Az ország minden területéről érkeztek résztvevők. Egy kicsit hasonlít a korábbi New York-i Nemzetközi Balett versenyre. Ennek viszont szerintem kevésbé van tétje. Vagy legalábbis én nem igazán tudom komolyan venni. Persze odateszem magam, mert nem szeretnék hálátlan lenni, ha már az egyik tanárom úgy döntött, hogy indít engem és a pas de deux partneremet, Beckettet is. Az én szememben a rendezvény akkor vesztette el hitelességét, amikor megtudtam, hogy nemcsak profi táncosokból áll majd a zsűri. Az olyan műsorokat vagy eseményeket, ahol hozzá nem értők is elmondják a véleményüket, egyszerűen nem tudom komolyan venni. Ezek sosem a valódi teljesítményről szólnak, sokkal inkább a személyiségről. Azt hiszem, hogy ez a verseny meglehetősen passzol Beckshez. Egyikünk legalább biztosan élvezni fogja. Na jó, én is tuti, hogy jól fogom érezni magam, hiszen azt csinálhatom, amit imádok. Táncolok. A körítéstől el tudok tekinteni. - Mennyi csinos lány… - szólal meg Beckett. Ránézek, a tekintetemmel azt üzenem, hogy: ez most komoly? – Most mi van? – teszi fel ártatlanul a kezeit. – Már meg sem kellene lepődnöd – fűzi hozzá, amivel el is veszíti az ártatlan jelzőt. Lemondóan sóhajtok egyet, majd megfogom a kezét, és húzni kezdem. - Inkább menjünk, és hallgassuk meg az eligazítást – vetem hátra a vállam felett. Egyébként igaza van. Tényleg nem kellene, hogy meglepetésként érjenek az ehhez hasonló megjegyzései. De azért az ember azt várná, hogy legalább ilyenkor nem a lányokon jár az esze. Hát úgy látszik, hogy tévedtem… Miután beérünk a terembe, szinte rögtön el is kezdődik a tájékoztató. - Nagy szeretettel köszöntök mindenkit! Remélem, hogy mindenkinek sikerült elfoglalnia a szobáját, valamint berendezkednie; hiszen ez lesz a következő három hétben az otthonotok – mosolyog ránk a verseny megálmodója, vagyis csak feltételezem, hogy ő az, mivel még nem mutatkozott be. – Ha esetleg nem tudnátok, de gondolom mindannyian tisztában vagytok azzal, hogy mire jelentkeztetek – vár egy kicsit, mielőtt folytatná – azért elmondom, hogy a harmadik hét végén lesz a bemutató, ahol egy zsűri fogja értékelni az előadásokat. Azt egyelőre nem szeretném felfedni, hogy hol lesz a végső performansz, valamint, hogy kikből áll a zsűri. Ez legyen meglepetés! – magyarázza, és egy újabb mosollyal örvendeztet meg minket. – A végén a legjobb szóló táncost és a legjobb párost is díjazzuk. Természetesen a dobogósok is értékes nyereményeket kapnak. Akiknek pedig nem sikerül helyezést elérni, azok se csüggedjenek, számukra is tartogatunk meglepetést – mondja. – Az első hét a szólókról fog szólni, a második a párosokról, az utolsó héten pedig ezek tökéletesítésére kerül sor. Az, hogy ki lesz a párotok, azt majd az adott héten tudjátok meg. Na, várjunk csak egy pillanatot! Hogy az adott héten tudjuk meg? Beckettre nézek, és ő is összeráncolt homlokkal figyel. Ezt elfelejtette megemlíteni a tanárunk. Nem mint ha gond lenne, hogy mással táncoljak, hiszen ha végzek, akkor úgyis véget ér a párosunk, csak nem erre számítottam. - Azt hiszem, hogy minden lényeges információt elmondtam. Ha bármilyen kérdésetek van, akkor forduljatok nyugodtan a felkészítőkhöz. Köszönöm szépen! – zárja le a beszédét. Megtapsoljuk, és amint ellép a mikrofontól elkezdődik a nyüzsgés. Mindenki elindul kifelé, ahogy mi is. - Te sem tudtál arról, hogy nem együtt fogunk táncolni? – kérdezem afféle megerősítésként. - Nem – válaszolja, amit már amúgy is sejtettem. – De így legalább közel tudok kerülni az egyik szépséghez – teszi hozzá kaján vigyorral. - Hihetetlen vagy – ingatom a fejem. – Mikor hagysz már fel a lányok szédítésével? – Már az előtt tudom a választ, mielőtt megszólalna. - Soha – neveti el magát. Én is így gondoltam…
***
Másnap leérve a terembe, csatlakozom egy csapat lányhoz. Szerencsére nyitottak a beszélgetésre. Azért sem vagyok az efféle versenyek rajongója, mert ilyenkor mindenki kivetkőzik önmagából. Vagy inkább előjön az igazi énje? Mindegy is. A lényeg az, hogy a győzelemért bármit megtesznek, akár másokon is átgázolnak, amit nagyon utálok. A tánc területén pedig ez még inkább igaz. Bejön az oktató, bemutatkozik, majd mindenki elfoglalja a helyét a rúd mellett. Elvégezzük a bemelegítő gyakorlatokat, aztán rátérünk magára a koreográfiára. Már az óra vége felé járunk, amikor egyszer csak felbukkan egy tejfölszőke hajú férfi. Ahogy a lányokra pillantok, látom, hogy nemcsak nekem tűnt fel. Vajon ki lehet az?
"Beauty of whatever kind, in its supreme development, Invariably excites the sensitive soul to tears."
A parkon átgázolva, miközben kicsit eltávolodik tőlem a város moraja, még akkor is nehezen oldom fel meglepettségem, mely azonban percről percre egyre nagyobb izgalommal kezd keveredni. Ugyanis egy eléggé nagy és összetett munkával keresett meg az egyetem, melyről álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen hamar érkezhet. A művészeti kar udvarát szeretnék átépíteni, amit kortárs művészek alkotásaival akarnak különlegesebbé tenni. Az egyik ilyen én lennék, s egy általam készített mesés szobor, s még mindig tényleg hihetetlen, hogy rám gondoltak... A történet azonban nem ennyire egyszerű, hiszen mondhatni, hogy a fantáziámat megkötik. Kiírtak ugyanis egy balettversenyt, melynek a hölgy nyertesét kell majd megformálom egy táncos pózban, s az ő arca és alakja fogná fel hamarosan az esőt, a havat, a napsütést, ő adna pihenőt a madaraknak és a kisebb állatoknak, s ő adna árnyékot az alatta megpihenőknek. Ez a “nyeremény” persze egyelőre nem nyilvános, már csak azért sem, mert felkértek ennek a versenynek az egyik zsűritagjának, így nekem is lesz beleszólásom abba, hogy kit fogok majd megformálni, tehát ki lesz az egész ceremónia nyertese. Micsoda izgalmak! Az előkészületekről szóló napok nagyon gyorsan leperegnek, s mire elérkezünk a megnyitó napjáig, addigra már a gondolataim nagy részét ez az esemény teszi ki, főleg azért, mert nem láthattam a lányokat előzetesen semmilyen formában, csak és kizárólag személyesen figyelhetem meg őket, hogy beszívjam a kezdeti benyomásokat, s elmélyítsem azokat magamban. Nem véletlen hát, hogy akad pár turpisság az egészben, hiszen nem csupán a versenyszám lesz értékelve, hanem a konkrét előkészületeknek is nagy hangsúlyt akar fektetni a zsűri. Ez nem egyszerűen csak a táncról fog szólni, s a nyertes sem csak a tánclépéseivel fog nyerni. Az első helyhez annál sokkal több kell. S ha már turpisság, az első ilyen pontosan az én személyemben fog megnyilvánulni. Ugyanis arra kértek fel, hogy látogassam meg az első órát, figyeljem egy kicsit a lányokat anélkül, hogy felfedném magam. Nézzem meg, hogyan viselkednek, ha nem tudják, hogy én vagyok az egyik zsűritag, milyen megnyilvánulásaik vannak, hogyan vélekednek az egészről, már ha eleresztenek gondolatokat. Hagyom hát őket kicsit szokni az egészet, s az óra végéhez közeledvén nyitom ki halkan az ajtót, s lépek be magam is a terembe. Az öltözékemre a fekete szín jellemző, mely egy térdnél szakadt nadrágból, egy bakancsból, s egy fekete fehér csíkos ingből áll, mely egy hózentrógerrel van díszítve. Kissé Addams Family hangulatot árasztok magamból, s talán én lennék az utolsó ember a földön, akiről azt hinnék, hogy oktató. Balettversenyes zsűritag meg pláne! Megtámasztom magam a falnál, s onnan kezdem figyelni a leányzókat, és mivel az ő oktatójuk is természetesen be van avatva, így ő talán egy perc múlva elnézést kér, s egy rövid időre elhagyja a termet kiadva, hogy gyakoroljanak csak a lányok. Nem véletlen hát, hogy a távoztával egy kicsit felszabadultabbak lesznek, s feltűnik nekik a jelenlétem. Látok pár összesúgást, némi zavart pillantást, s aki hosszabban tekint felém, afelé eleresztek egy amolyan köszönő biccentést. Van is egy sejtésem, hogy ez azért nem marad ennyiben, s ez hamarosan ki is derül. - Hé, csibe, ez nem az Addams Family meghallgatása ám! - szólal fel a tömegből egy barna bőrű, fekete göndör hajú leányzó, kinek szavaira nagyon hamar kitör a nevetés többektől. - Nem? Akkor mi? - tolom el magam mosolyogva a faltól, s elkezdek hozzájuk közelebb sétálni. - Téged amúgy beengedtek ide? Mert rohadtul gyakorolni próbálnánk baszki, és nem kellenek a kukkolók. - szólal fel máshonnan egy szőke hajú, vékony hangú lány olyan arrogáns hangnemet megütve, hogy ezt bizony tanítani sem lehetne, erre születni kell! - Nem láttam sehol sem tiltó táblát. Zavar talán titeket a jelenlétem? Nehéz közönség előtt gyakorolni? - intézem keresztkérdésem mindenki felé, különösen a mellettem álló hosszú, barna hajú irányába (Abby), ha már ő van hozzám legközelebb. - Inkább a te jelenléted zavar, nézz már magadra! Meg minek érdekel egyáltalán téged a balett? Menj inkább a gót pajtásaiddal füvezni, és ne minket less, te hülye perverz! - a csapatszellem láthatóan megvan, hiszen a harmadik lány fakad ki magából. Az én mosolyom mégsem fagy le, ugyanolyan lelkesen állok ott közöttük, mint eddig. - Ha a többség úgy dönt, hogy zavarja a jelenlétem, akkor szívesen távozok. Nos? - dobok be amolyan szavazósdit, bár meglehet, hogy el leszek küldve a bánatba. - Te mit gondolsz? - biccentek a mellettem levő (Abby) felé. - Zavarna téged, ha maradnék az óra végéig? - kérdem tőle kíváncsian.
Kezdőlap
