↳ A franciák gyakran barett sapkát és csíkos felsőt hordanak.
- Mint ahogyan az amerikaiak sem járnak mindenhová cowboy csizmában és kalapban, így a franciák számára sem kötelező a barett és a csíkos dolgok viselése. Maëlys sem kivételez bármilyen mintával a gardróbjában, mindet legalább ugyanannyira szereti - habár tény és való, hogy virágmintás darabokban nem sűrűn lehet elcsípni.
↳ A francia emberek nem fordítanak eleget a személyes higiéniájukra.
- Ez a sztereotípia valójában épp az amerikaiaknak köszönhető. Amikor az Egyesült Államok felszabadította Franciaországot a második világháború végén, a francia vízvezetékrendszer nem volt a legkorszerűbbnek tekinthető, ezért a napi zuhanyzás akkoriban nem volt opció. Mára azonban ez már jelentősen megváltozott. Maëlys például kifejezetten szeret hosszú és kellemes fürdőket venni - a lakását is úgy választotta, hogy mindenképp legyen benne kád.
↳ A franciák udvariatlanok.
+ Néha az embereknek okkal van hírneve. Aki nem hiszi el, hogy a franciák kifejezetten udvariatlan népség, menjen el egy párizsi bisztróba és próbáljon meg rendelni a francia személyzettől. De ha másképp akarunk fogalmazni, és egyben ha Maëlys-ről van szó, sokkal inkább arról van szó, hogy a franciáknak nincs ideje a baromságokra és szeretik kimondani az igazat.
↳ A francia emberek sok bort isznak.
+ Nem meglepő, de igaz - ebédnél, vacsoránál, miután a gyereket ágyba rakták... A franciák alkoholfogyasztásának több, mint felét a bor teszi ki. Maëlys-el először a nagymamája kóstoltatta meg az italt, még gyerekkorában, annak a reményében hogy attól hamarabb elalszik majd.
↳ A franciák jók az ágyban.
+ Saját magával kapcsolatban mégsem nyilatkozhat - még ha csak félig francia is -, Maëlys tapasztalatai alapján viszont azok. Abszolút.

↳ Az amerikaiak hangosak és utálatosak.
- Valószínűleg azért terjedt el ez a vélemény, mert mindenki találkozott már egy hangos amerikaival egy-egy buliban. De valljuk be őszintén, ki nem volt már hangos, miután megfelelő mennyiségű alkoholt fogyasztott? Maëlys sem kivétel.
↳ Az amerikai emberek állandó optimisták.
+ A helyi vállalkozói kultúrából sokan arra a következtetésre juthatnak, hogy az amerikai emberek örök optimisták, de valószínűleg nincs olyan ember a Földön, akire ez igaz lenne. Maëlys szerint nem csak fekete és fehér létezik a világban, hanem minden esetben árnyalatokban kell gondolkodni.
↳ Az amerikaiak mind el vannak hízva és a gyors kaja megszállottjai.
- Míg bizonyos értelemben ez igaznak tekinthető, mivel az elhízás és a káros súlygyarapodás komoly probléma az Államokban - három felnőttből kettő túlsúlyosnak, vagy elhízottnak számít -, az országban számos kísérlet történt és van is folyamatban a probléma megoldására. Maëlys esetében ilyesmiről nem beszélhetünk, összesen 47 kilót nyom (vasággyal).
↳ Minden amerikai embernek van fegyvere.
- Habár a kijelentés ilyen formában túlzás, egy friss felmérés szerint az amerikai felnőtt lakosság 36%-a van lőfegyver birtokában, vagy él együtt olyannal, akinek van lőfegyvere. Maëlys az édesapjával járt már lőtéren, de nincs saját lőfegyvere - egyébként megrögzött pacifista, így nem is tervezi annak beszerzését.
↳ Az amerikaiak patrióták.
+ Tény és való, hogy kifejezetten hazaszerető népségről van szó, amit nem is rejtenek véka alá. Maëlys mindig is inkább világpolgárnak tekintette magát. Rengeteget utazik, mióta pedig járt Balin, Indonéziában, szeretne valahol a tengerparton élni egyszer - talán majd nyugdíjas éveiben.

---

Akár a végtelenségig is lehetne azon vitázni, hogy Maëlys inkább amerikai vagy francia, végső soron azonban mégiscsak önmaga marad, amitől egyben egyedülálló is. Nagyon független, teljesen jól elboldogul az életben egyedül is, ami valószínűleg annak köszönhető, hogy már egész kicsi korától magára volt utalva. Na, nem teljesen, mert mindig volt egy dadus, vagy bébiszitter, aki vigyázzon rá, a szüleit azonban keveset látta, mivel mindketten elfoglalt emberek. Apja fotós, édesanyja pedig modell - manapság már inkább divatmogul -, így rengeteget utaztak és utaznak a mai napig is. Régebben együtt, manapság már sokkal inkább külön-külön. A szülei úgy kilenc éve nem alkotnak már egy párt, a kapcsolatuk viharosnak ugyan nem, de annál távolságtartóbban végződő végkifejlete miatt Maëlys kénytelen volt tizenegy éves korában megtanulni milyen teljesen egyedül repülőn ülni és elutazni egyik szülőjétől a másikig.
Bár szívesen tölti az idejét mások társaságában, attól még néha neki is szüksége van arra, hogy egyedül lehessen - legfőképp azzal a céllal, hogy feltöltődjön. Ilyen "én idő" számára például az, amikor maga látogat meg egy mozit. Könnyen barátkozik és jellemzően eléggé nyitott, mosolygós más emberekkel.
Inkább az esze vezeti, mint a szíve. Életszemlélete módszeres, sok esetben nem szereti a véletlenre bízni azokat a dolgokat, amik vele történnek, habár gyakran tűnhet gyengédnek, a szívét mégis igyekszik elzárni a külvilág elől. Fiatal kora óta a figyelem középpontjában van köszönhetően a szüleinek, azonban nem szereti kiteregetni a magánéletét az újságoknak, vagy olyan embereknek, akiknek semmi köze hozzá. A távolságtartását gyakran félreértik, nem azért mert hiányozna belőle a kifejezés képessége, sokkal inkább azért, mert ő maga nehezen fogadja el az érzéseit igaznak és relevánsnak, ha az ésszel áll szemben.
Ha számba vesszük a negatív tulajdonságait is, Maëlys-ről hamar kiderül, hogy egyes helyzetekben nagyon is akaratos. Ha olyan emberrel van, akiért teljesen odáig van, képes egészen féltékennyé válni, ha a másiknak nincs ideje rá, mondhatjuk akár azt is, hogy felébred benne a birtoklási vágy. A szerelemben egyébként biztonságra és bizonyosságra vágyik, arra, hogy a féltve őrzött, falakkal körülvett szívét kitárhassa valakinek, még ha ehhez idő is kell neki.

Fentebb nyomom a napszemüveget az orromon, amivel eredetileg azt próbáltam eltakarni, hogy hogy nézek ki jelenleg körülbelül három órányi alvás után. Mostanra azonban sokkal inkább a szúrós pillantásomat takargatom vele, mint bármi mást. De talán célszerűbb lenne úgy fogalmazni, hogy egyetlen egy embernek tartogatom azt, amiért valószínűleg már megint túl későn indult el értem a reptérre és ahelyett hogy az épületben várna, valójában még most keres valahol parkolóhelyet. Újra meg újra arra a következtetésre jutok, hogy szinte már nevetséges a tény, hogy apám amerikaiként immár Franciaországba költözött, anya meg én pedig épp ellenkezőleg, miután véget ért a kapcsolatuk, az Államokban látta számunkra a jövőt. Egyébként sem ismeretlen egyikük számára sem a másik fél országa, gyerekkoromban is rengeteget ingáztunk a két hely között, de ha valamit, azt semmiképp nem gondoltam volna, hogy apát a francia fiviérán fogom meglátogatni.
- Apa, nem hiszlek el... - Sóhajtva húztam elő a telefonomat a zsebemből, amibe előbb újra életet kellett lehelni, csak azután vált alkalmassá a telefonálásra. Azt terveztem, hogy megelőzve az elkerülhetetlent - azt, hogy az emlegetett szülőm és én elkerüljük egymást valahol a reptéren -, inkább felhívom őt, amikor még frissen megvan neki, hogy melyik zónában parkolt és megoldok ezzel minden esetlegesen a jövőben felmerülő problémát.
A telefonhívásomat azonban megakadályozta az, hogy hangposta üzenetem érkezett apámtól. Kérdőn pislogtam a képernyőre, némi mérlegelés után azonban arra jutottam, hogy biztosan nem a zsebével telefonált és nem is annak a műve ez a hangposta üzenet, hogy elfelejtette időben letenni, amikor keresett. A fülemhez emeltem hát a készüléket és vártam.
- Malou drágám! De jó hallani a hangod... Nem mintha nem beszéltünk volna a napokban, te is tudod. Szóval azért kereslek, mert nagy-nagy gondban vagyok. Már biztosan a repülőn ülsz, szóval csak később tudod meghallgatni ezt az üzenetet, de az a helyzet, hogy nem fogok tudni kimenni érted...
Ezzel talán még nem is lenne gond. Tizenegy éves korom óta kénytelen voltam megszokni, hogy hogyan kell elnavigálni annyi ember között, amennyi egy-egy nemzetközi repülőtéren megfordul. Mivel már jártam nála, amikor még csak épp megvette a házat és megkapta a kulcsokat hozzá, még azzal sem lenne gond, hogy magam taxizzak ki hozzá. Az üzenetnek viszont még nem volt vége. Sőt, csak most jött a java.
- ...és abban sem vagyok biztos, hogy mikor érek haza a hét végén. Képzeld, teljesen váratlanul felhívtak és... De tudod mit, ezt majd elmondom, ha visszaértem. Lényeg a lényeg, hogy ott hagytam neked a kulcsot az egyik virágcserép alatt a teraszon, a tiéd a ház. Akár bulit is szervezhetsz, én nem bánom, nem úgy mint anyád. De ne is hozzuk fel... Még egyszer nagyon sajnálom, Malou! Csókollak!
Magam sem tudtam, hogy sírnom kellene, vagy nevetnem. Nyolc és fél órát repültem azért, hogy aztán nem hogy fuvarom ne legyen, de társaságom sem a következő... Ki tudja hány napra. De legalább bulit tarthatok. És bár jobban meg kellene, hogy érintsen a dolog, amikor leintek magamnak egy taxit, valójában már azon kattog az agyam, hogy melyik francia barátom milyen gyorsan ér a városba, hogy tényleg megszervezzük azt a bulit.

---

- Anya, figyelsz? - Teljesen őszintén, egy kissé talán még felháborodottan is teszem fel ezt a kérdést neki, amiből nagy eséllyel amúgy sem érzékel semmit a vonal túlsó végén, tekintve, hogy az elmúlt tizenöt percben egy szavas válaszokat adott nekem, a maradék időben pedig csak különböző módokon hümmögött.
- Ühüm, persze. - A válaszán tisztán hallani, hogy túl későn kapcsolt és csak a válasza második felénél emelte a megfelelő közelségbe a telefont a füléhez.
- Oké, akkor mit mondtam? - Nem neheztelek rá a figyelmetlensége miatt, mert húsz évem volt már megszokni, hogy az anyám ilyen. Ettől függetlenül még jól esett volna, ha néha elmondhatom neki minden nyűgömet és bajomat. Arról nem is beszélve, hogy milyen jól jött volna néhány normális tanács, ahelyett, hogy bármikor, amikor párkapcsolati problémákat hoztam neki elő, egyszerűen annyit feleljen, hogy szerinte épp itt az ideje, hogy én is elkezdjek szeretőt tartani. Ennél franciább választ nagy eséllyel keresve sem találtam volna. Most mégsem elégítette ki az elvárásaimat ez az egész telefonbeszélgetés. A Föld másik feléről nagy nehezen utolérem a saját anyámat és arra kérem, hogy adjon nekem tanácsot, erre ő New Yorkban - vagyis tulajdonképpen fogalmam sincs hol vannak most éppen -, félvállról veszi az egészet és eltereli a figyelmét a legújabb pasija. Legalábbis sejtem, hogy ez van a dologban.
- Oh, mon chéri... Miért vizsgáztatsz már megint? Inkább gyere haza és megbeszéljük, jó? - Kis híján belenevetek a telefonba, de ezúttal én emelem el a készüléket a fülemtől. Elgondolkodva pillantok a számon át megszökő lélegzet után, ami a hidegben élesen rajzolódik ki.
- Anya. Oroszországban vagyok. - De miért is tudná? Régóta elég felnőttnek gondol már mindkét szülőm ahhoz, hogy ne bújjak egyikük lába mögé sem, arról viszont pont nem én szeretném felvilágosítani őket, hogy részben a nevelési stílusuknak, részben az első barátom meggyőző képességeinek hála pontosan hány éves is voltam, amikor elveszítettem a szüzességem. Szabad nevelés ide vagy oda, de vannak dolgok, amiket én sem szeretnék tudni a szüleimről, plusz nekik sem érdemes rólam. - Tudod mit? most leteszem. Később beszélünk! - Nem is igazán várok a válaszára, csak belehadarok még valami au revoir szerűt a telefonba, aztán kinyomom. Egyáltalán nem haragszom, amiért képtelen kommunikálni velem. Mindig is apa volt az, aki könnyebben kifejezte magát és érzelmesebb volt, valószínűleg ezért nem működött közöttük az, hogy együtt maradjanak. Nem hibáztatom őket emiatt, tekintve, hogy néha nekem is nagyon elegem tud lenni belőlük. Most például anyámból, aki egy épkézláb tanácsot nem tud nekem adni a párkapcsolatommal kapcsolatban. Amit egyébként sem ő fog megoldani, de jelen állás szerint nem is én, vagy az idő - de ennél jóval határozottabban nem az, ha halálra fagyok az orosz télben. Eredetileg csak egy rövid sétát akartam tenni, amiért az egész napomat bent töltöttem egy fotózás miatt, de talán a fáradtság miatt, talán csak azért, mert nem voltam hozzászokva ehhez a durva időjáráshoz, egyszerűen nem bírtam tovább kint lenni.
Megszaporáztam a lépteimet, hogy gyorsabban érjek vissza a hotelbe, de valami mégis arra késztet, hogy egy fokkal jobban odafigyeljek a környezetemre. Ezért pillantom meg az egyik kapualjban azt a vacogó alakot. Bizonytalan léptekkel közelítem meg, a hangom pedig óvatos, amikor megszólítom őt angolul. - Elnézést... Minden rendben? Hahó... - Kíváncsi szemekkel fürkészem az arcát, azon töprengve, hogy mi hozta ide és miért nem ment be bárhová, ahol nem fagy majd halálra. Gondolkodás nélkül bontottam ki a nyakamban lógó sálat és finoman támasztottam meg a fiú fejét, hogy lehetőség szerint minél jobban körbefogja az anyag a fejét. - Mi a neved? - Hátha az bármilyen módon segít nekem abban, hogy tudjam, nem lesz rossz vége ennek a napnak számára. - Mi lenne, ha hívnék neked segítséget? - Választ ugyan nem kaptam tőle, az én lelkiismeretemet azonban nagyon is megnyugtatta volna, ha tudom, hogy nem fagy halálra. Talán nem köszöni meg nekem a kórházi számláit, de legalább segítettem. Mint a sállal a nyakán.

---

- Emeld meg egy picit az álladat. Kérek egy olyan nézést... Nagyon jó! - Sebastian lelkesedése maradéktalanul ragad át rám is, az arckifejezésemmel azonban próbálom a teljes nyugodtság képét árasztani. Na jó, mivel egy kád vízben fekszem és a fotózásnak semmi köze a nyugodtsághoz, vagy bármiféle cukisághoz, próbálom elkapni a megfelelő pillantásokat és szögeket, ahogy jól mutathatnak ezek a képek. - Még egyet... Még egyet, de most legyen nagyon dög. Ez az!
Szeretném viszont látni azt a bizonyos dög nézést, de talán akkor, amikor egy fokkal szárazabb vagyok és kevésbé fázom. Fogalmam sincs hogy álltam meg, hogy ne vacogjanak a fogaim a kádban ülve, de kis ideig még szükség lesz rá, hogy kibírjam. Valószínűleg egyedül az tart életben, hogy utána néhány barátnőmmel megbeszéltük, hogy valami undorítóan kalóriadús ételeket is felszolgáló helyre megyünk, plusz italozni. Egyelőre egészen hosszan látom előre, hogy mikor lesz fotózásom és mikor kell igazán toppon lennem, a mai nap után pedig ennyit megérdemlek. Remélhetőleg ez a fotózás nem egy tüdőgyulladás formájában köszöni majd meg magát nekem.
- Kész vagyunk. - Az eddigi viszonylagos csendhez képest most mindenki felbolydul és utasítások repkednek a levegőben. A fotós az asszisztenseinek magyaráz, a koordinátor a sminkesnek, a menedzserem pedig nekem. Nem veszem észre, hogy mikor kerül köntös a vállaimra, miután kiszálltam a kádból és egyben a hidegre hűlt vízből is.
- Vagy ezerszer csörgött a telefonod az elmúlt.. huszonöt percben. - Julia lehalkítja a hangját, miközben egy törölközőt nyújt át nekem. Azzal a hajamat kezdem el törölgetni, amíg az asszisztensem hallgatom.
- Még mindig ő? - Nem kell nevekkel dobálóznom, hogy mindketten tudjuk kiről van szó. A nő pillantása nagyon is elárulja, hogy mit gondol az egész helyzetről, nekem pedig igazat kell adnom neki.
- Kettőt tippelhetsz. Nem is! Egyet.  - Szórakozottan bök oldalba, én pedig felnevetek. Nem kell ugyan találgatnom az illető kilétét,  azon viszont csak még többet kell majd gondolkodnom, hogy megmondjam neki, hogy közöttünk vége. Az elején megvolt az a fajta szikra, amire mindenkinek szüksége van, de nem elég, ha ez csak rövid ideig áll fenn. Aztán jöttek az olyan apró finomságok, hogy ne menjek nélküle sehová, de ő valószínűleg a fél városon átment már, amikor én külföldön voltam. Az ő ötlete volt az is, hogy mindig tudni akarja hol vagyok, még akkor is ha épp egy kád vízben ülök egy fotózáson, amiről meséltem neki, de valószínűleg nem jegyezte meg. Annyira magával van elfoglalva, hogy csodálnám, ha a születésnapomat megjegyezte volna. Megnyugtat a tudat, hogy véget fogok ennek vetni és hogy a huszonöt nem fogadott hívása alapján sejti, hogy valami nincsen rendben.
- Hányszor kell még átöltöznöm? - Abban reménykedem, hogy pozitív választ kapok, de még mielőtt tovább tudnánk beszélgetni, Julia felkapja a telefonomat, amire eddig vigyázott és felmutatja nekem, hogy valaki újra engem hív. Én azonban csak megrántom a vállamat és széles mosollyal pillantok a nőre. - Nem érdekel. Csörögjön csak. - Sok dolog okoz ma örömet; a hamarosan exem dühe, a jól sikerült képek, az, hogy remélhetőleg nem kapok tüdőgyulladást és persze hogy az egész meg legyen koronázva: a csajos program ma este.

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Igazi példája vagy annak, hogy mennyire nem szerencsés valakit csak a másoktól hallott információk alapján bekategorizálni. Annyira jó volt többet megtudni rólad azokkal ellentétben amit alapból feltételeznének rólad és megismerni, hogy ennél te sokkal több vagy.
Korán kellett megtanulnod hogyan állj ki magadért és hogy miképpen legyél önálló akkor is amikor talán jól jött volna, hogyha ennek a szerepnek az elsajátítása nem rád hárul. Ez a fajta felelősség pedig úgy érzem a későbbiekben is visszaköszön ahogyan módszeresen véded magadat a külvilágtól. Megtanultad ugyanis, hogy az életben leginkább csak magadra számíthatsz, így nem árt, ha átgondolod minden döntésedet a tetteiddel vagy azzal kapcsolatban kit engedsz be ezen falak mögé. Ettől függetlenül jó volt olvasni arról, hogy nem engedted ezt teljesen elhatalmasodni magadon, hiszen látszik, hogy egy az életet megélő és másokkal törődő hölgyemény vált belőled. És bár rengeteg zavaros pillanatot okozhatott és okozhat a szüleiddel való kapcsolatod, te magad mégis összeszedettnek tűnsz, aki tudja mit akar és mindent meg is tesz azért, hogy végül elérje a céljait.  
Tetszett, hogy egy részletesebb képet is kaptunk milyen kapcsolatban állsz a szüleiddel, hiszen bárhogyan is nézzük, az ő döntéseik miatt kellett magadat olyanná formálnod, akit ma magadnak vallhatsz. És bár látszik, hogy próbálsz az örökös egyensúly fenntartása mellett jó kapcsolatot is ápolni velük, de számomra kiérződött, hogy az a bizonyos egy lépés távolság ott van közöttetek, amivel önmagadat véded.
Szerettem a történeted és a jellemed ötletes megoldását is. Egyáltalán nem unalmas élettel rendelkezel, így bizonyára vár még rád néhány emlékezetes esemény a továbbiakban is. Érdeklődve várom a folytatást.    

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!