A felismerés és nagy pillogásokkal eltelt idő alatt, háromszor eláshattam volna magam a kertben, de még lehet a harmadik feltámadásom is simán megtörtént volna. Úgy meredek a nőre, mintha életemben nem láttam volna még őt, holott... Kurvára tudom, hogy ki is ő. Na meg azzal is tisztában vagyok, hogy miért van itt, vagy épp mi a terve velem. Azt már nem tudom, hogy mégis hogy a lópikulába jött rá a dologra és talált meg. Kamerák vannak a szobákban? Csak nem! Basszus... nyilván lőttek a csodás életemnek, meg a munkámnak, meg az újabb ígéretemnek, amit Astonnak tettem. Komolyan lassan elgondolkozhatna, hogy félrerak egy dollárt minden egyes ígéretért. Rohadt gazdag lenne. Ja, nem... úgyis ellopnám tőle. He-he! - Drága? Egy szaros pohár? Hogy nem húzza már a bőrt is le az arcomról?! - A hitetlenkedés ismételten az arcomra ül, azért ne akarjon már lehúzni. - Azért a lófasznak is van ám vége... - Mormogom az orrom alatt, bár cseppet sem ügyelve arra, hogy esetlegesen ne juthasson ez a kocsmást is megszégyenítő mondat a főni fülébe. - Mi a helyzet a több éjszakával? - Nézek rá hamiskás mosollyal, aztán hamar rájövök, hogy ezzel nem magamon segítek. Ahogyan arra is, hogy nincs vicces kedvében. Mondjuk nem hibáztathatom... én sem pompázok itt épp.
- Majd megoldom... valahogy. - Teszem hozzá, ezt már kevesebb magabiztossággal. Gondolom pont úgy fogom megoldani, mint ahogyan minden mást is: Megfeledkezem róla. Véletlenül. Természetesen. Aztán majd elővesszük a cicaszemeket mikor fegyvert fognak a fejemhez valami tartozás miatt, amire nem is emlékszem. - Nem nagyon? - Kérdezek vissza, jól megnyomva a nagyon szócskát, hogy éreztessem vele, mire célzom. A nem nagyon, egyáltalán nem egyenlő egy sima nemmel. A nem nagyon-ban még bizony ott pislákol a remény. Vagy mi. - Iroda? - Ismétlem utána megint, mint valami hülye visszhang. Még ha akarnám sem tudnám tagadni a meglepettséget. Tényleg azt vártam, hogy seperc alatt dob ki innen, mint macskát szarni. - Ma szabad vagyok... asszem. Nem mintha számítana. - Forgatom meg a szemem, majd elkezdek szedelőzködni. - Mindjárt megyek, na! - Mordulok rá idegesen, hogy nehogy nekem itt várjon rám mert mindjárt pofán is baszom, esküszöm.
Miután sikerült összeszednem a cuccaimat, egy igencsak unott pofával ülök be a főnök irodájába, mintha az ég világon egyáltalán nem érdekelne, hogy mi fog itt történni. Holott kíváncsi vagyok. Magam sem tudom miért. Talán mert tényleg arra számítottam, hogy gondolkozás nélkül hívja majd rám a biztonságiakat, vagy a rendőrséget, vagy tudja fene kit. Aztán "nem nagyon" akar holnap már látni. Most meg beszélgetni akar. - Ha valami frappáns magyarázatra vár, akkor előre szólok, hogy nincs. Csóró vagyok, ott aludtam... párszor. Ez van. - Hányom oda, nem túl kedvesen. - De nem loptam meg senkit! Szabályosan véve... - Ingatom meg a fejem. Mert ja a hotelt kicsit megdézsmáltam, több szempontból is. Ugyanakkor szabadkozni próbálok, ami még magamat is meglepi. - Szóval mit akar még? Mit akar tudni? Hányszor? Hol? Miért? Csak bökje ki és essünk túl ezen minél előbb. - Az agresszió sugárzik belőlem, mérgesen szólalok meg, pedig nem akarom őt bántani. Inkább csak... most először talán zavar, hogy rajtakaptak. Nem tudom miként kezeljem ezt le, őt sem. Ha nem reménykednék abban, hogy még van esélyem, már rég elhúztam volna a csíkot.
"not all who wander are lost,
but I can't seem to find the right path."
★ foglalkozás ★ :
#job-hopping
★ play by ★ :
margaret qualley
★ szükségem van rád ★ :
i never asked for a brother,
but i'm sure glad i got one.
★ hozzászólások száma ★ :
14
★ :
Re: Not a Sleeping Beauty Story
Vas. Május 05 2024, 21:04
Zoey & Sora
I'm proud of the woman I'm becoming. My mindset has changed. My priorities have changed. My taste has changed. My tolernace has changed. I'm evolving.
- Fogalmam sincs, Soraya, ki ronthatta el a szobatablót, de aszerint senki nincs abban a szobában és emiatt is szándékoztam odaköltöztetni a vendégeket a másik szobából... Kicsit kellemetlen volt, mikor a nő lejött és azt mondta, hogy az ágy már foglalt – vázolja a helyzetet Keith már kora reggel, mikor beérek dolgozni, így rögtön problémamegoldással kell kezdenem a napot, ami alapvetően nem probléma, csak... még egy kávét ittam volna. De így először ki kellene deríteni, hogy hol a hiba a rendszerben. - De ki alszik ott? – gondolkodom hangosan, mire értetlen, széttárt karokkal pillant rám a recepciós. – Írtál a csoportba a többieknek, hátha valaki tud valamit csak elfelejtette jelezni vagy átköltöztetni, beköltöztetni a rendszerben a vendéget? – emelkedik meg a szemöldököm, mialatt hunyorogva vizslatom a rengeteg nevet, de egyszerűen nem látom át ezt még én sem. Nem is láthatnám, hiszen fogalmam sincs, mi történt az éjszaka folyamán, de ezek szerint Keith sem kapta meg a kellő információt. - Írtam és senki nem tud semmit, de Rebecca még nem reagált – feleli, én pedig kiegyenesedem és elmegyek az irodába, hogy visszakeressem az esti (vagy éjszakai) felvételeket a kamerán. Lehuppanok a székre és a megfelelő kameraképet választom ki, ami egyébként nagyon jó helyen van, hiszen teljesen jól látszik a szobaajtó, így legalább nagyjából láthatom, ki megy oda be. Egy ideig semmi érdekes nem történik és abszolút nincs is mozgolódás az ajtónál, mikor egyszer csak összeráncolt szemöldökkel próbálom befókuszálni az alakot, aki közeledik az említett szoba felé. Megállítom a felvételt egy ponton és mikor elér a felismerés, eltátom a szám. - Na ne – motyogom magam elé, mikor rájövök, hogy a szobában tartózkodó hölgyemény nem más, mint Zoey, a legújabb szobalányunk. Baszki, ezt nem hiszem el! Most komolyan beköltözött az egyik szobába? És ezt mégis hogy kivitelezte? Ez az első vagy már csinálja egy ideje? Ezernyi kérdés cikázik a fejemben, de kissé dühös léptekkel indulok vissza a recepciós pult felé, hogy elvegyem onnan a mesterkulcsot és egy szó nélkül igyekezzek fel a lifttel a megfelelő emeletre, ahol célirányosan megyek a 316-os szoba felé. Nem kopogok, dehogy teszem... Az sem érdekel, ha most alszik még vagy anyaszült meztelenül fog előttem állni, kicsit ideges vagyok ahhoz, hogy illedelmeskedjek ebben a helyzetben. Egyszerűen csak kinyitom az ajtót a kártyával, becsukom magam mögött az ajtót és megállok az ágy felett, ahol az illető még édesdeden alszik. Hangosan megköszörülöm a torkom és kezeimet magam előtt összekulcsolva meredek le Zoeyra. - Szép jó reggelt! – köszönök elég hangosan ahhoz, hogy máris kiugorjon az ágyból. Felvont szemöldökkel figyelem a jelenetet, ahogy kocsist megszégyenítő módon káromkodva éri el az agyát a tudat, hogy kivel is áll szemben. - Te csak...? – biccentem oldalra a fejem, hogy mégis milyen mentséget fog erre találni, mert az a helyzet, hogy én tisztában vagyok vele, hogy erre igazán nincs... Aztán a tekintetem az üres borosüvegre siklik. Ó anyám, kit vettem én fel? - Hát az nem lesz egyszerű, ugyanis az nem egy olcsó darab – hümmentek. – Ahogy egy éjszaka sem túl olcsó a hotelben – teszem hozzá. Mégis mit gondol, hogy majd szemet hunyok az egész felett? Az előleg kérdésére kínomban majdnem elnevetem magam. - Előleget? Azt épp az előbb aludtad le... Szerintem inkább húzd be a nyakad és szedd össze magad és a cuccod, mert holnap már nem nagyon kell jönnöd – közlöm a tényeket vele. Egyelőre fogalmam sincs, mit kezdjek pontosan a helyzettel, ugyanis egyértelmű lenne, hogy repülnie kell innen, de sejtem, hogy nincs a helyzet magaslatán. Mélyen szívom be a levegőt és megdörzsölöm a halántékom. Kicsit tanácstalan vagyok most, így úgy döntök, nyerek egy kis időt magamnak. - Kérlek szedd össze magad Zoey és gyere az irodába. Egyébként is, ma nem dolgoznod kéne? – pillantok az órámra, mert nem néztem meg a beosztást, de amennyiben igen, már rég nem itt kéne lennie...
Egy hatalmas csirkés szendviccsel az egyik kezemben és egy üveg borral a másikban, vágódom be a szobába. A lábammal lököm be az ajtót, majd a bakancstól is megszabadulok, hogy aztán elvethessem magam a hatalmas ágyon. Esküszöm megfogtam az isten lábát ezzel a munkával. Szerencsésebb aligha lehetnék. Nem csak pénzt kapok érte, de ingyen lakhatást is... amiről a főni nem kifejezetten tud, de mi mind tudjuk, hogy van a mondás. Amiről nem tud, az nem fáj. Mindemellett pedig még vacsit is kaptam... vagy szereztem. Kétlem, hogy bárki hiányolná. Az igazat megvallva, még jókislány vagyok. Nem loptam - egy-két szendvicsen kívül- még semmit sem. Pedig a kleptomániás énem szívesen tette volna, de nem vagyok hülye. Jól tudom, hogy ez a meló sokkal többet ér, mint eddig bármi más. Igazi fizetésem van. Nem szúrják ki a szemem egy tízessel, miután lefagyott a seggem is. És még csak Astonnál sem kell kuncsorognom, hiszen az alvás is megoldva. Kell ennél több?
Tényleg igyekszem nem elszúrni a dolgot. Még soha korábban nem ment ilyen jól a dolgom. Igyekszem nem túl feltűnő lenni, sőt még egy mosolyt is magamra erőltettem amikor valakivel összefutottam a munkaidő alatt. Persze, nem mondom, hogy mások szarjának takarítása volt a vágyálmom, de egyenlőre működik. A szendvics végül pár harapás után az éjjeliszekrényen végzi, így aztán nagyobb figyelmet tudok szentelni a boros üvegnek, amit talán szintén a bárból csentem. Tehát a korábbi, még "nem is loptam" állítás kezdi igencsak érvényét veszíteni. De mondhatom akár úgy is, hogy a vendégektől még nem loptam. Ami jól tudom, hogy jóval nagyobb felfordulást csinálna. Aztán pedig természetesen mindenki az új lány irányába mutogatna. Jogosan.
Hangokat hallok, de nincs elég erőm ahhoz, hogy mozduljak. Az agyam még ködös, inkább csak még szorosabban ölelgetem az előző éjszaka alatt kiürített borosüveget. A hangok egyre zavaróbbak kezdenek lenni. Végül kinyitom a szemem, felnézek. Egy ismerős szempár néz vissza rám. Értetlenül meredek fel rá. - Komolyan már aludni sem hagyják az embert? - Mormogok, aztán ahogy kimondtam a szavakat nyakoncsap a felismerés. - Azt a rohadt kurva életbe! Mi a szart keres itt?! - Szólalok meg még egy kocsmában ücsörgő palit is megszégyenítve. - Én csak... - Ugrok is fel azonnal az ágyról, de mikor rájövök, hogy mi is volt a kezemben, szinte azonnal visszadugom az üveget a takaró alá, mintha ezzel elérhetném, hogy ne lássa meg a nyilvánvalót. - Oké, nincs mentségem. - Egyenesedek végül fel, majd a vállaimat is megvonom. Lebuktam, nincs mit szépíteni ezen. - Ezt majd helyrehozom... - Intek az ágyra, elvégre nem ez lenne az első alkalom, hogy a szobákat takarítanám. Ez lenne a munkám vagy mifene. - Azt meg eskü kifizetem... - Intek a földön heverő törött pohár felé, amire rohadtul nem emlékszem, hogy én lettem volna, de elég nyilvánvaló ugyebár. - Vagyis... Kaphatok előleget? - Egy teljesen komoly tekintettel meredek a nőre. - Megyek szedem a cuccom. - Teszem hozzá végül megadóan, elvégre mi más is lenne ennek a végkimenetele, minthogy lebasz, aztán kidob? Megszoktam már.