Az egyik barátnőm sok jót hallott a Paradise Clubról, ezért is döntöttünk úgy, hogy megnézzük. Annak ellenére, hogy a tánc az életem, és minden lehetőséget meg is ragadok, hogy táncoljak, a mai estére csak egy kis iszogatást tervezünk. Valójában én nem tehetném be a lábam, mert még nem vagyok huszonegy, ahogy az egyik legjobb barátom, Beckett sem. De hát mire való a hamis személyi, ha nem arra, hogy bejuttasson az ilyen helyekre? Felmerülhet a kérdés, hogy mégis honnét tettünk szert ilyenekre. Nos, ezt az információt inkább megtartanám magunknak. Egyébként nem gyakran használom. Egyrészt azért, mert ritkán járok szórakozni, másrészt, ha el is megyek, akkor általában egyetemi bulikba. Beck nevében nem nyilatkozom. Ő néha nélkülem is eljár, ki tudja, milyen helyekre. Nagy csajozógép, úgyhogy amikor csak teheti, hódol ennek a szenvedélyének.
Leülünk egy asztalhoz, majd miután mindenki elmondja, hogy mit kér, a pulthoz megyek, hogy leadjam a rendelésünket. Lehet, nem a legokosabb döntés hamis személyivel italt kérni, de mivel eddig sem buktam le, nem tartok attól, hogy pont most történne meg.
Nos, lehet, hogy jobban tettem volna, ha mégis szem előtt tartom a lebukás veszélyét. Mindig ébernek kell lenni, egy pillanatra sem lankadhat a figyelmed, ha sunnyogsz. Ezt mindenképp jól jegyezd meg. Hogy miért mondom ezt? Azért, mert az asztalunk mellett a bár tulajdonosa áll, hogy felszólítson minket a távozásra – vagy legalábbis engem, mert egyelőre csak rólam tudja, hogy túl fiatal vagyok ahhoz, hogy itt legyek. Ugye, már említettem, hogy még nem töltöttem be a huszonegyet?
Ránézek a többiekre, hogy ne aggódjanak, elrendezem a dolgot. Igazából a lelepleződés önmagában is kínos, de az, hogy azzal a férfival találod szembe magad, akivel aznap reggel szó szerint egymásba futottatok… Na, az már kimeríti a kínosság fogalmát.
- Helló! – intek egy kicsit bátortalanul. Igazából reggel sem tudtam, hogy mit mondjak, és most sem. Olyan mintha újraélném a reggel történteket, csak ütközés nélkül. Egyfolytában attól tartottam, hogy egyszer nekimegyek valakinek, miközben futásból átváltok táncba, de reménykedtem, hogy sosem fog megtörténni. Hát, tévedtem, ahogy abban is, hogy miért most buknék le a hamis személyi miatt.
Futás közben mindig zenét hallgatok, és vannak olyan számok, amik önkéntelenül is táncra késztetnek. Ma reggel sem volt ez másként, és valóra is vált az egyik rémálmom… Egy férfi mellkasnak ütköztem. Még az a szerencse, hogy nem estem rá. Az lett volna még igazán ciki.
- Jó estét, uram! – üdvözli Beck is. Jahjj, istenem… Már csak az hiányzik, hogy előadja a műsorszámát. Kétségtelen, hogy nagydumás, de sajnos nem tudja, hogy mikor kell befognia.
- Beck… légy szíves, maradj csendben – sziszegem a fogaim között, miközben ránézek. Nem vagyok biztos benne, hogy jelen esetben előnyünkre válna a nagy szája. Így is elég kellemetlen a szitu, nem hiányzik, hogy tovább rontson rajta. A tekintetem valószínűleg tükrözi, hogy ellenkezésnek nincs helye, ugyanis nem száll velem harcba, ami óriási önuralomra vall, mert előszeretettel zrikáljuk egymást. Megköszörülöm a torkom, és igyekszem magabiztos hangon megszólalni.
- Mégis miből gondolja, hogy még kiskorú vagyok? – kérdezem, majd felvonom az egyik szemöldököm. Majdnem össze is fonom a karjaim, de azzal csak azt sugallnám, hogy védekezem, és egyáltalán nem szeretném, hogy ezt higgye. Pedig valójában pontosan azt teszem, illetve próbálok terelni. Reménykedem benne, hogy sikerül.
- Úgy gondolja, hogy képes lennék efféle turpisságra? – teszem hozzá ártatlanul. Lehet, hogy Becket sikerült elhallgattatnom, de úgy tűnik, hogy én nem tudok lakatot tenni a számra, azonban nem hiszem, hogy a túlzott fecsegés segítene a helyzetemen. Reggel persze nem vágták így fel a nyelvemet. Lányos zavaromban nem győztem bocsánatot kérni, amiért figyelmetlen voltam.
- Mi csak beültünk néhány italra, aztán már itt sem vagyunk. Nem szeretnénk kellemetlenséget okozni – mondom, abban a reményben, hogy megszán, és nem küld el engem. Meg abban is bízom, hogy nem kezd ellenőrzésbe, és nem kéri el mindenkitől a személyijét, mert akkor hamar véget vetne a bulinknak. Egy-két ember kivételével egyikünknek sem szabadna itt lennie. Jó, nyilván, ha mégis kitessékel minket, akkor sem ér véget az este, mert akkor keresünk egy másik bárt, vagy összeülünk valamelyikünknél, és ott folytatjuk tovább, de nem nagyon szeretem, amikor keresztbe húzzák a terveimet.
- Esetleg meghívhatom egy italra bocsánatkérésem jeléül? – mosolygok rá kedvesen. A többiek furán néznek rám, nem tudják, hogy mire véljék a kérdésemet. Talán még azt is gondolják, hogy elment az eszem, amiért az oroszlán bajuszát huzigálom. Hát… Lehet, hogy nem tévednek…

Abby & Milo

Az okosoram vibralasa ebreszt ugy kilenc kornyeken, majd szetmegy a fejem, mellkasomon pedig egy szoke, gondor haju no pihenteti a jobb kezet. Tegnap a felbolond barataimmal elmentunk vadaszni, ott fogtam ki ezt a szepseget is, de semmi mas nem jut rola eszembe. Kikapcsolom az ebresztot, eppen probalnek visszaemlekezni a szoszi nevere, amikor megcsorren az ejjeliszekrenyen hevero telefonom. Picsaba. A no komasan motyog valamit es halisten poziciot valt. Kezbe kapom a mobilt, melynek kijelzojen apam neve virit. Nem tul nagy kedvvel, de gyorsan fogadom a hivasat. -Jo reggelt - szolok bele, es remelem, hogy minel elobb lezarjuk ezt a kellemes beszelgetest.
-Reggelt? Latod te, hany ora van? Es van fogalmad arrol, hany uzletet bonyolitottam en mar le? - nem, es pont leszarom, de sajnos nem mondhatom ki. A fejem meg mindig sajog es kezdek egyre nyugosebb lenni, amikor legjobb baratom kozelit az agyam fele vigyorogva. Igen, hiszitek vagy sem, a kutyak tudnak mosolyogni! Ez kicsit dob az allapotomon, akaratlanul is elmosolyodom, ahogy meglatom Roccot. -Es most mit varsz? Gratulaljak? - barmit is mondd, mar nincs hatassal ram. Fogadott fiammal vagyok elfoglalva, aki nagyon szeretne felmaszni az agyra, en pedig egyelore probalom finoman odebb tolni. -Rocco, nem! - suttogom szigoru tekintettel, de nincs tul nagy hatassal ra. Csak nem reg kerult hozzam es meg eleg neveletlen. Sok dolgom lesz vele, az mar egyszer biztos. -Legalabb ilyenkor ne azzal a doggel foglalkozz. Mindegy, nincs idom erre, ma este ket szabad asztalra lesz szuksegem a Paradiseban. Intezd el minel elobb. - a lenyeget felfogom, a tobbi pedig nem erdekel. Megnyugtatom, hogy ugy lesz, majd bontjuk a hivast, aminek mondanom sem kell, mennyire orulok. Kozben Rocco ugy dont, a szoszi oldalan probal meg felmaszni, hatha o engedekenyebb, azonban amint meglatja a kutyat, felvisit, szegeny fiamra pedig rahozza a fraszt. Gondolom elkepzelni sem tudja mi baja szegeny nonek. -Tegnap ejjel is talalkoztatok - kizart, hogy ne udvozolt volna, amikor hazaertunk. -Ha lehet ne ijesztgesd szegenyt. Amugy pedig reggel van - celzok ezzel arra, hogy ideje lenne indulnia, es meglepo modon veszi az adast.
Miutan a szoszi tavozik, lezuhanyzok, felveszem a sportos szettem, majd Roccoval megreggelizunk. Ezt kovetoen "feloltoztetem", telefonomon benyomom a motivalo zenet, fules be, es mehetunk is futni. Ez egeszen addig egy atlagos napnak tunik, mig szo szerint ossze nem futunk egy fiatal lannyal. Mindegy, egyikunk sem akad fenn ezen, az elet megy tovabb, kulon utakon persze. Ugy fel ora mulva draga baratom kezd lassulni. -Na mivan, kifaradtal? - ram nez, majd ugat egyet. Bar tudnam ez mit jelentett. En igennek veszem, ugyhogy setalasba valtunk es hazafele vesszuk az iranyt, ahol egy ujabb zuhany kovetkezik.
Delutan atjon nehany faszfej, hogy sztorizgassanak a tegnap ejszakarol, utana mivel lassan ideje lenne elindulnunk a klubba, elkezdek keszulodni. A haloban magamra kapok egy fekete farmert, feher polot es egy fekete bordzsekit. -Azt hiszem indulhatunk - lepek a nappaliba, Rocco pedig egybol elottem terem. -Nem, te most nem johetsz - kiskutya szemekkel probal manipulalni, de nem engedek neki. -Legy jo kutya - simogatom meg gyorsan, aztan kezbe kapom a kocsim kulcsat es kilepunk a kecobol. -O bazdmeg - fekezek be hirtelen, majd elokotrom a telefonom. -Stace, mondd, hogy van meg ket szabad asztalunk - szolok bele udvozles nelkul. A tobbiek nem igazan ertik mi a helyzet, addig nyugodtan ragyujtanak a kocsimnak dolve. -Igen, van - ahogy ezt meghallom, a pulzusom visszater a normalisba. -Koszonom, tovabbi jo munkat - csusztatom vissza a zsebembe a mobilt. -Mi a fasz volt ez, haver? - kerdezi Tom, en viszont csak legyintek, mert semmi kedvem rola beszelni. -Induljunk - nem kell ketszer mondani, mindenki beul a sajat kocsijaba es meg sem allunk a Paradise-ig, ahol a VIP parkolokat el is foglaljuk.
Ahogy belepek az epuletbe, az elso akit kiszurok, az apam. Intek neki, majd a pulthoz megyunk es kerek a pultostol egy whiskyt, a tobbiek pedig amit kernek. Nyugodtan dumalgattunk es iszogattunk egeszen addig, mig ki nem szurtam par gyanusan fiatal alakot egy asztalnal. -Pillanat - mondom, majd lassu, kenyelmes tempoban az asztalukhoz setalok.
-Szerintem ideje lenne tavozni - szolalok meg nyugodt hangon. -Hello - merem vegig a lanyt, aztan beugrik honnan is olyan ismeros.
Az ismeretlen sracot nem udvozlom, helyette inkabb azt varom, hogy felemelje a segget es egy masik bart valasszon. Meglep, hogy hagyja, hogy ezt az egeszet egy lany probalja meg elsimitani. Hat mondhatom, igazi "ferfi".
-Hogy mibol gondolom? - vigyorodok el. -Ugye nem nezel teljesen hulyenek? - nezek egyenesen a szemeibe. -Szerinted en nem voltam kepes effele "turpissagra"? - voltam fiatal es en is rengeteg faszsagot muveltem. Emellett eleg novel volt dolgom ahhoz, hogy a kulseje alapjan megallapitsam, meg kiskoru. -Mar kellemetlenseget okoztatok, am csakis miattad, szemet hunyok a "turpissag" felett - foleg a reggeli incidensunk miatt.
-Legyen. - felelem tomoren. -Egy ujabb whiskyre - teszem hozza, majd lehuzom a poharam tartalmat es az asztalra helyezem. A kedvenc whiskym amellett, hogy minosegi, nem is valami olcso, de ezt majd a szamla elarulja. -Szoval miert pont a Paradise? - kerdezem, mikozben helyet foglalok a lany mellett. -Mellesleg Milo - nyujtok kezet. -Tovabba hany eves is vagy? - kerdezem, mikozben ragyujtok egy cigarettara. -Kersz? - a tobbieket eszem agaban sincs megkinalni, hisz nem ismerem oket.

- Erre most nem kell válaszolnom, ugye? – kérdezem pimaszul, miközben felveszem vele a szemkontaktust. Nyilvánvalóan csak költői kérdés, azonban nem hagyom, hogy megfélemlítsen. De azért be kell vallanom, hogy egy kicsit frusztrál a pillantása, de igyekszem nem kimutatni. Táncosként hozzászoktam a vizslató tekintetekhez, viszont az előadások vagy a próbák alatt nem fenyegetett az a veszély, hogy kihívják a zsarukat.
- Őszintén? – kérdezem, majd diszkréten tanulmányozom az arcát. – Nem igazán – felelem, és kortyolok egyet az italomból, de a szemkontaktust nem szakítom meg. Talán azért nem tudom elképzelni, mert egyáltalán nincs bűnözős kisugárzása. Ez persze nem jelenti azt, hogy korábban is így volt. Valójában lehet, hogy egy báránybőrbe bújt farkas, és ugyanolyan bűnös életet folytat, mint régebben. Nem tudom eldönteni. De egyáltalán lehet valakit bűnözőnek nevezni egy hamis személyi miatt? Anyám szerint biztosan.
- Köszönöm – mondom, és hálásan pillantok rá. Megkönnyebbülök, amiért nem tesz ki minket. Persze azt is megértettem volna, hiszen ezzel megkockáztat egy büntetést. Meglehetősen nagylelkű a részéről, pedig csak annyi közünk van egymáshoz, hogy reggel a szó szoros értelmében egymásba futottunk.
- Egy pohár whiskey rendel. Máris hozom – mondom, majd ránézek a többiek poharára, és megállapítom, hogy majdnem kiürültek. Ezek szerint, miközben azt várták, hogy kiderüljön, hogyan alakul az esténk, szépen eliszogattak. Megkérdezném tőlük is, hogy kérnek-e még egy kört, de nem szeretném túlfeszíteni a húrt. Már az is rendes a részéről, hogy maradhatunk, ezért inkább csendben felállok, és hozom a rendelését.
- Nincs különösebb oka – válaszolom egy vállrándítás kíséretében. – Az egyik barátnőm jókat hallott a helyről, ezért úgy döntöttünk, hogy kiderítjük, igazak-e, amit állítanak – teszem hozzá. – És te hogyhogy itt vagy? Sikerült kifognom pont egy olyan napot, amikor a főnök ellenőrzi az alkalmazottjait? – kérdezem kihívóan. Nem tudom, hogy mi volt abban, amit ittam, de elég gyorsan ellazított. Ilyen stílusban csak a barátaimmal szoktam beszélni, nem pedig egy idegennel, aki ráadásul szemmel láthatóan idősebb nálam, én pedig tisztelem az időseket – legalábbis azt, aki kiérdemli. Vannak olyanok, akik visszaélnek a korukkal, és elvárják, hogy úgy bánjunk velük, mintha „ő királyi fensége” címet viselnének, csak az a baj, hogy az ilyenek egyáltalán nem úgy viselkednek, hogy méltóak lennének egy efféle ranghoz. Nem mintha a mellettem ülő férfi ebbe a korosztályba tartozna, azért nem lehet annyira öreg.
- Abby – mutatkozom be én is, miközben kezet rázok vele. Nem úgy néz ki, mintha egy pedofil lenne, ezért nem látom akadályát, hogy megismerkedjünk. Valamint nem is vagyunk egyedül, úgyhogy nem történhet semmi baj.
- Mégis mennyinek nézek ki? – kérdezem felvont szemöldökkel. Nem vagyok túl magas, ami nem igazán segít azon, hogy idősebbnek nézzek ki a koromnál. Ezért szoktam erősebben sminkelni, de azért az ízlésesség határain belül. Nem akarok úgy kinézni, mint egy bohóc. Mindent ugyanúgy csináltam, ahogy szoktam, és eddig mindig bevált. Nem tudom, hogy mi sikerülhetett félre. Lehet, hogy valamilyen radarral rendelkezik, amivel kiszúrja a fiatalokat.
- Köszi, de nem dohányzok – felelem. Meglepődöm, hogy rágyújt idebent. Úgy tudtam, hogy zárt térben nem lehet dohányozni, de lehet, hogy eltekintenek ettől a szabálytól, mert ő a tulajdonos. Mellesleg nem tudom, miért jó dohányozni. Nagyon sokan azt mondják, hogy így vezetik le a stresszt. Nos, én meg azt mondom, hogy van ennek sokkal egészségesebb módja is, mint például a sport. Bármit is csinálj, tuti, hogy sikerül megszabadulnod a benned buzgó felesleges energiától.
- Egyébként, hogy van a kutyád? – érdeklődöm. Szerencsére vele nem koccantam. Még csak az hiányzott volna, hogy elszökjön, aztán futhattunk volna utána. Igen, többesszámban, mert segítettem volna elkapni, hiszen valamilyen szinten hibás lettem volna a meglógásáért. Bár szerintem egy kutyának nem lenne szabad rögtön abban a pillanatban elrohanni, amint megérzi a szabadság ízét. De mit tudhatok én a kutyákról… Végtére is nem vagyok kutyasuttogó.

Abby & Milo

-Csak akkor, ha keresed magadnak a bajt - mosolyodok el. En annak idejen parszor elofordult, hogy kerestem es sikeresen meg is talaltam. Utana pedig jo erzessel toltott el, mikor vegre levezethettem valakin a felesleges feszkot. Persze valaszthattam volna erre mas, baratsagosabb modot is, de az kevesbe izgalmas abban a korban. A szerencsem csak az, hogy sosem lett az ilyenekbol rendorsegi ugy. Na nem mintha apam ne simitotta volna el, ha veletlenul ugy alakul a helyzet, de ha csak nem muszaj, nem kerek a segitsegebol. Furcsa visszaemlekezni azokra az idokre, amikor felhotlen volt a kapcsolatunk, majd arra gondolni, hogyan allnak most a dolgaink. Szarul.
-Mindenkepp oszinten - felelem. Vannak azok az emberek, akiktol az oszinteseg szinte mindig tavol all, na en az olyanoktol szeretem tavol tartani magam. Inkabb az a tipus vagyok, aki akkor is azt akarja hallani, ha az nem lesz valami kellemes.
A valaszan elvigyorodok. Hat az egyetemi eveim alatt biztosan nem ezt mondtak. -De csak mert nem ismersz - na nem mintha egy hamis szemelyi olyan nagy dolog lenne, ez eleg apro turpissag. Annyira apro, hogy szinte mar nem is szamit annak. Egyesek szerint "jofius" arcom van, ezert jo paran nem nezik ki belolem, hogy nem voltam egy angyal, de azert lehet tulzas lenne magam "rosszfiunak" nevezni.
-A koszonettel nem erek semmit. A hala az, ami szamit - furkeszem kozben a szemeit. Ha idosebb lenne, egyertelmu a folytatas, igy azonban nem sokra viszem vele. Talan majd segithet zarasnal az alkalmazottaimnak, vagy esetleg a takaritasban, meg nem tudom milyen feladatot sozok ra. Lehet mar az a szamla is eleg lesz, amit hamarosan kezbe kapnak. Egyebkent volt, hogy engem is megleckeztettek. Mondhatni neha ezzel jarnak a "turpissagok". Hogy megerte-e? Termeszetesen.
-Koszonom - merem vegig, amint felall. A tobbiekkel meg mindig nem foglalkozom, bar a srachoz lenne egy-ket szavam. Peldaul, hogy szedje ossze a tokeit es viselkedjen ugy, mint egy him egyed, nem pedig egy kislany. Szinte latom magam elott felnottkent es hat.. siralmas a kep. En komolyan nem ertem, miert egy lanynak kell mindezt inteznie. Azert a kisfiura vetek egy enyhen megveto pillantast. Remelem hamarosan felno, osszekapja magat es ferfi valik belole, nem pedig tovabb szegyeniti a ferfi nemet.
-O, ez megtisztelo - kortyolok az ujabb whiskymbe. -Na es? Mit gondolsz, igaz, amit a helyrol allitanak? - slukkolok egyet a cigarettambol. Meg mindig oszinteseget varok. Engem aztan nem vag mellbe, ha nem tartja eleg "menonek" a bart. Mivel minden nap boven eleg vendeg akad es kaszalunk, igy nincs okom panaszra. Az pedig csak plusz, hogy nem a csoro reteg jar ide. Valoszinuleg azert, mert egykor nagybatyam vezette a helyet, aki hasonlitott apamra, csak kicsivel jobb es megertobb ember volt. Tehat megvoltak a kapcsolatai, most pedig, hogy ujranyitottunk, ugyanugy eljarnak ide a felso tizezerbol, mint akkoriban. De azert nem mindig veluk van fullban a bar, a kozeposztalybol is akadnak vendegek.
-Nos en minden nap lenezek a barba - vonom meg az egyik vallam. -Ez a dolgom - na persze nem csak az, hogy a barataimmal iszogassak es jo noket szedjek fel, mert hat tobbnyire ezt csinalom. De azert olykor ranezek az uj szallitmanyokra, meg ehhez hasonlok. -Mit kene tennem? Csucsuljek otthon egesz nap? - kerdezem egy ujabb slukkot kovetoen. Abba azt hiszem bele is betegednek.
-Te mit tennel, ha fonok lennel? - teszem fel az ujabb kerdest egy apro vigyorral a szam sarkaban. Valoban erdekel, hogyan kepzeli el ezt az egeszet.
-Abby.. - izlelgetem a nevet. -Illik hozzad. Nagyon orvendek. - tipikus jolanynak tunik, aki azert neha belemegy ebbe-abba, mint peldaul ma este. -Nem tartanak rovid porazon? - hat valoszinuleg nem, ha most itt lehet. Azt hiszem, ha lenne egy lanyom, nem engednem ilyen helyekre, hogy aztan valami faszfej felcsinalja. Nem a lanyban nem biznek, hanem a kanos alakokban, akik barmire kepesek azert, hogy megfektessenek egy jo csajt. Sot, sokaknak meg csak nem is muszaj jonak lennie, beerik a "kozepessel" is.
-Hmm.. Talan tizenkilencnek mondanalak - valaszolom. -Szoval? - nem hiszem, hogy sokat tevednek. Az is lehet, hogy eltalaltam, de persze egyikre sincs garancia. Az az igazsag, hogy a smink miatt eleg nehez mar megmondani egy norol, hany eves is, de azert nem lehetetlen feladat. Viszont teny, hogy regebben konnyebb volt ezt megallapitani.
-A hamis szemelyi okes, de a bago nem? - kerdezem egy ujabb vigyorral a szam sarkaban. Mivel nem ker, a dobozt es a gyujtomat visszasullyesztem a nadragom zsebebe. A tobbieket eszemben sincs megkinalni, hisz idegenek szamomra. Amugy nincs azzal semmi bajom, ha valaki nem dohanyzik. Ez egy olyan dolog, amit mindenki maga donthet el. Sokan azert szoknak ra, mert fiatalon meno dolog, egyesek csak "kiprobaljak", aztan rovid idon belul azt veszik eszre, hogy sikerult raszokniuk, es igy tovabb.
-Jol, bar mar biztosan hianyol - mar csak ha ra gondolok is elmosolyodom. Lelki szemeim elott azonnal megjelenik, hogy fog orulni, amikor belepek a lakasba. -Minden nap kijarsz futni? - erdeklodok, hatha maskor is osszefutunk majd. -Gondolom hozzam hasonloan te is allatbarat vagy - de tevedhetek is. -Esetleg neked is van? - ertem ezt a huseges tarsra egy kutya szemelyeben.

Mivel nem szeretném ennél nagyobb bajba keverni magamat, illetve magunkat, ezért inkább csöndben maradok, amit ki is fejezek azzal, hogy úgy csinálok, mint aki becipzározza a száját.
Őszintén megmondom, hogy nem nézem ki belőle, hogy hamis személyit használt volna, de nem részletezem, miért is nem.
Hátborzongatóan is hangozhatna ez a mondat, ha egy őrült vigyor kísérné, de szerencsére ez elmarad, ezért nem ráz ki a hideg. Való igaz, hogy nem ismerem, és ha bármilyen arra utaló jelet látnék, hogy veszélyes lenne, akkor nem is szeretném, hogy így legyen. Ebben az esetben a beszélgetést is rövidre zárnám.
Na jó, lehet, hogy elhamarkodottan ítéltem meg, és mégsem annyira nagylelkű. Kicsit vészjóslóan hangzik, amin a fürkésző pillantása sem enyhít, ezért egy kisebb borzongás fut végig rajtam. – Mégis mivel hálálhatnám meg? – kérdezem felvont szemöldökkel. Remélem, hogy csak a szokásos "mosogass el és takaríts fel zárás után" megleckéztetésre gondol – nem pedig egyéb pajzán dolgokra. Ugyanis én nem tartozom azon lányok közé, akik bármit megtesznek azért, hogy megússzanak dolgokat. Lehet, hogy néha ellenszegülök anyának, de vannak határaim. És hogy honnét jut ilyen az eszembe? Annyit mondhatok, hogy a részegség, mindenkinek megoldja a nyelvét, és olyat is elmesél, amit józanul nem biztos, hogy elmondott volna. Persze vannak olyanok is, akik büszkén vállalják a tettüket anélkül, hogy egy kortyot is ittak volna.
Egy kicsit félve hagyom ott a többieket, de bízom abban, hogy Beck továbbra is lakatot tesz a szájára. A biztonság kedvéért egy figyelmeztető pillantást vetek felé, hogy viselkedjen, vagy ha nem, akkor azt megemlegeti. Pontosan úgy emeli fel a kezeit, mint aki az ártatlanságát akarja bizonyítani. Helyeslőn bólintok, majd felállok, és a pulthoz megyek.
- A főnök kedvenc whiskey-jéből kérnék egy pohárral – mondom a pultosnak, amikor sorra kerülök. Rám néz, és felvonja az egyik szemöldökét. – Nem nekem lesz, hanem neki – intek kezemmel az asztalunk felé, ahol megpillanthatja őt. Gondolom megkapja a beleegyezést, mert megtölti a poharat, így visszaindulhatok, de előtte még megköszönöm.
- Tessék – teszem le elé az asztalra, majd ismételten leülök a helyemre. Ránézek Beckettre, aztán a másik oldalamon ülő férfira, aki mintha szúrós szemekkel figyelné a barátomat. – Minden rendben? – kérdezem igazából mindkettőjüktől. Becken nem látok semmit, ebből úgy gondolom, hogy tartotta magát ahhoz, amit némán üzentem neki.
Úgy csinálok, mint aki nagyon gondolkozik, pedig egyértelmű a válasz. – Igen, azok. – Nincs értelme tagadni, de nem is tudnám, valamint szükségtelennek érzem, hogy tovább fényezzem. Szerintem tisztában van azzal, hogy milyen jó a bár. Tetszik, hogy nem túl előkelő, viszont nem is egy csehó hangulatát tükrözi. Nem is látok kétes arcú alakokat.
Meglep a kérdésével, de nem jövök zavarba. – Én azt hittem, hogy van egy üzletvezetőd, aki intézi a mindennapi ügyeket, te pedig néhány naponta bejössz, hogy a saját szemeiddel is meggyőződhess arról, minden rendben. Amikor nem vagy itt, akkor meg üzleteket kötsz, vagy tudom is én, mit csinál egy bártulajdonos – válaszolom. Nem kifejezetten érdekel az üzleti szféra, úgyhogy fogalmam sincs, hogyan kell egy vállalkozást vezetni.
- Hát, nem sok beleszólásom volt a dologba, de azért köszi. A szüleim nevében is – nevetek fel. Általában csak az Abbyt használom, mert önmagában is angyalian hangzik, hát még ha hozzátenném a Mae-t. Mondjuk anya szájából nem cseng olyan kedvesen… – Bár én is ezt mondhatnám… - sóhajtok fel drámaian, de végül nem bírom megállni, hogy ne nevessem el magam. – Csak vicceltem. Legalábbis részben – mondom vigyorogva. Ha nem lesz következménye a turpisságomnak, akkor nyugodt szívvel mondhatom én is, hogy örülök a találkozásnak.
- Amint látod, nem. De nem nézed ki belőlem, hogy képes vagyok egy kis füllentésre, ha arra kerülne sor? Végül is hamis személyit használok… - Utóbbira nem biztos, hogy jó ötlet emlékeztetnem. Persze nem gondolom úgy, hogy máris elfelejtette volna, de nem hiszem, hogy kérkednem kellene vele.
- Sajnos nem talált. Húsz vagyok – felelem diadalittasan. Nem mintha okom lenne az önelégültségre, mert annyira nem lőtt mellé. – Bár egy hölgytől nem illik megkérdezni a korát és a súlyát – teszem hozzá csintalanul. – És… te mennyi is vagy? – kérdezem, majd beleiszom az italomba. Nem lehet több negyvennél, de nagyon rosszul határozom meg az életkorokat. Ha mégis idősebb, mint ahogy gondolom, akkor elismerés jár neki, amiért ilyen jól tartja magát.
- Mit mondhatnék? – húzom fel a vállaim. – Nem vagyok ám olyan rossz – mosolygok. Sosem éreztem késztetést, hogy kipróbáljam, de más őrültséget sem. Nem szeretném kockáztatni a táncos karrierem. – De a helyedben én abbahagynám, kivéve, ha idő előtt szeretnél eltávozni – jegyzem meg csak úgy mellékesen. – Miért szívod? – Talán tud olyan magyarázatot adni, amit még nem hallottam, de nem tartom túl valószínűnek.
- Nem minden nap, mert valamikor suliba is kell járni meg dolgozni – válaszolom, és kíváncsian fürkészem az arcát. Van egy olyan érzésem, hogy nem nézi ki belőlem, hogy dolgozok – de lehet, hogy tévedek. – Ha jól gondolom, akkor te minden nap kint vagy a parkban – mosolygok rá. – A kutyád miatt – fűzöm hozzá, ha nem lenne számára egyértelmű, hogyan értem. – Egyébként, hogy hívják? És milyen fajta? – A bocsánatkérés közepette nem volt időm alaposan megfigyelni a koccanásunk másik áldozatát.
- Igen, szeretem őket, viszont nincs semmilyen háziállatom. Anyám még egy aranyhalat sem engedett meg kiskoromban. Pedig azzal nem sok teendő lett volna…

Abby & Milo

Errol az egeszrol hirtelen akaratlanul is beugrik, milyen arcot vagott szegeny anyam, amikor felszakadt szemoldokkel es kihasadt ajakkal tertem haza draga barataim kisereteben. En akkor meg kifejezetten jol szorakoztam, alig fajt valamim, mig O halalra aggodta magat es kerdesek hadaval bombazott. A masik fel termeszetesen rosszabb allapotban volt, ami akkor rendkivul nagy buszkeseggel toltott el. Nem volt egy puhany srac, akibe lazan belekotsz, mert tudod, eselye sincs ellened. Inkabb az a tipus, aki hiaba szol be a nodnek, inkabb rahagyod a dolgot, mert ha fejest ugrasz, te huzhatod a rovidebbet es nem csak a keped felted, de leegni sem akarsz a csajod elott, szoval szepen kussban maradsz. Na, hat en nem agyaltam sokat azon, hogy most akkor mi is legyen, ha mar beszolt, mert ugy erezte, O aztan megteheti. Cselekedtem, aminek egy kiados bunyo lett a vege. Ennek termeszetesen nehany oraval kesobb mar kezdtem is erezni a kovetkezmenyeit, de ettol fuggetlenul akkor rohadtul megerte. Akkor is, ha mindenem fajt. Ezek olyan dolgok, amiket az asztalomnal ucsorgo fiubol sosem neznek ki. Talan ot kene megvedje a noje, mar ha nem fiuja van. Felreertes ne essek, en aztan nem itelem el a melegeket, szive joga.
-Azt majd kitalaljuk. - jelenik meg egy apro vigyor a szam sarkaban. -Vagy sietsz? - teszem fel a koltoi kerdest. Amig o megerkezik a whiskymmel, addig en egy ujabb szal cigarettat gyujtok meg. Figyelem, ahogy ram pillant a pultos, en pedig beleegyezesem jeleul bolintok egyet, es Abbynek mar ontenek is a kedvencembol.
-Kiprobalhatnad - ertem ezt a whiskyre, amikor megkaptam a poharamat. Na nem mintha kiskoruakat akarnek vedelesre biztatni, de hat konyorgom, mar itt vannak, innentol kar lenne jatszani az alszentet. -Vagy az a koktelozos tipus vagy? - szivok mely slukkot a cigibol, majd lassan kifujom a tudombol a fustot. Kerdese kisse meglep, ez talan meg is latszik az arcomon. -Reszemrol igen - mas resze pedig nem igazan tartozik ram.
-Ennek orulok - es egyesek szamara meglepo lehet, de oszinten mondom. Barmennyire is nem ez minden vagyam, azert megiscsak en ujitottam fel, az en munkam van benne.
-Uzletvezetom akkor lehetne, ha biznek masokban - veszem kezbe a poharam, majd belekortyolok az italomba. -De en szinte csak magamban bizom - teszem hozza, majd egy ujabb slukk kovetkezik. Nekem nem faj a melo, ugyhogy cseppet sem zavar, ha tobb az elinteznivalo. Legalabb nyugodtabban alszok, es nem azon kattogok, XY vajon mikor hibazik.
-Ezt inkabb nekik koszond - figyelem mosolyogva, ahogy felnevet. -Biztos csak reszben? - kerdezem egy apro vigyorral az arcomon. Parszor probaltak mar korabeli lanyok szoba elegyedni velem, neha pedig bele is mentem, am szinte kivetel nelkul csalodnom kellett bennuk. Raadasul oriasit. Bar nem ismerem Abbyt, van egy olyan erzesem, hogy nem olyan elcseszett, mint a nagyja. Persze ennyi ido utan siman tevedhetek is, meg ugye ismerjuk milyen a hires ferfi megerzes, de a remeny hal meg utoljara.
-Te hazudsz jol, vagy a szuleid naivak? - fullentesek, hamis szemelyi.. igazabol mindez mintha arra utalna, hogy meg csak nem is ismerik a lanyukat, ami eleg szomoru. Csak abban vagyok teljesen biztos, hogy en nem szeretnek ehhez hasonlo jatszmakat latni/hallani a lanyomtol. Nem azt mondom, hogy legyen egy angyal es ne kovessen el hibakat, illetve csinaljon hulyesegeket, de azt szeretnem, ha oszinte lehetne velem es lenne magahoz valo esze, ha mar nem nyugszik es ugy dont, izgalmakra vagyik.
-Egy holgy nem hasznal hamis szemelyit - utalok ezzel arra, hogy az asztalunknal egy holgyemeny sem uldogel. Persze a kepemen most is ott virit egy mosoly.
-Megis mennyinek nezek ki? - elek a szavaival. Es nem, ezt akkor sem fogom megbanni, ha negyvennek nez, mivel szamomra nincs tul nagy jelentosege. Elkepzelni nem tudnam, hogy mellen usson, amiert valaki peldaul tiz evvel idosebbnek nez. Hat Istenem, ez van.
-Ezt jo hallani - szoval van esely arra, hogy nem csal a megerzesem. Remelhetoleg a jovoben sem valtozik meg.
-Nem tavozik el minden bagos ido elott az elok sorabol - vonom meg az egyik vallam. -Az is lehet, hogy holnap elcsapnak es ott maradok. Azert ne bagozzak, mert elvihet? Ennyi erovel az utcara se kene kilepnem, nehogy baleset erjen - bar igy is fel lehet fogni, szamomra ez furcsa. -Mert szeretem, elvezem - felelem. -Szo sincs arrol, hogy fuggo lennek es ne tudnam letenni, ha ugy dontenek, azt akarom - azert ez nem er fel egy hernyoval, hogy olyan kemeny melo legyen megszabadulni tole. Egyszeruen el kell hatarozza magat az ember es ennyi. De mivel nekem ez igy tokeletesen megfelel, eszemben sincs abbahagyni a bagozast.
-Na es mit melozol? - bevallom, meglep, hogy nem inkabb tiktokon nezi a debilebbnel debilebb videokat, hanem kepes dolgozni. -Igen, es magam miatt - Rocco nelkul is ugyanugy vonzana a futas a termeszetben. -Nemet boxer, a becses neve pedig Rocco - es mar meg is jelent lelki szemeim elott a nagyfiu. -Na es ha lehetne, mit szeretnel? - vajon megelegedne egy aranyhallal vagy emelne a tetet?

- Hát… nem azzal szeretném tölteni az egész estémet, hogy neked hálálkodom – vetem oda pimaszul. Visszább vehetnék a szemtelenkedésből, mert a végén még tényleg itt leszek zárásig, azt pedig nem szeretném.
Meglep a kijelentésével. Most komolyan arra biztat, hogy igyak? Igaz, hogy már lebuktunk, de azért ez fura. Viszont ez egyben azt is jelenti, hogy nem szándékozik idő előtt véget vetni az esténknek, ami jó hír. Ha már így alakult, akkor hozzuk ki belőle, amit lehet. – Is-is – vonom meg enyhén a vállamat. – Mikor mihez van kedvem – teszem hozzá. Most például egy pink cadillecet iszogatok. De amúgy nem nagyon szoktam inni, mert nincs szükségem italra ahhoz, hogy jól érezzem magam. A felgyülemlett feszültséget sem a pia segítségével vezetem le, hanem tánccal vagy futással. Amikor úgy érzem, hogy mentálisan elfáradtam, akkor pedig szeretek beülni valahova a barátaimmal, mint például ma este is. Jó, most nemcsak azért jöttünk, hogy kikapcsolódjunk, hanem azért is, hogy megnézzük a helyet. Bár nem valószínű, hogy addig, amíg be nem tölti mindenki a huszonegyet, még egyszer ellátogatnánk ide, hiszen rögtön felismernének, és biztosan leellenőriznének, utána pedig kitessékelnének minket.
Bólintok egyet. Megnyugtató, hogy nem történt semmi, míg távol voltam. Nincs szükség felesleges feszültségkeltésre.
- És minek köszönhető ez a bizalmatlanság? – kérdezem. Ilyen szintű bizalmatlanság nem alakul csak úgy ki. Valaminek történnie kellett ahhoz, hogy szinte csak magában bízzon.  Természetes, hogy nem adjuk oda az első alkalommal a teljes bizalmunkat, de máskülönben nem lehet együtt dolgozni. Ez igaz minden olyan tevékenységre, ahol egy másik emberrel kell egy csapatot alkotni. Nincs ez másképp a balett esetében sem. Ha nem bíznánk a partnerünkben, hogy elkap, akkor biztos, hogy esés lenne a vége.
- Hát, ezt majd az idő eldönti… - válaszolom mosolyogva, majd kortyolok egyet az italomból. Az idő, ami zárásig vagy a büntetésem végéig tart. Mintha a Hamupipőkében lennénk. Csak nincs herceg, báli ruha és tökhintó sem. Na jó, talán mégsem olyan… Mindenesetre az időnk véges.
- Nem nevezném őket naivnak, de mivel nem adtam eddig okot arra, hogy kételkedjenek a szavaimban, ezért megbíznak bennem – felelem. – De egyébként sem szoktam gyakran füllenteni – teszem hozzá. Szerintem egyáltalán nem szigorúak a szüleim. Még anyát sem mondanám annak. Számára csak az a fontos, hogy lehetőleg ne hozzak szégyent a családra.
- Nem illik kérdésre kérdéssel felelni – jegyzem meg csintalanul. – Viszont most eltekintek ettől az aprócska illetlenségtől – vigyorodom el. – Előre szólok, hogy néha nagyon mellélövök a kor meghatározásában, úgyhogy ne sértődj meg – kérek előre is bocsánatot, majd tanulmányozni kezdem az arcát. Az enyhén kisfiús arcából és abból, hogy egy bár tulajdonosa, arra következtetek, hogy harminc körül lehet, de inkább felette. – Harmincöt – jelentem ki alapos mérlegelés után, azonban sokkal inkább kérdésnek hangzik. Az arany középutat választottam. Viszont ez csak akkor volt jó döntés, ha több, mint harmincöt. Mégis ki szeretne idősebbnek kinézni? Ne is mondj semmit! Tudom, hülye kérdés volt. Minden fiatal idősebbnek akar tűnni a koránál – ahogy én is. Inkább úgy fogalmazok, hogy egy bizonyos kor felett már nem örül az ember annak, ha többnek néz ki.
- Á, a jó öreg „bármikor eljöhet értünk a kaszás” szöveg – mondom egy szemforgatás kíséretében. – Igen, valóban mindent ki kell próbálnunk az életünk során, amit csak lehetséges, mert ki tudja, hogy mikor halunk meg. De tegyük fel, hogy olyan szerencsés vagy, hogy egész életed során nem történik veled semmi rossz vagy annyi életed van, mint egy macskának, akkor miért akarnád megrövidíteni az életed? – teszem fel neki a kérdést. Nem hiszem, hogy tud olyan magyarázatot adni, amitől megváltozna a véleményem. Amivel nincs semmi baj, végtére is nem vagyunk egyformák. Unalmas is lenne az élet, ha mindenki ugyanúgy gondolkozna.
- Ha te mondod… - húzom fel a vállamat. Nincs okom kételkedni a szavaiban, hiszen ő tudja, hogy mennyire komoly dohányos. Vannak olyanok, akik szinte egyik napról a másikra le tudják tenni, valakik csak fokozatosan, de olyanok is vannak, akik hosszabb-rövidebb időre hagyják csak abba, és utána visszatérnek.
- Egy kávézóban vagyok eladó – válaszolom. Ha nem gondolt arra, hogy bármit is dolgozok, akkor valószínűleg ez is meglepi. Szerintem ez egy tipikus diákmunka. Viszonylag könnyen beépíthető az órarendbe, és nem igényel túl sok szakmai tapasztalatot.
- Valóban? – nézek rá egy kicsit meglepetten. Nem gondoltam volna, hogy annak ellenére, hogy dohányzik számít neki a testmozgás. Persze én is tudom, hogy az egyikből nem következik a másik, de úgy vélem, hogy akik dohányoznak, azok kevésbé törődnek a testükkel.
- És mióta él veled? – Kíváncsi lennék, hogy ő milyen gazdi. Vajon az a típus, aki felengedi a kanapéra – esetleg az ágyára – is, vagy olyan, aki meghúzza a határvonalat, és ez már nem fér bele? Én az utóbbira tippelnék. A férfiaknál amúgy sem gyakori, hogy efféle módon elkényeztetnék a kutyájukat, de azért előfordul.
- Egy nagytestű, hosszúszőrű kutyát szeretnék. Mint például egy németjuhász, egy berni pásztor vagy egy golden retriever. De igazából egy aranyhalnak is örülnék. Csak ahhoz nem lehet hozzábújni – vigyorodom el. Nem mintha ez elsődleges szempont lenne, azonban szeretem őket dögönyözni. Mondjuk nem biztos, hogy ők is mindig annyira élvezik, mint én…

Abby & Milo

-Hiszek neked.. - nezek ra szinte mar egyutterzoen. -De szerinted foglalkozom en azzal, hogy ki mit szeretne, vagy epp nem szeretne? - kuszik egy vigyor a szam sarkaba. Segitek azoknak, akik nem ismernenek kelloen: Nem. Csakis akkor, ha egy szamomra fontos szemelyrol van szo, de Abbyvel alig ismerjuk egymast, szoval..
-Mindig kiszolgalnak? - kisse meglepo tekintve, hogy meg nem kaphatna piat, de engem aztan nem zavar. Annak idejen en is feltalaltam magam. Nem hiszem, hogy volt olyan estenk, ahol ne kaptam volna meg, amit csak kertem. Mar csak azert sem, mert ha az illeto hirtelen nem akart kiszolgalni alkohollal, akkor a penz beszelt, amit termeszetesen nem erre a celra kuldott apam. Azt hiszem valoban igaz a mondas, miszerint mindenkinek megvan az ara, vagyis mindenki megveheto, csak az osszeg valtozo. De errol draga jo apam biztosan tobbet tudna meselni, mint en.
-Miert? Agyturkasznak keszulsz? - valaszolok kerdesre kerdessel, ami tudom, nem a legszebb dolog, de hat ez van. Igazabol ha tudnam az okat, siman megvalaszolnam a kerdeset, de mivel sosem agyaltam ezen, igy passzolom. Azt tudom, hogy egykori munkahelyemen nagyon is biztam a tarsaimban. Mar csak azert is, mert muszaj volt. Egy-ket baratomra is rabiznam az eletem, de nagyjabol ennyi. Hogy miert? Oszinten nem foglalkoztat. Van jobb dolgom is, mint azt fejtegetni, miert lettem ilyen bizalmatlan, de ha lehetne egy tippem, akkor lazan apamra fognam ezt is.
-Eddig... - mosolyodok el, mikozben ujabb slukkot szivok a cigarettambol. Nagyon ritkan en is fullentettem anyamnak, de csakis azert, hogy ne aggodjon miattam folyton. Legtobbszor azonban megis tudott a szar huzasaimrol, amiket maximum azert bantam meg kesobb, mert ot elszomoritottam. Neha elgondolkodom azon, mi lett volna, ha apam mellett novok fel. Nos minden bizonnyal teljesen mas ember lennek. Valaki olyan, aki hasonlit ra es sokkal elcseszettebb a mostani Milonal. Halas lehetek, amiert nem itt, hanem Londonban nottem fel, tavol az apamtol.
-Ahogyan hamis szemelyivel piat csorni sem illik - jelenik meg egy ujabb vigyor a szam sarkaban, majd az italomba kortyolok es a fiatal lany szemeit furkeszem.
-Milyen kar, hogy en nem vagyok ilyen nagylelku - huzom el a szamat, mintha sajnalnam a dolgot, pedig ennel az asztalnal mind tisztaban vagyunk azzal, hogy ez nagyon nincs igy.
-Meg csak harmincharom - javitom ki. De vegulis mar nincs olyan sok harmincotig, mit szamit az a ket ev. Sosem ertettem azokat az embereket, akik csak azert meg tudnak haragudni, mert rossz szamot saccoltal. Mintha szamitana ez barmit is.
-Te sem tevedtel olyan nagyot - vonom meg lazan az egyik vallam, majd ujabb slukk kovetkezik.
-En nem szeretnek olyan eletet, ahol nem tortenik velem semmi rossz - nyulok a poharamert. -Szerintem baszott unalmas lehet - na persze azt sem mondom, hogy legyen full szopas az eletem, de az arany kozeput tokeletesen megfelel. Nem beszelve arrol, hogy a sok rosszbol rengeteget tanulhatunk, ha nem vagyunk balfaszok. -Mert az unalmas elet szamomra nem elet. Letezni izgalmak, jo es rossz dolgok nelkul teljesen felesleges. Ennyi erovel szobanoveny is lehetnek - tovabba meg mindig nem biztos, hogy a bago kozrejatszik majd a halalomban. -A hamis szemelyivel es azzal, hogy ide jottel te is kiserted a sorsot. Miert? - emelem a szamhoz a poharat, hogy leoblitsem kiszaradt torkomat.
-Melyikben? - kerdezem, mikozben vibralni kezd a telefonom. Mivel a kijelzon apam nevet pillantom meg, igy azonnal kinyomom. Eszem agaban sincs valaszolni, hogy elcsessze az estemet. Figyelmem immar ujra Abbyre terelodik.
-Meglepo? - teszem fel az ujabb kerdest egy apro mosollyal az arcomon.
-Kicsivel tobb, mint egy eve - nyomom el az ujabb csikkemet a hamuzoba. -A nemetjuhasz az en fejemben is megfordult, de ezek inkabb udvarra valo fajtak - de persze bajlodhatsz a rengeteg kutyaszorrel a lakasban is, csak tobb veluk a melo. Ettol fuggetlenul amugy imadnivaloak, viszont okosan kell valasztani es mindent figyelembe kell venni.

Nem mondhatnám, hogy nagyon meglep ez a kíméletlen viselkedés, mégiscsak egy üzletemberről beszélünk. Annak ellenére, hogy nem sok mindent tudok az üzleti életről, azzal tisztában vagyok, hogy néha nem szabad kímélni a versenytársakat, ha előbbre szeretnél jutni. Vannak olyanok, akik ezt a tánc világában is bevetik. Sőt, ha jobban belegondolok, lassan elmondható, hogy az élet minden területén alkalmazzák ezt a módszert. Én viszont jobban szeretek lépésről lépésre haladni. Lehet, hogy naiv vagyok, de úgy érzem, a kemény munka előbb vagy utóbb kifizetődik.
- Úgy érzem, a helyes válasz a nem – felelem. Az ilyen kérdésekre csakis a „nem” lehet a jó felelet. Na, meg az a vigyor, ami a szája sarkában bujkál, szintén árulkodó.
- Igen, de nem mindig én vagyok az italfelelős. Pont a benne rejlő kockázat miatt. Viszont most valamiért hiba csúszott a gépezetbe. Mindenképp ki kell elemeznem a helyzetet – válaszolom. Tényleg mindent számításba kell vennem. Nem fordulhat még egyszer elő ehhez hasonló baklövés, mert legközelebb lehet nem lesz ekkora szerencsénk. Nem mindenki kezelné ilyen lazán ezt a dolgot. Sőt valószínűleg a legtöbben már rég kidobtak volna minket. Rosszabb esetben még a rendőröket is hívták volna. Na, akkor lettünk volna csak igazán bajban…
- Nem, de remek hallgatóság vagyok, és sorba állnak a tanácsaimért – nevetek fel. Ez utóbbi természetesen nem igaz, de minden más az. Tényleg szívesen meghallgatok bárkit, és ha tudok segítek is. A kávézóban is volt már rá példa, hogy valaki kiöntötte a szívét. Ha rövid időre is, de megkönnyebbült az illető lelke.
- Igazából, ha nem szereznek tudomást a ma estéről, akkor még mindig nincs okuk kételkedni a szavaimban – mosolyodom el. Talán úgy tűnik, hogy nem tisztelem a szüleimet, vagy hogy szeretem velük a bolondját járatni, pedig ez egyáltalán nincs így. Azonban anya túlzott szigorúsága megköveteli az ehhez hasonló füllentéseket. Apa persze tisztában van vele, hogy nem vagyok egy ma született bárány – nem véletlenül hív ördögfiókának -, viszont a hamis személyiről ő sem tud. Arról viszont igen, hogy néhanapján kiengedem a fáradt gőzt.
- Hé, szó sincs csórásról! – kiáltok fel. – Rendezve lesz a számla, ne aggódj! – veregetem meg a vállát. Azért nem ment el teljesen az eszem. A fizetés nélküli távozást nem úsznánk meg egy ejnye-bejnyével, valamint nem szeretném tovább huzigálni az oroszlán bajuszát sem. Egy estére elég lesz ennyi kaland. Tény, hogy lázadó vagyok, de sokkal inkább anyával szemben.
- Hát, ezzel azért vitatkoznék – jegyzem meg mosolyogva. Annak ellenére, hogy lebuktunk nem tett minket lapátra, ez valamilyen szinten nagylelkűségnek számít, nem? Az én értelmezésemben az.
- A csodás krisztusi kor. Élvezd ki! – kacsintok rá, majd beleiszok az italomba. Nagyon vártam már, hogy egyszer elsüthessem ezt a fergeteges viccet. Ennél jobb alkalom nem is lehetett volna erre.
- Most az egyszer. De az ellenkezőjére sokkal több példa van – mondom. Sikerült meglepni magam, mert általában 5 évvel mindig mellélövök. Talán most a lottón is szerencsém lenne. Na jó, azért ilyen messzire talán mégse menjünk.
Felvonom a szemöldököm a káromkodás hallatán. Nem is igazán a csúnya beszéd hökkent meg, sokkal inkább az, hogy egy üzletember így beszél. Úgy gondoltam, hogy az imázs fontos a számukra, ezért megválogatják a szavaikat. Igaz, a mi kapcsolatunkat semmilyen szempontból nem befolyásolja az, hogyan beszél. Végtére is nem készülünk üzletet kötni – vagy legalábbis olyat nem, aminél ez döntő lenne.
- Ez egy remek hasonlat – nevetek fel. Akaratlanul is, de megjelent a szemeim előtt egy fikusz. Talán azért, mert szinte mindenkinek az az első gondolata, ha szobanövényről van szó. Vagy még a páfrány. Viszont Milo sokkal inkább hasonlít egy fikuszra. Alig észrevehetően megrázom a fejem, hogy eltűnjön belőle ez a meglehetősen furcsa képzelgés. Még jó, hogy nem tud olvasni a gondolataimban, mert biztos azt hinné, hogy bolond vagyok. Az alkoholra sem foghatom, mert annyit nem ittam, hogy ehhez hasonló sületlenség jussan az eszembe.
- Nincs különösebb oka. Csak ki akartam kapcsolódni a barátaimmal – válaszolom, miközben felvonom a vállaim, és egy kicsit széttárom a kezeimet. – Nem azért jövünk ilyen helyekre, mert üldözzük az adrenalint. Bár kétségtelen, hogy nem sok választásunk van, ha az lenne a hobbink – adok bővebb magyarázatot. Nagyon figyelek a testi épségemre. Nem kockáztathatok meg egy sérülést, mert az akár a pályafutásomba is kerülhet.
- Az egyik Starbucksban – felelem. Nem hiszem, hogy jobban ki kellene fejtenem. Egyrészt azért, mert nem ismerem, másrészt meg nem gondolom, hogy az érdekelné, pontosan hol dolgozom. Vagy ha igen az meglehetősen fura lenne. Nem hiszem, hogy Starbucksba jár. Arra pedig elég kevés esély van, hogy megfordult már ott, ahol én dolgozom.
- Egy kicsit – vallom be egy mosoly kíséretében. Jobban belegondolva talán egyáltalán nem kellene meglepődnöm. Nem tűnik olyannak, aki edzőterembe jár súlyt emelgetni, viszont az látszik, hogy foglalkozik a testével – legalábbis amennyire meg tudtam állapítani a rövid megfigyelésem során.
- Örökbe fogadtad? – kérdezem. Manapság egyre többen hoznak el menhelyről állatokat, és teremtik meg nekik egy új élet lehetőségét. Én még nem döntöttem el, hogy ha egyszer lehet háziállatom, akkor honnét szerzem be, de az örökbefogadás kézen fekvőbb lenne, hiszen szeretek segíteni másoknak. Ez alól az állatok sem kivételek.
- Egyetértek. Sosem értettem azokat, akik szobakutyát csinálnak egy nagytestű kutyából. Szerintem ez semmiképp nem egészséges az állat számára, még akkor sem, ha elviszi sétálni – fejtem ki a véleményem. Nem tervezek mélyen szántó eszmecserét folytatni, de ha szeretne elmélyülni a témában, részemről nincs akadálya.

Abby & Milo

-Nos.. jol erzed - de valljuk be, ezt azert nem lehetett valami nehez kitalalni. Ugy gondolom, az embernek elsosorban magaval kell foglalkoznia, nem pedig masok kivansagaival, elvegre az elet egy film, ahol en vagyok a foszereplo. Mindenki mas pedig egyertelmuen mellekszereplo, es ez nem onzoseg. Sajat magammal csesznek ki, ha hagynam, hogy ez maskepp legyen. Ez alol apam persze szeretne kivetel lenni. Ha tehetne, mar reg o iranyitana a filmemet, de ennel tobb beleszolasa egyelore biztosan nem lehet.
-Nem szeretsz kockaztatni? - nekem sosem akadt ezzel problemam, es nem csak a zsebemben hevero penzkoteg miatt. Szeretem az adrenalint, raadasul jo a beszelokem, szoval sosem esett nehezemre kidumalni magunkat akar penz nelkul is. Meg akkor sem, ha a tobbiek megnehezitettek a dolgomat a ritka nagy pofajukkal. Ugyhogy igen, kijelenthetem, hogy kifejezetten elveztem ezeket a kellemetlennek tuno perceket is. Evekkel kesobb pedig csak meg jobb visszagondolni rajuk.
-Akkor talan jo terapeuta valna beloled - mar ha valoban olyan remek hallgatosag. Ha nem a megfelelo ember sztorizgat, akkor hamar le tudnak meriteni, azt pedig az illeto tudtara is adom, ha elegem lett az unalmas szovegelesebol. Altalaban szinten csak a fontos es kozeli ismeroseim problemait hallgatom meg szivesen, illetve adok tanacsot, ha tudok.
-Es mi lenne, ha tudomast szereznenek rola? - teszem fel a kerdest komoly arccal, mikozben ujabb slukkot szivok a cigarettambol, a fustot pedig csak szep lassan engedem ki a tudombol. Bar nincs gyerekem es remelhetoleg jo ideig nem is lesz, de ha lenne, ruhellnem, ha meg tudnam, hogy hazudik nekem. Biztos vagyok benne, hogy nem inteznem el egy "ejnye-bejnyevel".
-Tehat nem allsz vagy inkabb alltok rosszul anyagilag - mosolyodok el, mikozben beugrik az italom ara. De meg igy is olcson meguszta, hisz akadnak peldaul olyan koktelok, amiket egeszen biztos vagyok benne, hogy ha mind osszedobnak a lovejukat, akkor sem tudnanak kifizetni. Meg akkor sem, ha mind dolgoznak suli mellett es naluk van legalabb a fizetesuk fele. Ezeket a meregdraga italokat foleg apam uzlettarsai es azok kiseroi fogyasztjak nagy eloszeretettel.
-Ez inkabb csak uzlet, nem nagylelkuseg - huzodik vigyorra a szam. Hisz beloluk is hasznom van. De persze ott van az a resze, hogy en is voltam fiatal, muveltunk hasonlokat, ugyhogy kicsit aterzem a helyzetuket.
-O, en mindet kielvezem - mosolyodok el. Legalabbis megprobalom kielvezni. Anyam halala, es apam kisse megneheziti a dolgomat, de azert nem gubbasztok a lakasomon az egyik sarokban. Teny viszont, hogy Londonban sokkal konnyebb volt elvezni a szamomra szinte tokeletes eletemet.
-Mi az? - kerdezem egy vigyor kisereteben a felvont szemoldokeit latva, majd kortyolok egyet az italombol.
-Nekunk neha az is benne volt - vonom meg lazan az egyik vallam. Persze egy ido utan ez mar nem volt eleg az adrenalinhoz, de kerultunk meredekebb helyzetekbe is, ugyhogy nem volt problema, ha arra vagytunk.
-Nem hangzik rosszul - munkaja az biztos akad boven, amilyen felkapott hely lett az evek soran.
Azon, hogy meglepodik a gyurason, csak elmosolyodom.
-Igen - felelem tomoren. -Persze fizethettem volna szep osszeget egy tenyesztonek, de ez a megoldas jobban tetszett - jo erzes kihuzni valakit a szarbol, aztan a leheto legjobb eletet biztositani neki. Meg akkor is, ha nem valami konnyu vele a traumai miatt, teljes mertekben megeri.
-Vannak olyan nagytestu kutyak, akik jok szobakutyanak is. Ott vannak peldaul az ambullok. De persze ez nem azt jelenti, hogy egesz nap a lakasban rohadnak, csupan kelloen lustak, igy gond nelkul elvannak az agyukban, mig haza nem ersz es ki nem viszed - utana persze ki kell oket farasztani, elvegre szukseguk van a mozgasra, viszont nem jelent gondot nekik a lakasban varakozas.