hello hello hello   ¦ 1163 ¦ öltözék ¦ TM

Azt a kérdést, hogy mennyire voltam népszerű személyiség, mindig igyekeztem egy vállvonogatással megválaszolni, mert ez valójában olyan dolog volt, ami engem soha nem kötött le túlzottan. Szerettem emberek társaságában lenni és mindent megtettem azért, hogy szórakoztató legyek mások számára. Fontos volt, hogy az emberekkel jól jöjjek ki, mivel világ életemben vágytam valamilyen szinten a figyelmükre. Emiatt vagyok olyan beállítottságú, aki kifejezetten jól érzi magát párkapcsolatban, a barátai társaságában és nem szeret egyedül lenni. Amióta Lilah és én már ismerjük egymást és megpróbáltuk tényleg elfogadni a tényt, hogy mi ketten testvérek vagyunk, sokkal könnyebb az életünk. Most érzem azt, hogy bár Isát elveszítettem, már egyáltalán nem érzem úgy, hogy ezzel az életemnek is vége. Az elején baromi nehéz volt összeszednem magam, mert három év az elméletileg nem túl hosszú idő, mégis úgy, hogy mi emberek mennyire törékeny lények vagyunk, nagyon is jelentőségteljesnek tűnik. Mivel a gyerekkor nem feltétlenül egy olyan időszak, amire könnyen vissza tudunk emlékezni, mondhatjuk azt, hogy az emlékeim nagy részét az Isabel társaságában töltöttem, emiatt nagyon nehéz volt nélküle megtalálnom a helyem a világban.
Örültem neki, hogy Josh hazatért, mert így egyel több olyan ember volt az életemben, akivel könnyedén el tudtam tölteni az időmet, mivel elég régóta ismerjük egymást. Mondhatjuk úgy is, hogy még nem igazán fogtunk fel semmit a világból, amikor barátok lettünk, és ez részben mind a szüleinek volt köszönhető. Ha ők nem lettek volna, akkor talán soha nem találkozunk mi ketten. Érdekesség volt a kapcsolatunkban az is, hogy jól kijöttünk egymással még annak ellenére is, hogy nagyon más anyagi és családi helyzettel rendelkeztünk. Nem tudom, hogy mindez miért történhetett meg, de valószínűleg Josht a szülei pont úgy nevelték, hogy a hozzám hasonló gyerekeken segíteni akarjon, de lehetőség szerint nem úgy, hogy kényelmetlenné váljon számunkra. Soha nem adta a kezembe egyik játékát sem, amit ő már nem használt, ellenben helyette rengeteget játszottunk együtt mi ketten úgy, mintha nem számítanának a különbségek, amik kettőnk között voltak. Talán ezek tényleg olyan dolgok voltak, amik valójában annyira nem fontosak.
- Inkább nem teszem fel a kérdést, hogy melyik hívásnak örülnél jobban – nevettem el magam, mert maga a tény, hogy a nagymamáját meg a szeretőit egy mondatban emlegette – még, ha az előbbieket nem is mondta ki szó szerint – elég komikus volt. Nekem nem volt nagymamám, de soha nem lettem volna képes dönteni egy kedves idős hölgy és néhány szép, fiatal lány között, akivel összehozott a sors. Ennek mindössze az volt az egyszerű oka, hogy nem ugyanazt a tevékenységet képzeltem el kettesben velük, ami szerintem teljesen normális. Vagy úgy is mondhatom, hogy ennek kell a normálisnak lennie.
- Honnan haza? Felengedtek vele a gépre? – nyilvánvaló volt, hogy boltból jött, de attól még túl magas labda volt ahhoz ez az egész, hogy ne akarjam rögtön lecsapni. Biztos vagyok benne, hogy talált valamit, amit haza tudott csempészni még akkor is, ha nem feltétlenül alkoholról van szó. Ha pedig az elég érdekes, akkor nekem mindenképpen meg fogja majd mutatni.
- És a nagymamád mit szól ahhoz, hogy csak a rendelt kajával mérgezed magad? Biztos nem viseli jól – nekem csak az idősebb apácákkal volt tapasztalatom, de az épp elegendőnek bizonyult. Állandóan attól rettegtek, hogy esetleg éhen halok, vagy hasonló történik velem. Plusz csak azért, mert fiú vagyok és sokat sportoltam, mindig kaptam plusz húst a tányéromba. Sokáig hiányzott ez az időszak, de Lilah pont hasonlókat csinál velem mostanában, amitől könnyebben otthon érzem magam nála.
- Elmehetünk bulizni, de én döntöm el, hogy mikor – nem követtük ki egymást Isával, emiatt tudtam arról, hogy mikor nem tartózkodik Észak-Amerikában. Talán gyerekes tőlem, de jelen pillanatban konkrétan arra mentem rá, hogy véletlenül se találkozzak vele. Mindkettőnk érdeke ez, kölcsönösen kerüljük egymást azért, hogy ne szakítsuk fel az egymás szívén okozott sebeket. Az, hogy én mondtam ki a dolgokat nem azt jelentette, hogy én szakítottam. Már mind a ketten tudtuk, hogy ezt nem fogjuk tudni megmenteni.
- Miért, talán nem így van? – a kérdést felvont szemöldökkel tettem fel, de a szám sarkában ott bujkált egy apró mosoly – Így már jóval kevesebb lelkesedéssel megyek be. Az ingyen pénz mindig jó.
Legalábbis mindenki azt szereti a legjobban elkölteni, amiért nem kellett megszakadni. Észrevettem magamon, hogy sokkal kevésbé spórolok és vonok meg dolgokat magamról, amióta Lilahnál élek. Egyelőre nem igazán tudtam, hogy ebbe Joshuát hogyan kellene bevezetnem, de talán az a legegyszerűbb, ha megvárom, hogy a helyzet adja magát.
- Elvileg a pasik jók ezekben a dolgokban, ketten csak összehozzuk – nem akartam belemenni abba, hogy ennek ellenére voltak férfiak, akik tök jól sminkeltek és nők is, akiknek meg tuti, hogy jobban állt a kalapács a kezében, mint nekünk. Talán az volt a legjobb válasz erre az egészre, hogy mi nem voltunk klasszikus értelemben vett férfiak.
- Ha számít a véleményem, akkor a görögre szavazok, mert azt szinte sosem eszek. Ha majd mégse játszik, akkor teljesen mindegy, hogy mit eszünk – talán egy kicsit kihasználtam most a vendég státuszomat, ugyanakkor úgy éreztem, hogy ennyit még megengedhetek magamnak. Alapvetően pedig tisztelem annyira az ételeket, hogy ne álljak neki finnyáskodni. Az olyanba kár az ennivaló, aki túl sokat válogat főleg akkor, ha mindezt vendégségben teszi.
- Ismerek egy jó szakembert, megadjam a számát? – szerintem mi ketten annyit tudhatunk a feng shuiról, mint egy ötéves. Elsüthettem volna most valami rasszista viccet, de mivel az én származásom sem volt teljesen tisztázott és csak annyi látszott rajtam egész életemben, hogy nem vagyok teljesen fehér gyerek, inkább megtartottam magamnak a disznólkodást.
- Szerintem kezdjünk egy sörrel és utána talán rámehetünk majd valami durvábbra – egyelőre nem akartam nagyon belemenni abba, hogy pontosan mire. Mivel még csak most léptem át Josh lakásának a küszöbét, nem voltam biztos abban, hogy milyen italokat tart itthon. Az nyilvánvaló volt, hogy ha van rá mód, akkor nem csak sört fogunk inni, mert én is régen engedtem el magam úgy igazán egy jóbarátom társaságában.
- Szóval egy nyúlraguval ilyen könnyű lekenyerezni? – csóváltam meg a fejem – Ezek szerint el kell majd mennem Máltára, hogy megtudjam mitől akartál annyira letáborozni ott. Hogy bírtad volna az öcséd nélkül?
Bár Eliannal nem volt olyan jó a kapcsolatom, mint a bátyjával, ettől függetlenül azzal tisztában voltam, hogy ők ketten mennyire jó testvérek. Annak ellenére is, hogy a kisebbik Lim-Hayes fiú ennek az ellenkezőjét akarta bebizonyítani néha. Az még nem sokat változtatott azon a tényen, hogy folyamatosan loholt a fiú után.
- Hát elég sok minden – húztam el a számat egy kicsit, aztán felsóhajtottam és igyekeztem ismét valami derűs kifejezést az arcomra varázsolni – Először nagyon le akarsz sokkolódni, vagy beszéljünk arról, amit amúgy is tudhattál?

Outfit | Words: 1 072

hello hello hello   ¦ 985 ¦ öltözék ¦ TM

Soha nem volt kérdés az, hogy mennyit köszönhettem az életem folyamán random embereknek, akik segítettek nekem, mikor még az árvaházban éltem. Határozottan állíthatom azt, hogy ha Joshua és a családja nem lett volna, akkor például nem tanulhattam volna egy nagyon jó gimnáziumban, ami ugródeszkaként szolgálhatott volna a legjobb egyetemekre is. Mivel jó tanuló voltam, és kifejezetten ügyesen bántam a labdával is, több ösztöndíjat is kaptam a középsuliban is, amiből persze már nincs semmi, de ennek köszönhetően magam mellett tudhattam egy olyan barátot, aki lényegében tudta azt, hogy honnan jövök, de ennek ellenére is mellettem volt. Ha esetleg eljött a meccseimre, és szóba kerültek a családi ügyek, az én kezem mindig meg volt kötve. Ő volt az egyik személy, aki kedvesen kihúzott az ilyen helyzetekből, mivel nekem természetesen nem mindig jöttek úgy a számra a szavak, ahogy akartam. Talán ő nem tudja pontosan, hogy mennyit jelentettek azok a szavak, amikor mondjuk azt mondta a többieknek, hogy velük töltöttem a hétvégét, vagy együtt söröztünk, ezért nem voltam a családommal együtt. én pedig nem igazán tudtam ezt neki meghálálni azon túl, hogy a társaságommal szolgáltam neki.
Megnehezítette a szakításomat is az, amikor ő elment, hiszen a fix baráti körömből egy valaki kiesett. Ő is egy volt azok közül, akikkel annak idején összeültem sörözni, mikor újra találkoztam Alexel. Talán ez volt az utolsó alkalom, amikor találkoztunk, így rengeteg mindenről lemaradtunk az egymás életét illetően, de talán pont most volt itt az idő, hogy felélesszük a barátságunkat.
Ezért is örültem neki, amikor megkeresett, hogy hazaérkezett, én pedig igyekeztem hozzá igazítani a műszakjaimat, ezáltal pedig ki tudtunk jelölni szerencsésen egy olyan napot, ami neki is, illetve nekem is megfelelt találkozás céljából. Boldog voltam, hogy ez így alakult, mert alapvetően ezer éve nem láttam őt, az pedig vitathatatlan tény volt, hogy rengeteg mindent köszönhettem mind neki, mind a családjának. Emiatt nem volt kérdés, hogy a sűrű napjaimba beszorítom őt is programként… Főleg, hogy Isával már egy ideje vége van, így lényegében nem nagyon maradt volna kifogás a találkozással kapcsolatban.
- Hali – határozottan csaptam bele a kezem a tenyerébe, mivel már legalább ezer éve nem láttuk egymást – Ez nem talált, nem én voltam. Lehet, hogy valamelyik szeretőd keres.
Széles mosoly volt az arcomon, holott nem nagyon tudtam arról, hogy a fiú rendelkezik-e ilyesmivel. Mindenesetre jól esett kimondani és egy kicsit húzni az agyát a dologgal kapcsolatban, mert talán jó beszélgetésindító lehet, ha mégis sikerült beletrafálnom a dologba. Talán én előbb írtam volna neki, hogy hol van, minthogy felhívjam, de ez részletkérdés volt, mert akár kereshettem is volna őt. Ahelyett, hogy ezzel tovább szarakodtam volna, egyszerűen elvettem a felém nyújtott söröket, és beléptem utána az ajtón.
- Nem, még csak az kellene – halkan nevettem fel a kérdésére – Hogy is dolgozhatnék, ha végre itthon vagy és el is lehet érni téged? Túl sok barátod van.
A liftes megjegyzésére csak bólintottam, mivel nekem sem volt egy két kilós zacskóval a kezemben gyalogolni ki tudja hányadik emeletig. Gondolom ez az egész csak úgy lett volna vicces neki is, ha üveges a lift maga és azt nézi onnan, ahogyan én szenvedek a csomagokkal, de kifejezetten hálás voltam neki, amiért nem akart velem ilyen gonosz lenni.
- Ezen túlzottan nem vagyok meglepődve – rám is jellemző volt a dolog, főleg amiatt, hogy az én ételkészítési tudásom nagyjából a pirítósig és a kávéig terjed, emiatt pedig gyakran rendeltem én is ételeket. Meg mondjuk a már egy hamburger alapanyagai készen vannak, azt elég ütősen tudom egybe dobálni, ami meg a többit illeti, nos… Maradjunk annyiban, hogy eddig még élek, szóval annyira szarul nem ehetek.
- Buliba majd menjünk legközelebb – egy szomorkás mosoly ült ki az arcomra – Ezer éve nem találkoztunk, meg nem igazán van kedvem mostanában bulizni.
Egyelőre úgy ítéltem meg, hogy nem a buszban kellene kifejtenem azt, hogy Isával mennyit veszekedtünk ezen, ami után már teljesen tönkrement a kapcsolatunk, mivel lényegében a megszokás tartott össze minket. Persze ezt így logikusan fel lehet fogni, meg beszélhetünk róla, de ettől függetlenül nekem még mindig egy fájdalmas emlékként élt az emlékezetemben az egész dolog. Egyelőre se bulira, se új barátnőre nem vágytam túlzottan.
- Szívesen segítek, mert szerintem, ha rajtad múlik, akkor sosem lesznek készen azok a bútorok – finoman vontam meg a vállam – Nem mondom, hogy a mesterük vagyok, de ha valamit fejjel lefelé rakok össze is rendben van, mert úgy is lehet használni, nem?
Mikor nyílt a lift ajtó, én nem mozdultam meg, mivel számítottam rá, mivel ő volt a házigazda, nyilvánvalóan ő fogja mutatni az utat. Csak utána mozdultam meg, és osztottam meg a saját gondolataimat vele.
- De először együnk. Én ma szándékosan nem ettem túl sokat, mert meg akartalak kérdezni arról, hogy melyik ország konyháját érdemes kipróbálni. Mivel te vagy a szakértő – finoman löktem meg a karommal az övét, és eléggé látszott rajtam, hogy amúgy örültem neki. Tényleg no homo, de jó érzés volt az egyik legjobb haverommal tölteni az időmet már végre.

Outfit | Words: 808

hello hello hello   ¦ 656 ¦ öltözék ¦ TM