"A legidősebb gyereknek kell lennie egyben a legtökéletesebbnek is"
- Az egyik legelitebb dél-koreai gimnáziumba járt.
- Egyszerre végezte el a szociológia és kommunikáció szakot, csúszás nélkül.
- Úgy tartják, hogy rendkívül okos, emellett ambíciózus is.
- Igazi vezető szellem, nem riad vissza a nehéz feladatoktól.
- Szereti a nagybátyus szerepét.
- Izgalomba hozza, ha túl sok felelősség van a vállán.
- Jól esik hallania, amikor a családja fiatalabb tagjai mind „Hyungnak” szólítják
- Minden kisebb rokonának őt hozzák fel példaként, mint a „tökéletes gyerek”

A legidősebb gyereknek a legnehezebb eldönteni azt, hogy mit kezdjen az életével.
Tae Yang: Na helló? Holnap pia?
Dan: Csá! Tudod vannak olyan emberek, akiknek a vizsgaidőszakjuk még tart. Vagy talán nincsenek más barátaid rajtam kívül?
Tae Yang: Hát... Tudod egy reál szak többet ér kettő büfészaknál! Ne hisztizz, neked kellett a BTK retek, ahol amúgy is több a vizsga, mint mondjuk nálunk. Bár mondjuk a mennyiség és a nehézség is más kérdés...
Dan: Befejezted?
Tae Yang: Napestig tudnám még folytatni, de neked úgyis "tanulnod kell"... Mert ugye feltétlen be kellett dupláznod.
Dan: Amúgy sem vagyok BTK-s, mert Társadalomtudományi tanszéken tanulok...
Tae Yang: Ja, ingyen diplomás szakokat. Kíváncsi lennék, hogy miféle alkut kötöttél az apáddal megint, hogy ezt megengedte neked.
Dan: Talán pont a találékonyságom miatt fogom többre vinni majd, mint te a rohadt reálszakoddal, aki nem mellesleg még arra is képtelen, hogy rendesen belopózzon a házba, ha részeg!
Tae Yang: Ja, hát nem mindenki profi abban, hogy annyira megjátssza magát, mint ahogyan te csinálod. Néha azt hiszem, hogy én sem ismerlek eléggé.
Dan: Ha gondolod a vizsgaidőszakom után adok néhány leckét életből. Te vagy az idősebb Yang... Mégis én vagyok tisztában azzal, hogy mi a legfontosabb dolog az életben.
Tae Yang: Na mi az? Ó, nagy bölcs Dan!
Dan: Hogy megtanuld elrejteni azt, aki valójában vagy.
Tae Yang: Áh... Részeg vagy? Innen ez a hatalmas faszság, amit magyarázol?
Dan: Sajnos nem... Viszont jövő héten már ihatunk, ha gondolod. Már ha addig egyáltalán kibírod, alkeszkám.
Tae Yang: Ki beszél... Hagylak tanulni, nehogy megbukj valamelyik hülye vizsgádon, és azért is engem tegyél majd felelőssé.

"A legidősebb gyerek, mindig tudja, hogy milyen szituációban hogyan kell viselkedni. Sosem csinál olyan dolgot, amivel magát vagy a családját lejárathatja"
- Tökéletesre fejlesztette a bájolgás technikáját.
- Minden egyes családi eseményen megjelenik.
- Megnyerő, ami miatt az embereket hamar leveszi a lábáról, azonban nem túl nyájas. Pontosan tudja, hogy hol vannak a bizonyos határok. Hogy mennyit kell hízelegni, lényegében még a mosolygás mennyiségével, mértékével és milyenségével is tisztában van. Egész életében azt gyakorolta, hogy miként szerezheti meg az emberek bizalmát. Mára már tökéletesre fejlesztette mindezt.
- Sokkal dörzsöltebb, mint a legtöbb ember a környezetében. Lényegében ő irányít mindenkit anélkül, hogy különösebb erőfeszítéseket tenne.
- Nem esik nehezére egyik szerepből a másikba helyezkedni, bár tény és való, hogy nehéz lett volna egyedül elérni azt, ahol most van.
- Mindig hűséges és megbecsüli a barátait.
- Az ő barátjának lenni egyben azt jelenti, hogy a hátvédje is az illető.
- Kívülről fújja az elit etikettjét, amit szívesen alkalmaz a mindennapokban: azaz tiszteli a nőket az időseket, mindig mindenre kíváncsi, sokat jótékonykodik, támogatja az állatvédőket és könnyen szótért a gyerekekkel. A különbség az, hogy ő a természetéből fakadóan ilyen.
- Nem szeret hibázni, ami miatt folyamatosan retteg ennek a lehetőségétől. Ha esetlegesen megtörténik, akkor idegesebb a normálisnál.
- Fontos számára családja. Ezért lényegében bármire képes a közelebbi rokonaiért még akkor is, ha az esetlegesen rá nézve súlyos következményekkel járna.
- Viszont ennek ellenére is profi hazudozó. Az emberek nagy része elhiszi, hogy megbízható és észre sem veszik, hogy mindenkinek egy másik arcát mutatja. Valami olyat, amivel könnyedén maga mellé tudja állítani őket.

A legidősebb gyerek mindig megtanulja, hogy miként titkolhatja el az esetleges disznóságait
- Vállalhatatlan mennyiségű alkoholt képes legurítani a torkán
- Nem emlékszik az egyetemi évei első két évére, mert lényegében folyamatosan ivott.
- Van egy lekódolt mappája a telefonján, amibe a képeket és videókat gyűjtötte össze magáról. Ezeket még sosem nézte vissza, mert tartott tőle, hogy ittasan vállalhatatlanul viselkedett, amitől még önmaga előtt is zavarban lenne.
- Egyszer lilára festették a haját fogadásból. Az apjának pedig beadta, hogy egy egyetemi kutatás miatt csináltatta meg.
- Mindig a fürdőablakon lógott ki, ha éppenséggel bulizni ment.
- Állandó fedősztori volt, hogy a szomszéd srácnál tanul, aki természetesen teljesen más szakra járt, mint ő. Amikor erre az apja rákérdezett csak mindig csak megvonta a vállát és azt mondta, hogy angoloznak.
- Valami csajt állandóan összeszed ilyenkor és ezekre az esetek nagy részében nem emlékszik.
- Amikor megkapta a katonai behívólevelét, egyszerűen megszökött otthonról, hogy ne kelljen bevonulnia, de végül hazaszállították.
- Egyszer a katonaságból is megszökött és ártatlan fejjel adta elő mindenkinek, hogy igazából csak eltévedt az erdőben gyakorlatozás közben.
- Sokkal összeszedetlenebb, mint amilyennek mutatja magát.
- Bár már lassan betölti a harmincat, ettől függetlenül titkon még mindig olyan, mint egy fáradhatatlan, nagy gyerek.
- Profi módon veri át a családját tanárait és környezetét nyolc éves kora óta.
- Sok esetben nincs szégyenérzete.

- Szeretném bemutatni Önnek a legidősebb fiamat, Dant – mondta az apám az egyik újdonsült ügyfelének, miközben én csak a hátam mögött összekulcsolt kezekkel mosolyogtam a férfira. Finoman megdöntöttem a testem, amikor sor került az üdvözlésre, és természetesen mivel tiszteltem a korát, odafigyeltem arra, hogy a saját meghajlásom az övénél mélyebb legyen.
- Megtiszteltetés találkozni a fiával – mondta a férfi, mire én magam csak egy picit szélesítettem a saját mosolyomon. Nem szóltam semmit, mert egyelőre a társalgásban nem kaptam meg erre az engedélyt. Nyilvánvaló, hogy akarnak tőlem valamit, de ez legalább elegendő volt arra, hogy felmérjem a helyzetet. Ha csendben maradok és betartom a formaiságokat, azzal nem ronthatok el semmit.
- Ha tudtam volna, hogy elhozza Dan úrfit, akkor én is idehozom a lányom – jegyezte meg a férfi egy halk kacaj kíséretében, mire én is udvariasan felnevettem... Annak ellenére is, hogy egyáltalán nem találtam szórakoztatónak a helyzetet. Bingo! Pontosan megvan, hogy mit akarnak tőlem. Lényegében a héten ez volt már a második olyan dolog, amivel megtámadtak, én pedig egyszerűen csak nem akartam... Viszont mindezt a családomnak nem mondhattam el, mert nem értették volna meg. Apa csak azt akarta, hogy minden annak módja és rendje szerint menjen, ahogyan ő azt elképzelte. Anya szimplán csak nem szeretett beleszólni semmibe... A nagyobbik öcsémmel nem ápoltam túl jó kapcsolatot, holott ő közelebb állt hozzám korban, mint a kisebbik. Min még gyerek volt, akinek mindannyian – apát kivéve – próbáltuk megszépíteni az életét, mert túl ártatlan volt ahhoz is, hogy istenesen meg lehessen rá haragudni.
- Szívesen megismerkednék a lányával máskor, uram – jelentettem ki végül, mert lényegében nagyon más választásom nem volt. Bele kellett simulnom a szituációban, de időközben már a b tervemet szövögettem a fejemben. Egyetlen pillantást vetettem a tömegben elveszett Tae Yangra, aki mintha szintén engem keresett volna a tekintetével. Talán hatalmas önteltségre vall, de úgy éreztem magam, mintha mi ketten színes foltokként cseppentünk volna egy szépia fényképre. Nem voltunk olyanok, mint a többiek. Sokan azt hiszik, hogy az elitbe születni egyfajta kiváltság, de az itteni emberek nagyrészt szenvednek. Mi ketten pedig igyekeztünk ez ellen a magunk módján tenni, azonban nem akartuk bajba keverni a szeretteinket. Éppen ezért órákat töltöttünk azzal, hogy különböző fedősztorikat találjunk ki leginkább... Nos, nekem. Mert az ő apja normálisabban kezelt sok mindent.
Elég sokatmondó, hogy egyetlen pillantás elég volt neki arra, hogy megértse a helyzetet, így végül ő is megszabadult a pezsgőspoharától, és magára hagyta azt a szépséget, akivel éppenséggel beszélgetett... Fogalmam sincs miről.
- Mr. Kim – hajolt meg először az idősebb férfinak, majd az apámhoz fordult – Mr. Seo!. Sajnálom, hogy megzavartam a társalgást, de időközben eszembe jutott, hogy Dan elfeledkezett az antropológia beadandójáról. És mivel a hétvégén tönkrement a laptopja, az enyémet kell használnia, így el kell rabolnom most őt az este hátralevő részében.
- Miért nem kérted el az én gépem? – fordult felém az apám. Mintha egy pillanatig számonkérő lett volna a hangja.
- Rengeteg halaszthatatlan teendőd volt a héten apa – jegyeztem meg, és ez félig meddig igaz is volt – Én pedig végig Tae Yanggal tanultam, hogy tartani tudjam a jegyeimet. Mivel a mai este fontos volt neked, nem akartam kihagyni semmiképpen sem...
- Minden mással megvagy? – tette fel a kérdést, én pedig csak egy szelíd, ártatlannak szánt mosollyal az arcomon pillantottam rá.
- Nem vagyok benne biztos. Ha hazaérek meg kell néznem, hogy kutatásmódszertanból sikerült-e rendesen felkészülnöm a következő órámra... Persze csak ha van rá lehetőség.
- Menjetek fiúk... – sóhajtott fel végül – Gondolnotok kell a jövőre, így nem halogathatjátok a tanulmányaitokat. Majd legközelebb maradtok egy kicsit tovább is.

- Na gyere szépen – ragadta meg a legjobb barátom a lány karját, aki olyan hévvel lökött a falnak, hogy hirtelen a saját nevemet is elfelejtettem. Tekintve, hogy öt perccel ezelőtt akartak rádumálni Kimnek a lányára – aki egyébként elég jól néz ki és egy kicsit el is gondolkoztam a megbecstelenítésén – egészen megszeppentem a hölgyeménytől. Furcsa olyan csajokkal találkozni, akik nem akarják betartani a nőiesség minden szabályát, hanem egyszerűen csak szexet akarnak egy pasitól és ezt ki is mutatják. Furcsa, de nekem határozottan bejön.
- Majd... Hívj fel – kacsintottam a lányra egy cinkos kis félmosoly következtében, miközben Yang mögé botladoztam. Igyekeztem megállni a saját lábamon, de már egyre nehezebben ment a dolog. A zakóm meg... Úristen, hol hagytam el a zakómat?
- Ne tedd – hallottam a másik srác hangját – Csak össze fogja törni a szíved.
Még mielőtt bármit mondhattam volna, megragadta a karomat és úgy kezdett kirángatni a klubból, ahova „tanulni” mentünk, mintha legalábbis az én ötletem lett volna a dolog. Megmondtam, hogy okosabb lenne a pincéjükben folytatni a drága borok vedelését.
- Most mi van? – tettem fel a kérdésem, miközben a másik kezemmel is igyekeztem megkapaszkodni Yang hatalmas mancsában. Lényegében olyan volt nekem, mintha a bátyám lenne, mert kettőnk közül mindig ő volt a komolyabb, ezért rajta kívül senkire sem hallgattam.
- Túl sokat ittál – jelentette ki egyszerűen majd fogott és bevágott az első taxiba, ami a szórakozóhely előtt állt. Valamennyire megnyugtatott a tény, hogy ő is helyet foglalt mellettem, így rögtön közelebb is csúsztam hozzá és a vállára hajtottam a fejem. Nagyon nem lehetett dühös, mivel hagyta a dolgot.
- Megbeszéltük, hogy nem rúghatsz be, Dan – jelentette ki végül egy halk sóhaj kísérletében, én meg csak vigyorogva vonogattam a vállam. Igazából mindig azt csináltam amit akartam, ennek pedig alapvetően ő itta meg a levét. Mert valamilyen ismeretlen okból mindig vigyázott rám.
- Úgy döntöttem, hogy a diplomaosztóm után bevonulok – jelentettem ki végül. Igazából az első reakcióm az volt, amikor megláttam a behívólevelet, hogy Kínába költözöm. Hogy mikor határoztam el magam...? Lényegében ebben a pillanatban.
- Egész eddig a szökési tervedet akartad előkészíteni - jegyezte meg, mire én csak egy rosszalló pillantással jutalmaztam meg őt. Holott igazából nem mondott semmi olyat, ami hazugság lett volna.
- Inkább a katonaság, mint a házasság – jegyeztem meg. Nem akartam érdekből házasodni, de más utat nem láttam magam előtt, mivel még sosem éreztem semmi komolyat nő iránt. Lényegében igaza volt Tae Yangank. Azt a lányt is csak megbántottam volna, mert az utolsó pillanatban ígyis úgyis koptattam volna... Mielőtt veszélyes vizekre eveznénk.
- Én is meg fogok házasodni majd Dan – jelentette ki – Nem bújhatsz ki a felelősségünk alól.
Tévedés! Hatalmas tévedésben él. Lényegében bármit megtehetek. Egész eddig tökéletesen tudtam lavírozni a folyamatos hazugságaimban, hát pont most keverednék majd bele az egész szarba, amit magamnak generáltam? Igazából ha ő nem lenne velem, akkor valószínűleg nagyon megszívtam volna az egészet.
- 21 vagyok – közöltem a tényt vele, mintha legalábbis ez egy olyan információ lenne, amiről nem tudott volna – Nem fogom bekötni a fejem negyven éves korom előtt.
- Aztán mire gyereket akarnál, addigra fel sem fog állni a farkad – jelentette ki mire én én teljes erőmből bokán rúgtam, és mit sem törődve a jajveszékelésével váltottam megint témát.
- Amúgy meg minek nézel engem? Fogod magad és berángatsz az első taxiba? Mi van, ha el fogják adni a szerveinket?
- Nem fogják eladni a szerveinket Dan.
- Akkor jó – magam sem tudtam miért árasztott el szinte azonnal a nyugalom érzése, amikor ezt kimondta, de... Lényegében működött a dolog. Talán csak azért, mert már így is elég laposakat pislogtam és pillanatokon belül bealudtam a vállán.

Üdvözlöm Mr. Seo!
Nos, úgy néz ki, hogy Dan nálunk tölti az éjszakát. Teljesen kimerült az antropológia beadandója miatt, amiért lényegében ülve elaludt a földön. Szörnyen kimerült lehet, alig tudtam bekönyörögni az ágyba. Holnap este majd hazaengedem, mert néhány simítást még végeznie kell a kutatásmódszertan beadandóján is.
Taeyang.