- Honnan tudjam, hogy melyik az igazi kobaltkék?! - Állok tanácstalanul a festéknek csúfolt, nagy polcrendszer előtt. Addig eljutottam, hogy acryl. Nade, két féle van! Egyértelműen látom, vagy nem látom, hogy ezek nem ugyanolyan árnyalatok. A kiruccanás alapja eredetileg a dolgozok otthon, mert azt a tervrajzot nem igazán akarom kihozni a világba, míg kész nem vagyok vele, legfeljebb a céghez vackolom be magam nap végeztével a rendőrség után. Ma azonban nővéremnek kedve támadt átruccanni hírekkel. Meg a három lurkóval. Késve vette észre, hogy a fejem addigra már olyan tetemes szinten átkattant a tervrajzra, hogy képtelen voltam visszarángatni magam a három kópéhoz, akármennyire is rajongok értük, a hasam meg a sarkuk után, egy röppálya ívet előbb dobtam ki fejben, mint a lasztit a kertben. Mivel a kisebbik elaludt és őt aztán megmozgatni ilyenkor felér egy harmadik világháborúval, Greg bácsi elmegy színes ceruzákért címmel, meglógtam. És kaptam hozzá valódi listát is, mert az oviba holnap be kell vinni. Előbb tanítok meg beszélni egy kutyát, mint hogy meg tudjam különböztetni a napsárgát a szalmasárgától. A számkódok nem mondanak semmit, mert a név és a kódszám sem stimmel. Vagy a márkanév nem stimmel? Megforgatom a lapot és feljebb tolom a szemüvegem, ekkor jövök rá, hogy az rajtam maradt. Ezért volt furcsa a világ! Most már mindegy, nem veszem le, el fogom hagyni. Megakad a tekintetem egy mechanikus tollon. Ú! Azonnal odahajolok, majd leguggolok, mert persze tök jól el van rejtve a másik vitrinben. Nehogy valaki elvigye! Márpedig ez egy klasszis toll, fogalmam sincs, hogy ezt hogy tudják itt árulni, csili-vili összegért van ugyanis. Csakhogy nekem erre fáj a fogam egy ideje, és nem vagyok egy aranykanállal a szájában született fazon, aki csak csettint egyet és máris a kezében van bármi luxus. Itt nem az összeg miatt. A kapcsolatok miatt. Sokkal egyszerűbb életet élek, mint amennyit megengedhetnék magamnak. Nem érdekel a pénz.
Mostanában sokat voltam otthon a bokám miatt, mert kificamodott, szóval megcsappantak a rajzolós és festős készleteim. Szerencsére már jobban vagyok, így bátorkodtam kimozdulni kicsit a plázába, igaz kicsit sántítok még, de nem tehet róla, nem bírtam otthon maradni. A tanulás mellett muszáj néha alkotni is valamit, pláne ha el is várnak tőled a tanárok képeket. Mikor meghallom, hogy valaki a kobaltkéket keresi, akkor kilesek a sorból, hogy ki lehet az. Az eladó a füle botját sem mozdítja, én meg csak állok és nézem, hogy ismerős és fel is merem, hogy ő Greg, de rég nem láttam már! Biztos a munka miatt lehet, anya másról sem beszél, csak hogy ő legalább kezdett valamit az életével és a társadalom hasznos tagja, ellenben velem, aki olyan okos, hogy ügyvéd vagy orvos is lehetne. Hát én megtanulhatom, de nem akarok olyannal foglalkozni, ami nem én vagyok. Persze elkalandozik a szomszédos vitrinnél, bár fogalmam sincs mi érdekes lehet ott a drága tollakon kívül, amik nem feltétlen húzzák tovább, mint árban egy öt vagy tíz darabos készlet. Odabattyogok és leveszek egy kobaltkék festéket. - Csak nem valaki kobaltkék festéket keres? Teszem fel játékosan a kérdést, majd ha felém fordul, akkor elmosolyodok és integetek neki a festékkel a kezemben. - Szia Greg! Rég találkoztunk, de te szinte semmit sem változtál. Ah, még mindig ugyanaz a helyes srác a szomszédból, akiért annyian odáig meg vissza voltak, nem hízott meg, még mindig ugyanaz a sportos alkat, legalábbis ruhából körülbelül ennyit tudok levonni. Én meg, hát változtam a deszka laposból lett körülbelül fél alma nagyságú mellem, ami a ruhában teljesen olyan, mintha nem is lenne. Nem panaszkodom, nekem ez így jó. Vékony vagyok és persze a hajam most nincs megcsinálva, csak egy kis tincset fontam be, amin látszódik, hogy valaha kék vagy zöld volt, valahol a kettő közötti fakó színben pompázik a szőke hajam varázsát megtörve. Anyám miatt sose festhettem a loboncom és mindig egy összefogott copfba kellett hordanom, szóval ahhoz képest ez elég nagy változás lehet most, nem beszélve az enyhe sminkről is, amit csak gyorsan feldobtam. Szűk kék farmer van rajtam, fekete talp nélküli csizmával és egy kék pulcsi, amin van egy fekete kabát kigombolva, mert hát itt a plázában mindig meleg van. Még mindig a vattacukor illatú parfümöm leng körbe és persze vidám vagyok és ez sugárzik is belőlem, mint mindig, a szülői szigor ellenére is. A karomon már ott van egy félig megpakolt kosár is, tele pasztell színes ceruzákkal, ecsetekkel és festős palettával. Néha muszáj lecserélni, mert annyira beleragad a festék. - Minek neked festék? Kérdezem, miközben átnyújtom neki a keresett kék festéket.
A toll jobban vonz, mint egy tubusos, tégelyes akármi, aminek még a beazonosítása is macerás. Bezzeg ez a toll! Akarom! A hangra kis híján beleborulok az üvegbe, de még visszalendülök a lábujjamon. - Igen, azt keresek - fordulok meg, és ismerősnek tűnik a hang... a látvány is ismerős! Félrebiccentem a fejem, és résnyire húzom a szemem, hogy pörgessem az emlékeket. Közben felállok. - Myna? - a tenyeremet a fejem felé fordítom, s az ujjaimat szétnyitva, körözö mozdulatot teszek a hajam felé, jelezve, hogy talán a haja? - Hát te? Mit keresel itt? - Mosolyodom el szélesen. Kedvelem Mynát és mostanában nem sokat hallok felőle, legalábbis személyesen. - Te igen. Szebb vagy, mint amire emlékszem - isten ments, hogy olyat mondjak, amivel arra utalok, hogy régen csúnya volt. Szerintem sosem volt az, de sosem taglaltam. És talán mert sosem érdekelt annyira a külső. Na jó, ez azért nem igaz teljesen. De Myna valóban gyönyörű lett, és ezt a véleményt a tekintetem is visszatükrözi. - Hogy? - Hirtelen nem értem a kérdést, fejben leragadtam, vagy továbbszálltam már a toll felé. - Ja! - Jut eszembe és a farzsebemből elővarázsolom az összehajtogatott kockás papírt, rajta nővérem kézírásával és odanyújtom Mynának. - A lurkóknak kell, és a nővérem nem tudott elszabadulni, úgyhogy én jöttem helyette. De egyik sem stimmel. Vagy valamit félrenézek. Megkérhetlek, tudnál segíteni? Hálás lennék érte. Persze, csak, ha nem tartalak fel. A farzsebembe parkolok a két kezemmel.
A kérdés után elkuncogom magam, mert vicces, ahogy majd beleesik a vitrinbe, amiben elzárva ott vannak a drágábbnál drágább tollak. Engem ez nem vonz, elvégre inkább a gépemen írom a könyveim és nem lapra vetem már jó ideje. - Igen, ennyire megváltoztam? Elhúzom a szám kicsit és kétségbeesetten pislogok párat, mert igaz, rég láttuk egymást, de nem érzem úgy, hogy sokat változtam volna. Igaz a hajam igen, de most még ez semmiség ahhoz képest, ahogy ki szokott nézni. - Elkopott a pasztell ceruzám és egy vizsgamunkát be kell fejeznem még, de mivel festék is fogyóban van, meg más is, szóval bevásárolgatok. Kicsit meg is lengetem a kosaram, mert akad már benne jó pár dolog, ami kelleni fog, oh, ha látná miket alkottam azóta és mennyit fejlődtem! De nem, nem fogok dicsekedni, attól én sokkal szerényebb vagyok amúgy is és csak nagy unszolás hatására szoktam bármit is megmutatni. - Hű, köszi, asszem. Kicsit hátrahőkölök, mert ijesztő, hogy nőszámba vesz Greg, mi sose voltunk olyan viszonyban, hogy ez kiütközzön vagy nem tudom. Elég gyerekcipőben jártam akkor még, de most már talán kezdek nőiesebb lenni, főleg, amióta egyedül lakok albérletben. - Tudod, festék?! Meglóbálom előtte a kék tégelyt, nagyon máshol jár fejben, csak remélem, hogy nem rajtam, hanem valami más ragadt meg ott bent. Szerencsére azért kapcsol és felém nyújt egy papírt, amit tuti más írt, mert neki nincs ilyen szép írása. Gondolnám, hogy az asszony küldte le, elvégre már közelít abba a korba, amikor ez normális, de csak a nővére. - Ráérek, nem sietek sehová, persze, hogy segítek. Mosolygok kedvesen és olvasgatni kezdem a lapot, hogy ha lehet ne kelljen fel alá sántikálnom a cuccokért, mert nem sorrendbe van felírva, hanem, ahogy elfogyott és kell. - Hozol egy kosarat vagy van sajátod? Ja és a nővéred hogy van? Mennyi gyereke van? Érdeklődök és ha van vagy hoz, akkor el is kezdek bele pakolni, a festékek a könnyebb dolog, utána viszont nagyot sóhajtok, mert nem sok kedvem van bicegni előtte, mindig is gyenge voltam tesiből, de sose sérültem le és én annyira büszke voltam rá, erre meg ez... Na mindegy megindulok lassan kicsit sántítva a jobb lábamra a ragasztóért és meg i vagyunk a listával. - Amúgy hogy vagy? Rég hallottam már felőled, ritkán járok haza. Kérdezek is inkább, mielőtt kitérne, hogy mi történt velem, olyan szerencsétlen eset, nem szeretek róla beszélni. Kicsit odébb megyek és magamnak is veszek még pár dolgot a saját kosaramba, meg is vagyok, ahogy átkutatom a szememmel.
Nem értem, éppen most dícsérem meg. Vagy....? - De tök jól nézel ki - mutatok rá, aztán inkább a zsebembe mászok vissza. Arra emlékszem, milyen volt és nem tudom, most miként fogadna dolgokat, hogy ekkorát változott. Mert ez nagy változás. - Én azt sem tudom, mi a pasztel, nem hogy még a tubusos akármik között különbséget tegyek - a legjobb helyre küldött a nővérem. Látom a meglepődését, és lépnék hátra egyet én is, mert hát nem akartam én megijeszteni, de ott a polc, így inkább csak állok és mosolygok, s megvakarom a tarkóm. A toll képe lebeg még a szemeim előtt, és nehéz összekapcsolni hirtelenjében a festékkel, de ahogy meglóbálja előttem a tégelyt, eszembe jut a papír és kihúzom a farzsebből. - Köszönöm, megmentetted a hátsóm - nézek rá hálásan. Nem vágyom a nővérem nézésére, ahogy hazaérek üres kézzel. - Hozok! - Mert azt nem hoztam magammal, gyönyörűen leverek vele bármit, ha új helyen vagyok és felfedezek. Elnyargalok egyért, szlalomozva a többi vevő között, majd visszatérek vele. - Megvan, most éppen a harmadik döntött úgy, hogy neki az ágyam a tökéletes az alváshoz, és ha felébresztik, abból senki sem kér, mit csinál - nevetek. - Három. Szeretem őket, imádom őket, de ha eddig sem vágytam gyerekre, akármennyire is rajongok a három kölökért, többet egy darabot sem vagyok hajlandó nevelni. Sokat vannak velem a helyzethez képest is és rendkívül kimerítő. - Inkább add oda a saját kosaradat is, majd én tartom mind a kettőt - nyúlok az övéért is, hogy könnyebben mozoghasson, ahogy meglátom, mennyire nehézkesen halad. - Segítenél, hogyan tudom ezeket - kis híján kimondom, miknek nevezem, de nem akarom megbántani Mynát. Nem az én asztalom mindez, összesen ennyi a helyzet. - beazonosítani? Nem tudok kiigazodni a listán, mit is keressek és hogyan. - Tele melóval - vigyorgok. Nem szokásom dicsekedni, hova kerültem, márpedig nem sokan mondhatják el magukról. A másik feléről meg alapban kussolni vagyok köteles a világ felé. - Megvagyok, köszi. - Hogy megy a suli? - Jut eszembe a vizsgaanyagáról. - Milyen vizsgaanyagon dolgozol most éppen? - Myna hogyléte mindig érdekelt. Nem rajongam azért, ahogy a szülők álltak Mynához, annak ellenére, hogy tudom, szeretik. Ha tudnák, hogy valójában mekkora gyerek vagyok és voltam, szerintem betonfalat húztak volna a kerítés helyett a házunk közé.
- Köszi. Kicsit zavarba hoz, mert valahogy a külsőm sose volt téma, elvégre akkor még a korkülönbség igen csak meglátszódott, most meg mondhatni már mindketten felnőttek vagyunk. Talán még enyhe pír is látszódik az arcomon, de nem foglalkozok vele, elvégre tudhatná, hogy bár én mindig is csinosnak tartottam magam, még a deszkaságom ellenére is, nem szerettem, ha dicsérgetnek. Anyám szerint túl hiúvá tett volna, szóval maradjak szerény. A sok vaskalapos szigornak azért voltak jó oldalai is, elvégre ki tudja mi lett volna belőlem, ha nincs egy kicsi tartásom sem? Persze akadnak hátulütői is sajnos... - Általában rá van írva, de én már a színéről tudom, hogy melyik milyen árnyalat, tudod ez olyan szakmai ártalom. Megvonom a vállam és a papírt nézem inkább, elvégre nem kell ennek kínosnak lennie, jól is néznénk ki, ha ő udvarolna nekem, még csak az kéne. Persze jó lenne végre egy pasi, de valahogy úgy képzeltem el, hogy a saját korosztályomból találok majd valakit és ennyi. Amikor elmegy kosárért még utána nézek, hogy lecsekkoljam, hogy még hátulról is mindig jól néz ki. Utána nekiállok és összeszedem, ami kell majd neki. - Látogatóban vannak vagy együtt laktok? Érdeklődök, mert fogalmam sincs, hogy milyen a lakhatási körülményük nekik, főleg három gyerekkel, atya ég. Én még egyet sem tudnék elképzelni, nemhogy ennyit. - Köszi, de nem nehéz és ezek már most hozzám nőttek, szinte sírtak, hogy őket vegyem meg magamnak. Válaszolok játékosan, tökéletes előadva a helyzetet, a könyökömön nagyon jól elvan a kosár, ha nem lenne ott, akkor üresnek érezném magam itt, sose jártam még kosár nélkül ilyen helyen. Nem vagyok egy elefánt, aki mindent lelök szerencsére. - Hát, megkérsz valakit, aki itt dolgozik, hogy segítsen. Nevetem el magam, mert ez a legegyszerűbb megoldás. Mondhatnám, hogy nézegesse a leírásokat és keressen egy színskálát, de neki a piros csak piros és a zöld csak zöld, nincs külön neve az árnyalatoknak, elvégre férfiból van. - Egyetem és kitűnő vagyok mindenből, az egyik tanár meg mentorkodik is nekem történelemből. Meg mást is akart volna, de ezt pont neki nem kellene elmondani, amúgy is fura egy kicsit most a Greggel való találkozás. - A karácsonyról kell festenem egy képet, ami visszaadja a hangulatot és mellette egy animés rajzot is kellett csinálnom ami tíz képkockából áll, szabadon választott téma volt, én meg gondoltam a szilveszter jó lesz, az a tűzijáték miatt elég színes. A hajam egy kósza tincsét a fülem mögé is simítom miközben beszélek és megindulhatunk a pénztár felé, hogy kifizessük ezeket az apróságokat. Én intek a kezemmel, hogy menjen csak előre, nekem idő, mire odaérek és nem akarok annyira sorban állni sokáig, így meg ha maga elé enged, akkor sima ügy lesz, nem szólhat senki sem érte, ha meg igen, majd ő lerendezi. Ja meg nyugodtan pakolhatok is, nem szólnak be érte, hogy menjek már. - Na és milyen nyomozónak lenni? Anya oda meg vissza van tőle. Meg persze szeretné, ha én is valami hasznosat találnék az életemben a művészet helyett. Amúgy meg mindenkinek dicsekszik, hogy kitűnő tanulója vagyok az egyetememnek, csak a szakot nem említi meg. - Sietsz haza a lurkókhoz és nővéredhez? Érdeklődök, mert jó lenne végre valakivel beszélgetni, aki ismer kislány korom óta és persze ismeri a regényem alapjait. Szóval ha most sietne, akkor megbeszélhetnék egy időpontot, amikor ráér és én is. Bár én is eléggé el vagyok havazva, de valahogy csak megoldom.
Halványan elmosolyodom a pírra. Egészen megváltozott, valóban és így, így sokkal jobban tetszik. - Azt sejtem - sóhajtom. - Ez az, ami nekem sosem fog menni. - komolyodok el. Én másban tudok különbséget tenni, és az egy egészen más terület. A kosárért menet van egy olyan érzésem, hogy néznek, amire inkább rávágom, hogy kezdődő paranoia, így inkább gondolatban vállat vonok. - Látogatóban vannak, csak a kicsi bealudt - a papírra nézek és nézem, ahogy szedegeti a holmikat. - Vááárj, még felfogni sem tudom! Ez miért jó, ha nem az 512, hanem az S79 van ráírva? - Komolyan, hogy képesek ezeket dekódolni? Egy ideig nálam laktak, amíg átépítették a házat. A mosott kaki voltam, amikor elköltöztek, egy hétig szinte csak húztam a lóbőrt. Azután jeleztem nekik, hogy valahogy szórodjon szét a csapat egy ilyen akció alkalmával, mert a tetőről ugrom le. Nővérem csak nevetett, ekkor ébredtem rá, hogy ő 7/24-ben tolja.... - Oké - emelem fel a kezemet megadóan. Ha cipelni akarja, cipelje. Viszont akkor én meg tartom az enyémet! Különben nem tudna pakolni. - Erre az egyszerű megoldásra nem is gondoltam - fújok a hajam felé, fölfelé, de mosolygok. - Különben is, most itt vagy te és sokkal nagyobb és kedvesebb segítség vagy - közben a kezembe veszem vissza az egyik ecsetet, megforgatom. - Ezt honnan tudod, hogy mókus szőrből van? - Nem tartom magam hülyének, de azért egy mókus után rohangáló alak jelent meg előttem. Tényleg máshol kattogott eddig az agyam, ha képes ilyen beugrani. - Mmmm - hümmentek elismerőleg. Tényleg tehetséges lehet. Ahogy hallottam, művészeti suliban nem túl sok kitűnő és dícséret van. Fukar profok. - Gratulálok! Miért korrepetál? - Kérdezem kíváncsian. Nem értek a művészethez, de talán művtörire gondolt. - Nem sok vizsgaanyag ez egy kicsit? - Ha abból indulok ki, hogy én mennyi idő alatt készítek el egy képet (soha, ha úgy vesszük, műszaki rajz, műszaki írás és ennyi az össz tudományom), én már rég megbuktam volna. Ezért sem leszek művész. - Egyben lesz - engedem előre Mynát, jelezve, hogy én fizetem mind a kettőt. - Külön pakolva - mosolygok a pénztárosra. - Melós. De élvezem - főleg, hogy olyan infókhoz is hozzájutok kényelmesen, amihez nem kell semmilyen kuncsorgás vagy hackelés. Feladatom, enyém, viszem. Élvezem is, mint gyerek a játszóteret. Na, táska meg nincs, azt elfelejtettem hozni. Két papírtáska, védem a környezetet rendesen.. - Nem, nem sietek - holnapra kell a holmi, az meg odébb. - Meghívhatlak egy kávéra, teára? Mivel az előbb visszautasította a segítségem, nem fogom megkérdezni, vihetem-e a holmiját. - Ismerek egy jó kávézót a saroknál - kanyarodok ki az üzletből, tartva az ajtót Mynának.
- De helyette sokkal jobb vagy másban, amiben én nem. Megvonom a vállam is, nem nézek rá, csak úgy teljesen természetesen közlöm, miközben szedegetem neki a cuccokat, na meg néha magamnak is, ha olyan színhez érek, ami nekem is kell. - Gyakran látogatnak meg? Érdeklődöm, majd mikor szól, hogy várjak felé fordulok és elnevetem magam, mert én nem számok alapján tájékozódom már jó ideje, elég csak ránéznem és én sosem tévedek ilyenekben. - Na és te hogy tudod megkülönböztetni a pisztolyokat csak ránézésre is, hogy hányas kaliberű meg ilyenek? Teszek fel valami egyszerűbb kérdést, mert nekem fegyver-fegyver és fogalmam sincs, hogy mit jelentenek ezek a dolgok, de neki sokat mond, az biztos. - Még szép, ahhoz használni kéne a fejed. Fordulok felé mosolyogva, nyilván csak húzom kicsit, mint egy régi jó ismerőse, aki mindig is tudálékosabb volt tőle. - Köszönöm, talán jobban is értek az itteni dolgokhoz is, ez itt az én kis birodalmam. Tárom szét a karom a kreatív kellékes részlegen, nagyon szeretek itt lenni és otthonra is elfogadnék egy ilyen részt, ahová csak odasétálok, elveszem ami kell és kész az utánpótlás. - Érezni a sörtéjén, de amúgy meg az árcédulán is rajta van, meg az ecset papírkáján is, igaz hangya betűkkel. Van lószőrtől kezdve sok minden más is, el se tudnád képzelni. Bár vannak olyan festékek, amikre kár értékeset venni, mert nem lehet teljesen kimosni az ecsetből és dobhatom is el, nálam ezek fogyóeszközök, jó az olcsóbb is. - Nem korrepetál, csak felkészít versenyekre és mentorkodik, mert az jó nekem is, meg neki is, de már gondolkozom, hogy lemondom majd, mert így is túl sok tárgyat vettem fel és mellette még dolgozok is, nem sok időm jut élni is. Sóhajtok is, már elmondani is milyen fárasztó ezeket, de hát na, ez van, mindig túlvállalom magam és menekülök az élet elől, de ez már nem pálya, muszáj élnem is. - Hát, annyira nem sok, elég jól haladok vele és már csak ezek vannak hátra, a többi tárgyból már levizsgáztam erre a félévre. Még szerencse, hogy a tanárokkal sikerült egy napot megbeszélnem, amikor végig feleltem az összesnél mindenből és letudtam a dolgot, mivel az írásbelire a sérülésem miatt nem jutottam el. - Igazán nem szükséges Greg, de köszönöm. Mondom, de persze hagyom, hogy kifizesse, mert ő jobban keres, mint én és ha adnak, akkor fogadd el. A táskámba pakolok mindent, ami nekem kell, majd vissza fel is veszem a hátamra, nem is látszik, hogy rajtam van, na meg így nem kell cipekednem sem. - Mi is szoktunk a melóhelyemen nyomozni amúgy a csajokkal, nagyon izgi, de nem jutunk túl sok eredményre végül sose. Nem nagyon akar beszélni a munkájáról, így inkább nem erőltetem a dolgot, hogy ismét belekérdezzek, mert amúgy nagyon érdekelne, de nyilván nem beszélhet róla. - Legyen forrócsoki! Vágom rá, azt mindenhol lehet kapni, nem vagyok nagy kávés, azt inkább csinálni szeretem, elég jó vagyok benne és talán kicsit szakmai ártalom, de mindig figyelem ki hogyan csinálja a kávét másoknak. - Rendben, akkor menjünk oda. Kisántikálok és mivel tudom mire gondol, lévén itt nőttem fel én is és ebbe a plázába járok, mióta az eszemet tudom, meg is indulok a sarok felé, amerre van a kávézó. Nem is tudom, mit kérdezzek tőle, mert nagyon a nőügyeiről nem beszélgetnék, most már lehet félreérthető lenne, az én pasi ügyeim meg, hát azok annyira nincsenek, hogy mindenki nagy szemekkel pislog mindig rám. Kicsit tehetek róla, de mégis mit tegyek, ha nem jön az igazi, aki tud várni arra, amíg összeszedem magam és nem csak bumm bele a közepébe mindennek. Helyet foglalok az első bárszéken egy kerek kétszemélyes asztalnál, Greg ismer annyira, hogy tudja a sima édes egyszerű forró csoki bőven megfelel nekem, nem kell bele semmi plusz. Amikor visszaér, akkor egyik kezemmel megtámasztom a buksim, a másikkal meg az asztalon dobolok a körmeimmel magam előtt. - Mivel töltöd az idődet, ha nincs nővéred meg a kölykei és munka? Mindenkinek van hobbija vagy párkapcsolata, remélem nem jön azzal, hogy olyan nincs, mert akkor nem lesz könnyű beszélgetés, hacsak ő nem kérdez többet. Közben az orromon sóhajtok egy kicsit, ahogy jobban megnézem Greget. Olyan helyes, kész főnyeremény és még a kócos haj is jól áll neki, meg ez a laza stílus, amivel csak kiugrott otthonról bevásárolni. Tud ő igényesebb is lenni, na akkor igazi nőcsábásznak néz ki, de azért ez sem semmi, az évek tényleg csak sármosítják a pasikat és nem öregítik.
- Ebben van igazság - bólintok egyetértően. - Többször, mint illene, de nem bánom - mosolygok. Fárasztóak, nagyon kimerítőek, de ha csak egy hajuk szála is meggörbül, annak reszeltek. - De ne nevess - mosolygok zavartan. - Most kértem segítséget - a kérdésre egyből megjelenik a lelki szemeim előtt pár fegyver és teljesen ösztönösen felelnék, aztán megértem. - Á, értem - világosodok meg. - Maradok a fegyvereknél - nevetek fel. Annyira zsigerből jön a fegyver ismerete, hogy egyszerűen nem tudom megmagyarázni. Ránézek és a fejem máris adja a választ. Minden elemzés nélkül. Egy "kösszépen" nézéssel válaszolok Mynának, mely szerint használni kéne a fejemet. - Betonba nem verem - jön ki belőlem a fojtott nevetés. Szétnézek. Én meg elveszett egér vagyok itt, vagy inkább elefánt, csak ezek itt nem porcelánok, hanem ismeretlen dolgok. - Nem tudom, ezek után meghívjalak-e egy fegyverpályára - nézek rá mosolyogva. Amint kimondja az árcédulát, mert addig a sörtével barátkoztam és próbáltam felidézni, milyen is egy mókus farka, mert gondolom abból készítik, megfordítom a nyelét és megnézem a lógó cédulát. - Tényleg? - Nézek rá értetlenül. - Akkor minek gyártják és veszik, ha nem lehet utána használni? - Mindig az ésszerűség a mérvadó nálam. Kivéve, amikor nem, de azt most inkább hanyagolom. - Ó, ja! Értem - ezt jól benéztem. - Versenyekre is jársz? - Fogalmam sincs, milyen egy ilyen verseny. - Dolgozol is? - Nem mondom, hogy sok lehet, mert akkor magam ellen beszélek. A tekintetem önkéntelenül a lábára siklik, aztán vissza felé s közben figyelek a szavaira. - Rendesek a tanárok, hogy ebben segítettek. Megkönnyebbülök, hogy Myna nem válik feminista vérengzővé (mint a nővérem, vagy az őrnagy), annak ellenére, hogy elmondja, mit gondol erről. - Tudom, hogy nem - mosolygok rá. - Szívesen. Papírzacskókkal és táskákkal egy a gond. Ha sima papír, zajosak. Teszek róla, hogy ne legyenek, úgy rendezem el bennük a holmikat, hogy ne legyen kedvük mozogni, miközben sétálok velük. - Miket nyomoztok? - Érdeklődöm. Nem beszélhetek egyik munkámról sem. Ez megkönnyíti annyiban a dolgom, hogy a nemlétező nejem nem azzal traktál, mit csináltam a mai napon? A csomagokat az egyik székre teszem az asztalnál, ahová helyet foglalt Myna, majd a pulthoz megyek. Emlékszem még, milyen ízeket kedvelt, így az itala mellé választok egy kis harapnivalót, magamnak meg szendvicset és egy hosszú kávét. - Tessék - teszem elé a tálcáját, rajta a finomságokkal, majd a sajátomat magam elé teszem, ahogy leülök Mynával szemben. - Tervrajzokkal, fegyverekkel, programokkal - mosolygok, megkeverve a kávét, hogy olvadjon benne a cukor és a szirup. Az mindig kizárja, ha netán pocsék a kávé. Bár itt még sosem csalódtam. - Kérdezhetek valamit? - Ha megengedi, csak akkor teszem fel a kérdést. - Mi történt a lábaddal? Azt nem kérdezem, miért ment el otthonról és miért ilyen színű a haja. Ez az ő élete és a szüleit meg túl jól ismerem.
- Nem akarhatod, hogy szomorú legyek, a nevetés csak a jó kedvet érezteti. Ha akarom, akkor is ki fogom nevetni, nem úgy megy az, hogy visszatartom, elvégre tudom, hogy úgysem fog megsértődni, elvégre nem nevetem ki olyanért, amin megsértődhetne. Arra, hogy megvilágosodik csak mosolygok rá kedvesen és kicsit még a szemöldököm is megemelgetem egyszer, hogy na ugye, hogy ugye. Lehet fiatalabb vagyok, de az eszem az amúgy vág, mint egy éles penge. - Még szerencse, csúnya baleset lenne a beton is meg én a fegyverpályán is. Válaszolok egybe, mert hát én remegnék, mint egy kocsonya és biztos nem merném meghúzni a ravaszt, túlságosan is ártatlan vagyok én ilyesmihez, még ha az életem is múlna rajta, akkor sem tenném meg. - Festékfüggő, hogy melyik ragad meg benne annyira használat után, hogy nem tudod kimosni, de a sok hígító sem tesz jót neki, a mókus sem abban fürdőzik, mert hű de jó neki. Tök normálisan mondom ki ezt a képtelenséget, de talán majd Greg elképzeli pont ezért és nem bírja majd visszafogni a nevetését, ami miatt biztos megnéznek minket, elvégre egy üzletben sem illik hangoskodni. - Igen, fogok, most lesz egy hamarosan és ja, dolgozok is mellette, mint felszolgáló Queenben a Woodhaven House-ban. Biztos ismeri csak névből, mivel a városban található és hát ha beugrik, biztos a vendégem lenne egy körre, amit nem hagyna amúgy, de mindegy is. A lábamon nem látszik semmi szerencsére, mert a csizma alatt van csak befáslizva, meg van rajta ilyen fájdalomcsillapító szalag is. - Csak apróságokat, ki kivel csal meg kit és vajon miért teszi, meg milyen családi háttere lehet, meg ilyesmik. Ha valaki összeveszik valakivel, akkor próbálunk rájönni, hogy miét meg egyik csaj szeret elméleteket gyártani, aminek utána szoktunk menni, de persze nem zaklatunk senkit, ez csak a mi magáncélú szórakozásunk. Én meg szívesen becsatlakoztam, az unalmasabb napoknál, ami nem szokott amúgy lenni, egészen felemelő érzés kicsit játszani. Én amúgy is sokkal jobban felgöngyölítek dolgokat, ennyire ismerhet az én régi barátom is, hogy fantáziával meg vagyok áldva rendesen, nem hogy kétszer, de vagy ötször is sorba álltam érte. - Ó, nyami! El is veszek egy csokis fánkot, amit hozott finomság gyanánt és beleharapok, ha nem is vagyok éhes, ez mindig elfér bennem, annyira szeretem. - Köszönöm! Mondom két falat között, mert valahogy gyorsabb volt az ösztön, mint a gondolat, hogy megköszönjem, nem vagyok én olyan hálátlan fajta lány. - Szóval olyanokkal, mintha munkában lennél. Hát ha őt ez teszi boldoggá, tőlem aztán nyugodtan, én most táncolni akartam, de ilyen lábbal nehéz lenne még, szerencsére nagy gond nem történt, így hamarosan már remélem, hogy neki is kezdhetek majd. - Persze. Nem értettem sose, mire jó ez a kérdés, mert nekem annyira nincsenek titkaim előtte, kislány korom óta ismer, igaz most kimaradt egy kis idő és mondhatni megváltoztam, de valójában ugyanaz maradtam, a belső értékeim nem változtak semmit, a külső meg hagyjuk, nem sokat javult, hogy nőiesebb legyen, legalábbis szerintem, de jól van ez így. - Oh! Hát ez egy roppant kellemetlen baleset. Hazamentem szilveszterkor és anya nem hagyott békén, hogy menjünk ki tűzijátékot nézni és egy kis dombocskára mentünk, ahol sikerült megtalálnom az egyetlen gödröt és sikerült kirándítani a bokám, szóval éjfélkor a kórházban a sürgősségin ért az új év. Sóhajtok is a végén, mert olyan szomorú, én csak melegben a takaróm alatt akartam kiélvezni egy bögre kakaó mellett leginkább, de nem, menjünk ki a szabad ég alá... Anyának azóta is bűntudata van, mert nem akartam menni, de hát legyen is egy kicsit, mert ez az ő hibája is, na meg az enyém, hogy ilyen szerencsétlen vagyok. - De már nem kell sok idő és rendbe jövök, már nagyon untam otthon és muszáj volt kimozdulnom, nagyon rossz volt két hétig mankóval mászkáltam. El is húzom a számat, mert nem volt valami jó, de azt hiszem ennyi elég a Myna szerencsétlen évének kezdetei szakaszából, azt már meg sem említem, hogy rám mozdult a tanárom, mikor meglátogatott váratlanul, az tette fel a kínosra az ékezetet. - Na és veled mi újság a munkán és a testvéred látogatásán kívül? Történt valami említésre méltó? Sajnos tudom, hogy a munka kiveszi az emberekből a nagy kalandvágyat és általában befásulnak, ami nem jó, én nem akarok sose olyan lenni, remélem Greg sem.
Elnevetem magam. - Nem akarom, és értem én - tartom fel a kezem megadóan, továbbra is mosolyogva. Nem bántott meg, annyira őszinte volt a nevetése és valljam be: igaza van. Mosolyogva figyelem és ismét széttárom a karom. Igaza van, újfent. - Nem tudhatod - igazi tech geeknek tartom magam és csak azért tettem meg ezeket a lépéseket, mert az a nagy szerelem, ami a technológia ezen részén és közöttem van, az egyik része valóban tervezőasztal és programok. A másik része viszont egyértelműen terep és gyakorlati rész. - Aha - forgatom meg az ecsetet, elképzelve, aztán leengedem. - Ezt most elképzeltem - és fojtottan kuncogok egy rövidet. A festékkel nem tudok foglalkozni, mert azt kell vinnem, amit a nővérem felírt. - Kevés szabadídőd lehet - bólintok egyet értően, ahogy az imént mondta. - A Woodhaven Houseban? Azt ismerem! Jó régen voltam már arra. Ami azt illeti, elég régen. A szabad és pihenőidőm korántsem arról szól, hogy elmegyek egy pubba, leinni magam, vagy dumálni a haverokkal. Élem a többi hobbimat, ami tulajdonképpen a másik munkám. Így mindig dolgozok s mindig pihenek egyszerre. Most így belegondolva, biztosan hülyének néz mindenki. - Érdekesnek hangzik. És bejönnek az eredmények? - Én az ilyenben úgy megbuknék, hasassal, mint annak a rendje. Sosem lennék jó igazi nyomozó, aki emberekkel beszél. Számokat, technológiát és információt adjanak. Abban tévedhetetlen vagyok. De az emberek... - Egészségedre! - Még mindig jól emlékszek erre. Aztán elnevetem magam, amikor eszébe jut, nem köszönte meg. Nekem azt is öröm volt nézni, ahogy falta. - Igen - bólintok. Nekem ez a természetes. Mások általában ledöbbennek, de nem fogok csak ezért hazudni. Először hitetlenül nézek rá, majd elnevetem magam. - Bocsánat - mentegetőzöm, abbahagyva a nevetést. - Ez annyira zseniálisan peches baleset. Előttem van a jelenet. Sajnálom - komolyodok el. - Sajnos azok sem jönnek sosem jókor. - Akkor most mozdultál ki először? - Kérdezem érdeklődéssel. - Ezt meg kell ünnepelni! - Felállok, s hozok még egyet a kedvenc sütijéből. - Tessék! Kortyolok egyet a kávéból, majd a két kezem közé teszem a bögrét. - Nos - helyezem az államat a tenyerembe és úgy nézek a csészébe. - A fiúk kitalálták, hogy legyen egy jubileumi koncert - sóhajtok egyet. Nagyon nem akarom.
Tudtam én, hogy igazam van, szóval a feltartott kezek és elismerő pillantása csak még inkább mosolyt csal az arcomra, szeretem, ha igazam van! Azt már kevésbé szeretem, mikor azt mondják, hogy nem tudhatom, mert én mindent is tudni akarok és ha nem is megtapasztalva a dolgokat, akkor utána járva és mások tapasztalataiból tanulva, de tudhatom! De Greggel nem fogok versengeni, csak legyintek, hogy engedjük el a dolgot. - Így lenne szerencsém a fogadásokon, már tuti milliárdos lennék! Sokan csúnyán néznek felénk, hogy mit hülyéskedünk már itt és nevetgélünk, szóval nem is sajnálom, hogy lassan végzünk itt, nem lenne jó, ha a kedvenc üzletemből tiltanának ilyen piti dolog miatt. - Nem panaszkodom, amire szeretném, arra jut időm. Sose voltam az az unatkozós típus és tele vagyok energiával is, amit a művészetben vezetek le általában, bár jó lenne kicsit a testem is edzeni, mert ép testben ép lélek ugye a legjobb. - Igen, most már ha szerencsés vagy ott is megtalálsz engem. Persze, hogy ismeri és persze, hogy járt már arrafelé. Bezzeg engem a közelébe sem engedtek volna ilyen helyeknek, de őt nem féltették a szülei, nem hiába lehetett nyomozó. Ez kicsit sem veszélytelen munka én úgy gondolom, de nem fogok aggódni Gregért, nagyfiú, tud magára vigyázni. - Áh, nem hinném, de legalább jól telik az idő! Kuncogom el magam, mert a közelébe sem jutunk, hogy megkérdezzünk ilyesmiket, zaklatni meg senkit sem fogunk. - Semmi baj, már megszoktam, hogy ezt váltom ki mindenkiből. Hogy haragudhatnék ezért, tényleg annyira szánalmas, hogy már vicces. - Ja most, de nem szabadna... Nem biztos, hogy ünnepelni való dolog, de azért a fánkot nem utasítom vissza. - Köszi! Lassan majszolgatom el most már, mert nem sietünk sehová a jelek szerint. Eszembe jut, hogy van valami bandája is, nekem ez nem maradt meg annyira. - Az jó, de ahogy látom nem rajongsz az ötletért. Mi a baj? Érdeklődöm, mert én figyelek általában azokra, akiket ismerek és ha látom, hogy valami nem stimmel rákérdezek, hátha tudok segíteni, ha máshogy nem, akkor kis lelki támaszként. Valamiért nem is sorolta a kikapcsolódós programjához a bandát sem, már azt hittem fel is oszlottak, de a jelek szerint mégsem.
A milliárdosra mosolygok. Myna sokkal gazdagabb, mint bármelyik milliárdos. Az a kreativitás, amit már gyerekkorában is láttam, kevés milliárdos lobogtathatja meg mindezt. Nekem a tervrajz jutott helyette inkább. - Néhanapján megfordulok arra, lehet, betérek - már amikor éppen nem vagyok másfelé. Mostanában sokszor voltam el. - Á! - Értem meg végre a nyomozósdit. Jókor esik le, és ez az igazi szakmai ártalom, állíthatnám teljes nyugalommal. És teszem is. Elvégre csak szórakozásból teszik, időtöltésként. Az egy egészen más színezetű nyomozás. Ugyanakkor elmepallérozó. Én csak az adatokkal és műszaki leírásokkal, programokkal tudom ezt megtenni. Azért még egy bocsánatkérő arcot vágok, noha a szám sarkában még ott van a nevetés. - Miért nem? - Értetlenül tekintek rá. Tény, hogy napokig képes lennék teljesen kiütni magam a világból, ha beindul a tervezési kedvem, de ahogy ő volt otthon, nos, abban az esetben inkább kötözzenek ki a fotelbe, mert nem bírok megülni egy helyben. - Pff.. - gondolkodom el. - Nem tudom. Azért eltelt tíz év. Teljesen más lettem... kivéve pár dolgot. - az még jobban elhatalmasodott rajtam, az lett az életem. - Nem szeretem, ha közismert vagyok. Ezért hagytam abba - nem bírtam a rajongókat, nem azért kezdtem el zenélni. És nem gondoltam volna, hogy ennyie ismertek leszünk. - Majd lesz valahogy. Elvégre csak egy kisebb körturnét terveznek - gyorsan megcsináljuk, gyorsan hazajövünk és én még gyorsabban elfelejtem. Marad a garázsban zenélés. - Ha már koncert... - gondolkodom el ismét és töprengve nézek Mynára. - Volna kedved megtervezni a koncert plakátot? A turnéét? Nem puszira, természetesen. Örülnék neki, de megértem, ha elfoglalt és nem akar vele foglalkozni. Egy próbát megér.
Ha egyszer sikerül kiadni a könyveimet, akkor bizony esélyes, hogy milliárdos leszek, ha sokakat megfog majd, elvégre készülhet belőle sorozat és film is, nem is egy, a többi velejáróról már nem is beszélve. Én hiszek benne, hogy tetszeni fog másoknak, elvégre egy nagyon szépen felépített dologról van szó és persze fantasy, ami nagyon menő mostanában. - Nemrég volt egy magánnyomozó is és engem faggatott ki és a kamerafelvételeket akart, de amíg nem kaptunk bírósági végzést, addig nem mutattam neki semmit. Büszkélkedek el, mert nagyon kis okos vagyok és hát egy nyomozó a volt szomszédom, akitől azért pár alap dolgot megtanultam, ami még nem annyira szakmai. Felnevetek, amikor látom, hogy leesik neki, hogy nem kell semmi komoly nyomozósdira gondolni, nekünk nincs a kezünkbe semmi bizonyíték vagy bármi egyéb, amiből elindulhatnánk bármerre is. Az egész ilyen hasra ütött kis szórakozás, semmi több. - Pihentetnem kellene, de minél hamarabb vissza kell rázódnom a hétköznapokba és... és megint elkezdtem táncolni, hiányzik. Nem vagyok az a fajta lány, aki megszegi az ilyen dolgokat, de tényleg úgy érzem, hogy ha várok, csak lassabb lesz ez az egész, így meg már kicsit mondhatni megtornáztatom magam. - Oh, hát én annyira nem követem az ilyeneket tudod, mert sima zenét hallgatok rajzoláshoz meg íráshoz is. Hogy elszaladt az a tíz év, nem semmi. A népszerűséget meg nem fogom megérteni, nekem ő mindig Greg marad, egy nagyon jó barátom, olyan, mintha a bátyám lenne. - Mennyi várost érint az a kis körturné és mennyi időt vesz el? Érdeklődöm, mert kíváncsi vagyok na. Ha elhívna sem mennék velük, mert a tanulás fontosabb számomra, de ezt még ő is jobban tudja. Nem vagyok otthon ezekben a bandákban, ha rádiót is hallgatok, pont nem érdekel az előadó, csak hallgatom, ami megy. - Ó! De még mennyire, hogy van kedvem, de! Ha már szóba került, megjegyzem nem kaptam puszit, szóval ne is erőlködj, nem is kérném. Keresztbe kulcsolom a kezem és sértetten oldalra fordulok, persze csak rájátszok és ezzel nyilván Greg is tisztában van. - Amúgy mi az elképzelés? Fordulok vissza és jegyzetelek fejben, egy ilyen rajz nem több, mint fél óra és el is készül, nem kell túl cicomázni, de nem is lesz egyszerű és gagyi az is biztos. - Színes vagy fekete-fehér legyen? Mondjuk ez sem mindegy, bár a színekkel nem lesz gond, mert most vásároltunk be mindent, ami elfogyott.
Megrökönyödök egy pillanatra. - A munkahelyeden, vagy hol? - Azt nem mondanám, hogy meglepődök. New York nem egy biztonságos város, alapesetben is van dolgunk rendesen. - Azt jól tetted - bólintok. A nevetésre vágok egy arcot. Azért felültetett egy pillanatra a lóra! Kis hamis! Félrebiccentett fejjel nézek rá. - Nem kérdezték meg tőled, elment-e az eszed? Ezzel hogy tudsz táncolni? - Mondom én, aki pont ugyanilyen. Voltam már nyugalomba téve egyes küldetés után, vagy saját hülyeségem, vagy másoké miatt, de hogy én nyugton maradjak, az csak szélsőségek árán tettem meg. Éppen ezért széles vigyor is van a képemen, ahogy kérdezem ezeket tőle. - Milyeneket nem követsz? Mi a sima zene? - Néha nem megy dekódolni, lévén nyomozó is vagyok és szeretem, ha pontosan tudom, mi, mit jelent. Vagyis inkább Data, sok vélemény szerint. Megvakarom az állam, ahogy gondolkodom és számolok. - Tíz helyet mondtak, ezt egy hónap alatt tennénk meg. Júliusban lenne a turné, de még plakátot sem terveztettek. De legalább a helyszíneket már lefoglaltatták - ami ebből a szempontból fontosabb. Szerintem, legalábbis. Rendkívül megörülök, hogy megtenné, majd mikor rámutat, puszit sem kapott, hát odahajolok és a felém eső arcára adok egy puszit. - Köszönöm, Myna! - majd adok még egyet. - És mivel ez a köszönöm volt és nem a köszöntés - kap még egyet, majd széles mosollyal ülök vissza. - Hát... - én és a kreativitás, atyaúrég! - Inkább elhozom az albumborítót és az akkor koncertturné plakátját és pár nyomatról képet, amik pólón voltak. Azt a hangulatot szeretnék visszahozni - amitől én már olyan messze vagyok, de olyan messze... - Színesek voltak az eddigiek is - válaszolom meg a színkérdést. Nem voltunk annyira dark stílusúak. Amit kifejezetten kedveltem, hogy nem csak nyálas szerelmi dalok voltak. Ha jobban belegondolok, egyet sem írtunk ilyet. Nem nyálasat sem.
- Igen, oda jött, mert nálunk volt előtte egy lány, aki eltűnt, még én is láttam a felvételen, hogy valami alak behúzta a sikátorba vagy mi. Leszakadt telefonálni a többiektől, úgy érdekelt volna, hogy mi a vége a nyomozásnak, de úgyse mond senki semmit. Belemegyek kicsit a részletekbe is, de kétlem, hogy tudná miről van szó, mert azt sem tudta, hogy pont ehhez a szórakozóhelyhez van kötve valami. Szeretem Greget húzni néha, mert a munkáját annyira komolyan veszi és néha nehezen tud elvonatkoztatni, hogy egy átlag embernek mit jelent ez a szó. - Nem, mert nem ellenkeztem, csak bólogattam, hogy minden rendben van és alig vártam, hogy elengedjenek haza, nem akartam az új évem egy kórházban tölteni. Válaszolok és utána kicsit iszok is a forrócsokimból, mert eléggé kihűlt már és nem égetem meg a nyelvem vele. Az, hogy mennyire fogok tudni táncolni, számomra tök egyértelmű, ugyanúgy, mint eddig, egy kis ficam nem hinném, hogy tönkretenné a karrieremet. - A ficam az nem nagy cucc nem? Csak kellemetlen, de nem olyan, mint egy törés, ami miatt kellene mondjuk fizikóra menni. Érdeklődöm tőle, ő csak jobban érte ezekhez, nekem ez az első sérülésem és remélem az utolsó is, mert sokat kimaradtam az egyetemről és bár mindent előre megtanultam, de azért mégis más a tanárokkal találkozni meg ilyenek. - Semmit sem követek, beírom youtubra vagy spotyra, hogy medival fantasy és amit feldob, azt hallgatom vagy valami komolyzenei művet Bachtól, Mozarttól meg még sorolhatnám. Válaszolok, mert konkrétan nem tudok mit mondani, már vannak külön albumok olvasásra, írásra, tanulásra meg még fürdéshez meg főzéshez is. Szerintem ez is elég információ, hogy rájöjjön, a rádiót én nem hallgatom, szóval halvány lila hőzöm sincs sztárokról és a zenéikről. - Az jó, mert a dátumok meg a helyszínek kellenek a plakátra. Szeretnétek minden városba sajátot vagy egyen legyen rajta minden? Érdeklődöm, mert igazából nem nagy munka, de a helyszínek miatt azért változtatni kell ezeket, nem mindegy hogy tervezi meg, már emiatt is. Utána meg Greg felém hajol és kapok egy puszit, amire elmosolyodom, mert rég kaptam tőle már puszit. Utána meg még kettőt kapok, amit viszonzok én is. Rég éreztem már Greg illatát és ez most határozottan jól esett. - Nincs mit, számíthatsz rám tudod, szeretek rajzolni! Sose utasítottam vissza semmit és mindig jóval idő előtt készen voltam mindennel. Jó, nem számítógépen rajzoltam, de már van olyan digitális padom is, csak nem értek hozzá annyira. A kézi alkotás még mindig biztosabb, a számítógéppel néha hadilábon tudok állni. - Akkor majd áthozol mindent és ne aggódj, biztos tökéletes plakátot kaptok majd. Általában szerény szoktam lenni, de ez nem kihívás nekem, elvégre a kreativitás velem született. A színesnek csak jobban örülök, mert azzal jobb dolgozni és jobban is néz ki. - Gondolom kocsival jöttél, szóval akár haza is vihetsz, hogy meglegyen a címem, meg amúgy is nem hagyhatod, hogy így buszozzak. Nézek szépen Gregre, biztos nincs ellenére és ő maga ajánlotta fel, hogy elvisz, de most olyan gyereknap érzésem van mellette, hogy csak kérnem kell és megkapom. Mindig is olyan volt, mintha a bátyám lett volna, egykeként mindig szerettem volna testvért, de nem lett sajnos, a szüleim nem akartak. Milyen különös, hogy pár év csak úgy elrepül, de mi mégis mindent ugyanonnan folytatunk, ahol abbahagytuk. Kicsit elkalandozok, ami látszik is biztos rajtam, de nem meglepő jelenség.
- És? Történt valami utána? Kiderült, mi történt? - Kérdezem. Megszokás, általában ez már nem a mi fajsúlyunk, mégis, ezekből van a legtöbb történet más esetekben. - Ezt megértem - nevetem el magam. Nem vagyok jó beteg, semmilyen szinten, ha meg kórházban kell lenni, úgy nagyjából mindenkit kikészítek. Nem bírok tétlenül feküdni és várni, hogy gyógyuljak. Az nem visz előre semmit. - Attól függ. Tánchoz szerintem fontos, hogy tartva legyen a lábad és a boka pont ezt teszi. De te tudod. Én sem tudnék nyugodtan ülni a seggemen - teszem azért hozzá némi mosollyal. - Ó - értem meg. - Bach jöhet, inkább Vivaldi a kedvencem. Meg Gershwin. Elég sokféle zenét hallgathatsz akkor. - Noha inkább zenélni szeretek, mint hallgatni, ahogy rájöttem. - Elég egy, és a dátumokat, helyszíneket is hozom - nagy felhajtást nem akarok, a többiek annál inkább, mintha elveszett fiatalságukból akarnának valamit visszaszerezni. Így jár az, aki nem a saját útját járja, vágtam hozzájuk. Nem lettem tőle a kedvencük, azt tudom. A kapott puszira elnevetem magam, s visszaülök. - De elég elfoglalt vagy, s nem szeretnélek feltartani vele - tekintek rá, s felhajtom az italt, a hab a szám szélén marad, letörlöm a szalvétával. - Azon nem aggódom, tudom, láttam, milyen munkákat alkotsz és már akkor nagyon sajnáltam, hogy nem veled terveztettük akkor is a banda vizuális cuccait. Szerintem sokkal menőbbek lettek volna. Átviszem - bólintok. - Még szép, hogy hazafuvarozlak, akár jó a bokád, akár nem - kapom fel a kabátom, megértve, hogy neki most elég volt ennyi. Még a kisördög alszik otthon, különben már lett volna egy üzenet a mobilomon, mely szerint háború tört ki a nappali és a konyha között, de még nem kaptam meg ezt a veszélyjelzést. Ha megkaptam volna, sem érdekel. A nővérem sokkal jobban kezeli a helyzeteket, mint én tenném. - Parancsolj - a kocsiajtót kinyitom neki, hogy kényelmesen beszállhasson, s a csomagokat a hátsó ülésre pakolom. - Merre is óhajtja a kisasszony a fuvart? - Nézek rá mosolyogva, s felteszem a napszemüveget. A napfény nem a barátunk és nem szeretnék senkiből sem matricát csinálni ezért.
- Nem tudom, de kétlem, hogy elmondaná a magánnyomozónő, ha felhívnám. Megvonom a vállamat, legalább nem vagyok egyedül, akit érdekel a vége a dolognak, de hát ez már csak ilyen. - Ja, sose maradtál meg egy helyben, ha muszáj volt. Kuncogok, mert még engem is beküldtek hozzá egyszer a kórházba, hogy kössem le, mert a nővérkék agyára megy és hát én aztán tudok mesélni meg beszélni is ha úgy van, de a könyvemből amúgy is csak Gregnek mondtam volna fel részletet, mert benne bízok csak meg, hogy nem ír belőle kisregényt. - Ja, de attól még lehet nyújtani meg erősíteni a többi testrészem és lassan rendbe jön és táncolhatok is biztosan, csak mértékkel eleinte. Nagyon pozitív vagyok ezzel kapcsolatban, máshogy nem is mehetne a dolog. Annyira, de annyira megtetszett most ez az egész és jó valahová tartozni, még ha csak egy kicsit is. Eddig csak Greg volt, de most másokkal is alakul valami barátság szerű dolog. Annyira örülök, hogy összefutottunk, hiányzott már egy kis közös beszélgetés, a munka meg még jobban jön most, még ha csak keveset is fizetnek a plakátért, akkor is. Elég sokat voltam otthon és ez beszippantotta a kis tartalékaim, hiába kaptam ebédet anyától, attól még az otthonmaradás nem kifizetődő. - Ó, csak soknak hangzik, de a legtöbb csak szórakozás és már annyira előre tanultam meg minden, hogy valójában ha egy héten át csak írnék se lennék lemaradva! Szeretek előre készülni, tanulni és alkotni is, így nyugisak a szemeszter végi vizsgaidőszakok is számomra. Mondjuk nem is én lennék, ha nem így lenne, kihasználtam az időt, amit otthon töltöttem, így több időm jut majd táncolni, meg dolgozni is. Ez a kis plusz munka meg sem fog kottyanni. - Hát azért tizenegy évesen kétlem, hogy olyan nagyon jót rajzoltam volna nektek. Kuncogom el magam, mert mire ő nagyfiú lett, én még kis fiatal voltam, igaz érettebb voltam a korombeli lányoktól, de azért a tizennyolcasokkal nehezen versenyeztem volna és hát hiába a kreativitás, kétlem, hogy olyan nagyon komoly plakátot csináltam volna nekik, amin nincs semmi unikornis is véletlenül. - Remek! Felveszem a kabátom és a táskám is a hátamra kapom, majd veszek egy nagy levegőt és felállok. Ez a legrosszabb rész, hogy sántikálni kell, még szerencse, hogy lift van a kocsik szintjéhez és Greg nem áll messze tőle. Kinyitja a kocsiajtót én meg leveszem a táskát és az ölembe téve beülök és bekötöm magam. De rég ültem már kocsiban, tök menőnek érzem magam mellette sétálva és a kocsijába helyet foglalva. - Itt a címem. Mutatom meg neki, miközben felhelyezi a napszemüveget és én meg körülnézek, mert még nem ültem a kocsijában eddig. Lehajtom a napellenzőt, hogy én se vakuljak majd meg és benézek a kesztyűtartóba is, hátha van tartalék napszemcsi ott. Persze fogalmam sincs, hogy mit találhatok még ott, amit lehet nem kéne látnom, mert nem kérdezek, csak kutakodok, nekem nem is kell mondani, otthonosan érzem magam mindenhol, elvégre szinte mindent tudunk egymásról és nagyon nincs mit titkolni. Legalábbis pár éve még így volt, azóta ki tudja mi változott.
A kocsival hamar elérjük a kis lakótelepet, ahol lakok és még le is tud parkolni a ház előtt szerencsére a feljáróra. Kicsatolom az övet és felé fordulok közben. - Bejössz körülnézni, van valami ami szerintem tetszeni fog! Nem szoktam dicsekedni, de neki szabad, mert tudja, hogy csak akkor szoktam, ha valamire nagyon büszke vagyok, mert nagyot alkottam vele. A válaszától független persze kiszállok és a táskámban elkezdek felkutatni a kulcsomat, amire persze mindent rápakoltam, szóval nem egyszerű művelet kihalászni és mikor meg is van, hát repül és pottyan a földön, amiért már hajolok is le a sérült lábam hátrafelé megemelve, a másikkal meg leguggolva. Na igen, ilyen kis hajlított térdelős mérlegállásszerű valamit rögtönzök, ami nem is ment volna nekem régen, de a táncórák hatása azért megvan és már elég rutinosan szedem fel az elejtett dolgokat a földről így. Vissza felegyenesedve megpörgetem az ujjamon a kulcsot és a kapu felé nézek. Remélem, hogy bejön velem, csak egy kicsit, ha ráér.
- Ez tény - értek egyet. Csak az érintettek tudhatnak a nyomozásról, annak végeredményéről. Sokat jelentő arccal tekintek rá. Emlékszem, amikor megjelent nálam a kórházban, akkor már átvittek egy másikba, így bárki látogathatott. De hogy mennyire utáltam feküdni. Ha fának akartam volna születni, akkor jelenleg nem Greg Wallemnek hívnának, hanem nem tudom. Tölgyfának. - Jaja - bólogatok. Meglepő, de szeretek mozogni, átmozgatni magam és kiváltképp kedvelem a táncot. - Az előbb még azt mondtad, hogy nagyon elfoglalt vagy - mosolyodom el. Valószínű, ezt nem igazán fogom érteni, annyiban is hagyom a kérdést. Ha elvállalja a plakát készítést, annak örülök, mert szerintem az övé sokkal jobb lesz, mint az a marketinges csoporté. - Ha te mondod - én meg voltam akkor is erről győződve. Ha ő nem hiszi el magáról, ám legyen. Én sok mindent nem hiszek magamról. A baj az, hogy ez lassanként igazolódni is látszik az idővel. Vagy csak azért lettem ilyen, mert sokat mondogattm magamra régebben? Na, ez egy jó kérdés, de nem most fogok ezzel foglalkozni. Az ajtót nem csak kinyitom, hanem meg is fogom neki, nehogy a végén egy másik gipszet is kapjon, esetleg a másik lábára, ahogy rácsukódik a kocsi ajtó. Ami elég masszív ajtó. - Aha - veszem át a címet, elolvasom és visszaadom. - Tudom, merre van. Egy ideig nézegetem, mit csinál otthonosan a kocsiban, aztán egy mosollyal felnyitom a karom alatt lévő elválasztót, amiben egy napszemcsi díszeleg egy szemüvegtartóban. - Nem gondolkodtál még jogsin, vagy kocsin? Úgy tudnál cuccokat is cipelni - érdeklődöm közben tőle. Újfent kinyitom neki az ajtót, ahogy megállok az épület előtt és megtartom. - Körbenézni nem... deeee.. a van valami, ami tetszeni fog, az érdekel - mosolygok rá, majd becsukom mögötte a kocsiajtót és beriasztom, miután már minden dolog aminek nem kell szem előtt lennie és nálunk kell lennie, megoldódott. - Csak utánad. És ezt - veszem el a csomagot. - most viszem... én - sóhajtok egyet, mikor látom, a kulcs leesik. - Mi lenne, ha engednéd, hogy gáláns lovagod meghajoljon előtted? - Azzal felszedem a holmikat, amiket elejtett, de közben mosolygok. - Nos, mi lenne az? - Térek egyből a lényegre, amiért engedtem a csábításnak és bejöttem hozzá. Nem nézek körbe, azt csak akkor teszem, amikor behatolunk valahová. És feltételezem, nem várja rabló, vagy támadó otthon. Ha mégis, nagyon rossz lóra tett.
Amilyen két ballábas voltam, ahhoz képest rengeteg időt szántam a táncra, igaz eleinte nem a saját ötletem volt, hogy majd ez helyreráz és nem leszek olyan kis saját lábában is botorkáló okostojás. Ennyiben hasonlítunk Greggel, hogy egyikünk sem szeret veszteg megülni a fenekén, amikor muszáj. Amúgy nincs bajom bele, sokat tanulok és azt máshogyan nem lehet ugye, csak ülve, a festésnél már ha rajzvászon előtt teszem, már lehet kicsit táncikálni is szerencsére. - Igaz, azt mondtam, hogy eléggé elfoglalt vagyok, de amire akarok, arra mindig jut időm és persze nem minden kötelező, szóval ha úgy van, akkor mondjuk az egyetemi versenyeket hanyagolhatom, mert az nem annyira fontos. Na meg a tanárommal is csókolóztam ami szintén egy olyan ok, amiért lehet nem kellene túlságosan a közelébe férkőznöm, mert félő, hogy megismétlődik az ilyesmi, pedig én tényleg nem akartam rámászni, csak hát az otthoni megszokások ugye. - Tényleg unikornis volt a művészi aláírásomnál és biztos vagy benne, hogy te akartál olyasmit a plakátotokra? Érdeklődöm, akkor még nagyon azt a korszakot éltem, hogy biztos léteznek ilyenek a vadonban, mert miért ne létezhetnének? Lovak evolúciója meg minden, de azért mélyen belül tudtam az igazat, hogy annyira létezik, mint a fogtündér sajnos. - Te ismered egész Queenst nem? Érdeklődök és persze kutakodok, majd mikor nyílik az elválasztó és meglátom a napszemcsit, akkor már nyúlok is érte és felveszem. - Köszi! Lenyitom a napellenzőt, hogy megnézzem magam a tükörben, egész jól áll a szemüveg. - Ezt már vissza sem kapod, túl jól áll nekem. Fordulok felé, persze csak viccelek, mert nem kell nekem ez, vannak sokkal csajosabbak is otthon, csak az a baj, hogy otthon hagytam őket szó szerint és nem az albimban vannak. - Áh, túl drága az nekem, nem lenne rá keret sem, de a jogsin már többször gondolkoztam, de kocsi nélkül nem érzem szükségét. Amúgy tényleg jó lenne, én élvezném szerintem, bár lehet rémes sofőr lennék, ki tudja. - Igen, van valami ami szerintem tetszeni fog! Vagy két hónapig dolgoztam vele, de szerintem nagyon jól sikerült. Mivel Greg is hajol, meg én is, így összefejelünk és én már le sem hajolok tovább. Na ja, hagynom kellett volna, de annyira megszoktam már, hogy nincs gáláns lovag az életemben. - Áú? A gáláns lovag tudhatná, hogy a hölgy mindig így jár és mivel egyedül van, már rutinból hajol le mindenért, amit elejt. Kicsit megsimogatom a buksim, szerencsére annyira nem fáj, csak ilyen jelzés értékkel csinálom inkább, majd átadom a táskámat, hogy akkor hozza ő, egye fene. Kinyitom a kaput, majd a ház ajtaját is, ami még ott is két lakásra oszlik, meg az emeletre is felfelé visz egy lépcsősor, ott szintén két ilyen lakás van. Egy ház, négy bérlő, elég jó kialakítás és persze megéri annak, aki kiadja. Nyitom az ajtót és belépünk a lakásomba, ahol édeskés illat van, bár kétlem, hogy ez meglepi Greget, mert az én szobámban is mindig ilyen illat volt otthon is, ahogy engem is mindig körbeleng a finom vattacukor illat. - Nem kell levenned a cipőd, gyere. Intek neki és egyenesen a folyosóról a szobába megyek és megállok a kezem magam mellett kinyújtva a falra mutatva a kanapé mögött. Egy szép fa van odafestve, de nem akárhogyan, három dimenziós hatása van, mintha tényleg egy fa lenne ott és az ágai is így vannak kidolgozva, a polcok is úgy lettek megfestve, mintha ágak lennének, amiken a könyvek és pár dísztárgy helyet foglal, olyan, mintha egy fán lenne mindez és még két oldalról nézve is megvan egy kicsit ez a hatás. Sokat dolgoztam rajta, de annyira büszke vagyok rá, annyira tökéletes és persze ad egy hangulatot is az egész szobának. - A főbérlőm mikor látta az ötletet, azt mondta, hogy nyugodtan megcsinálhatom. Sajnálni fogom, mikor itt kell hagyni. Fordulok én is a fal felé, kiállításra is lehetne vinni, csak a falat kellene kibontani hozzá. A mélységérzet meg a kéreg részletessége is olyan jól sikerült, megért minden vele töltött percet. - Kérsz inni valamit? Fordulok felé, amúgy ha körülnéz, akkor láthatja, hogy rend van és van egy félkész festményem is, amihez ugye vettem a festéket.
Elvigyorodom, amiből talán rájönni, hogy éppen ugrattam. Mindenkinek arra van ideje, amire akar szánni időt, pusztán csak piszkálni akartam, a régi szép idők emlékére. Az unikornisra elnevetem magam. - Ott a pont. Bár egy dark unikornis egészen jól festett volna a plakáton - főleg, hogy van egy sötét lovakról szóló dalunk is. De beugrik, mi is volt a védjegye akkoriban. Hát a fiúk a falra másztak volna tőle, én meg jót szórakoztam volna rajtuk, ahogy kiakadnak. Szép jelenet lett volna. Ettől függetlenül szerintem ezerszer kreatívabb lett volna a plakát és a borító is, de már mindegy. Majd most! - Hogyne ismerném! - Aztán felé fordulok, ahogy felpróbálja a szemüveget. - Jól áll. Tartsd meg, nyugodtan. Tényleg sokat változott Myna, jellemben is. Sokkal szabadabb és kötetlenebb. És van benne valami, ami néha arcul csap, de talán, mert régen kicsit más volt, de hát hol van az már! - Más kocsiját attól még vezetheted - de nem vitatkozom vele. Nekem mázlim volt az anyagi hátteremmel és a szüleim hozzáálláásával, de azért nem szeretnék olyan gyereket magamnak, mint én voltam. Meg talán vagyok is. - Kemény fejed van, meg kell hagyni! - Nevetem el magam, és azért lehajolok a leesett cuccért és odaadom neki. Csak ezután tudom neki mondani a választ az előző mondatára. - Kíváncsivá tettél - el nem tudom képzelni továbbra sem, mi lehet az, de ha tippelnem kellene, akkor valamilyen művészi alkotás. Azokhoz sosem értettem, így csak csodálni tudom. - Azért annyira rutinos ne legyen, hogy ha megjelenik a lovag, akkor nem kapcsol be a hagyom, hogy felvegye gomb - mosolygok rá. Az édes illat, amely Mynát is mindig körbelengte korábban is, most még fojtogatóbb. Nem éppen ez az illat az, amitől jól érzem magam, de ez ő és az ő lakása, így aztán hagyom, hogy majd hozzászokom. - Biztos? Nem büdös a lábam, istenbizony - nevetem el magam, koszt meg a lakásokba nem szeretek cipővel vinni, így inkább visszalépek kintre és jó alaposan leverem a cipő talpát és úgy térek vissza. A mutatott irányba sem kell néznem, szinte hívogató. Alaposan megnézem, a napszemüveg már akkor a fejem tetejére került, mikor beléptem, így van lehetőségem alaposan megnézni a kész alkotást. Távolról, mert úgy jobb a hatása. Még ide-oda is járkálok előtte pár lépést. - Ez tényleg fantasztikus! - Merengek benne egy kicsit. - Ugyan, ha egyszer megcsináltad, utána menni fog a másik helyen és lehet, hogy még szebbet készítesz! - Tényleg tök jól néz ki. - Hogy? - Még a festményt nézem. - Nem, köszönöm, most már megyek, mert a harmadik világháború kiróbbanóban, ha nem érek vissza. Köszönöm, hogy ezt megmutattad, ez csodás! Van telefonszámod? Felhívlak majd a többivel, meg átküldöm, amit át tudok. A mailcímem sem változott, a tiéd? Oda is elküldhetem, úgy talán könnyebb - keresem a hatékony megoldást. - Megyek, és köszönök mindent előre is! - Ami nem ingyen lesz, de nem szajkózom magamat. Odahajolok hozzá és egy puszit adok neki, majd a bejárat felé veszem az irányt.
Csak sóhajtok egyet látványosan, mikor leesik, hogy csak ugratni akart, én meg komolyan vettem, de nem is én lennék ugyebár. Kicsit komolyabb vagyok másoknál és nehezen veszem a lapot, viszont attól még én is ugratom őt. mindig szerettem Gregben, hogy hagyja magát és nem küldött el melegebb éghajlatokra, mert azért van köztünk némi korkülönbség, ami így fiatal felnőttként már nem érződik annyira, mint gyermekként. - Gonosz unikornist nem rajzoltam volna, olyan nem létezik. Teszem hozzá kicsit okoskodva, mert az én kis álomvilágomba ilyen gonosz halál paci nem fért bele, persze tudom, hogy csak viccelődik, de akkor is felvilágosítom erről az apró tényről. - Áh nem kell, van sokkal szupcsibb napszemcsim, csak haza kellene mennem értük, bár lehet megkérem anyát vagy apát, hogy hozza majd át. Remélem azért Greg tudja, hogy csak neki szól ez a közvetlenség meg ilyenek, más kocsijába be se mertem volna ülni, nem hogy még feltúrjam keresve napszemüveget magamnak. Mindig ő volt a nagy példakép, hogy vitte valamire és adjam fel a művészetet otthon, de nem voltam meggyőzhető ilyen téren, szeretek rajzolni, festeni, olvasni, írni és ezt nem vehetik el tőlem. - Áh, nem adnák ide a kocsit anyámék, más meg nincs. Legyintek egyet, amúgy is megszoktam már az utazást és az anyagi háttér meglenne, de én nem kérek a szüleimtől pénzt, magam akarok megállni a saját lábamon, ezért is költöztem saját albérletbe és lettem önellátó. Persze ez a sérülés nem sokat segített, szóval hagytam, hogy a szüleim kisegítsenek, de hamarosan ennek is vége. - Muszáj, a tudást őrizni kell, ami benne van! Hülyéskedek kicsit és amint megvan a kulcs mehetünk is befelé a házon belüli kis lakásomba. Nekem pont tökéletes és árad belőle minden, ami én vagyok. - Nem azért, de én se vettem le a sajátom, szóval gyere nyugodtan, majd délután akartam takarítani kicsit. Szóval tök mindegy, mert így is úgy is fel lesz takarítva ez a rész. Szeretem a rendet meg a tisztaságot, bár ezt elég erősen belém is nevelték. - Köszi, nekem ez a remekművem jelenleg, csak a fotó nem adja úgy vissza, mint így élőben. Sóhajtok egyet, mert ha ezt látná a rajztanárom, biztos dobna egy hátast, de nem fogom felhívni, kerülöm a tanárokkal az ilyesmit, nem akarok úgy járni mint a legutóbb is. - Persze, hogy van, bár az új telómba nekem már nincs meg a számod, de az enyém nem változott. Az emailem meg már nem littleunikornis@icloud.com, hanem a nevem pontokkal elválasztva, de ha dobsz sms-t, akkor majd megírok mindent és várni fogom az infókat meg a képeket. Nyilván megváltozott a mailem, ezzel nehezen keresnék munkát bárhol is, nem vennének komolyan. Adok vissza is búcsú puszit, majd az ajtónak támaszkodva intek a távozó Greg után. Még mindig olyan helyes és valahogy könnyen egy hullámhosszon mozgunk, pedig ott a korkülönbség is, meg az érdeklődési kör is, minden eltérő, mégis jól kijövünk. Bezárom az ajtót és nekilátok kipakolni a táskámból, majd takartok is, bár nincs sok kosz, de a megszokás.
Csak somolygok, amikor megérti, ugratás volt az egész. Nem akarom bántani, de hát mi már csak ilyenek vagyunk, hol ő, hol én ugratom, így alkotunk jó kis párost ebben. Még most is, sok év különbözettel ide vagy oda. - Az, hogy sötét, még nem feltétlenül gonosz. Olyan, mint egy fekete ló. Gyönyörűszép! - Odáig vagyok a lovakért, de másfelé terelt az élet és a rajongásom tárgya. - Biztos, hogy nincs sokkal szupcsibb, mert az enyém a legszupcsibb - az ilyen cs dolgokat nem csípem, ilyenkor viszont előszeretettel veszem elő én is. Az pedig egyáltalán nem zavar, ha turkál a kocsiban. Az egyik ex majd meghalt, mert képtelen volt felfogni, hiába férfi használta kocsi, itt minden élire hajtva, helyére téve. Még a kesztyűtartóban is. Jó dolog a katonai tereplét, megtanítja az emberrel, kevés dolog és az nettül elrendezve, vész esetén életet ment. - És most miben ülsz? Tökhintóban? - Nézek rá értetlent adva. Odaadnám neki a kocsit, a mocit lehet nem, az a lovam, a kincsem, de kocsi, az mehet. - Aha - adom vissza a hülyéskedést a kemény kobakjával kapcsolatban, de azért szélesen vigyorgok utána. - Oké - tartom fel a kezem, de azért kilépek, leverni a cipő talpát, eléggé rücskös, ami azt illeti, bárki beköltözhetett útközben. Teljesen el vagyok dobódva az alkotásától. A művészetek nekem mindig is magas volt, értelmezésben, legfeljebb csak gyönyörködni tudok bennük, senki ne kérjen se műalkotást, se értelmezést. Jöhetnék a zenével, de az egy teljesen más téma. És mert ott a szünetek és a zaj ritmusa kell, nem egy olyan kézügyesség, mint ez. - Az is - állapítom meg. Remekmű. - Na várjál - veszem elő a mobilt és megkeresve a számát, mert az még mindig megvan, elküldöm a mailcímemet is, miközben azért a képemen még ott van a vigyor az e-mail címe miatt. Akkor is mosolyogtam rajta, de csak maradjak csendben a Darksitedataknight mailcímemmel, ami már szintén nem él. A kocsi mellől még integetek felé egyet, mielőtt beülnék, hogy aztán teperjek haza, mert megesznek, ha nem érek vissza. Az ilyen megérzések általában működnek. Elgondolkodtató, mennyire más most Myna, s mégis, mennyire ő szerintem. Mind a kettő énje tetszett, mégis, ha lehet szavazni, a mostani jobban tetszik. Ennyit az általános elfogadásomról.
Kezdőlap
- Honnan tudjam, hogy melyik az igazi kobaltkék?! - Állok tanácstalanul a festéknek csúfolt, nagy polcrendszer előtt. Addig eljutottam, hogy acryl. Nade, két féle van! Egyértelműen látom, vagy nem látom, hogy ezek nem ugyanolyan árnyalatok. 
