Kedves, ambíciózus, segítőkész – ha pár szóval kellene jellemezni Thomast, valószínűleg ezek szerepelnének a dobogós helyen. A múltjában megélt nehézségek, fájdalmak ahelyett, hogy egy savanyú, mindenre és mindenkire haragvó felnőtté nevelték volna, épp ellenkező hatással voltak rá. Megtanulta értékelni a jót, és helyén kezelni a rosszat. A negatívra számít, de a jót reméli, hogy sose érhesse többé kellemetlen csalódás – még annak ellenére sem, hogy ironikus módon pont ezek tették azzá a határozott, törekvő férfivá, aki ma Thomas Doss. Tisztában van a saját problémáival, a defektjeivel, és ezeket felvállalja, amennyiben pedig úgy érzi szükséges változtatnia, tesz is érte.
A szabadidejében az egyik kedvenc időtöltése, még így, 25 évesen is a tanulás. Szereti okítani magát, akár a szakmáján belül, akár azon kívül. Az angolon kívül még legalább négy nyelven beszél közel anyanyelvi szinten, melyek a következőek: spanyol, német, francia, és olasz. Az egyik legújabb törekvése, hogy egy skandináv nyelvről is elmondhassa ugyanezt.
Számára a legrosszabb érzés, ha unatkozik, és ha céltalan – épp ezért próbál hol apróbb, hol nagyobb célokat kitűzni maga elé, ami lehet egy – az ő fizikumának - olyan jelentéktelen dologtól, minthogy egy félmaraton lefutásától kezdve bármi, egy komolyabb, és hogy az előző példánál maradjunk, új nyelv legalább kommunikációs szintű kitanulása.
Az edzésben találta meg az élete igazi szerelmét, de ezt is a helyén kezeli, nem esik bele a fanatizmus hibájába. Ő ugyanúgy jól érzi magát egyedül túrázva egy hegyi tájon, mint ahogy a teremben családias társaságban, vagy akár az éjszakában, egy irreális tömegben. A tinédzserkorában sosem gondolta volna, hogy egyszer ilyen stabil, hálás élete lesz, hogy ennyire értékelni fogja az apróbbnál apróbb dolgokat, és hogy ennyire pozitívan fog tudni mindenhez hozzáállni.
És az egyik legfőbb hibája is ebből ered. Vannak nehéz pillanatai, mint mindenkinek, ezeket azonban ahelyett, hogy időben kiadná valakinek, inkább magában tartja. Gyűlnek-gyűlnek az indulatok, az elfojtott érzések, egyszer viszont törvényszerűen elérkezik az a pont, amikor a cérna elszakad, és minden kifakad belőle. Nem szereti, hogy ilyen, de mivel nem tud senkinek sem olyan mélységesen megnyílni, mint ahogy arra szüksége lenne, ezért inkább együtt él vele, és csak reméli, hogy nem olyan személyt fog érni az elkerülhetetlen kiborulása, aki abszolút nem érdemli meg.

Thomas egyke gyerekként nevelkedett. A szülei lényegében a gazdasági ranglétra legalacsonyabb pontján kezdték, viszont nem érték be ennyivel. Nem akartak nélkülözni, nem akarták, hogy minden hónap utolsó harmadát a centek számolgatásával kelljen eltölteniük, ezért nem adták fel – egyre és egyre keményebben tették oda magukat az életben, keresték az újabbnál újabb lehetőségeket, és csak akkor döntöttek a gyermekvállalás mellett, miután végre úgy érezték, stabil alapokon van az életük, van kellő megtakarításuk, és a leendő gyermeküknek is meg fognak tudni adni mindent, amire csak szüksége lehet. Nem izgatta őket, hogy a barátaik, kortársaik már a húszas éveik közepére két, vagy három szülésen voltak túl, nekik az volt a fontos, hogy egy olyan egzisztenciába szülessen a fiuk, vagy  a lányuk, ami emberhez méltó.
Michael 32 éves volt, Suzanne pedig 29, mikor megszületett a kis Tommy. A szülőknek nem szállt a fejükbe a vagyonuk, és sosem a legdrágább ruhákba öltöztették, sosem a legdrágább játékokat vették meg neki, hanem amelyek ár-érték arányban a legjobb választásoknak számítottak. Ettől függetlenül, néha csak-csak sikerült elkényeztetniük a gyermeküket, és mélyebben a zsebükbe nyúlni. De előrelátóak voltak, és ahelyett, hogy esztelen költekezésbe kezdtek volna, próbálva a csillagokat is lehozni az égről a fiuknak, inkább nyitottak egy új számlát Tommy nevére, és minden hónapban oda tettek be egy bizonyos összeget. Néha ez több volt, néha kevesebb. Erről a számláról viszont 18 éves koráig egy szót sem szóltak a fiuknak, nem azért, mert titkolni akarták volna előle, csupán azért, mert befolyásoló tényezők nélkül akarták nevelni egy olyan keményen dolgozó, célokkal rendelkező, kiegyensúlyozott személlyé, mint amilyen az apja, vagy az édesanyja. Ezeket a céljukat sikerült is elérni.
Átlagos ruhákban, átlagos felszerelésekkel, átlagos iskolába járt. Sosem hangoztatta, se nem vagánykodott a családja vagyonával, mert úgy gondolta, hogy ha valaki az ő társaságát választja, akkor azt miatta tegye, ne azért, mert hátsó szándékaik, elvárásaik vannak felé. Nem tartotta magát kifejezetten jóképűnek, se jó alkattal rendelkezőnek, de ezek csak utólagos gondolatok a felnőtt Tommytól, mintsem a gyermek, és tinédzser énje alatt megélt véleménye. Ettől függetlenül voltak barátai, szerették is őt, és még az osztálytársai többségével is jól el tudott szórakozni – már amennyire elviselték a humorát, meg a stílusát. Kicsit szarkasztikus személy volt, és szinte mindig viccelődő, ettől függetlenül kimondottan okos is, amivel ugyan felvágni nem vágott, de szerette néha megmutatni – bár ezt is csak a mások, és a saját maga szórakoztatására, unaloműzésére fordítván. A kis ötfős baráti társaságuk egyre keményebben összekovácsolodott az együtt töltött évek alatt, és szinte minden órák közti szünetben sikerült kitalálniuk valamilyen apró, vagy nagy volumenű kísérletet, minél hétköznapibb eszközökkel, amiket hol otthonról, hol a menzáról, de néha csak az utcáról szedtek össze. Ha valamelyik osztálytársuk megkérdezte, hogy mit csinálnak, lehetett akármennyire is lekezelő stílusa, ők szívesen elmagyarázták, bemutatták, még ha valóban bugyuta is volt az akkori tervezetük. Jól elvoltak egymással, jól szórakoztak, és nem vonták bele magukat a korukbéliek szórakozási lehetőségeikbe. Ők nem jártak el dugiban iszogatni, nem lógtak be ilyen-olyan helyekre, nem rendeztek, vagy vettek részt házibulikban. Egyszerűen csak azt csinálták, amit az ilyen korú fiataloknak illő lenne. Játszottak, szórakoztak, minél inkább elhatárolódva a modern világ vívmányaitól. Még ha kissé introvertáltan is, de jó úton haladt az élete – csupán azt nem tudta, hova. Már egész korán elkezdődtek azon gondolatai, hogy mihez fog kezdeni, ha végez az iskolával, de képtelen volt megtalálni azt, amit úgy igazán, szívből tudna végezni. Egy személynek, egyetlen osztálytársának azonban sikerült elindítania egy olyan úton, ami csalódással, és árulással volt kikövezve, mégis jót tett végső soron Tommy szellemi-lelki, és testi egészségének, illetve fel tudott építeni egy olyan karriert, amit mind a mai napig szívesen űz. A testi egészség említése nem véletlen. Tudniillik ugyanis, hogy míg kórosan elhízott nem volt, de mindig is volt rajta egy kis plusz felesleg. Szeretett enni, mi mást lehet mondani? Visszagondolva azonban rájön, hogy ha nem szórakozott volna annyit, nem játszottak, nem fociztak volna annyit a barátaival, akkor valószínűleg sokkal súlyosabb lett volna a helyzete. Azt viszont tudta ő maga is, hogy kicsit rendbe kell szednie magát, máskülönben sosem lesz barátnője. Az apja, és az anyja még a koruk ellenére is olyan formában voltak, mint a náluk húsz évvel fiatalabbak, és valamilyen szinten vágyott is erre, tenni már nem tett érte. Legalábbis ekkor még nem.
Szívesen segített Chloenak. Ha valakit korrepetálnia kellett, ő ezer örömmel rááldozta az idejét, hogy ezzel a másikat előrébb léptethesse. Szép lány volt ez a Chloe már akkor is, Tommy szemében pedig végképp kimagasló helyen szerepelt, ugyanakkor sosem közelítette meg. Úgy gondolta, hogy miért is próbálkozna nála? Mi esélye van egy olyan fiúnak, mint Tommy, egy olyan lánynál, mint Chloe? Nnem várt el semmit a másiktól viszonzásképpen, mikor rábólintott a korrepetálásra. Ennek ellenére mégis annyit kapott, amelyre a legvadabb álmában sem számított.
A tinédzserkoruk közepén jöttek össze, és ugyan csak rövid ideig voltak együtt, ezt nagyon boldogan töltötték – legalábbis Tommy így gondolta. Ő fülig bele volt esve a lányba, és amennyire ez, egy akkor tizennégy és fél éves fiútól tellett, a tenyerén hordozta, mindent megtett volna érte. Nagyon sok mindenben ő volt az első lány az életében. Az első kapcsolat, az első szerelem, az első csók, az első együttlét. Fiatalok voltak még, Tommy pedig még csak nem is merészelt ilyen álmokat dédelgetni, hogy ő neki ilyen korán barátnője lesz. De, ahogy az élet sok pontjához, ehhez is próbált felnőttesen hozzáállni. Ugyanakkor… valahogy túl szép volt ez az egész, hogy igaz legyen.
Egy szép, kettesben eltöltött estével kezdődött. Főztek egy közös vacsorát, majd a hálóban folytatták az estét. Miután a lány úgy döntött, hogy vesz egy zuhanyt, Tommy is rögtön követni akarta, csak még mozdítani alig tudta a tagjait. Mikor végre erőt vett magán, és felállt, megcsippant a lány telefonja. Sosem volt szokása a másik magánéletében kutakodni, de miután pár pillanaton belül még kétszer-háromszor megcsippant, inkább, a biztonság kedvéért megnézte, hátha valami baj van, és még időben szól. Nem tudott volna nyugodt lelkiismerettel utána menni, ha közben az egyik családtagjával történt valami. Ehelyett a telefont látva olyan üzenetek fogadták, amelyek… egyenesen lesokkolták. Itt már nem arról volt szó, hogy kutakodjon a barátnője után, hanem kiderítse, hogy ez mégis micsoda. Akarva-akaratlanul is sikerült már ellesnie a másik telefonjának a kódját, ugyan több részletben, de a sorrendet a harmadik próbálkozásra megfejtette. Megnyitotta az üzeneteit, és olyasmikre bukkant azokat olvasva, ami miatt le kellett ülnie. Egy év, ami úgy gondolta, hogy szeretetre, megértésre épül, mind hazugság volt. Míg kettesben úgy tűnt, hogy minden rendben van, a lány is osztja az érzéseit, a valóság ennek ellenére sokkal zordabb volt – legalább három olyan, más pasikkal történő üzenetváltásába sikerült belefutnia, ami elég alapot adott arra, hogy ennek ott és akkor véget vessen.  Nem akarta hallani a magyarázkodását, nem akart hallani semmit. Egyszerűen csak azt akarta, hogy tűnjön el, és felejtse el őt. Ha ennyire nem akarta őt értékelni, aki szinte mindent megtett érte, akkor talán jobb is lesz, ha külön utakon járnak tovább.
Csúnya dolgok hangoztak el azon az estén. Ha nem is feltétlenül sok, azok az elemébe vágtak Tommynak. Épp elég is volt ez számára, hogy a szülei segítségével kivehessen az iskolából egy hét „betegszabadságot”, és átbeszélhesse velük a történteket. Teljesen megértőek voltak, ugyanakkor csalódtak magukban, hogy nem tudták megóvni a fiukat egy ilyen mélyreszántó csalódástól. De mindenben a segítségére voltak. Átiratták új iskolába, és az ottani kollégiumba is. Tommynak el kellett szakadnia ettől a közegtől. Szégyellte, amiért hagyta, hogy egy éven keresztül ilyen csúnyán kihasználják. Nem tudott volna se a barátai, se az osztálytársai szemébe nézni - hát még a lányéba, akiért odáig meg vissza volt. A barátaival végül megbékélt. Másfél év után megkeresték egymást, és leültek beszélgetni. Elmondta Tommy, hogy mi történt, a srácok pedig megértették. Mind a mai napig tartják a kapcsolatot, még ha nem is tudnak annyit találkozni, mint régen, legalább néhány havonta próbálnak valami közös programot szervezni.
Azóta sok-sok év eltelt, és még több minden megváltozott. Tommyra már szinte rá sem lehet ismerni, olyan formába hozta magát. A súlyára tett megjegyzések attól fájtak a legjobban, akitől a legkevésbé várta, és ez volt rá a legnagyobb hatással is. Elkezdett odafigyelni az étkezésére, edzésbe kezdett, és a nehéz időszakokon is egy erőteljesebb, egy jobb, egy kiegyensúlyozottabb emberként harcolta túl magát. Megtalálta az új szerelmét az edzésben, és elindította egy olyan úton, ami őt is egészségben tudja tartani, illetve másoknak is tud vele segíteni. Az egyetemi éveinek elkezdése óta San Diegoban él, ott tanult, ott kezdte el gyűjtögetni a tapasztalatokat, és csak néha-néha látogatott haza. Nem felejtette el, honnan jött, és a családjával napi szinten beszél, de a telített időbeosztása egyszerűen nem teszi lehetővé, hogy gyakrabban átutazza a kontinenst. Legalábbis eddig nem volt rá lehetősége.
Az apja révén egy kimondottan jó lehetőséget nyílt Tommy számára, ő pedig kapva kapott az alkalmon. Az utóbbi fél éve lényegében oda-vissza utazgatásokból állt, ami ugyan megfeküdte a pénztárcáját, de ez igazából csak a szükségleteinek visszavételében mutatkozott meg, semmint, hogy a félretett pénzét élje fel. Hát még azt, amit a szülei nyitottak neki.
Körülbelül három hete költözött New Yorkba, addig csak távolról segítette a munkálatokat az új edzőterméhez. Staten Islanden található helyileg, de lényegében annak határán, Brooklynhoz közel található, a hídról lefordulva alig pár perces utat kell megtennie az embereknek. Modern edzőtermet akart, ami 0-24-ben működik, jó helyen, és ami neki a legfontosabb volt: kellően tágas. Ahol lehet edzeni súlyokkal, ahol lehet az ügyességen, és az erőnléten javítani egy akadálypályán, és ahol akár küzdősportokat is lehet végezni. Ilyen elképzelései voltak, amit viszont le kellett sajnos szűkítenie, mert helyileg nem fért volna be ennyi minden a termébe. Ettől függetlenül, kisebb okoskodással, és rengeteg segítséggel az apjától, a barátaitól, és mindenkitől, aki osztozott az elképzelésein, sikerült kompromisszumra jutni. Ő megkapta az edzőtermét, illetve sikerült egy második emeleti, nem túl tágas pályát kialakítani, kellően betömörítve oda mindenféle eszközt, amit csak szeretett volna.
A terem kinyitását minél hamarabb meg akarta ejteni, viszont egy-két apró, műszaki, és technikai gond adódott, ami miatt halasztania kellett. De a lelkesedése egy pillanatig sem hagyott alább. És talán végre azzal az ismeretlen, közös megegyezésen arctalan-névtelen lánnyal is össze fognak tudni hozni egy találkozót, ha már annyit beszéltek egymással. Lényegében a szabadidejét javát a vele való cseteléssel töltötte. Már alig várja, hogy a személyiséghez végre arcot és nevet is társíthasson.