Magam sem feltétlenül vagyok tisztában azzal, hogy pontosan miért ütöttem meg azt a srácot. Nyilván tudom azt a tényt, hogy összetörte a szemüvegem, ugyanakkor valójában távolról sem ez volt a motivációm. Már rég be akartam verni annak a srácnak a nagy pofáját, azonban mivel mégiscsak egyrészről valamennyire civilizált embernek neveltek, mindezt nem feltétlenül tehettem meg. Ez a dolog egyszerre tartott a földön, és nyomasztott nagyon.
Miután megszereztem magamnak egy feketeövet, talán nevezhettem magam a több, mint tíz éves sportolói múltammal harcművésznek. Tudtam, hogy a taekwondo sem egy muay thai, ahol az volt a lényeg, hogy egymást teljes erőből péppé verjük. Ez a sport sokkal inkább szólt az ügyességről és a pontok megszerzéséről, mint mondjuk arról, hogy komolyan nekifeszüljünk a harcnak. Tévhit volt az, hogy az edzések lazák lettek volna és ne tanítottak volna meg minket úgy igazán verekedni. Ezt pedig mi sem bizonyította jobban, mint a helyzet, amibe kerültem.
Egyelőre határozottan zavart, hogy az iskolai balhém miatt az egyesület közelébe sem mehettem. Nyilvánvalóan dühös voltam, emiatt nem kellett volna még egyszer bajba kerülnöm. Ezt igyekeztem lehetőség szerint szem előtt tartani, azonban nem feltétlenül volt könnyű feladat. Soha életemben nem voltam az a srác, aki könnyen megült volna a seggén, valamerre mindig mennem kellett, valamivel le kellett magam foglalnom. Mivel a bátyám nem volt itthon – ez pedig a verekedés egyik kirobbantó oka volt – csak ideig-óráig kötöttek le azok a videojátékok, amiket otthon halmoztunk fel. Egy ideje átköltöztem a nagyszüleimhez, azonban jó ideje se a macska, se a hajnali piacra járás sem kötött le, ezért hazamentem. Hamar rájöttem, hogy a felfüggesztésnél még a suliba járás is jobb volt, azonban mivel számítottam a kirúgásra, egyáltalán nem erőltettem meg magam a tanulást illetően. Ebben nem hazudtoltam meg magam. Egy épphogy vállalható érettségi eredménynél többet nem akartam magamnak, mivel a sporttal szerettem volna foglalkozni.
Nyilván, mivel a szüleim nem voltak itthon, próbáltam áthívni magunkhoz a barátnőmet, de őt nem függesztették fel, szóval kínomban egyetlen dolgot tudtam tenni: megpróbáltam a saját testemet formában tartani és minden reggel futással kezdtem a napot. Alapból sem állt távol tőlem a sport, viszont az utóbbi időben már a futós arcokat konkrétan felismertem Manhattan utcáin. Megállapítottam, hogy a nők jobban szeretik ezt a sportot, mint a férfiak. Valójában illett is hozzájuk: egyszerű, könnyen elérhető volt, mindössze egy fülhallgató kellett hozzá, ráadásul elég takarékos is, ami a pénztárcát illeti.
Talán pont ez volt az oka annak is, hogy kiszúrtam az ismerős lány alakját, aki nyilvánvalóan még úgy is csinosnak volt mondható, hogy én párkapcsolatban voltam. Persze ezt a barátnőmnek nem mondtam volna el, mert a szépsége volt az egyik ok, amiért vele vagyok – hogy ő miért volt hajlandó engem elviselni, az már más lapra tartozik – emiatt nekem egyszerűen nem esett nehezemre nem bámulni a lányt. Amúgy sem voltam az a kategóriás pasi, aki könnyen felszedett volna bárkit, sokkal inkább volt jellemző az, hogy engem akartak begyűjteni, én pedig vagy hagytam magam, vagy elmenekültem. Ezt az esetemben mindig szó szerint kell érteni.
Eléggé idegesítő volt a tény, hogy tempóban nem tudtam halandi egy férfi miatt, aki folyamatosan próbált elém vágni, ténylegesen azért, hogy a lány idomait bámulja. Tudtam, hogy ha még egyet balhézok, akkor eltilthatnak, azonban amíg nem azt a tudást használom, amit az edzések során sajátítottam el, addig nincs gond. Pont ezért is döntöttem úgy, hogy odalopakodom a férfi mögé, aztán nemes egyszerűséggel kirúgom a gyengébbnek tűnő lábát alóla.
- Hoppá! – a hangomból érződő sajnálat egyértelműen nem volt igazi – Bocsáss meg. Legközelebb jobban figyelhetnél.
Miközben kimondtam a szavakat, már nem vártam meg a válaszát, egyszerűen a lány után eredtem, hogy be tudjam érni, majd finoman kocogtattam meg a vállát, hogy ezzel megállásra kényszerítsem.
- Szia – nem volt értelme eljátszani, hogy ismerjük egymást – Nincs kedved tartani egy kis pihenőt és sétálni? Elian vagyok.
Nem tudom, hogy a bemutatkozás miért tett volna jelenleg vonzóbbá és kevésbé zaklató kinézetűvé, de azért megléptem a dolgot, én pedig határozottan lassítottam annak ellenére is, hogy nem voltam túl fáradt.
- Az ott – talán lekezelő volt a stílus, amiben megszólaltam, de amúgy sem voltam soha az udvariasság mintaszobra, szóval belefért – Fényes nappal akart valami disznóságot elkövetni. Szóval felrúgtam. Szeretnél együtt futni?

potato ϟ    ϟ 682 szó