Turn on every light

Tom elég késő este írt, hogy összeveszett a barátnőjével, aki kibaszta a házból. Megcsalta. Nos, nem tudom támogatni az ilyesmit, de mivel a barátom, így nemet sem tudok arra mondani, hogy jöjjön ide nyugodtan, aludjon itt, most úgysincs itt Owen, mert este a városon kívül volt, én meg szívesen fogadom a társaságot. Megbontunk nem kevés sört, megisszuk, elég sokáig fent vagyunk, dumálunk, röhögünk, szidjuk a világot, hogy milyen szar, egy kicsit letolom, hogy kurvára nem kellett volna mondjuk megcsalni Tamarat, akármilyen részeg is volt.

Olyan hajnali négy körül volt, mire ágyba kerültünk, pontosabban ő a kanapéra, én meg be a szobába, és szinte egyből sikerült kihalnom, kár, hogy reggel hét körül szólt az ébresztő, hogy a reggeli rutin után Tom elinduljon dolgozni, ami nem túl sok, valljuk be. Már az alvás része, mert amúgy az este tényleg szuper jó volt, ettől függetlenül most azért érzem, hogy ennek a napnak így lőttek. Pláne, hogy mivel szabadnapom van, Owen jön át, ha már hazaért, és hát, készülnöm kell arra is. Mondjuk azzal, hogy rendet rakok, mert óriási káosz a lakás.

Ahogy így körbenézek a kiengedés előtti pillanatokban pizzás doboz a nappaliban, mellette meg sem számolom, mennyi sörösüveg, az ágynemű a kanapén, amit még gyorsan beviszek a szobába, és bedobok az ágyba, mert körülbelül eddig jutok a pakolásban. Majd valamikor elpakolom, most egyelőre mérhetetlenül fáradtnak, ebből fakadóan mérhetetlenül lustának is érzem magam. De majd a nap folyamán biztos, hogy megjön az erő, mint amit a kávémtól is remélek.

A kávé mellé beküldök egy aszpirint is, mielőtt Tom jelentené, hogy akkor ő készen áll, és indulna. Kinyitom az ajtót, és még egy gyors ölelés, hátcsapkodás, meg kitartáskívánás jut nekem részül, mielőtt elindulna. Követem a tekintetemmel, ekkor pillantom meg, hogy ott van Owen, nem messze, intek is neki, hogy jöjjön csak, már vártam. Tényleg vártam. Jó volt a tegnap este, és kellenek amúgy azok az esték, amikor külön vagyunk, de ettől függetlenül hiányzott, tényleg. Nem hittem volna, hogy valaki majd még ilyen érzéseket ki tud belőlem váltani, de az utóbbi időben annyira sok időt töltöttünk együtt, hogy már szinte furcsa, amikor nincsen ott.

– Jó reggelt. Hogy vagy? Minden rendben volt az úton? – nem úgy néz ki, mint akinek bármi baja esett, de attól még lehetett hosszú, unalmas, hiányozhattam... de ezen most inkább nem agyalok, csak élvezem, hogy itt van, még csókot is kérek, amint bent vagyunk. – Kérsz valamit? Kávé, reggeli? – kérdezem meg tőle, miközben a konyha felé indulok, hogy elő tudjak készülni valamivel, amennyiben szeretne.

Kellenek a napok, amikor a család összejön és egymás vérét szívjuk. Anyám most is, mint mindig megtöm egy rakat étellel, amit  még a nagymamám receptkönyvéből nézett ki és hogy milyen csodálatos is volt. Apám nem hajlandó másról beszélni, csak az üzletről. Eközben a húgom és a férje  egymás idegeire mennek, hogy a két éves gyermekük nevelését hol ronthatták el, ki a hibás. A válásom csak egyszer kerül szóba. Akkor bontjuk meg a bort, amit vittem. Nem szívesen beszélek róla. Sem arról, hogy a lányom nem a lányom és, hogy mióta megtudta, nem is törődik vele, hogy léteztem valaha. Biztosan nem esett messze az alma a fájától. Legalábbis ezzel vígasztalnak. Én pedig újra és újra elmondom, hogy jól vagyok, semmi baj. Ezt persze senki nem hiszi el nekem. Ami talán rendben is van így. Hiszen ez a család dolga, hogy ott és akkor támogassanak, ahol és amikor kell. Néha kéretlenül. Mint ezesetben. Mert semmi szükség rá. És miközben újra szóba kerül, hogy milyen jó gazdag emberként élni a mai árfolyamok mellett, én elárulom, hogy van valakim.
Sem nevet, sem nemet, kort, vagy lakhelyet nem fűzök mellé. Azt hiszem, apám egy életre ki fog tagadni, ha rájön, hogy egy férfi az. Ami persze fájni fog, de Lawrenceért úgy érzem, kész vagyok vállalni ennek a kockázatát. Ez elég komoly a részemről, de tudom, hogy idő kell még hozzá, hogy megbizonyosodjak róla, hogy a kapcsolatunk elég erős-e, hogy ilyesmit kibírjon, vagy hogy egyáltalán már annyira stabil legyen, hogy bírja a családi gondokat. Most még nem tudom ezt eldönteni, így nem mondok róla semmi konkrétat sem, csakhogy a tűzoltóságon dolgozik, tehát komoly ember.
A családom nagyon boldog lesz a hírtől, én pedig megnyugszom. Mostantól nem kell a válásomról és a szingli életemről beszélnem, nem jönnek keresztkérdések, hogy egyáltalán van-e még szexuális éhségem, vagy tervezek-e már belépni a papok közé. Mindenki megnyugodhat körülöttem. És én is, mert az anyám nem akar többé a barátnője lányával összeboronálni. Elég kellemetlen helyzeteken vagyunk már így is túl.
Az asztal alatt írogattam Lawrencenek. Nem sokszor. És nem sokat. Nem akarok az agyára menni, de már várom, hogy újra lássam. Azt hiszem, hogy határozottan kijelenthetem, hogy életemben még soha nem voltam szerelmes. Igazán. Sosem értettem, mik azok a pillangók a gyomorban, meg a nyálas szövegek, hogy 'Mindig rád gondolok, ha nem, akkor is.' stb. De már értem. Ez egyrészről szörnyen irritáló ebben a korban, másrészről egészen elképesztő.
És talán emiatt gyökerezik rögvest a földbe alattam a lábam, amikor megpillantom, hogyan ölelkezik egy másik férfival. Az arcomra egyszerre ezer érzelem akar dominálóan feltörni, így egy groteszk massza lesz belőle. Én pedig csak mantrázom, semmi gond. Nem kell rosszat feltételeznem, vagy féltékenykednem, semmi ilyesmi. Biztosan csak barátok! A férfi le is lép, mire én megindulok ledermedt helyzetemből. Lawrence arcáról pedig lerí, hogy boldog, hogy lát. Én meg csak lépkedek felé sután, kiszélesedő mosollyal a képemen.
- Hé! – búgom, ahogy beljebb kerülünk és csókkal köszönt. A gond, a baljós felhők eltűnnek a fejem fölül és máris csak arra figyelek, hogy átölelhetem. Féloldalas mosollyal lesek rá, örömmel a szememben. - Minden rendben volt, csak elfáradtam. Veled mi újság? – nézek utána, ahogy megindul a konyha felé. Lassabban megyek, mint ő. Ábrándozón figyelem, agh, hogy nekem hogy hiányzott! Pedig nem is töltöttünk túl sok időt távol. Lehet egészségtelen a függőségem!?
- Egy kávé jól esne! – a tekintetem megakad egy-egy gócponton. A sok sörös üveg, a pizzás doboz. Úgy teszek, mintha nem érdekelne. Elvégre nem is érdekel! Nem! Egy kicsit. De azzal meg nem foglalkozom. Legalábbis addig nem, amíg a folyosón keresztül haladva, meg nem pillantom az összegyűrt ágyneműket az ágyon. Lelassítva fürkészem egy másodperc erejére, de végül behozom a lemaradásom és a konyhába állok meg. - Hogy teltek a napok? – gondolok itt arra, amiket külön töltöttünk el. Talán csak félreértés. Egészen biztosan. Ő is komoly kapcsolatot keresett. Vagy talán elrontottam?!

Turn on every light

Hiányzott már nagyon az érintése, az ölelése, az, hogy itt van. Nem tudnám megmagyarázni pontosan, hogyan és miért is törnek fel belőlem ezek a gondolatok, pláne nem annak tükrében, hogy amúgy elvoltam nélküle. Most viszont, hogy itt van, minden sokkalta jobbnak tűnik, pedig tudom, hogy emiatt nem ragyog vakítóbban a nap, nem lett kékebb az ég, sőt. Kint eléggé beborult minden, de itt bent, a mi kis szegletünkben azért mégis szebb lett a nap. Kár, hogy iszonyatosan fáradt vagyok mindehhez, de azért majd ha végre sikerül megemberelnem magam, és esetleg még alszom egy kicsit, jobb lesz az is. Pláne, ha mindezt úgy teszem, hogy átkarol és magához húz.

Érzem és tudom, hogy én is hiányoztam neki, de nem akartam nagyon zavarni, míg a szüleinél volt. Nem tudom, hogy mennyire kellene magyarázkodnia, mégis ki zaklatja őt folyamatosan, de nem akartam őt feleslegesen kellemetlen helyzetbe hozni. Márpedig az ilyen kérdések mindenképpen kellemetlenek, pláne annak tükrében, hogy pontosan milyen típusú is a kapcsolatunk. Ha csak az én apámból indulok ki, kétlem, hogy az ő szülei sokkal szebb színben figyelnék azt, hogy a fiuk, nos, egy másik férfi karjaiban keresi a boldogságot. Az ilyen régi, konzervatív szülők ezt nem tudják egyszerűen csak úgy elfogadni.

– Nem sok minden. Hiányoztál, nem kicsit. Szinte furcsa, amikor nem vagy itt, vagy én nem vagyok nálad. Normális ez? – kérdezem tőle nevetve, és csak remélhetem, hogy ettől nem tűnök nagyon tapadósnak. Nem akarom azt sem, hogy azok a nyálas párok legyünk, akik létezni sem bírnak a másik nélkül, és minden programon csak én kizárólag közösen vehetnek részt, mert ők két test, de egy lélek. Vagy valami hasonló nyálas duma.

Amint leadja a rendelését, elindulok. Előveszem a kávészacskót, és megtöltöm a főzőt vele, vízzel is, majd elindítom a szerkentyűt. Kicsit jobban és hosszasabban bámulom, amint az első gőzöket követően végre elkezd lefolyni a fekete, de azt hiszem, hogy jelen állapotomban ez egy bocsánatos bűnnek minősül.

Elkezdem a tekintetemmel keresni őt, de hirtelen nem találom. Már éppen kiáltanék utána, hogy lassan készen vagyok, jöjjön, ne mászkáljon, amikor felbukkan. Olyan távolságtartó. Nem tudom miért képzeltem el úgy, hogy nem fogok tudni eljutni sem a kávéfőzőig, mert lefog, de végül nagyon nem ez következett be. Nos, nem fogok belőle nyilván ügyet csinálni, mert legalább haladok a mai kis életünkkel, de attól még furcsa.

– Tényleg nem sok minden történt. Inkább te mesélj, hogy neked milyen volt otthon. Miket csináltatok, kikkel találkoztál? Nem akartalak nagyon zaklatni, nem akartalak kellemetlen helyzetbe hozni, hogy érdeklődjenek, hogy ki zaklat téged ennyire – mondom neki, miközben mosolygok, majd elfordulok, és előveszek két bögrét, egyet magamnak, egyet neki. A saját szájízünk szerint ízesítem a kávékat, és odaadom az övét. Fáradtan pillantok a mögötte halmozódó káoszra, de nincsen erőm nekifogni. Őt meg nyilván nem fogom megkérni, hogy pakoljon már el helyettem. Ez az én saram.

– Nagyon a fejedben vagy ma reggel. Vagy csak ennyire elfáradtál? – kérdezem meg óvatosan, az első kortyot követően. Nem akarok tapintatlan lenni, nem is hozom fel, amit az előbb végiggondoltam, de ha van valami baj, akkor mondja, essünk túl rajta. Persze, lehet csak az én EQ-méterem romlott el.

A kép, ahogyan átölel egy másik férfit szíven szúrt. No, nem azért, mert tinédzser szerelemmel nézem kettőnket, vagy mert ne lennék annyira érett és higgadt gondolkodású, hogy tudjam, vannak barátai, akikkel lehet ilyen közeli viszonyban. Nekem is ott van Greg. Mindig öleléssel nyitunk, zárunk, ebben semmi több sincsen. De, amikor a fantáziavonat elindul és elhagyja a nyugalomszigetét, egy-egy olyan állomáson természetesen feltétel nélkül lelassít, mint a képzelet, minek nem szabhatunk határt, vagy a visszafojthatatlan féltékenység, ami akkor is ott van, ha nem hiszünk benne, ha nem engedjük a felszínre törni. És nem azért, mert egy önző dög vagyok, aki foggal-körömmel kapaszkodik Lawrencebe, hanem mert én is azok közé az emberek közé tartoztam mindig is (talán, mert a nejem mindig éreztette velem, hogy így van) akik tudják, hogy van jobb náluk. Lehetne jobban is csinálni mindent, amit én teszek. És ha mantráztam is, hogy csak egy baráti búcsú szemtanúja voltam imént, a gondolataim között máris ilyen képek, hangok jelentek meg, amik egytől-egyig erről szóltak. Lehetne valaki jobb is...
A köszöntése, a szeretete kifejezése, és az, amiket és ahogyan mondja, rögtön szétszéleszti a negatív gondolatokat a fejemben. Elhiszem, hogy nem kell foglalkoznom semmi mással, minden más csak a fejem szüleménye... Így, követem őt befelé és rekedtes nevetéssel reagálok szavaira.
- Hát az álmos könyv szerint ez csak jót jelent... – vigyorogva fürkészem őt, már a küszöbön belül lépkedve. Ő is hiányzott nekem. Nem kevésbé. Sőt. Kifejezetten nagyon. Mindig rá gondolok, ha nincs mellettem. Bár akkor is, ha igen. És ép ésszel fel nem foghatom, hogy a fenébe lehetek ilyen szerelmes fejjel az én koromban?!
Miközben követem őt, feltűnik az összegyűrt ágynemű, amit én még nem láttam korábban... És a sok el-elejtett bizonyítéka annak, hogy a pasi itt töltötte az éjszakát. Ahogy közelebb, és még közelebb merészkedek hozzá végig azon kattogok, szóvá tegyem-e, rákérdezzek-e. Ha ez részéről nyílt kapcsolat, talán nem ártana tisztáznunk. Lehet, hogy csak barátok... De miért alszanak egy ágyban?! Ott a kanapé. Francba! Ennyit arról, hogy nem féltékenykedünk.
A válaszából remélem valamit kiszedhetem arra vonatkozóan, hogy ki volt ez az alak, de úgy tűnik rám tereli a szót. És bár mosolyogva fogadom el a bögrét, ez irritálni kezd, mint forró nyári délután a vádlimhoz tapadó fűszálak. - Köszönöm. – belekortyolás előtt még felé intek a kávéval, majd nedvesítek ajkaimon, mielőtt folytatnám. Nem vagyok vak, feltűnik, hogy a tekintete a környezetünkön jár. Mégis mi a francért?! Máris hiányzik neki? - Igen, persze. – bólintok. Tényleg azért nem keresett, mert nem akart zavarni, vagy mert nem volt alkalma? Pillantok oldalvást, majd vissza rá, hogy válaszoljak végre. - A szokásos, mindenki elmesélte unalmas életének minden hétköznapját, miközben próbáltunk nem egymás idegeire menni. A szüleim, és a húgom. Meg az ő férje és a babájuk. – vállat ejtek, ahogy aztán inkább újra iszom. Biztosan szörnyen untatja ez a téma a családomról, egy ilyen heves együttlét után. Együtt voltak? Úgy is? Félre nyelem a kávét, emiatt köhöghetnékem támad. Leteszem a bögrét, mert nem lenne szerencsés, ha leejteném. Kézfejemmel megtörlöm a képem, majd rendezem arcizmaimat.
Hallom a szavait, de mikor szóra nyitnám a számat, végül elhallgatok. És ezt eljátszom párszor. Kétszer? Talán. - Mi folyik itt Lawrence? – engedem le a vállaimat, arcomon az aggodalmam minden jelével. Nem tudom, hogy mit kell, hogyan kellene rákérdeznem anélkül, hogy feleslegesen vitát szítanék közöttünk, de az ő figyelme sem feltétlen enyém látszólag. Úgy tűnik fáradt is, mindenhol vihar van a lakásán, és az az ágynemű... És az ölelés? - Ki volt az a pasi? – intek hüvelykujjammal a vállam fölött, hátam mögé.

Turn on every light

Nem olvastam még sosem az álmoskönyvet, de hiszek neki, hogyha ezt írja, akkor ezt írja. Nem tudom, amúgy az ilyenekről is ír? Mondjuk azt nem mondom, hogy álmodni vele álmodtam, de mivel nem emlékszem arra, hogy mi volt, akár még az is lehet, hogy aktív szereplője volt. De ha ott nem is volt, akkor majd most, élőben lesz aktív szereplője, hogy itt van. Jobb így azért, tényleg hiányzott, még ha tudom is, hogy amúgy kell időt töltenünk külön is, mivel az sem egészséges, ha teljesen egymásra tapadunk. Abból még jó nem sült ki, sokszor. Igaz, ha esetleg később továbblépünk a kapcsolatunkkal, akkor minden bizonnyal ez amúgy is elkerülhetetlen lesz, de addig még pár ösvényt ki kell taposnunk. Na meg, a munkahely akkor is ott lesz, ahol külön utakon járunk.

Bólogatok kicsit. – Na és miért unalmas az életük? – kérdezem tőle érdeklődve. Nem hiszem amúgy, hogy az lenne, tuti csak valami szófordulat, és nem komolyan gondolja. Én személy szerint nem vagyok jóban apámmal, de unalmasnak éppenséggel nem nevezném az életét. Elég nehéz lenne, még akkor is, ha úgy vélem, sokszor a napja nagy részét az tölti ki, hogy rám gondol, és elítél mindent, amit csinálok. Azt is elítélné, hogy most Owennel vagyok, és nem is szeretnék ettől tágítani. Tényleg hosszútávra tervezem, és nem továbblépni rövid határidőn belül, ehhez szeretném magam tartani a továbbiakban is.

A lényeg viszont az, hogy unalmasnak biztosan nem nevezhető apám élete, sőt. De azzal is tisztában vagyok, hogy csak áltatom magam azzal, hogy esetleg agyal rajtam, vagy bármi ehhez hasonló, mivel kétlem, hogy ilyesmiről akár csak szó is lenne. A legjobb az lenne, ha ki tudnánk egymást zárni teljesen. Gyűlölöm, amikor tőle kell szívességet kérnem, de majd idővel remélhetőleg ennek is vége lesz. Most, hogy megvolt a válás, erre tényleg jó esélyeim vannak, mivel már nem kell pénzt kérnem tőle, és hallgatnom, hogyha azt az útvonalat követném, amit ő kijelölt nekem, akkor nem lennének ilyen gondjaim.

– Örülök azért neki, hogy jól sikerült a családi találkozás. Mármint, gondolom ezek alapján, hogy jól sikerült, és nemcsak azért nem nyilatkozol róla részletesebben, mert még zsörtölődsz magadban valamin – Nem mintha amúgy nem lenne egyértelmű, valamin biztosan zsörtölődik, de nem tudom, hogy pontosan mi is lehet az. Márpedig nagyon a fejében van, én meg eldöntöttem, hogy ezt kiszedem belőle, mivel nem akarom, hogy titkok maradjanak közöttünk. Ha van valami gondja, tudja, hogy megoszthatja velem, megbeszélhetjük, én mellette vagyok, és szívesen segítek neki lelkileg is. Nem mondom, hogy a legjobb ember vagyok ebben, de érte szeretném megtenni, hogy a szarban is ott vagyok. Nagyon is. Tényleg fontos nekem.

Érdeklődve pillantok rá. – Hogy mi folyik itt? – kérdezek vissza. De aztán megkapom a választ is, és nem pont az, amire számítottam. Ó, igen, ezt nem is mondtam. Tényleg nagyon fáradt vagyok. Iszom egy korty kávét, mielőtt még válaszolnék. – Egy barátom. Itt töltötte az éjszakát, mert kidobták őt, szóval kicsit szüksége volt társaságra. Miért? Gond? – értetlenül állok a helyzet előtt, mert nem hiszem, hogy gond lenne, ha itt van egy barátom, és segítek neki, amikor éppen szar az élete. De lehet, hogy most ezzel átléptem egy olyan határt, amit nem kellett volna. Ebben az esetben mondjuk nem tudom, mit szólnék, mármint, én azért szeretném még megtartani a barátaim, mert vele vagyok.

Az arcát elnézve, úgy tűnik elgondolkodott az álmoskönyves poénomon. Ez megmosolyogtat és azonnal javításra kényszerít. - Csak vicceltem. – közlöm, mielőtt még túl forognak a kerekek a helyes fejében. Éppen ezt az egyszerűséget szeretem benne. Mindig olyan nyugodt, kimért, kedves. És leginkább nyugodt. Tudom, hogy ezt már felsorakoztattam, és nem csak most, már vagy ezerszer, de ő nekem a menedék. Nem csak, mert mellette találtam meg, azt amit egész életemben kerestem - úgy is, hogy azt sem tudtam létezik ilyen vonzalom bennem, de a személyisége is. Egyszerű és csodálatos. Valaki, akivel boldogan leélném az életemet. Főleg, ha elhiszi nekem, hogy álmoskönyvet olvasok! (Ami nem igaz.)
- Ah, csak úgy értettem, hogy nem volt semmi újdonság. Apám most is azzal nyaggatott, hogy foglalkozzak a tőzsdével, micsoda dolog ez, hogy nem teszem... Anyám meg azért sóhajtozott, mert még nincs családom. – vállat ejtek. Amióta kiderült, hogy a feleségem lényegében egész életemben félre ment mellettem és hogy a lány, akit felneveltem, nem is az enyém, nem foglalkoztam ilyesmivel. Talán sosem voltam olyan beállítottságú. Én is tudom - a haveroktól - hogy simán összeszedhettem volna pár nőcskét, csak éppenséggel engem sosem érdekelt, hogy szobára vigyek minden jött-mentet. A randevúzásra is mostanában vettem rá magam, és nem igazán sültek el jól. Egyet kivéve. Akinek a lakásán vagyok. A baj csak az, hogy ő nem egy nő. Nem baj, mert nekem kifejezetten imponál, hogy nem az, de tudom, hogy a szüleimnek nagyon sok időre lesz szüksége hozzá, hogy elfogadják a kapcsolatomat, ha tartós marad. Amiben reménykedek.  - A húgomék meg elvannak a gyerekkel, de azok meg állandóan veszekszenek. Szerintem nem is hűségesek egymáshoz... – ezt már szinte csak oda motyogom mellé. Láttam a telefonjaikat, elég sűrűn. És azt is, egymásra milyen hidegen néznek. De nekem ehhez semmi közöm.
Nem merek rákérdezni az ő családjára, mert tudom, hogy az apjával milyen viszonyt ápol. És az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy elterelődik a figyelmem. A rengeteg szét szórt sörös doboz, meg a kaja dobozok. És ezen még nem is pörögnék, tényleg, az ölelésen is túl tudnám tenni magamat, de amikor meglátom az összegyűrt ágyneműt, összeszorul a gyomrom. És egyáltalán nincs kedvem többet beszélni erről a pár napról. Legalábbis az én részemről...
Amikor visszakérdez a kérdésemre, -amit nem tudok magamban tartani- egyszerűen csak vennem kell egy mély levegőt, hogy pontosítsak. 'Ki volt az a pasi Lawrence?' A szemeim elkerekednek, milyen higgadtan issza a kávéját, mintha nem éppen most vádoltam volna meg valamivel. Talán nem ártatlan, ahogy én azt remélem róla? Azt hiszem, hogy képes lennék elhinni ezt az egészet neki, ha a végén nem teszi hozzá, hogy "Gond?" A szemöldökeim is megugranak egy pillanatra a hangnemet hallva. Mondanám, hogy semmi közöm hozzá, hogy kit hoz fel, de azt gondolom, hogy mióta kijelentettük, hogy egymás életében komolyabb szerepet foglaltunk el, jogom van kiakadni, ha ilyenen kapom.  - Gond? – még el is ismétlem, annyira visszhangzani kezd a fejemben.  - Húha, nem, nem gond. Csak nem értem, hogy miért aludt az ágyadban. Tudtommal van kanapéd is. Vagy az nem volt elég kényelmes? – intek fejemmel a háló felé, ahol ott van az összegabalyodott ágyneműje. Nedvesítek a torkomon, megköszörülöm azt.  - Vagy lemaradtam valamiről és félreértettem a kapcsolatunkat? Még mindig bárki mással is... – mutatok felé, egyértelműen testiségekre célozva a kézmozdulataimmal. A fenébe.

Turn on every light

Kíváncsian hallgatom a történetét, mi volt vele otthon, a végén pedig még biccentek is egyet. – De hát tulajdonképpen van családod, nem? Mármint, igen, tudom a körülményeket, meg mindent, de nem értem, miért kellene kapkodnod, hogy újra családot alapíts, vagy bármi – kérdezem tőle. Meg amúgy is, önző vagyok, és hát, nem szeretném, ha újra felcsapna valami nőcskét összeszedni, hogy akkor vele majd hirtelen ő összeházasodik, gyereket vállal, mert az anyja ezt szeretné. Meg a társadalom is ezt várja el. Amúgy is, nem tudom, én az ő helyében nem vágynék már semmi ilyesmire, bejártam ezt az utat. Most itt az ideje az új dolgoknak, és hát, nézzük az önző oldalát, ismételten: én egy új dolog vagyok. Minden szempontból.

Tulajdonképpen ő is számomra is új, mivel ennyire tartós és komoly kapcsolatban én még sosem voltam férfiakkal. Azok mindig futó dolgok voltak, amik megestek, és nem voltam ellene, sőt. Most viszont nagyon úgy néz ki, hogy bármennyire is nyálas, meg lehet gyors is a dolog, de Owen mellett el tudom képzelni, hogy újra lekössem magam. Félek tőle persze valamennyire, hogy mi lesz, ha elromlik, mert nem akarom, hogy így legyen, de sosem lehet tudni, mindig benne van minden a pakliban. Tulajdonképpen biztosan megvan az oka, hogy mindketten elhagyott pasik lettünk, és ebben lehet, hogy nekünk is szerepünk van, mert mindig két oldala van az érmének, de szeretem azt hinni, hogy a miénk egy kisebb oldal, még ha tudom, hogy egy érme nem is így működik.

– Sajnálom, azért remélem, hogy jó volt ettől függetlenül. Meg azt is, hogy azért hűségesek, csak épp valami hullámvölgyben vannak. Vagy nem tudom, milyen velük a viszonyod? – érdeklődöm, miközben a kávéval vacakolok. Most ez amúgy is jól esik, hogy ő mesél, én meg még fejben kicsit összekapom magam. Iszonyatosan fáradt vagyok, és csak bízni tudok benne, hogy a kávé azért majd segít valamennyit, de jelenleg nem sok hitem van benne.

Azért ha a kávé nem is, azért a kérdései segítenek, mert hirtelen nem tudom, hogy mit is mondjak, köpjek vagy nyeljek, vagy úgy passz. Elkerekedik a szemem. Én tudom, és tisztában vagyok vele, hogy ennyi idő után, ilyen múlttal, mint ami neki van, nehéz bizalmat szavazni a másiknak, de nem hittem volna, hogy azért ennyire nem kapom meg, még egy kicsit sem. Az ártatlanság védelme még a bíróságon is jár, nemhogy egy kapcsolatban.

– Miért gondolod rögtön a legrosszabbat? Én értem, hogy mi történt veled, tényleg, de nem vagyok az ex-nejed – közlöm vele egyből, mielőtt még félreértés születne. Tényleg megértem a lelki állapotát, és azt, hogy miért csinálja ezt, már unásig ismételtem magamban, de azért ne rajtam vezesse már le. – Tom egy régi barátom, akit kidobott a barátnője. Megcsalta. Megkért, hogy átjöhet-e, de sokáig ittunk, és végül itt aludt. A kanapén, mellesleg, csak közben próbáltam már reggel pakolgatni, és mivel az ágyneműk a szobámban vannak, így csak ledobtam. Nem történt semmi olyan köztünk, amire te gondolhatsz – nézek rá komolyan, és próbálok magamra erőltetni egy kis mosolyt, és odamegyek hozzá. Leteszem a kávét közben. – Tudom, hogy nem régóta vagyunk együtt, de hidd el, hogy komolyan gondolom. Mi olyat tettem, amiért nem kaphatom meg ezt a hitet? – kérdezem meg, miközben végig simítok az arcán, ha engedi.

Elnevetem magam fáradtan, amikor pontosan azt mondja, amivel a családomon kívül mindenki tisztában van, hogy van már családom.  - No igen. Mert az ő korukban ők már... És a többi. Nem igazán foglalkozok vele, hogy mit akarnak a szüleim. Kinőttem már ebből, ezt mondjuk észre vehetnék. Boldog vagyok ott, ahol vagyok. – kedveskedő mosollyal nézek utána, bízva abban, hogy tudja, hogy ezt úgy értem, hogy vele, mellette. Nem akarok miattuk megváltozni, olyannak kiadni magam, ami nem vagyok. Ez a férfi a vágyam tárgya, itt, előttem. Ha az apám a feje tetejére állva is könyörög, hogy keressek egy nőt, csak hogy az szülhessen egy Hanson kölyköt, tehet nekem egy szívességet.
- Ó, hát elment egynek. A szokásos családi banzáj. Én jól kijövök velük, mármint a húgomékkal. Az ő dolguk, hogy mit kezdenek az életükkel... Én ugyan nem avatkozok bele a dolgaikba, csak feltűnt, hogy kap a telefonja után egyik, ha a másik eltűnt a környékről. De lehet csak az esti műsort csekkolták ilyen lelkesen. – vállat rántok. Nem pont az én tisztem mások házassága fölött ítélkezni, főleg, hogy magam is túl vagyok egy szörnyűségen. És nem vettem észre az intő jeleket, hogy hányszor, hányféleképpen csalt meg. A gyerek sem tőlem volt. Itt legalább egyértelmű, hogy a csemete a kettejük gyümölcse, kiköpött apja.
Fogalmam sincs, hogy a kellemes hangulat hol robban apró darabjaira. Ha tippelnem kellene, az ágyon összegyűrt ágynemű látványa indítja be a pulzálást, amihez a tekintetem újra és újra visszatéved.
 - Hogy jön ide az ex-nejem? – csak kapkodom a fejem. Kell pár perc, mire leesik, hogy miért hozza fel, és egyáltalán nem esik jól, hogy miután az ő lakása megkérdőjelezhető, az én múltammal dobálózunk.   - Ja, hát persze. Te nem is feltételeznéd a legrosszabbat, ha ezt látnád. – mutatok egyik karommal a makulátlannak nem nevezhető hálója fele. A magyarázatát türelemmel végig állom, nem szakítom félbe, akkor sem, ha pont ezt mondaná az is, aki nem feltétlen lett volna hűséges, ha akad egy ilyen lehetősége. Lepillantok a lábfejemre, összegyűjtöm, hogy mit is kellene, hogy mondjak most, de mire újra felnézek rá, már közvetlenül előttem áll. A szavait hallva szomorkás ívbe hajlanak a szemöldökeim, és egy mély sóhaj is távozik belőlem, amikor megérinti az arcomat.   - Én csak... – megcsóválom a fejem, de el nem mozdulok tőle.   - Tudom, hogy több kalandod volt már, mint nekem és eszembe jutott, ahogy megláttam, hogy talán ez hiányzik neked, vagy máshogy értelmezzük a kapcsolatunk milyenségét. Nem akartam rögtön rosszat feltételezni rólad, csak... – újra megrázom a fejem nemleges irányba, majd bocsánat kérően nézem őt.   - Féltékeny vagyok. És irigy, ha rólad van szó. Ez még nekem is új. Ne haragudj. – nedvesítek az ajkaimon, mielőtt folytatnám.   - Nagyon régen nem voltam kapcsolatban senkivel... Csak nem akarom elrontani. – fogalmam sincs, van-e értelme a szavaimnak, mert annyira belefeledkezek a látványba, a közelségébe, az illatába, hogy hagyom, had mondja a szám, amit csak akar. A kezeim már az öv vonalán babrálnak, hogy végig simítva dereka két oldalán, aztán a hátát megtámasztva, magamhoz húzzam. Elég közel.

Turn on every light

Mosolygom a válaszán. Ha egy ideális világban élnénk, nem lenne kérdés, hogy az ember lehet boldog egy olyan ember mellett is, aki a saját neméből van, de hát, nem élünk ideális világban, sosem fogunk igazán, ezen vágyaim már kinőttem idejekorán. – Nos, én csak örülök neki, ha boldog vagy. Annak még jobban örülnék, ha a szüleid is el tudnák ezt fogadni, nyilván, de hát, nincsenek nagy tévképzeteim, ahogyan meséltél róluk, nem úgy fest, hogy elfogadnák azt a felállást, ami... nos, mi vagyunk – fejtem ki neki, elhúzva a szám. Nem mintha az én apám az sokkal jobb lenne, sőt, szerintem még rosszabb. De nekem eleve rossz a kapcsolatom az apámmal, így nem is adok annyit a véleményére, mint ő azt szeretné.

Megértően sóhajtok egyet. Azért rossz hallani mindig, amikor egy házasság így tönkremegy, még ha amúgy lehet csak félreértés az egész. Remélhetőleg tényleg az, mert szomorú lenne. – Elképzelhető, de a naivitásból is kinőttem, szóval nem vagyok benne biztos, hogy nincs igazad. Inkább csak remélem, hogy nincs, még ha szeretem is, amikor igazad van – teszem hozzá mosolyogva, kicsit kínosan. Nem tudom, mit mondjak, nem ismerem a testvérét, annak a férjét pláne nem. Nem tisztem megmondani semmit sem, így ismeretlenül, csak tényleg általánosságban tudok beszélni, hogy nem mennek tönkre teljesen amiatt, mert… nos, valami miatt.

Megrázom a fejem. – Ezt nem tudom megmondani, de szeretném azt hinni, hogy nem feltételezném a legrosszabbat – ismétlem meg a szavait. Nem tudom, én szeretném megadni neki a bizalmat, hogy nem kezdek el feltételezésekbe bocsátkozni, hanem meghallgatom. Ettől mondjuk nem leszek jobb vagy több ember, mint ő, teljes mértékben megértem, hogy ő miért nem képes elengedni magát. Majd ezen dolgozunk még.

Felnevetek azon, amit mond. Lentebb engedem a kezem, az izmos karján végigsimítva, melyet a pólón keresztül is érzek. Nem csoda, az egész teste meg van feszülve, nem tudom, hogy még mindig az idegességtől, vagy csak úgy szimplán a helyzet adta kellemetlenségtől. – Voltam férfival, igen, de mind akkor, amikor nem voltam kapcsolatban. Az meg nem olyan sok volt, de amúgy meg elég hűséges vagyok. Tudom, hogy még mindig ennek az egésznek az elején járunk, és nem várhatok el tőled semmilyen bizalmat, hirtelen, megértem, amit mondasz, amilyen helyzetben vagy – magyarázom neki, mert tényleg így van. Nem mondom, hogy nem esik rosszul, amit mondott, amit gondolt, de meg tudom érteni, így aztán könnyen megy a megbocsátás is. Nem mintha az annyira kellene, mert nincs harag, csak rosszul esett. De mint mondtam, megértem, így tudunk ezen dolgozni.

– Nem rontod el, ne aggódj. Odáig vagyok érted. Mégis miért kellene nekem más, amikor itt vagy te? Megnyertem a lottó ötöst, nem érem be a négyessel – bókolok neki kedvesen. Érzem a kezét a derekamon, kissé belenyögök az érintésbe. Lehet, hogy fáradt vagyok, de azt nem tudom megunni, amikor hozzámér. Kihasználva a közelség adta lehetőséget megcsókolom őt, beleadva mindent, hogy érezze, nekem Ő kell, senki más, a kezeimet szintén a derekára téve, végigsimítva ott, és le a fenekéig, majd újra fel, a pólója alá. – Én is végig rád gondoltam, amíg nem voltál itt. Nem akarlak elveszíteni, és rosszul csinálni. Sajnálom, hogy félreérthető helyzetbe kevertem magunkat, tényleg – kérek elnézést a saját részemért az ajkainak suttogva, melyeket csak oly nehezen hagyok el.

Keserű nevetés tör fel belőlem, bár inkább idegesnek nevezném, mint savanyúnak. A fejem csóválva nézek le közénk, mert a szemébe nézni egy ilyen téma közepette, azt hiszem túl bántó. Nem miatta, magam miatt. Engem bánt a dolog, hogy nem vállaltam fel őt, de az igazsághoz hozzá tartozik, hogy elég friss a kapcsolatunk, a szüleim pedig elég régimódiak. Nem gondolom, hogy kitagadnának, de ehhez idő kell. Főként így, hogy már nem vagyok gyerek, ezért nem legyinthetnének rá, hogy próbáljak csak ki mindent, s mert ismernek. Tudják, hogy sokkal komolyabb vagyok annál, hogy szórakozzak, ha a szívemről van szó. Vagy bárkiről, akit közel engedhetek magamhoz.   - Nem tudom, hogy elfogadják e, hogy együtt vagyunk. Nem is akarom győzködni magam róla, vagy téged, hogy elfogadják majd. Nem beszéltünk még ilyesmiről. Ha eljön az ideje, bemutatlak nekik. Aztán pedig lesz, ami lesz. Különösebben nem tartok tőle. Mármint nyilván klassz lenne, ha szó nélkül elfogadnák a kapcsolatunkat, de megértem, ha nem fog menni. Ilyen az, ha szakadék van generáció és generáció között. – vállat ejtek, legyintve a levegőbe. Nem gondolom, hogy hibáztathatnám őket, ha nem tudnák elsőre elfogadni, hogy meleg a fiúk. Főként nem harminc év után. Bár, ha engem kérdeznének, ez elég sok mindent megmagyarázna velem kapcsolatban...
A mosolyom elégedettségemben kiszélesedik, észre sem veszem, mikor emelek pár centit államon.  - Szereted? Nahát. Azt hittem, azt szereted, amikor neked van igazad. – somolyogva fürkészem. Flörtölök? Természetesen. Úgy nézem őt, ahogy férfi csak egy embert képes nézni egész életében. Azt, aki nem csak szíve kívánsága, de vágya tárgya minden mocskos fantáziálgatásának.
Megváltozik kettőnk között a hangulat, és teljes mértékben szégyellem magam azért, amit feltételeztem róla. Talán, ha egyszer (százszor) megcsalják az embert, akaratlanul is bizalmatlan lesz olyanokkal szemben is, akik nem érdemlik meg ezt tőle. Biztosan volt annak igazsága, hogy felnyitotta a szemem, hogy ő nem volt nejem, de nehezebb beismerni, ha hibázunk, mint másra mutogatni. Így működnek az emberek, én is. - Sajnálom... – lepillantok valahová magunk közé a levegőbe. El kell gondolkodnom ezen a bizalmi kérdésen. És rendet kell majd tennem magamba, hogy ebből az egészből kihozhassam a legtöbbet, ami az én részemet illeti. Több bizalommal.
Lezuhan a tekintetem arra a pontra, ahol hozzám ér. Vajon meddig kap még lángra a testem, ha hozzám ér? Nehéz koncentrálnom erre az egész konfliktus helyzetre, ha közben ennyire közel van hozzám. A fűszeres illatfelhő megrészegít. Igyekszem minden szavát felfogni, figyelni rá, de nehezemre esik, ha közben sikerül ilyen közel édesgetnem magamhoz.  - Talán igen... – őszintén szólva fogalmam sincs, hogy mit kellene mondanom, vagy hogy ő mit mondott. A közelségében nehéz koncentrálnom. Főleg, ha önként lép hozzám, és az érintése alatt szikra pattan a bőrömön.
Kiszélesedik a mosolyom a bókja hallatán, még ebben a delíriumos állapotomban is. Szédülten pillantok a szemeibe, majd az ajkaira, végül le valahová kettőnk közé, mielőtt megszólalok.  - És mennyire is vagy oda értem? – kapom el a számomra legtetszőbb mondat lábát, hogy azon csüngve csalhassak még ki belőle hízelgő szavakat. De ahelyett, hogy így lenne, csókkal adja a tudtomra azt, amit szavakkal egyébként sem lehetne. Elmélyülök az ajkaiban, épp csak szétnyitnám igazán, hogy befogadjam, amikor elhúzódik, hogy további felesleges szavakra pocsékoljuk az időnket. Úriemberhez méltóan viselkedem, meghallgatom és lelkesen bólogatok minden szavára, de el nem engedem. Ágyékom övéhez nyomom, hogy vágyakozásomat érezhesse iránta.  - Shhhh! -  némítom el, mohón. Önzőn. Mélyen csókolom, nyelvemmel kettéválasztva ajkait. Érezni akarom melegségét, testét végig enyémhez szorítani, ölelni, eggyé válni vele. A szenvedély elhomályosítja a józan eszem. Magamhoz szorítom, nem törődöm vele, ha Lawrence megérzi vágyam bizonyítékát.  - Kívánlak... de ha fáradt vagy, vagy most épp nem alkalmas, most állíts le. - el nem engedve bújom, suttogva a fülébe ezeket a szavakat. Ha most arra kér, hogy lassítsunk, mert fáradt, vagy esetleg várja valami tennivaló, el tudom fogadni. Később már nehezemre esne...

Turn on every light

Keserűen bólintok egyet, miközben elhúzom a számat. Nekem nem számít semmit sem apám véleménye, az életemet nem határozza meg semennyire sem már, szerencsére. Nyilván, ez tudom, hogy nem egy optimális felállás, mert ő maradt nekem, jó lenne, ha tudna támogatni, szeretne támogatni, de már elengedtem, hogy ez megvalósuljon, és az életem igyekszem ennek megfelelően felépíteni. Így legalább nem ér csalódás a későbbiekben, és tudom, hogyan is álljak hozzá. – Minden kiderül majd a maga idejében. Egyelőre valóban még nincs ideje ezen agyalni amúgy sem, egyelőre mi rendezkedjünk be magunk között, aztán majd jöhet az utánunk a vízözön mentalitás ezekkel, és lesz, ami lesz – mondom neki mosolyogva. Nos, igen, azért még eléggé gyerekcipőben járunk mi is, és hát, ki tudja, mi fog még történni. Nyilván szeretném, ha nem történne semmi olyan, ami végzetes a kapcsolatunkat nézve, mert érzem, hogy erős és jó párost tudnánk alkotni, de még ki kell tapasztalnunk sok mindent.

– Természetesen, a legtöbb dologban legyen nekem igazam, de néhány dolgot azért képes vagyok kegyesen átengedni neked, alaposan megszűrve, és így harmonikus minden – nevetek fel, és szeretném meg is csókolni most emiatt, hogy érezze, csak viccelek, de helyette csak bambán állok itt.

Részben azért is, mert olyan téma következik, ami annyira már nem tetszetős nekem, de szerencsére azért sikerül megértenie, hogy mit is kívánok mondani. Nem kell elnézést kérnie emiatt ennyiszer, tényleg. Megesik, és értem, hogy honnan jött, fejben, hol és miért született meg a gondolat a fejében. Sajnos ilyen múlttal, nem mondom, hogy nekem nem ez jutott volna először eszembe, ezért sem érzem azt jogosnak, ha elkezdeném folyamatosan ezzel basztatni, és nem adnék esélyt neki, hogy elmagyarázza, neki mi játszódott le a fejében. – Tudod, valahol azért aranyos és vonzó is, hogy ennyire féltékeny vagy. Amíg nem esel túlzásba ezzel kapcsolatosan, én tudom értékelni, hogy ennyire magadnak akarsz. Én is így érzek – közlöm vele, és ha már ennyire közel áll, akkor megcsókolom a füle tövénél, kicsit meg is harapva ott. Csak finoman. Egy apró jelzés, hogy ez a férfi itt előttem foglalt, még ha nyoma nem is lesz ennek. A kiszívásból már kinőttem.

Elvigyorodom a kis kérdésére. Élvezem, ahogyan egyre közelebb fészkeli magát. Érzem az ágyékomnál, hogy egyre szűkebb a nadrágja, ami kissé megbolondít. Mit kissé? Nagyon. A fáradtságnak kezd nyoma sem lenni rajtam, és nagyon remélem, őt sem viselte meg túlságosan az utazás. – Nos… egyrészt imádom, amikor ilyen aranyosan szabadkozol. Nem mintha hobbim lenne, hogy zavarba hozzalak, mert tényleg nem ez a célom, de ettől függetlenül kifejezetten tetszik a dolog. Másrészt pedig úgy érzem, hogy annyira odáig vagyok érted, hogy alig várom, hogy kiengesztelj, amiért ilyet gondoltál rólam. Hogy érzed, meg fogod találni a módját ennek? – kérdezem játékosan, kis huncutsággal a hangomban. Felnevetek, mikor a rövid csók után elhallgattat, de ez abbamarad, amint mohón utánam kap. Beengedem őt, hogy újabb csókkal bizonyítsa ragaszkodását felém. Nyelvemmel vad táncot járok az övével, és még két apró puszi is dukál az ajkaira, amikor kissé eltávolodik, de csak az arcával. A teste alsó része szorosan az enyémhez tapad. Ettől, a közelségétől, a teste melegétől nemcsak neki van már kevés hely a nadrágjában.

– Sosem állítanálak le. Tégy velem, amit szeretnél – mondom neki vigyorogva. Kissé türelmetlenül szabadítom meg a pólójától, és a földre dobjam azt, ha már az előbb is az alá nyúltam, hogy így, teljes valójában élvezhessem a felsőtestét, amit sosem fogok tudni megunni. Végigsimítok az izmos mellkasán, végig a hasán egészen a nadrágja vonaláig. – Bizonyítsd, hogy mennyire magadénak akarsz – súgom a fülébe, biztatásképpen.

Apró bólintásokkal raktározom el mindazt, amit mond. A teljes egyetértésem az övé. Én magam sem gondolom, hogy most van itt az ideje annak, hogy foglalkozzunk bárki mással is magunkon kívül. Részemről stabil lábakon áll a kettőnk kapcsolata, és aligha hiszem, hogy bármi változtathatna ezen. Révén nem éreztem korábban még csak hasonlót sem, mint Lawrence iránt. És nem mellesleg, nem foglalkoztat egyelőre mások véleménye. Szégyen, önzőség vagy sem, a saját családomé sem. Hosszú éveken át valaki más árnyékában éltem, boldogtalanul. Nincs az az erő, ami változtathatna azon, hogy ezzel a férfival legyek, amíg ő is akar engem.
 - Jó tervnek hangzik. - somolyogva nézem őt. Tudom én is, hogy rengeteg mindent kell még megtapasztalnunk együtt ahhoz, hogy olyan stabil kapcsolat legyen, amikor már a családot is érdemes lenne bevonni. De én tényleg kész vagyok a hátam mögött hagyni bármit, ha róla van szó.
Vigyorogva hallgatom, aprókat, elismerően bólintva közben. - MMhh-mmmhh. - helyeslek, de azért közelebb lépek hozzá, játékosan grimaszolva. - Hát ha ennyire kegyes vagy hozzám, egy rossz szavam sem lehet. - nem húzódok elég közel, pedig szívem szerint magamhoz vonnám. Ehelyett az ágyon összegyűrt ágyneműből és az ölelésükből fakadó rémképekkel jövök. Képtelen lennék úgy mellette lenni, hogy ezt nem tisztázzuk előbb.
 - Aranyos és vonzó? - ismétlem el a szavait, miközben fejem oldalra billentve több teret hagyok neki a fülem körül. Természetesen bazsalyogva, derekánál szorosan megtartva, húzva magamhoz közben.  - A kis híján darabokra tört szívem aranyos neked? - vigyorogva prüszkölöm a szavakat, szinte csak suttogva nem kissé duzzadt férfiasságom miatt. Bódult állapotban beszélek hozzá, laposakat pislogva, belefúrva arcom övébe, mélyre szívva az illatát közben.  - Nem jellemző rám, hogy jelenetet rendezzek, úgyhogy ettől nem kell tartanod. Egészségesen féltékenykedek, ha féltékenykedek. De nem mondtuk még ki, hogy csak az enyém vagy, szóval nyilván ijesztő a gyűrt lepedő az ágyadon... - addig-addig igazgatom az arcainkat, amíg sikerül csókba hajolnom és egy rövid, ismerkedő, puha csókot csenek tőle.
Hallva a szavait, egyértelmű zöld jelzést ad nekem. Én pedig ki is használom ezt, magamhoz vonom, elég szorosan, ami azt illeti. Addig fészkelődök így összegabalyodva, hogy a konyha ajtófélfájának döntöm háttal. Csakhogy biztosíthassam mindkettőnket afelől, hogy innen nincs hová lépnie.  - Hát addig nem foglak elengedni, amíg meg nem bocsátasz az előbbiért... Ha kell napokig az ágyban tartalak. - búgom, éppen csak fellesve a tekintete után, majd visszatérek az ajkaihoz, hogy csókolhassam, és szavak nélkül, kifejezőbben mondhassam el, amit érzek. A tarkójára csúszik egyik tenyerem, míg a másik kettőnk közé, hogy legérzékenyebb pontján izgassam, hogy érezze, mennyire kívánom.
Szinte letépi rólam a pólómat. A megrészegült állapot semmi ahhoz képest, ahogyan én érzem magam ezalatt a mámorfüggöny alatt, mikor hozzám ér és ahogyan hozzám ér. Egy másodperccel később már rajta sem marad póló. Úgy hajítom le magunk mellé, mintha legalábbis gyűlölném azt a nyamvadt ruhadarabot. - Aggh. - nyögök fel, amikor arra kér, hogy bizonyítsak. Mindkét kezem egyszerre ereszti el, hogy aztán újra ölelhessék. És amint már magamhoz vontam, így, együtt szendergek el vele a hálójába, az ágyáig, ahol hagyom, hogy hanyatt essen a matracán. Végig vezetem rajta a tekintetem, majd a fejem csóválva térdelek fölé annyira, hogy kibonthassam a nadrágját. Férfias, mély sóhajok hagyják el a szám, türelmetlenül zilál a mellkasom. Ég a bőröm érte, hogy újra egymáshoz tapadhassunk. De előbb...
... ha sikerült levennem a nadrágot róla és az alsójától is megszabadítottam, magammal is így teszek. Úgy magaslok fölé, lassan és kimérten, mint egy ragadozó a prédája fölé. Hagyom, hogy ágyékaink egymáson csússzannak és ahogy érintjük egymást, érzem, hogy nem csak kemény a vágyakozásunk, de elég nedves is.  - Lawrence... - nyögöm, ahogy lenézve rá, leeresztem törzsem, hogy végig csókolhassam a nyakát, a kulcscsontját, a mellkasát. A hullámzást egy pillanatra sem abbahagyva, sőt, hogy tetézzem, egyik kezem levezetem, hogy mindkettőnk sóvárgásának lenyomatát csokorba fogva, még jobban izgathassam.

Turn on every light

Örülök, hogy tetszik neki az ötletem, szerintem ez az egyetlen igazán járható út. Sajnos nincsenek nagy reményeim, hogy a családja elfogad majd engem. Arról sincsenek, hogy engem elfogad az apám, hogy az életem lehet, hogy egy férfival szeretném leélni. Szerencsére engem ez már nem érdekel, a legkevésbé sem, mindent megtett az apám annak érdekében, hogy így gondolkodjam róla, de még Owennek lenne esélye, hogy jó viszonya legyen velük. Így aztán persze azért szurkolok, hogy belenyugodjanak; úgy vélem, idővel muszáj lesz nekik, ha szeretnék a fiukkal tartani a kapcsolatot. Amennyiben persze mi túléljük a kezdeti időszakot. Ha nem, egyrészt nagyon fájna, már most, viszont a családját megkímélhetjük. Kivéve, ha talál utánam valaki más férfit, de egyelőre ez a férfi én akarok lenni, és ezért mindent meg is teszem.

– Látod, minden kegyem a tiéd, innentől egy szavad sem lehet – játékosan szólalok meg, mielőtt még a balhé kitörne. Szerencsére azért hamar sikerül rendeznünk a lapokat, hogy mekkora nagy félreértés is van itt.

Bólintok egyet, mosolyogva. Tényleg értem azt, ahonnan ő jön, ahogyan ő gondolkozik, teljes mértékben megértem, csak éppenséggel remélem, hogy ezen kételyeket majd hamar le fogom tudni oszlatni. Nem kívánok mással lenni, csak vele. Az ő szíve érdekel, az ő mindene, és ebben nyilván azért bőven benne van a testiség is, mert hát, férfiak vagyunk, az igényeink erre megvannak. Nem akarom ezt az egészet mással leélni és megosztani. – Teljesen érthető, tényleg. Örülök, hogy tisztáztuk. Azért remélem, hogy te is így gondolkodsz, és nem kapsz itt rá arra, hogy férfiakkal legyél, úgy értem, más férfiakkal, és találjak én is folyton gyűrött extra ágyneműket nálad – nevetek fel. Nem tudom, mennyire kapott rá erre a fajta élvezetre, egyelőre én úgy érzem, hogy nagyon is, de ennek tudomásom szerint csak én élvezem jelenleg hasznát. Én is nagyon reménykedem abban, hogy ez így is marad, ahogyan ő is.

Felnevetek a szavain. – Úgy fest, akkor napokig nem szabad megbocsátanom Neked – drámaian sóhajtok fel. Szeretem, amikor átveszi az irányítást, és határozottá válik. A lelkem mélyén bár maga a vádaskodás azért nem esett jól, de utólag azért már tetszik, hogy kiáll magáért. Néha olyan megengedő, és meghúzza magát, ami szintén tud aranyos lenni, ellenben szeretem, mikor hatást gyakorlok rá, és követelőzővé válik, olyanná, aki megmondja a tutit. Felsóhajtok az érintéseire, melyeket követek, megszabadítva a pólójától. Előrébb dőlök, hogy könnyebben le tudja rólam venni, és szorosan összefűzöm magunkat, hogy a mellkasaink összeérjenek.

Minél többet vagyok vele, annál inkább kell bevallanom magamra, hogy szeretem a női gyengédséget, a női törékenyebb testet, de ez az igazi. Az ő kemény valója, az, hogy nem kell attól félnem, hogy összetöröm – még ha erre elég kevés is az esély azért. Ő kell nekem. Csak Ő.

Hagyom, hogy levetkőztessen teljesen, hogy izgalmam bizonyítékát láthassa, majd a tekintetem az övére vándorol, mely határozott állással jelenti, hogy igen, ezt akarom. Engem. Felaljz a gondolat, hogy ezt én váltom ki belőle. Szerencsére ennyire nem adom könnyen magam, de ettől függetlenül érzem, hogy már csak az a csúcsig tudna repíteni, ha nézhetem őt, ha meg még ráadásul csokorba is fonja férfiasságainkat, akkor végképp, ahogyan ezt most is teszi. – Nem tudok betelni veled – mondom neki, felsóhajtva, amint szabad újra a szám.

Hagyom, hogy csókokkal kényeztessen, felfedezve újra minden porcikát, ami most már csak az övé, ha akarja, és elveszi, és szerencsére ezt teszi. Beletúrok a hajába, és finoman húzom magam felé, amint kellő ideje lentebb tartózkodik, hogy újra az ajkain csünghessek. – Akarlak – súgom a füleibe, majd amint erre lehetőségem van, egy határozott mozdulattal fordítok a pozíciónkon, hogy most én csókolhassam őt végig, hosszasan elidőzve a kulcscsontján és a mellkasán, majd le a hasáig, és kissé hátrébb mászva az ágyon végül eljutok oda, ahová már egy jó ideje szeretnék. Finoman nyalom végig, mintha a legédesebb nyalóka lenne, amit hosszasan ki szeretnék élvezni, hogy aztán a számba vegyem, és tovább kényeztethessem a nyelvemmel, a tekintetemmel sokszor felnézve, hogy lássam az arcán a kéjt, amit kiváltok belőle.

Tulajdonképpen teljes mértékben igaza van abban, hogy egy szavam sem lehetne. Aprókat bólintva somolygok magam elé, de szavakkal nem fejezem ki magam. Mióta megismertem, az egész életem megváltozott. Azt érzem, sokkal kiegyensúlyozottabb, nyugodtabb vagyok, de közben meg sokkal izgatottabb is. Van ennek bármi értelme? Érdekes, hogy egyetlen ember hányféleképpen képes ránk hatni. És hogy eközben mi magunk miféle változásokon megyünk keresztül.
 - Ehehehe, hát ettől tényleg nem kell félned. - vigyorogva rázom meg a fejem, alig észrevehetően. Szórakoztat a gondolata, hogy egy csipetnyi féltékenységet érzékelek belőle áradni, amikor a többi férfiről esik szó és az én e téren való tapasztalatlanságomról és éhségemről. De szó sincs ilyesmiről, csak vele akarom ezt az egészet.  - A kíváncsiságom és éhségem csak rád terjed ki. Más férfiakra nem is... Nem is néztem még úgy rá egyre sem, hogy látok-e bennük valamit, ami esetleg... És nem is hiszem, hogy fogok. Hűséges típus vagyok. - bólogatok lelkesen. Igazság szerint ebben a mai világban ezek már csak légből kapott szavaknak tűnnek, tudom. Magam is beleestem egy hűtlen kapcsolatba, de egyáltalán nem jelenti ez azt, hogy ne lehetne az emberiségben legalább egy maréknyi olyan ember, aki tényleg képes kitartani a párja mellett. Szeretnék ilyen lenni. És hiszem is, hogy ilyen vagyok. Szeretném, ha ettől nem tartana. Az egész életem abból állt, hogy egy hűtlen, rideg, goromba nő mellett éltem. Tulajdonképpen szótlan tűrve a bántalmazást, ami szavakkal történt. Ha valaki, én biztosan nem fogok más férfiak után futni, mikor itt van nekem ő. És ennyire rendben vagyunk. Nem vagyok hülye, hogy mindezt eldobjam.
Felkapom a fejem egy mohó pillanat erejére, amikor incselkedik velem. Féloldalas mosolyra húzódik a szám, lágy nevetéssel kezdem el falni.  - Én nem bánom... - búgom egy árnyalattal sötétebben és vágyódóbban, miközben ajkai után kapnak enyémek. Az igazság az, hogy egyáltalán nem bánnám, ha erről szólna az életünk. Nem kellett még a vagyonomhoz nyúlnom, pedig a családi tőke és az éttermek miatt tényleg nem kéne szűkölködnünk. Bejárhatnánk egész Európát, miközben semmi mással sem kellene foglalkoznunk csak egymással... A probléma csak az, hogy Lawrence valószínűleg nemet mondana, ha megkérném, hogy hagyja ott a munkáját. Pedig előbb utóbb ez a beszélgetés meg fog történni kettőnk között. Ugyanis nem akarom, hogy az életét kockáztassa többé. És azt gondolom, ha megtehetjük, ugyan miért ne tennénk meg?! Szükségem van rá, ahogy neki is én rám. Boldogok lehetnénk, kötöttségek nélkül...
A szavaival kizökkent a gondolat menetemből, miközben ösztönösen nyúlok hozzá, magamhoz, hogy izgassam olyannyira, hogy elveszítse a józaneszét is. És ne maradjon semmi más a szobában, csak ő és én, ahogy egy masszává olvadva megfejtjük meddig lehet fokozni a testünk örömeit. De ő fordít kettőnkön, és amikor ez megtörténik, képtelen vagyok másra koncentrálni, csak a látványra, ahogy felfal, ahogy ízlel, ahogy kíván... Kevesen múlik, hogy ne robbanjak fel ebben a percben, ezért gyengéden elhúzom, bűnbánó mosollyal az arcomon. Ha még egy-két ilyen mozdulattal falt volna, biztosan szégyelltem volna magam.
Így viszont feltolva magam, fordíthatok kettőnkön, hogy végre az igazi extázist is elhozhassam kettőnknek - természetesen előtte a megfelelő előkészületeket megtéve -. Hasra fordítom, és úgy tornyosulok fölé, hogy az árnyékom betakarja, másra nincs is szüksége. Csókokkal hintem, miközben gyöngéd lassúsággal felfedezem, figyelve rá és a testének reakcióira. Ha pedig úgy érzem, hogy épp eléggé lángol már a vágyakozástól, hogy folytathassam, nem tudok finomkodni. Nem is teszem...
Mindvégig figyelek rá, hogy ő se maradjon érintetlen. Egyik kezem - bő nyálas kezem - folyamatosan dolgozza, izgatja, csókokkal becézem nyakán, tarkóján, és ha bírja, miután megtörténik a csillag robbanás mindkettőnk részéről, újra bepróbálkozom. És ha engedi, egészen estig maradok nála. És rövid szünetek után, újra és újra magamhoz édesgetem. A konyhában, a fürdőben, de még a folyosón is elkapom.