“Avoiding danger is no safer in the long run than outright exposure. The fearful are caught as often as the bold. — Helen Keller ”

- Kell még egy ital. Kész vagy? Mehetünk? - kérdez rá Andrea a hátam mögött, akire csak futólag vetek egy pillantást szemben a tükörből, miközben épp a táskámat túrom át.
- Persze, máris, csak megigazítom a sminkemet - és abban a pillanatban meg is találom a szempillaspirált. Ám mire végzek a szépítkező művelettel, és végre megfordulok, a barátnőmnek hűlt helyét találom. - A francba, Dee, folyton ezt csinálod! - fortyogok magamban a fejemet ingatva, és magam is elhagyom a női illemhelyet, hogy a barátnőm nyomába induljak. Visszatérve a bárba azonban sokkal nagyobb tömeg fogad, mint amit úgy negyedórája magunk mögött hagytunk, Andynek pedig a színét sem látni sehol. Persze cseppet sem esek kétségbe, valószínűleg a pultnál lesz. De ha mégsem, legfeljebb szerzek magunknak még egy-egy italt. Nekem is jól esne egy újabb koktél. Még csak két mojitot ittam, és azt hiszem, még mindig túl józan vagyok. További hosszú percekbe telik eljutni a bárpultig, ilyenkor azért örülnék, ha egy kicsit magasabb és szélesebb lennék, de legalább a zene jó, így sok panasz nem lehet a hangulatra. A bartender srác azonban alaposan feladja a leckét, mert valahányszor jeleznék neki, levegőnek néz, emiatt fokozatosan kezdem elveszíteni a türelmemet. Andrea továbbra sincs sehol, egy vörös ruhás, fekete hajú liba kétszer is a lábamra lép, egy pasas meg úgy furakszik be elém a pultnál, mintha minimum az övé lenne a hely. A pultos őt persze elsőre észreveszi. Hihetetlen. Mellé lépek, ismét feltartom a kezem, hátha ezúttal nagyobb szerencsém lesz, és amikor az oldalamon a férfi megszólít, én pedig felpillantok az arcára...

Na ne! Ez nem hiszem el! Ő az a pasas Tommy fotóiról. Garrido, azt hiszem, ez a neve. Tommy a volt lakótársam, most már csak haver, aki nem rég lett járőr Brooklynban. Ő mesélt nekem pár hete néhány részletet arról a nyomozásról, amibe nemrég bevonták őt is. Arról, hogy az alvilág tele van olyan emberekkel, akik látszólag tisztes polgári életet élnek, hogy lehetetlen róluk kézzel fogható bizonyítékokat találni, folyton kicsusszannak a zsaruk kezei közül, folyton megússzák. Hiába van az arcukkal teleplakátolva a fél nyomozói iroda. Szóval Tommy mutatott nekem is egy-két ismertebb bűnözőről pár képet a telefonjában. Fogalmam sincs, hogy ezt amúgy megteheti-e, de annyi sör után akkor és ott ezzel szerintem ő sem igazán volt már tisztában. Akkor gondolkodtam el először azon, hogy ebből mennyire szuper sztori lenne a diplomamunkámhoz. Már csak anyagot kellene gyűjtenem ehhez. És erre éppen ebbe az alakba botlok? Hű! Vajon minden gazfickó ennyire jól néz ki? Vagy már a két mojito beszél belőlem? Becsukom a pillanatokra tátva maradt szám, igyekszem villámgyorsan eltakarítani az arcomról a meglepettséget, aztán édesen elmosolyodom.

- Mondhatnék nemet egy ilyen udvarias invitálásra? - billentem enyhén oldalra a fejem. - Luna vagyok - nyújtom a kezem ismerkedős kézfogásra. Őszintén szólva nem szoktam minden héten pasikkal ismerkedni, vagy hagyni, hogy férfiak szedjenek fel bárpultoknál, úgyhogy ebben nincs sok tapasztalatom, de egy ilyen alkalmat nem halaszthatok el, hogy megismerjem a megírandó cikkem egyik lehetséges alanyát. És amúgy is... a fenébe is! Alig észrevehetően végig pillantok rajta, és ösztönösen beharapom az alsó ajkam.
- Valamiféle üzletember vagy? - kérdezek rá a majdnem nyilvánvalóra, és ezúttal finom célzással pillantok a remekbe szabott öltönyére. Nem mindenki jár ám ilyen elegánsan szórakozni.

ㅇ outfit ㅇ music ㅇ
♡

“Avoiding danger is no safer in the long run than outright exposure. The fearful are caught as often as the bold. — Helen Keller ”

Enyhén elkeserítő, hogy valahányszor szórakozni megyünk, a drága barátnőm előbb-utóbb úgy eltűnik, mintha a föld nyelte volna el. De legalább már megszoktam, és nem kapok instant idegbajt, vagy pánikolok, hogy elrabolták-e, eszméletlenre itta-e magát magát valahol védtelenül, vagy esetleg (fél)holtan fekszik egy sikátorban. Általában csak... hogy is mondjam... élvezi az életet. Talán még senkit nem láttam olyan gyorsan és hirtelen pasikat felszedni, ahogy ő csinálja. Lenne mit tanulnom tőle, mert ebben én még közel sem vagyok ilyen rutinos. Abban viszont hála neki igen, hogy elszórakoztassam magamat a bárpultnál egy-két pohár itallal, és esetleg közben ismerkedjek, barátkozzak, minden buliban új haverokat találjak. Arra azonban még álmomban sem számítottam, hogy épp ma este, épp itt fogok belebotlani a megírásra váró cikkem egyik lehetséges főszereplőjébe. Arra meg főleg nem, hogy a férfi random meghív majd engem egy italra. Az pedig már csak hab a tortán, hogy igazából meglehetősen vonzónak találom. Lehet, hogy bűnöző, lehet, hogy veszélyes, de van egy bizonyos kisugárzása, aminek bizony nehéz ellenállni. Nehéz nem rá figyelni, még így is, hogy legalább százan nyüzsögnek körülöttünk ebben a zsúfolt bárban.

- Köszönöm - mosolyodom el, mikor megdicséri a nevem, és épp megfogom a kezét, mikor kiejti a saját nevét. A szemöldököm kissé megemelkedik. Ah, erre nem is emlékeztem, csak a Garridoban voltam biztos. Pedig nem egy felejtős név. - Hmm... a te neved viszont elég... ritka. Nem hiszem, hogy valaha találkoztam volna másik Baldomeroval – jegyzem meg félig tűnődve.  

- Modell? Ó, ugyan! Ez olyan sablonos – legyintek, és nevetek, amiért egy ilyen elcsépelt szöveggel próbálkozik be. Ennél azért egy kicsivel többet vártam. De az ő kisugárzásával igazából ez is épp elég hatásos. És valószínűleg ezzel maga is tisztában van. - De azért köszönöm a bókot. - Mármint feltételezem, hogy ez az akart lenni. - Egyébként újságíró vagyok. Majdnem. Egyelőre csak gyakornok - árulom el őszintén. Közben feltűnik, hogy a göndör hajú liba a pasijával együtt végre elhúzott a másik oldalamról, a helyükön pedig felszabadult egy bárszék, és nem vagyok rest azonnal birtokba venni azt. Hátulról felhúzom rá magam, és elhelyezkedem, lehetőleg úgy, hogy az egyébként is rövid szoknyám ne csússzon fel a kelleténél jobban, lábaimat térd alatt kecsesen összekulcsolva, mellkasommal továbbra is Garrido felé fordulva.

- Nem egészen. Egy barátnőm is itt van valahol. Azt hiszem – pillantok el némi bizonytalansággal a masszaként hullámzó táncoló tömeg felé. Oké, hogy menő hely, de akkor sem értem, miért van ma itt ekkora tömegnyomor. - Hmm... köszi - mosolyodom el hálásan ismét, mikor visszafordulva éppen elém helyezik a koktélt. Ilyet szerintem még nem ittam, helyi specialitás lehet, de egész jól néz ki.  

- Na jó... hadd tippeljem meg most én is, hogy mivel üzletelsz! - Emelem is magamhoz közben a poharamat, de mielőtt beleihatnék, kissé leengedem, míg fürkésző pillantást vetek a férfira. Ha már ő bepróbálkozott a béna tippjével a munkámat illetően, én miért is ne? - Hmm... szerintem valami értékessel... Borászatod van...? Nem, valószínűleg valami drágább dolog... Ékszerüzlet-lánc? Hotellánc? Nem, várj, tudom! Egy bár. Vagy valamilyen szórakozóhely... - billentem oldalra a fejem arcomon egy aprócska, sejtelmes mosollyal, amit aztán a poharam mögé rejtek, majd óvatosan bele is kortyolok az italba. Oké, nem csak jól néz ki, de basszus, ennek isteni az íze is.  

ㅇ outfit ㅇ music ㅇ
♡

“Avoiding danger is no safer in the long run than outright exposure. The fearful are caught as often as the bold.” — Helen Keller

- Igen, azt el tudom képzelni, hogy téged igencsak nehéz lehet elfelejteni... - fúrom a tekintetemet az övébe egy pillanatra. - Illetve a nevedet - javítom ki magam, mintha csak nyelvbotlás lett volna, ugyanakkor a pillantásom azt sugallja, hogy pontosan azt mondtam, amit gondoltam. - És valóban így is szólítanak mások? - vonom fel a szemöldököm. Kicsit nehezen tudom elképzelni. Olyan világban élünk manapság, hogy MINDENT rövidítünk, a neveket is többek között. Senki nem fáradna rendszeresen egy ilyen hosszú névvel, mint a Baldomero. Ez gondolom az internet hibája, mert nagyjából a napunk felét üzenetek megírásával töltjük, és mindent próbálunk egyszerűsíteni. Ó, ha Shakespeare és a többi korabeli író látná, mi lett a világból! Elmosolyodom a saját eszmefuttatásomon, aztán kissé eltűnődve érintem a mutatóujjamat az ajkaimhoz, úgy fürkészem a férfit pár pillanatig. - Azt hiszem, én Domnak foglak szólítani. Persze csak ha nem bánod. - A mosolyom tovább szélesedik, míg azt várom, vajon mit reagál a becézés ötletére. Sejtem, hogy amúgy őt inkább a vezetéknevén szólítják az “üzleti világában”.

- Észben tartom - bólintok a szakmaváltás lehetőségére. Sosem tudni. Ha elbénázom ezt a lehetőséget, ezt a sztorit, illetve a diplomamunkámat, lehet, hogy valóban nem is lesz jobb lehetőségem. De persze ott még nem tartunk. És nem mintha azt tervezném, hogy a közeli jövőben bármikor is feladnám.

- Nos, igazából kommunikáció és média szakos vagyok, úgyhogy még az sem kizárt, hogy PR-os leszek, sajtóreferens vagy termékmenedzser, esetleg a tévénél kötök ki valami béna reality műsor vezetőjeként... Szeretem azt hinni, hogy vannak lehetőségeim... de igazából leginkább írni szeretek. - A babacipőben járó saját könyvemet most inkább nem említem, mert még mindig nincs igazán mit mondani róla, illetve azért sem, mert nem hiszem, hogy igazán érdekelné. Ha túlságosan belemerülök a mesélésbe, még a végén halálra untatom. - Valójában még csak keresem a diplomamunkám témáját... - És szerintem te leszel az. Persze ezt nem mondom ki hangosan. - Fontolgatom a lehetőségeimet. Elkezdtem anyagot gyűjteni egy lehetséges sztorihoz, ami az ingatlanpiac köré épül, de... hogy is mondjam? Túl száraz egyelőre. Kicsit nem ártana még színesítenem rajta – jegyzem meg enyhén eltűnődve, ajkaimon apró, sejtelmes mosollyal. - De ne aggódj, nem áll szándékomban téged a részletekkel untatni - legyintek. Naná, hogy nem. Idővel úgyis megtudod, miután kiderítettem mindent, amit tudni érdemes.

Garrido szemei kíváncsian fókuszálnak rám, és lehetőséget ad nekem megtippelni, milyen üzlettel is foglalkozik, és egész jól szórakozom azon, ahogyan a tippjeimre reagál a tekintete. Ezután viszont az én nézésem lehet elég vicces kívülről, amikor a halottasházat említi. Kikerekednek a szemeim, majd némi hitetlenkedéssel pislogok rá.

- Csak viccelsz. Viccelsz, ugye? Vagy mégsem? - Na, ezt viszont nem tudnám megtippelni. Erről egyelőre nincsenek infóim, de annyira nem tűnik képtelenségnek, a titkos szakmáját figyelembe véve. Ugyanakkor kissé morbid humorra vallana, ha ezzel csupán tréfálkozni akarna így ismerkedés közben. Végül egyszerűen csak elnevetem magam a saját döntésképtelenségemen. - Ez legalább annyira egyedi foglalkozás volna, mint a neved.

Habozom egy picit, mikor megkérdezi, hogy vele tartanék-e. Nem szeretnék ennyire könnyen kaphatónak tűnni, aki három mondat után vele tart, de a lehetőséget sem akarom elszalasztani. Azonban néhány másodpercig őrlődöm ezen csupán, aztán iszom még egy kortyot a koktélomból, majd lecsusszanok a székről, és a férfi mellé lépek. - Rendben, menjünk.  

Miután kiérünk a friss levegőre, az italomat leteszem egy közeli ablak párkányára, majd a kabátomba, ami eddig csak a vállamon pihent, belebújok rendesen, mert idekint kicsivel csípősebb a levegő. Megvárom, míg Dom meggyújtja a cigarettáját, beleszív, addig is hátammal a falat támasztom a közelben, aztán közelebb lépek, kezemet nyújtom a szálért, és ha átadja, egy halvány mosollyal magam is számhoz emelem azt. - Nem szeretsz túl sokat beszélni magadról - jegyzem meg őt fürkészve, és ez egyszerre tűnhet kérdésnek és kijelentésnek is. Eddig inkább csak kérdezett, vagy igazolta a tippjeimet, de alig árult el valamit a nevén kívül. Persze még nem is volt sok alkalmunk beszélgetni, de egyébként sem tűnik kifejezetten beszédesnek. És látom azt is, ahogyan időről időre végigmér, és az alapján amúgy sem csak társalogni szeretne velem. Nem mintha én ezt nagyon bánnám. De azért jó lenne ennél egy kicsit jobban megismerni.

ㅇ outfit ㅇ music ㅇ
♡

“Avoiding danger is no safer in the long run than outright exposure. The fearful are caught as often as the bold.” — Helen Keller

Mosollyal az arcomon bólintok a válaszára, azt üzenve ezzel, hogy pont erre számítottam. Mert nem arról van szó, hogy nagyon kíváncsi lettem volna arra, hogyan nevezik őt mások, inkább csak azt szerettem volna tudni, hogy igazam van-e vele kapcsolatban. És természetesen igen. Végeredményben ez is elmond ezt-azt valakiről, hogy mások hogyan közelednek felé, hogyan szólítják, és hogy ő mit vár el. Mit vár el... illetve mit hajlandó eltűrni. Mert ő pont nem olyan embernek tűnik, aki sok mindent eltűrne másoktól. De persze még mindig csak próbálom őt kiismerni.

- Igen, mindkettő opció lehetséges. De igazából engem is csak ritkán becézgetnek, tekintve, hogy a Luna név egyébként sem hosszú - vonom meg a vállam. Kicsit talán vicces, hogy ennyire belemerültünk a név témába. Bár igazából nincs ezzel semmi gond, leszámítva, hogy egy picit azt érzem emiatt, Garrido szívesebben társalog ilyen jelentéktelen semmiségekről, minthogy bármi lényegeset megosszon magáról. Ami valahol persze szintén érthető. Egyébként sem igazán lehetnek hosszútávú tervei velem, legjobb esetben is talán reggelig tartóak, ahhoz meg épp elég volna annyira megismerkedjünk, hogy úgy érezhessük, egy éjszaka erejéig kedvelhetjük egymást. Én azonban próbálnám valóban kihasználni a lehetőséget, és kicsit belelátni, amellett, hogy esetleg élvezném az előttünk álló éjszaka által kínált rövidke kaland adta előnyöket.

- Nem nehéz találni? Mármint lehetőségeket? - kérdezek vissza egészen érdeklődően, picit közelebb is hajolva, hogy jobban hallhassam őt. Tényleg szeretném tudni, mire célzott ezzel. Biztos van ezzel kapcsolatban egy egészen egyedi véleménye. Vajon hogyan láthatja a város adta lehetőségeket valaki, aki annak alvilágában találta... vagy csinálta meg a maga szerencséjét?

- Igen, bár nem magát az ingatlanpiacot, hanem... annak befolyásoló tényezőit. Mindazt, ami hatással lehet rá. Illetve azt, hogy az ingatlanüzlet milyen hatással bír egy adott környékre. - Válaszolom meg Dom kérdését, de az arcát figyelve közben kicsit el is gondolkodom. Érdekes, hogy miközben úgy tűnik, érdeklődik és szívesen hallgatja, amit mondok, a tekintete mégis folyton alig észrevehetően elkalandozik rajtam. Ha nem lennének előzetes információim róla, talán még valóban el is hinném, hogy ő egy igazán udvarias fickó, és nem csak a lehetőséget várja, hogy átmenetileg kettesben maradjon velem. Így viszont... azt hiszem, mázlija, hogy ennyire vonzó... közben pedig igazán szórakoztató őt tanulmányozni. Nyilván ennek kettőse az oka annak is (illetve a lelki szemeim előtt lebegő cikksorozat), hogy a kelleténél hamarabb beleegyezem, vele tartok a kijárathoz. Előttem halad, míg áthaladunk a tömegen, és magamban meg kell állapítanom, van valami igazán szexi a magabiztosságában, ahogy pillanatnyi megtorpanás nélkül képes kijutni, keresztül vágva a sokszínű embermasszán.

Kinn a friss levegő egyrészt jól esik, másrészt hűvösebb van, mint amire számítottam. A benti meleg után szinte kellemetlenül érint a késő esti tavaszi időjárás, főleg mivel nem vagyok túl rétegesen öltözve, és ezen a vékony kabátom sem sokat segít, annak ellenére, hogy hamar belebújok. - De igen, egy kicsit – ismerem el Garrido kérdésére. Az egészen spontánnak ható és udvarias gesztusával viszont, hogy felajánlja nekem a zakóját, sikerül kicsit meglepnie. Egész mélyen talán tényleg egy igazi lovag veszett el benne. - Köszönöm - bólintok rá a lehetőségre.

Ha már úgy alakult, hogy kijöttünk egy “cigiszünetre”, igazából én is elszívnék egy szálat. Vagy csupán pár slukkot, attól függően, mennyire esik jól vagy sem. Alapvetően a hétköznapokban nem szoktam rendszeresen rágyújtani, de a suli meg a gyakornoki munkám néha van annyira stesszes, hogy egy-egy szál cigi szinte életmentőnek hasson.

Mivel nem ütközöm akadályba Dom részéről, kiveszem a kezéből a meggyújtott szálat, és beleszívok. Szinte abban a pillanatban enyhén meg is szédülök a nem várt hatástól, ahogy a betüdőzött füst pillanatok alatt kellemes nyugalomként terjed szét bennem. Ahogy eléri a fejemet, egy másodpercre szinte súlytalannak érzem magam, és úgy érzem, muszáj megkapaszkodnom valamiben. Valamiben, amit éppen érek, amit talán Garrido karja. - Ó! - pillantok fel a férfira meglepetten, aki még csak meg sem próbált figyelmeztetni. - Ez nem az, amire számítottam, de... Elég minőséges cucc lehet – teszem hozzá, még mindig csodálkozva. Csupán egy-két alkalommal volt szerencsém eddig füves cigit próbálni, főképp egyetemi bulikon, de egyik sem érződött ennyire erősnek vagy hatásosnak. - Kétlem, hogy ebből el tudnék szívni egy egész szálat. A végén tuti megártana - helyezem a kezemet Garrido kézfejére, hogy megakadályozzam abban, hogy újabb szálat gyújtson meg magának, aztán inkább visszaszolgáltatom neki az elsőt. Közben változik a szél mozgása, és megérzem azt, amit már előbb kellett volna, lehetőleg azelőtt, hogy mélyet szívtam volna belőle: a fű jellegzetes, édeskés illatát. Ami aztán, a közelség miatt, keveredik Garrido férfias parfümjének illatával. Ennek hatására pedig ahogy felpillantok a szemeibe, ösztönösen harapom be alsó ajkam, és szeretnék még közelebb lépni hozzá. Mégsem teszem, inkább csak elhúzom a kezem az övéről, és teszek gyorsan hátra egy lépést.

Többet akartam megtudni róla - emlékeztetem magamat. Lehetőséget kapok, hogy kérdezzek, és úgy gondolom, jól meg kellene fontolnom, hogy miről érdeklődjek. - Nos, igazából bármire kíváncsi vagyok, amit szívesen megosztanál magadról... Például... te miért lettél üzletember? Vagy miért éppen ezen a területen? - Végül is maga is rákérdezett korábban, engem mi vonzott az újságíráshoz. A halottasházzal kapcsolatban még mindig nem tudom, mennyire volt komoly, de a válaszából talán megtudhatom. - Vagy... mondjuk... honnan származol? - Tudjuk, hogy New York lakosainak többsége nem tősgyökeres, szóval ez nem egy szokatlan kérdés errefelé. - Én Los Angelesből jöttem.

ㅇ outfit ㅇ music ㅇ
♡

“Avoiding danger is no safer in the long run than outright exposure. The fearful are caught as often as the bold.” — Helen Keller

- Csak úgy értettem, hogy az egyetem elvégzése után a médiában más lehetőségeim is lesznek az újságíráson kívül, mindegyiket érdemes lehet megfontolni, de persze ez érdekel legjobban. És nem, ebben tévedsz, a jó téma megválasztása ebben az esetben borzasztó fontos – ingatom a fejemet. - Mert persze, téma lehet sok, de... ez nem csak arról szól, hogy írjak valamit, és lediplomázzak, hanem arról is, hogy olyat írjak, amivel aztán bebiztosítom magamat. Mert ez meg a másik dolog. Rengeteg nevenincs újság és blog vagy internetes lap van New Yorkban, amelyeknél elhelyezkedhetnék, de én a legjobb állást akarom – jelentem ki magabiztosan kihúzva magamat, mintha ezzel szavak nélkül is kijelenteném, hogy “és meg is fogom szerezni”.

- Pontosan. Sokkal összetettebb kérdés, mint gondolnák - bólintok, és viszonzom az apró mosolyát. - Hmm... Nos... Mint tudjuk, az ingatlanok ára, milyensége, maga a környék és lakói nagyban meghatározzák, hogy kik költözhetnek oda, milyen szórakozási, művelődési lehetőségek, üzletek, éttermek nyílnak az adott területen... és ez visszafelé is igaz. A környék milyensége, lehetőségei, biztonságossága, lakóinak összetétele befolyással van az árakra. És vannak a háttérben olyan személyek, akik mindezekre sokkal nagyobb befolyással bírnak, mint bárki gondolná... De nem foglak beavatni a részletekbe. El kell olvasnod majd a cikkemet, ha ennél többet akarsz megtudni. - Kétlem, hogy így lenne. Most még. De idővel még ráébredhet, hogy nagyon is érdekli, miről is szól pontosan az írásom. Ehhez persze először is az kell, hogy többet megtudjak róla. Ezért szinte habozás nélkül követem őt az épület elé. Ha nem akarnám ennyire ezt a sztorit, valószínűleg nem kockáztatnék, óvatosabb lennék, de... “Élj a mának!” “Fiatalság, bolondság!” Yolo, meg hasonlók. Aligha válhat belőlem jó újságíró, ha nem vállalok néha kisebb-nagyobb rizikót.

Garrido valójában már nagyjából az első percben, amint kiérünk az épület elé, képes valamelyest csökkenteni az aggodalmaimat, félelmeimet egy udvarias gesztussal, amikor felajánlja nekem a zakóját, amit én hálásan el is fogadok. Lehet, hogy egy nagystílű bűnöző, de a tekintetéből ítélve kétlem, hogy azt tervezné, a következő sikátorban majd eltesz láb alól. Az egész lénye veszélyt sugároz, de ettől valamiért csak még jobban vonz magához. Sokat nem gondolkodva lépek hozzá, és szerzem meg a cigijét, amiről hamar kiderül, hogy füves, de addigra már mélyet szippantottam belőle.

- Ühüm... jól - felelem az első pillanatban még kicsit bágyadtan, de azért igyekszem rendesen az arcára fókuszálni, amikor felpillantok rá. A karját viszont nem engedem el azonnal, finoman végig húzom az ujjaimat a bicepszén, mielőtt megtenném. Zakó nélkül a drága ing minőséges anyagán át épp eléggé kitapintható. - Nem az első - értek egyet a fejemet rázva, ami amúgy, attól tartok, nem volt túl jó ötlet. - De ilyen erőshöz még nem volt szerencsém. Igazából... nagyon jó... tetszik... - hunyom le egy pillanatra a szemeimet, hogy igazán élvezhessem az érzést, ahogy eltölt ez a kellemes nyugalom. Annyira könnyűnek érzem most magamat. Lehet, repülni is képes lennék. Úgy döntök, még egyszer beleszívok a spangliba, hogy egyelőre ne maradjon abba ez a lebegés, mielőtt végleg visszaszolgáltatnám azt Garridonak. - Tudod, ez egész jól áll neked – mutogatok az arcára, amelyen széles vigyor ül azóta, hogy először beleszippantottam a cigijébe. Odabent egyszer sem láttam így mosolyogni, csupán egy-egy udvarias, de óvatos mosolyt engedett meg magának. Vajon ő is a fű miatt veszített az enyhén karót nyelt, szigorú tartásából? Vagy csak ennyire szórakoztatónak találja a tapasztalatlanságomat? Mindegy is, a lényeg, hogy ettől tényleg kábé kétszer annyira vonzó lett, mint eddig volt. És nem csupán azon a nagyon szexi módon.

Mikor közli, hogy nem zavarta az érintésem, illetve a közelségem, egy kicsit másmilyen mosoly kerül az arcomra. Olyan, ami többet ígér egy-két apró, óvatos érintésnél. De mielőtt ismét valamivel közelebb lépnék hozzá, először újra kézbe veszem az italomat, és kortyolok belőle. Kár lenne megfeledkezni róla, mert nagyon finom.

- Igazad van. A pénzt mindenki szereti - dőlök hátammal a falnak a közvetlen közelében. - Calabria? Őszintén szólva eddig még csak nem is hallottam róla. - Na, most tipikus hülye amerikainak érzem magam, aki a saját országán kívül a térképet alig-alig ismer. Pedig azért ez nem így van. A homlokom ráncolom enyhén, ahogy próbálok valamit előkotorni az emlékeim mélyéről a megnevezett hellyel kapcsolatban, de szó szerint semmi. - Az merre található? - kérdezek rá végül. Picit elnevetem magam, mikor angyalnak nevez. Bóknak szánta, de az jut eszembe, hogy hozzá képest valószínűleg tényleg az vagyok. De talán nem annyira, mint hiszi. - Ha te mondod...

ㅇ outfit ㅇ music ㅇ
♡

“Avoiding danger is no safer in the long run than outright exposure. The fearful are caught as often as the bold.” — Helen Keller

Homlokráncolva fürkészem a pasast, és próbálom magamban megfejteni, mi a fenére is utalhat, mert úgy érzem, most kicsit elbeszélünk egymás mellett. Vagy pedig nagyon máshogy közelítjük meg a dolgokat, ami persze cseppet sem lepne meg, hiszen teljesen más világban élünk, és egészen más nézőpontunk lehet... valószínűleg mindenről ebben az életben.  

- Igen, elhiszem, hogy neked ez a tapasztalatod. És ez veled kapcsolatban valószínűleg valóban így van: pénzen bármit megvásárolhatsz, és nem csak azért, mert telik is rá, hanem mert... úgy sejtem, neked igen nehéz nemet mondani. Gondolom ritkán találkozol olyanokkal, akik ellent tudnak mondani neked – vizslatom őt még mindig eltűnődve. - Ennek ellenére biztos vagyok benne, hogy téged is meg lehet lepni, csak nem mindig ugyanolyan típusú emberekkel kéne körülvenned magadat – vonok vállat. Nem fogok leállni vele vitatkozni, mert semmi értelme. Egyértelmű, hogy nagyon biztos az igazában. De én sok olyan embert ismerek, akiknél nem sokra menne a pénzével. Akiket közel sem olyan könnyű megvásárolni. Természetesen én is közéjük tartozom. Ha olyan helyzetbe kerülnék, hogy nagyon megszorulnék, és már valóban élet-halál kérdése, talán más volna a felállás. De engem alapvetően nem a pénz hajt, nem vágyom rá, hogy feleslegesen sok legyen belőle. Ő azonban, ha nem tévedek, abba a rétegbe tartozik, akik ölni is képesek érte. Szóval... nagyon más kategória...

- Én nem úgy tekintek erre, hogy az időmet pocsékolom. Pontosan azt csinálom, amit szeretek... ez nem időpazarlás. Neked talán nincs semmiféle hobbid? Nincs semmi, amit szívesen csinálsz? - vonom fel a szemöldököm, és őszinte érdeklődéssel pillantok rá. Tényleg szeretném tudni, van-e bármi, amibe valóban szívesen fekteti az oly’ drága idejét és energiáját. Véleményem szerint minden embernek kellene valami, ami néha kikapcsolja, amivel kieresztheti a gőzt. Amúgy meg ez elég alap ismerkedős téma, úgyhogy remélem, legalább ebben nem lesz annyira szűkszavú, mint eddig. Esküszöm, harapófogóval kell belőle kiszedni a szavakat, miközben engem folyamatosan faggat, mintha nem is én lennék az újságíró, hanem fordítva. Beszéltet, pedig le merném fogadni, hogy a fele sem érdekli annak, amit mondok, és nagyrészt egyetlen dolgon jár az esze folyamatosan. Ezt azonban nem tudom teljesen zokon venni, mert tagadhatatlan, hogy azokban a kivételes pillanatokban, amikor őt hallgathatom, közben én is szívesen vetkőztetném szemmel.

- Nos, igen... a politikusok is jó példa erre - bólintok a tippjére. - Bár nem is kell ehhez politikusnak lenni, elég, ha valakinek elég mély a zsebe, és tudja, kiket mivel érdemes lefizetnie, hogy megkapja, amit akar... És ezzel, azt hiszem, visszakanyarodtunk az előbbi kijelentésedhez. Valóban sokan vannak, akik megvásárolhatóak - vonok vállat, aztán megemelem a koktélos poharam, azt sugallva a mozdulattal, hogy erre akár ihatunk is. Ha így nézzük, tényleg mindenki vágyik valamire - ami nem okvetlenül pénzben mérendő - amiért képes messzire elmenni, átlépni a saját határait. Nem éppen ezt teszem ma este én is? Fene tudja! Én inkább azt mondanám, összekötöm a kellemest a hasznossal.

A friss levegő jól esik a bár füllettsége és a tömeg után, a véletlenül mélyen letüdőzött füves cigi azonban egészen másmilyen hangulatot teremt közöttünk. A zavarom, amiért tudatlanul is beleszívok az engedély nélkül elkobzott szálba - amúgy figyelmeztethetett volna előbb is, de már mindegy – csak rövid ideig tart, utána ennek helyét átveszi a fű okozta könnyedség és mondhatni érthetetlen jókedv. Nem mintha eddig szomorkodtam volna. De ezután az eddigi kis izgatottságom is hamar alábbhagy. Ennek ellenére nem értek egyet Garridoval. Nem azért tartom jóképűnek, vagy tetszik a ritkán látható mosolya, mert beütött a szer. - Nem hiszem, hogy ártott volna... épp ellenkezőleg - jelentem ki az orromat apró ráncba húzva, széles mosollyal válaszolva a vigyorgására. Bár valahol mélyen talán én is érzem és tudom, hogy sokkal lazább vagyok, mint percekkel ezelőtt.

- Hmm... Na és mi olyan vonzó még, mint a pénz...? - kissé oldalra billentem a fejem, kíváncsian és enyhe izgatottsággal figyelem, ahogy közelebb lép hozzám. Finoman az ajkamba harapok, aztán a poharamat ismét a szám elé emelem egy újabb korty erejéig.

- Valóban nem jártam még Olaszországban... tulajdonképpen sehol Európában. Bár Franciaország mindig vonzott... - felelem, de közben azon tűnődöm el, hogy vajon olasz származású lehet-e Garrido. Nem így emlékeztem, de most nem is tudok tisztán gondolkodni, főleg ennyire közel hozzá. Az arcomat fürkészi néhány pillanatig, és szeretném a melegre fogni azt, hogy kissé elpirulok, de idekinn közel sincs ehhez elég meleg. Akkor valószínűleg a koktél az oka. Biztosan erősebb, mint hittem. Garrido karja egyik oldalról elzárja előlem a menekülés útját - ami egyébként kicsit sem zavar jelenleg - másik keze a hasamon simít végig, majd nem sokkal később már a combomon felfelé. Azt hiszem, még levegőt venni is elfelejtek, ahogy a vállaiba kapaszkodva hozzásimulok, a fejemet pedig ösztönösen döntöm kicsit hátrébb, mikor szavait a fülembe suttogja, s megérzem a leheletét a nyakamon. - Tulajdonképpen... arra gondoltam... csinálhatnánk programot kettesben...

ㅇ outfit ㅇ music ㅇ
♡

“Avoiding danger is no safer in the long run than outright exposure. The fearful are caught as often as the bold.” — Helen Keller

Nem tudom megállni, az önelégült, szemtelen mosolyától nekem is mosoly kúszik az arcomra. Annyira biztos magában, abban, hogy neki senki nem mondana nemet. Hihetetlen.

- Ahogy mondani szokás: mindig van egy első alkalom - kontrázom rá. Ó, mennyire szeretnék most már csak ezért is nemet mondani neki, és egyszerűen faképnél hagyni, elsétálni. De természetesen fontosabb nekem ez a cikk annál, mint hogy pusztán azért dacoljak vele, hogy megmutassam, megtehetném. - De őszintén, mondd csak, nem lenne izgalmas néha? Valamiért kicsit jobban megküzdeni, nem csak elvárni, hogy megkapd, amit akarsz? - fürkészem a tekintetét a koktélos poharam felett kíváncsian, mielőtt kortyolnék még egyet. Egyébként tényleg érdekel, él-e benne az a bizonyos vadászösztön, ami állítólag a legtöbb férfiben ott van. A vágy, hogy ne egyszerűen megkapjanak egy nőt, hanem meg kelljen hódítania. Mondjuk, ha ott is van benne, nem biztos, hogy tisztában van vele, vagy elismerné. És az is valószínű, hogy akárki nem tudná előhozni belőle. Senkiből sem. Gondolom éppen ez a szépsége a dolognak.

Az edzés említésére lopva ismét végignézek rajta, és egy pillanatra elkalandozom, mit takargathat a drága ruhái alatt. A mondandója második fele azonban egészen másfelé tereli a gondolataimat. Ha ennyire oda van a “munkájáért”, feltételezhetően nem csak a pénz miatt csinálja. Nyilván élvezi a hatalmat, amit közben másokra gyakorolhat, bár ez számomra eddig sem volt kérdéses. Talán valami több is van mindez mögött. Valami mélyebb. Bizonyítási vágy? Nem vagyok pszichológus, és nem is az volna a célom a cikkemmel, hogy a bűnözők lelki világát feltárjam. De ettől még érdekel, hogy mi mozgatja, mi hajtja őket. Őt.

- Nem kétlem, hogy nagyon élvezed a munkádat - bólintok. - Közben mégis annyira rejtélyes vagy, és nem vagy hajlandó túl sokat mondani róla - teszem hozzá elmosolyodva, és a szemeimet forgatva, egy kis tettetett bosszúsággal.

Továbbra is nehéz elhinnem, hogy valóban érdekelné, amit megírni készülök, főleg az alapján, amit eddig hallott tőlem erről, de valahol értékelem a szavai udvariasságát. - Hogy én mit akarok? Nem értem, mire célzol? Egy jó munkahelyen kívül? Vagy hogy mit szeretnék elérni a munkámban? - Jelenleg például tényleg nagyon szeretném megérteni őt. Hihetetlen, milyen érdeklődőnek és jó hallgatóságnak tűnik, de közben mégsem hiszem igazán, hogy valóban érdeklem őt. Bár nyilvánvalóan sokat akarok, ha egy ilyen embert próbálok kiismerni egy jó fél órás beszélgetés alapján.

A bárból kilépve a kinti levegő először üdítően, élénkítően hat, ám ez az első slukk füves cigi után hamar megváltozik. Furán érzem magam, egyszerre könnyűnek, jó kedvűnek, mégis mintha valami enyhe köd telepedne az agyamra, ami lassítja a gondolkodásomat. Ennek zavarnia kellene, de nem igazán zavar. Ehelyett csak minden pillanattal vonzóbbnak, szexibbnek találom Garridot, és szinte várom a pillanatot, hogy végre meginvitáljon magához. Végül is nem is tart annyira sokáig, hogy ez bekövetkezzen, és már az autója hátsó ülésén találom magamat. A szűk légtér csak tovább növeli az izgatottságomat, ahogy a közöttünk levő szexuális feszültséget is. Ám mégis próbálom valamennyire azt is figyelni, hogy merre tartunk. Aztán pedig már a lakásán is vagyunk. Ad nekem némi időt szétnézni, én pedig ezt ki is használom.

- Szép lakás. Tágas. Biztos vagyok benne, hogy még legalább három másik ember kényelmesen elélne itt – jegyzem meg egy szórakozott mosollyal, ahogy beljebb sétálok. Ám amint a következő pillanatban felnézek a férfi sötét tekintetébe, pillanatnyi félelmet érzek. Mintha idebenn hirtelen bekapcsolt volna egy vészjelző. Menekülj, míg nem késő! És ettől valahogy még inkább akarom. Nem, eszem ágában sincs elmenni. Leveszem a vállamról a kölcsön kapott zakót, és egy szék támlájára hajtom, majd azt követi a saját kabátom is. - Szóval... esetleg megkínálsz még egy itallal? - Magam sem tudom igazából, hogy szükségem volna-e még több alkoholra. Azt hiszem, anélkül is éppen elég bátor vagyok. Úgyhogy... egyszerűen csak közelebb lépek Domhoz, és habozás nélkül megcsókolom.

ㅇ outfit ㅇ Heat Waves ㅇ
♡

“Avoiding danger is no safer in the long run than outright exposure. The fearful are caught as often as the bold.” — Helen Keller

Nem tudom, mi ennek az oka, de valahányszor elvigyorodik, megmosolyogja a szavaimat, hihetetlenül szexinek találom. Ahogy a magabiztosságát is, bár valószínűleg tartanom kellene tőle, ettől a mérhetetlen mennyiségű tesztoszterontól, ami csak úgy sugárzik belőle. És mégis... Egyszerűen hatással van rám. Ezzel pedig valószínűleg tökéletesen tisztában van. Mármint nem kétlem, hogy a legtöbb nő így van vele. Ez amúgy egyáltalán nem tűnik fairnek. Ez az élet sokféleképpen igazságtalan.

- Hmm... őszintén, már én sem tudom. Talán egy kicsit mindkettőről - vonok vállat könnyedén, egy sejtelmes mosollyal, aztán lassan bólintok. - Igen, ez igaz. Így vagy úgy, ki többet, ki kevesebbet, de mind küzdünk. - Az ő esetében ez talán sokkal inkább szó szerint értendő, mint mások esetében, de attól még igazak a szavai.

- Ó, nos... ez azért egy kicsit sajnálatos. Hogy mind ennyire alább adtunk az igényekből... - fordulok el tőle, magam elé pillantva, és az italomba kortyolok. Mert sajnos ezt a kijelentését sem tudom meghazudtolni, főleg úgy, hogy szerintem mindketten tudjuk, merrefelé is tart ez a beszélgetés, ismerkedés. Manapság valóban sokan nem igénylik az udvarlást, az udvariaskodást, azt, hogy valaki meghódítsa őket. Vagy csak a többség túl magányos ahhoz, hogy legyen türelmük felesleges köröket futni egymás körül. És nyilván a jelenlegi helyzet arra utal, hogy ezzel én is így vagyok, ugyanakkor... ez nem jelenti azt, hogy mélyen legbelül nem vágynék valami... másra.

- Ringbe? Úgy érted, bokszoltál? Vagy másféle bunyó? - kapom fel a fejem, amikor Dom végre elárul magáról valami újat is. Ez egészen érdekes. Bár egyáltalán nem kétlem, hogy manapság sem esne nehezére fegyver helyett puszta kézzel intézni el valakit. Ettől a gondolattól pedig egy pillanatra görcsbe szorul a gyomrom. De aztán igyekszem ezt az ijesztő érzést mielőbb elnyomni magamban.

- Őszintén szólva kétlem, hogy bármit is csinálsz, valóban ennyire unalmas lenne, de rendben. Mondjuk, hogy elhiszem – biccentek egy aprót, mert nem szeretném feszegetni a határokat nála a téma boncolgatásával. Valamikor talán még lesz esélyem visszatérni vele a foglalkozásának kielemzéséhez. Persze ő ismét ugyanolyan könnyedén és érdeklődve faggat engem, mint ahogyan eddig is tette. A kérdését hallva azonban kitör belőlem egy rövid nevetés. - Férj és gyerekek? - még mindig kuncogva ingatom a fejemet. - Ugyan, dehogyis! Mármint... nem tudom, ki tudja... Egyszer talán... De még csak 22 vagyok, főiskolára járok... Ilyesmik még csak eszembe sem jutnak. Miért, te talán ilyesmire vágysz? - billentem oldalra a fejem, ahogy homlokráncolva, hitetlenkedve felnézek rá. - Egyáltalán nem olyan típusnak tűnsz, aki a megállapodásról ábrándozna... Persze ki tudja, mi minden járhat valaki fejében. - Nem, nem, akkor sem tudom ezt róla elképzelni. Ha mégis ilyesmiről álmodozna, akkor bocsánat a kifejezésért, de kurva önző ember lehet. Amúgy is, de hát az már egészen új szint, ha a saját zűrös életébe mást is belerángatna. Nem mintha ez engem bármilyen mértékben is érinthetne.

Az esténk egyébként sem valami komoly és maradandó kialakulása felé vezet. Épp ellenkezőleg... Nem tudom, talán a fű az oka, vagy Garrido kisugárzása, de még az a kis szorongás, enyhén görcsös érzés a gyomromban is megszűnik, mire beülök mellé az autóba. A lakása igazán lenyűgöző, és egy-két pillanatig úgy tűnik, talán nem ártana még egy ital, ám miután közelebb lépek, és megcsókolom, rájövök, hogy már nem kell semmi. Ajkainak whisky és cigi íze pedig valahogy még inkább elbódít. Ebben a pillanatban már nem érdekel sem a munka, sem más. Egyszerűen az övé akarok lenni. Már-már megigézve követem őt az emeletre, ahol figyelemre méltóan gyorsan megszabadít a ruháimtól. Bár elismerem, eleve sem volt túl sok anyag rajtam, amivel bajlódnia kellett volna. A csókjai, az érintése, a simogatása, szinte lángra lobbantják a testem, és egy másodpercig sem habozom, amikor arra utasít, hogy térdeljek le. Nem, mert akarom. Akarom, hogy irányítson, és az sem zavar, ha durva. Aztán már az ágyán vagyunk, és Garrido minden mozdulata, minden pillantása, minden érintése erőt, dominanciát sugároz, aminek annyira könnyű és felszabadító megadni magamat. Amikor fáj, akkor is... egyszerűen csak... élvezem... Talán mert pontosan tudja, mit tesz, érti a dolgát, és amikor kemény és nyers, akkor is, mintha tökéletesen érezné, hol húzódnak a határaim. Vagy csak jobban figyel, mint gondolnám. A sokadik együttlétünk után, amikor már kezdene igazán lustává és erőtlenné tenni a kimerültség, végül hátulról is megpróbálkozik, ami ellen rövid ideig ellenkezek ugyan, hiszen azon a területen még érintetlen vagyok, és először megijeszt a gondolat. De elég hamar sikerül elérnie, hogy megadjam magam. Vagy csak már nem maradt elég erőm ellenkezni. Igazából addigra már olyan mértékben el vagyok lazulva az előző tevékenységeinktől - és talán a fűtől is -, hogy nem is annyira kellemetlen élmény, mint vártam. Utána azonban már rövid időn belül teljesen elnyom az álom.


Másnap reggel...
Mielőtt kinyitnám a szemeimet, máris érzem, hogy nem otthon vagyok, nem a saját szobámban. Az ágynemű érintése a bőrömön, ahogyan annak illata is új és ismeretlen. Majd az emlékeim közé kúsznak az előző este eseményei, és nyújtózva igyekszem felülni - ami ellen hirtelen az egész testem sajogva ellenkezni kezd. Aztán észreveszem a halvány, zöldes foltokat, amelyek több helyen is a bőrömet tarkítják. A combom belsőn felén, a csípőmön, a csuklómon, amelynél fogva az ágyhoz szorított... Ujjamat finoman végigfuttatom az egyik zúzódáson. Annyira igazából nem is vészes. Ám mielőtt nagyon belefeledkezhetnék a saját testem feltérképezésébe, egy ismerős hang üti meg a fülemet. A telefonom csengőhangja. Odalent lehet, a kabátzsebemben. Talán fontos hívás, ezért nem vesződöm azzal, hogy kapkodva belebújjak a ruháimba, csak a bugyimat veszem magamra, aztán sietve követem a hangot. Mire azonban megtalálom a készüléket, a zene már elhal, és csak egy hangüzenet vár. Nem habozom lehallgatni, de valamit félrenyomhatok véletlenül, mert a következő pillanatban Qadir Abbar kihangosított szavai töltik meg a teret. Zamirának szólít, ismét, amitől megint annyira fura érzés kerít hatalmába, de aztán jön csak az igazi meglepetés. Találkozni akar. Segíteni a szakdolgozatomban. - Ó, te jó ég! - suttogom magam elé döbbenten. Remélni sem mertem, hogy tényleg hívni fog.  

ㅇ outfit ㅇ Heat Waves ㅇ
♡

“Avoiding danger is no safer in the long run than outright exposure. The fearful are caught as often as the bold.” — Helen Keller

- De kétlem, hogy ezt bánnád. A legtöbb férfi, gondolom, a legkevésbé sem bánja, hogy nem kell túl sokat küzdenie egy nőért. Manapság mindenki a gyors és egyszerű megoldásokat keresi mindenben – vonok vállat. Ilyen ez a mai, igencsak elkényelmesedett társadalom. Sóhajtok. Tulajdonképpen, ha valaki épp nem is valami gyorsra és pillanatnyira vágyik, akkor is valószínűleg muszáj alkalmazkodnia ehhez.

Értem én, hogy fiatalabb vagyok Mr. Garridonál, mégis enyhén mosolyra rándulnak ajkaim, és inkább nem kommentálom az “én generációmra” tett megjegyzését. Lehet, hogy ezzel valami pozitívat próbált mondani a huszonévesekről, mégis számomra úgy hatott, mintha gyerekként kezelne. Mintha csak egy cuki tinilány lennék hozzá képest. Egyébként... fene tudja! Néha tényleg annak érzem magam, még mindig. Igazából remélem, hogy tíz, húsz, vagy ötven év múlva is örök fiatalnak érzem majd magam.

- Ha valami komoly dologra vágynék, akkor valószínűleg igen, szívesebben haladnék apró lépésekben... - bólintok, és közben már így is ott van, kimondatlanul is a szavaimban, hogy ebbe a dologba nem képzelek semmi többet annál, mint ami. Lehet, hogy egész jól elcseverészünk, de eszem ágában sincs hosszú távra befűzni magamnak egy bűnözőt. Még nem őrültem meg teljesen. Nem mintha ő kapható volna rá. - De van úgy, hogy az ember lánya nem szeretne mást, csak szórakozni egy kicsit – vonok vállat végül, és küldök felé egy jelentőségteljes pillantást, miközben az italomat a számhoz emelem, és elrejtem mögé a mosolyom. Amúgy lehet, hogy mégis csak őrült vagyok egy kicsit, ha a régi hobbija emlegetésétől még vonzóbbnak találom őt, mint eddig? De nem vesztegetek túl sok szót erre a témára, mert visszakanyarodunk a munkájához, és az még mindig jobban érdekel.

- Azt mondod? Vigyázz, mert lehet, hogy a szavadon foglak – vonom fel a szemöldököm. Persze a szórakozóhely nevét még nem említette, de a közösségi média világában ezt akkor sem lenne nehéz kideríteni, ha nem tudnám már amúgy is, hol van, vagy miről van szó. És valóban szívesen benéznék oda is valamikor.

Egész szórakoztatónak találom a reakcióját, mikor elárulom, hogy egyelőre nem tervezek házasságot és gyerekeket. Fogalmam sincs, miért lepődik meg ezen. Annyira jó kislányos típusnak tűnök? És miért is kellene minden fiatal nőnek ilyesmiről álmodoznia? De a legfurább az, hogy éppen ő, egy bűnöző - aki a rendes családi életet talán még hírből sem ismeri, persze ez csak a saját tippem - próbál engem meggyőzni arról, hogy pár év múlva ezt majd máshogy gondolom. Bár miután elismeri, hogy valaha még az ő fejében is megfordultak efféle tervek, már eljutok arra a pontra, hogy úgy érzem, semmin nem kellene meglepődnöm. - Nem tudom. Ha pár év múlva kérdeznéd, lehet mást válaszolnék... Talán addigra megtalálom az igaz szerelmet, és másra sem vágyom, mint hogy gyereket szüljek neki... - felelem, de közben legyintek, és újra elnevetem magam, mert ez annyira abszurdan hangzik most. Persze az öt-tíz éves terveinkben a másiknak a legkevésbé sincs szerepe, a mai esténkben, éjszakánkban viszont annál inkább...

Nos, annyi biztos, hogy az együtt töltött néhány óra számomra egészen emlékezetes marad majd. Domnak sikerült elérnie, hogy átlépjem a saját határaimat, és azt kell mondanom, hogy cseppet sem bánom. És ennek most semmi köze nincs a készülő cikkemhez. Az Abbar által hagyott üzenetnek viszont annál inkább. Nem habozom, amikor a telefonomat hallom csörögni a földszinten. Egyébként sem várom, hogy Dom marasztalni akarna. Nyilván ezért is lep meg, hogy kávéval kínál, amikor utolér. És ezt még csak leplezni sem tudom, kissé elkerekedett szemekkel nézek rá.

- Egy jó reggeli kávéra sosem tudnék nemet mondani. - Igazából hülye lennék faképnél hagyni, ha valóban kedve lenne még egy kis időt rám áldozni. Ki tudja, talán beszédesebb lesz, mint este volt. Ugyanakkor a találkáról sem kellene elkésnem. - Öhm, igen, lesz egy találkozóm, de még van egy kis időm. Tulajdonképpen... azt akartam megkérdezni, használhatnám-e a zuhanyzódat? - lépek kicsit közelebb, és közben önkéntelenül is megdörzsölöm a zúzódásokat a jobbommal a bal csuklómon. Ha már átöltözni nem lesz lehetőségem, jó lenne legalább kicsit felfrissíteni magamat.

ㅇ outfit ㅇ Heat Waves ㅇ
♡

“Avoiding danger is no safer in the long run than outright exposure. The fearful are caught as often as the bold.” — Helen Keller

A hihetetlen magabiztossága egyszerre vonzó és ijesztő. Vajon amiatt lehet rám ilyen hatással, mert tudom, hogy mire képes, vagy mások is ilyennek látják őt? Ismeretlenül is? Bár igazából nem tudom, mire képes. Legfeljebb sejtem, azok alapján, amiket hallottam róla. Bűnöző, ezt egy percig sem kétlem. De hogy valójában milyen ember a magabiztos, és enyhén szólva ijesztő külső alatt... Le merném fogadni, hogy azt csak kevesek tudják úgy igazán.

Megértően bólintok a válaszára. Valami hasonlót vártam tőle, nem lep meg. Legfeljebb az őszinteségével. Ha jobban belegondolok, mondhatni egész este az volt: meglepően őszinte. Mármint ködösített, ferdített, rejtélyeskedett, nem sokat árult el magáról, de amit elmondott, valószínűleg többnyire nem volt hazugság. Inkább csak az igazság egy formája. És ha úgy vesszük, ez is sokat elárul róla. Érdekesnek találom mindenesetre.

- Rendben, értékelem az ajánlatot, és észben tartom – felelem elmosolyodva. De még mennyire, hogy észben tartom, és nem kérdéses, hogy élni is fogok a lehetőséggel valamikor. Akárhogy is alakul az éjszakám Garridoval, egészen biztos, hogy nem ma látjuk egymást utoljára. Jó, nyilván már elég régóta sejtem, hogyan alakulhat a mai este velünk. És ezzel kapcsolatban nem is tévedek...

Nem volt kifejezett elképzelésem a lakásáról, arról sem voltam egyértelműen meggyőződve, hogy felhoz magához, vagy valahol máshol végezzük majd együtt, de elégedett vagyok azzal, hogy végül így alakult. Ő talán ezt most még nem így látja, de én ezzel is egy kicsit közelebb kerültem hozzá. Közelebb ahhoz, hogy megismerjem, kiismerjem őt. Bár reggel, mikor kellemesen sajgó tagokkal magamhoz térek az ágyában, nem okvetlenül ezek az első gondolataim. És nem is a másodikak, mert a telefonom csengése hamar elvonja a figyelmemet. Sietve indulok annak felkutatására, hogy elérjem, mielőtt lejárna a hívás, de annak ellenére, hogy a kapkodás miatt majdnem teljesen ruhátlanul érkezem le a földszintre, már csak egy hangüzenetet sikerül lehallgatnom – akaratlanul is kihangosítva - Qadir Abbartól. Közben pedig Garrido is befut. Vajon hallotta ő is? Felismerte a másik férfi hangját? Úgy tűnik, érdekli, hogy miről van szó, de ez vajon csak a megjátszott érdeklődés, amit már este is láthattam tőle, vagy valóban kíváncsi, hogy mi közöm lehet az üzleti partneréhez? Mert ha jól tudom, akkor azok. Üzleti partnerek. Bizonyos értelemben. Bár erről egyelőre tényleg nem sok részletet tudok.

- Egy újonnan nyílt kávézóban találkozunk tulajdonképpen nem is túl messze... csupán néhány saroknyira innen. - És közben az jut eszembe, Abbar vajon azért választotta ezt a helyet, hogy ellensúlyozza a múltkori lepukkant gyorséttermet, vagy egyszerűen csak ez volt a legközelebbi és ennél fogva legpraktikusabb a számára? - Ha komolyan gondoltad, egy fuvar tényleg jól jönne. - Egyértelműen gyorsabb és kényelmesebb volna, mint sietve legyalogolni a távot abban a cipőben, amiben érkeztem, vagy taxit hívni, nem beszélve arról, hogy nem engedhetem elszalasztani ezeket az apró lehetőségeket. - Szóval... kávé és fuvar... Határozottan lovagiasabb vagy, mint azt hittem. -  Vagy mint ahogyan ő beállította magát előttem. - Úgy tippeltem volna, hogy olyan pasi vagy, aki kitessékel az ajtón még hajnal előtt. - Némi játékossággal a szemeimben mosolygok rá, mielőtt előállnék egy újabb kéréssel, és birtokba venném a zuhanyzóját.

- Köszi - bólintok a törölközőkre, és nem kell kétszer mondani, már megyek is a fürdő felé. Valóban jól jön, hogy kicsit rendbe szedhetem magam, és nem csak azért, mert hamarosan Qadirral is találkoznom kell. A zuhanyzást nem húzom el, de kihasználom a lehetőséget óvatos kutakodásra a szekrényekben a törölközőt keresve. Nem mintha azt várnám, hogy éppen itt találhatok majd valami kompromittálót. De az újságíró vérem hajt ilyenkor, hogy minél több infót begyűjtsek. Felöltözve, felfrissülve, a sminkemet rendbe hozva sétálok végül elő, és követve a lefőzött kávé illatát, akadok rá újra Domra.

- Tudod, ezzel tényleg életmentő vagy - bökök ujjammal a csésze felé, elárulva ezzel, hogy számomra a kávé tényleg létszükséglet reggelente. Aztán végigmérem Garridot... úgy igazán végigmérem, a lábaira simuló nadrágot, a fekete ingjét, amelyet feltűrt a karjain, a korábbi zuhanyzástól még enyhén nedves, sötét haját, és rá kell jönnöm, hogy az éjjeli... aktivitásunk ellenére a közöttünk feszülő szexuális feszültség még korántsem hunyt ki. Részemről biztosan nem. Sőt... Istenem! Ennek valószínűleg nem lesz jó vége!

ㅇ outfit ㅇ Heat Waves ㅇ
♡