+ Gondoskodó. Mind az emberekkel, mind pedig az állatokkal szemben nagyon mélyérzésű. Magának már fel sem tűnik, amikor egy adott helyzetre első reakcióként a segítségnyújtást, másokkal való törődést választja.

+ Szenvedélyes. Nem feltétlenül mutatja ki mindig nagyon nyilvánvalóan, azonban általánosságban elmondható róla, hogy az érzelmei irányítják. Szeret szeretni, könnyedén barátkozik, szenvedélyesen önzetlen, néha már túlságosan is.

+ Rugalmas. Szenvedélyessége ellenére hajlamos rá, hogy ne akadjon fenn az érzelmei hálójában. Könnyedén veszi az életet, nagyon intuitív, ugyanakkor az is igaz, hogy kellemes, szeretetteljes módon igyekszik élni azt. Nem érzi úgy, hogy befolyásolnia kellene a környezetét bármilyen irányba is - ha valakivel eltávolodnak egymástól, nem erőlteti a dolgot, nem követelőzik -, sosem haragszik tíz percnél tovább és egyáltalán nem haragtartó.

+ Kíváncsi. Millió dolog érdekli, ami az élete során folytatott tanulmányaiban is megmutatkozik. Gyakran jár múzeumokba és galériákba, mert szenvedélyes rajongója a képzőművészeteknek. Mindig is szerette a történelmet, a gasztronómiát, a természetet. Akármilyen témájú könyv akadjon a kezébe, mindnek az egy esélyt.

+ Őszinte. Nem feltétlenül osztja meg rögtön, ha véleménye van a dolgokról - főleg, ha az negatív -, mert nem akarja megbántani a másik felet. Amikor azonban úgy érzi, hogy a másik fél is felkészült arra, hogy hallja a véleményét, akkor - annak reményében, hogy a másik azt építő kritikaként felhasználja a jövőben -, megosztja, amit gondol. Őszintén.

- Túlságosan önzetlen. A szüleitől állandó jelleggel megkapja, hogy túl odaadó, hogy hagyja magát kihasználni, s bár ez bizonyos szinten igaznak is bizonyul, ő nem bánja, amíg van mit adnia.

- Makacs. Ha eldöntött valamit, akkor nagyon nehezen lehet változtatni a véleményén. Főleg az élet komoly kérdéseivel kapcsolatos döntésekkel van így. Nehezen dönt, de ha egyszer megvan a választása, akkor nem túl valószínű, hogy változtat rajta. Belátja, ha hibázik, de azt úgy kezeli, mint szükséges bukást, amiből tanulhat és fejlődhet.

- Hallgatag. Csak akkor jellemző rá, ha valami komoly dolog nyomja a szívét. Akkor viszont jellemzően kell neki egy kis idő, amit egyedül tölt, hogy készen álljon bármiféle interakcióra másokkal. Alapjában véve ugyanis könnyen kezdeményez beszélgetéseket, hamar megtalálja másokkal a közös hangot. Ellenben amikor csendes, vagy nem jelentkezik azonnal, lehet tudni, hogy valami baj van.

- Önmérséklő. A sajátja elé helyezi mások boldogságát, gyakran inkább nem kér segítséget, nem osztja meg a problémáit, mert nem akar másokat terhelni. Tudni kell belőle kicsalogatni ezeket az érzéseket.

- Szentimentális. Könnyen kötődni kezd tárgyakhoz és emlékekhez, így sok olyan dolog is megfordul a környezetében, lakásában, amihez mélyebb érzések fűzik - vagy éppenséggel kevésbé mélyek -, de a kellemes emlékek, vagy a tárgyhoz kapcsolódó személy miatt képtelen megválni dolgoktól.
Lépteim ismerős hangot csapva, ütemesen kopognak a padlón. Utam ezúttal a fekete percheron állásához vezet, akire a napi edzése után most ráfér egy csutakolás. Az istállóban adódó többi feladatot is kifejezetten szívesen végzem, a csutakolás azonban mindig is a szívem csücske volt. Nem kell ahhoz az állat hátán lenni, hogy igazán kapcsolatot teremtsünk vele, ez a része pedig épp azt szolgálja, hogy a ló is megismerjen és én is jobban kiismerhessem őt. Habár jelen esetben nincs szükség ilyesmire, Sicily és én már ismerjük egymást, jó ideje. Jamesnek ő volt a kedvence, az emlékek pedig úgy rohamoznak meg, hogy kis híján visszatántorodom az ajtóból.
Sokan járnak a mi lovasközpontunkba, ki-ki különböző céllal. Rengeteg vendégünk van, aki a saját szórakozására tölti itt az idejét, vannak akik a gyereküket hozzák el hozzánk és bizony akadnak olyanok is, akik terápiás jelleggel keresik a lovainkkal a kapcsolatot. James is tulajdonképpen az utóbbi miatt keveredett hozzánk. De mondhatnám úgy is, hogy Norman alezredesnek szüksége volt valamire, amitől úgy érezhette, hogy van még helye az emberek között és a háborús múltja a tengerentúlon nem tette holmi szörnyeteggé. Hiába ébredt éjszakánként verejtékben ázva, fülében doboló szívveréssel és az emlékeibe vésődött fegyverropogás hangjával.
Itt a központban hátrahagyta a katonát, a cél az volt, hogy meg tudjon barátkozni a múltjával, fel tudja dolgozni mindazt, amit látott és tett. Sokszor sikerült is neki. Olyankor csak egy átlagos férfi volt, nem pedig az egyenes tartású katona. Lehengerlő mosolyával mindenkit megnevettetett, akivel csak találkozott és gyakran Sicilyhez hasonlította magát. Kívülről markáns és nehéz, de belül kifinomult és könnyen kezelhető. Legalábbis Szíria előtt.
- Már megint rá gondolsz?
Hátrakapom a fejem és néhány másodperccel később széles mosollyal nézek Ira szemeibe, aki olyan halkan lopakodott be az istállóba, hogy gyakorlatilag észre sem vettem. Vagy egyszerűen csak túlságosan a gondolataimba merültem.
- Igen. - Felelem könnyedén, mert jól tudja, hogy amikor ebben az állásban talál, Sicily mellett, nehezen gondolhatnék másra. Szó sincs róla, hogy ne zártam volna le magamban a dolgot, ugyanakkor az is tény, hogy James számomra többet jelentett, mint bármelyik másik alkalmazottnak a központban.
- Ne legyél szomorú, kérlek! - Könyökeivel megtámaszkodik a lóállás ajtaján, a fejét finoman oldalra billenti, ahogyan engem néz munka közben.
- Nem mondanám, hogy szomorú vagyok - megvonom a vállaimat, majd leengedem a kezemet, amivel eddig az éjfekete lovat simogattam, a kefével. Ő persze rögtön jelzi felháborodását, fejével felém mozdul, ha elég közel lennék, valószínűleg még a kezemet is meglökné. - Egyszerűen csak arra gondolok, milyen élete lett volna, ha leszerel. - Felpillantok, egyenesen Ira szemeibe. - Nem magam miatt. Egyszerűen csak... Mennyi ember életét befolyásolja, hogy a hazájáért küzdve hal meg?