El sem hiszem, hogy elérkezett a szombat délután, lényegében már inkább este, amikor az előre megbeszélt helyszínen és időpontban már nemcsak az internet nyújtotta lehetőségek keretein belül láthatom azt a személyt, akivel a hónapok óta tartó, folyamatos beszélgetés lényegében minden egyes szabad percemet lefoglalta és felettébb értékessé tette.
Egész nap alig vártam, hogy véget érjen a ma délelőtti előzetes munkamegbeszélés Mr. Trenttel, ami egy közepesen drágának ható kávézó márványasztalánál került lebonyolításra, és ahol előre, szinte már túlzott részletességgel került megbeszélésre a jövő hétvégén lezajló fogadás teljes menete. Igyekeztem a munkával foglalkozni és rendesen odafigyelni az ügyfél szavaira, de talán még soha sem ment ennyire nehezen nyugton megmaradni a szépen-lassan igencsak kényelmetlenné váló széken. A szívem szerint ugyanis már reggel óta azon lettem volna, hogy az estére való felkészüléssel töltsem el a tíz óráig fennmaradó időt, de bármennyire is szerettem volna, nem hanyagolhattam el a munkát, amivel az életem fenntartásához szükséges pénzösszeget kerestem meg. Így elég nehezen ugyan, de sikerült összeszednem magam és kibírnom a hosszúra nyúló órákat egészen addig, amíg haza nem estem a kávézásból. Szerintem egész életemben nem készültem el ennyire gyorsan, mint a délután. Hajat mostam, a fürdőkádban csak fél óráig áztattam magam, nem pedig a szokásos kilencven percig, aztán minden egyéb tisztálkodási rituálét is megejtettem, amit csak az éjszaka előzetesen megkívánt. A gardróbszekrényből a legszűkebb, pánt nélküli vörös ruhát kerestem elő, ami alá... hát, a melltartót feleslegesnek ítéltem meg, alsóneműnek pedig egy igencsak kis méretű, szinte csak három pántból álló tangát választottam, fölé pedig egy feketén csillámló harisnyanadrág került. A színben az utóbbi ruhadarabbal megegyező, extrán magas sarkú cipő már csak hab volt a tortán - bármennyire is fájt benne a lábam, már az első pár másodpercben, a szépségért ugye néha meg kell szenvedni, de majd talán a kedves fitmess_97 kárpótolni fog ezért cserébe -, az öltözékkel harmonizáló szemsmink mellé pedig csak azért is felkenek egy rikító piros rúzst. Végezetül egy közepesen meleg, sötét színű kabátot is magamra veszek, mielőtt kilépnék a lakás ajtaján. Természetesen a tömegközlekedést elvetem, helyette a taxiszolgálatot választom, hiszen már egy ideje azért kevésbé kell aggódnom a pénz miatt.
Alig pár percet kések csak a new york-i forgalom miatt és a szórakozóhely előtti sorban is kell egy keveset állnom, mire az egyik biztonsági ember rám nem kacsint és be nem enged az ajtón, miután megpróbál rábeszélni egy kevésbé hivatalos és szükségszerű motozásra, amit én élből elutasítok. Nem ezért vagyok most itt, nem is miatta. Másért. Azért a srácért, akinek percekkel később már az alábbi üzenetet írom: Nem látlak még sehol sem, de itt vagyok a bárpultnál. Lehet itt megvárlak, hátha te hamarabb megtalálsz engem, mint én téged. És ne felejtsd el: csak a tűzpiros ruhás lányt keresd!
Amíg várom, hogy válaszoljon, esetleg már rögtön el is találjon hozzám, a szórakozóhelyen üvöltő zeneszám ritmusát követve kezdem el jobbra-balra tekergetni a csípőmet. - Vársz valakit, szépségem? Oldalra pillantva meglátok egy vörösesszőkés gyereket, de még mielőtt válaszolni tudnék, ismételten megszólal, mostmár egy igen ismerős hang mellettem, amibe még a lábaim is beleremegnek.
Mióta lefixálták ezt a találkát, nagyon nehéz volt az egyéb teendőire koncentrálnia. Folyamatosan csak az járt a fejében, hogy olyan hosszú idő után végre nem csak láthatja a másikat, hanem végre érintheti is. Nem szeretett elmerengeni az elmúlt pár napban, mert akkor félő volt, hogy valami olyasmire fog gondolni, aminek látható bizonyítéka is lesz, azt pedig nem győzte volna magyarázni. Beszélgettek még párszor azóta, de nem nyúltak olyan hosszúra ezek, mint korábban. Mindkettejük kellően elfoglalt volt, Tommy pedig különösen – ennek ellenére is, arra volt ereje mindkettejüknek, hogy tovább szítsák egymást a szombati nagy találkozás előtt. Szombaton kora délután ébredt meg, miután az előző esti teendői túl hosszúra nyúltak, és rögtön hozzá is kezdett a készülődéshez. Rendbe szedte magát, a több napos szakállát egy valamire való borostává alakította, és felvette a megbeszélt ruhadarabot. Egy fekete, testhez simuló póló az éjszakai hideg ellen, rá egy fekete-fehér-szürkéből álló, igényes, szintén az ő méretére kitalált kockás inget húzott feltűrt ujjakkal, egy egyszerű fekete nadrággal, ami se nem volt bő, se nem túl szűk. Hagyni akart mozgásteret a tánchoz, és az egyéb teendőkhöz is. Fürdés, hajmosás, annak belövése, parfüm, mindennel készen állt, hogy elindulhasson az éjszakába. Ahogy egyre közelebb ért a szórakozóhelyhez, úgy vált egyre nyugodtabbá. Visszafordulni már nem fog, hát akkor miért izguljon? Nincs semmi vesztenivalója. Egy negyed órája ott volt már a klubban, de csak nem találták egymást a lánnyal. Egyszer azonban kiszúrt valakit a bárpultnál, akinek a ruhája megegyezett a megbeszéltekkel. Épp írna neki, és úgy gondolja, hogy ha utána rövidesen a telefonjáért nyúl, akkor tényleg ő lesz az. Ehelyett a lány veszi fel a telefont, és csippan meg rövidesen Tommyé, miután a másik letette. Elmosolyodik az üzeneten, és zsebre vágva a mobilt indul el. Látja, hogy egy másik fiú is megközelíti, de ez nem állítja meg. Miközben megszólal, nem túl szívbajosan símít végig a ma esti partnerén, kezdve a fenekénél, egyre feljebb csúsztatva tenyerét a vígan mozgó csípőjén, majd a hátán. - Sajnálom, barátom, de igen, vár valakit. Engem - a szavai végeztére már az oldalán pihen meg a keze, tekintetével először a srácra nézve, majd miután az távozik, a lányra vezetve. Továbbra sem zavartatva magát nyom egy apró csókot a lány füle mögé, majd a nyakára, és dől végül neki a pultnak, hogy végre leránthassák a leplet egymás arcáról is. Elképesztően szép vonások köszöntik vissza, és bele is telik pár másodpercbe, míg az agya feldolgozza az előtte lévő képet. Hirtelen egy… fura érzés keríti hatalmába. Szép, nagyon szép ez a lány, de… valahogy túlságosan ismerős. Kiveri a fejéből a gondolatot, mondván, nem, nem lehet ő az! Egyszerűen képtelen lenne elfogadni, hogy pont vele beszélgetett, pont neki mutatott meg mindent az elmúlt két hónapban. Nagyon gyorsan játszódnak le ezek a gondolatok a fejében, jelét azonban nem mutatja a félelmeinek. Helyette ugyanazzal a kaján mosollyal az arcán nézi az ismerősnek tűnő ismeretlent. - Nos? Mi a véleményed? Milyen a testhez társuló arc?- érdeklődik kedvesen, tenyerét még mindig az oldalán tartva, testével pedig továbbra is a személyes terén belül maradva. - Mit szólsz ahhoz, hogy iszunk egy felest, aztán bemegyünk a táncparkettre, és minden pontunkon egymáshoz simulva táncolunk, míg egyikünk vagy másikunk úgy nem dönt, hogy ideje tovább állni, és kettesben elvonulni? Ráérünk még beszélgetni, hosszú az este, hát még a holnap- egyelőre próbálja kizárni a fejéből az őt gyötrő gondolatokat, és ezt inkább beszéddel palástolni. Ha egyetértő választ kap, akkor a pultos felé fordul, és miután az ráfigyelt, a mutató-, és középső ujját felmutatva szólal meg. - Két Grey Goose-t kérnénk, egyet nekem, és egyet az elbűvölő…- pillant vissza a lányra. -… kinek is?- mosolyogva, simulékonyan kérdez rá a nevére. Az arctalan beszélgetések már nem fognak megtörténni, ideje hát a nevekről is lehúzni a leplet! És kideríteni, hogy vajon jogos volt-e a félelme, vagy csak alaptalan feltételezés volt a részéről.
A mély, határozott hangot hallva azonnal bizseregni kezd az egész testem, minden egyes porcikám és szinte el is felejtem az előttem álló férfit, a kérdéséről nem is beszélve, amit amúgy sem kell már, hogy megválaszoljak. Lényegében szó nélkül hagyom, hogy megforduljon és elsétáljon, majd lehunyt szempárral és egy halk, megremegő sóhajjal válaszolok a mögöttem lévő, engem érintő és csókoló személy tevékenységére. Mielőtt megfordulnék veszek egy mély levegőt és egész testemben-lelkemben felkészítem magam arra, hogy... a világ egyik legsármosabb férfijával találjam szemben magam. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem egy ilyen kaliberű emberre számítottam már abból, amit látni engedett magából a chatbeszélgetések alatt, de még ígyis kellemesen meglep az arc látványa, ami az a képernyőn eddig már megismert kinézet mellé társul. Az interneten keresztül látott alak sem hagy cserben, ugyanazt a kidolgozott felsőtestet látom magam előtt - annak ellenére, hogy most sajnos ízlésesen megválasztott ruhadarabok fedik el előlem, egyelőre -, mint amit már olyannyiszor képzeltem el a valóságban is és ebben az esetben szerencsére a képzelet közel sem jobb, mint, amit maga az élet tár fel előttem. Nem is hagyom szó nélkül, pláne azután, hogy megkérdezi, mit gondolok róla. - Tökéletes - mosolyodok el és egy kicsit közelebb húzódok hozzá, kiélvezve minden egyes másodpercet, amit a tenyere az oldalamon való pihenéssel tölt el. - Őszintén, hazudnék, ha azt mondanám, hogy csalódtam vagy másra számítottam - döntöm oldalra a fejemet és a szempilláim alól tekintek fel az égkék szempárra. - De még ígyis sokkal jobban meg vagyok elégedve azzal a látvánnyal, ami most elém tárult, mint azt hittem. Viszont, engem is érdekelne, hogy te hogy vélekedsz rólam? Megfelelek a kezdeti elképzelésnek vagy...? Még mindig mosolyogva bólintok egyet beleegyezésem jeleként az ajkait elhagyó szavakra, hiszen egyetlen egy másodpercig sem merül fel bennem, hogy nem az általa felajánlott tevékenység lenne a legjobb döntés, amivel a mai éjszaka igazán kezdetét vehetné. - És ebben a jól kidolgozott tervben csak az egymáshoz simulás van benne vagy megfér mellette még egy kis ártatlannak ígérkező csókolózás is? Ugyanolyan pajkos hangszínnel teszem fel a kérdést, mint amilyennek már nem egyszer hallhatta a hangomat a mikrofon segítségével és hogy ne csak a szám járjon, hanem az alapvető, határozott önbizalmamból is mutassak egy kis ízelítőt neki, először viszonzom az érintését a mellkasáról indulva, majd a nyakán keresztül az állvonaláig elérve, mielőtt a lábujjhegyeimre helyezve a testsúlyomat, az arca felé lendülnék és adnék egy egészen rövid, de annál jelentősebb csókot az ajkaira. - Viszont attól félek, hogy nem lesz kellően hosszú ez a hétvége, szóval ideje lesz, hogy nekilássunk mindennek, amit már olyan szépen, előre elterveztünk az elmúlt napokban és hetekben. - Szóval, vodkával kezdünk? Csak egy szimpla kérdéssel válaszolok, de a vidám hanglejtésem miatt érezhetővé válik a másik fél számára, hogy elég volt ez a mindössze pár perc és én máris a lehető legjobban szórakozok... vele. - Ó, igen, azt hiszem, hogy a hivatalos bemutatkozást kicsit elfelejtettem, ne haragudj - nevetem el magam, amint a nevemre kérdez rá. - Chloe vagyok - tekintek fel ismételten a kék szemekbe egy játékosan kedves mosoly mellett, mielőtt viszonoznám az érdeklődést. - Te pedig?
- Felülmúltad minden várakozásomat, annyi biztos - kurtán feleli neki, őszintén mosolyogva. Kívül mosolyog, belül azonban továbbra is a kételyek, és mindenekelőtt a kíváncsiság gyötri. De neeem… hisz mekkora esélye lehet annak, hogy pont ő vele futottak össze egy ilyen társkeresőn? - Már csak az érdekel, hogy az ágyban milyen arcok fognak visszaköszönni. Vagy másnap reggel - búgja tovább a szavakat, pimaszul vigyorogva téve hozzá az apró megjegyzést, hogy mégse annyiban merüljön ki a felelete, hogy „ja, tetszik”. Egyelőre még nincs semmi oka arra, hogy ne tervezzen előre legalább a hétvégére, így nem is ad inkább hangot az aggályainak. Majd később, amint kiderült, hogy mégsem ő az, akkor majd nevetve fogja neki elmesélni, hogy az első találkozásukkor milyen gondolatok jártak a fejében, és hogy kivel keverte össze. Azzal, aki az életét egyszerre nyomorította meg, és adott neki új lehetőségeket. Nagy hatással volt rá az a szakítás, de ez nem jelenti azt, hogy elfelejtette, vagy megbocsátotta a történteket. - Ártatlannak ígérkező? Ezt még te sem hiszed el szerintem - jól tudják mindketten, hogy ha egymásba gabalyodnak, akkor onnan nem fog hosszú út vezetni, míg a terembe érnek. Szándékosan választotta ezt a helyet Tommy, hisz körülbelül egy utcát kell csak sétálniuk, és ott vannak. - De ha nagyon akarod, akkor még egy kis tapizást is beiktathatunk. Úgyis kellően el fogunk veszni a tömegben - veti fel a további ötletet, és a csók közeledte ugyan egy pillanatra elbizonytalanítja, mégsem ellenkezik. Addig, míg nem tudja a nevét, addig ő nem más, mint queenC, akivel két hónapja beszélget. Viszonozza hát a csókot, és az ajkait megnyalva távolodik el tőle annak végeztével. - Na-na! Hát ezért csíptük ki magunkat, hogy rögtön menjünk is a terembe? Azt már nem! Ha már itt vagyunk, akkor bizony bulizni fogunk! - azzal a lendülettel pedig teszi is fel neki a következő kérdést a közeljövő tekintetében. Egy kis ital, hogy ellazuljanak, aztán hadd törjön ki belőlük az adrenalin, először a táncparketten, aztán egymás karjaiban. Amennyire jó ötletnek tűnt először, hogy a nevek még maradjanak rejtve, a kíváncsisága hamar úrrá lesz rajta, és úgy dönt, rántsák le erről is a leplet. Mikor azonban meghallja azt a nevet, amit utolsó utáninak sem akart volna, a gondolataiban jól falba veri a fejét Thomas. „Hát ezt nem hiszem el! Annyi nő él ezen a kurva Földön, és annyi nő él itt New Yorkban, nekem valahogy mégis a ezzel az álnok nőszeméllyel kell összekerülnöm a társkeresőn, majd két hónapig lényegében másról sem beszélgetni, mint a közeljövőbeli terveinkről, a szexről, és minden egyébről. Hogy lehet ennyire kibaszott kicsi a világ? Hogy?!” Magában dühöng, az arcára viszont nem ül ki semmi, csak egy mosoly. - Chloe… - úgy tesz, mintha ízlelgetné a nevet, miközben lerakják eléjük a feleseket. Mikor Thomas nevére is rákérdez, csak egy kacsintást kap válaszul, és az üvegek felé fordul. „Na most mi legyen? Hagyom a múlt traumáit eluralkodni rajtam, vagy inkább hagyom magam sodródni az árral, és a több, mint két havi absztinenciámnak is véget vetek? Majd ha táncolunk, több időm lesz gondolkodni, addig inkább nem teszek semmi elhamarkodottat.” Nem tudván, hogy mit feleljen, gyorsan próbál valamit kitalálni. Egy pillanatra áttekint a pult fölött, és meglátja a tequilához előkészített sószórót. „Só… Bors… Pepper. Tony! Nem, a Tony nem jó, az majdnem Tommy, akkoor… Vasember… Amerika Kapitány… Steve? Jó lesz!” Ahogy a kezébe nyomja az üveget, és mélyen a szemeibe tekintve koccint a lánnyal, féloldalas mosollyal az arcán szólal meg. - Szólíts csak Steve-nek - a lelkiismeretét azzal nyugtatja, hogy végső soron nem hazudott, mert nem azt mondta, hogy így is hívják. A felest gyorsan lehúzza, majd visszahelyezi az asztalra. - Jöhet még egy, vagy csatlakozzunk a tömeghez? - meghagyja neki a döntési lehetőséget, és aszerint kér még egy adag vodkát, vagy hagyja magát berángatni az emberek közé. „Ennyi csak belefér… kiélvezem az estét, mint Steve, aztán majd meglátjuk, hogyan tovább.”- gondolja magában. Úgy érzi, szüksége van most erre. Szüksége van arra, hogy valaki ilyen mértékben vonzódjon hozzá, hogy valaki ilyen módon érintse, csókolja, kényeztesse – még ha ennek magával az Ördög kurvájával is kell megtörténnie.
- Remélem csak jó értelemben - felelem a mondatára és kicsit el is nevetem magam, de egy másodpercig sem fordul meg a fejemben, hogy véresen komolyan gondoljam a szavakat. Hiszen - bármennyire is egoista dolognak hangozhat ez a kijelentés most - azért tisztában vagyok azzal, hogy a sors jócskán megáldott kinézetileg. Hosszú, dús hajzuhatag, formás idomok, vékony, mégis nőies alkat - tulajdonképpen soha sem éreztem azt, hogy panaszkodásra lenne okom, amint a tükörben lévő látvány minden egyes alkalommal visszaköszönt nekem reggelente vagy éppen esténként, fürdés előtt-után. Éppen ezért most sem gondolom azt, hogy az előttem álló férfinak bármilyen problémája is lehetne az elé táruló látvánnyal - ellenkezőleg. Már csak azon statisztika alapján is, ami a társkereső alkalmazásokon vagy oldalakon ismerkedő nők külsejét és azzal kapcsolatos, férfiakkal szembeni esélyeit vizsgálja, elég nagy hendikeppel indulok, ugyanis nem azért ismerkedek az interneten keresztül, mint más emberek - mert ne lennék a való életben elégedett magammal, sem pedig azért, mert ne kapnék elég figyelmet a férfi nemtől -, hanem mert mostanság túlságosan unatkoztam a maradék szabadidőm jelentős részében és kellett valami olyan tevékenység, ami legalább egy kicsit feldobja az átlagos, megszokott hétköznapokat és hoz egy kis színt, változást azokba. - Miért, szerinted mást fogsz majd látni, amikor felkelsz mellettem, nem pedig ezt az arcot? Hasonlóan pimasz mosolyt villantok meg felé, jelezve, hogy szándékomban nem áll megsértődni azon, ha éppen azt feltételezi rólam, hogy smink nélkül talán kevésbé lennék dekoratív a reggel vagy a délelőtt folyamán. - Dehogynem, - még egy elég sokatmondó mosoly - hiszen nem tudhatod, hogy ártatlan vagy sem, ameddig nem próbáltad meg - jelentem ki és pusztán csak a bizonyítás kedvéért - hát, persze - hajolok oda hozzá, hogy az eltelt két hónap után már végre-valahára ténylegesen is megízlelhessem az ajkait. A csók után elégedett arckifejezéssel tekintek fel rá ismételten. - Amúgy, egyáltalán nem vagyok ellene semmilyen érintésnek - utalok vissza a másodpercekkel ezelőtti ajánlatára. - Jó, teljesen igazad van - és egy millimétert sem húzódok vissza a teste közelségétől, ellenkezőleg, csak még jobban megpróbálok hozzásimulni. - Mondjuk, azt még nem árultad el, hogy mit is szólsz végső soron a ruhához, amit már mutattam a tegnapelőtti beszélgetésünk alatt. Meg, amitől olyan hamar meg is szabadultam közben. A keresztnevemet hallva, látva, hogy milyen kedvesen ízlelgeti azt, ismételten csak elmosolyodok és arra gondolok, hogy talán feleslegesen aggódtam azon egy kicsit, hogy mi fog majd történni, ha végre személyesen is találkozunk majd egymással. Hiszen, az előbbi percek ismerete után már a legkevésbé sem kell attól tartanom, hogy ne lennénk szimpatikusak egymás számára vagy hogy például igencsak kínos csend telepedne közénk. A vodka pedig, amit a pultos éppen ebben a pillanatban tesz le elénk, csak ennek a ténynek a megerősítését szolgálja majd. - Szóval, kedves Steve - pillantok rá kaján arckifejezéssel a szempilláim alól, mielőtt a felespoharat az ajkaimhoz emelném - mivel nem koccintottál velem, ezért még egy adag kötelező jellegű, sajnálom - vagy annyira talán mégsem. - De ezt a kört már én állom, szépfiú.
Pár perccel később, a második lezajlott vodkakör után, már Steve kezét fogva húzom magammal a parkett közepére, hogy aztán élete talán legszenvedélyesebb táncát élje át velem. Először hátat fordítva neki kezdek el szorosan hozzá, azonbelül is az öléhez simulni és olyan határozottsággal nyomom a csípőmet a fenekemmel együtt a nadrágján keresztül érezhető férfiasságához, hogy önkéntelenül is elmosolyodok, amint elképzelem az arcára kirajzolódó érzést és a gondolatot, ami ebben a pillanatban éppen megfoganhat az agyában. Majd, a teste reakcióját megvárva és reagálva arra, fordulok meg, hogy végre teljesen szemben álljak vele. Karjaimat átfonom a nyakán és ezáltal húzom magamhoz még közelebb, hogy mostmár elölről simuljak rendkívül szorosan hozzá. Egyik kézfejem ujjait végigvezetem a nyakának vonalán, fel a hajtincsei közé, mialatt az arcomat az övéhez érintve jelzésértékű sóhajjal hívom fel a figyelmét arra, hogy már nem sokáig bírom ki ép ésszel a közelségét.
- Ez még kérdés, drágám? Csakis a jó értelemben - veszélyes játszmát űztek ezzel, hogy minden megmutattak, csak az arcukat nem, ugyanis ha belegondolunk, és ebből valami komolyabb, vagy hosszabb távú fog kialakulni, akkor mégiscsak többet fogják egymás arcát látni, mint a testét. Az utóbbival kapcsolatban már kérdés sem fért ahhoz, hogy mennyire egymás kedvére vannak alakügyileg. Nem kellett mindig a legjobb formájukat hozni, ha épp Tommy is a beszélgetésük előtt evett, és ivott meg egy jó adagnyi vizet, amitől kissé felpuffadt, ő ugyanúgy a kamera elé mert állni. Szintén, hogy ha éppen reggel volt egymásra idejük, és teljes mértékben ki volt szikkadva, illetve azelőtt már legalább 16 órája nem evett. Ennek ellenére most majdhogynem az utóbbi megközelítést választotta a srác, hogy minél inkább a lány kedvére lehessen, és ténylegesen a legjobb formájában jelenhessen meg, ha lekerülnek azok a fránya ruhadarabok. - Félreértesz. Csak arra akartam utalni, hogy már alig tudom kivárni ezeket a pillanatokat. Nem volt semmi hátsó tartalma - és ezzel még azt próbálta tovább erősíteni, hogy nem változott semmi, még mindig tervezi vele az éjszakáját, még mindig tervezi vele a holnapját, és még mindig fenntartja a lehetőséget, hogy az ismertségük további személyes találkozásokkal bővüljön. - Szerintem láthatod, és érezheted rajtam, hogy mennyire tetszik. Kérlek! Hamarabb értem hozzád, minthogy megszólítottalak volna, ez nem volt talán elég árulkodó? - feleli játékosan vigyorogva, kezével pedig újra végigsimít az oldalán, a fenekén, a hátán, szemeivel végigkövetve a tenyere útját. - Tökéletes ruha, benne a tökéletes testtel. Külön-külön, egymás nélkül is szívesen megnézném már őket, vajon hogyan mutatnak - érzi, hogy egyre inkább kezdi elönteni a forróság az egész bensőjét, és másra sem kezd már vágyni, csak hogy végre teljes valójukban megtapasztalhassák egymást. Az iménti forróságot azonban hamar lehűti a név hallata. Hirtelen annyi minden egyértelművé válik számára. Miért voltak olyan ismerősek azok a szemek, miért volt olyan ismerős az az arc, és hogy alapvetően miért is vonzódik annyira ehhez a nőhöz – hisz ő maga Tommy kriptonitja, akármennyire is utálja ezt beismerni. Ó, hogy milyen kicsi ez a világ! Értetlenül tekint Chloéra, mikor az indokait hallgatja. - Édesem… ennyire elvettem volna az eszedet, hogy még ezt is elfelejtetted? Hisz koccintottunk! Biztos megbabonáztak a szemeim - amit amúgy jól tudja, hogy Chloe már anno is mennyire szeretett. Lehet, hogy a kapcsolatuk nagy része hazugságra alapult, de voltak dolgok, amikre utólag visszagondolva még ő sem tudott volna megjátszani. Tetszett neki Tommy sajátos humora, tetszett neki, hogy ennyire a tenyerén hordozza, ám mindez mégsem volt elég. Keserű szájíze van a ma estével kapcsolatban, és ezt nem a vodka teszi – az is, de nem elsődlegesen. Ugyanakkor kíváncsi, hogy vajon a másik is fel fogja-e őt ismerni, vagy ezt Tommynak kell megtennie? Vagy egyáltalán meg fogja tenni, vagy inkább, mint Steve kiélvezi ezt az estét, aztán utána amilyen hirtelen, és váratlanul kezdődött az ő kis kapcsolatuk, úgy zárja le? Egyelőre még tanácstalan, de ideje sem marad gondolkodni. Legurul a második vodka, és a következő pillanatokban már a tömeg kellős közepén keresik a helyüket.
Nem mintha olyan sokra lenne szükségük. Alig érnek oda, a lány máris hátat fordít neki, hogy nem kicsit szuggerálja a saját gondolatait, és a terveit. Vonakodik még pár pillanatig Tommy, hogy vajon mennyire fűlik a foga most ehhez, de… hamar úgy dönt, hogy félredobja a racionális, gondolkodó énjét, és inkább átadja magát az estének. Ennyit igazán megérdemel ő is, nem? Tenyereit hát a lány csípőjére helyezi, és hol rajta tartja a tekintetét, hol lehunyt szemekkel képzeli el ugyanezeket a mozdulatokat, csak jóval kevesebb ruhadarabban… Nem kell sok, hogy érezhetően felkeltse az érdeklődését. Elmosolyodik, mikor a lány megfordul, és most már elölről tör be az intim szférájába. Tommy keze lentebb csúszik, és a sóhajt követően ő is jelzésértékűen, bár nem feltűnően markol beléjük. Annak irányába viszont nem tesz még semmit, hogy már az első szám vége előtt elhagyják a táncparkettet. Ahogy egy kicsit csendesebb rész érkezik a zenébe, a füléhez hajol. - Csak türelem… - majd a fülcimpájába harapva távolodik el tőle, és vezeti rá vissza a tekintetét. Nem mond sokat, de reméli, hogy elég érthetővé tette vele a kívánságát. Csinálják ezt tovább, ameddig csak bírják. Tűrjenek el még kettő, vagy három számot, tüzeljék tovább egymás vágyait, és aztán már mehetnek is a kabátjukért. Addig viszont oda vannak lakatolva arra a helyre. Nem is nagyon emlékszik, hogy mi történik a következő, körülbelül tíz percnyi időintervallumban. Elengedik magukat, és olyan módokon simulnak egymáshoz, olyan módon érintik a másikat, ahogyan csak a helyzet engedi. A harmadik szám végére ismét háttal áll neki a lány. Tommy a karjaiért nyúl, hogy azokat felvezethesse a nyakára, csípőjét a lány fenekének, ajkait pedig a nyakára tapasztva. Tenyereivel, miután Chloe kezeit elengedte, visszasimít a testén, különös figyelmet fordítva, és jócskán lelassítva a mozdulatot a melli, majd a lába közötti részhez érve. Tudja, hogy ilyen estéje nem lesz mostanság, ezért félredobva azt, hogy kivel is áll szemben, vagy hogy ez a személy milyen reakciókat vált ki belőle, egyszerűen csak elengedi magát, és élvezi. Minden más ráér utána. A nyakát ért csókokat követően tehát az arcát, majd kicsit helyezkedve az ajkait is hasonló élményben részesíti. - Szeretnél elmenni végre? - szándékosan kétértelműen teszi fel a kérdést, és ha bármiféle igenlő választ kap tőle, akkor már meg is fogja a kezét, és törve az utat magának indul kifelé a tömegből. Időközben megigazít egy-két dolgot a nadrágja területén. Az utcán szerencsére ez a része is kellően fedve lesz, hisz Tommy sem bolond, és egy combközépig érő kabátban érkezett. Valahogy sejtette, hogy ilyen állapotban fogják elhagyni a szórakozóhelyet. Először azonban a pulthoz vezeti a lányt. - Egy kis útravaló? Válaszd bármelyik üveget, amelyiket csak szeretnéd - komolyan gondolja a szavait. Lehet, hogy sokszoros áron adják ezen a helyen a bontatlan, vagy nemrég megbontottokat, de jelenleg ez érdekli a legkevésbé. Egyszer ő is megteheti, hogy kicsit elengedi magát pénzügyileg, nem? Na meg egyébként is, jól tudja, hogy ennél a két felesnél többre lesz szüksége, hogy az ellenkezéseit eltompítsa.
A válaszát hallva csak elmosolyodok és nyugtázom magamban, hogy tényleg, egy másodpercig sem kell attól tartanom, hogy az előzményként szolgáló chatbeszélgetés és az abban létrejövő, csak testi kontaktus egyáltalán nem járt olyan következménnyel, ami miatt egy kicsit valóban aggódtam a személyes találkozó megbeszélése előtt, majd a rá következő pár nap alatt. Hiszen se ő, se én nem voltunk hajlandóak a keresztnevek elárulására, az arc megmutatását pedig pláne nem erőltettük rá a másikra, helyette meghagytuk magunkat abban a hitben, hogyha egyszer majd élőben is találkozunk egymással, akkor minden elvárás, amit azért az interneten keresztül állítottunk fel a számítógép vagy a mobiltelefon képernyőjének másik oldalán ülő személy iránt, majd nem fog csalódást okozni egyikünknek sem. És őszintén, teljes egészében látva az előttem a bárpultnak támaszkodó férfit, valóban így történt. Elégedett voltam vele, a látvánnyal, ami a szemeim elé tárult és ez a pozitív életszemlélet valószínűleg az arcomra is láthatóan kirajzolódott. - Á, ne aggódj, nem is vettem magamra, csak ugrattalak egy kicsit - somolygok. Egészséges önbizalommal rendelkezve tényleg nem is fordul meg a fejemben, hogy a kinézetemmel kapcsolatban bármikor, bármilyen helyzetben kicsit is aggódnom kellene. - Érezni még azért nem teljesen érzem, - a mosolyom a kijelentése után szinte azonnal egy pajkos élbe vált át, miközben a pillantásomat jelzésértékűen a nadrágja, azonbelül is az öle felé vezetem - de továbbra is szívesen fogadom majd ezeket a bizonyos lelkes érintéseket - vezetem fel az egyik kézfejemet a mellkasára, viszonozva ezáltal a hasonló, de inkább déliesebb tájak felé integrálódó simításait. - Hát, azt hiszem, hogy erre a ma éjszaka lesz még lehetőséged, ha továbbra is folytatod ezt a jó viselkedést - ajánlom fel ismételten az online térben már előre lebeszélt végkimenetelt, ami az estét, majd a másnap hajnalt egyaránt érinti. Nem mintha kérdéses lenne, hogy ez a folyamat vajon tényleg megvalósul-e majd, de beszélni róla és nem túlságosan konkrétan mégiscsak körbejárni attól még lehet, ami meg azért rendkívül imponáló és az izgató kíváncsiságot is folyamatosan előhozza az emberből. De azért egy kis zavartságot is, hiszen azt, hogy Steve szemeibe nézve még azt is elfelejtem, ami alig pár másodperccel ezelőtt történt, mi sem magyarázhatna jobban, mintsem az, hogy egész egyszerűen olyan hatással volt rám, amivel hirtelen nem nagyon tudtam mit kezdeni. Legalábbis nem úgy, ahogy más esetben, emberekkel kapcsolatosan szoktam. - Szerintem nemcsak ez a kék szempár, hanem ez az arc, - simítok végig az arcélén - ez a nyak, - vezetem végig az ujjaim élét rajta - na meg ez a csodálatosan kidolgozott test - érek el a felkarján keresztül a mellkasáig, majd végső úticélként a hasa alján, pontosan a nadrágja vonalánál állapodok meg. - És még mi mindent nem láthattam ez miatt a sok ruhadarab miatt... Viszont az elmaradt, de mégis megtörtént koccintást ismételten megejtésre kerül, ahogy a bárpulton még egy kör felespohárnyi vodka foglalja el a helyet. Az alkohol kicsit égeti a torkomat, mégsem jelzem semmiféleképpen a külvilág felé, hogy ez így lenne, ellenkezőleg.
- Remélem ezt nem gondolod komolyan... Már ígyis alig bírom türtőztetni magamat, de ahogy érzem - ejtem le a kézfejemet, hogy aztán megbizonyosodjak az eddig is elég nyilvánvaló, a nadrágjában helyet foglaló izgalom jeléről - már te sem sokáig - és még mielőtt válaszolni tudna, erőteljesen rá is szorítok a kidomborodó férfiasságára. Úgymond ezzel a mozdulattal jutalmazom a harapást, amit útközben megejt, majd a válaszától függetlenül továbbra is a csípőm hol jobbra, hol pedig balra mozgásával ingerlem a zeneszám maradéka alatt. Hosszú, mégis elég intenzív percek telnek el ezután. A két test egymástól való - alig nevezhető - távolsága ugyan nem, de a tánc mozdulatsorai már jelentősen meg-megváltoznak. Az eddigi szembefordulást egészen gyorsan megint felváltja a fenekem ismételt találkozása a csípőjével és annak keménységével, ahogy pedig a karjaimat a nyaka köré vonja és már nemcsak a kezeivel, de az ajkaival is a testem érzékeny pontjain keresgél, a sóhajok, amik unos-untalan elhagyják a torkomat, csak egyre erőteljesebbek lesznek. - Ez még kérdés? Kijelentés helyett inkább kérdéssel válaszolok a hasonló mondatszerkezetre és mielőtt még megfogná a kezemet, hogy kiszabadítson a tömeg közepéről, ismételten szembefordulok vele, magamhoz húzom és egy olyan szorgalmas, nyelves csókkal fejezem be az érintések eddigi folyamatát, amit nagyon remélem, hogy még soha sem tapasztalt senki mástól sem. Aztán nem ellenkezek tovább, hagyom, hogy magával vigyen és már csak a bárpult előtt hallatom a hangomat újra. - Keverni vagy nem keverni? Mit mondasz, maradjunk a vodkánál vagy esetleg egy karakteres whiskyt vigyünk magunkkal édeshármasozni?
A döntéstől függően már egy üveg itallal hagyjuk el a szórakozóhely kijáratát. Az éjszaka enyhén csípős időjárása miatt - természetesen semmi más indok miatt - igyekszem szorosan a testéhez simulni, az ujjaimat pedig az övéibe fűzöm, amint végigsétálunk az utca macskakövén. Gondolkodás nélkül engedem neki, hogy vezessen és néha oldalról fel-felpillanatok az arcára, miközben valószínűleg egyre közelebb járunk már az előre lebeszélt célhoz, az edzőterméhez. - És innentől kezdve hogy tervezed? Egy-két bevezető gyakorlat, aztán együtt meglátogatjuk a zuhanyzót vagy egy jógamatracon szeretnéd majd inkább levezetni a felesleges energiáidat?
- Ne ugrass ilyenekkel, hát tudod te, hogy milyen törékeny lelkem van? - és hogy ezt minél hatásosabban kifejezze, még kiskutyaszemekkel, lekonyult szájjal a szívére is teszi mindkét kezét. Nem sokáig, mert a leányzó feneke valahogy csábítóbb kartámasznak tűnik, mint bármi más a közvetlen közelben. Hazudna, ha azt mondaná, hogy hidegen hagyják az érintések, vagy szimplán az a kéjes, vágytól izzó hang, amivel az exe próbálja minél inkább belerángatni a bugyijába. Nem hunyja le a szemét, mi több, a lányéba tekint, miközben élvezi az apró, mégis sokat jelentő érintéseket. Tommy egy részét egyébként zavarja, hogy ennyi együtt töltött év után nem látja rajta még a felismerésnek a legapróbb morzsáját sem, ugyanakkor ezen aligha lenne helyénvaló rágódnia. Tisztában van vele, hogy mennyit változott a tizenötéves énjéhez képest. Nincs már az a bájos, pufi, pehelyszőrű arca, mint egykoron. Éppen a minap, a pakolgatás közben nézett magáról régi képeket, és ha nem tudná, hogy azon ő van, akkor el sem hinné, hogy a tükörből, illetve a fotóról visszatekintő arcok egy személyhez tartoznak. Chloe esetében nincs ilyesmiről szó. Ő ugyanolyan szép, mint régen volt, csak… ki-nőiesedett. Karakteresebbé vált az arca, már ha ez egyáltalán lehetséges. Eltűnt a fiatal, gyermekkori báj, helyette pedig valami olyasmi vette át a helyét, amiről egyszerűen képtelen levenni a szemét. - Nemsokára premier plánban is láthatsz mindent, amit csak szeretnél - kacsint rá játékosan, majd újabb koccintásra emelve a poharát, megissza annak tartalmát, és már be is viszi magukat a táncparkett közepére.
- Hmm… ezt csináld még párszor, és lehet hamarabb elfogy az én türelmem is – jelzi meg mosolyogva, kicsit sem zavartatva magát az érintés nyomán. Sokakhoz képest még így is kellően konszolidáltan viselkednek. Igen, abszolút sikerült izgalomba hoznia a mozgásával, ezt pedig le sem tudná tagadni – bár miért akarná? Elmerülnek hát mindketten a táncban, az egymáson való vonaglásban, és már tényleg pillanatok kérdése volt, hogy a keze a tűzpiros, vadító ruha alatt találja meg a helyét. Azzal már biztos kitűntek volna a tömegből! Erőt vesz magán, és akármennyire is folytatná, inkább megszólal, indulásra ösztönözve Chloét, és önmagát egyaránt. A visszakérdezésen elmosolyodik, és már kész lenne kitörni a tömegből, mikor egy olyan csókra húzza vissza a lány, amitől egyenesen megszédül. Viszonozza teljes odaadással, szó sincs arról, hogy ne így lenne, de miután elszakadnak egymástól, úgy érzi, körülbelül az erejének kilencven százalékát kiszívta belőle most ezzel a csókkal. - Hűha... - ennyit nyög csak ki, aztán vigyorogva fogja meg a kezét, és lépdel ki vele a tömegből, egészen a bárpultig. - Ha megfelel a vodka is, akkor maradjon az, ne kísértsük a sorsot a kelleténél jobban - feleli, aztán már szól is a pultosnak, kifizeti a tartozását, és már magukra kapva a kabátjukat meg is indulhatnak az éjszakába.
Mérhetetlenül fura érzés keríti hatalmába, mikor egy, de tényleg csak egy pillanatra elkalandozik. Egyszerűen nem tudja felfogni józan ésszel, hogy itt vannak ők, Chloe Duarte és Tommy Doss, mindketten bostoniak, exei egymásnak, és teljesen gondtalanul, ujjakat összefűzve sétálnak New York utcáin, mintha mi sem történt volna. Ha nem szakítottak volna, és mindketten jobban intézik a kapcsolatukban történteket, akkor… ez várt volna rájuk? Ez lett volna a sorsuk? Ugyanitt kötöttek volna ki, csak nem tíz év ürességgel, hanem tíz év közös emlékkel a hátuk mögött? Erre sosem fog választ kapni egyikőjük sem, de talán nem is baj. Jól érzi magát Tommy ebben a helyzetben. Fura, de tényleg jól érzi magát. Azért bele-beleiszik az üvegbe, és félig-meddig keserűen, de kívülről őszintének tűnve, mosolyogva nyújtja át a másiknak úton-útfélen. A szavait meghallva felnevet. - Hogy hogy tervezem? Hmm… A minap úgy rémlik, hogy te voltál az, aki elég fantáziadúsan lefestetted a terveidet velem kapcsolatban. Indult először a kezeiddel rajtam, ami egy rövid, de annál szenvedélyesebb csókkal folytatódott, majd a térdeiden, a szádban fejeződött be, közvetlen szemkontaktussal… hmm, hogy is fogalmaztál… pecsételve meg az arcodat? Igen, ez határozottan egy jó terv, szerintem tartsuk is magunkat hozzá - egy-két szava nagyon mélyen beleégett az agyába, és jelenleg másra sem vágyik, csak hogy ezek az ígéretek most valósággá válhassanak. Chloe, vagy nem Chloe, most ez kurvára nem érdekli Tommyt. Ő neki most az kell, az a nő, akivel az elmúlt két hónapban beszélgetett. Van olyan felfokozott állapotban, hogy el tudjon tekinteni az illető valódi énjétől, és majd csak akkor realizálódjanak benne a történtek, miután már kielégülten, végre újra a józan eszét használva piheg az elkövetkezendőktől. - Meg is érkeztünk! - a kulccsal gyorsan kinyitja a terem ajtaját, és maga elé engedi a lányt. Már közel átadásra készen van a hely, csak egy-két apró simítás van még, amit el kell végezni rajta, de legkésőbb a hónap végére már ki fog nyitni. - Gyors szóbeli körbevezetés. Ez itt a fő terem, itt vannak a gépek, a padok, a súlyzók, a súlytárcsák, és lényegében minden. Ez itt lényegében egy klasszikus edzőterem, nem szorul kimondott bemutatásra. Ott, arra ni, ott van az irodám, benne egy íróasztal, egy könyvespolc, meg egy kihúzható kanapé, ami még kérdéses, hogy mennyire lesz az átadás után használva. Így, hogy sokszor éjszakába nyúltak a munkálatok, egyszerűbb volt ide ledőlni, mint utazgatni. Az emeleten vannak az öltözők, a zuhanyzók, illetve még az akadálypálya, amiről inkább ne beszéljünk, mert azzal még bőven van teendő, és nem is fogom mostanság megnyitni - közben nyugodtan bentebb sétálhatnak, nézelődhetnek, és a kabáttól is megszabadulhatnak, letéve azt valamelyik padra. A szavai végeztével egyszer csak megtorpan, és közvetlenül a lány elé helyezi magát. Elvonatkoztatás, továbbra is az elvonatkoztatás vezérli, mikor közel hajol hozzá, és egy szenvedélyes csókba hívja Chloét. Keze mindeközben a nyakán keresztül felcsúszik a tarkójára, beletúr a mélybarna tincsekbe, és lágyan masszírozni kezdi a fejbőrét. „Anno ezt azt hiszem kifejezetten szerette. Bár az lehet nem is ő volt. Ah, Tommy! Elvonatkoztatás, bassza meg, ne akarj már a kedvére tenni!” De azért tovább csinálja, főleg ha ténylegesen pozitív visszhangja lesz az apró kézmozdulatának. A csók végeztével elszakad tőle, és hátrébb lép nagy mosollyal az arcán. - Mit szólsz ahhoz, hogy az utcán beszélteket valóra váltsuk mihamarabb? Ahhoz viszont először hadd lássam azt, amit eddig csak kamerán keresztül láthattam, de se nem érinthettem, se nem csodálhattam közvetlen közelről - mondjuk ez pont hazugság, mert mindkettőre volt már példa úgy tíz évvel ezelőtt. De ha azt nézzük, hogy azóta Chloén is átment még a pubertás egy része, és ténylegesen egy bombanővé nőtte ki magát… így máris nem érzi olyan rosszul magát, hisz ha csak egy cseppnyi is, de van igazság abban, amit mond. - Szóval… Vetkőzz! - a visszautasítást nem tűrő, határozott, már-már parancsoló hangja fura kombinációként hat az arcán ülő kaján mosollyal szinkronban. De ha már azt mondta, hogy szereti, ha a másik erőteljes, és határozott, hát legyen!
- Hát látod, ezt még nem igazán tudhatom, legalábbis a webkamera másik oldalán nem az általad említett törékenység mutatkozott meg, amikor percek alatt megszabadultál a ruhadarabjaidtól - simítok végig jelzésértékűen az az arca egyik oldalán, mialatt a mosolyommal azt is jelzem felé, hogy a legkevésbé sem tud jelen pillanatban ennek az ellenkezőjéről meggyőzni - na, nem mintha egyetlen egy másodpercig is bánnám, ellenkezőleg. Igaz, hogy az elmúlt hónapok alatt kialakult internetes kapcsolat nagy százalékban inkább a testiségről szólt egyaránt mindkét oldalról, mintsem két magányos lélek romantikus értelemben vett egymásra találásáról, talán mégsem válik elítélhetővé a mai világban ez a fajta-féle viszony, bármennyire is tűnik csak és kizárólag a fizikai kontaktussal járó igény kielégítésének megvalósítására. Lényegében, amióta évekkel ezelőtt véget ért az utolsó tartós kapcsolat is az életemben, egyáltalán nem is kerestem rá és a helyettesítésére másik alternatívát, inkább csak egyik napról a másikra éltem, pontosan a mintha nem lenne holnap elv alapján. Mondjuk, talán a foglalkozásom sem lett volna a legideálisabb tényező egy komolyabb volumenű viszony kialakításához és fenntartásához, ugyanis a hostess életmód sok ember szemében még mindig egy és ugyanaz azzal, ha valaki gondol egyet és prostituáltnak áll, holott a két szakmának sokszor tényleg köze sincs egymáshoz. Kár, hogy ezt a tényt, ha arra kerül a sor, rettenetesen nehéz megértetni egy kívülálló személlyel, pláne abban az esetben, ha az illető nemcsak egy ártatlan ismerkedéssel számol a másik féllel kapcsolatban... Steve viszont egészen más tészta, mint az eddigi interneten keresztüli próbálkozások voltak, legalábbis a hónapok óta tartó beszélgetés alatt nemcsak a testem majdnem minden egyes pontját, de azért pár személyes információt is elhintettem már neki és amikor felmerült a foglalkozása, szépen-finoman én is megosztottam vele, hogy mit is dolgozok jelenleg - és csírájában elfojtottam benne a szokásosan felmerülő gondolatot, még mielőtt azt hihette volna, hogy pénzért keresek férfiakat az igényeim kielégítésére. Erről ugyanis szó sem volt - az ismeretlen iránt érdeklődés és az azzal együtt járó izgalom már inkább volt felvillanyozó tényező az előbbi mellett, amikor regisztráltam arra a bizonyos társkereső oldalra. - Szívesen mondanám most, hogy jól vigyázz arra miket is mondasz nekem, mert a végén kénytelen leszek majd a szavaidon fogni téged, de - hajolok még inkább közel hozzá, mielőtt ismételten az egyik kezembe venném a bárpultos által megtöltött feles poharat - a végkifejlet már ígyis teljességgel elkerülhetetlen. Az utolsó kifejezés alatt pedig pontosan arra a tevékenységre gondolok, ami a mai este-éjszaka lényegében egyetlen egy célja.
A szóra, ami szinte kikönyörgi magát az ajkain, csak egy elégedett mosollyal reagálok és bármennyire is folytatnám az intenzív táncmozdulatokat, pláne egy-két hasonló kaliberű, szenvedélyes csókkal vegyítve, mégis engedek neki és megfogva a kézfejét, követni kezdem először a bárpultig, majd miután a vodkára, mint szó szerinti kísérőitalra rábólintok, a szórakozóhely kijáratáig is.
- Hát, ha ezt és pontosan így szeretnéd, akkor én aztán nem leszek semmi jónak sem az elrontója - pillantok fel rá oldalról somolyogva és elveszem tőle a vodkás üveget, hogy igyak belőle egy-két nagyobb kortyot. - Szóval, akkor a terv már teljesen adott, a kivitelezés szintén, mondjuk - adom vissza az üveget a jogos tulajdonosának - annak sem leszek az ellenére, ha véletlen mégiscsak úgy döntesz, hogy alakítunk azért egy kicsit a folyamaton és néha el-eltérünk az előzetesen leírt dolgoktól. A lényeg úgyis az, hogy mindketten jól érezzük majd magunkat, egymással. - Átadás ide vagy oda, de azt a kanapét csak meghagynám a helyedben, jól jöhet még alkalomadtán, hogyha úgy hozza az élet - már ha érti, hogy pontosan mire is gondolok a szavak mögött. Egy jelzésértékű kacsintással mégis megpecsételem a kétértelmű mondatot. - Viszont nyugodtan szólhatsz majd, ha véletlen valamit még a megnyitás előtt vagy esetleg után ki kell próbálni, szívesen segítek benne, ha tudok. Ez a fajta felajánlás pedig hagyományos értelemben is értendő, amit egy kevésbé sokatmondó, inkább kedvesnek ható mosollyal adok a tudtára. Úgyis tudja már a chatbeszélgetések révén, hogy a testem karbantartása és az ezzel kapcsolatos egészséges életmód, a heti rendszerességű edzéssel kiegészítve engem is megmozgat, pontosan ezért azt sem tartom elképzelhetetlennek, hogyha a közeli jövőben továbbfolytatjuk a kettőnk kis játékát, akkor gyakori vendég leszek nemcsak a lakásán, de az edzőtermében is. Kellemeset a hasznossal, ugyebár. És ha már kellemes... A csók, amire meginvitál, valóban annak mondható, a kézmozdulat pedig, amit bármelyik masszőr megirigyelhetne tőle, kimondottan jól esik, aminek hangot is adok egy még kezdetleges, de biztatásnak vehető nyögés formájában. Mintha csak... Egy tizenéves emlék képe sejlik fel előttem az érintés hatására, mégis elvetem magamban, hogy a két férfinak bármilyen köze is lenne egymáshoz, inkább csak továbbra is a jelen pillanatra fókuszálok és egészen addig szenvedélyesen viszonzom az ajkainak a játékát, amíg el nem válnak az enyémektől. - Mint már említettem, nekem ezzel kapcsolatban semmilyen ellenvetésem sincs - hasonló mosoly jelenik meg az arcomon, mint amit az övén fedezek fel a szavai után, majd a legkevésbé kérésnek tekinthető utasítást engedelmesen végrehajtva, először a bőrkabátomat vetem le magamról egy könnyed mozdulattal, majd pedig végig a tekintetébe kapaszkodva és egyetlen egy másodpercre sem engedve el azt, szabadulok meg olyan mozdulatsorral a ruhadarabjaimtól, mintha ugyanarra a zeneszámra táncolnék előtte, mint napokkal ezelőtt a webkamera előtt. Azt már nem állítom, hogy hasonló ritmussal teszem, mint akkor és ott, ellenkezőleg, igyekszem a lehető leginkább elhúzni a kialakult pillanatot még akkor is, ha a lassúsággal a türelmével kezdek el valószínűleg játszani. - Csak látni szeretnéd, szeretnél vagy? Pár apró lépéssel odasétálok hozzá, elé, amikor végzek a vetkőzéssel és bármiféle érintés nélkül, meghagyom számára a pillanatot, hogy a kénye-kedve szerint élvezhesse ki az elkövetkezendő perceket. Lényegében, bármit is tegyen, semmi nem lesz ellenemre, sőt. - Viszont, úgy emlékszem, mintha a videóbeszélgetéseink alkalmával, mire én már teljesen meztelen lettem, már rajtad sem volt semmilyen hátráltató ruhadarab - a meghagyott percek eltelte után már a legkevésbé sem fogom vissza magam és igyekszem minél hamarabb megszabadítani előbb a felső-, majd az alsóruházatától is.
Mindig is furcsának találta, ha a baráti köréből valaki újra összejött az exével, akár kapcsolatról volt szó, akár csak egy-egy éjszakáról. Nyilván vannak olyan helyzetek, mikor a két fél a nehézségek miatt túlságosan elhamarkodottan dönt a szakítás mellett, amit aztán hamar megbánnak. Talán ezt az egy helyzetet tartja épeszűnek, és logikusnak, hogy két ex újra egymásba gabalyodjon, minden más az szerinte halálra van ítélve. Ha el nem is ítélte azokat, akik újra lefeküdtek a volt-párjukkal, de mindig összeszűkült szemmel, rosszallóan, és ellenkezését kifejtve próbált beszélni a barátjaival, hogy gondolják át, mielőtt egy ilyen döntést meghoznak. Akkor még nem tudta, hogy milyen is az, mikor az embert a farka vezeti, nem az esze. Most már tudja, hogy mondhatott volna bármit, felhozhatta volna a világ legjobb érveit, azokkal sem ért volna célt. Onnan tudja, mert most ő is ugyanebben a fázisban van. Hidegen hagyja, hogy ki áll előtte – bár ezt is csak behazudni próbálja magának, hisz nehéz lenne teljes vállszélességgel kiállnia amellett, hogy már semmilyen hatással nincs rá Chloe jelenléte -, és csak arra tud gondolni, hogy végre érinthessen valakit, és hogy őt is érintsék. Nem avatja be az exét az igazságba, de úgy gondolja, ennyi ámítás igazán belefér azok után, amit ő vele tett még sok-sok évvel ezelőtt. - Így szeretném, igen. Már így is majd megveszek attól a gondolattól, hogy megtudjam, mire lehetsz képes a kezeiddel, azokkal a húsos, csókolni való ajkakkal, és azzal a szorgos nyelvvel, amit eddig csak a számban tapasztalhattam meg - feleli, láthatóan beleremegve a gondolatba, és még észrevehetőbben igazítva meg a dolgokat… odalent is. - A változtatás jogát fenntartják a szervezők - szólal meg nevetgélve, miután újra meghúzta az üveget. Nem tartja kizártnak, hogy minden, amit itt és most tervezgetnek New York utcáin, azok közül semmi sem fog annak megfelelően alakulni – de ha egy kellemesebb alternatíva veszi át a helyét, akkor egyiküknek sem lehet oka panaszkodásra. - Azt mondod? Lehet van igazság abban, amit mondasz - nem kell ám magyarázni, Chloe tekintetéből tökéletesen leolvasható, hogy mire is gondol pontosan. - Rendben van, de vigyázz, mert még én is szavadon foglak téged! - nem mintha ezt komolyan gondolná. Mármint legbelül, mélyen magában. Nem tartja kizártnak azt sem, hogy a kettejük személyes találkozásai ebben az éjszakában ki is fognak merülni. Most még nem mondja el neki, hogy kicsoda ő, ellenben azt százszázalékos bizonyossággal ki meri jelenteni, hogy az est végére mindenre fény fog derülni. Hogy aztán melyikük lesz az, aki előbb kihátrál… nos, addig még sok minden történhet az elkövetkezendő percekben, akár órákban. - Ilyen nőt mindenkinek, aki ennyire szeret adni! Én sem leszek hálátlan, elhiheted - kacsint rá játékosan, még mielőtt igazán átgondolhatná, mit is mondott. „Jézusom, Tommy, miért mondasz ilyeneket pont annak a személynek, aki ennyi keserűséget okozott neked?” – bár… ha egy valamit megadhat Chloe érdemének az az, hogy az ágybeli teljesítménye, és sokszor az önzetlensége az nem mérhető senkiéhez. Régen is, ha Tommy éppen fáradt volt, és nem volt energiája szexelni, Chloe viszont nem bírt magával, sokszor találta meg maga előtt a térdein. Ekkor bezzeg már volt energiája a fiúnak is! Nyilván akkor még nem tudta, hogy ha ő nem adta meg neki, amit akart, akkor ment máshoz, de ez most mellékes. Mosolyogva követi végig az elkövetkező kis műsort, és ahelyett, hogy bármit is válaszolna, vagy bármivel is tovább feszegetné az előző gondolatmenetet, inkább csak csodáló tekintettel néz végig tetőtől-talpig a lányon, és nyújtja felé a kezeit, hogy újra a karjai közé foghassa. Tenyereit végig simítja a gerincoszlopa két oldalán, és mire a formás domborulatokhoz ér, az ajkait is egy vágytól átitatott csókba vonja. Az ismerős, mégis ismeretlen formákat óvatosnak aligha mondható szenvedéllyel cirógatja, és markolja meg, fogaival is egyaránt rámarva az alsó ajkára. Mélyen szívja be a levegőt, ahogy lenéz rá, és elmosolyodik a szavain. - Hát akkor hajrá, bontsd csak ki az ajándékodat! - feleli játékosan, ahogy egy újabb csókra invitálja. A kezeit oldalra vezeti, úgy tornázza őket egyre és egyre feljebb. Ahogy elér az újabb idomokhoz, ráteszi a tenyereit mindkettőre, és azokat is hasonló hévvel markolja meg, mint a fenekét. Egyik hüvelykujjával a bimbójával is elkezd játszadozni, miközben a másik oldalt egy gyors, mégis alapos masszázsban részesíti. Fájdalmasan felsóhajtva szakad el tőle, mikor a gombokkal való matatás után végre róla is lekerülhet a felsője. Kibújik belőle, és miután a lány az övéből is kibontotta, célzottan fog rá a csuklójára, és vezeti be az egyik kezét a még rajta lévő nadrág, és boxer alá. Az érintés nyomán az egész teste megremeg, és egy hosszabb, hangosabb sóhajt lehel az ajkai közé. Ahogy Chloe munkálkodni kezd rajta a kezével – legalábbis Tommy reményei szerint -, ő is hasonlóba kezd. A jobbosával félrevonja a lány haját, át az egyikről a másik oldalra, míg a másikkal a lábai közé nyúl. Erősen kétli, hogy odalent a Szahara köszönne vissza, de muszáj erről sajátkezűleg megbizonyosodnia, mielőtt bármi mást tenne. Szerencséjükre, ahogy Tommyn sem kellett túl sokat ügyködnie Chloenak, úgy ez fordítva sincs másképpen. A nyakára tapasztja az ajkait, apró csókokkal vezetve be a ténykedéseit, ami hamar apró harapásokká alakul, ezt pedig a lány egy-egy mozdulatánál erőteljes szívásokkal szakítja meg. Ujjaival ő is megtalálja a megfelelő helyet, és lágy, körkörös mozdulatokkal kezdi el kényeztetni a legérzékenyebb pontját. Mielőtt azonban bármelyikük is elérhetne a csúcsra, vagy kimozdulhatna ebből a helyzetből, újabb nyögéssel szakad el Chloe kezétől, ajkaitól, testétől. Ráfog az eddig őt kényeztető kezére, és ellentmondást nem tűrve indul meg az irodája felé. Időközben megszabadul a kényelmetlen ruhadaraboktól, amiket széthagy az odavezető úton. Nem érdekli, hogy milyen piszok lesz itt, és hogy hány helyről kell összeszednie majd a ruháit, most csak az a lényeg számára, hogy minél szabadabban, minél kényelmesebben létezhessen ebben a pillanatban. Becsukja maga mögött az ajtót, és kiéhezetten húzza magához vészesen közel a lányt, erőteljesen markolva meg a fenekét, és hívva egy gyors, mégis sokatmondó csókba. - Változtatunk a terven. Ülj le szépen a kanapéra, helyezkedj el kényelmesen, és tedd fel a lábaidat! - szólal meg, és mielőtt eleget tehetne a kérésének/parancsának, még az ajkaiba is beleharap. - És meg ne próbálj leállítani, úgysem fogom engedni. Érezni akarom! - nem csak szeretné, akarja. Aligha szorul magyarázatra, hogy vajon micsodát. Türelmetlenül várja meg, míg helyet foglal a kanapén. Amint látja rajta, hogy készen áll, elmosolyodva lép hozzá közelebb. Míg egy intenzív csókot követel tőle, addig az ujjait ismételten a lábai közé vezeti, és nem tétlenkedik sokat, rögtön hozzá is lát a kényeztetéséhez. Az ajkait követően a nyakába csókol bele, és mindenféle óvatosságot, vagy lassúságot nélkülözve halad egyre lejjebb, míg el nem ér a mellkasáig. Mindkét oldalon kellő figyelmet fordít az érzékeny területekre, szájával-nyelvével ingerelve, és még a fogaival is meg-megkaristolva a mellbimbókat. Az ujjai egy pillanatig sem állnak le, csupán akkor, mikor már az ajkai is csatlakoznak a játékhoz. Amit azelőtt a mutató-, és középső ujjával művelt rajta, azt mostantól a nyelvével helyettesíti. De csak idő kérdése, hogy ők is újra csatlakozzanak a játszmához.
- Ezzel a gondolattal nem vagy egyedül, higgy nekem - ejtek meg egy apró kacsintást felé és még csak nem is igyekszem azon, hogy elhessegessem az általa előzetesen felfestett vágyképet a fejemből. Ellenkezőleg, amennyire csak tudom, már előre el is képzelek minden egyes részletet, ami az éjszaka folyamán kettőnkre vár. De valószínűleg nem csak én vagyok ezzel így - legalábbis Steve látható izgatottsága is ezt bizonyítja. - Még szerencse! Persze, csak akkor, ha az éppen aktuális változtatás kizárólag a pozitív irányba történik. Nem mintha egy másodpercig is aggódnom kellene azon, hogy ő nem ezt szeretné, tervezné - szerintem legalábbis, ugyanis a tekintete, a gesztusai, pláne a mozdulatai szó szerint minden egyes jelenlegi gondolatát képesek elárulni nekem. Éppen ezért a mosolyát hasonló módon viszonzom, mielőtt a vodkás üvegért nyúlnék. - Ó, nemcsak, hogy lehet, de rendkívül biztos vagyok benne, hogy tényleg szükséged lesz majd arra a bizonyos bútordarabra, - húzom fel az orromat kajánul, még mindig mosolyogva - legalábbis akkor majd, ha alkalomadtán meglátogatlak, nem lenne baj, ha lenne min helyet foglalni - és a tekintet, amit a mondat végéhez csatolok, nem is lehetne kifejezőbb a számára. - Mindig azt mondom, hogy vigyázzon csak az, aki velem szembe jön, szóval - tárom szét a karjaimat vigyorogva - ezen egyáltalán nem fogok aggódni, sőt! Már most alig várom, hogy ténylegesen a szavamon fogj! Az pedig, hogy szinte minden egyes tőlem elhangzó mondatba belecsempészek egy kisebb-nagyobb kétértelműséget, talán már meglepő sem lehet a számára, hiszen nagyjából ismer már, mégha csak az interneten keresztül is. A személyes ismerkedés meg... a mai este-éjszaka után nem hiszem, hogy lesz még olyan pontja a személyiségem egy, jelentős részének, amivel ne lenne majd tisztában, ami meg a maradék, hétköznapi énemet illeti, számomra azért elég gyanús, hogyha jól alakul a mai nap, akkor senki és semmi nem állíthat majd meg egyikünket sem, hogy teljes egészében megismerjük majd egymást. - Hát, egyelőre maradjunk csak annyiban, hogy majd hiszem ezt a nagy hálát, ha látom, esetleg ténylegesen megtapasztalom - kacsintok rá vissza, viszonozva a gesztust és kicsit arrafelé kanyarodva, hogy meglegyezgessem az önérzetét. Ha kicsit is sejtené, hogy milyen nagyon szeretek játszani az emberekkel, főként a férfiakkal... Pontosan ezért is húzom el a vetkőzést egészen olyan hosszúságúra, mint amennyire csak tudom, illetve, amennyire Steve engedi. Ugyanis igen hamar ismételten magához húz, végigvezeti kézfejeinek ujjait a testem minden egyes porcikáján, elég időt szentelve a formás idomoknak, a karjaiba von és szenvedélyesen megcsókol. Elnevetem magam felismerve a türelmetlenségét. - Ó, ne aggódj, máris azon leszek - és hogy igazat adjak magamnak, a karjaimat a nyaka köré vonom és mielőtt elkezdeném kihámozni az általam feleslegesnek vélt és ítélt ruhadarabjai alól, még csak azért is lopok tőle egy olyan csókot, amilyet a szórakozóhelyen adtam neki jó pár perccel ezelőtt és amiért szó szerint odáig meg vissza volt akkor és ott. - Azért kicsit nehéz elszakadni tőled és arra koncentrálni, hogy minél előbb meztelenné varázsoljalak téged is, így, hogy megint nem bírsz magaddal - játékosan megrázom a fejem, mintha valóban kicsit is elítélném azért, amiért egész egyszerűen nem képes levenni rólam nemcsak a tekintetét, hanem a kezeit sem, holott én sem vágyok semmi másra, minthogy minden egyes pillanatban őt érintsem. Ennek bizonyítékaként, amint sikeresen megszabadítom a ruházata felső rétegétől és az övével kezdek foglalkozni, akaratlanul is lentebbi tájra kúszik a kezem... amit valószínűleg ő a legkevésbé sem bán, ellenkezőleg, a csuklómat megragadva, majd annál fogva vezet az alsónadrágja anyaga alá. - Mintha csak a gondolataimban olvasnál - kezdem el pajkos és sokatmondó mosollyal az arcomon az igénye szerint kényeztetni. Lassan kezdve, majd egyre erőteljesebb, ritmusosabb mozdulattal simítok végig a legérzékenyebb tagján - a párhuzamos csábításának hatására és annak folyamatát követve, érzékinek ígérkező sóhajtások és mélyreható nyögések kavalkádjának egyvelegeként -, egészen addig a pontig ingerelve őt, amíg már a legkevésbé sem tud megálljt parancsolni magának... és nekem. - Csak még egy másodperc, kedves, - duruzsolom halkan, de annál szenvedélyesebb hangon - és elég hamar véget ért volna az éjszaka. De mivel a kielégülés még várat magára, Steve pedig célirányosan kezd el a terem egy másik pontja felé terelni, ezért a vágytól ködös, az előbbi pillanat miatt még ki nem józanodott tekintettel hagyom magam irányítani. Már az irodába érve is. - Szóval eddig tartott a kezdeti, megbeszélt elhatározás? Akkor nincs is szükséged arra, hogy - hasonlóan erős mozdulattal markolom meg az izgalmának érezhető és látható bizonyítékát, mielőtt engedném, hogy ismételten megcsókoljon - letérdeljek eléd és megmutassam végre, hogy mire is vagyok képes ezekkel az ajkakkal? Akármit is válaszoljon, teret engedek neki és hagyom, hogy ő alakítsa tovább az este történéseit, hiszen az, amit a mondatai alapján tervez velem, nem hagy kivetnivalót maga után. - Ahogy szeretnéd... akarod - ezzel a végszóval pedig engedelmes lány módjára helyet foglalok a már sokat emlegetett kanapén és teljesítem a kérését. Az elkövetkezendő, hosszú percek egyszerre tűnnek kínzóan lassúnak és eget rengetően gyorsnak. Amint megérzem az ajkait a számtól, a nyakamtól kiindulni, majd a párhuzamos időben cselekvő ujjak játékát, alig pár másodperc alatt máris elveszek a szenvedély vörösködös világában és a szavakkal való reagálás máris kevésbé tűnik megoldhatónak, mint azt nemrég még gondoltam. Hirtelen azt sem tudom, hogy melyik részre fordítsak nagyobb figyelmet - nem mintha képes lennék akár egy pillanatig is másra gondolni, mintsem a szájának és kezeinek együttes munkájára vagy megkülönböztetni a túlságosan is egybefolyó érzést töménységét -, mégis inkább a fejére fogok, majd a hajára markolok rá, hogy a kéretlen segítségemmel még hamarabb csatlakozhasson a nyelve az ujjai felettébb kellemes szórakoztatása mellé. Ennek hatására az előbb általa említett leállás meg sem fordul a fejemben - még akkor sem, amikor érezni kezdem, hogy a testem egyre erőteljesebb remegéssel adja az ő tudtára is, hogy nemsokára eléri azt a pontot, ahonnan már nem lesz visszaút, és aminek jelzése mellé a hangszálaim is előszeretettel csatlakoznak, hogy Steve számára tényleg biztossá válhasson az eksztázis éppen bekövetkező pillanata. Még másodpercekkel később is a két combom közé szorítom a fejét és csak akkor nyitom ki a szemeimet, amikor érzem őt eltávolodni, majd ismételten hozzám közeledni. - Most, ha a világ legrosszabb embere lennék, akkor azt mondanám, hogy köszönöm szépen a lehetőséget, csodálatos éjszaka volt, de mostmár mennem kell - nevetek fel még kicsit halkan az előbbi pillanat hatása alatt állva. - Viszont, azt hiszem, hogy neked sem ártana végre-valahára egy kis kielégülés - ha a hangom még nem is, de a fogás, amivel megjutalmazom a férfiasságát cserébe az elmúlt percekért, erőteljes. - Mi lenne, ha helyet cserélnénk? A lehetőség ugyan felajánlva, nyitottan áll a rendelkezésére, mégsem várom meg a válaszát, helyette máris mozdulok, hogy azt megvalósítva mostmár én kerülhessek a kanapé és Steve fölé.
- Tud az más irányba történni? - persze, hogy tud, és valószínűleg fog is! De egyelőre még túl korai lenne elrontania ezt a felettébb élvezetesnek készülő estét. Hadd jussanak el mindketten arra a szintre, mikor már nem a nemi szervük vezérlik őket, hanem végre a szürkeállományuk kapja meg a vérellátás zömét, és akkor úgy ronthatják el az estét, ahogy csak akarják. Nem tudja Tommy, hogy mit várjon az igazság felfedezésekor, ezért inkább nem is gondolkozik rajta. - És pont a kanapé lenne a legjobb ülőalkalmatosság? Pedig már kezdtem azt hinni, hogy rajtam találod meg a helyedet - el nem tudja mondani, hogy mennyire frusztrálja az, amit beszél, amit ígér Chloénak, miközben a gondolatai ezzel teljességgel ellentétben vannak. Mégsem képes leállítani magát. Lassan már azt is elfelejti, Steve, vagy Tommy a valódi énje. - Épp ezért nem ígérgetek többet. Jussunk el addig, és megmutatom, mennyire tudok hálás lenni - a chatszobában már bőven sok lehetőségük volt arra, hogy elmondhassák, mit tennének a másikkal, hogyan tennék azt - hisz akkor még az adta az élvezet javát. Most viszont, hogy ilyen közel vannak egymáshoz, hogy ilyen hajszálnyira van ezeknek az ígéreteknek a megvalósítása, azt az érzést szavakba sem tudná önteni. - Mi a fene? Panaszkodást hallok tán? - vonja fel a szemöldökét játékosan, még annak ellenére is, hogy tudja, csak viccelődik vele a lány. Az agya azonban valahol ott lesz rövidzárlatos, ahogy a csuklójára ráfogva bevezeti a kezét a nadrágjába, Chloe pedig gondosan ráfog az élvezetére. Szívesen felelne valamit arra, amit mond, de jelenleg képtelen a sóhajtáson kívül egyéb hangot kiadni magából. A tervezettnél hosszabb ideig ingerlik egymást, és már csak pillanatokon múlt, hogy ha nem is mindketten, de legalább az egyikük elérjen a csúcsra, mikor nagy nehezen leállítja az egész folyamatot Thomas. Türelmetlenül fogja meg a kezét, és vonja magával az iroda felé, nem tűrve egy fikarcnyi ellentmondást sem. - Sort kerítünk rá majd az után, hogy veled végeztem - nyögi bele az ajkaiba, majd határozottan utasítja, hogy foglalja el a helyét a kanapén, kényelmesedjen el rajta, dőljön hátra, és élvezze az elkövetkezőket. A jól ismert pontokat olyan gondosan fedezi fel újra, mintha még sosem találkozott volna velük. Ha nem lenne ennyire kikészülve testileg, akkor valószínűleg még ennél is hosszabban elidőzne főleg azokon a bizonyos pontokon, amiket Chloe régen kifejezetten szeretett – vagy legalábbis ezt kamuzta -, de jelenleg az a cél vezérli csak, hogy mielőbb kielégíthesse a lányt. Miután a lábai közé ér, először csak az ajkaival folytatja a cselekedeteit, és a nyelvével ír le kisebb-nagyobb, lassabb és gyorsabb köröket a legérzékenyebb pontján. Ahogy érzi a hajába kúszni a Chloe kezeit, még intenzívebben kezdi el őt kényeztetni. Az élvezetéhez társuló, egyre erősődő hangok újabb löketet adnak neki, hogy az ujjaival is újra ténykedni kezdjen. Először csak az egyikkel hatol egyre bentebb, de amint érzi, hogy ez nem elég, a második is csatlakozik hozzá. Egy pillanatra sem áll le az ingerlésben, igyekszik megtalálni azt a ritmust, azt a sebességet, azokat a cselekedeteket, amivel a leghamarabb a csúcsra juttathatja a partnerét. Ahogy erre rátalál, és érzi, mennyire közel van már ahhoz a ponthoz, újult erőre kap. Odaadóan folytatja az ingerlést, még akkor sem állva le, csupán jócskán lelassítva mozdulatait, mikor érezhető rengésekkel adja át magát az orgazmusnak, fejét továbbra is a combjai között tartva. Az egész lénye belebizsereg Tommynak, és már-már reszketve távolodik el az ujjak szorításának enyhülését követően. Apró csókot nyom a hasfala két pontjára, a mellei közé, majd az ajkaira is. Felvont szemöldökkel, féloldalas mosollyal az arcán fogadja a szavait. „Hát… nem az első alkalom lenne, hogy egy dolgot mondasz, és egy teljesen másikat teszel. Az mondjuk határozottan szégyellnivaló lenne, ha másodjára is hagynám magamat palira venni”- ezeket a gondolatokat azonban jobbnak tartja inkább megtartani magának. Legalábbis egyelőre, mert ha a sejtése nem csal, ki fog még bukni belőle az este folyamán az igazság. Jelenleg azonban sokkal önösebb érdekek vezérlik. Több hónap után végre lehetősége adódik rá, hogy más okozzon neki örömet, amit még annak ellenére is háttérbe szorított, és a másikkal foglalatoskodott először, hogy már majd’ szétrobban a vágyakozástól. Arról nem beszélve, hogy ezt azzal a nővel tette, aki annyi keserűséget okozott a számára. Ennyi nemesség után igazán elfér egy kis önzőség is. Képtelen kontrollálni magát, elég csak megérintenie odalent, hogy felsóhajtson. Nem várja meg Chloe a feleletet, mert valószínűleg több, mint tisztában van vele, hogy nem fog ellenkezni Tommy. Helyet foglal a kanapén, aztán ahelyett, hogy hátradőlne, és átadná magát az érzésnek, még kezével végigsimít az előtte állónak a fenekén, lágy puszikat lehel a hasa tájára, majd az ajkaiért is odahajol még egy rövid csókra. Ó, mennyivel egyszerűbb dolga lenne most Thomasnak, ha az évek alatt Chloe csúnyább lett volna! - Ne fogd vissza magad! - sóhajtja az ajkai közé, majd egy lágy harapással szakad el tőle, és figyeli az elkövetkezendő cselekedeteit. Nem fog kelleni sokat dolgoznia rajta, ezt valószínűleg mindketten tudják - ennek ellenére meri remélni, hogy nem fogja félvállról venni a feladatot Chloe, és legalább feleolyan élvezetekben fogja részesíteni, mint amelyeket a chaten ígért neki.
- Hát, ha jobban belegondolok, valószínűleg nem - hiszen minden, ami eddig csak a chatablakon keresztül került megbeszélésre, illetve megvalósításra pontosan ezt az egyértelmű választ volt hivatott sugallni. Amúgy sem hiszem, hogy bármi képes lenne a jelenlegi szituációt megtörni és a rossz irányba vezetni, sem az ő, sem pedig az én oldalamról, hiszen mindketten nagyon is jól tudjuk, hogy miért vagyunk most itt. - Azt azért nem mondtam, de - ismételten teszek egy apró lépést felé, lassan már szó szerint a mellkasához és a teste egyéb részeihez simulva - az tény, hogy sok mindent lehet azon a bizonyos kanapén is csinálni, ha kreatív az ember - mindent eláruló mosoly. - Persze, ettől eltekintve szívesen elfoglalnám már a helyemet rajtad most és a továbbiakban is - kijelentésként és felajánlásként is tekintheti a szavaimat, nekem úgyis csak egy a lényeg: hogy előbb vagy utóbb, de Steve ölében köthessek ki. - Helyes, az ígérgetés úgysem az én műfajom, helyette sokkal jobban szeretem, ha spontán, mindenféle tervezés nélkül történnek a dolgok. Pontosan úgy, ahogy az most is zajlik: amint Steve a kezemért nyúl, majd a nadrágja takarása alá vezeti azt a csuklómnál fogva, máris azt jelenti, hogy végre-valahára megkezdődik az este túlságosan is várt része - meg a legjobb is. Éppen ezért kimondottan nehezemre esik a megkezdett kényeztetést egy adott, talán már a legvégső pontnál egész egyszerűen leállítani és abbahagyni. - Ha az előbb azt gondoltad, hogy panaszkodok, akkor mostmár biztosan állíthatod is - utalok vissza az előbbi kérdésére, ugyanis az elmúlt percek után elég nehezemre esik, hogy akarattal lecsillapítsam a testemet és rendezzem a vonásaimat. Még az a pár másodperc, amíg meg nem érkezünk az irodájának helyiségébe, sem elég ahhoz, hogy visszaálljon a levegővételem a normális állapotába, ellenkezőleg: Steve kérő-utasító szavai és az általuk elém tárt látványkép pontosan elégnek bizonyulnak ahhoz, hogy ismételten felforrjon a vérem tőlük... tőle. Szó nélkül engedelmeskedek tehát neki, amikor arra kér, hogy helyezzem magam kényelembe a már sokat említett kanapén, az elengedés pedig a kelleténél jobban is sikerül: az elkövetkezendő percekre ugyanis elég nehéz koncentrálnom, legalábbis, ami a józan észt és gondolkodást illeti. Viszont az érzés, ami a jóvoltából - jobban mondva a szorgalmas nyelve és ujjai miatt - kerít a hatalmába, sokkal nagyobb hatással van az egész testemre. Nem is kell sok idő, elég mindösszesen alig pár perc, hogy Steve a mennybe repítsen és az elég hamar érkező orgazmust jócskán a tudtára is adom, egyáltalán nem fogom vissza magam alatta, nyilvánvalóvá téve általa, hogy ő most, jelen pillanatban az egyetlen férfi, akinek sikerült ezt előcsalnia belőlem. Gondoltam, hogy nem nagyon fog majd ő sem ellenkezni a saját kényeztetése iránt, de a sóhaját, miután megérintem odalent, még ígyis elégedett mosollyal hallom meg és reagálom le, mielőtt az apró, leginkább engem érintő csókokat követően végre elfoglalnám a helyemet előtte. Eleinte csak a kézfejem bársonyos bőrével simítom végig az érzékeny területét, majd az egyik, majd a másik ujjamat is használni kezdem ingerlésképpen, mielőtt még a tenyeremre kerülne a sor. Amint eltelnek a kellőképpen hosszúnak tűnő másodpercek, megkönyörülök rajta és a markomba fogva kezdem el egyre erőteljesebb mozdulatokkal fel, majd le végigszántani a tagját, miközben végig az arcát, lehetőleg a szemeit figyelem. A felettébb kaján mosolyt csak akkor engedem meg magamnak, amikor már látom és érzékelem rajta, hogy az előbbihez hasonló állapot felé kezd el terelődni és egy mély sóhaját kivárva lendülök fölé, hogy a számba engedve őt folytassam tovább a megkezdett kényeztetést. A kérésének megfelelően egyáltalán nem kímélem: szorgalmasan járatom végig az ajkaimat, azokon belül pedig a nyelvemet a legérzékenyebb pontján, majd amennyire csak tudom, a torkomra engedve őt adom meg percekkel később az utolsó lökést neki, mielőtt érezném, hogy elérné az eksztázis. Viszont akkor sem szakadok el tőle, ellenkezőleg: szorosan összezárt ajkakkal kísérem végig a folyamatot, majd amint ez megtörténik, a nyelvemet végigfuttatva az alsó ajkamon válok el tőle, kifejező mosollyal az arcomon. - Azt hiszem, hogy ez egy igencsak gyümölcsöző kapcsolat kezdete - húzom fel magam a kanapéra, mellé, a nyakába fonva a karjaimat. - Viszont, most már nem igazán van ötletem arra vonatkozóan, hogy mit is csináljunk addig, amíg - jelzésértékűen simítok végig a mellkasán át egészen lentre - nem állsz készen a folytatásra. És igen, direkt fogalmazok így, ugyanis én már kezdem érezni, hogy vevő lennék valami hasonló dologra, mégis teljesen másra.
Az agya, és minden érzékre rövidre zár, ahogy megváltozik a helyzet, és Tommy kerül alulra. Egy halvány, röpke, azonnal elillanó pillanatig ismét átfut az agyán, hogy kivel áll szemben, de rögtön más lelkiállapotba kerül, ahogy meglátja maga előtt letérdelni Chloe-t. Egy apró hűhát még megenged magának, mielőtt megfogadná a saját tanácsát, és ellazulna, illetve átadná magát a másik ténykedéseinek. Azzal, hogy nem vág egyből a dolgok közepébe, hanem egy kis kínzást is belevisz a tetteibe, az eleve egekben lévő izgalmát csak még nagyobb magaslatokba tereli vele. Hol lehunyt szemmel, fejét hátravetve élvezi eleinte az ujjainak incselkedő játékait, mikor azonban a férfiassága köré fonódnak, és lassan elkezdi kényeztetni, ráemeli a tekintetét. Nem nehéz leolvasniuk egymás arcáról az érzéseket. Míg Tommy-ról szinte sugárzik a könyörgés, hogy ne csinálja ezt vele tovább, és emelje végre új szintekre a cselekedeteit, addig Chloe tekintetéből az érződik ki, hogy mennyire élvezi ezt. Vajon akkor is élvezné, ha tudná, kinek tervez éppen örömet okozni? Egyre és egyre keményebbé válik az ujjai között, amikor azonban látja, és érzi az ajkait is az izgalma köré szorulni, akaratlanul is kiszalad belőle egy hatalmas sóhaj. - Ó, igen… - nyögi, ahogy eddig maga mellett pihenő kezét szinte reflexesen simítja a lány tarkójára. Azt gondolta, hogy ennél már nem is lehet jobb, de a lány olyan mélységekbe engedi, amire jelenleg abszolút nem volt felkészülve. Ennek az előzőekhez hasonló élvezettel teli sóhaj formájában ad hangot. Megszaporodik a légzése, ahogy egyre közelebb ér a kielégüléshez, ami ahelyett, hogy megállásra, vagy lassításra késztetné a lányt, csak még sebesebb tempóra ösztökéli. Lihegve halad egyre közelebb, hogy aztán halkan, de annál sokatmondóbban sóhajtson-nyögjön fel, amint az utolsó mozdulatokat követően megtörténik az, amit annyiszor megígért már neki a lány. Kicsit sem fogva vissza magát, erőteljesen, és hosszasan robban ki belőle az élvezete, ujjait szorosan szorítva a lány haja körül, igyekezve közben arra is odafigyelni, hogy ne tépje, és hogy ne annyira mogorván vagy rámenősen tartsa, hogy ha el akarna szakadni, akkor ne legyen rá képes. A felszabadult plusz feszültséget egyszerűen képtelen máshogy levezetni, mint ezzel. Érzi, ahogy az utolsó cseppekig, az utolsó pillanatig végigkíséri az ajkaival, és ez akármennyire is beindítja, képtelen kinyitni a szemeit. Amint azonban erőt vesz magán, és tekintetével lepillant az előtte térdelőre, akiből láthatólag szintén nagy élvezetet váltott ki az előbbi, egyéb reakcióra való képtelensége híján, és örömét kimutatva halkan felnevet, ahogy enged végre a hajának szorításából is. Ez hiányzott már neki úgy Isten igazából. - Jóságos atya ég… - lehunyt szemekkel igyekszik magához térni, és fejét amennyire csak tudja, a kanapé háttámlájának veti. Mély sóhajokat enged ki magából, és pár pillanat erejéig teljesen kikapcsolja magát. Egyszerűen csak ott piheg, kielégülten, mint akiből az utolsó csepp energiáját is kiszívták – a szó szoros értelmében. Jelenleg abszolút nincs hozzá kedve, hogy felkészüljön az elkövetkezőkre. Igaz az, amit mondanak: egy hosszú ideje tartogatott orgazmus után gondolja csak át igazán egy férfi az életét, és a döntéseit. Ő most egy olyat hozott, amire józan, ép ésszel sosem vetemedett volna, a kielégületlensége azonban csak-csak úrrá lett rajta. Míg korábban simogatták a másiktól tapasztalt érintések, a testének melege, a csókjainak közelsége, úgy most ezek teljesen hidegen hagyják. Jelét viszont nem mutatja neki, hisz egyelőre a maga nyugalmának rendezésével igyekszik foglalkozni, és amennyire csak tudja, figyelmen kívül hagyja a másikat. Ez egészen addig sikerül is neki, míg meg nem érzi Chloe kezét, ahogy újra rásimít a férfiasságára. Erre akaratlanul megmozdul a teste, de azt már nem tudná megmondani, hogy miért. Azért, mert túlságosan érzékeny most az a testrésze, vagy pedig azért, mert még ennek ellenére is túlságosan jól esik neki a lány érintése? Kinyílt szemekkel fordul aztán végül a másikhoz. Pár pillanatig a szemeit figyeli, mielőtt a csuklójára fogna, és elvonná azt a legnemesebb tagjától. - Egy valamit tudok csak… te neked még mindig jó érzéked van a férfiak kielégítéséhez - ami azt illeti, még jobb is lett benne, de azt már most eldöntötte, hogy az egóját nem fogja a kelleténél tovább növelni. Feláll ültéből, aztán odasétál a kanapéval átellenben elhelyezkedő apró, kimondottan keskeny gardróbszekrényéhez. Kivesz onnan egy melegítőnadrágot, majd egy edzőtrikót. - Mondjuk pont én tudhatom a legjobban, hogy az évek, a tapasztalat, nem beszélve az izommemóriáról mikre képes - mosolyodik el lágyan, majd a felsőt odaadja Chloe-nak, magára pedig a nadrágot húzza fel. Lehet, hogy nem a legjobb ruhadarabot választotta a lánynak, lévén oldalt valamivel nagyobb kivágás van a szellőzés miatt az általában, mindennapokban viselt atlétáival szemben. A lány adottságai pedig a felső ezen attribútuma, és az alapvető lazasága miatt végképp új utakat nyit meg… azaz nyithatna meg, ha nem épp a beszélgetésre készülnének. Ő már ott áll előtte a nadrágban, és nem tudja elkerülni a figyelmét a lány arcára kiült értetlenség. Aprót sóhajt, és csípőre teszi a kezét. - Komolyan, Chloe? Oké, hogy már lassan tíz éve, de tényleg ennyire könnyen felejthető voltam? - ez már csak élcelődés a részéről, mintsem sértettség, amit ténylegesen magára vesz. Ha továbbra sem látja a megvilágosodás jeleit, akkor újabb morzsát szór el. - Az segít, ha megemlítem 2012-t, mint időt, és Bostont, mint helyszínt? Vagy hogy nem Steve a nevem? - ennél többet viszont már ő sem fog mondani. Ha ennyiből nem szűri le, ki áll vele szemben, akkor semmiből.
Nem is kellene meglepődnöm azon, hogy ilyen hamar ekkora fordulatot vett az este, hiszen már az úgynevezett előjáték, amit az internetes chates alkalmazáson keresztül teljesítettünk egymással nap, mint nap, egészen korán bekövetkezett, és az alapján, illetve az akkor elhangzó, kifejező beszélgetés által várható volt, hogy nem a személyes ismerkedés lesz az első dolog, amit megtételre kerül majd a találkozás pillanatában, annál ugyanis sokkal konkrétabb tervünk volt a másikkal. Pontosan az, ami az elmúlt percekben megvalósult: az, amit Steve tett velem, majd pedig az, amit én műveltem vele. Világéletemben tudtam, hogy hogyan legyek igazi nő, szinte vadállat az ágyban - és általában azonkívül is -, éppen ezért nem okozott az sem gondot, hogy a kedvére tegyek és úgy kényeztessem perceken keresztül, mintha professzionális szinten űzném ezt a tevékenységet. Sok alkalmi kapcsolatom volt már, a velük járó tapasztalat meg a rutin pedig csak az előnyömre vált az évek során, ha a férfiakról volt szó, sőt, lényegében a munkámban is sok segítséget jelentett. Látva, hogy Steve hogyan reagál a szorgalomra, amit a kézfejeimmel, majd pedig az ajkaimmal és a nyelvemmel nyújtok neki, önkéntelenül is mosolygásra késztett és az elégedettségemet is jelentősen megnöveli, ugyan eddig sem volt az utóbbival probléma. A tarkómra simuló tenyér, a hajamba markoló ujjak is ugyanezt a célt láttatják velem, ezért még erőteljesebb mozdulatokat engedek meg magamnak, tudva, hogy a célszemély biztosan nem fogja egy másodpercig sem bánni, hogyha egy kicsit durvábban veszem kezelésbe - legalábbis az egyre jobban megkeményedő tagja és a szájából fel-feltörő sóhajokkal keveredő nyögések alapján ezt egyáltalán nem is kell, hogy kétségbe vonjam. Ahogyan azt sem, hogy hogyan szeretné, hogy véget érjen ez a fülledt pillanat: a kezei nyomása nélkül is szó nélkül hagynám, hogy a folyamatot az ajkaimmal végigkövetve a számban maradva élje meg a mérhetetlen eksztázist. A kielégülés után hagyok neki egy kis időt, amíg képes annyira összeszedni magát, hogy teljesen rám tudjon figyelni, viszont a reakció, amit kapok tőle, egyáltalán nem olyan, mint amilyet eredetileg vártam. - Ezt hogy érted? Mármint, egyáltalán honnan veszed? Hiszen nem is ismer még, személyesen legalábbis, így a múltammal kapcsolatban semmiben sem lehet biztos, mégis úgy beszél hozzám, mintha tisztában lenne vele, hogy milyen ember is voltam régen. Akár azt is feltételezhetném, hogy éppen csak sikerült ezt a jól irányzott mondatot pont most, pont nekem címeznie, révén az internetes beszélgetéseink, mint előzmények, nagyon jól szuperáltak ismerkedés gyanánt, de kétlem, hogy a hangsúly, amit felfedezni vélek a hangjában, hasonlóan megmutatkozna akkor is. Az meg, hogy még a kezemet is ellöki magától, mintha nem éppen az előbb élvezte volna hosszú percekig az érintésemet... rendkívül érdekes. - Esküszöm, hogy nem értelek - értetlenkedek megrázva a fejemet, mikor feláll, a szekrényhez lép és elővesz belőle pár ruhadarabot. - Ne érts félre, de kicsit úgy viselkedsz, mintha nem lennél teljesen magadnál vagy nem is tudom - veszem el tőle a felsőt és még mindig úgy pislogok rá, mintha - legrosszabb esetben - egyszerűen csak megőrült volna. Okot viszont nem találok rá továbbra sem, hogy mi üthetett belé? Aztán, amikor a nevemen szólít, a hangsúlya pedig csak még inkább emlékeztetni kezd valakire, akit egyelőre nem tudok felidézni magamban, sem pedig megnevezni, csak még jobban meglepődök - pláne, amikor egy évszámot és egy helyszínt is megemlít. Mielőtt válaszolnék, végigpörgetem a fejemben, hogy pontosan mi is történt akkoriban velem, hogy volt-e valami különleges, fontossággal bíró pillanat az életemben, amihez tudnám kötni Steve-t, aki valójában nem is Steve. - Már megbocsáss, de mi a franc? Ki vagy te akkor? Jelenleg ugyanis csak az tűnik számomra fontosnak, hogy az ismeretlen ismerős hazudott nekem egy olyan kaliberű dologban, mint a keresztneve. - Kezdem azt hinni, hogy te is csak egy elmebeteg vagy a sok társkereső férfi közül, aki még a nevét sem meri felvállalni, ha szembekerül azzal a nővel, akivel hónapokig beszélgetett az interneten. Nem mintha szokásom lenne a bármitől, illetve bárkitől való félelem, most mégis azt kezdem el érezni, hogy talán nem volt a legjobb ötlet lényegében egy vadidegennel találkozni, majd édeskettesben elvonulni egy nem nyilvános, zárt térbe. Jobbnak is látom, ha amilyen gyorsan csak tudok, távozok, éppen ezért felállok én is a kanapéról és szó nélkül éppen kikerülném az ál Steve-t - amikor hirtelen bevillan egy emlékkép, amin az akkori barátomat ugratom azzal, hogy nem ártana meg neki, ha elkezdene edzőterembe járni. Hihetném, hogy ez csak egy véletlen, de az előbb elhangzottak tekintetében és oldalról felnézve rá, megpillantva a már a szórakozóhelyen is ismerősnek vélt szempárt, egyszerűen csak lefagyok mellette. - Az nem lehet... T-tommy? Még levegőt venni is elfelejtek, ahogy kiejtem a számon a nevét, de már abban a pillanatban értelmet is nyer minden, amit az előbb nekem mondott. - De... hogy? Miért? Direkt csináltad, ugye? Egyből a régi sérelem - ami talán őt érintette inkább, nem pedig engem - jut az eszembe és az, hogy valószínűleg már az elejétől fogva tisztában volt vele, hogy én ki is vagyok, ő meg csak szépen eljátszott velem, amíg személyesen ki nem elégítem az igényeit. - Vagy csak egész egyszerűen ennyire hiányoztam neked, hogy nem tudtál ellenállni a késztetésnek? Abból ítélve legalábbis, hogy tulajdonképpen nem ültetett fel, mivel nemcsak én okoztam neki örömet, hanem ő is nekem. - Na, nem mintha panaszkodni akarnék, hiszen rengeteget változtál a jó irányba minden téren - és nemcsak a kinézetére, hanem az ágybeli teljesítményére is utalok pofátlan módon, miközben az izmos karjára fonom az ujjaimat.
Egy része nagyon szívesen folytatta volna ezt a kisebb színjátékot, de a lelkiismerete határait már így is erőteljesen súrolták még ezek az apró hazugságok is, mint ami a nevét illeti. Tommyt nem így nevelték, hogy blöfföljön, és ámítson, őt egy egyenes embernek nevelték, aki elmondja azt, ami a szívén van, nem magában tartogatja. Ennek ellenére ebben a vitában jelenleg mégis az önös érdekek, és az elemi vágyak nyertek. Tisztában van vele, hogyha hagyja, hogy Chloe újra olyan izgalmi állapotba hozza, mint amilyenben az előbb voltak, akkor megint nem fog tudni megálljt parancsolni magának – épp ezért van erre a beszélgetésre addig szükség, míg mindkettejük teste kicsit lenyugvóban van. De főleg Tommy-é, akinek eleve szüksége lenne ezek után egy kisebb pihenőre. - Épp ellenkezőleg. Most vagyok végre igazán önmagam - bár ha belegondol, ez kegyetlenül vészjóslóan hangzik, ha annak a kontextusában nézzük ezt a helyzetet, mint ahogy Chloe megéli. Ő számára Tommy most egy olyan ember, akivel hónapokig beszélgetett, megmutatott magából mindent, és miután először találkoznak, ezt ugyan a valóságban is kamatoztatják, utána azonban teljesen kifordul magából a partnere. A teljesen mondjuk nem feltétlenül fedi le a valóságot. Akarta ezt a légyottot Tommy is, akármennyire is próbál mást állítani, és minden, amit tett, de inkább ahogyan tette, az szintén ezt támasztja alá. - Nyugodtan higgy csak, amit akarsz- ebben akkor sem tudta megállítani, mikor Steve-ként mutatkozott be, és akkor sem, mikor még Tommyként ismerte. Ennek a lánynak mindig megvoltak a maga gondolatai, és a maga elvetemült valósága, amiből sosem volt képes kimozdulni. A hatalmas büszkesége, és a hibáinak beismerési képtelensége szakította szét őket, és ha Tommy sejtései nem csalnak, akkor elég sok másik kapcsolatát is. Van egy pont, amikor az ember fiának, vagy lányának engednie kell az önbecsüléséből, és a makacsságából, máskülönben senki nem fog megmaradni mellette. Vagy egy olyannal kerül össze, aki minden hülyeségét elnézi – egy papucs -, ami ideig-óráig jó is, de előbb utóbb ráun. Chloe esetében ez valószínűleg hatványozottan igaz. A távozására ugyanúgy fel volt készülve, mint a maradásra, szóval egyik megoldás sem érné kifejezett meglepetésként. Ha a távozásra adta volna a fejét, és tartotta is volna magát ehhez, akkor nemes egyszerűséggel csak küldött volna egy-két képet magáról, vagy magukról, hátha ez bevillant pár múltbeli emléket Chloe fejecskéjében. Erre azonban nem fog sor kerülni, mert ahogy a közvetlen közelébe ér, és a felismerés arcon csapja, rögtön megtorpan. - Direkt elégítettelek ki, mielőtt magamra került volna a sor? Igen- jól tudja, hogy nem ezt kérdezte, és nem is ezt a választ várta, Tommyban most mégis a gunyoros stílus nyer utat. Rövid ideig tart ez az elhatározása is, mert ahogy újra megszólal a leányzó, csak arra tud gondolni, hogy ennek így semmi értelme nincs. Megtörtént, ami megtörtént, amin többé-kevésbé mindketten túlléptek. Mi szükség van a további bajuszhúzgálásra? - Megtennéd, kérlek, hogy legalább tíz percig nem hízelegsz magadnak, Chloe? - ejt meg egy apró sóhajtást, és szemforgatást a szavait hallva. Úgy fest, mégiscsak vannak dolgok, amiken az évek sem képesek változtatni. Az előzőekkel ellentétben most már nem vonja el a karját a lány érintéseitől, de kimondottan reagálni sem reagál rá. Ha másról lenne szó, jól esnének neki a bókok, de tőle még ez is csalárdul hangzik. Akármennyire is el akar vonatkoztatni attól, hogy a múlt az a múlté, képtelen rá. Akárhányszor ránéz Chloéra, folyton az utolsó veszekedésük jut eszébe. Nem a közösen eltöltött szép emlékek, hanem az a felháborodás, az a kérdőre vonás, amit nem is az áldozat, hanem az elkövető tett. Kíváncsi lenne rá, hogy így tíz év után vajon még mindig ugyanezeket a szavakat vágná-e a fejéhez, vagy kicsit változtatna a módszerein. Eddig nem az nyert tanúbizonyosságot, hogy túlságosan nagy pálforduláson esett volna át. - Felvennéd végre azt a felsőt? - nem támadó, nem parancsoló a hangneme, csupán egy egyszerű kérdést tesz fel neki, nem felelve semmit a korábbi dicséretére. Elsétál tőle, és a a mini hűtőszekrényéhez sétál, amiből kivesz két vizet, az egyiket pedig átnyújtja neki, amint végez a trikó felvételével. - Megkínálnálak mással is, de energiaitalokon, vízen, és pár fehérjeszeleten kívül nem sok minden van itt a teremben. De ha gondolod, rendelhetünk valamit, és közben beszélgethetünk. Mint két felnőtt, nem úgy mint két érzelmektől túlfűtött tinédzser, akik csak sértéseket tudnak egymásnak dobálni- még annak ellenére is, hogy mindketten tudták, melyik volt a sértett fél abban a vitában – szívesen hozzátenné még ezt, de ha már ő volt az, aki felajánlotta, hogy beszélgessenek felnőtt módjára, akkor igyekszik is tartani magát hozzá. Legalábbis addig, míg ki nem kezdi a türelmét.
Tényleg nem tudom hova tenni a hirtelen személyiségváltozást, amin Steve másodpercek alatt átmegy, miután percekkel ezelőtt még szinte egymás karjaiban vártuk a kielégülés éppen aktuális formájának bekövetkezését, éppen ezért kicsit sem játszok rá a meglepettségre és a vele együtt, kéz a kézben járó zavartságra, amik azonnal uralni kezdik az arcvonásaimat. - Hát, ez eléggé ijesztően hangzik ebben a kontextusban, már ne is haragudj - és még ha a pillanatnyi megriadás nem is látszódik rajtam, a hangomban azért mégiscsak érezhetővé válik. Hiszen egy olyan ember áll most előttem, aki eddig soha, egyetlen egy másodpercig sem viselkedett úgy, mint ahogyan most teszi, és a legrosszabb az egészben, hogy egy, a nyilvánosságtól elzárt helyszínen, a saját, jól ismert edzőtermében kivitelezi ezt - talán még a lightosnak ígérkező thriller- vagy éppen horrorfilmek is hasonlóan szoktak kezdődni. Ezért, szerintem nekem is van hozzá kellő jogom, hogy úgy reagáljak, ahogy. - Szóval, feltételezzem akkor rólad, hogy egy szocio- vagy pszichopata őrült vagy, aki direkt hazudott a nevéről és csak a megfelelő pillanatra várt a hosszas internetes beszélgetés után, hogy találkozzon velem, akiről lényegében mindent megtudott, amit csak akart, majd bezárjon az edzőterme egyik eldugott zugába, és napokkal vagy hetekkel később eltegyen láb alól? Mert akkor ez így máris sokkal megnyugtatóbb, mit ne mondjak - forgatom a szemeimet, mert ez a helyzet - akárhogy is nézem - már ígyis elég rosszul hangzik, nemhogy akkor, ha még részben igazam is van az előbbi kis monológgal kapcsolatosan - és csak remélni tudom, hogy amúgy nincs, mert akkor tényleg elég nagy bajban vagyok... Viszont a felismerés olyan hirtelen jön, mikor éppen el akarom hagyni a termet, mintha eddig a pontig csak direkt váratott volna magára. Az egy dolog, hogy a szórakozóhelyen a szemeibe pillantva egy egészen rövid másodpercig eszembe jutott róla a volt barátom hasonló színű írisze, de az viszont már teljesen más, hogy jelen pillanatban tényleg ő áll előttem, mellettem. - Nem erre gondoltam, de azt hiszem ezzel te is teljesen tisztában vagy - és talán most először hagyom az életemben lecsapás nélkül a rendkívül magasra feldobott labdát. Pedig más esetben szívesen élcelődnék a beismerésével, mitöbb, de most úgy érzem, hogy ennek az ötletnek nem itt és most van a megfelelő helye. - De, ha mégsem, akkor szívesen felvilágosítalak: direkt kezdtél el velem beszélgetni, direkt invitáltál találkozásra, miután szinte minden egyes alkalommal levetkőztettél az online térben, hogy aztán ne csak a nevedről hazudj nekem, de eltitkold előlem azt is, hogy te voltál az a volt barátom, akit... - talán először és utoljára szerettem igazán? Persze, a mondat utolsó felét nem teszem hozzá a kérdésemhez, direkt, mert az ilyen érzéseimről soha sem volt könnyű beszélnem, nemhogy egyáltalán magamnak vagy bárki másnak, esetleg az adott személynek bevallanom azt. - Már megbocsáss, de esetleg eldönthetném én, hogy mit ejthetek ki a számon, anélkül, hogy rögtön belémkötnél? Az persze már nem számít, hogy tulajdonképpen én is ugyanezt teszem vele és a mondataival. - Amúgy meg mégis van ebben némi igazság, nem? Hiszen anélkül, hogy elárultad volna magad és a múltunkat, először mégiscsak engem fektettél le a kanapédra és velem foglalkoztál teljeskörűen, nem pedig a saját izgalmaddal - sokat sejtető mosollyal fejezem be a kijelentést, bármilyen reakciót is csalok ki ezzel belőle - nincs mese, lényegében az igazat mondom és szerintem ezzel ő is tisztában van azért, szóval felesleges lenne eltitkolnia előlem. Nagyot sóhajtva engedek a kérésének és lassú, szinte macskás mozdulatokkal felveszem magamra a kölcsönfelsőt, mielőtt átvenném tőle a felém nyújtott ásványvizet. - Köszönöm - engedek meg felé egy kedvesnek ígérkező szót, mielőtt végighallgatnám és reagálnék a felvetésére. - Ha szeretnéd, kicsit úgyis megéheztem ezután a kis előjáték után. Persze azért nem tudom kihagyni a feleletemből az elmúlt óra eseményeit sem, amit egy kacsintás formájában adok a tudtára. - Szereted még a kínait? Régen, amikor még együtt voltunk, sokat jártunk el ázsiai éttermekbe vagy éppen rendeltünk házhoz ilyen típusú ételeket, amiket én a mai napig szeretek, ő viszont nem tudom, hogy hogyan is áll hozzájuk, szóval egyelőre meghagyom neki a döntést ezzel kapcsolatban. Ha mégsem a felajánlott étel felé húzza a szíve, az sem probléma, nem vagyok válogatós alkat - semmilyen értelemben sem. - És ne haragudj, de mindennek ellenére, talán kicsit jogosan mordultam fel azok után, hogy megtudtam, hogy ki is az az ember, akivel hónapokkal ezelőtt elkezdtem beszélgetni - mondom ezt úgy, mintha nem pont az én hazugságaim miatt szakítottunk volna annak idején, de mindegy - nagyon nehezen ismerem el, ha valamiben én is ludas vagyok. - Ennek ellenére benne vagyok, hogy leüljünk egymással normálisan társalogni - és ez a beleegyezés máris kevésbé cseng feldúltan, sőt, mintha egy kis remény is megcsillanna benne a kapcsolatunk alakulása miatt. Megvárom, amíg Tommy megrendeli az ételt és csak azután fordulok hozzá. - Nagyon megváltoztál - jelentem ki egyszerűen és most tényleg semmilyen negatív hangvétel nincs a szavaim között, ellenkezőleg. - Megkérdezném, hogy mi motivált a 360 fokos pálfordulásra, de lehet, hogy inkább mégsem akarom tudni... Ugyanis felsejlik előttem az utolsó személyes beszélgetésünk, vagyis inkább veszekedésünk, ami a szakításunkkal végződött. Tudom magamról, utólag legalábbis, hogy egy undok picsa voltam akkor vele és azóta már ezerszer megbántam, ahogy beszéltem vele - persze, ezt neki egyelőre nem kell tudnia. - Gondoltál rám azóta? Talán erre a kérdésre sem lenne jó tudni a választ, mégis felteszem és titkon remélem, hogy ő is visszakérdez majd. Az is meglehet, hogy egyáltalán nem erről akar velem beszélgetni, legalábbis nem az egymással kapcsolatos, esetleges hiányérzetet megvitatva, de mivel nehezemre esik egy ilyen szituációban csendben maradni és várni, hogy ő szólaljon meg előbb, ezért inkább gondolkodás nélkül kiadom magamból a gondolataimat, amíg még megtehetem.
Felvont szemöldökkel, lassan már bolondnak nézve a másikat hallgatja végig a kis meséjét. Ilyenkor erősödik csak meg igazán az a gondolata, hogy milyen jó dolog is volt az, hogy ők szétmentek. Lehet, hogy vele cuki, meg kedves volt, de ha később összeköltöztek volna, akkor biztosan előjött volna ez az énje is Chloénak, aki a semmibe is képes belebeszélni bármit. Nem ad érdemi feleletet a kérdésére, de a tekintete minden bizonnyal tökéletesen árulkodik arról, hogy mit is gondol a kis kifakadásáról. - Egy biztos. Nekem nem kell feltételeznem rólad, hogy túl sok krimit nézel - mert ahogy a helyzet is mutatja, ez több, mint valószínű. Megspórolhatta volna ezt a kis beszélgetést, ha elmondja, kicsoda áll előte, de nem akarta elvenni az örömöt Chloétól, hogy magától jöjjön rá. Vagy legalábbis a sokkot. Az előbb ő forgatta a szemeit, most viszont Tommy-n van a sor, mikor az élcelődéséből ahelyett, hogy lentebb adna, csak újra előveszi. Egyszer, de tényleg csak egyszer nem tudna úgy viselkedni ez a lány, mint aki sajnálja, vagy szégyelli, ami történt? Mennyivel jobb volt, mikor a száját nem beszédre használta… - A felvilágosításod előtt azért gondold át, amit mondtál. Direkt kezdtem veled beszélgetni? Direkt akartam találkozni veled? A mai estig azt se tudtam, ki vagy. Ha tudom, már az elején lezárom a beszélgetést - vagy inkább bele sem kezd. Ezt nem sértőn mondja, egyszerűen a valóságot festi le. A kialakult helyzettel már nem tudnak mit kezdeni, ezért is gondolta úgy Tommy, hogy akkor már hozzák ki belőle a legtöbbet boldog tudatlanságban, mielőtt rátérnének az este őszinte részére. - Ahogy a bizalmamat, úgy a türelmemet is eljátszottad már egyszer, Chloé, és nem fogsz megint kihozni a sodromból. A stílusodból azért nyugodtan visszavehetsz, főleg az általad leírtak miatt - mert akárhogy is nézzük, a kettejük történetében Tommy a sértett fél, és jogosan csinálhatta volna azt, amit először eltervezett, ő mégis amellett döntött, hogy a másikkal foglalkozik. Emellett pedig végképp nem tartja fairnek a másik fél felháborodását. Mindkettejük megtartotta magának az igazság azon részét, ami számukra előnyös volt, de egy pár órás hazugság még mindig kegyesebb, mint hónapokon át hülyíteni a másikat, mikor elvileg mindent elmondanak egymásnak. Akkor sem volt jogos a kiakadása, mikor szakítottak, és most sem nála van az erkölcsi fölény. De ahogy a helyzet mutatja, kutyából tényleg nem lesz szalonna. - Nem szoktam túl sokat rendelni manapság, de jó lesz - ennek nem az az oka, hogy megvet minden finomságot magától, csupán az, hogy elszokott az ilyen ételektől. De néhanapján neki is becsúszik egy-egy supreme pizza, néhány hambi, vagy pár fánk. Nyilván nem egyazon napokon. De az esetek többségében inkább ő maga csinálja meg ezeket az ételeket, és akkor egyrészt finomabb, mindezek mellett pedig egészségesebb táplálékokat vihet be a szervezetébe. Nem él az „én testem egy szentély” hülyeségnek, pusztán nem akarja, hogy minden munkája, amit az edzőteremben ért el, felesleges legyen. - Én nem haragszom - de meg sem lepődik rajta. Azaz de, meglepődött, mert azt hitte, hogy az elmúlt évek alatt változott annyit Chloe, hogy kicsit alázatosabban tudjon viselkedni mindenkivel, nem rögtön támadni kezdjen. A rendelést gyorsan leadja a telefonos appon keresztül, majd leteszi azt az asztalra. Azzal a lendülettel ő maga is helyet foglal a bútordarabnak a szélén. - Jól tudod te azt, Chloe, hogy mi motivált erre, nem kell nekem a szádba rágnom - beszélgessenek, rendben van, de ez nem jelenti azt, hogy Tommy úgy fog viselkedni vele, mint bárki mással, akivel szóba áll. Lehetett volna erre is esély, ha a felismerést követően kicsit visszavesz az arcából a leányzó, de ez már ott megdőlt, mikor rögtön azzal a kérdéssel kezdte, hogy ennyire hiányzott-e neki. Van az egészséges önbizalom, illetve van az, ami Chloénak van. - Nem mondanám, hogy túl sokat járt rajtad az agyam. Felfogtam egy leckének a kapcsolatunkat, illetve egy olyan hibának, amit nem állt szándékomban újra elkövetni. A testi változásaimnak köszönhetően ez, nem meglepően, még nehezebb feladattá vált, mint gondoltam volna - ez nem hízelgés önmagának, ez egy tény megállapítása. Sokat változott Tommy, határozottan a jó irányba, és a régi énjéhez képest sokkal jobban is néz ki – ebből kifolyólag pedig sokkal többen keresnek nála felületes afférokat, mint akkoriban. Egyik-másikkal él is, de ezekből tartós, érzelmekre alapuló nem alakult még ki, és valószínűleg nem is fog. Ami azt illeti, az egyetlen kapcsolata, aminek sajnálja is, hogy vége lett, abban a testiségre még hónapok után sem került sor. Na nem Tommy miatt, de az már másik kérdés. - De ha már feltetted a kérdést, én visszadobom azt. Te mennyit gondoltál rám? - karba tett kézzel, érdeklődve teszi fel a kérdést, ugyanakkor továbbra is tartva tőle a távolságot. Nem reménykedik egyik végletben sem, de a neki szegezett kérdés kíváncsivá tette. Megbánta-e vajon, ami történt, gondolkodott-e rajta, hogy mit kellett volna máshogy csinálnia? Vagy pedig még mindig tartja magát azokhoz az elborult gondolataihoz, hogy a múltbeli kapcsolatuk alakulásában Tommy is hibás volt? Ez a kérdés az, ami megmozgatja a fantáziáját.
- Á, nem krimit, inkább valóságon alapuló dokumentumfilmet és ha már itt tartunk, akkor pont láttam egy-két olyat is, ami a modern társkeresés veszélyeire hívja fel az ember figyelmét a háttértörténetével, szóval akkor talán már nem is annyira jogtalan a pillanatnyi kiakadásom - már, ha egyáltalán annak lehet nevezni a jelenlegi helyzetet, mert még mindig előtte állok, magamhoz és a körülményekhez képest elég nyugodtan, ahelyett, hogy fogtam volna magam és egy csípős pofon után egész egyszerűen elhagytam volna őt és a termet. Valószínűleg nem is vagyok normális, hogy ehelyett maradtam és beszélgetésbe bonyolódtam Steve-vel, éppen azt firtatva, hogy vajon most ő akkor egy szimpla őrült vagy akár sorozatgyilkos lehet-e? Mondjuk, az előbbi kijelentésem alapján tényleg elég erőteljesen benne van a pakliban, hogy valóban elment a tulajdon józan eszem, amikor pár üzenetváltás után máris a személyes találkozót sürgettem. A szórakozóhely, mint nyilvános helyszín, még éppen belefért volna a biztonsági zóna területébe, viszont a saját konditerme... Hát, ha véletlen tényleg kéjgyilkos lenne, nem is lenne könnyebb dolga, minthogy itt és most eltegyen láb alól. Viszont ezt a gondolatot igyekszem minél hamarabb kiverni a fejemből - valamiért ugyanis egyszerűen képtelen vagyok elképzelni az előttem álló személyről, hogy kétes szándékkal találkozott volna velem ma este. Aztán elég hamar rá is ébredek, hogy miért. Ugyanis nem egy Steve nevű, a gyakorlatban még ténylegesen idegen férfi áll előttem, hanem olyan valaki, akit évekkel ezelőttről már igencsak jól ismerek - Tommy, a volt barátom. A viszontlátás öröme - már ha a múlt ismeretében egyáltalán gondolatban lehet legalább annak nevezni - nem nagyon valósul meg. Persze, valószínűleg azért, mert az általa is jól ismert akaratos jellemem ismételten utat tör magának, pontosan úgy és olyan habitussal, mint amikor utoljára beszéltem vele személyesen, pontosan a szakításunkkor. - Akkor miért nem tetted meg azt a lezárást akkor, amikor megláttál a bárnál? Valószínűleg már akkor tisztában voltál vele, hogy ki vagyok, nem? Viszont éppen ezért csak még kellemetlenebb az egész, kialakult helyzet. Ha Tommy felismert, akkor én miért nem? Persze, rengeteget változott az évek alatt, viszont az a szempár... Nem hiába volt annyira ismerős. Mégis teret engedtem a tudatlanságnak, ahelyett, hogy elgondolkoztam volna rajta, hogy miért látom éppen a zavaros múlt egyik foszlányát benne. A hangomban talán pontosan ezért és az előttem álló, testet öltött emlék szavainak hatására egy kevés szomorkás rosszallás is vegyül - az, ahogy beszél velem és az, amiket elmond, mind-mind kicsit rosszul esnek, de semmi pénzért nem vallanám be neki vagy mutatnám jelét. Helyette ahhoz az egyetlen fegyverhez nyúlok, amit általában mindenki ellen ki tudok használni, viszont a választ hallva a csípős megnyilvánulásomra, egy kissé azért visszább veszek az önérzetem kifejezéséből. - Ha hiszed, ha nem, nem is az volt a célom - mert tényleg nem. Csak, mint szokás szerint, megint nem vagyok képes felnőtt ember módjára kezelni a jelenlegi szituációt. De talán az, hogy a majdnem tíz éve nem látott volt barátom áll most előttem, jelenthet egy kis mentséget erre vonatkozóan, nekem legalábbis. - Csak... Kicsit hihetetlen az, ami most történik velem... Velünk. Percekkel később viszont már sokkal nyugodtabb hangvételre váltok és mialatt Tommy megrendeli a késeik vacsorának számító ételt, csak nézem őt. Végigkövetem az arcának minden mimikáját, majd a mozgását is, egészen addig a pontig, amíg le nem ül elém az asztal szélére. - Nem, persze - és ennyivel egyelőre ki is merül a változás kérdése, amit az előbb felvetettem neki, ugyanis nem kezdem el foggal és körömmel megpróbálni kierőszakolni belőle, hogy tulajdonképpen mi is történt vele az évek alatt. Talán ezt az elengedést is egy apró lépcsőfoknak szánom a normális beszélgetés előnyét támogatva ezáltal. Azt viszont nem állítom, hogy nem esik rosszul a kérdésemre adott válasza, annak ellenére, hogy tudom, közel tíz éve én voltam az a személy a kapcsolatunkban, aki szó szerint mindent elrontott, mégis titkon reméltem - és nemcsak a jelenlegi találkozásunk alatt, hanem akkor is, amikor az évek alatt felrémlett előttem -, hogy nemcsak én szoktam rágondolni még ennyi idő elteltével is. De úgy látszik, hogy elég nagyot tévedtem. Ettől az érzéstől viszont kicsit meg is zavarodok, amikor szinte ugyanazt a kérdést fogalmazza meg velem szemben, ami a szavaimon keresztül érezhetővé is válik a számára. - Valószínűleg nem fogod elhinni nekem, de elég sokat. Én - veszek egy mély levegőt, hogy egy kicsit visszanyerjem az önbizalmamat, mielőtt folytatnám a válaszadást - nekem ugyanis azóta is csak te voltál az egyetlen komoly kapcsolatom és akárhogy is végződött az egész dolog közöttünk, rendkívül fontos voltál nekem, ezen nincs mit tagadni. Nem mintha akarnám. Azt viszont egyelőre még nem árulom el neki, hogy megpróbáltam egyszer-kétszer meg-, illetve felkeresni őt, pláne mivel nem igazán sikerült túljutnom a barátai körén. Emiatt pedig tehetetlenségemben inkább feladtam az egész procedúrát - a sikertelenségre ugyanis egyáltalán nem volt akkoriban sem szükségem. - És most mi lesz velünk? Az utolsó szó elég nehezen kerül a nyelvemre, furcsa is kiejteni ennyi idő után, mégis megteszem, kimondom. - Mármint, gondolom ennyi volt az egész. Találkoztunk, megtörtént, ami megtörtént, aztán - de nem fejezem be a mondatot, inkább meghagyom Tommynak, hogy megtegye helyettem. Nem is tudom igazán, hogy miért... De talán reménykedem benne egy kicsit, hogy a hónapokkal ezelőtti beszélgetéseink révén kialakult kapcsolatunknak nem ma este lesz ilyen korán vége.
- Egyrészt kíváncsi voltam, hogy te vajon felismersz-e engem, másrészről pedig nem vagyok annyira elvetemült, hogy megvessek magamtól egy élvezetesnek ígérkező estét. Kár lenne tagadni, hogy ha egy valamihez értesz, az a férfiak kikészítése. Nekem pedig most hatalmas szükségem volt erre a két hónapnyi petting után - de azt még pettingnek is aligha nevezné. Az nemes egyszerűséggel kínzás volt mindkettejük részéről. Nem csak Tommy vágyott erre az estére, hogy végre az elméletet átültethessék gyakorlatba, hanem Chloe is. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy alig fél-háromnegyed órával a szórakozóhelyen történt találkozásuk után már egy szál semmiben állt előtte. Nem mintha a fiú nem követte volna elég szorosan ezügyben. - Ebben csak egyetérteni tudok veled. Sok mindenre számítottam, mikor a fejemet adtam erre az estére, de arra nem, hogy a múltam egy ekkora darabkája fog visszaköszönni a képedben - ennek ellenére mégis lenyelte a rossz érzéseit, és igyekezett megadni maguknak azt, amire vágytak, még ennek a tudásnak a birtokában is. Nem akarja piedesztálra emelni magát ezzel, de lehetett volna sokkal csúnyább, és sokkal kiábrándítóbb vége is ennek a találkozásnak. Most azonban maguk mögött tudhatnak pár kifejezetten élvezetes percet –hogy az elkövetkezők mit tartogatnak, az viszont már kettejükön közösen fog múlni. Valószínűleg nem ezt a választ várta a vele szemben álló, mikor feltette a kérdését Tommynak. Ugyanakkor azt sem tudná megmondani, hogy akkor vajon mire számíthatott. Az idő nagyon sok sebet begyógyít, és ez a kettejük között történtekre is jó gyógyír volt. Eleinte még sokszor járt a fejében, de miután megtalálta önmagát, megtalálta hogy a saját boldogságáért neki egyedül kell harcolnia, és akár mással, akár egyedül van, de úgy is igyekeznie kell boldognak lennie, egyre gyorsabban múltak el a vele kapcsolatos érzései, a vele kapcsolatos emlékei. Mondhatta volna ezt a részét a lánynak, de úgy véli, hogy ez evidens. Egy olyan heves és hirtelen jött szakítást követően nyilván egy ideig még nem fogják tudni kiverni a fejükből a történteket, de ez csak pár hét, talán egy-két hónapnyi melankóliát jelent, nem több évnyit. - Te is fontos voltál nekem, Chloe. Épp ezért is fájt annyira az, amit tettél velem, az pedig nem kevésbé, hogy még utána én lettem kihozva a szarnak - amivel továbbra sem ért egyet. Egy része kíváncsi rá, hogy vajon felnőtt-e már annyira, hogy kicsússzon a száján egy bocsánatkérés, de az eddigi stílusát figyelembe véve erre csöppnyi esélyt lát csak. Azon nem különösebben lepődik meg, hogy nem volt több kapcsolata az elmúlt években. Tommy véleménye szerint valószínűleg mindketten belátják, hogy Chloe akármennyire is jó parti (tud lenni), nem éppen egy barátnő-, és feleség-alap. Akkoriban legalábbis nem állhatott volna tőle távolabb semmi, mint ez. Hogy ez változott-e tíz év alatt, az már egy másik nap témája. - Kettőt, és könnyebbet, Chloe - egyelőre ez az egyetlen, amit tud erre válaszolni. Illő lett volna felkészülnie erre a kérdésre egy válasszal már akkor, mikor felismerte a lányban a régi barátnőjét, az agya viszont képtelen volt ilyen gondolatokat táplálni. Ez volt a ritka alkalmak egyike, mikor Tommy a racionalitás, és a józan ész helyett inkább a vágyainak adta át a színteret. És ha teljesen őszinte akar lenni magával… annyira nem is bánja. Sőt, az elmúlt évek egyik legélvezetesebb hónapjait köszönheti neki, a ma estéről nem is beszélve. Hagynia kéne magát gondolkozni, ehelyett azonban úgy dönt, megszólal, és igyekszik valamiféle választ adni a kérdésére. - Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem élveztem ezt az estét, mert… huh. Még mindig belebizsergek, ha visszagondolok az előbbi percekre. Lehet meg fogom bánni a következő mondatomat, és azt se tartom kizártnak, hogy egy-két nap múlva már teljesen másképp fogok vélekedni erről, szóval vedd ezt az egész egy nagy csipet sóval de… nem biztos, hogy szívesen mondanám azt, hogy köszöntem szépen, és viszontlátásra. Az tény, hogy hatással vagyunk egymásra, ez evidens mindkettőnk számára. Az is tény, hogy az elmúlt hónapokban jócskán kikészítettük egymást a chateléseink közben, és ez felettébb izgalmas volt. És az is egy ténynek tűnik számomra, hogy ez a régi felismerés semmit nem változtatott azon, hogy többet akarjunk ebből az estéből, és akár az elkövetkezendőkből. De ezügyben nyugodtan cáfolj meg, ha szeretnél - ha viszont nem kap ellenkezést, folytatja. - Az viszont biztos, hogy ha korábban még gondolkoztam is rajta, most már nem akarok kapcsolatba kezdeni veled, de ezt remélem megérted. Mindezeket figyelembe véve, ha úgy véled, hogy ennek ellenére is szeretnéd a társaságomat élvezni, akkor én amondó vagyok, hogy miért ne? Felnőttek vagyunk már, nem gyerekek. A kötöttségek láthatóan nem váltak be nálunk, akkor miért ne próbáljuk meg azok nélkül? -
- Hát, erre nem is igazán tudom, hogy mit kellene válaszolnom - ha egyáltalán kell. Viszont kellőképpen megijeszt, hogy életemben talán először, de nem nagyon találom a megfelelő szavakat. Ugyan meglegyinti az önérzetemet, amit Tommy mond, talán először még bókként is kezelem a szavait, viszont maga a tény, hogy az elmondása alapján csak és kizárólag azért nem fedte fel előttem az igazságot, amikor találkozott velem a szórakozóhelyen és ráismert bennem a volt barátnőjére, mert ízig-vérig férfi és szüksége volt a kielégülésre az elmúlt, leginkább egymás hergelésével töltött hónapok után, egy kicsit rosszul is esnek a lelkemnek. Nem igazán kellene, hogy meglepődjek rajta, hogy egy olyan nőnek lát, aki talán másra már nem igen jó azonkívül, hogy az ágybeli teljesítményével bármelyik férfit képes a kisujja köré csavarni pillanatok alatt, mégis bánt, hogy a régi szerelem után egy kizárólag a testiségre épülő érzés miatt nem szembesített azzal a bárpult mellett, hogy ki is ő valójában. Akármilyen hihetetlen is, pláne, ha az én számból hallaná, de mégis jobban esett volna, ha nem történik köztünk semmi fizikai kontaktus, csak a beszélgetés, amit éppen megejtenünk egymás között. Persze, egyáltalán nem arra célzok, hogy ne élveztem volna az együttlétet vele vagy ne tenném meg ismételten, ha az aktuális helyzet úgy kívánná meg és ő is igazán akarná, de valami ismeretlen oknál fogva most inkább azt érzem, hogy ennek a felettébb fontos beszélgetésnek nem feltétlen a percekkel ezelőtti, túlfűtött jelenet után kellene megtörténnie. De mostmár teljesen lényegtelen és felesleges is ez a gondolat, pláne annak tudatában, hogy az első, hirtelen szavak után kezd egy kicsit normalizálódni a helyzet. Elég hamar észreveszem ugyanis magam és a hangszínt, amivel a volt barátom megnyilvánulásai ellen akartam védekezni, egy érzékelhetően lágyabb, kedvesnek ható szintre cserélem le, nem szeretném ugyanis, ha a Tommyval folytatott társalgás túlságosan rövid véget érne. - Nem gondoltam volna, hogy ekkora fájdalmat fogok neked okozni, amikor belekezdtem abba a -játékba, fejezném be, de inkább elhallgatok és lenyelem az utolsó szót, mert kétlem, hogy jelen helyzetben ezzel a kifejezéssel lenne a legmegfelelőbb illetnem azt, amit majdnem tíz évvel ezelőtt át kellett, hogy éljen miattam. Talán nem ilyen bocsánatkérést vár tőlem már évek óta, de ismer, tudja, hogy milyen ember is vagyok. Mindig is nehezemre esett kimutatni, ha valamilyen dologban vagy helyzetben gyenge voltam és most sincs ez másként. Viszont, amennyire tőlem telik, tényleg azon igyekszem teljes erőmmel, hogy Tommy ne azt a picsát lássa továbbra is bennem, akinek annak idején valószínűleg tartott. - Nem voltam normális akkoriban, mostmár tisztában vagyok vele. Viszont sajnos már nem tudok változtatni azon, amit tettem - pedig, ha megtehetném... - De, ha elfogadod ezt a kis felajánlást tőlem és egyáltalán tartani akarod velem még bármilyen formában a kapcsolatot, akkor megígérem, hogy azon leszek, hogy bebizonyítsam neked, változtam, amióta utoljára találkoztunk - hogy sokat-e vagy keveset, az pedig csak részletkérdés, a lényeg, hogy az irány jó legyen, illetve, hogy akarja ezt a fajta változást látni rajtam. Pontosan ennek a kérdésnek a megválaszolása kapcsán teszem fel a sajátomat és kezdek el érdeklődni az iránt, hogy tulajdonképpen mi is lesz a továbbiakban velünk. Mármint az evidens, hogy most éppen megejtjük ezt a beszélgetést, viszont, ha már túlleszünk a társalgáson is, akkor egyáltalán lesz-e még bármilyen közünk egymáshoz vagy sem? Folytatjuk-e majd, amit az internet keresztül elkezdtünk, még csak a testi kontaktus miatt is? Vagy pontosan úgy, mint majdnem egy évtizeddel ezelőtt, ismételten megszakad majd a kapcsolat közöttünk? Tommy válasza viszont nem is lephetne meg jobban, hiszen nincs mit tagadni azon, hogy kevésbé pozitív hangvételre számítottam tőle, pláne az után, hogy én sem a legkedvesebben szóltam hozzá, amikor kiderült, hogy már a találkozás legelső pillanatától kezdve tisztában volt azzal, hogy kivel is áll szemben. Éppen ezért egy darabig csak csendben hallgatom, amit mond, egyáltalán nem áll szándékomban egy másodpercre sem megszakítani a mondanivalóját, nehogy véletlen olyat válaszoljak neki, ami megtörhetné a pillanat varázsát. Megcáfolni sem szeretném, ezt egy apró fejbillentéssel jelzem is neki, hagyva ezáltal, hogy másodpercekkel később feltegye a szinte már költőinek ható kérdést. Ettől függetlenül én mégis inkább mást találok hangsúlyosnak a szavai közül, amit ki is ragadok a szövegkörnyezetből. - Tehát elgondolkodtál rajta, hogy együtt legyél egy szinte ismeretlen nővel? A kérdés bármennyire is komolytalanul, már-már viccesen hangzik, egy kicsit mégis magában rejti a majdnem lehetséges újrakezdés gondolatát, ami nem hagy nyugodni, hiába vagyok vele tisztában, pláne Tommy kijelentése után, hogy jelen pillanatban erre az opcióra egyáltalán nincs sok esély, sőt. De, a remény hal meg utoljára. ahogy szokás mondani, a sors pedig úgy néz ki, hogy már előre elrendelte ezt a találkozást is, szóval egy rejtett félmosollyal veszem tudomásul az elhangzott mondatokat, még ha talán nem is olyan jelentést tulajdonítok nekik, amit a másik fél éppen közölni szeretne. - Szóval, teljesen el tudsz majd vonatkoztatni attól, ami a múltban történt közöttünk? Mondjuk, erre a kérdésre talán nem is kell feltétlenül válaszolnod, hiszen már az elmúlt egy óra is ezt bizonyította - billentem oldalra a fejemet és sokatmondó mosolyt villantok rá. - De a viccet félretéve, hasonlóan érzek én is, mint ahogy te. Nekem az elmúlt pár hónap kisebb-nagyobb felüdülés volt veled, még akkor is, ha eleinte csak az interneten keresztül láttuk és éreztük egymást. Azt sem tagadom le, hogy vágytam volna egy esetleges komolyabb kapcsolatra Steve-vel, - még egy jelzésértékű pillantás - de természetesen minden teljesen jogos, amit elmondtál, szóval - megengedek magamnak egy kisebb sóhajtást, mielőtt a szemeibe nézve folytatnám - nekem megfelel a jelenlegi felállás. Hogyha nem bánod meg mondjuk holnap reggelre és gondolod majd máshogy. A semminél végülis jobb, sokkal, hogy legalább ilyen téren fenntarthatom a kapcsolatot vele, még annak ellenére is, hogy előre sejtem, hogy a jelenleg bennem kavargó érzések miatt nem lesz a legkönnyebb tartani magam a kikötéshez. Viszont, mindenféleképpen szeretném megpróbálni, hogy hogyan is működik majd ez az egész nyitott kapcsolat köztünk, ha már a komoly kötöttséggel kudarcot vallottunk... vallottam. - Tommy, é-én - mondom percekkel később, elég csendesen ahhoz, hogy a velem szemben ülő fél is csak alig hallhassa - nagyon sajnálok mindent! Soha sem gondoltam volna, hogy találkozok még majd vele az életben, ahogyan azt sem, hogy amikor ez mégis megtörténik, a bocsánatáért esedezem majd, most mégis ellent mondok saját magamnak és a hatalmas önfejűségemnek és megteszem, mert azt szeretném, ha tudná - még ha az is benne van a pakliban, hogy egy szavamat sem fogja elhinni -, hogy tényleg őszintén nyílok meg éppen előtte. Talán feleslegesen, talán nem - azt majd ő fogja egyedül eldönteni az elkövetkezendő másodpercekben... Vagyis döntené el, ha nem szakítaná félbe a pillanatot az ajtócsengő megszólalása, ami azt hivatott jelezni, hogy - valószínűleg - megérkezett a hosszú idő óta első, közös vacsoránk az edzőterembe.
- Szerintem azzal járunk a legjobban, ha inkább semmit. Megtörtént, ami megtörtént, ideje tovább lépnünk rajta - még ha ez ilyen könnyű lett volna a múltban is! Azok a sérelmek, amiket akkor hozzávágott az exe, ugyan mélyre elnyomva, de még mindig benne élnek Tommyban. Akkor még fájdalmas pontként élte meg ezeket a szavakat, az elmúlt években azonban inkább tanulópénznek fogta fel őket. Egyrészt megtanulta, hogy nincs szüksége neki másra, hogy boldog legyen, nem engedheti meg, hogy egy nő jelenléte diktálja ezt az érzetét. A másik pedig, ami sokkal szembetűnőbb, az egészségi állapota. Ha a szakításkor nem ejti meg azokat a szavakat, valószínűleg akkor is rátért volna erre az útra előbb-utóbb, de tény és való, hogy sokat lökött a motivációján ez a mérhetetlenül negatív és megalázó élmény. - Abba a…? Fejezd csak be, kíváncsi vagyok, hogy te minek neveznéd - olyan hirtelen nyelte le azokat a szavakat, hogy ha eddig nem is érdekelte, most rendesen felkeltette vele a figyelmét. A legmeglepőbb ebben az egészben az, hogy a hangjában, és a testtartásában fikarcnyi számonkérés sincs. - Esélyt könnyen adok mindenkinek. Már-már túl könnyen, tudom, nem a legjobb dolog. Bizalmat viszont, azért keményen küzdeni kell - azt már nem teszi hozzá, hogy azoknak különösen, akik már egyszer eljátszották azt. Nem fogja a szájába rágni a szavakat, mert nem gondolja úgy, hogy ezek az apróságok megmagyarázásra szolgálnának. Felvont szemöldökkel fogadja a kérdést, és ugyanebben a tartásban is ejti meg a válaszát. - Persze, miért is ne? - nem érti, hogy ebben mi olyan fura. Rendezi a sorait, mielőtt normálisan is válaszolna. - Elgondolkodtam, hogyne gondolkodtam volna, de ez nem jelenti azt, hogy számítottam is rá. Először úgy voltam vele, hogy illő lenne megismernünk egymást, minden további pedig majd alakul, ahogy alakul. Ha meglett volna a testiségen túl a kellő szimpátia, akkor nem láttam volna egy csepp akadályát sem - ez viszont nem jelenti azt, hogy szüksége van egy kapcsolatra. Ahogy azt már megtanulta, egyedül sokkal kevesebb macerával jár boldogulnia, mint valaki mással. Túl sok csalódás érte már, és túl kevés sikere volt ezen a téren, hogy olyan vágyálmokat dédelgessen, mely szerint majd valaki egyszer betoppan az életébe, és nemhogy elvesz, hanem még hozzátesz az ő boldogságához. Nem hisz a tündérmesékben. - Azért mégis válaszolok: igen, el fogok tudni vonatkoztatni tőle. Nem ismeretlenek számomra a felületes kapcsolatok - köszönhetően az előtte állónak… - Ez teljes mértékben a jövő kérdése, nem tudom mi lesz holnap, holnapután, vagy akár egy óra múlva - és annak függvénye, hogy mennyire lesznek képesek ehhez tartani magukat. Tommy a saját részéről nem tart ettől, de Chloét már régóta nem próbálja megfejteni, hisz ez kész lehetetlenség. Nem tudja, hogy mennyit változott az évek alatt, és ugyan elmondta a fiúnak, hogy sokszor gondolt rá az évek alatt, de ez nem jelent túl sokat a számára, csupán azt, hogy ha akkor nem is, de idővel rájött, hogy mekkora egy picsa volt. Jobb később, mint soha. - Köszönöm - nem felel ennél többet a sajnálatát hallva. Ha kicsinyes lenne, akkor ezt biztos megfűszerezte volna valami szarkasztikus megjegyzéssel, miszerint ha tíz évig is tartott, de csak sikerült kinyögnie, viszont inkább csendben marad, és elfogadja, hogy talán tényleg komolyan is gondolja a másik. De egyébként ahelyett, hogy bármi megnyugvást hozna neki ezen szavaknak a hallata, még magát is meglepi, hogy mennyire hidegen hagyja. Ez valószínűleg annak a számlájára írható, hogy ezeket a szavakat akkor, tinédzserkorában szerette volna hallani, nem most, felnőttként és teljesen más utakon járva. Nem bocsátott volna meg akkoriban sem egyből, és lehet, hogy az életútjuk is ugyanolyan marad, de akkor most talán sokkal nyitottabb lenne… úgy mindenre. Ehelyett csak azt tudja felajánlani neki, amit az elmúlt két hónapban is – a testiséget. Fogalma sincs, hogyan alakult volna a beszélgetésük további része, ha nem szólal meg a telefonja, jelezve a futár érkeztét. Nem fárad azzal, hogy felvegyen felülre bármit, úgy sétál ki a késő esti vacsorájukért, amit a fizetés után visszavisz az irodájába. Leteszi mindkettőt az asztalra, de ki még nem bontja őket. - Ha már ilyen jól megbeszéltünk mindent… Kezdhetünk ezzel, de akár a desszerttel is - most, hogy tisztázták a kapcsolatuk további alakulásának részleteit, valahogy Tommy válláról is leesett egy hatalmas szikla. Nem mintha eddig túlzott noszogatásra lett volna szüksége, de akkor mégsem tudta teljesen átadni magát a lánynak. A teste irányította ugyan, de az agya mégiscsak le volt blokkolva, ezért ha akarta volna sem tudta volna úgy kiélvezni magát, mint ahogy az illő lett volna. A döntés lehetőségét átadja Chloenak, ahogy a válaszát várva megtámaszkodik a fenekével az asztal szélén, tenyereivel pedig maga mellett annak lapján.
Eddig ugyan azt hittem, hogy már teljesen túltettem magam a múltban történt dolgon - a megcsalásokon, majd a titok kiderülése után szinte nyilvánvalónak tűnő szakításon, még annak ellenére is, hogy Tommynak valószínűleg inkább volt nehezebb az egész szituáció, mint például nekem -, de az, hogy pont az ő szájából kell hallanom, ahogy azt mondja, szinte arra kér, hogy hagyjunk magunk mögött mindent, ami akkor és ott történt, felejtsük el, - már amennyire erre bármelyikünk is képes lehet az eltelt idő ellenére is -, kissé mintha rosszul érintene. Nem is igazán értem, hogy tulajdonképpen miért. Majdnem tíz éve történt, hogy fény derült arra a csalárd folyamatra, amit elkövettem ellene, az akkori barátom ellen, mégis most, hogy Tommy itt áll, szemben velem, az egész felejtési folyamat, mintha másodpercek alatt véglegesen törölné magát a fejemből és helyette annak a napnak az emlékképei kezdenék el megállíthatatlanul pörögni bennem. Látom magam előtt az akkor még teljesen máshogy kinéző fiút, amint szintén előttem áll és az arcán mérhetetlen csalódás és szomorúság keveredik, és látom saját magamat is, azzal a rideg pókerarccal, amint csípőre tett kézzel állok előtte. Most mégis, láthatatlanul is megrázom a fejemet, elhessegetve a legkevésbé sem pozitív emléket magamtól, előlem, hogy egy apró, jelzésértékű bólintással egyetértésemet fejezhessem ki neki, a szavaival kapcsolatban. - Hát, abba a - nagyot sóhajtok és az alsó ajkamba harapok, mielőtt tovább folytatnám. - Rendben van, nem fogok neked még egyszer hazudni. Valójában játékot akartam mondani, - pillantok fel rá és kicsit zavarban érzem magam, miközben a szemeibe tekintek - ritka pillanatok egyike nálam - de aztán meggondoltam magam, mert tudom, hogy bár lehet, hogy nekem akkor és ott az volt, de neked semmiféleképpen sem. És erre már abban a pillanatban rá kellett volna, hogy ébredjek, de akkoriban nem voltam más, csak egy felszínes liba, aki szeretett a testi élvezeteknek hódolni - tulajdonképpen ma sem állok ennek a dolognak ellent, ellenkezőleg, amit a jelenlegi szituáció is csak bizonyítani tud, de a múlt cselekményeivel kapcsolatos gondolkodás már változott egy keveset, pláne azután, hogy ismételten Tommy társaságát élvezhetem pár, remélhetően kellően hosszú percig. - Szóval, akkor az esélyt legalább megkapom? A szavaiból legalábbis ezt értettem ki, aminek nem is örülhetnék jobban, mint azt jelenleg teszem. Egyelőre bőven elég ez a fajta úgynevezett feloldozás - annak a tudatában, amit évekkel ezelőtt megtettem vele, mindenképpen - ahhoz, hogy később majd bizonyítani tudjam neki, hogy tényleg változtam egy keveset a jó irányba is - részben pont miatta. Ha meglett volna a szimpátia... A mondat, ami úgy hasít bele a szívembe, mintha egy kést szúrna belém. Tisztában vagyok vele, hogy az eddigi kapcsolatunk tükrében egyáltalán nincs semmilyen jogom sem hozzá, hogy egy kicsit is szomorúnak vagy éppen megbántottnak érezzem magam a szavai hatására, mégsem tudom visszafogni, majd elfojtani az érzést - rosszul esik, hogy már egyáltalán nem úgy tekint rám, ahogy a tizenéves énje tette. - Azért sajnálom, hogy keresztülhúztam a számításaidat ezzel kapcsolatban - most viszont csak azért is füllentek egyet, mert egyáltalán nem érzek semmiféle sajnálatot az iránt, hogy nem egy másik, valószínűleg nálam sokkal szimpatikusabb nő áll most előtte szinte egy szál semmiben, hanem én, bármennyire is kevésbé vagyok számára megfelelő jelen pillanatban, mint az előbbi felhozatal. - Hát, akkor legyen, mindkettőnk áldásával maradjunk meg ennél a fajta viszonynál -egyelőre, teszem még hozzá, persze csak és kizárólag magamban. Ismerem azért már saját magamat és jól tudom, hogy nem sokáig fogom tudni elviselni, hogy ne tudjam teljesen a magaménak a férfit - és nemcsak az ágyban vagy ott, ahol éppen elkap minket a vágy. De ezzel már neki nem kell tisztában lennie, sem pedig foglalkoznia. Viszont a bocsánatkéréssel, ami a legőszintébben hangzik fel az ajkaim közül, már szeretném, ha legalább kicsit foglalkozna, de az éppen megcsörrenő telefon természetesen szabotálja a valamennyire intimmé váló pillanatot - úgy látszik, hogy a modern technológia soha sem fog igazán egyikünk barátjává sem válni; anno majdnem tíz éve is az volt ugyanis, ami eldöntötte a kapcsolatunk végét. Az egyszerű válaszra bólintok egyet, amíg a kijárat felé indul, hogy átvegye a futártól a vacsorát és amíg nincs mellettem, igyekszem egy kicsit összeszedni magamat, holott érzem, hogy nem fogok száz százalékos sikerrel járni ebben. Tommy viszont egész könnyen elhatárolódik az eddigi témától és a desszert említésére máris somolyogni kezdek. - Na, erre szokták azt mondani, hogy főétkezés előtt édeset enni, megüli a gyomrot, de - állok fel a kanapéról sokatmondó mosollyal az arcomon, hogy hozzálépjek és -férjek - soha sem szerettem követni a szabályokat - mint azt ő is nagyon jól tudja. Az előbbi gondolatnak pedig már helyet sem hagyva fonom át a karjaimat a nyakán, hogy aztán az ajkaihoz hajolva, ismételten megérintsem azokat a sajátjaimmal - most ugyan kevésbé hevesen, mint az este kezdetén, de annál érzékibben, hogy egyetlen egy másodpercig se tudjon nekem ellenállni, ha egyáltalán akarna.
Játék… Játék? Sejtette, hogy valami ilyesmire gondolt Chloe, azt viszont nem gondolta volna, hogy ez a szó ennyire erőteljesen fog rá hatni, ha az ő szájából hallja. Élete egyik legjobb döntésének tartja, hogy még a magyarázkodás lehetőségét sem szándékozta neki akkor és ott megadni Tommy, máskülönben lehet csak újabb hazugságokba, újabb játékokba sikerült volna belekavarnia Chloénak. Volt akkoriban még annyira befolyásolható, és manipulálható, hogy ha nem áll fel a talpára a szakítás éjszakáján, akkor valószínűleg még nagyobb nevetség tárgyává vált volna. Szerencsére ez az idő már elmúlt. - Nem, nekem tényleg nem volt az. Ezt az egyet jól átláttad már akkor is - ha a többivel nem is feltétlenül sikerült megbirkóznia az akkori mérhetetlenül beképzelt, ki-vagyok-mi-vagyok asszonságnak. Könnyebb volt hárítani, és támadni, mintsem beismerni a valóságot, miszerint igenis ő baszta el azt, ami köztük volt. Alakulhatott volna szebben is a kapcsolatuk, és valószínűleg egy idő után ugyanúgy vége szakad valami miatt, de akkor nem ilyen tövisek lennének bennük jó mélyen beágyazódva. - Esélyt azt az én szememben bárki megérdemel. De ne képzelj ebbe bele többet annál, mint amit elmondok, tudod jól, hogy nem vagyok a híve a mögöttes tartalmaknak, és hogy inkább kimondom az igazat, és a véleményemet - a játszadozás nem az ő asztala, legalábbis ezen a területen határozottan nem. Hogy a chatszobában mit műveltek, azt hogyan művelték… nos, az már egy teljesen másik dolog. De a kettőnek köze sincs egymáshoz. - Nincs mit sajnálni, Chloe. Megtanultam már, hogy reálisan kezeljem az elvárásaimat, és akkor maximum kellemes meglepetések érhetnek, nem folyamatos csalódások - erre a felismerésre valószínűleg egyikük sem számított, arra pedig végképp nem voltak felkészülve, hogy a tizenéves kapcsolatukat figyelembe véve ide fognak eljutni a jelenben, ha újra egymásba botlanak. - Örülök, hogy nincs ellenvetésed - még egy apró félmosolyt is megejt ennek örömére. Már csak abban tud reménykedni, hogy ezt a felállást képesek is lesznek fenntartani, és nem fog idejekorán valami közbeszólni. Van egy elég súlyosnak nevezhető múltjuk, aminek már eleve red flagnek kellene lennie ebben az ügyben, ők mégis úgy néz ki, hogy felnőttként képesek voltak meghozni azt a döntést, hogy nem arra próbálnak építkezni. Nem mintha ezen túl sok idejük lenne rágódni, és kielemezgetni, mert hamar csörren a telefon, és néhány perc múlva már az asztalon pihen a késő esti vacsorájuk. A hirtelen jött ötlet felvetése a folytatás tekintetében hamar olyan fordulatot vesz Tommy számára, amire nem volt felkészülve. A lány közeledése nem esik rosszul neki, sőt, azt a részét kifejezetten élvezi is, a csók milyenségével azonban nincs kibékülve. El nem tudja mondani, hogy mennyire zavarja az, ahogy Chloe próbálja az ő ajkait egy vágytól túlfűtött, heves csók helyett valami érzéki-érzelmibe bevonni. Nem, egyszerűen nem ebben egyeztek meg. Nem is tudja viszonozni a csókot, mi több, hamar meg is szakítja azt. Röpke pillanat alatt játszódik le a fejében a gondolat, hogy most hovatovább cselekedjen, míg aztán gyorsan lepillantva közéjük veszi észre a lány derekán kétoldalt pihenő kezeit, ahogy a saját trikója véget ér a combján, és felfedi a bőrét, vagy ahogy maga a ruhanemű anyaga alól elő-előbújnak törzsmagasságban a kedvére való formák – és rögtön egy olyan döntést hoz, amiről tudja, hogy meg fogja bánni (már talán meg is bánta), mégis megteszi. Nem tolja el magától a leányzót, hogy tisztázzák a dolgok valódi állását, helyette annyit csinál, hogy egyik kezével a benyúl a felsője alá, rámarkol a mellére, míg másikkal Chloe kezét vezényeli a megfelelő helyre, egészen be a saját nadrágja alatt megbúvó, egyre inkább éledő izgalmára. - Se több, se kevesebb. Csak vágyak, és szex, Chloe - ha a tettei nem lettek volna egyértelműek, akkor most már szavakkal is a tudtára adja a gondolatait. Nem barát és barátnő ők, nem egy szerelmespár, Tommy pedig a maga részéről aligha érez pozitív dolgokat a vele szemben állóval kapcsolatban – leszámítva a kezébe kényelmesen belesimuló idomot, és a lány ismert tehetségeit. Neheztelésnek se mondaná az érzéseit, mert azon meg már rég túl van. Csupán szeretne tiszta lapokkal játszani, és nem ringatni bele Chloét olyan hiedelmekbe, amik nem valósak, még ha egyébként meg is érdemelné, hogy megtegye. Ő egyszerűen nem ilyen. - Csináljuk azt, amit az elmúlt két hónapban is. Készítsük ki egymást, ahogy csak képesek vagyunk rá. Kezdhetnénk azzal is, hogy megszabadulunk ettől a felesleges trikótól - de egyéb noszogatást nem ejt meg, ezzel is próbálva arra ösztönözni a lányt, hogy ő tegye meg az első – és akár az azt követő egypár – lépést. Mégiscsak ő van előnyösebb helyzetben, ami a kezeik helyzetét illeti. Milyen ironikus. Volt egy kapcsolata, amiben minden megvolt, csak a testiség elmélyülése hiányzott, most pedig van egy olyan, ahol a testiség az egyetlen tartórúd, az érzelmeknek pedig nyoma sincsen – legalábbis Tommy részéről.
Kezdőlap
