállam, miközben vetettem rá egy várakozó pillantást. Ez most sokkal inkább szólt arról, hogy kiderítsem az ő véleményét a srácról. Azt nem feltétlenül meséltem volna el neki, hogy láttam már mindenfélével nyomulni, valószínűleg ő is sejtheti azokat a pletykákat, amiket én is hallottam.
- Én mindig mindenkinek mondom, hogy a párkapcsolatok sehova sem vezetnek – vontam meg a vállam – Látod, megint bebizonyosodott, hogy semmi értelme az elköteleződésnek.
Bár az is igaz, hogy lényegében még sosem próbáltam ki a dolgot, és úgy beszélek, de valószínűleg van valami rejtett képességem arra, hogy megsejtsem ezeket a dolgokat. Ha valami nem működik, azt aztán tényleg nem kell erőltetni, és számomra ilyen volt a párkapcsolat. Mivel úgy is tudom, hogy nem lennék képes megmaradni benne, inkább hagyom az egészet a fenébe.
- Én arra tippelek, hogy valószínűleg ők csaltak meg téged – vontam meg a vállam, kicsit sem szégyellve azt, amit most kimondtam a számon – Legalábbis szerintem ez az ujjal mutogatás pont ezt jelenti.

- Hát – éreztem, ahogy a mosolyom szélesedni kezd – Én nemrégiben elköltöztem és feljárok azóta a felső szomszédhoz. Amikor meg nem, akkor ő jön le hozzám. Szóval most ez van velem.
Nyilván nem akartam rögtön kiteregetni az összes infómat, sokkal viccesebb volt, amikor tényleg kíváncsiak arra, hogy mi történik körülöttem. Én az a fajta lány voltam, aki szerette próbálgatni a határait, és ebbe bőven beletartozott az is, hogy a szomszéd srácot dugom, ha ahhoz van kedvem. Ahhoz pedig szerintem egy épszerű nőnek lett volna kedve.
- Vegán étterem az beleférhet? – tértem vissza a kajára. Talán egy ilyen étterem lett volna a legideálisabb arra, hogy ne valami nyúlkaját együnk meg, de elkerülhessük a szénhidrátot meg a testsúlyt kellőképpen befolyásoló ételeket.

1 221 || girl in red - say anything || ruha || milyen jó ajánlatom van ugye!!  || *

India and Maëlys

Hiába élvezem amit csinálok, azért sok szempontból nem ismertem még eléggé magamat. A szüleim foglalkozása miatt valahogy evidens volt, hogy én is a divatszakmában folytatom valahogyan a nyomdokaikban. Az nem volt csak egyértelmű, hogy pontosan milyen formában történik ez. Irigyeltem azokat, akik értettek a fotózáshoz, mert sokkal nehezebb feladat annál, mint hogy néhány gombot kelljen csak nyomogatni. Akinek nincs meg hozzá a szeme, tulajdonképpen inkább bele sem kellene, hogy fogjon. Dolgoztam már olyan fotósokkal, akiknek megvolt a víziója, de mégsem tudták megfelelően visszaadni azokat a fotókon. Ez néha a fotózás költségvetésén is múlik, de nem vagyok annyira elfogult, hogy megfeledkezzek a modellek felelősségéről. Szerintem nem minden modell működik minden fotóssal és van, hogy időbe telik felismerni a kémia hiányát. Pont, mint egy párkapcsolatban is. Ami elsőre izgalmasnak és biztatónak tűnik, talán néhány héten belül valami teljesen mássá válik.
Amire ki akarok lyukadni tulajdonképpen csak az, hogy nem lehet mindent kőbe vésni és nem kell mindennek tökéletesnek lennie. Úgy gondolom mindenki megérdemel legalább még egy esélyt - és bízom benne, hogy vannak olyan barátaim, akik számolják helyettem, hogy pontosan honnan is kezdődik az a még egy... Ez pedig nem csak az emberekre, hanem más életkörülményeinkre is vonatkozik. Én például egyáltalán nem voltam benne biztos az egyetemi pályafutásom kezdetén, hogy akarok-e egyáltalán diplomát. De mindenki, vagy inkább fogalmazzunk úgy, hogy a barátaim és kortársaim többsége nagyon várta ezt az időszakát az életének, ezért én is kitartottam az ötletem mellett. Még ha hülyeségnek tűnt is egy francia szülővel épp francia szakra beiratkozni. Ma azonban már bántam volna, ha lemondok nem csak az élményről, a bulikról, de a barátokról is, akiket itt az egyetemen szedtem össze.
India megjelenése mondhatjuk, hogy részben meglepett, másrészt meg én nem figyeltem az orrom elé, szóval lehet, hogy már percek óta figyelemmel kíséri, ahogyan a telefonomat bámulva kóválygok a folyosón. Mindenesetre nem nevetett ki, amikor magára vonta a figyelmemet, emiatt egy határozottan jókedvű mosollyal tudtam őt köszönteni. Nem mintha bármikor nem lenne jó őt látni.
- Hát embert nem gyilkoltam, szóval amennyire lehet tiszta, igen. - Halkan nevetve osztottam meg vele a dolgot. Egyébként nem tartottam magamat egy szentnek, de a lelkiismeretem valószínűleg azért is volt tiszta, mert nem úgy fogtam fel a dolgokat, hogy meg kellene bánnom őket. Ha így lett volna, egyszerűen nem csinálom őket. Voltak bizonyos elvek és elképzelések, amelyeket igyekeztem betartani, de alapvetően elég fiatalnak tartottam magam ahhoz, hogy tanuló fázisnak fogjam fel a húszas éveimet. - Ezzel most indirekt módon leunalmasoztad az életemet, ugye tudod? - Vigyorogva pillantottam rá, miközben felvontam a szemöldökeimet. Ugyanúgy nem vettem a szívemre a megjegyzését, mint ahogyan tudatában voltam annak is, hogy nem fog rám megharagudni, amiért kicsit csipkelődöm.
- Merre indultál? - A válaszából arra következtettem, hogy nem úgy kelt fel ma, hogy ő legyen a hivatalos stalkerem, de ha már így összefutottunk, akár el is kísérhettem őt - már ha indult valahová.
- Szerinted is? - mosolyogva tettem fel a kérdést, ami részben költőinek lett szánva. Igazából függetlenül attól, hogy valaki esetlegesen kritizálta azt, ahogyan kezelem az egyetemet, nem voltam hajlandó változtatni a viselkedésemen. Tudom mi a jó nekem és mit tudok összeegyeztetni a menetrendemmel, ezért attól sem félek, ha egy-két félévvel több időt töltök az NYU-n. - Ha újrakezdhetnéd az egyetemet, te milyen szakot választanál? Azon gondolkozom, hogy tanulnom kellene valami mást is később. - Határozottan nem rögtön a francia szak után. Egyelőre jó lenne feltérképezni, hogy milyen irányba indulhatok tovább egy nyelvi alapdiplomával. - Van egy barátnőm, aki nyelvi diplomát szerzett és most egy pornó oldal ügyfélszolgálatánál chatel. - Én pedig határozottan nem akartam hasonló karrierbe fogni. Igazából azt sem akartam tudni, hogy a képeim milyen emberekhez jutnak el.
- Persze, azok bármikor jól jönnek. - Voltak fotósorozatok, amiket nagyon szerettem és soha nem untam meg akár visszanézni sem őket, más esetekben pedig érvényes volt az, hogy egy-egy koncepciónak megvolt a maga szavatossági ideje. Amikor pedig ez lejár, érdemes frissíteni a portfóliómat is. Ezzel még a menedzseremnek sem lehet baja. - Szerintem unalmas lenne, ha mindig ugyanazokat a képeket küldenénk mindenhová. Veled úgysem dolgoztam még eleget. - Mosolyogva szorítottam rá a karjára. Az ilyen ötletek igazából mindkettőnknek hasznosak voltak, hiszen mindkettőnk portfóliója bővült és kölcsönösen ajánlhatjuk egymást, ha felfigyelnek a közös képeinkre.
- Akkor az enyém vagy délutánra. - Ebből pedig már nem voltam hajlandó alkudni. Amíg a többiek a gyakorlatukon sínylődtek, nekem ezerszer jobb programom van most, hogy Indiával összefutottunk. - Vissza kell fognom a szénhidrátot, de most jöttem Milánóból, és vagy egy hét múlva lesz fotózásom. - Ergo valószínűleg senki nem fog megölni, ha ma eszem valami normálisat. Csak nekem lesz bűntudatom. Illetve azt kell kerülnöm, hogy netalántán összefussak a menedzseremmel és ott helyben kinyírjon.
- Aha, róla meséltél már ugye? A szép latina lány? - Legalábbis a barna bőre és sötét haja alapján nekem ez ugrott be róla. Nem egy szakon tanultunk, de azért könnyen nyomon tudtam követni azokat az embereket, akik India körébe tartoztak. - Miről szól pontosan a projekt? És ha jól értem páros fotózást szeretnél? - Csak azért kérdeztem rá ezekre a részletekre, hogy ha később a menedzserem kérdezné, tudjak mondani konkrétumokat. Mivel van időm Indiával dolgozni és egyébként akár nulla infóval is igent mondtam volna neki, ez csak egy professzionális kör volt.
- Egy szakra járok vele? Demian? Nem tudtam, hogy modellkedik is... - kérdőn pillantottam a barátnőmre, hátha ő többet tud. Nem arról van szó, hogy ennyire nem tudok semmit a szaktársamról, inkább csak eddig nem említette nekem, hogy hasonló dolgok érdeklik, mint engem.
- Ah, nincsen. Neteyam egy gyökér volt, ne is beszéljünk róla. El tudod hinni, hogy ki volt akadva, amiért nem vettem fel a telefont miközben fotózásom volt? - Úgy fújom ki a levegőt, hogy közben egyértelművé válik a frusztrációm. - Aztán kitalálta, hogy megcsalom, minden alkalommal amikor férfiak is voltak a közelben. - Ami a divatszakmában valljuk be, nem meglepő. Igazából sehol nem meglepő, a Föld lakosságának kb. fele férfiakból áll.
- De ennyit az én katasztrofális szerelmi életemről. Mi a helyzet veled, Vénusz? - A barátnőm nem a Cupido fajta szerelem értelmében tekinthető a szerelem istennőjének,  ezt én is tudom. Ettől függetlenül ugyanúgy találónak érzem számára ezt a becenevet, mint amikor először közöltem vele. Most pedig remélhetőleg ő fog nekem valamilyen nagyon szaftos dolgot mesélni a saját szerelmi életével kapcsolatban.

Azt hiszem, hogy az egyik legelőnyösebb tulajdonságom az volt, hogy sosem feszültem rá a dolgokra. Ha az ember valamibe túlságosan belekapaszkodik, akkor azt el fogja veszíteni. Pont emiatt, ha valakit éppenséggel szerettem, akkor kiélveztem ideig-óráig, hogy mi ketten együtt vagyunk és boldogan adjuk magunkat egymásnak. Ha pedig éppenséggel arról volt szó, hogy el kell engednünk egymás kezét, azt úgy tudtuk megtenni, hogy nem okoztunk a másiknak fájdalmat. Hittem benne, hogy az őszinteség előrébb való mindennél. Nem kell szerelmet hazudnom ahhoz senkinek, hogy kielégíthessem a testi vágyaimat, amik igenis megvannak úgy is, hogy nő vagyok. A barátaimmal valami hasonló volt a helyzet. Mivel nem mindegyikükkel töltöm el a létező összes időmet, gyakorlatilag benne van a pakliban az is, hogy nem tudunk annyit találkozni, mivel időnként ők elfoglaltabbá válnak. Ezzel én teljesen rendben vagyok, mivel az én életem is pörög, meg alapvetően nem szorulok rá arra, hogy valaki folyamatosan őrizzen. Soha nem mentem bele olyan hülyeségekbe, hogy vajon mennyire számítok népszerű lánynak, mivel összességében megvoltak azok a körök, amiben jól éreztem magam és tájékozottnak éreztem magam, ami miatt alapvetően könnyedén beszélgettem az emberekkel. Ennél többre meg nem igazán volt szükségem jelenleg. Én megvoltam azzal, ha kedvelnek, nem vágytam mély érzésekre és nagy szeretetre senkitől sem. Ennek gondolom az lehet az oka, hogy könnyelmű személy vagyok.
A magam részéről pont ezért is tudtam örülni Mézinek, amikor megpillantottam. Összességében úgy voltam vele, hogy ő az egyik olyan barátom, aki nem ér rá mindig velem lógni, de kiengesztelhető voltam, amikor hozott nekem mondjuk egy csokit Párizsból, vagy valami egyéb apróságot egy olyan helyről, ahova nekem nem mindig volt időm elutazni az itteni kötelezettségei miatt. Mivel elfoglalt az asszisztensi munkám és igyekeztem a maradék szabadidőm egy részét a fotózásnak szentelni, el kellett dönteni, hogy akkor most bulizni fogok a barátaimmal, vagy esetleg egyedül utazgatok. Biztosan feltaláltam volna magam a világban, de ettől függetlenül rendben voltam azzal, hogy New Yorkban töltöttem az időt. Mivel ez egy pezsgő város és rengeteg féle szép hely van, meg ismerek sok embert, szívesen éltem itt. Nem vágytam más helyre, meg végső soron arra jutottam, hogy ha elmennék valahova, akkor jobb lenne megosztani ezt az élményt mással. Saf nem állt úgy anyagilag, hogy velem utazzon, az pedig mind a kettőnknek csak ciki lett volna, ha én állok mindent. Ezért egyszerűbb volt magamat keretek közé szorítani és így jól érezni magam. Megvan mindenem, nincs okom a panaszra.
- Akkor tiszta a lelkiismereted? – vidám hangon tettem fel neki a kérdést, majd elnevettem magam – Unalmas lehet, az enyém sosem az.
Nem szerettem megjátszani magam, tisztában voltam vele, hogy az életmód, amit folytatok teljes mértékben szembe megy bizonyos társadalmi normákkal, de pont ez volt bennük a jó. Attól éreztem magamnak igazán nőnek, hogy magabiztosan és felszabadultan nevettem, két pofára tömtem a hamburgert magamba, szerettem inni és nem csináltam titkot abból, hogy mennyire élvezem a nők és a férfiak társaságát is. Szerintem azért tartanak vonzónak, mert felszabadult vagyok és mellettem mindenki azt teheti, amit szeretne. Ha nem lennék ennyire rossz, talán nehezebben jönnék ki másokkal, de szerettem így az életem.
- Hát, jöhetek erre – óvatosan akasztottam a karomat az övébe, hogy ne veszítsük el egymást, mert azért két óra közötti szünetben össze tudnak gyűlni az emberek rendesen a folyosókon, ami miatt most mi is simán elhagyhattuk volna egymást.
- Nagyon jól teszed. Úgyis csak a záróteljesítményed számít – finoman vontam meg a vállam. Ha nekem valami miatt szükségem lenne az egyéni tanrendre, valószínűleg én is lógnék azért, hogy másokkal is elüthessem az időt. Mindenki ezt csinálja, aki mást állít, az minden bizonnyal hazudik. Bár az is lehet, hogy az utóbbi időben túl sokat voltam Joshua társaságában, akinek minden fontosabb volt a tanulmányainál, és ezért egyáltalán nem tudtam elítélni. Ő meg én nagyon is hasonlóak voltunk sok mindenben.
- Referenciaképek jól jönnek még? – mivel ismertem a modellek munkáját egy kicsit, én is tisztában voltam azzal, hogy nem olyan könnyű fotózni őket a menedzsereik nélkül. Nem akartam lefikázni azt a személyt, aki Mézi nyomában loholt, mert neki meg lényegében ez volt a dolga. Ettől függetlenül bíztam benne, hogy egy ingyenes fotózás mind a kettőnknek jó lehet. Mivel én anyagilag rendben voltam és kaptam fizetést is az asszisztens gyakornoki munka miatt, el tudtam magam tartani. Emiatt belefértek a referencia fotózások, ha pedig Mézi hasonlót vállalna az nekem mindenképpen jó lenne.
- Persze, éhen halok. Mit ehetsz jelenleg? – nem akartam kimondani azt, hogy én be tudnék nyomni egy egész pizzát, mert jelen helyzetben úgy illet, hogy igazodok hozzá. Nekem rendben lett volna egy vegán étterem, ahol gyakoribbak a kalóriaszegény ételek – Egyébként van egy sulis projektem, ahhoz keresek modelleket. Ismered Saffie-t ugye? Neki van egy cuki haverja, aki a szakodra jár, egy félvér fiú. Elsősorban rátok gondoltam.
Nem tudtam a fiú nevét, de szimpatikus volt, hogy részt vesz a HÖK-ben és könnyen barátkozik. Talán a lány tud majd segíteni azzal kapcsolatban, hogy pontosan kiről van szó. Én pedig később a fejéhez vághatom, hogy szívesen, amiért miattam közelebb kerülhetett hozzá.
- Egyébként van most valami pasid? – az olyan lányoknál, mint ő, ez sosem volt egyértelmű, Ha én lennék modell az tuti, hogy az egész világot megdugnám.

841 || machine gun kelly - i think i'm okay || ruha || milyen jó ajánlatom van ugye!!  || *

India and Maëlys

Mindegy hányszor gondolkodtam el azon, hogy talán más életet kellene élnem, mindig rájöttem, hogy nekem nem való az, ha nem pöröghetek ezer százalékon. Tegnap érkeztem haza Milánóból, ma pedig képtelen voltam megfogadni a menedzserem javaslatát azzal kapcsolatban, hogy pihenjem ki magamat. Helyette úgy döntöttem, hogy nem hanyagolom el teljes mértékben az egyetemi tanulmányaimat, mert sok mindent lehet mondani egy modellre, de nem szeretném, ha bárki azzal jönne nekem, hogy arra is képtelen vagyok, hogy elvégezzek egy egyszerű francia szakot, főleg az én családi hátteremmel. Sosem voltak olyan jellegű ambícióim, hogy én majd egyszer NASA mérnök, vagy asztrofizikus leszek, ez pedig évek óta így volt már. Nekem is volt hercegnős korszakom, ráadásul mindkét szülőmet nagy mértékben tudom hibáztatni azért, mert adták is alám a lovat és ha nem is voltak ott nekem életem minden pillanatában, viszont amikor mégis, akkor ténylegesen is hercegnőként kezeltek. Részben miattuk vágytam arra, hogy minimálisan is bizonyítsak. Személy szerint nagyobb érdemnek gondolom, ha olyan címlapra kerülök, amiről mindig is álmodtam és szakmailag biztosan apa, mint fotós, anya pedig mint modell, szintén velem örülnének. De a fotómodell karrier nem fizeti a nyugdíjat, ezért valami minimális elméleti tudást is össze kellene szednem a középiskolai vizsgáimon túl.
- Lori, jössz a gyakorlatra?
Felkapom a fejemet és szinte meglepetten pillantok a lányra, akivel egyébként annyira jóban vagyunk, hogy néhány csapatmunkát együtt csináltunk már meg és többször voltuk már közösen vásárolni. Ha más pozitív dolgot nem is találnék az egyetemen, a közösség akkor is ott lenne, mint az egyik legnagyobb előny. Nincs bajom azokkal az emberekkel, akik szintén a modellkedést választották hivatásuknak, de jellemzően nagyon toxikus is tud lenni az a közeg. Ami miatt egyébként csak örülni tudok annak, hogy nem vagyok kifutóra való. Akkor nem csak a kalóriákat számolnám, hanem valószínűleg klinikailag is diagnosztizáltak volna már valamilyen táplálkozási zavarral.
- Nem, kihagyom, mert egyéni tanrenden vagyok. - Mosoly terült el az arcomon, közben pedig képtelen voltam nem kifejezetten elégedettnek érezni magamat a helyzettel kapcsolatban. Mások olyan órákon szívtak, amiről csak rosszakat hallottam, nekem pedig nem kellett végig ülnöm őket, mert vállaltam, hogy ugyanolyan jól teljesítek, ha mellette a karrieremre is koncentrálok.
- Akkor holnap este találkozunk! - Integettünk egymásnak, Loren pedig rövid időn belül el is tűnt a teremből. Én magam sem vesztegettem az időt azután, hogy bepakoltam a táskámba. Nem volt konkrét programom a nap hátralévő részében, hiszen a menedzserem azt hitte, hogy otthon vagyok, mégis jól esett kilépni a folyosóra, elvegyülni a többi hallgató között. Valamikor félúton a kijárat felé jutott eszembe, hogy a reptéren nem volt már időm végigolvasni apám legutóbbi üzenetét, ami miatt előhalásztam a telefonomat és a képernyő felé hajolva folytattam az utamat kifelé.
Egészen addig, amíg meg nem éreztem a tenyeret a kezemen. Ha másért nem is, a hang irányába már amúgy is odafordítottam volna a fejemet. Mosolyra húzódtak az ajkaim, amikor felismertem a lányt. - Szia! Jaj, dehogy ignorállak! - Nevetés tört ki belőlem, miközben megráztam a fejemet. - Még jó, hogy nem követtem el semmit, mert megijedtem volna tőled, ha így állítasz meg. - Vigyorogva pillantottam felé, miközben ő a kezem után nyúlt és folytattuk az utunkat kifelé - legalábbis gondolom, hogy közös döntés volt ez, mert nem figyeltem annyira korábban. - Te is erre jössz? - kérdeztem rá, csak hogy ráerősítsek a dologra.
- Kihasználom az egyéni tanrendemet. - Mosolyogva rántottam meg a vállamat. Valójában az is benne volt a dologban, hogy tényleg előfordultak olyan esetek, amikor késő este fotóztak, vagy épp egy másik városban, ahonnan nem volt olyan egyszerű hazautaznom. Szerintem ha össze kellene számolnom, hogy mennyi időt töltöttem már eddigi életemben reptereken, több lenne, mint az az idő, amit valamelyik szülőm otthonában. De nem rovom ezt fel nekik, mert ők is legalább olyan elfoglalt életet élnek, mint én és ez valahol így van rendben.
- Milyen felkérésre gondolsz? - Kíváncsian pillantottam Indiára, mert korábban nem említett olyasmit, hogy kapcsolatban lenne valamilyen divatfotóssal. - Igazából nem feltétlenül én válogatom, hogy miben vennék részt, a menedzseremre van bízva a dolog. - Finoman megbillentettem a fejemet, miközben magyaráztam. - Miről lenne szó? - Ezen a ponton már feltételeztem, hogy olyasmiről lenne szó, ahol vele együtt dolgozhatok, ami ha teljesen őszinte vagyok, nem lett volna ellenemre. Soha nem csak a "nagy" munkákra akartam vadászni, hanem olyan projekteket is szerettem volna vállalni, amit csak a saját kedvem miatt tehetek meg. Egyébként sem a pénz volt az elsődleges szempont.
- Van kedved beülni valahová? Beszélgethetnénk még jó pár dologról. - Várakozóan pillantottam rá, remélve, hogy nem csak az én napom szabad már, hanem ő maga is elrabolható egy italra, vagy épp kávéra, a kedve szerint.

Az egyetemi napjaim az idő múlásával egyre lazábbak lettek. Elsőévesként úgy éltem meg az egészet, mintha a fogamat húznák, mivel nem igazán tudtam, hogy mire kellene számítanom. Ugyanakkor teljes mértékben elhivatott voltam a szakmát illetően. A képzés, amire jártam, sokkal inkább volt gyakorlati, mint elméleti, emiatt hamar meg tudtam szeretni. Nem akartam szinte azonnal rendezői babérokra törni, mert pontosan tudtam, hogy ez a szakma nem így működik. Ugyanakkor nagyon hamar belekóstolhattam az irányításba, illetve asszisztensként is volt lehetőségem dolgozni. Nyilvánvalóan nem vagyok rekorder, ami a kamerák összeszerelési idejét illeti, nem szeretek élőben vágni, és vannak érdekesebb dolgok is a stúdióspecifikus feladatoknál, de valamilyen szinten elmondhatom magamról, hogy egyre közelebb kerülök ahhoz, hogy ténylegesen megpróbáljak elhelyezkedni a szakmámban. Ez egyszerre volt felemelő és ijesztő érzés. Nyilvánvalóan valamilyen szinten belefáradtam már a saját tanulmányaimba. Mindenki ezt tenné. Egy egyetemi képzés számomra nem fekete és fehér, vannak baromi jó és igencsak nehéz pillanatai is. Soha nem akartam elvenni a gólyák kedvét, lényegében ez volt az egyik oka annak, hogy sosem vállaltam munkát a HÖK-ben. Pontosan tudtam, hogy néha elég lehangoló a stílusom, illetve valószínűleg senki sem kíváncsi arra, ahogyan kioktatom arról, hogy az egyetemen mindenki alkoholista és ribanc, szegény és lelkibeteg lesz. Meg persze egészségtelen, és a legtöbben meg is híznak, amiért kollégiumba költöznek és elhagyják magukat. Mivel én is rácáfolok pár ilyen sztereotípiára, semmi értelme nem lenne a jövő generációját elijeszteni a felsőoktatástól.
Ennek ellenére minden alkalommal ismerem az újakat. Nekem is az a célom, hogy szélesebb körben legyen egy jó baráti köröm, mivel ők egyrészt a támogatóimmá is válhatnak a jövőben. Valószínűleg nagyon sokan nem kedvelnék azt a stílust, amiben szívesen alkotnék, viszont pár kedves szó is sokat tud jelenteni… még az olyan szívtelen ribancoknak is, mint amilyen én vagyok. Valahol mélyen még bennem is van némi bizonytalanság az életemet illetően, de ezt valahol jónak éreztem. Csak akkor tudunk valódi sikereket elérni, ha nem vagyunk biztonsági játékosok. Nem arra vágytam, hogy történelmet írjak, szimplán csak szerettem volna valamilyen nyomot hagyni ebben az elcseszett világban. Mert akkor már volt értelme egyáltalán megszületnem.
A mai nap folyamán, gyakorlatilag egyetlen mappa volt nálam, a picike táskámat leszámítva, amibe a legfontosabbakat gyűjtöttem össze. Szoknyás kedvemben voltam, amit annyira nem bántam, mert a postaládánál Joshuával összefutottam egy puszira, aztán meg is beszéltük, hogy vacsorára átugrok egy doboz pizzával, mert neki ma szabadnapja van. Általában nem viseltem sminket, amikor találkoztunk, viszont kifejezetten örültem neki, hogy ma festettem magamnak egy apró, egészen visszafogott tusvonalat, és a szokottnál sötétebb szájfényt használtam. A pirosítót általában nem felejtem el, ha kilépek az ajtón, szóval mondhatni sokkal fullosabb voltam, mint amihez hozzászokott. Ez pedig jó, mert legalább nem jut eszébe majd az a jövőben, hogy lecseréljen. Nem érdekelt, ha valakije volt még, azonban nehezen viseltem volna azt, ha másért dob el.
- Hé! – nem elég, hogy a piros ruhám miatt gyakorlatilag kitűntem a tömegből a folyosón, még a hangom is elég energikus volt ahhoz, ahogy a tenyeremet a fiatal lány vállára tettem, hogy többen felénk fordultak – Máris ignorálsz? Pedig tök jót buliztunk a múltkor!
Egyetlen pillanatra dermedtek meg körülöttünk a diákok, utána már mindenki ment is a dolgára. Én nevetve vártam, hogy a lány felém forduljon, és amikor megtörtént ez egyszerűen átöleltem és a keze után nyúltam, hogy tovább sétálhassunk együtt arra, amerre indult.
- Ritkán látlak az egyetemen, bár a munkád megmagyarázza azt, hogy ez pontosan miért van – nem okoltam érte, ha én modell karrieren agyaltam volna, szintén nem itt pazarolnám az időm – Kevésbé fancy felkéréseket is elfogadsz, vagy ne kérjelek hasonlóra?

581 || girl in red - rue || ruha || szépség    || *