Nem volt túl sok hangulatom soha a közös ebédhez, amin minden alkalommal igyekeztük eljátszani azt, hogy mennyire tökéletes család is vagyunk mi. Ez általában úgy telt, hogy jóidő esetén kimentünk a kertbe, és ott terítettek meg a személyzetünk. Ezek után pedig mindannyian kiöltözve, díszbe vágva magunkat leültünk az étel elé, keresztény normák szerint – mert ugye az mindig menő egy buddhista vallású embernek, aki megkeresztelkedett... ja nem – hálát adtunk az ételért, majd nekiláttunk néma csendben az ebédnek. Nem volt túl nagy adag, és minden alkalommal ugyanazt ettük... Steaket félig átsütve, egy kis adag jázmin rizzsel köretnek mellé, illetve egy kevéske salátát és bor volt a terítéken. Desszertet nem ettünk, anya mindig csak „az emberi test megrontójának” titulálta a legtöbb habos édességet, ami miatt Yebivel mind a ketten arra kényszerültünk, hogy dugdossuk a fiókjainkban a nasikat.
Általában az ilyen ebédeken mi nem szólalunk meg, amíg nem kérdeznek minket... Nálunk ez így megy. Az evés és a beszélgetés nem függ össze, ezért lényegében csak a munka és házasság témában merülnek fel a kérdések ilyenkor. Én a maira is szépen kiöltöztem, reménykedve abban, hogy a szüleimmel kötelezően eltöltött fél óra alatt nem fogják észrevenni a másnaposságom jeleit. A szemem alá dupla annyi korrektor került, elrejtve ezzel a karikákat... Legalábbis azt hittem, hogy elrejtettem őket.
- Betegnek nézel ki Ye Na – mondta az anyám, amikor az asztalhoz ültem. Én a magam részéről már azonnal tudtam is, hogy mi erre a kérdésre a helyes válasz, így egy vérszegény kis mosoly kíséretében mondtam ki a kielégítő választ.
- Csak fáradt vagyok anya. Keveset aludtam az éjjel – lényegében nem hazudtam. Csak azt az információt felejtettem ki, hogy tegnap nem tanulni mentem át Rosie-hoz, hanem házibulit tartott. Az ilyen apróságokról nem kell tudnia, a rólam készült képek pedig már mind eltűntek, hála Mr. Seo-nak.
- Ye Bin – szólította meg apám az öcsémet is, miközben egy darab húst vágott ketté – Üzletet fogunk kötni a Yang családdal, ezért egy barátságos teniszmeccssen kellene részt venned velem.
Én magam sosem szólok bele ezekbe a beszélgetéseknek az üzleti részébe, de erre most felkaptam a fejem. Tekintve, hogy az öcsém szerintem soha életében nem sportolt – ellentétben velem aki versenyszerűen teniszezett – biztosan képtelen lenne megcsinálni ezt a feladatot. Nem is értettem mit akarnak Yebitől ebben a helyzetben, így egyszerűen képtelen voltam arra, hogy ne kotyogjak közbe.
- Yebi és a tenisz? – a lesajnáló hangom miatt az öcsém vetett rám néhány szúrós pillantást, viszont én is tudtam, hogy ha rajta múlik, akkor nem jön el erre az egészre.
- Veszítenünk kell, Ye Na – jelentette ki apám, mire én bólintottam. Nem sokat kellett győzködnöm arról, hogy képes leszek nem porig alázni Braylen húgát... Mert nekem is ez az érdekem.


Viszont ennek ellenére is ijesztően alapos volt a felkészülésem. Határozottan az egyik kedvenc teniszes ruhámat választottam ki magamnak, illetve még mielőtt a Yang família két tagja megérkezett volna, én már nekiálltam a bemelegítésemnek. Pont pár erősebb szervát játszottam át a másik oldalra, amikor megpillantottam az ajtón belépő férfit, és a nálamnál nagyjából egy évvel idősebb és ugyanennyi centivel alacsonyabb lányt. Amint apám intett is felém, odaléptem mellé, és a mondandójának pont a lényeges végét kaptam el.
- ... Ő itt a nagyobbik gyermekem Ye Na – mondta a velem szemben álló férfinak, aki felé egy meghajlással fejeztem ki a tiszteletem és csak imádkoztam azért, hogy lehetőleg ne időzzön el rajtam túl sokáig a tekintete. Simán tudnám állni az övét, de udvariatlanság lenne megtenni.
- Amíg felkészülünk, ismerkedjetek meg lányok – jelentette ki a férfi, miközben a fejem búbján levő, tökéletesen összefogott hajamat egy kicsit megpaskolgatta. Ettől pedig úgy éreztem magam, mint akit becsicskítottak. Amint arrébb álltak a szüleink, én magam rögtön az arcomra varázsoltam a legszebb mosolyomat és ahelyett, hogy kezet fogtam volna a lánnyal rögtön kitártam a két kis vékony karomat, hogy át tudjam ölelni őt.
- Szeretnél tétre játszani? – suttogtam a fülébe rögtön a szavakat, amivel körvonalazódni kezdett egy örgödi terv a fejemben... Csak én a magam részéről nem voltam biztos abban, hogy mennyire bátor.
- Örülök, hogy megismerhetlek – mondtam végül hangosabban amikor elengedtem – Ahogy apa is mondta... Ye Na vagyok, de szólíts nyugodtan Nanának, ahogyan mindenki teszi.
Tény és való, hogy alapból is kedves vagyok az emberekkel... Viszont ebben a helyzetben saját magam miatt tettem meg mindezt. Azért, hogy megszerezhessem a bátyját, vagy legalább az érdekemben szólhasson pár szót, így... Muszáj összebarátkoznom vele, nem? Egy felszínes kapcsolat ide vagy oda... A cél szentesíti az eszközt.

Yena & Jasmine

'Don't touch my brother!'

Lihegések közepette érnek véget az utolsó mozdulatok, miközben a zene is fokozatosan halkul el. A koreográfus jónak ítéli meg a táncot, én nem látom ennyire pozitívan a végeredményt, nem a tánc milyensége miatt, hanem mert Patrícia Collinsról teljes meggyőződésem, hogy nem csak énekelni nem tud - ahogy eddig hittem -, hanem táncolni sem. Ilyenkor érzem azt, hogy nem becsülik eléggé a háttértáncosokat, a két nap múlva megrendezésre kerülő koncerten többet teljesítünk, mint maga a híresség és sokkal jobban is tesszük a dolgunkat, mint ő, de mégis mindent neki számolnak el. Én táncos vagyok, az is akarok maradni, de kezdem egyre inkább nehezményezni, ha béna sztárocskák mögé utasítanak.
Egy gyors zuhanyt követően kezembe kerül a telefonom, amin villog minden, amit villogni képes. Két nem fogadott hívás apától. Próbálok vidám hanggal beleszólni, törülközőbe csavartan hallgatom őt egyre jobban elmérgesedő arccal. Mindig keresztbe szervez nekem, transzcendens érzékekkel tud kérni, hogy tegyem magam szabaddá.

Szapora tempóban kopognak az otthoni padlón magassarkúim, amint megérkezek, első utam az öreghez vezet. Már belefáradtam, hogy leplezzem érzéseimet, úgyhogy nem is erőlködök, hogy ne látszódjanak ingerült vonásaim, mikor odaérek hozzá.
- Ugye nagyon jó indokod van, hogy miért mondtam le a holnapi és egyben utolsó próbámat a fellépés előtt? - támadok rá összefont karokkal. Meglazítja nyakkendőjét.
- Hé-hé, kicsim, természetesen fontos dologról lenne szó! Leülsz? - nyújtja kezét a fotel felé, mire megrázom fejemet.
- Nem. - Megköszörüli a torkát, míg én enyhén oldalra billentem a fejem.
- Tehát... Jasmine, képzeld, befejeződtek a tárgyalások és mindkét fél aláírta a szerződést.
- És?
- És ennek örömére egy közös teniszezést rendezünk a két család között, hogy jobban megismerjük egymást. - Várok még egy kicsit, hátha folytatni akarná a nagy bummal, de sajnos koppan, hogy mindössze ennyiről lenne szó. Kiakadtan tárom szét gyűrűkkel és karkötővel teli karjaimat.
- Szóval egy béna teniszmeccs miatt hagyom ki a legfontosabb próbát? Apa, tudod, hogy ez nekem mennyire fontos lenne és... - emeli fel kezét és szavai már szakítják is meg az enyéimet.
- Jas, kérlek, nagyon fontos lenne ez nekünk - néz érzelmesen a szemembe, nem sokszor látom így, nem mintha megszelídítene, viszont tudom, hogy nem szabadna már csak koromnál fogva sem sokat veszekednem vele, ahogy nekem is sokkal jobb, ha nem lázadozok, még oda lenne a fejében rólam kialakított tekintélyem. Mélyet sóhajtok, s ebből érzi már, hogy megadtam magam, mosolyra is húzódik szája.
Sajgó fejem homlokát kezdem masszírozni.
- Miért tenisz? Nem is tudsz játszani. Bray meg aztán főleg nem.
- De te igen! - Újabb sóhaj érkezik tőlem. Nem értem, esküszöm nem értem a gondolkodásmódját. - Ne aggódj, nyerni fogsz!
- Miből gondolod ezt ilyen határozottan? - nézek rá kérdő szemekkel.
- Csak tudom... - simogatja meg vállamat, majd mögém lép és szép lassan elhagyja a nappalit. Vagy minden le van zsírozva és akkor meg a játék egyetlen élvezetét is megvonják tőlünk, vagy annyira hisz a tenisztudásomban, hogy mer vele ösztönözni. Nem tudom, de egyik sem tud eléggé jó kedvre deríteni.

Próbálok nem úgy hozzáállni a délutánhoz, hogy mi miatt hagyom ki a táncot, ám nehezebb mosolyt erőltetnem magamra, mint azt hittem. Mégis igyekszem mindent megadni az alkalomnak, a másik család tagjainak szintén, úgyhogy csak annyira öltözök kényelmes, sportos ruhába, amennyire a tenisz megköveteli. Nem kell mélyen a szekrényembe nyúlnom, hogy elővegyem a fekete színű teniszruhámat, amit tán még maga Sarapova is megirigyelne. Piros zsúr és a nálam átlagosnak számító macskásra kihúzott szemek a vártnál jobban is passzolnak szettemhez.
A helyszínen természetesen illendően bemutatkozunk egymásnak, két koreai kultúrájú család találkozik, úgyhogy felelevenítem a másik kontinensre jellemző szabályokat, még ha virít is mozdulataimon, hogy mennyire rendellenesek azok nekem. Kézfogás és a puszi jobban illik testemhez, mint a meghajlás, de természetesen nem okozok csalódást.
Nem szólok bele a szülők párbeszédébe, nem érdekel, hogy mi ez az üzlet és miről társaloghatnak, ellenben szemügyre veszem a velem egykorúakat, különösen a velem egynemű tejszőke szépséget.
Nem kenyerem a csodálatos ártatlan mosoly, de egy szerény nőieset megejtek én is felé, majd egy pillanatra ledöbbent az ölelés szándéka, amit persze elfogadok és gyöngéd, mégis határozott mozdulattal viszonozom az egyébként szép gesztust. Nincs a lánnyal semmi gondom, nekem egyedül az a bajom, hogy most itt kell lennem, amiről ő nem tehet, úgyhogy nem szándékozom nemtetszésemet rázúdítani. Tükör vagyok, ahogy ő viselkedik velem, úgy fogok én is hozzáállni.
- Nincs miért tétet tennem. Neked tán van? - nézek vissza rá szemrebbenés nélkül, ismerem ezt a világot, amit ő akar itt és most játszani velem. Nekem nincs szükségem semmire, amit ő nyújthatna számomra, noha talán ő még nem kapott meg valamit, amit én tudnék neki nyújtani, nem mintha ne lenne oly' sok mindenem, mely ezt a válaszát kielégítheti. Mintha mi sem történt volna, visszalapozunk a kezdetek kezdetére.
- Örülök a lehetőségnek, Nana. Engem Jasmine-nak szoktak szólítanak. - Annyira talán mégsem örülök, de hát erről továbbra sem ő tehet, ami pedig a nevemet illeti, van, aki nem Jasmine-nak szólít, de azt neki nem kell tudnia, amúgy is esetünkben lényegtelen, hogy a bátyámnak és apámnak olykor Hercegnő vagyok, mindkettő más célzattal hív így, ami ugyancsak felesleges információ jelenleg.
Az érkezés után nem egyből kerül sor a játékra, örülök, hogy van idő megismerkedni a sportkomplexum nyugisabb részén. Leülök a padra, hogy megigazítsam cipőfűzőmet.
- Miért szeretnél tétre játszani? - Térjünk akkor már a lényegre.

Soha nem vállaltam volna, hogy részt vegyek bármiféle olyan eseményen, amivel a szüleink esetleges üzleteket akarnának nyélbe ütni... Viszont jelen esetben én magam is éreztem, hogy nem igazán hagytak számunkra más választást. Mivel semmi kedvem nem volt jövendőbeli férjelöltekkel ismerkedni, esetlegesen sógornőkkel találkozni, igen extra dolognak kellett ahhoz történnie, hogy lényegében belemenjek ebbe az egész dologba.
Egyrészt ilyen volt az öcsém kondíciója, ami bár egy teniszmeccs elvesztéséhez tökéletes volt, én a magam részéről nem akartam végignézni, ahogyan a kis spagetti karjai majd’ kiszakadnak a helyükről... Illetve bár sokszor nem viselkedem felelősségteljes nővérként, valamennyire én magam is érzem azt, hogy vigyáznom kell a fiúra... Mert én vagyok a nagyobb. Így lényegében teljes mértékben szemétség lett volna hagyni tőlem azt, hogy ő csinálja végig a meccset.
Másrészt pedig ott volt a bizonyos, bűvös név, amit az apám is kiejtett a száján... Yangék. A Yang család, akik az utóbbi időben a legnagyobb elfoglaltságommá váltak. Mert Braylen profilját figyelemmel kísérem az instagramon, ahogyan igyekeztem információkat gyűjteni – inkább kevesebb, mint több sikerrel – a húgáról és a nővéréről is... Mindezt csak azért, mert ténylegesen halálosan beleszerettem a középső gyerekbe mondhatni egyetlen pillanat alatt. Aki azt a fiút nem képes úgy látni, ahogyan jelenleg én látom, nos hát... Minden bizonnyal vak és hülye.
Ez pedig tökéletes lehetőség volt számomra... Plusz megvédhettem vele Yebikét, tehát lényegében jó testvér vagyok és esélyt kapok arra, hogy lenyűgözzem a családot... Legalábbis szeretném megpróbálni.
Valahol reménykedtem abban, hogy majd Braylen jön el a meccsre, viszont nem csüggedtem akkor sem, amikor a leendő sógornőmet pillantottam meg. Határozottan szép lánynak tűnt, és mivel ő is hozzám hasonlóan elég csinos teniszruhát viselt – csak éppen pont a világ legsötétebb színét öltötte magára – én már el is döntöttem, hogy akár jóban is lehetnénk... Annak ellenére is, hogy jelenleg megtestesítettük a ying-yang jelenséget, csak éppenséggel rajtam semmi fekete nem volt, ő pedig a fehér darabokat kerülte.
Amint az üdvözlésre került sor, én magam szívélyesebbre fogtam a kelleténél, viszont nem akartam megjátszani magam a lány előtt. Pontosan azt akartam, hogy tisztán kezeljük azt, hogy valamit szeretnék tőle, mert sokkal kevésbé szimpatikus eljátszani a normálisat, aztán a tárgyra térni.
- Nekem van miért játszanom – jelentettem ki rögtön kertelés nélkül, mert szerintem ő maga is csak arra várt, hogy a lényegre térjek – Történetesen van valami, ami jól esne jutalomként, ha én nyernék, de semmi sem erőszak.
Végig kedvesen beszéltem vele, és ebben semmi műmájerség nem volt. Alapvetően ha ténylegesen meg akarom szerezni magamnak Braylent, akkor nem szabad túl messzire mennem vele kapcsolatban. Plusz ő is kedves volt velem, még az ölelésemet is viszonozta, így lényegében semmi panaszom nem lehetett rá... Normálisan kezelte a helyzetet, holott egyértelműen a tudtára adtam, hogy némi érdek is van abban, hogy én ma eljöttem ide.
A nevét csak mosolyogva nyugtáztam egy bólintással, majd mivel ő maga is szerette volna, hogy a tárgyra térjek, egyszerűen csak megtettem a dolgot. Nem éreztem magam túl magabiztosnak, de pofátlanul határozottan suttogtam oda neki a szavakat ennek ellenére is.
- Kedvelem a testvéredet – mondtam ki egyszerűen, hiszen lányok vagyunk, az pedig jelen esetben teljesen egyértelmű volt, hogy kire gondolok – Szóval ha esetlegesen nyerek... Örülnék neki, ha pár jó szót tudnál szólni az érdekemben nála. Ha veszítek bármit megkapsz tőlem, amit csak szeretnél.
Hogy mit tudnék adni egy olyan lánynak, akinek hozzám hasonlóan rengeteg pénze van? Nos, jó kérdés, de elég sok minden belefér abba az ajánlatba, amit tettem neki. Én nem kértem tőle túl sokat ellenben talán számára megérné, ha kapna valami nagy dolgot kvázi a semmiért cserébe.
- Ha nincs alku, sincs gond – eresztettem meg felé egy kissé számító mosolyt – Egyszerűen csak nehezebb lesz akkor megnyerned a meccset.
Mert nekem őszintén nem jelentett semmit az, hogy ha egy üzletet a családom nem tud nyélbe ütni. Otthon megúszom majd egy pofonnal, ellenben legalább nem fogok totál vesztesként kikerülni a helyzetből, mert ők sem boldogan távoznak haza. Nekünk pedig van elég partnerünk és ismerettségünk ahhoz, hogy pótolni tudjuk Yangékat... Nyilvánvalóan arról szólt az egész, hogy Yebikét bemutassák Jasmine-nek, plusz jól jött volna az üzleti kapcsolat is, viszont én nem akartam, hogy az öcsém bármilyen módon érdekből házasodjon össze valakivel, illetve egyetlen pillantás elég volt ahhoz, hogy lássam: ez a lány kiskanállal zabálná meg az én kis bébikém lelkét.

Yena & Jasmine

'Don't touch my brother!'

Vannak, akikkel kifejezetten nem jó a kapcsolatom, nekik esélyük sincs szívességet, vagy bármit is kérni tőlem, hacsak nem megfizetik az árát, nem is feltétlenül pénzzel. Tagadni se lehetne, hogy így neveltek minket, az üzletbe születtünk bele, így mi magunk is mindent annak rendje és módja szerint bonyolítunk le. Mindazonáltal nem a kelleténél jobban meglep Nana azzal a burkolatlan szándékával, miszerint neki szüksége lenne valamire, amit tőlem tudna megszerezni, holott még életemben nem láttam a lányt, illetve ez hazugság, mert látni láttam, de közvetlen kapcsolatba még nem kerültünk ezidáig. Nem szeretek első látásra véleményt nyilvánítani a másikról, ennek kapcsán nem is tudom egyelőre hova tenni ezt a közvetlen őszinteséget, mely valljuk be, meglehetősen ritka köreinkben. A protokoll az, hogy előbb jópofizás, aztán jön a kőkemény politika, miközben én tipikusan olyan nő vagyok, aki nem szeret idő fecsérelni a felesleges dolgokra, így hát talán különös, de még egész szimpatikus lépés is tőle az, hogy a szándékával indít. Ugyan már, közel egyidős, egy cipőben járó nők vagyunk, legalább mi csináljuk normálisan, ha a mellettünk lévő szüleink erre nem képesek.
- Legalább van értelme itt lennem, ha már "kötelező" családi program - nézem a jó oldalát. Habár nem vagyok egy adományozó típus, kíváncsivá tett ezzel a megállapodással, holott ez nem a teniszen műlik, az fog nyerni, aki a jobb, mindeközben pedig kettőnk között megindul egy alku, vagy ahhoz hasonló ügy. Hazugság, hogy nem imádom az ilyeneket.
Meglep, hogy az, amit én tudnék nyújtani számára. A bátyám? Amint kiejti száján, nem tudom visszatartani a mosolyomat. Tényleg az ikertesóm kell neki? Ne már, alig ismerem pár perce, de már most ki merem mondani, hogy sokkal jobb embert érdemel ő nála.
- Biztosan Braylen a szíved vágya? - nézek vissza rá, mint aki ódzkodik, vagy féltené, már nem a tesót, hanem Nanat. - Annyi jó pasi van New Yorkban, neked tényleg ő kell? Már ne értsd félre, nem a stílusérzékedet kérdőjelezem meg, de amennyit hallottam rólad, nem egy gyerekes és csökönyös kisfiút hittem, hogy szán neked a sors... - Igazából ez már nem az én dolgom, csak furcsállom. Meglepett ez a kérése, úgyhogy míg felveszem a cipőmet, hagyom magamnak gondolkodási időt. Nem érdekel, ki nyer, ez nem motivál a meccs közben.
Engem nem érdekel, kivel kavar a bátyám és azt sem, hogy Nanát ki felé húzza a szíve, csak furcsa, hogy Braynek itt egy ennyire jó lehetőség, amit szerintem nem érdemel meg, minthogy Nana is inkább egy érett ember mellett lenne a helye, de nem vagyok se pap, se senki, hogy ezt kinyilatkoztassam. Inkább nézem a magam helyzetét: ha végre lenne tesómnak egy normális barátnője, aki megnevelné és nem az én agyamat húzná, azzal én nagyon profitálnék.
- A szülők elrendelték, hogy nekem kell nyernem, igaz? - kérdezem, hallva Nana szájából is egészen kevés feltételes móddal, hogy én fogok nyerni. Apám is ezt mondta. Mi van itt emberek? Végül felegyenesedek és bemelegítésként megnyújtóztatom testemet.
- Nem látom akadályát, hogy miért ne szólnék rólad pár szót neki. - Igazából valahogy azt kellene elérnem Nana által, hogy Bray ne köpjön be a szüleinknek, minthogy kiderült, hogy tud rólam és a nem éppen példás életemről, de bárhogy nézem, nehezen tudnám ezt Nanán keresztül elérni. Ez csakis rám és a testvéremre tartozik. - Nekem előnyös, ha általad kicsit megembereli magát Bray végre, úgyhogy mi lenne, ha megegyeznénk valami olyasmiben, hogy én közreműködöm közöttetek, aztán jössz nekem eggyel. Most pedig teniszeznék egy jót - mosolyodom el a végére. Lehet, hogy normális testvér éppen nagyon kritikus lenne a bátyjának kiszemeltjével, de sajnos mi már olyan mélyre süllyedtünk, hogy minden mindegy, csak legyen már neki valakije, aki elcsavarja az agyát, mondjuk rólam és az ügyeiről. Azt kívánom, hogy legyen neki fontosabb dolga, mint rajtam csámcsogni.

Valahol sértőnek találtam, hogy az én testi adottságaimmal és a sport iránt mutatott szeretetemmel sem vett annyiba a családom, hogy első körben felkérjen a mai barátságos üzleti meccsre. Nyilvánvalóan nem apán múlott a dolog, mert ő legalább annyira ismer minket, hogy a szokásainkkal tisztában legyen, azaz: engem vitt anno tenisz edzésekre és el is jött a meccseimre, Yebikét viszont nem. Tehát nyilvánvaló, hogy a sport inkább az én terepem mint az öcsémé és bár jó taktikai húzás lenne – ha már veszíteni megyünk – hogy a rosszabb játékost vigyük el, ettől függetlenül én nem voltam hajlandó hagyni, hogy egy lány – és itt most nem degradálom a legkisebb Yang lányt,  erre felhasználják a testvéremet, így egyszerűbb nekem eljátszani a béna játékost. Lényegében ahogy elnéztem Jasmine-t hasonló testfelépítéssel rendelkeztünk annyi különbséggel, hogy ő izmosabb volt nálam, és valamivel alacsonyabb. Ha a súlyát meg kellett volna tippelnem, akkor maximum egy kilóval éreztem volna nálam nehezebbnek, de én már annyira lehetetlenül vékony derékkal és törékeny alkattal rendelkeztem, hogy lazán tűnhetek könnyebb prédának a nyilvánvalónál.
- Tetszik, hogy megláttad rögtön a dolog előnyös oldalát – húztam én is egy udvarias mosolyra az ajkamat, majd direkt úgy fordultam, hogy a szüleink ne tudják leolvasni a számról azt, amiről beszélni akarok a lánnyal. Nem mintha hadititok lenne, de ez épp elég volt ahhoz, hogy apám tekintetét pár pillanatra megérezzem magamon. Ez pedig tetszett. Fél attól, hogy valami olyat teszek, ami majd nem vet túl jó fényt a MINWIRE-re. Mivel már most vannak részvényeink a cégnél és valószínűleg az öröklődési posztok is el vannak döntve, ettől függetlenül is meg akartam szorongatni egy kicsit az öreget. Megalázó volt az egész korábbi vacsora... Meg nagyon sok mindent viselünk el, ami nekünk nem tetszik. Talán egy kicsit belefér az is, hogy ő érezze magát kellemetlenül egy kicsikét.
- Van benne valami, amit kedvelek – vontam meg a vállam és éreztem, ahogyan kicsit kipirul a bőröm a kijeletésemre – Talán idővel majd felnő.
Sokszor én is éreztem, hogy mennyire manipulatív és bántó mód tud viselkedni, de ennek ellenére is voltak pillanatok, amikor egyszerűen csak képtelen voltam nem odafigyelni arra, hogy milyen hatással van rám a srác. Örültem neki, ha a közelében lehetek és automatikusan arra gondoltam, hogy az ő viszonyuk is hasonló lehet az enyémhez és Yebinéhez. Tehát ha jó a kapcsolatuk, és Jasmine szól egy pár jó szót az érdekemben, akkor minden könnyebben mehet. A helyzet megmanipulálása pedig... Ki a fenét érdekel? Az eredmény a fontos, nem pedig az eszköz.
- Kicsit bekavartam, mert nem is nekem kéne itt lennem – biggyesztettem le az ajkaimat, mintha legalábbis sajnálnám a kellemetlenséget, amit okoztam, aztán el is kezdtem lenyújtani a karomat. Nagy szükségem lesz rá az elkövetkezendő percekben – Eredetileg az öcsém jött volna, aki nem túl sportorientált. Nem akarom, hogy lealázd szegényt.
Ha néhány eseményen volt szerencséje látni Ye Bint, akkor biztosan tudta, hogy nem éppen abba a kategóriába sorolható, mint a legtöbb elitista férfi a köreinkben. Kifejezetten elveszettnek tűnik a tömegben, ami miatt sokszor én szoktam kiküldeni a vécébe telefonozni és falazok neki... Ez az egész nem az öcsémnek való világ, és a szüleim képtelenek felfogni a dolgot. Ő túl romlatlan és tiszta ehhez, egyszerűen nem tudja úgy forgatni a kártyáit, mint mondjuk én.
- Akkor azt hiszem, megegyeztünk – nyújtottam a lány felé a kezem néhány nyakkörzés után, mintha csak a játék előtt üdvözölnénk egymást és kívánnánk jó szerencsét a másiknak. Utána még egyszer rászorítottam az amúgy is tökéletes lófarkamra, aztán a következtőt tettem csak hozzá – De nem fogom megkönnyíteni annyira a dolgod, ahogy a család szeretné. Úgy nem túl élvezetes a meccs.
Persze simán lehet, hogy az érmeim ellenére sokkal jobb játékos nálam, de egyelőre úgy voltam bele, hogy jobb ha mindent beleadok. Némi pofátlanság azért belefér a játékba, tehát azt is eldöntöttem, hogy az első szervámat az apjára fogom mérni.
- Megismerkedtünk – mondtam apának, amikor odaléptem mellé, majd azért némiképp igyekeztem fenntartani a tökéletes család látszatát, így óvatosan belékaroltam a férfiba – Mi már készen állunk. Akár kezdhetjük is a játékot.