Mit lehet rólad tudni?
Hol is kezdjem... Nehéz összeszedni a gondolataimat, ha Rólad van szó. Álnok kígyó? Rideg picsa? Kegyetlen némber? Mégis van benned valami, ami egy kicsit más... De kezdjük is az elejéről.
Te vagy New York egyik alvilági bandájának a keménykezű feje. Ha a nevetek szóba kerül, inkább mindenki kihátrál, hiszen híresek vagytok arról, hogy nem ismertek kegyelmet, s hogy a tagjaitok sem éppen holmi utcai kis piti bűnözők soraiból kerültek ki. Nálatok rend van és fegyelem, de ez leginkább neked köszönhető, hiszen szigorú vagy, s nem tűröd meg magad körül az idiótákat, és eléggé határozottan adod mások tudtára, ha valami neked nem tetszik. Nem véletlen, hogy tartanak tőled az embereid. Nem poénkodnak veled, nem viccelődnek, mindenki tartja tőled a két lépés távolságot, mert ha épp olyan pillanatodban vagy, akkor már egy rossz nézés is elég másoktól... Ettől függetlenül az egyediséged elkápráztat mindenkit, hiszen szereted a régi korok öltözékeit és frizuráit, és nagy hangsúlyt fektetsz a külsődre is. Ez azonban még nem ad okot arra, hogy hátulról, a páholyból figyeld az eseményeket. Ha akció van... Akkor bizony te is fegyvert ragadsz, s kiállsz az embereid mellett. Egy törékeny nőnek tűnsz, de ez csak a látszat, hiszen akkora pofonokat ki tudsz osztani, hogy még sok férfit is meg tudsz hazudtolni! Nem félsz használni a kezed, nem félsz a fegyverektől, s ha kell, még egy rakétavetőt is a válladra pattintasz. Nem is kell mondanom, a gondolataidat és a véleményedet kíméletlenül osztod meg másokkal, s legyél bármilyen is, a bandád mégis jól működik. Nincs széthúzás, nincs balhé, mindenki teszi a dolgát.

Mit lehet rólunk tudni?
Az eddigi “nyugodt” életed nekem köszönhetően hamarosan felkavarodik. Kapcsolatban állsz a családunkkal egy ideje, és nemrég megkeresett a bátyám, Leonardo (akit természetesen utálsz), hogy tartsd rajtam a szemed titokban, mert kezd alattam rezegni a léc. Persze, szép kis összeget ajánlott fel neked ezért, te meg úgy voltál vele, hogy nem halsz bele, ha néha felém kacsintgatsz. Ezért hát adtál nekem munkát. Egy testőri meló volt az első, el kellett kísérjelek pár fejessel egy üzleti megbeszélésre. Nem is kell mondanom, a hajad kihullott tőlem... Én ugyanis a többi embereddel ellentétben nem csúsztam előtted a porban a kegyeidért esedezve. Hamar elkezdtem veled viccelődni, s olyan hangnemet engedtem meg, amit rég nem engedett meg magának senki sem veled szemben, hiszen meglehet, hogy golyót kapott volna a fejébe. Te azonban nem tehetsz el láb alól, mert tudod jól, hogy a családom nagyon hamar eltörölné a föld színéről a te kis bandádat... Így kénytelen vagy elviselni engem.
Eleinte talán a hátad közepére sem kívánsz. Ám amikor sikerül téged megnevettetnem, amire már nagyon régen volt példa... Akkor valami megváltozik ott benned. A szíved mélyén. Nem mersz senkit sem közel engedni magadhoz, hiszen félsz attól, hogyha megszeretsz valakit, akkor azzal aláírod a halálos ítéletét. Ez történt a családoddal és a barátaiddal is, amikor még fiatal voltál... Én azonban nem félek tőled, s ezzel te is tisztában vagy. Ahogy azzal is, hogy nem fogsz tudni levakarni magadról, mert természetesen felszólalt bennem az a bizonyos hang, ami arra ösztönöz, hogy segítsek neked, hiszen látom és érzem, hogy nem vagy boldog legbelül. Nincs senki, akire őszintén, igazán támaszkodhatnál, és akinek kiönthetnéd a szívedet. Legalábbis, eddig nem volt...
A testőr melón kívül még számtalan akcióban veszünk részt közösen, s kezdünk egyre jobban összecsiszolódni. Ideiglenesen csatlakozok is a bandátokhoz, s lassacskán a jobb kezed leszek. Ez azonban szúrni kezdi olyanok szemét, akik már régen tepernek azért, hogy előrébb jussanak nálad... S mivel sem én, sem pedig más nem tud róla, hogy üzletet kötöttél a bátyámmal, illetve engem sem ismernek jobban, így megtörténik az, amire sosem számítottál volna. Az egyik embered fellázad, és eltüntet engem. Vajon inkább jobbnak látod, hogy kikerültem a képből, vagy megkeresel, legyek bárhol is?

//Egy belevaló, nagyszájú, kegyetlen és keménykezű dívát várok, aki nem fél bemocskolni a kezét és kimondani a gondolatait. A nem túl fényes előélet teljesen a megalkotóra bízva: hogyan haltak meg a szerettei, hogyan került az alvilágba, s hogyan lett az évek alatt ennyire távolságtartó mindenkivel. Egyet se félj, utóbbit természetesen majd én feloldom Angelo segítségével. Ezért is örülnék, ha az ismeretségüket az elejétől játszanánk ki. Én nagyon szeretném, ha maradna a PB, de ha te mást képzelnél el inkább ennek az alvilági úrnőnek, akkor megbeszélhetjük PM-ben.
New York üres nélküled, gyere, és szedj szét mindenkit!  

Mit lehet rólad tudni?
Nézzünk mélyen magunkba, ugye nincs sok vadász ismerősünk? Te már ebből a szempontból is egyedinek számítasz a sok különlegességed mellett, hiszen már évek óta vadászként éled az életed. A napjaid abból állnak, hogy az erdőket járod vadak után kutatva, s lelövöd a beteg állatokat, vagy azokat, amikből túlságosan nagy a szaporulat. Ez persze sokkal összetettebb, mint azt bárki is gondolná.  
Ismered a vadak minden apró nyomát, még egy máshogy letörött ágból is képes vagy kideríteni, merre mentek az állatok. Ismered a csapdák összes praktikáját, és már ahelyett, hogy az üzletekben vennél méregdrága cuccokat, inkább összebarkácsolod saját magadnak. Ismered a növényeket, a vadon termő gyümölcsöket és gombákat. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy te az erdők és mezők társaságában érzed jól magad. Ennek persze bőven van negatív oldala is.
Te aztán a magányos farkasok közül is a legmagányosabb vagy. Nem szeretsz emberek közé menni, hiszen erős szorongás fog el a nagyobb tömegtől. Évekkel ezelőtt próbálkoztál még azzal, hogy magadra erőlteted az embereket, de ennek sosem lett jó vége, így inkább elengedted ezt. Párkapcsolat? Már nem is emlékszel arra, hogy mikor volt utoljára. Nem hiszed, hogy valaki képes lenne elfogadni, ahogy abban is biztos vagy, hogy olyan sem létezik ezen a világon, akit te tudnál szeretni. Régen kiábrándultál már az emberekből, és mondhatjuk, hogy elfelejtetted, hogyan kell szeretni. A szüleid már nem élnek, testvéreid nincsenek, a távoli rokonokról pedig semmit sem tudsz. Senki sincs, aki figyelne rád, és már senkinek sem vagy fontos. Az erdőszéli házikód is magányos, hiszen még szomszédaid sincsenek. Egy-egy borongós éjjelen pedig szereted végigfuttatni magadon a gondolatot, hogy ha meghalnál az erdő mélyén, vajon mikor tűnne fel az bárkinek is...
Egyszóval, eléggé magadnak való vagy. Sok minden történt a múltadban, amit képtelen vagy feldolgozni, és rengeteg minden ered ebből. Az is, hogy nehezen viseled mások társaságát, és az is, hogy nem mersz többé szeretni. Vannak olyan időszakaid ugyanakkor, amikor annyira elhatalmasodik rajtad a magány, hogy résnyire megpróbálod kinyitni a kapuidat, és bemerészkedsz a városba. Legyen szó egy étteremről, egy bárról, vagy bármi hasonló elfoglaltságról. Most is éppen egy ilyen időszak kapujában vagy, de nem sok esélyt látsz arra, hogy sikerrel jársz.

Mit lehet rólunk tudni?
Emberek vagyunk és hibázunk. Te pedig elkövetted életed legnagyobb hibáját, amit úgy néz ki, hogy még nagyon sokáig meg fogsz szenvedni. Ugyanis lelőttél egy lányt az erdőben véletlenül, aki belehalt a sérüléseibe. Perre ment az ügy, és a millió körülmény végül is a te pártodra állította az esetet, így megúsztad felfüggesztettel és némi pénzbüntetéssel az ügyet. Ez azonban nem ilyen egyszerű...
Az a lány ugyanis egy olyan férfi gyermeke volt, akinek a keze mélyen nyúlik az alvilág mocskaiba. Egy kegyetlen alaknak lettél ezáltal a célpontja, aki addig nem fog nyugodni, amíg te nem roppansz össze teljesen, s amíg életben vagy. Ez persze nem lesz olyan egyszerű, hogy lelő téged, és megadja a kegyes halált. Dehogy... Ki akar téged teljesen készíteni, hogy a saját halálod már megváltás legyen a számodra. És ekkor jövök én a képbe, igazából teljesen véletlenül.
Az egyik éjjelen úgy döntesz, hogy muszáj kiszellőztetned a fejed, így elindulsz gyalog a sötétségbe. Mit sem sejtve arról, hogy téged ezekben a percekben is figyelnek... Erős fényre leszel figyelmes mögüled az úton, mire te félrehúzódsz annak a szélére. Az autó azonban gyorsít, feléd kanyarodik, s mire észbe kapsz, már a földön fekszel. A levegőt nehezen veszed, fáj minden mozdulata, s egyelőre képtelen vagy felkelni. Tisztában vagy vele, hogy miért történt ez. Ahogy azzal is, hogy teljesen egyedül vagy. Erre senki sem szokott járni, te pedig nem tudsz megmozdulni. Telefon nincs nálad, és senki sem fogja észrevenni, hogy nem mész haza.
Ezen az estén azonban nem csak te akartad kiszellőztetni a fejed, hanem én is. Ezért robogok el melletted a motorommal ezen a magányos úton, s ezért kanyarodok vissza hozzád egy idő után, hiszen megpillantottalak a szemem sarkából. Ekkor fonódnak össze sorsunk szálai, s ekkor keveredek bele én is a te ügyedbe. Hogy hogyan végződik... Sok fájdalommal és szenvedéssel, azt hiszem, mindkettőnk részéről. Talán happy end lesz. Talán a legszörnyűbb vég, amiről még álmodni sem mertünk.

Nem szorult belém túlságosan sok empátia, ha idegenekről volt szó valaha, te azonban ezt nagyon hamar megrengetted bennem, viszont nem tudom megmagyarázni, hogy miért. Van valami különös és sötét a stílusodban, valami igazán titokzatos, ami egyszerűen nem hagy nyugodni. Nem csak maga a tény, hogy az első találkozásunkkor gyertyákkal voltál körbevéve, különös nyelven íródott könyvekkel és iratokkal, no meg temérdek vérrel... Hanem mert megláttam a szemedben egy nagyon mélyen gyökerező szomorúságot, ami nem egyszerűen a világ iránti megvetésedből ered, hanem valami sokkal régebbi tragikus eseményből, mely sorsfordító volt a te életedben.
Kanyarodjunk is el egy kicsit a te múltadhoz, melyet hűen őrzöl magadban millió pecséttel lezárva. A gyermekkorod nem volt éppen a legfényesebb, s nem csak azért, mert kívülálló voltál az iskolában, s te voltál a “fura lány”, hanem mert a családi életed amilyen tökéletesnek tűnt kívülről, éppen annyira rohadt belülről. S nem, nem csak arra értem, hogy egy hozzád nagyon közel álló személy tragikus körülmények közt az életét vesztette, ami téged annyira megviselt. Sokkal mélyebb és kegyetlenebb dolgok lappanganak a háttérben, melyek sosem engedték meg azt neked, hogy egy rózsaszínre mázolt, plázákban lógó cicababa legyél. Korán elkezdtek érdekelni a mágikus dolgok, a boszorkányság, s a világ olyan misztikus oldala, melyben talán még te magad sem hittél. Eleinte legalábbis.
Az első találkozásunk azért is volt sorsfordító, mert a halál árnyékának völgyének kapujából rángattalak vissza. Nem ez volt az első öngyilkossági kísérleted már, hiszen mániás depresszióval diagnosztizáltak téged, ami a te esetedben nem egy egyszerű érzelmi hullámvasutat jelent. Képes az agyad elmenni a végletekig, egészen a halálvágytól kezdve az örömkönnyekben fürdő toporzékolásig. Nem lehet egyszerű ilyen ingadozásokkal élni, én aztán tudom jól. A düh, mely sokszor engem sújt, az is olyan, mely képes behálózni az egész elmét. Épp ilyen lehet az a szomorúság is, amely sokszor telepedik rád, s képes uralkodni rajtad. Te mégis sokszor azt vallod, hogy nem akarsz meghalni. Élvezed az élet sötétebb oldalát, melyet az öltözéked és a felfogásod is remekül hangsúlyoz. Persze, ha jönnek azok a bizonyos tragikus gondolatok, azokat nem egyszerű elűzni...
S hogy mi mozgat most éppen téged New Yorkban? Egyetlen dolog, melyre annyira ráfüggtél, hogy már mániákusan kergeted azt. Korán megtudtad már a gyermeki éveidben, hogy örökbe fogadtak téged, ám eddig a pontig valahogy ez nem igazán foglalkoztatott téged. Nem tudom aztán, minek a hatására függtél rá a témára, hogy megkeresd a valódi személyeket, akiknek a véréből származol, de most bizony itt tartasz. Túlságosan sokáig még nem jutottál, de amit eddig találtál, nos, az kicsit sem biztató. S kicsit sem szép. Fura dolgok keringenek a valódi családod körül, melyekre egyáltalán nem volt egyszerű rábukkannod. Az egyik ilyen tény az, hogy az igazi apád egy katonai bázison szolgált Nevadában, ahol a születésed utáni napokban életét vesztette a cikkek szerint megmagyarázhatatlan körülmények között. Azonban édesanyád sötét múltja volt az, mely idevezetett a városba, ahol célod, hogy végre megtudd, hogy ki vagy valójában. Talán mindenre magyarázatot kapsz hamarosan, ha ügyesen szövöd a szálakat. Ám jól vigyázz... Nem mindenki szereti, hogy ilyen kíváncsi vagy. S akadnak olyanok is, akik az életük árán képesek megvédeni azt a súlyos titkot, mely a családod körül kering... A kérdés már csak az, hogy a mentális betegséged mellett mennyire vagy kész feltépni olyan sebeket, amik az egész életedet meg fogják változtatni? S nekem vajon milyen személyes közöm van a te történetedhez? Hamarosan remélem, hogy mindenre fény derül!