I think it's raining for some reason ▪ Rosie & Dan

**Seo Dan**

Rosie & Dan

- Mit nézel ennyire rajtam? – egészen összerezzentem az unokaöcsém hangjára, akit valóban úgy stíröltem, mintha elkövetett volna valamit. Valójában az volt a tervem, hogy kölcsönkérem tőle a Bugattiját, de egyrészt minden bizonnyal nem adta volna csak úgy oda, másrészt pedig én magam is világi disznóságnak gondoltam volna azt, ha egyszerűen elkérem tőle a kocsiját és pont egy olyan nőt viszek vele randira, akit ismer… Minden bizonnyal még beszélő viszonyban is vannak.
- Semmit – üzletemberként rutinos hazudozóvá váltam az elmúlt időszakban, bár az is igaz, hogy nem feltétlenül a családomon kellene gyakorolnom ezt a szokásom.
Nyilvánvaló volt, hogy az ember egy bizonyos havi kereset után már az autóit is úgy váltogatja, mint más mondjuk az alsógatyáját. Ezért nem volt meglepő, hogy a barátaim nagy részének külön randizós kocsija volt, amik egyébként sok esetben negyed annyira nem voltak drágák, mint amilyennek kinéztek. Erre mondjuk pont Bray az, aki rá tud cáfolni, de vehetjük úgy, hogy neki kifejezetten kényes az ízlése, emiatt pedig azokat a dolgokat részesíti előnyben, amik drágák és annak is néznek ki.
Ugyanakkor a baráti köröm másik rétege már arra hajtott, hogy minél praktikusabb, nagyobb autókat tudhasson magáénak a családalapítás miatt. Én ettől még nagyon messze álltam, és a mai randevúm – már, ha nevezhetjük annak az alattomos kis meghívásom – is olyan volt, amin pont nem a gyerek Bugattijával kellett volna mennem. Valószínűleg Rosalie már láthatta az autót, így felettébb ciki lenne azzal megjelenni, meg amúgy sem tűnt olyasfajta nőnek, akit hasonlókkal le lehetne nyűgözni.
- Majd menjünk el együtt nézni valami autót. Magamnak is és neked is – finoman érintettem meg a tarkóját, ami minden bizonnyal minden volt, csak kedvérevaló nem – Érezd magad otthon. El kell szaladnom, mert dolgom van.
Mivel már egy ideje rajtam volt a cipőm, csak a kabátomat vettem fel, és a kezébe nyomtam az egyik bankkártyámat, hogy tudjon magának rendelni, ha esetleg megéhezik. Nyilvánvalóan nem volt szükség arra, hogy pénzeljem őt, de mégis vendég volt, akit magára hagytam.
Nem igazán tudtam, hogy miként kell bánni egy olyan nővel, akit nem lerázni akarok a vakrandik során, ezért abban maradtunk, hogy talán az lesz a legegyszerűbb, ha érte megyek és eldöntjük azt, hogy ő hova menne szívesen. Egyértelmű volt, hogy az én számlámat terheli majd a fogyasztásunk, ugyanakkor azok a helyek, amiket én ismertem talán túlságosan is zavarba ejtőek lettek volna még. Emiatt nem agyaltam túl a dolgot főleg, hogy az egész randi dolog gyerekesen egy fogadás megbeszélése mögé lett bújtatva.
Nem volt nehéz megtalálni a nő otthonát. Mivel nem tudtam se az emeletet, se a házat, ahol lakhat, egyszerűen elvetettem azt az ötletet, hogy úgy viselkedjek, min egy kukkoló és lazán a motorháztetőnek dőlve vártam őt. Nyilvánvalóan pletykálkodni fognak a szomszédjai, amiért egy férfivel tervez lelépni, de rosszabb lenne, ha fel is mentem volna hozzá.
- Szia – automatikusan mosolyodtam el, amikor megpillantottam – Sikerült dönteni azzal kapcsolatban, hogy mit fogunk ma enni?
Alapvetően nem voltam túl válogatós, ezért majdhogynem minden belefért volna. Könnyen igazodtam ilyen téren másokhoz. Mikor közelebb ért hozzám, szégyenérzet nélkül simítottam a válla mögé a tincseit. Kicsit szeles volt az idő, így talán megússza azt, hogy túlzottan kócossá váljon a haja. Mielőtt erre az egészre egyáltalán reagálhatott volna, egyszerűen megkerültem az autót, hogy ki tudjam neki nyitni az ajtót.
- Hogy érzed magad? – a kérdést már akkor tettem fel, amikor én magam is a volán mögött voltam. Nem sok értelmét láttam annak, hogy sokat ácsorogjunk az utcán, amikor a délutánt mindenképp együtt fogjuk tölteni.

outfit:Katt!|words: 568

**Rosalie A. Silvera**

Dan & Rosalie

A pillantásom előbb a kezemben tartott vállfára akasztott fehér ruhát pásztázta végig már vagy ezredszer is, aztán a már a testemre simuló lila anyagot. Hülyén éreztem magamat, amiért ekkora ügyet csináltam az egészből, valamiért mégsem hagyott nyugodni, hogy pontosan mi lesz rajtam a Dannal való találkozónk során. Ha volt valami, amiben biztos voltam, az leginkább az a gondosan felvitt, de nem túl hivalkodó sminkem volt és a könnyed hullámokban a vállamra hulló tincseim. A rúzsom színének kiválasztásával direkt vártam, amíg el nem döntöttem véglegesen is azt, hogy melyik ruha legyen a nyerő. Amikor a lovardába készültem, ez a döntéssorozat valahogy mindig sokkal egyszerűbb és rövidebb volt. Habár magamnak is be kell vallanom, hogy jól esett azzal a gondolattal elkezdeni készülődni, hogy mást is felvehetek a lovaglónadrágon és csizmán kívül. Megmosolyogtató a gondolat, hogy vannak emberek, akik csak úgy ismernek, ahogyan a lovasközpontban járkálni szoktam, sosem láttak még szimplán civilként, a hétköznapi ruháimban, amelyekben leugrom a boltba, vagy elmegyek a bevásárlóközpontba, hogy feltöltsem a szekrényemet - többségében olyan darabokkal, amiket szökő évente veszek fel két alkalommal rövid időn belül. Hogy ez elmond-e rólam, vagy arról valamit, ahogyan az életemet élem, nem akarom tudni.
Talán ha millió apróság - és számos jelentősebb dolog is - teljesen másképp alakul eddig életem során, boldogabb életet élnék. Kezdetnek kiiktatnám a múltunkból apa betegségét, az öcsém eltűnését... Azt hiszem felesleges lenne belemenni az apróbb részletekbe, mert ha ez a két dolog másképp alakul, azt hiszem minden családtagom élete egy fokkal könnyebb lenne. Nem szokásom állandó jelleggel a múlton rágódni, épp ezért nem is érzem úgy, hogy most bűntudatomnak kellene lennie, amiért boldognak érzem magamat.
Ezért is volt, hogy miután végül magammal is megegyeztem abban, hogy a lila ruhám lesz a legmegfelelőbb az alkalomra, majd kiválasztottam egy rózsaszínes nude árnyalatú rúzst, mosolyogva hagytam el a lakást. Annak még csak tudatában sem voltam, hogy az épületből kilépve rögtön a férfit fogom megpillantani. - Szia, Dan! - Fokozatosan meg kellett emelnem az államat, ahogyan közelebb értem hozzá. Hiába viseltem magassarkú csizmát, ő még így is jóval magasabbnak bizonyult nálam. Bele sem kezdtem még a válaszomba, amikor megéreztem a kezét a hajamnál, ami miatt a másodperc tört részéig beharaptam az ajkam, végül visszatért az a mosoly az arcomra, amivel köszöntöttem őt.
- Sikerült, és remélem, hogy tetszeni fog. - Ezt teljesen őszintén tudtam neki mondani. Ha azt állítom, hogy az étterem kiválasztása legalább akkora tortúra volt, mint a mai ruhám eldöntése, akkor azt hiszem egyáltalán nem túlzok. Csak akkor kezdtem bele a magyarázatomba, amikor már mindketten az autóban ültünk. - Gondoltam ugyan arra is, hogy mehetnénk egy francia helyre, mert szeretném egyszer kipróbálni a konyhájukat úgy igazán, ha már az országukba nem jutok el a közeljövőben... - pár pillanatig szünetet tartottam, de kicsit sem éreztem úgy, hogy nem kellene ilyen részletességgel megosztanom teljesen lényegtelen információkat. Felnőttek vagyunk és bízom benne, hogy képesek is leszünk a továbbiakban is így kezelni a kapcsolatunkat - azaz az ismeretségünket. - De végül egy biztonságosabb és számomra ismerősebb helyet választottam, a neve Zizi. A mediterrán és közel-keleti konyhát ötvözik. Mit gondolsz? - A választás ugyan rám volt bízva, de nem akartam, hogy olyan helyre legyen kényszerítve, amit potenciálisan nem szeret. Ha nem tetszik neki az ajánlatom, még mindig választhatunk valamit ketten menet közben.
- Jól, köszönöm. Többször kellene kihagynom a lovarda látogatást, mert így sikerült kialudnom magam. - Halkan nevetek fel, amikor megosztom vele ezt az információt. A pillantásom már szinte azóta folyamatosan Dan-on lóg, hogy feltette a kérdését - egészen pontosan azóta, hogy beszállt az autóba. - Na és te? Milyen napod volt eddig?

586 | öltözék |×

**Seo Dan**

Rosie & Dan

Nem. Egyértelműen ez volt a válaszom arra a kérdésre, hogy az unokaöcsém engedélyét kértem-e. Nem gondoltam azt, hogy Braynek semmi köze nincs ahhoz, hogy kivel randizok, ugyanakkor elé állni, és elmagyarázni neki a miérteket azt illetően, hogy szeretnék többször, a lovardán kívül találkozni a lehetséges oktatójával, gyakorlatilag teljesen felesleges volt. Én felnőtt ember vagyok egyrészt, másrészt pedig nem igazán láttam annak az értelmét, hogy egy olyan gyönyörű nő miatt kezdjem el játszani a hülyét, mint Rosalie. Emellett szerintem, ha megpróbálnék elszámolni neki, azzal csak rontanék a kapcsolatunkon. Nem hiszem, hogy egy körből válogatjuk össze a barátnőinket, ami kifejezetten megnyugtató volt. Nekem azok a lányok már kislánynak számítottak, akikkel ő találkozgatott, hiszen az összes a húgom, vagy az unokahúgom lehetett volna. Valószínűleg őt joggal nem vonzották az idősebb nők. Nem feltétlenül gondoltam azt, hogy egészséges lenne fenntartani egy nagy korkülönbséggel bíró kapcsolatot, én pedig határozottan nem tartoztam azon férfiak körébe, akik lecserélték a barátnőjüket rögtön azután, hogy betöltötték a 25. életévüket. Egy ilyen embernek valószínűleg képtelen lennék megmagyarázni az érzést, ami mosolyra késztetett, amikor Rosalie-val voltam. Volt benne valami, amit nem kaptam meg a többi nőtől, akikkel eddig együtt voltam. És ez nem azt jelenti, hogy rögtön ékszerüzletekbe akarnék rohangálni, szimplán csak eléggé lekötött az, hogy vele ismerkedjek ahhoz, hogy mással ne is akarjak találkozni.
Az, hogy egyelőre megtagadom a házasság intézményét és agglegény akarok maradni, tudatos döntés, és talán kifejezetten avantgárd húzásnak számít az én koromban és társadalmi rétegemben. Apám azt vallotta, hogy harmincöt alatt felesleges lenne megházasodnom, mert csak az értékemet növeli a húspiacon az, hogy több mindent érek el. Én erre mindig mosolyogva bólogattam, de valójában nem nagyon érdekelt az, hogy pontosan mennyit számít a vagyonom és a biztonság, amit nyújtani tudok egy elitista nőnek. Olyan emberekkel szerettem lenni, akik kiváltottak belőlem pozitív érzéseket, de nyilvánvalóan nem álltam le megvitatni az emberekkel azt, hogy miért szerettem volna szerelemből házasodni. Ha valaki arra képtelen, hogy tényleg komoly érzéseket váltson ki belőlem, akkor nem éri meg az erőfeszítést. Egyelőre még csak a harminchoz közeledtem, szóval nem siettem el a párválasztást. Nem akartam negyvenes szingli férfivá válni, tíz év múlva határozottan családdal képzeltem el magam, ugyanakkor még nagyon távolinak tűnt ez az egész… Idegennek és ijesztőnek. Mintha a fiatalságomat kellene eltemetni.
Nem akartam ilyen gyászos gondolatokkal teletömni a fejem, amikor találkoztam egy nővel, aki érdekelt. Tetszett benne, hogy csinos tud lenni szalmadarabokkal a hajában, hogy alapvetően szénaillata van a lovardában töltött idő miatt és az is, hogy állatokkal és gyerekekkel foglalkozik. Reménykedtem benne, hogy a radarom nem igazán csal, de utólag belegondolva arra jutottam, hogy a gyengéd nőkhöz vonzódom. Ha csak a szükségleteimről van szó, akkor gyakorlatilag bármi jó, ami tetszik a szememnek és nem idegesít fel. Viszont, ha azt kellett volna megfogalmaznom, hogy ki érdekel, akkor mindenképp egy olyan személyt tudtam volna elképzelni magam mellé, aki Rosalie-hoz hasonló. És maga a tény, hogy nem lehet hosszú távon az enyém, egyszerre tartott a földön és afelett legalább három méterrel. Mindenkinek az kell, ami soha nem lehet igazán az övé.
- Most már nagyon kíváncsi vagyok – képtelen voltam levakarni a mosolyt az arcomról, ami fokozatosan kiült rá – Alkalomhoz öltöztél?
Nem akartam sablonos megjegyzéseket tenni arra, hogy milyen szépen kiemelte a lila szín a napbarnított bőrét, vagy ettől még feketébbnek tűnik a haja. Nem akartam arra utalni, hogy szépnek találtam, mert egyszerűen jobb ötletnek tartottam azt, hogy ha kíváncsiskodom és nem próbálom meg azonnal zavarba hozni.
- Miből gondolod, hogy nem jutsz el? – a pillantásomat ezúttal az foglalta le, hogy a helyére tudjam kattintani a biztonsági övet – Szeretsz egyedül utazni?
Ahogy felnéztem rá, hirtelen közelebb volt hozzám, mint a korábbi beszélgetéseink során bármikor. Csak pár másodpercig használtam ki ezt, aztán elhelyezkedtem és közben azon kezdtem el gondolkozni, hogy mit csináltam rosszul eddig. Nem csak Braylennek, hanem Dae Ilnek is vannak randiautói. Az, hogy én ilyesmivel nem rendelkezem és Rosalie beült mellém talán jót jelenthet, ugyanakkor nem tartottam rossznak a kocsimat. Az igényeimet kielégíti és gurul a-ból b-be, szóval innentől kezdve rendben volt. Viszont az már stresszesebbé tette a dolgokat, hogy vajon még egy találkozóra felhasználhatom-e ugyanezt a kocsit.
- Zizi – nem tudtam nem elnevetni magam, ahogy kimondtam a hely nevét – Most már tényleg azt érzem, hogy túlöltöztem Zizihez és feszengeni fogok.
Mielőtt elindítottam volna az autót, megkerestem a pillantását és igyekeztem leplezni a saját szemeimben a játékos csillogást, mert gyakorlatilag az volt a célom egy kicsit, hogy megijesszem őt.
- El kell majd mennünk a Zizibe kényelmesen is egyszer. Remélem benne vagy – nem akartam zsákbamacskát árulni, mert tudtam, hogy látni akarom még. Kevés dolgot tudunk egymásról, nem eleget ahhoz, hogy ne férjen bele egy következő alkalom, aztán pedig még egy. Ha pedig már nem fogunk tudni egymással új dolgokról beszélgetni, akkor jó lesz együtt átrágni magunkat a beszélgetéseken újra és újra, ezúttal már közösen.
- Egész nyugisan, mert kivettem egy szabadnapot és Bray nálam volt – lényegében a mai nap legizgalmasabb történése az eddigi találkozóig annyi volt, hogy becsöngetett hozzánk a futár – Reggel az öcsémet vártam és megbizonyosodtam róla, hogy reggelizés után feküdt le aludni. Most Bray vigyáz a lakásra és a kutyákra.
Valószínűleg mire hazaérek már ott lesz az egyik barátja, de soha nem zavart, hogy odaszoktatta a barátait, ahogy az sem lepett meg túlságosan, hogy Felix cipőstül ült a kanapénkon. Nem szekáltam érte, mert én is szoktam hasonlót csinálni.
- A lovak tudnak nélkülözni? – nekem nagyon úgy tűnt, hogy az állatok is jól érzik magukat vele, nem csak fordítva – Mert a közeljövőben lehetséges, hogy össze fogok veszni velük.

outfit:Katt!|words: 906

[/quote]

Ajánlott tartalom

» Tao&&Han ~Everything happens for a reason!~
» just give me a reason - Ben & Lyn 
» Just give me a reason
» Theo & Tiana ~ You Are The Reason ~
» Money is the reason - Tina & Tig