Általános információk:
- 184 centi, a súlyát nem méri, mert hiú
- A családja egy édesanyából, édesapából és húgból áll, aki összesen 2 perccel és harminc másodperccel fiatalabb nála
- Fun fact: nem használ semmi bőrfehérítőt, tényleg olyan, mint a fal
- Jó tanuló, három nyelven beszél, intelligens
- Jobban szereti az elegáns, de hétköznapi stílust a sportosnál
- A frufruját általában lent hagyja
- Két legjobb barátja van, akikkel teljes mértékben össze van nőve. Egyikük elhunyt fél évvel ezelőtt.
- Két autója és egy motorja van gimnazista kora óta, ma már egyiket sem használja
- Egész életében tudna pizzán élni
- Mindenki balladás srácnak nézi, de valójában az anyázós hip-hop zenét jobban preferálja
- Az a típusú ember, aki nem beszél túl sokat, de ha megszólal, az minden alkalommal üt

Blue Flame
- Rin Akamura a kedvenc anime karaktere, mert menőnek tartja, hogy a Sátán fia ördögűzőnek állt
- Egyébként nyilvánvalóan felült a hype-ra és imádja Levi Ackerman-t is, mint mindenki más
- Hat éves korában kezdte el nézni az animéket, amitől a szülei határozottan tiltották. Pont ezért a húgának, Rimnek adta az összes zsebpénzét, hogy ne köpje be azért, hogy takaró alatt, titokban nézi őket.
- 12 évesen bukott le, hogy nem neki való tartalmakat fogyaszt, ugyanis a szüleivel vetett magának egy Death Note mintás füzetet. Mivel az egyik tanára elégtelenre értékelte a dolgozatát, ő beleírta a nevét a füzetbe és várta, hogy a nő szívinfarktust kapjon. Mindez természetesen nem történt meg, Shin pedig gazdagabb lett egy igazgatói intővel és egy baráttal, Yoo Han Jae személyében.
- Alapvetően barátságos természetű, kicsit félénk és introvertált, de szereti, ha mások veszik körül, mivel soha életében nem volt egyedül. Kellemes vele beszélgetni, mivel sok témához hozzá tud szólni.
- Ha valakit nagyon szeret, azt gyakran szívatja a hülyeségeivel.
- Kiskora óta hallgatja a családjától, hogy egyszer valaki szájba fogja vágni, amiért válogatás nélkül szól be akárkinek, kortól és nemtől függetlenül.
- 16 éves korában volt utoljára szerelmes, a leghosszabb párkapcsolata másfél év volt
- Szereti a skin ship-et.

After midnight
- Középiskolában Hannal csatlakoztak a kosár klubhoz. Ekkor ismerték meg a harmadik barátjukat, aki elsősként mindenképp kosarazni akart volna. Mivel túl alacsony volt a fiú, megtanították a pálya közepéről bedobni a palánkba a labdát, emiatt a csapat tagja lehetett végül.
- Hármuk barátsága később annyira természetessé vált, hogy odaengedték az asztalukhoz ebédelni Kangot. Ő volt az egyetlen, aki külsősként be tudott kerülni abba a körbe, amibe Rim, Han és Shin tartoztak.
- Még mindig hordja a közös karkötőjüket.
- Nehezen engedi el azokat, akik közel kerültek hozzá. Ha valakit elveszít, azt kétségbeesetten próbál pótolni valakivel, vagy valamivel, de végső soron üres marad a lelke.
- Emiatt önző és sokakat csak magának akar. Ha valamit nem kap meg, azt nehezen viseli, hamar összeomlik.
- A családjában és a baráti körében is ő a leggyengébb láncszem.
- Túl büszke ahhoz, hogy segítséget kérjen
- Általában taplósággal álcázza a fájdalmát
- Ha érzelemmentessé válik, akkor agresszív és ijesztő lesz a kisugárzása. Mondhatni, az aurája feketévé válik. Han ilyenkor mindig azt mondja neki, hogy verni való feje lesz.
- Féltékeny típus, ugyanakkor nem lángra lobban, ha az érzés hatalmába keríti, hanem hűvössé válik.
- Két lábbal áll a földön, igazi realista. Sokszor kellemetlenné válik a társasága, mivel kendőzetlenül tálalja véleményét.
- Általában öt hat barátnője van egyszerre. A kérdésre a válasz, igen. Verték már meg emiatt.

Crazy, sexy, cool
- Megúszott egy gondatlanságból elkövetett emberölés elleni bűntettet.
- Gazdag családból származik, lényegében a szülei befolyása miatt történt meg ez. Nem büszke rá, de nem is kérte azt, hogy mentsék meg.
- Az eset óta pánikbetegségben szenved. Otthagyta az egyetemet és elköltözött otthonról, mivel nem tud a családja szemébe nézni.
- Ideális körülmények között nőtt fel, ennek hála soha nem szenvedett hiányt semmiben. A családja nagyon szereti, lényegében mindene megvolt.
- Jó ideje megszakította a kapcsolatot a külvilággal, nem igazán hagyja, hogy segítsenek rajta.
- Gyógyszerek nélkül nehezen alszik, pszichológushoz kellene járnia, de természetesen kihagyja az alkalmakat.
- Jól bírja az alkoholt, emiatt az utóbbi időben sokat iszik, mert nem akar a saját fejében maradni
- Az a típusú ember, akit ha fájdalom éri, a saját sebeit nyalogatja és magába roskad
- Mindenekelőtt szívesebben hallgat meg másokat, minthogy a saját gondjairól beszéljen

- Ez egy kicsit buzis, nem gondolod? – egyetlen határozott mozdulattal ütöttem el Han kezét, amivel egy olyan drága kiegészítőt fogdosott, amit egyszerűen vétek lett volna bárhogy tapogatni.
- Te vagy a buzis – még mielőtt bármit tehetett volna, a felém lendülő kezét Kang kapta el, én pedig egy grimaszt megengedtem a verekedésre készülő haverom felé, aztán visszasimítottam a sálat a helyére.
- Az a buzis, hogy ti ketten azzal próbáljátok meg egymást melegnek titulálni és azt gondoljátok, hogy ez sértő, pedig csak egy állapot – valószínűleg azért tudtunk Hannal két pillanattal később megbékélni egymással, mivel ez a tudálékos kis hülye gyerek megjelent. Viszont ahelyett, hogy bármelyikünk kezet emelt volna rá, az én tenyerem a feje búbján landolt, a másik srácé pedig a vállán.
- Azt hittem, hogy már egész este várnunk kell rád, mert nem óhajtasz megjelenni a saját születésnapodon – párszor végigsimítottam a fiú haján, miközben az otthonunkba tereltük be. Az ő szülei nem engedték, hogy alkoholt igyon, a hármunk családja közül pedig az enyém volt a legliberálisabb, szóval nálunk került megrendezésre a buli. Mellesleg apám szerezte a piát annak ellenére is, hogy nem voltunk nagykorúak.
- Mert hoztam nektek valamit – mind a ketten összevont szemöldökkel néztünk rá, amíg a kezében tartott ajándéktáska aljáról előásott három kis dobozt. Értetlenül emeltem fel annak a tetejét, egy pillanatra pedig elkerekedtek a szemeim, aztán hangosan nevettem fel.
- Na ez a buzis – miközben Hanra pillantottam, láttam a határozott egyetértés jelét a szemében, de mosolygott, ahogy én is. Aranyosnak találtuk valójában, de nem mondtuk volna ki – Mostantól akkor házasok vagyunk vagy mi? Ez így nem jó, mert valaki mindig a perifériára kerül.
- Kussolj Shin – amikor oldalba bökött, a tekintetem hirtelen komoly lett. Finoman nyomtam egy barackot a gyerek fejére, és csak utána szólaltam meg.
- Hogy beszélsz te az idősebbel? Minimum Sunbae-nek, kellene szólítanod minket…
- Tényleg fogd már be! – megint Han harcias pillantásával találtam szemben magam – Ne a fiatalok terrorizálásával próbáld megszerezni a nemlétező tekintélyed.
- Fogjátok be mind a ketten – csodával határos volt az, hogy egyből elhallgattunk mind a ketten, a tekintetünk egyszerre fordult a fiú felé – Add a kezed.
Először Han, aztán az én csuklómon kapcsolta be a karkötőt, ami egyébként tök jól nézett ki, szóval valójában egyikünknek sem volt komoly kifogása ellene. Amikor egyedül kezdett el szerencsétlenkedni a sajátjával, akkor elkaptam a csuklóját és én magam igazítottam a helyére a kis csatot.
- Többé nem vehetitek le – szigorú volt a pillantása, amin mind a ketten elmosolyodtunk, végül ő is így tett. Mielőtt beléptünk volna azon a hűvös márciusi napon először és utoljára csodáltuk meg együtt a közös karkötőinket. Többet soha nem raktuk őket egymás mellé.


- Mi van, barátnőd lett? – miután Rim ölébe dőltem, és a hajával kezdtem el szórakozni, rögtön kiszúrta a csuklómon a karkötőt. Általában nem viseltem semmilyen ékszert, Hannal ellentétben nekem fülbevalóm sem volt, mivel nem gondoltam magamhoz illő dolognak. Az egyetlen dolog, ami mindig a csuklómon volt az az Apple watch-om volt, de annak inkább praktikai okai voltak, nem divatozni próbáltam vele.
- Valami olyasmi – rántottam meg a vállam, aztán elhúztam a kezem tőle és hátat fordítottam neki – Légy szíves megvakarnád a hátam?
- És ki a csaj? – mivel engedelmeskedett, én válaszadás helyett egyszerűen utasításokat kezdtem el adni a húgomnak ahelyett, hogy válaszoltam volna neki. Csak azután szántam rá magam valami hasonlóra, hogy megéreztem egy finom ütést a lapockám tájékán.
- Melyikre gondolsz? – mivel a karkötőnek két tulajdonosa is van. Részletkérdés volt, hogy már mindenféle traumát átéltem azzal kapcsolatban, hogy pontosan kiket gondolnak a csajomnak, vagy éppenséggel a pasimnak. A suliban mindenki azzal viccelődött, hogy olyanok vagyunk Hannal, mint egy idős házaspár, akik örökbe fogadtak egy gyereket. Az első nap pedig azt hitték, hogy Rim a nőm, mivel rá mertem tenni a tulajdon testvérem vállára a kezemet. Lehet, hogy más családban divat utálni az ember testvérét, de mi nem ilyenek voltunk. Onnantól kezdve, hogy ikrek vagyunk, szükségessé vált, hogy a nap bizonyos részét csak együtt töltsük. Legalábbis én ragaszkodtam a húgomhoz és nem nagyon voltak titkaim előtte.
- Szóval több is van? – tette fel a kérdést – Milyen volt egyébként a szülinap? Ha még egyszer emiatt ki mersz dobni a lakásból, én komolyan mondom, hogy…
- Jól van, jól van – még mielőtt megátkozhatott volna a boszorkány formája, inkább a hátamra fordultam és úgy néztem fel rá, mivel már úgysem vakargatta a hátamat. Valami viszont szúrta a szemem - Ne haraudj meg Rim, de ritka csúnya vagy alulról…
- Miért, szerinted te szebb vagy felülről? – mielőtt bármit tehetett volna, gyorsan elkaptam a kezét. Nem tudom mire készült, de a világon összesen két embertől féltem csak. Han húgától és a sajátomtól.
- Egyébként Kangtól kaptam a szülinapjára – ismét megemeltem előtte a csuklóm – És Han is kapott egyet. Mind a hármunknak van egy.
Nem igazán tudtam, hogy Rim hogyan fogja ezt fogadni, mivel mégiscsak ő volt a testvérem. Az egyetlen hibája mindössze annyi volt, hogy nem fiú.
- Ha akarod, majd egyszer veled lehet közös tetoválásunk, és temethetnek minket egymás mellé – nem számítottam arra, hogy az oldalamba fog könyökölni, ezért elég hangosan nyögtem fel, amikor megéreztem a testrészét ott, de aztán felnevettem.
- Akar a halál még többet belőled – amikor kitessékelni próbált az öléből, egyszerűen nem mozdultam meg, szóval a hajammal kezdett el szórakozni – Ha rajtad múlik, élve temetnének melléd, mert a nők átlagban tovább élnek, mint a férfiak.
-Természetesen így történne – lehunyt szemmel mondtam ki a szavakat, csak akkor pattantam fel, amikor megfenyegetett azzal, hogy a hajvasalójával fog támadni.


Amikor megpillantottam Han arcát a kórházban rögtön félredobtam a takaróm és próbáltam volna felállni, ugyanakkor alig maradtak ép felületek a bőrömön, ami miatt szinte azonnal visszazuhantam az ágyra a testembe nyilalló fájdalom miatt.
- Ne fáradj, nem maradok sokat – megijesztett, hogy nem tudtam leolvasni semmit az arcáról, ugyanakkor megnyugtatott a tény, hogy leült mellém. Feldúlt voltam, a történtek hatása alatt álltam még mindig, de amikor a keze után nyúltam, elhúzta azt. És nem tudtam okolni érte.
- Hallottam, hogy megúszod az egészet – magam sem tudom, hogy pontosan miért kezdtem el nevetni, amikor ezt kimondta, de ő is teljesen összezavarodott a dologtól. Valójában sírni lett volna
- És azért jöttél, hogy ezt elmond nekem? – pontosan tudtam, hogy mennyire utálta, amikor így viselkedek. Érzékeltem, ahogy ökölbe szorul a keze, de ezen a ponton már nem tudtam leállni.
- Igen, megöltem két embert – még soha nem mondtam ki ennyire hangosan, lényegében jogi úton az ítéletben baleset szerepelt a kenőpénz miatt, amit apa lerakott az asztalra azért, hogy ne csukjanak le – Közöttük egy barátunkat is. Tisztában vagyok a dologgal.
A hangom elég színtelen volt ahhoz, hogy felhergeljek valaki olyat, akit már több, mint tíz éve a barátomnak tekintek. Valószínűleg nehéz volt moderálnia magát, viszont akkor is álltam a tekintetét, amikor elkapta az állam és rászorított.
- És neked ez ennyit jelent? – nem volt annyira meleg a szobában, hogy ilyet érezzek, mégis olyan volt, mintha a kórházi pizsama által rejtett ezüstkarkötő égette volna a bőröm – Nyugodt lelkiismerettel tudsz enni és aludni, miután megöltél két embert, köztük Kangot és egyszerűen megúszod az apád pénze miatt az egészet? Ember vagy te egyáltalán?
- Miért, ha nem eszek vagy alszom, vagy fejen állok, szögesdrótot nyalogatva, az talán visszahozza őket? – halkan mondtam ki a szavakat, és pontosan tudtam, hogy Han legszívesebben most utánuk küldene, mégis volt annyi ereje, hogy elengedje az állam. A lendülettől visszazuhantam a párnák közé, de mielőtt bármit mondhattam, vagy tehettem volna, hallottam az ajtó csapódását, én pedig némán a párnába fúrtam az arcom és hagytam eleredni a könnyeimet.


- Szia! Mi járatban erre? – mosoly volt az arcomon, amikor megpillantottam az immáron végzős nagyfiút, aztán rögtön felhúztam a kabátom ujját, ezzel megvillantva az alatta lapuló fém karkötőt – Ha ezt akartad ellenőrizni, akkor nem vettem le.
Mint minden találkozásunkkor, most is nyújtottam a kezem felé, ő viszont nem szimplán megfogta azt, majd elengedte, hanem erősen kezdte el szorítani. Ez engem is megijesztett.
- Mi történt? – pár napja hallottam arról apától, hogy a családjával van valami. Uzsorahitelt emlegetett, de nem voltam benne biztos, hogy tényleg erről van szó, szóval nem hoztam fel a dolgot. Ha pénzre lett volna szüksége, az nem lenne akadály.
- Követnek… Most is – amint kimondta ezeket a szavakat, a kezemet szorongató ujjait erősen ragadtam meg, és rántottam magam mögé őt. Mivel a sarokban kiszúrtam néhány furcsa alakot, szó nélkül rángattam a motorom irányába a fiút, aztán ez gyors mozdulattal kikaptam a sisakokat a helyéről, az egyiket az ő kezébe nyomtam, a másikat pedig a saját fejemre húztam.
- Mire vársz? Szállj már fel és kapaszkodj erősen – nem voltam biztos benne, de azoknál a férfiaknál olyan eszközöket láttam, amivel talán ártani tudtak volna neki, emiatt el akartam vinni őt hozzánk. Apa el tudja intézni, hogy biztonságban legyen. Amikor megfogtam a kormányt, erősen remegett a kezem, mivel nem voltam tapasztalt sofőr és nem is szívesen vittem magam mögött mást sem emiatt, most viszont határozottan vészhelyzet volt. Vagyunk már annyi ideje barátok, hogy higgyek neki és tudjam, hogy tényleg baj van.
Akkor vált a helyzet igazán ijesztővé, amikor azok a férfiak autóba ültek és elkezdtek felzárkózni hozzánk. Mivel Szöulban az emberek alapvetően nem közútra való magatartással vezetnek, engem sem érdekelt túlzottan se a sebesség, se az, ha hátulról le leszek hányva, mivel jelenleg az volt a legfontosabb, hogy ebből az egészből élve másszunk ki mind a ketten. Pontosan tudtam, hogy mit csinálok, amikor előzésre került, sor. Tisztában voltam vele, hogy az életünket kockáztatom azzal, amire készültem, ugyanakkor nem volt sok időm meghozni egy döntést. A motor balesetek nagy részében a sofőr az, aki elszenvedi a súlyosabb sérüléseket, akkor pedig úgy ítéltem meg, hogy ha ezt az egészet megússzuk, akkor egy új autót is szívesen veszek annak a férfinek, akit megelőzni próbáltam. Nem számoltam azzal, hogy három emberből pont én leszek az, aki az egészet megússza és ténylegesen életben marad.


Majdnem a térdemet sikerült megfejelnem, miután felébredtem a bérelt lakásom fürdőkádjába, amiben jég hidegre hűlt a víz. Fogalmam sem volt arról, hogy pontosan mit kerestem ott és mikor kerültem oda, de a földön összetört vodkásüvegek arról árulkodtak, hogy nem voltam beszámítható állapotban, amikor ez az egész történt. Jelen pillanatban azt sem tudtam volna megmondani, hogy pontosan mennyi idő van, hogy milyen nap és napszak van. Egy hete nem is igazán voltam szabad levegőn, akkor látogatott meg a húgom egy kisebb kiborulásom után és vitt el sétálni, hogy megpróbáljam összeszedni magam. Megígértem neki, hogy így teszek, most mégis reszketve, vizes hajjal bámultam a semmibe, miközben próbáltam összehúzni magamon az inget, ami túl vizes volt ahhoz, hogy egyáltalán bármit érjen a hideg ellen, amit éreztem. Jelenleg azt sem tudtam volna megmondani, hogy én fázok, vagy csak a lelkembe költöző hidegséget érzem. Éreztem, ahogyan a könnyeim égetni kezdik az arcom, majd a saját fejemet kezdtem el ütni és a bőrömet kezdtem el kapargatni, miközben bár üvölteni akartam, mégis csak valami nyüszítésfélére futotta tőlem. Éreztem, ahogyan lassan elfogy a levegőm, ami miatt reszkető kezekkel nyúltam a telefonom után. Hallani akartam a hangját, de ahányszor hívtam őt, nem vette fel a telefont. Mindenáron fel akartam ébredni abból a rémálomból, amibe belekeveredtem, de úgy éreztem, hogy egyre kilátástalanabb a helyzet. Hogy ezt már képtelen vagyok uralni. Hallottam, ahogyan az emberek gyilkosnak szólítanak, olvastam az interneten a kommenteket. Azt hittem, hogy már képtelen vagyok bármit is érezni, de fájt. Én voltam az egyetlen, aki végig nézte, ahogyan elviszik először a férfit, aztán az egyik legjobb barátom. Mit tennék, ha visszaforgathatnám az időt? Valószínűleg ugyanezt, ezért saját magamat is bűnösnek tituláltam. A telefon kicsúszott a kezemből, egyre erősebben próbáltam levegő után jutni, de nem ment. Jobb híján a kád mellett található palackos víz és a gyógyszer után nyúltam, ami még így is túl lassan fejtette ki a hatását ahhoz, hogy összeszedjem a gondolataimat, mielőtt végül a húgom telefonját kezdtem el tárcsázni. Első csengetésre felvette, én pedig az utolsó szem gyógyszert is bevettem, amit találtam. Pontosan mennyit? Nem tudnám megmondani.
- Rim… - még mindig levegőért kapkodtam, aztán éreztem, ahogyan egyszerűen csak feltör a torkomból a zokogás – Sajnálom.
Nem igazán tudtam, hogy mit mondhattam volna, ezért egyszerűen hagytam, hogy a készülék lassan a jeges vízbe csússzon, majd az én testem is újra elmerüljön a vízbe. Lehunytam a szemem és azt kívántam, hogy az egésznek egyszerűen csak legyen vége.